Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-17 / 192. szám
1979. augusztus 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Span-Deck hidegfalpanelok felhasználásával épül a Szolnoki Papírgyár raktára. A 9,2 méteres panelokat a Szolnok megyei AÉV szereli össze. Ez az első építkezés, ahol SD panelokat használnak fel. Az idén az említett beruházáson kívül még Ajkán és Sárváron alkalmazzák ezt a módszert. (Fotó: Sárközi) Istvánháza ébren van A keskeny betonjárdán idős ember ballag, kókadt karimájú kalapját mélyen a szemébe húzza. Nagynehezen átvergődöm a fűvel sűrűn benőtt árkon. — Jónapot kívánok! Tessék mondani, merre van Istvánháza? — Az ott mind az — mutat hátrafelé a férfi. „Nem tanya” — A bácsi is idevalósi? — kérdezem reménykedve. — Kilencszázharmincegy óta. Cseléd voltam Papszász Tamás birtokán. Negyvened- magammal költöztünk ide, ám ne nagyon keressen régi cselédházakat, én is átalakítottam azóta. De várjon, jövök rögtön, csak megnézem, van-e posta. Tudja, nem jár be hozzánk a postás, fél a sártól, ki kell mennünk a kövesútig azokhoz a zöld ládikákhoz. — így van ez minden tanyán ... — Istvánháza nem tanya, Istvánháza Kunszentmárton- hoz tartozik! — emeli fel a hangját. Csend és nyolc koca Az egyik kerítés tövében fiatalember sárga téglarakás mellett üldögél, kalapácscsal tisztogatja a téglákat a rájuk rakódott mésztől, habarcstól. Köszönésemre az orra alatt morog valamit, fel sem néz. — Házat épít? — próbálok szóba elegyedni vele. — Miért kérdi? — sandít rám gyanakodva. Elmondom, hogy mi járatban vagyok, és hogy meglepődtem, amikor megláttam egy fiatalembert ezen az is- tenhátamögötti településen. — Meglepődött? Pedig én itt születtem, itt lakom és nem is akarok innen elköltözni. Svájcisapkás férfi tűnik fel az udvarban, kijön és kedves mosollyal bemutatkozik. — Karsai Mátyás vagyok, ez pedig a fiam, János, de úgy játom, már ismerik egymást. Miben segíthetünk? — öné ez a ház? — Csak volt. A fiam azonban megnősült, van egy másfélhónapos kislánya, most már ők laknak itt. Az én házam az ott ni, a túloldalon. — Mióta élnek Istvánhá- zán? — Mióta is...? ötvenháromban házasodtam, akkor költöztem ki Kunszentmár- tonból. Az asszony idevalósi volt. — Miért nem őt vitte be a községbe? — Viccel? Tudja, milyen nyugodt hely ez? Csend, jó levegő ... Kunszentmárton már nagyon zajos nekünk. A házig gondosan készített, tiszta járda vezet, szépen fejlődő szőlőlugassal szegélyezve. A fiatalabb Karsai engedett már a tartózkodásából, a munkájára büszke gazda dicsekvése érződik a hangján, amint készségesen magyarázza, hogy a sárga téglákat a Pannóniától kapta, ott dolgozik ő is, az apja is, a tégla a gyárnak csak hulladék, neki azonban remek építőanyag. Kissé helyre akarja hozni a ház homlokzatát, egyébként is rengeteg tennivalója van még az épületen, nsr, ohbpgb — Nézze meg a sertéseket, nem régen fialtak — vezet az udvar végébe az idősebb Karsai. — Vettünk a fiammal nyolc kocát — teszi hozzá ^magyarázólag. — Soha nem gondoltak arra, hogy beköltözzenek Kunszentmártonba? — kérdezem tőle. — A fiatalok általában a nagyobb településekre vágynak ... Szórakozásra, bevásárlásra István- házán alig van lehetőség. — Ifjú házasok vagyunk, egyelőre nem kívánkozunk el este itthonról. Bevásárolni pedig a BVM büféjében szoktunk, pár száz méterre van ide. Az alapvető élelmiszereket megkapjuk, ha pedig ruhát akarunk venni, felülünk egy buszra vagy apám kocsijára és bemegyünk Kunszentre, István - háza nem a világ vége! — Tudja, mi a legnagyobb bánatunk? Hogy nehezen jutunk vízhez — veszi át a szót Karsai Mátyás. — A vízhálózat elöregedett. A kunszentmártoni tanács mindent megpróbált, hogy enyhítsen az ivóvízellátás gondjain, eleddig eredménytelenül. A hatodik ötéves tervben viszont egy új, mélyfúrású kutat nyitnak a kicsiny településen. Addig viszont marad a „maszek” fúrás ... „Érdekel a tudomány” Az utcán ismét találkozunk a település szélén megismert idős férfivel, Kardos Istvánnal, Papszász Tamás egykori cselédjével. Mint egy idegenvezető, mutogatja a házakat: — Az volt az intézőé, persze nem egészen ilyen formában. Amott lakik az öcsém, ő is egy régi cselédházat alakított át. Milyen más volt akkor itt! Négyen laktunk egy konyhára! Mármint négy család, összesen vagy negyvenen. egymás hegyén-hátán. Mink öten éltünk a ránk eső részben, három gyerekkel. — A gyerekek is itt élnek? — kapok a szavai útán. — Régen elköltöztek. A lányom a terményforgalminál, a nagyobbik fiam Martfűn, a cipőgyárban, a kisebbik pedig a vetőmagtisztítóban dolgozik, öt gyönyörű unokám van már! — És Kardos bácsi hol dolgozik? — Az erdőgazdaságtól mentem nyugdíjba. — Amikor először1 találkoztunk, a postaládához ballagott. Érdemes volt? — Nem jött a Magyar Ifjúság, pedig péntek van. — Csak nem azt akarja mondani, hogy a Magyar Ifjúságot járatja? — Azt én, legalább tizenöt éve. Főleg a Tudomány-technika oldalt olvasgatom szívesen. * * * A kunszentmártoni Nagyközségi Tanácstól kapott tájékoztatás szerint Istvánháza nem szerepel „az ezredforduló után is fennmaradó tanyasi települések között”, ezért új ház építésére az egykori cselédkolónián nem adnak engedélyt. A meglévők bővítésére, alakítgatására viszont bármikor. Egyszóval ez a mindössze két utcából álló település tulaidon- képpen az idők végezetéig ilyen marad, mint ma. Az ott élőket nem szomo- rítja ez az általuk is ismert tény, ragaszkodnak a csendhez, a nyugalomhoz. A gyorsan iparosodó nagyközség határában szinte észrevétlenül meglapuló település azonban egyáltalán nem akar az alvó tanyák közé tartozni. „Ébren vannak” az istvánháziak. Erre talán a legjobb példa Kardos István, egykori cseléd, aki az újságokból főleg a tudományról olvas szívesen. Bendó János A törvény és a vásárié Kerek egy esztendeje, hogy életbe lépett a belkereskedelemről szóló törvény, amely egyebek között a tartós fogyasztási cikkek alkatrész utánpótlásáról, a kezelési-használati útmutatókról is rendelkezik, s kitér a csúszópénzre is. Sok más mellett ezek a vonatkozásai érintik legközvetlenebbül a vásárlókat, ideje tehát áttekinteni, miként érvényesülnek a gyakorlatban a törvény előírásai. Augusztus 1-től A közelmúltban olvashattuk az újságokban, hogy a KERMI megtiltotta egy egyébként jó minőségű permetezőgép forgalmazását, amiért nem mellékeltek hozzá jótállási jegyet és kezelési-használati útmutatót. Aki már dolgozott permetezőgéppel, tudja, milyen fontos az óvórendszabályok betartása, amihez nélkülözhetetlen a kezelési útmutató. Ez a magyarázata a KERMI döntésének. Egy újabb belkereskedelmi miniszteri rendelet, amely a törvény nyomán született, és augusztus elsején lépett hatályba, arra is feljogosítja a KERMI-t, hogy a használati-kezelési útmutatóknak a szakszerűségét, sőt, nyelvhelyességét is ellenőrizze. Tudjuk, hogy ezek a szövegek, különösen ha import termékhez, külföldön készültek, olykor érthetetlenek, zavarosak. A belkereskedelemről szóló törvény azt is kimondja, hogy az 1979. január elseje után gyártott tartós fogyasztási cikkek folyamatos alkatrész utánpótlásáról, javításáról meghatározott ideig gondoskodni kell. Amelyik gyártó vagy forgalmazó ezt elmulasztja, az — a módosított szabálysértési kódex értelmében — szabálysértést követ el. Ám megtörténik, hogy nem sikerül kideríteni, kinek a személyéhez fűződik a mulasztás: ilyenkor a gazdálkodó egység vezetőjét lehet felelősségre vonni, sőt, a jövőben gazdasági bírság is kiszabható. Hogy idáig nem hallottunk ilyen esetekről, annak az a magyarázata, hogy az idén gyártott vagy importált termékeknél még nem éleződhetett ki a helyzet — ezekre még garancia van. A garanciális időn belül, ha nincs alkatrész vagy javítószolgálat, akkor a hibás terméket kicserélik. Az egy év letelte után viszont bizonyára előfordul majd, hogy a tulajdonos nem tudja megjavíttatni készülékét. Ebben az esetben azonban már kártérítési igénnyel is felléphet a mulasztó vállalattal szemben, s ha az önként nem fizet, a vevő polgári bírósághoz fordulhat. Ezzel természetesen nemcsak az a cél, hogy a vásárló kára megtérüljön, hanem elsősorban az, hogy a termelők és a forgalmazók anyagilag is érdekeltek legyenek az alkatrészek előállításában, beszerezésében, a javítószolgálat megszervezésében. Ha hibás az áru A minta szerinti árusítás szabályairól is intézkedik a törvény. Kedvező a vevőknek, hogy a minta után vásárolt áru hazaszállításáról nem neki, hanem az eladónak kell gondoskodnia. A szállítás költségeit természetesen a vevő viseli, kivéve, ha a bolt ezt valamilyen okból magára vállalja. Ám vita szokott lenni azon, hogy a boltból vagy a raktárból történő szállítás költségeivel terhelhetik-e meg a vásárlót. Mivel a raktárból a boltba történő szállítás költségét a vételár már magában foglalja, a vevő csak a bolttól a lakásáig történő szállítás költségét köteles fedezni. Kivételt képezhet az az eset, ha a raktár közelebb esik a vevő lakásához, mint a bolt: ilyenkor is csak a kisebb összeget szabad felszámítani. Megtörténik, hogy a mintadarab, aminek alapján választottuk az árut, kifogástalan minőségű, ám amit a lakásra szállítanak, az hibás. Ezért nagyon fontos, hogy az átvétéli elismervényt ad-, dig nem írjuk alá, amíg nem győződtünk meg róla, hogy hibátlan, ép terméket kaptunk. Amennyiben az áru hibás, ne vegyük át. Csúszópénz és kereskedelmi morál S mi a helyzet a csúszópénzzel, amely az utóbbi esztendőkben a kereskedelemben is elterjedt? Sajnos, gyakran együtt jár az áru visszatartásával is: olykor az eladók teremtenek hiányhelyzetet, s teszik pult alá az árut, hogy csak külön juttatás ellenében adják elő. A csúszópénz követelésének vagy elfogadásának eddig nem volt szankciója. Most, a belkereskedelemről szóló törvénnyel összhangban, a módosított szabálysértési kódexbe bekerült: aki elfogad vagy követel csúszópénzt, szabálysértést követ el. Még súlyosabban büntethető. ha a cselekmény együtt jár az áru visszatartásával. A törvénynek csak néhány rendelkezését emeltük ki, ám ebből is nyilvánvaló: jó- néhány vonatkozásban javult a vásárló pozíciója, növekedtek az igények a kereskedelemmel és a termelővel szemben. Ám nem szabad arról megfeledkezni, hogy a törvény legfőbb őrei, érdekeink legfőbb védelmezői mi magunk lehetünk. Azt is tudomásul kell venni, hogy önmagukban a jog eszközeivel nem oldhatók meg a gazdaságban gyökerező problémák, viszont a törvény befolyásolja az emberek magatartását, s az érdekeltségi rendszer hozzásegít a morális gondok orvoslásához is. Gál Zsuzsa OLCSÓ IS, MEG JÓ IS A gyep is meghálálja a gondoskodást Jó tapasztalatok a jászberényi Kossuth Tsz-ben Vállalták az aszály kárainak pótlását (Folytatás az 1. oldatról.) kezményeit a gazdaságosság javításával igyekeznek ellensúlyozni. A bevételűién v pótlására 8 százalékkal több tejet értékesítenek, és elhatározták, hogy az őszi növényeket a szokásosnál kisebb szem veszteséggel takarítják be. A kunmadarasi Kossuth Termelőszövetkezetben is az aszálykár hatásainak enyhítésére helyezték a hangsúlyt a vállalások kidolgozásakor. A cél elérése érdekében teljesebben használják ki a munkaidőt és szigorúbban vonják felelősségre azokat a növénytermesztésben és az állattenyésztésben dolgozókat, akik megszegik az optimális hozamokat biztosító technológiai előírásokat. Kunmadarason is mérsékelni szándékoznak az üzemanyagok és a villamosenergia felhasználásán. A termőterület növelése érdekében pedig eddig ugaron hagyott területeket és elhagyott tanyahelyeket vonnak művelés alá. Felajánlásaik eredményeként a termelési érték kétmillió forintos növekedését és a ráfordítások egymillió forintos csökkenését várják. A tiszajenői Tiszamenti Tsz-ben a napraforgó, a kukorica és a cukorrépa betakarításának gyorsításával ünnepük meg a kongresz- szust. Elhatározták, hogy a juhtartás gazdaságosságának javítása érdekében több ió minőségű szenázs és szilázs felhasználásával csökkentik az abraktakarmányok és a tápszerek költségeit. Tegnap délelőtt az Agrár- tudományi Egyesület megyei szervezete,, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztálya, az AGRO- CÓOP, a megyei Takarmányozási és Állattenyésztési Felügyelőség, a TESZÖV és a helyi Kossuth Termelő- szövetkezet szervezésében gyepgazdálkodási tanácskozást tartottak Jászberényben, amelyre meghívták a megye gazdaságainak vezetőit és állattenyésztésben érdekelt szakembereit. A résztvevők a megnyitó után tájékoztatót hallgattak arról, hogy Szolnok megyében milyen szerepet tölt be a legelő a mezőgazdasági üzemek takarmánygazdálkodásában. Így többek között elhangzott az is, hogy összesen 67 ezer gyep- és legelőterület van a megyében, amelynek 84 százaléka fejlesztés nélküli ősgyep. A rétek 60 százalékát legeltették, egyharmadrészét kaszálták, 10 százalékát pedig nem tudták hasznosítani a gazdaságok az ár- és belvizek miatt. A fűtermés már most is jelentős szerepet tölt be megyénkben a kérődzők takarmányozásában, de még közel sincsenek kihasználva a lehetőségek. A szénahozamok alacsonyak, és a minőségen is van még mit javítani. A nagyüzemi haszno-. sítású gyepterületeknek alig több mint 40 százalékát műtrágyázzák a gazdaságok. Az üzemeknek úgy kellene bánniuk a legelőkkel is. mint a többi „pénzes” növénynyel. A potenciális hozamok 50—60 százalékát is alig érik el a gazdaságok. A legeltetett területek nagyon kis részén alkalmaznak az állattenyésztők korszerű legeltetési technológiát. A hibás kezelést a gyep megsínyli, és kevesebb lesz a termés. Pedig az üzemeknek érdemes lenne nagyobb figyelmet fordítaniuk a gyepgazdálkodásra, mert így jó minőségű és főleg olcsó tömegtakarmányt nyerhetnének. A megyéről szóló értékelés után a tanácskozáson részt vevők a Kossuth Tsz gyepgazdálkodásával ismerkedhettek meg. Az üzemben 1156 hektáron terem fű. Az elmúlt években a szövetkezet vezetői úgy döntöttek, hogy 280 hektáron telepítenek intenzív gyepet, ugyanis növekedett a gazdaságban a szarvasmarha- és a juhállomány. Három évvel ezelőtt az AGROCOOP technológiájával 105 hektáron vetettek fűmagot, amely tavaly nagyon szép termést hozott. A hektáronkénti szénahozam elérte a 100 mázsát. A fűtermésből a gazdaság dolgozói 100 tonna pelletet. 160 tonna silót és majdnem 2 ezer tonna szénát készítettek. A tájékoztatók után a megjelentek üzemi bemutatón vettek részt, ahol a gyakorlatban is láthatták az AGROCOOP gyeptelepítési technológiáját és a termelőszövetkezet gyephasznosítási és legeltetési módszerét. H. V. Aki csendre és nyugalomra vágyik, nem megy el Istvánházáról
