Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-16 / 191. szám

1979. augusztus 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Lovasbemutató és verseny Kőtelken Példás rendezés, színvonalas műsor Augusztus 10-én pénteken megkezdődött a területi lo- vaslbajnoksáig harmadik for­dulója. A vendéglátó, akő- telki Ady Termelőszövetke­zet lovasszakosztálya immár a kilencedik alkalommal adott otthont a terület lo­vasainak. A fordulón öt megye tíz lovasszakosztályá­nak csaknem ötven ver­senyzője állt, rajthoz. Az első két napon a laza, sáros talaj komoly megpró­báltatások elé állította a lo­vasokat és a lovakat egy­aránt. Ennek ellenére erős iramú, jó verseny alakult ki. A harmadik versenynapon kisütött a nap, és ez meg­sokszorozta a nézők számát. A terület két erős csapatá­nak, a Hansági Rákóczi Ter­melőszövetkezet és' a Kecs­keméti Lovasiskola lovas szakosztályának versengése nagy tapsot aratott. A pél­dás rendezést dicséri, hogy a nézők a verseny szüneteiben is színvonalas szórakoz­tató műsort láthattak. A csikósok és az úttörők lovas- bemutatója, a népszer4 és nagyhírű Tisza Táncegyüt­Bajusz János: „Rodeo" ma­gyar módra tes programja méltó sikert aratott. A szakvezetők egy­behangzó véleménye szerint a területi lovasbajnokság utolsó fordulóját a magas színvonal és a jó eredmények jellemezték. A hét végén szombaton a Palotási Ttez lovasszakoszitálya Palotáson (Nógrád megye) meghívásos lovasversenyt rendez, mely­re minden érdeklődőt szíve­sen várnak. Kép és szöveg: Kiss Imre Nagy Ilona, a kecskeméti lovasiskola versenyzője az egész mezőny második legjobb lovasa Kormos János egy rossz akadályvétel után Tornagyőzelem Szegeden A Lehel SC női kézilabdacsa­pata befejezte egyhetes nyári edzőtáborozását. Mivel az együt­tes a megyei bajnokságban az első helyen áll, a felkészülés az osztályozón való jó szereplést célozza. Az edzőtábor után Szegeden vett részt a csapat egy tornán, amelyet meg is nyert. A részt­vevők között volt a Szegedi Textil NB Il-es gárdája, és a Csongrád megyei ifjúsági válo­gatott is. Jó hír a Lehel házatá- ján. hogy négy új játékossal si­került erősíteni az együttest. Tiszaföldvár II. nyerte a Körös Kupát Vasárnap délelőtt 200 néző előtt Kunszentmártoniján. az Ér­parti sporttelepen játszották a labdarúgó Körös Kupa döntőjét. Előbb a harmadik helyért lép­tek pályára a csapatok, és drá­mai küzdelem, valamint gólözön után büntetőrúgásokkal nyert a Tiszamenti (Tiszaug). A döntőt gólratörő játékkal a homoki labdarúgókból álló Tiszaföldvár II. nyerte a fáradt Cibakháza ellen. Eredmények: Tiszamenti—Kun­gyalu 5:5:. Tiszaföldvár II.—Ci­bakháza 3:1. Az élcsoport vég­eredménye: 1. Tiszaföldvár II. (Homok). 2. Cibakháza. 3. Ti­szamenti (Tiszaug), 4. Kungyalu. Összetett atlétikai bajnokság A Szolnok megvei Atlétikai Szakszövetség szombaton és va­sárnap a Véső utcai sporttele­pen rendezte meg a területi serdülő A-kategóriás összetett atlétikai bajnokságot. Eredmények. női ötpróba, 1963-ban született lányok: 1. Szo_ pori Erika (SZEOL) 3846. 2. Bó- ta Katalin (KSC) 3389, 3. Szabó Erzsébet (SZEOL) 3209. 1964-bén szül.: í. Tóth Cecília (SZEOL) 3591. 2. Katona AnQa (Szolnoki VSI) 3172, 3. Czanik Éva (KSC) 3167. Fiú nvolenróba. 1963-ban szü­letett fiúk: 1. Bódi József (Jász­apáti SZÖV SE) 4199. 2. Kői Béla (KSC) 4055N 3. Szabó Tibor (Honvéd Kun B. SE) 4028. 1964- ben születettek: 1. Tóth Gvörgv (KSC) 3663. 2. Hevesi Tamás (Gyulai SE) 3587. 3. Tóth Ist­ván (SZEOL) 3415 Események Labdarúgás. Országos Ser­dülő Kupa: Jászladánv— Szolnoki MÁV-MTE. Tisza- szöllős—K isú jls z.áll ást Aib ád - szalók—H. Szabó L. SE, Tiszaszentimre—Törökszent- miklós. Rákóczifalva—Tisza Cipő SE, Jászapáti—Lehel SC. Kezdés 15 órakor. A megyei ifjúsági labdarúgó- bajnokság állása 1. Tisza Cipő 2. Sz. Vegyim. 3. KuTE 4. Jb. Vasas 5. Jászkisér 6. Abádszalók 7. Sz. C.-gyár 8. T.-mikiós 9. Besenyszög 10. Karcag 11. Tiszabura 12. Szászberek 13. Túrkeve 14. J.-ároksz. 15. Kunhegyes 16. Üjszász 17. Jákóhalma 18. R.-falva 2 2 — — 16- 1 4 2 2 — — 14- 2 4 2 2 — — 7- 2 4 2 2 — — 5- 1 4 2 I 1 — 9- 3 3 2 1 1 — 7- 3 3 2 1 1 — 5- 1 3 2 1 — 1 5- 4 2 2 1 — 1 5- 6 2 2 1 — 1 4- 7 2 2 1 — i 5-14 2 2 — 1 1 0- 2 1 2 — 1 1 3- 5 1 2 — 1 1 0- 8 1 2 — — 2 3- 7 — 2 — — 2 2- 8 — 2 — — 2 0- 6 — 2 — — 2 2-12 — Állami gazdaságok sportnapja A MEDOSZ Szolnok rne- gyei Bizottsága az idén is megrendezte szakági verse­nyét az állami gazdaságok részére. A házigazda ebben az éviben a mezőhéki Álla­mi Gazdaság volt. A tisza- ligeti sp őrt k ombin át ban nyolc állami gazdaság 12 női és 18 férfi csapata ver­sengett mintegy háromszáz- ötven játékossal. Eredmények, atlétika, 100 m: Bak Veronika (Szolnoki ÁG), ill. Medve Ferenc (Nagykunsági ÁG). 400 m: Bozsik László (Héki ÁG). Távolugrás: Szarvák Erika (Héki ÁG), ill. Négyesi Ist­ván (Tmiklósi ÁG). Kislab- dadobás: Sziráki Gyuláné (Palotási ÁG). Sülylökés: Rigó István (Tmiklósi ÁG). Kispályás labdarúgás: elöl a női csapatok: Középtiszai ÁG, ill. Mezőtúri- ÁG. Ké­zilabda : Mezőtúri. ÁG, iLL Nagykunsági ÁG. Röplab­da: Szolnoki ÁG, ill. Kö­zéptiszai ÁG. A vándorkupa idei győz­tese a mezőhéki ÁG 80 ponttal, (második a Közép­tiszai ÁG 62, harmadik pe­dig a Palotási ÁG 52 pont­tal. Levegőben a Palotási AG sánca, szemben a Közép­tiszai AG csapata Támad a Nagykunsági AG kézilabdacsapata, az ellen­fél a Palotási ÁG együt­tese Védekezik a fehér mezes Mezőhéki ÁG csapata a Jászsági ÁG focistái ellen Fotó: Tarpai Kézilabda HB I B Elmaradt a Zalaegerszegi Honvéd—Alföldi Olajbányász 21:19 (10:8). Zala­egerszeg, 300 n., v.: Völgyi, Gözsy. Olajbányász: Szintai — Kocsis (3), Danyi T. (2). Leskó, Csatári, Rátkai (4), Masáth (4), Matuz (1), Tari, Berényi ;(5), Túróczi. Edző: Horváth József. Nagy lendülettel kezdett mind­két csapat, és felváltva estek a gólok. Az egyre jobban játékba endülő Olajbányász szervezet­ten védekezett, és átvette a ve­zetést 7:6-ra. A jó átlövőkkel pontszerzés rendelkező hazai csapat — ki­használva a vendégek támadás­ban jelentkező megingásait — a félidő végére ledolgozta hátrá­nyát, és átvette a vezetést. A mérkőzés második részében a Honvéd kezdett jobban és növel­te előnyét. Az Olajbányász fo­kozta az iramot és ötletes táma­dójátékkal felzárkózott. A rr\ér- kőzés hajrájában döntő helyzet­ben büntetőket hibáztak az olaj­bányászok, és így a jó játék el­lenére elmaradt a pontszerzés. A Néplap 33. heti totótippjei 1. Építők—SZEOL 1 1 X X 2. D.-keszi—V. Izzó x 2 X 2 3. J.-halma—K.KFSE X2 x2 x2 x2 4. Eszterg.—Bem SE 12 2 2 X 5. G.-MAVAG—Vác 2 lx X 12 6. Leninv.—Kbarcika X2 1 lx 1 7. Orosh.—Szabó SE X 2 X 2 8. B.-gyarmat—Papp x2 x2 x2 X2 9. Szarvas—Szolnok 1 X2 x2 12 10. Nyíregyh.—Eger 1 1 1 1 11. Győri D.—Bábolna 1 12 1 1 12. Dorog—MÁV DAC lx lx lx lx 13. Várpalota—Sopron Pótmérkőzések: x. X x. X X. 1 1 Lapunk 32. heti tippjeivel két db il-es és tíz db 10-es találatot ért el. mai műsor MOZI Szolnok Vörös Csillag: Csilla­gok háborúja (III., dupla hely­áron), Kert: Fekete kalóz (III. helyáron). Tisza: Félelem a vá­ros felett (16, III. helyáron), Tallinn: Az utolsó valcer (II. helyáron). Vegyiművek: Mi van doki?, Reptér: szünnap. Szan- daszőlős Terv: szünnap. Abád­szalók Petőfi: Banditasirató. Jászapáti Táncsics: A delfin napja. Jászberény Lehel: Sugar- landi hajtóvadászat (14. II. hely- áron). Kert: Talpuk alatt fütyül a szél (14). Karcag Déryné: New York árnyai (14). Kisújszállás Ady: Egy erkölcsös éjszaka (14). Kunhegyes Szabadság: Vigyázat, rozmárok. Kunmadaras Petőfi: Sógorok, sógornők (16). Kun- szentmárton Körös: Ostrom. Me­zőtúr Béke: szünnap, Dózsa: Piedóne Afrikában (III. hely­áron), Szabadság: A vadnyugat hőskora I—II. (II. dupla hely- áron). Tiszafüred Tisza: Tóparti ház asszonya. Tószeg Petőfi: Ra­gadozó madarak (III. helyáron)" Törökszentmiklós Dózsa: Ned Kelly (14), Robin Hood nyila. Hunyadi: szünnap. Túrkeve Vö­rös Csillag: A rendőrnő (16, II. helyáron). RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKI STÜDIÖ 17.00: Hírek. — Szórakoztató zenekarok műsorából. A Manto- vani zenekar játszik. — 17.15: Hej halászok, halászok. . . Ri­porter: Dalocsa István., Kardos Ernő és Vágási Kálmán. — Ha­lásznóták, alföldi népdalok. — 18.00: Alföldi krónika. — Beat- parádé. — 18.26—18.30: Hírössze­foglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.25: Slágermúzeum. — 9.15: Kövecses Béla operettfelvételei­ből. — 9.44: Zenevár. — 10.05: Dominó. — 10.50: Ys királya. Részletek Lalo operájából. — 11.40: Magányos utazás. Goda Gábor regénye folytatásokban. IX. rész. — 12.35: Idegenforgal­munk előőrsei. — 12.50: Zene­múzeum. — 14.10: Szabadpolc. — 14.40: Béres János népi kamara- együttese játszik. — 15.10: Kó­ruspódium. — 15.25: Kolozsvári Grandpierre Emil: Béklyók és barátok. Könyvszemle. — 15.35: Folytatásos mese, amelyben iga­zoltatják Hollófernyigest. írta: Kamarás István. — 15.49: Tanár úr. kérem! — 16.05: Közvetítés az öttusa VB-ről. — 17.20: Bach: g-moll angol szvit. — 17.34: Dél­utáni rádiószínház. — 18.15: Hol volt. hol nem volt ... — 19.15: Nótaest. — 20.05: A magunk ér­dekében, a magunk védelmében. — 20.30: Szokolay Sándor: Vér­nász. Háromfelvonásos opera. — Közben: 21.07: A Dunánál. — 21.26: Az operaközvetítés foly­tatása. — 22.15: Tudósítás a ka­jak-kenu VB-ről. — 22.25: Kína 30. éve. XIX. rész. A kulturális forradalom második szakasza. — 22.35: Az operaközvetítés folyta­tása. — 23.16: A brüsszeli és a milánói szólisták három Vivaldi- concertót játszanak. — 0.10: Filmzene. PETŐFI: 8.05: Magyar táncok fúvós- zenekarra. — 8.20: Tíz perc kül­politika. (Ism.) — 8.33: Nap­közben. — 10.36: Zenedélelőtt. — 12.33: Nemzetiségeink zenéjéből. — 12.54: Kapcsolás a győri stú­dióba. — 13.24: Gyermekek köny­vespolca. — 13.29: Éneklő ifjú­ság. — 14.00: Szórakoztató an­tikvárium. — Közben: 14.30— 14.35: Hírek. Körzeti időjárás. — 16.00: Hajdú Erzsébet, Palcsó Sándor és Szántai Ildikó nép­dalokat énekel. — 16.28: Műsor­ismertetés. — 16.30: Hírek. — 16.33: Útközben. — 16.35: Idő­sebbek hullámhosszán. — 17.30: Zenei tükör. — 18.00: Disputa. — 18.33: Egy rádiós naplójából. — 19.25: Szociológiai figyelő. — 19.55: Slágerlista. — 20.33: Kabarécsütörtök. — 21.33: Filmsztárok zenés játékokból énekelnek. — 22.00: A Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. — 23.15: A tegnap slágereiből. 3. MŰSOR: 8.08: Teli Vilmos. Részletek Rossini operájából. — 9.10: Ka­marazene. — 11.05: Szimfonikus zene. — 12.45: Angelo Ephrikian együttese Gesualdo-madrigálokat énekel. — 13.07: A Magyar Rá­dió szórakoztatózenei hete. — 13.45: A grófnő. Részletek Mo- niuszko operájából. — 14./40: Ka­maramuzsika. — 16.00: Zenei le­xikon. — 16.20: Trombita har­sog, dob pereg... — 16.50: öt­órai tea. — 17.58: A bolygó hol­landi. Részletek Wagner operájá­ból. — 19.05: Az idő foglya. Kompozíció Fodor András köl­teményeiből. — 19.37: Cherubini: d-moll requiem. — 20.30: A dzsessz történetéből. 45. rész. — 21.10: A kamarazene kedvelői­nek. — 22.05: Pierre Boulez szá­zadunk mesterműveiből vezényel. — 23.04: A Westfaliai kamara- kórus Mendelssohn-felvételeiből. Vé PROBRflm AUGUSZTUS 16., CSÜTÖRTÖK 15.45: Hírek. — 15.50: öttusa világbajnokság. Futás. Közvetítés Pesthidegkútról. — 17.35: Tévébörze. — 17.45: Séta Karlovy Varyban. Csehszlovák rövidfilm. — 18.00: Európai gyermektalálkozó. Barát­ság 38 nyelven. III. — 18.20: Akik bátrak kezdeményezni. Doku­mentumfilm. — 19.00: Reklám. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Tévé­torna. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A bűvész. Magyarul beszélő amerikai filmsorozat. Tökéletes transzplantáció.* — 20.45: Az em­beri test. Szentágothai János sorozata. VIII/2. rész. A mozgás szerv- rendszere. — 21.20: összefoglaló az öttusa világbajnokságról.' — 22.()•>: Brazília: Az ünnep hangjai. A Svájci Televízió dokumentum­filmje. — 23.00: Tv-híradó. 3. 2. MŰSOR 20.00: Tűzoltó olimpia. Olasz dokumentumfilm. — 20.55: Van képünk hozzá. Tévénézők vetélkedője. — 21.35: Tv-híradó. 2. — 21.55: Jókai Mór: Mire megvénülünk. Tévéfilmsorozat. VI/5. rész. BUKAREST: 14.00: Hírek. — /14.05: A fizika-olimpia résztvevői. — 14.35: Tu­risztikai tájékoztató. — 15.00: Népdalok. — 15.15: Földkörüli ripor­tok. (Ausztrália.) — 15.35: A helyszínen. Riportfilm. — 15.50: Joana Radu románcokat énekel. — 16.05: Nevelők műsora. — 16.50: A leg­kisebbeknek. — 17.00: Tv-híradó. — 17.30: Ifjúsági óra. — 18.20: A román dalfesztiválból. — 18.50: Mircea Jonescu: Hajnali járókelő. — 19.35: Tv-híradó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom