Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-18 / 193. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. augusztus 18. SZOLNOK MEGYEI Tiszaliireden 1979. AUGUSZTUS 18., SZOMBAT ILONA NAPJA A Nap kél 4.43 — nyugszik 18.52 órakor. A Hold kél 0.45 — nyugszik 16.06 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, szórványosan zápor, zivatar. Többfelé élénk, helyenként erős északkeleti, ke-i leti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 25 —29 fok között. Arányi Dezső Százhúsz évvel ezelőtt, 1859. augusztus 18-án született és 1923-ban halt meg Arányi Dezső kiváló operaénekes, aki_ különösen lírai szerepek előadásával tűnt ki. Harminc éives volt, amikor operaénekesi pályára lépett; 1890-ben debütált a csehországi Brnóban, a Hugenották Raoul- jaként. E színháznak, majd pedig a berlini Kroll operának volt a tagja, de csakhamar hazatért, s 1893-tól 1900-ig a budapesti Operaház vezető lírai tenorjaként lépett színpadra. Ezt követően hosszabb ideig különböző külföldi színházaknál működött, 1902—1907 között például a prágai Német Operaházban, ahol résztvett a Hegyek alján bemutatóján is. Ismét hazatért, hogy 1907-től az Állami Operaház tagjaként arasson művészi sikereket. A századforduló jelentős magyar lírai hősi tenorja; híres szerepei főleg a francia repertoárból valók. Ugyanakkor jelentős Mozart-énekes is volt, aki például nagy sikerrel énekelte Salzburgban a Don Otta- viót. Átalakítás után a Sztárban Ifjúsági divatosztály A szolnoki Sztár áruházból — mint hírül adtuk — átköltözött a rövidáru osztály a Beloiannisz úti új üzletbe. ezáltal jelentős eladótér szabadult fel. A Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat — némi átalakítással, az első emeleten egy ifjúsági divatosztályt alakít ki, ahol — a cipők kivételével — mindenféle ruhaneműt egy helyen árusítanak. Az átalakítás miatt a méter-, a konfekció- és cipőosztályon augusztus 21—31- ig szünetel az árusítás. A három termékcsoportot ez alatt az idő alatt a Kossuth téri bemutatóteremben árusítják. Olimpiai lottó Tíz négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a nemzetközi olimpiai sport- lottószelvények között ötta- lálatos nem volt. Négytalá- latos szelvénye 10 fogadónak volt, nyereményük egyenként 192 458 forint. Három találata 1432 fogadónak volt, nyereményük egyenként 672 forint, a két- találatos szelvények száma 43 313 darab, ezekre egyenként 28 forintot fizetnek. flz Egészségügyi Minisztérium tájékoztatója Megszűnt a 18 éven aluli magyar gyermekcsoportok kiutazásának korlátozása a Cseh Szocialista Köztársaságban. Mint, ismeretes, a korlátozásra azért került sor, mert a Cseh Szocialista Köztársaság néhány területén korábban vírusos hepatitisz járvány alakult ki. Az illetékes csehszlovák egészségügyi hatóságok hivatalos tájékoztatása szerint a járvány gyakorlatilag megszűnt: így visszaállhat a korlátozás előtti megszokott forgalmi kapcsolat. Munkás llBC-t avattak Tegnap délután ünnepélyes külsőségek között adták át a vásárlóknak a járási székhely legújabb élelmiszer egységét, a Munkás ABC-áruházat. A megnyitást jelképező szalagot dr. Sel- meczy Lajosné belkereskedelmi miniszterhelyettes vágta át. Az ünnepségen jelen volt Nánási László, az Elnöki Tanács tagja, országgyűlési képviselő, Mándi Sándor, az MSZMP, Tiszafüred járási Bizottságának első titkára és több megyei és járási vezető. n lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Hajdúszoboszlón megtartott 36. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 16, 46, 63, 80, 81 Kisszekeres nádhajók, vesszőparipák Közlekedési gyermekjátékok régen és ma Kiállítás nyílt a Közlekedési Múzeumban Múltszázadi társasjátékok, összerakható hidak, vasutak, a századforduló idejéből való bábfigurák, felhúzható autók — több száz régi és új gyermekjátékot csodálhatnak meg a Közlekedési Múzeum látogatói augusztus 17—október 31. között. A nemzetközi gyermekév alkalmából a kis- és „nagy” gyermekeknek szánt bemutatót Király Andrásné, a budapesti pártbizottság titkára nyitotta meg. A Közlekedési játékok régen / és ma című kiállítás felvonultat ötletgazdag népi játékokat, kis szekereket, nádhajókat is, megismerteti a falusi gyermekek hajdani kedvelt „járművét”, a gólyalábat. Mellette vessző- paripa, régi hintaló, csacsifogat, s a mai biciklik, kisautók is békésen megférnek. A- régi óraműves mozdonyok, hajók társaságában láthatók napjaink távirányított autói, a modern repülő-, autó- és vasúti modellek is. A két földszinti terembe „telepített” játékváros meny- nyezetét papírsárkányok borítják. A vasúti terepasztaTegnap a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban Bárányé Sándor festőművész nyitotta meg a hódmezővásárhelyi képzőművészek munkáiból rendezett tárlatot. A kiállítás naponta 14-19 óráig, szombaton és vasárnap 10-18 óráig várja a látogatókat Kiskörétől Szegedig — fiiven óra a folyóban Hosszútávúsző világcsúcs-kísérlet a Tiszán Péntek 12 óra. A kiskörei vízlépcsőtől pár száz méterre a Tiszán, a part mellett indulásra kész a szürke csónak. A rajt előtti pillanatok: Szénási Imre, a MEDICOR 47 éves technikus szerelője lanölinos kenőccsel dörzsöli be a testét. — ötven óra vár rám a folyóban, be kell zsírozni a bőrt, eltömíteni a pórusokat, különben kiázom és megfázom. — Több világcsúcsot tart. — Kettőt állóvízben, a Balatonban úsztam, előbb 51, majd 76 kilométert tempóztam több mint 36 órán át megállás nélkül. Tiszasülytől Szegedig úsztam már a Tiszán is. Pozsonytól, majd Bécstől Budapestig predig a Dunán. Ez volt eddig a leghosszabb futamom. És most ez az utolsó kísérletem, amivel búcsúzom. — Hallottam, megkísérelte a La Manche-csatornát is átúszni. — Tavalyelőtt volt, láttam már a túlsó part fényeit, amikor elsodort a vihar. Akkor már 9 órán át szeltem a 14 fokos vizet. Rendszeresen meghívnak, ha mód van rá. részt is veszek a nemzetközi versenyeken, ahol gyakran a tengerrel kell birkózni. De az eredményeimet itthon hivatalosan nem ismerik el. A hosszútávúszás, mint sport, nálunk nem létezik. Ezért profinak tartanak. — De hát nem ebből él. — Persze, hogy nem, hanem amit szerelőként a MEDICOR-nál keresek. Egyébként a gyár messzeDinnye „garasokért” A szolnoki ZÖLDÉRT Vállalat mától — augusztus 21-ig jelentős árleszállítással kínálja a görögdinnyét, kilónként két forint ötven fillérért. Meghosszabbították az üzletek és a standok nyitvatartási idejét ez idő alatt. Augusztus 20-án — amikor az üzletek és a vásárcsarnokok zárva tartanak, az országút menti dinnyepavilonokban válogathatnak a friss — és az idén igazán finomra ért — dinnyék közül a vásárlók. menően támogatja ezt a nagyon is amatőr hobbimat. Hogy a külföldi versenyeken is részt vehettem, ezt ennek köszönhetem. És most irány a folyó. Szelídnek, csendesnek látszik, a hőmérséklete is elfogadható. 22 fok. És Szénási Imre, mielőtt sok sikert kívánhattunk volna neki, már el is tűnt a hullámokban. Megmozdul a csónak is, benne a három kísérő: kolléga, jóbarát, Breitner József, Máró Béla és Szabó Ferenc. Kiskörétől Tiszarof- fig helyet szorítottak nekem is a csónakban, láthattam több mint 30 kilométeren át, hogyan alkalmazkodnak az egyenletes, lassú karcsapásokkal tempózó úszóhoz. — A lába mozdulatlan, csak a karjával dolgozik. Nagyon fontos, hogy jó legyen a légzéstechnikája — magyarázták. — A vízben fog enni, inni, és éjszaka, amikor ráfekszik majd a hullámokra, és az árral sodródik, talán majd szunyómmH* kál is egy kicsit. Nagyon vigyázunk rá. A pokróc alatt, a csónak orrában a hűtőtáskában üdítőitalok, citromos tea, csokoládé, szőlőcukor, kávé — ez lesz a tápláléka és húsleveskockából levest is főzünk majd, szüksége lesz a meleg folyadékra, mert a hideg vízben nagyon lehűl a teste. Egyébként csak a legszükségesebb holmit raktuk csónakba: gázfőzőt, meleg ruhát és reflektort, hogy éjszaka is tájékozódni tudjunk. — Maguk sem hunyják le a szemüket, míg célba nem érnek? — Persze, hogy nem. Szüksége van ránk. Én már kísértem, tudom — mondta Breitnen József —, hogy mindig, vannak olyan pillanatai, amikor a biztató szavunkon nagyon sok múlik. Látja, nagyon szépen halad. Jó a víz sodrása. Lehet, hogy nem a tervezett reggeli órákra, hanem már hajnalban Szolnokhoz érünk. Fotó: K. K. T. Z. A Szolnok megyei Levéltárban már megkezdték az iratanyagok előkészitését szállításra. Az új épület a Keskeny János úton lesz, ahol nagyobb raktártér, illetve jobb kutatási lehetőséget biztosítanak. Az új levéltárat előreláthatólag az év végén adják át. A jelenlegi raktárból már készítik az elszállítandó „csomagokat" T. Z. lon egyszerre 6 szerelvény robog majd a kicsinyek nagy örömére. Saját ügyességüket is kipróbálhatják a kiállítás látogatói a „Balaton medencében”, ahol versenyezhetnek: ki tudja a papírhajókat ügyesebben irányítani a vízen. A kis látogatók maguk is kiállítókká válhatnak, ha részt vesznek a múzeum pályázatán. A rendezők ugyanis egy vitrint üresen hagytak: a kiállítás ideje alatt várják a gyermekek barkácsolta közlekedési játékokat. Közülük a legsikerültebbeket jutalmazzák és bemutatják a mestermunkákra váró vitrinben. Eltemették Piréth Gyula színművészt Mély részvéttel kísérték utolsó útjára tegnap a má- josházi temetőben Piróth Gyula Jászai-díjas színművészt, a Nemzeti Színház tagját. A színház vezetősége és társulata nevében Sziládi János igazgató, a pályatársak közül Papp Zoltán színművész vett végső búcsút a fiatalon elhunyt művésztől. Sírjához elhelyezték a koszorúkat, virágjaikat a családtagok, a hozzátartozók, a kollégák és szülőfalujának lakosai. Hétvégi állatorvosi ügyelet Jászberényi járás: dr. Szilágyi János, Jászboltiogháza (Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy. Jászboldog- háza); dr. Menyhárt Péter, Jászapáti (Jászapáti, Jászivány); dr. Szűcs Imre. Jászárokszállás (Jászárokszállás. Jászágó); dr. Zilahi János. Jászfényszaru (Jászfényszaru); dr. Gyurkó László, Jászjákóhalma (Jászjá- kóhalma. Jászdózsa): dr. Tasi János, Jászkisér (Jászkisér): dr. Kökényesi Albert, Jászladány (Jászladány); dr. Kiss Béla, Jászszentandrás (Jászszentand- rás). Jászberény, Jászfelsőszent- györgy. Pusztamonostor: dr. Kabács János, Jászberény. Báthory út 13. Kisújszállás: dr. Szűcs Aladár, Kisújszállás, Nagy Imre út 27.. aug. 20.: dr. Szabó Mihály, Kisújszállás, Rákóczi út 11. Kunszentmártoni járás: dr. Szabó József, Cserkeszőlő. Kossuth út 2/1. Mezőtúr és Kétpó: dr. Fadgyas Károly, Mezőtűr, Köztársaság út 20., aug. 20.: dr. Fodor Sándor. Mezőtúr. Kossuth út 40. Karcag: dr. Tótkomlósi János. Karcag, Kisújszállási út 33. (nagyüzem és tanyai terület) : dr. Hazay Béla. Karcag, Varró út 18. (városi körzet), aug. 20.: dr. Temesváry Tamás, Karcag. Vörös Hadsereg út 38. nagyüzem és tanyai terület): dr. Hazay Béla. Karcag. Varró út 18. (városi körzet). Szolnok és környéke: dr. Gulyás László, Szolnok. Achim A. út 26. (Szolnok. Rákóczifalva): dr. Gulyás Pál, Szajol. Fő út 1. (Szajol) : dr. Csizmás István, Tószeg, orvosi rendelő (Tószeg. Tisza- várkony, Tiszajenő, Vezseny). Szolnoki járás: dr. Czárán Csaba. Besenyszög. Malom út 1. (Besenyszög. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly): dr. László Domokos. Zagyvarékas. Szabadság tér 8. (Üjszász, Zagyvarékas): dr. Rucz István, Kengyel. Kossuth út 91. (Kengyel, Tiszate- nyő): dr. Harka Ödön. Kuncsorba, Dózsa út 34. (Fegyvernek. Kuncsorba, örményes. Tiszabő): dr. Tuka Árpád. Kunhegyes, Zádor út 2. (Kunhegves. Kenderes) : dr. Magyar Zoltán. Tisza- földvár, Kossuth út 137. (Martfű. Rákócziújfalu. Tiszaföldvár). aug. 20.: dr. Szöllősi István, Nagykörű, Május 1. út 6. (Besenyszög. Nagykörű. Kőtelek, Tiszasüly): dr. Cseh Gábor, Üj- szász, Erkel F. út 38. (Üjszász, Zagyvarékas): dr. Cseh János, Kengyel. Kossuth út 27. (Kengyel, Tiszatenyő); dr. Fütty Géza, Fegyvernek. Felszabadulás út 150. (Fegyvernek. Kuncsorba, örményes, T.iszabő): dr. Kulcsár Tamás. Kenderes. Lenin út 7. (Kunhegyes. Kenderes) ; dr. Soós Pál. Tiszaföldvár. Kossuth út 139. (Martfű, Rákócziújfalu. Tiszaföldvár). Tiszafüredi járás: dr. Balogh Sándor, Tiszaörs, Rákóczi út 5.; dr. Szántó László, Tiszaszőlős, Dózsa Gy. út 14. (Tiszafüred. Tiszaigar. Tiszaörs. Nagyiván. Kunmadaras, Tiszaszőlős) : dr. ifi. Lőrincz József. Tiszaderzs. Felszabadulás út 11.: dr. Hal- mosi Szabolcs, Tiszaderzs. Tsz- központ (Tiszaszentimre, Tisza- bura, Abádszalók. Tiszagyenda, Tiszaroff, ^Tiszaderzs. Tomajmo- nostora). Törökszentmiklós és Tiszapüspöki: dr. Gál István. Törökszentmiklós. Április 4. út 3.. aug. 20.: dr. Horváth István, Törökszentmiklós, Alkotás út 13. Túrkeve: dr. Lakatos János, Túrkeve, Mátyás király út 9. Orgonavirág — augusztusban. Már hírül adtuk, most bemutatjuk a tiszaföldvári Csík Józsefné udvarán egy már kiszáradtnak vélt orgonafa „feltámadását”. íme az élni vágyó növény... Köszöntse az Ilonákat. (— nzs —) © KORSZERŰSÍTETTÉK Tiszafüreden az örvény úti orvosi rendelőintézetet. Kívül, belül felújították, melléképületekkel bővítették az egészségügyi intézményt. A munkálatok 200 ezer forintba kerültek. ■ NÉGYTAGÚ észt delegáció érkezett a kunmadarasi Kossuth Termelőszövetkezetbe a Polva Kolhoz képviseletében, akik a kunmadara- siak múlt évi látogatását viszonozzák. Az észt mezőgazdasági szakemberek tanulmányozzák az ipari növények termesztését és a lucerna forrólevegős feldolgozásának módszereit, majd megtekintik a környező üzemeket. ® SZÉP NYÁRI ESTÉK — címmel ismeretterjesztő filmeket vetítenek a Mezőtúrhoz tartozó Oncsán és Alsórészen. Az ott élő emberek nagy érdeklődéssel fogadták a városi művelődési központ által szervezett filmsorozatot. ■ A SZOLNOKI Felszabadulás Halászati Termelőszövetkezet szeptemberi tanszersegélyként minden olyan tagnak, akinek három vagy ennél több iskolás korú gyereke van, és akik egyedül nevelik csemetéiket — gyermekenként — 300 forintot adott a héten. 0 TI ÉS MI — Zagyvaré- kason. A televízióból ismert — és népiszerű — nemek közötti vetélkedőt rendez holnap a zagyvarékasi községi KISZ-bizottság. Az általános iskola sportudvarán 120 fiú és lány (férfi és nő) vesz részt a tréfás programban. A Magyar Szocialista Munkáspárt \ Szolnok megyei Bizottsága { és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-09.1, 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 009 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. PL: 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta | Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28. f Felelős vezető: Gombkötő Béla