Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-02 / 179. szám

1979. augusztus 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A zene tudósa Középtermetű, nyájas em­ber volt, őszes bajusszal, mo­solygós arccal. Augusztus 2-án lenne a nyolcvanadik születésnapja. Hatalmas élet­művet hagyott az utókorra: a zene tudományából. Dr. Szabolcsi Bence esztéta és zenetörténész abból a Bartók és Kodály példájára felké­szült tudós nemzedékből va. ló volt, amely a húszas évek táján tűnt fel a ma­gyar szellemi életben, és amely az elmúlt több mint fél évszázadban lerakta és terebélyesitette a modern magyar zenetudomány alap­jait. Amikor 1973 januárjá­ban elhunyt, az egész ze­nei élet gyászolt. Szabolcsi Bence Budapes­ten született. Először jogot és bölcsészetet tanult az egyetemen, ugyanakkor a Zeneakadémia növendéke volt. Kodály Zoltán kitűnő tanítványa. Űjfalussy József szerint ott formálódott ki egyéniségének alapvetően ze­nei habitusa, amely később tudományos tevékenységét is áthatotta. írásai három nagy cső. portba oszthatók: magyar zene, vers- és irodalomtörté­net, magyar és összehason­lító zenefolklór, általános zene- és stílustörténet. 1946 után széles körű közéleti és pedagógiai tevékenységgel egészült ki Szabolcsi mun­kássága. Akkor lett a Zene- művészeti Főiskola tanára. A Magyar Tudományos Aka­démia levelező tagjává, majd rendes tagjává válasz­totta: székfoglalójának Liszt Ferenc volt a témája. Két­szer tüntették ki Kossuth- díjjal: 1951-ben és 1965-ben. Ö lett a Bartók-archívum igazgatója. A Magyar Zene­művészek Szövetsége elnöke. ■ Kitüntették a Munka Vörös Zászlórendjével, a Munka Érdemrend arany fokozatá­val. Herder-díjat is kapott. Igazgatta a Magyar Tudo­mányos Akadémia Zenetu­dományi Intézetét és vállal­ta a Stúdió Musico-logica főszerkesztői posztját. Az ö elnökletével működött a Zenetudományi Bizottság. Szabolcsi Bence állította össze az első teljes Bartók, bibliográfiát! Életrajza, a „Bartók Béla élete” 1956-ban jelent meg, utóbb több nyelv­re lefordították. „Járásában volt valami ritmikusan rin­gó és egyben céltudatos — így emlékezett a mesterre. — De még jobban megnyi­latkozott ez az erő gyakori fejvetésében; akik zongoráz­ni látták, emlékezni fognák rá, hogy mozdulataiban, egy- egy kinyúlásában és megrez- zenésében volt valami pár­duc-szerű, valami ragadozó és félelmetes” — írta Sza­bolcsi Bence a zseniről, mint egyéniségének egyik legava­tottabb elemzője. A szerény; finom megje­lenésű Szabolcsi Bencét már nem láthatjuk sem séta köz­ben a budapesti Pozsonyi úton, ahoi lakott, sem hang­versenyeken. De él szellemi hagyatéka, gazdag életműve. K. A Peregi nővérek II hadnagy és az ikertestvére A nemzetközi gyermekév jegyében adják át a közeljövőben a szolnoki Kisegítő Iskola új épületét. A kivitelező nagy létszámú munkásgárdát vonultatott fel, hogy a jövő hét elején esedékes műszaki átadás rendben megtörténhessék Neptun-ünnep és hasonlók A tenger, az aztán igen! Szolnok megyei úttörők Bulgáriában A tarkülönbség köztük pontosan egy óra. 29 évvel ezelőtt Anna így lett Edit nővére. — Apánk az első lánya után, aki három évvel idő­sebb nálunk, nagyon szere­tett volna egy fiút. Erre mi történt? Egy fiú helyett egyszerre még két lánya lett. Ennyit a születésünk­ről, és most hozom a kávét — viharzott ki Ed,it a szo­bából. — Mindig ő volt kettőnk közül az elevenebb, a talpra esettebb, a beszédesebb — nézett mosolyogva húga után Anikó. — Tudja, az iskertestvéreknél általában így van. A jó és rossz tu­lajdonságok kiegészítik egy­mást. Ha a természetünk nem is, gondolkodásunk sok­mindenben megegyezik. Külsejükön néhány perc után már alig fedeztem fel hasonló vonásokat. Mindkét fiatal nő más. Sajátos egyé­niség, de egyformán kar- csúak és csinosak. Nem le. hét összetéveszteni őket, ál­lapítottam meg magamban. Anikó valószínű ráérzett, hogy min morfondírozom. — 16 éves korunkig, mint két tojás, olyan egyformák voltunk. A közgazdasági szakközépiskolába jártunk, egy padban ültünk. A taná­rok általában egyszerre is feleltettek bennünket. Ügy voltak vele, ez a biztos, így hiába egyeznénk meg, hogy mikor ki tanulja meg a lec­két és felel, ha úgy adódik a másik helyett. — Egyébként eszünkbe sem jutott — vetette közbe a csészékkel megrakott tál­cát egyensúlyozva Edit —, Anikó osztályelső volt négy éven át, és én sem marad­tam le az élbolytól. Egye­dül a tornával álltam hadi. lábon. A testnevelési órán jói jött a hasonmásom se­gítése. A tornatanár ugyan megkülönböztető jelzést használtatott velünk, nekem kék, Anikónak fehér gumi volt a dresszén, de egy pil­lanat műve volt a csere, amikor a lányboly eltakart bennünket. Öröm volt néz­ni, ahogy ugrott, bukfence­zett. és mászott a költélre Anikó helyettem. — Rég volt. elmúlt. Fel­nőttünk. Közel, de úgy is mondhatnám, hogy együtt maradtunk, és ki-ki éli az önálló életét. Egy házban, egymás mel­letti lakásban. :— Mindkettőnk férje ka­tonatiszt, a Honvédségtől kaptuk a lakást, és nem vé­letlen, hogy egymás mellett. Aki ismer bennünket, tud­ja. mennyire ragaszkodunk egymáshoz. — Egyforma hivatást is választottak a rendőrségen. A véletlen műve volt, vagy így akarták? — Más volt a tervünk. Az érettségi után a Közgazda­sági Egyetemen akartunk továbbtanulni. De édesapánk Rendőrnők civilben abban az évben meghalt. Szolgálat közben érte a bal­eset. ö is rendőr voltjo- tiszt. Nem akartuk anyát — akinek nem volt munkahe­lye, a háztartást vezette és a három lányát nevelte — egyedül hagyni. — Ez csak az egyik ok volt. Mikor egyedül marad­tunk, a rendőrkapitányság­ról felkerestek bennünket, felajánlották a segítségüket és a lehetőséget, hogy ha kedvünk van, dolgozhatunk Anna, az első nö volt a megyében, aki elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát Edit is az igazgatásren­dészeti szakon tanul {Fotó: T. K. L.) a rendőrségen. Jólesett ez a figyelmesség. Apánk révén már szimpatikus volt ne­künk a rendőri munka. Sze­rette a hivatását, élvezettel hallgattuk, amikor mesélt. Könnyen megbarátkoztunk a gondolattal. A szolnoki ka­pitányságon polgári alkal­mazottak lettünk, tulajdon, képpen adminisztrátorok,, de nem mondtunk le a tovább­tanulási szándékunkról. — Hogy elképzelésünk va­lóra válik-e, és hogy mikor, már nem rajtunk múlott. Anikónak előbb sikerült. Szolnok megyében ő volt az első nő, aki nappali tagoza­ton elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát. —• 1971-től három évig tu­lajdonképpen Pesten éltem, tanultam. — A férje nem vette rossz néven? Akkor már két éve asszony volt. — Mielőtt összeházasod, tünk, megegyeztünk. hogy semmiben sem gátoljuk egy­más boldogulását, szakmai ambícióját. És lám, úgy hozta a sors, hogy most ő tanul. Egyetemre jár. Egyéb­ként a Kilián Repülő Mű­szaki Főiskolán végzett, ott is maradt, tanít, — Anikón kívül most va­lamennyien a könyvet búj­juk. A férjem, Sáfár Miklós, a Zrínyi Miklós Katonai Fő­iskolára jár, nappali tagoza. tos, én levelezőn végzem a Rendőrtiszti Főiskolát. — Nekem könnyebb volt, mint Editnek. Csak a tanu­lásra volt gondom. Neki munka mellett kell ugyan­azt végigcsinálni. Ráadásul itt van a három és fél éves lánya, Anikó, a férje pedig távol az otthontól. Mind­emellett kitűnővel végezte az első évet. — Szeretem, és érdekel is, amit tanulok. Arról nem is beszélve, hogy nagyon sok segítséget kapóik. A ka­pitányság vezetőjétől éppúgy mint a közvetlen felettesem­től és a kollégáimtól. A vizs­gaidőszakban egy hónapig voltam tanulmányi szabad­ságon. Munkatársaim ter­mészetesnek tartották, hogy helyettem is dolgozzanak, egyébként én is így voltam vele, amikor másokat he­helyettesítettem. Ilyen lég­körben nagyon kellemes él­ni, dolgozni és tanulni. — És ha meglesz a dip­lomája? — A folytatást nem tu­dom. Az igazgatásrendészeti szakot végzem, éppúgy, mint Anikó. Nagyon jó példa ő nékem. — Anikó, hivatalos ne­vén Bertalan Györgyné rendőr hadnagy, a Szolnoki városi-járási Rendőrkapi­tányság igazgatásrendészeti alosztályvezetője és megbí­zott osztályvezető. — Ez a beosztásom, a fő­iskola befejezése óta. Meg. lepett, de ugyanakkor na­gyon jól is esett, még to. vább inspirált, hogy az osz­tályvezetői teendőket is rám merték bízni. Éreztem, hogy számítanak, építenek rám, bíznak abban, hogy amit há­rom éven át tanultam, azt képes vagyok a gyakorlat­ban is alkalmazni. Egyéb­ként az osztályvezetőm is nő. jogász, aki előbb ve­szélyeztetett terhes volt, most pedig szülési szabadsá­gon van. — Ezt azért mondta, hogy nehogy kuriózumként írjak a Peregi nővérekről? — Nem vagyunk azok. A közvetlen környezetem, ben is azt tapasztalom, hogy egyre több nőt érdekel és vonz a rendőri munka és egyre többen, választják hi­vatásuknak. Nincs ebben semmi rendkívüli. K. K. — Hogy is volt az a szöcs­ke-história? — kérdem Fas'i- mon Sanyit, tiszaföldvári út­törőt, aki egyike annak, a ti­zennyolc Szolnok megyei út­törőnek, akik most érkeztek vissza Bulgáriából. A többiek nevetése kíséri a történetet. A repülőtérről hazafelé jövet az autóbuszban beszélgetünk. — Már lenn voltunk a ten­gerparton, amikor kirándulni vittek bennünket — meséli a pufók fiú. — Remekül össze­barátkoztunk a szovjet pajtá­sokkal és a buszon is szeret­tem volna a közelükbe kerül­ni, de akkora tömegben ez egyszerűen lehetetlen volt. A srácok a busz végéből inte­gettek, hogy ugorjam át a sok embert, mint a kuznye- csik, azaz a szöcske. Ez a név azután végig rajtam ra­gadt. — A legnagyobb élmény a repülő volt — néz vissza né- hánynapos emlékeibe a tisza­füredi Gacsal Márti. — Ele­inte féltünk, nagy volt az iz­galom, de aztán nem volt semmi baj. — És Kjusztendil, a ven­déglátók szép városa? — te­szi fel önmagának a kérdést Balogh Gyöngyi, akit az öcsödiek delegáltak a legki­válóbb úttörők közé. — A sok szép, régi ház, a gyönyö­rű műemlékek. .. — No és a rilszki kolostor? — veti közbe a csoport legfi­atalabb úttörője, a hetedikes Árvái Laci Túrkevéről. Abban azért egyetértenek: a tenger, hát a tenger, az aztán igen! — Szép volt a Kjusztendil- ben töltött három nap — mondja Gyöngyi, — de a Fe­kete-tenger gyönyörű! Ez volt a bolgárok igazi megle­petése. Mi nem tudtuk, hogy a tengerre is levisznek ben­nünket. — A kjusztendili hegyekre készültünk — így Laci. — Vé­gül a ravdai nemzetközi út­törőtáborba kerültünk. — Voltak ott lengyel, cseh­szlovák, román, szovjet, ma­gyar úttörők és persze a házi­gazdák, a bolgárok is képvi­seltették magukat — moso­lyog Márta. — A délelőtt mindig für­déssel telt — sorolják egy­más szavába vágva. — Dél­után mindenféle programot szerveztek, voltak focimecs- csek, kézilabdáztunk, kirán­dultunk a környékre! Mi vol­tunk a legügyesebbek, napon­ta egy játékot megtanítottunk az egész altáborral! A „Bé­ke, barátság, szolidaritás” napján Gacsal Mártinak az összefogó'<ról, ja barátságról szóló szép sorait, amit képze­letbeli vietnami pajtásának írt, felolvasták az altábor előtt! Jártunk a Naposparton! A bőröndömben van egy tu­cat apró tengeri rák! Láttunk medúzát! Sok barátot szerez­tünk, itt a noteszokban a sok cím, reméljük a barátság nem száll el a nyárral! Azért a kajáról is szóljatok! Nehéz volt megszokni a tejlevesf, a beleaprított uborkával! A hangzavar csak akkor csillapodik, amikor Sanyi a Neptun-ünnepről kezd me­sélni. — Vasárnap este, lenn a tengerparton fogadtuk fák­lyalánggal a tengerek urának kivilágított bárkáját. Énekel­tünk, táncoltunk a tiszteleté­re ott volt az egész tábor! Ezt az estét sokáig nem fogom elfelejteni! A távolban feltűnnek Szol­nok nagyranőtt épületei. A törődött gyerekek — tizenöt órája utaznak egyhuzamban — nyújtogatják a nyakukat. Leolvasom az arcukról: jó lenne már édesanyát, édes­apát, a testvért látni, bármi­lyen szép is volt a jutalom út két hetének sok újdonsága', élménye. H. Z. Karonfogva vezette végig Dezső kiöltözött feleségét a virágzó külvárosban. Ügy döntöttek, azért sem savanyodnak bele a csa­ládi vitába. Elmennek lazítani ket­tejük külön örömére a Repkény esz­presszóba, ahol Schwarzkopf úr, a maszek cukrász Dunántúl legkivá­lóbb fagylaltját méri, márpedig köz­tudott, hogy Dunántúlon igen sok helyt kapható 'elsőrangú fagylalt. Dezső is kicsípte magát, de csak amúgy hevenyészve. Fölvette alpak­ka nadrágját, azzal a díszes övvel, amelyet épp a feleségétől kapott ajándékba negyvenharmadik szüle­tésnapjára. Daliás mellkasán már már kérkedve mutogatta merész mintázatú ingét: szerfölött nagy és élénk színezetű kockás minták éke­sítették azt az inget, mintha a Sár- g*a Csíijkó valamelyik abroszából szabták volna. — Ügy hallottam, mostanában zöld fagylaltot is készít Schwarzkopf úr — újságolta udvarló hangon a fele­ségének. — Állítólag Erdőmester a neve. Azt megkóstoljuk. — Levert vagyok — siránkozott Paula. — Még tönkre teheti tervün­ket az a Károly. —. Ne búsulj, én majd teszek róla. Kiklopfolom belőle az igent. És tekintélyesen, vasárnapi tartás­sal vonultak át a betonjárdán, a kertváros juharfái alatt. Jobbról a dárdakerítések végtelen sora. balról a sírhantokra emlékeztető virág­ágyások petúniával, árvácskával, kardvirággal. A nyílegyenes járda végében, a mélyrecsüngő juharlombok árnyé­kában egy cifra trafikosbódé díszel­gett, oldalán az Aeros cirkusz orosz­lános plakátjával. Innen, a trafikos­bódé mögül bukkant elő Márti. Gyönyörűen és könnyedén. Magas, karcsú lány, bronzos hajtömege laza kötegbe csavarva, szabadon hagyva hosszú nyakának bájos ívét. Fehér tenisznadrág és ibolyakék fiúing volt rajta. Meztelen combja és karja barnán tümdöklött. Mihelyt meglátta szüleit, hatalmasat lódított sporttás­káján és futásra lendült, mint a sprinter. — Szervusztok, őseim! — kiáltot­ta már messziről, hozzájuk érve csaknem ledöntötte őket a lábukról hirtelen csókrohamával. — Hát te merről repültél ide? — hebegte a megrökönyödött apa. — Lillafüredről!... — Gyere, hadd nézzelek — kuko­rékolta meleg örömmel Paula. Még a könny is elfutotta a szemét. — Milyen szép vagy. Milyen mesés a színed. Jó volt a kiránduláson? — Remekül sikerült! Nevettünk, nevettünk, állandóan nevettünk! Alom az egész . . . Kitűnő érettségi, új ház. meg a gyönyörű nyár. Rá­adásul a felvételim is sikerült! Mit tudtok Imréről? ... Mókázva újságolta az apa: — Szeretne már benősülni, de nem voltál itthon. Tegnapelőtt meg­kínálta anyád sárgarépafőzelékkel. Azóta nem láttuk. A boldog lány valósággal a szü­leinek dőlt, macskásán unszolta őket. — Hála istennek, még mindig a régiek vagytok. Gyertek ... Na gyer­tek! Nem látjátok, hogy mennyire kívánkozom haza? — Mi meg a Repkénybe mennénk, egy kis fagylaltra — mondta této­vázva Paula, hátha szabadon enge­di őket a lány. De az nem tágított. Húzta szüleit hazafelé. — Veletek megyek én is. csak előbb le akarok tusolni a saját für­dőszobánkban. Most, mindjárt. Az­tán megyünk a Repkénybe. Apa és anya összenézeüt: Márti csak azt látta ebből, hogy beletö­rődnek akaratába. Gondtalanul cse­vegett : — Előre kikötöm, hogy a szobá­mat én rendezem be. Saját ízlés szerint! Megint összenéztek a szülők. De­zső kerülte a beszédet, inkább elvet­te lányától a kerekre tömött sport­szatyrot. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom