Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-01 / 178. szám

Ara: 1,20 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! XXX. évf. 178. szám, 1979. augusztus 1., szerda A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Beérett a dohány Megkezdődött a betakarítás — Indulásra készen a fermentáló A szokásosnál valamivel korábban kezdődött az idén a do­hány betakarítása a mezőgazdasági nagyüzemekben. Az öt­venkilenc Szolnok megyei termelőszövetkezet közül kilencben termesztik a dohányt, s ezekben a gazdaságokban összesen 390 hektáron érik a füstölnivaló. Egy héttel ezelőtt kezdték szedni a leveleket, azóta tel­jes a nagyüzem a jászapáti Velemi Tsz dohánytábláiban. A 45 hektáron termesztett hevesi és egyéb fajtákból ed­dig mintegy 10 vagon zöld levelet raktak be a gazdaság már üzemelő öt szárítóberen­dezésébe. Két hét múlva el­készülnek egy újabb szárító szerelésével, így a betakarí­tás dandárjában már hat Si­rokkó TDO—100-asban szik­kad majd a dohány. Az első ütemben szárított dohány csomózását is megkezdték, előreláthatóan a jövő hét elején indítják útnak az el­ső szállítmányt a feldolgozó üzembe. A jászapáti tsz szakemberei a tervezettnek megfelelő, azaz hektáronként 18—20 mázsás átlagtermésre számítanak. A cibakházi Vörös Csillag Tsz 40 hektáros dohánytáb­lájában is jayában szorgos­kodnak a gazdaság „kuká­sai”. A francia gyártmányú Balthes univerzális betakarí­tógépekkel a nyolc hektáron termesztett szabolcsi dohány­nak már a felén, a 32 hek­tár hevesiből is hat hektár­nyi területen letörték a be- ,érett leveleket. Bár az idő­ben történt kiültetésük után öntözéssel mintegy 50 milli- métemyi mesterséges csapa­dékhoz juttatták a palántá­kat, mégis valamivel a ter­vezett 17 mázsa alatti átlag­terméssel számolnak a tsz vezetői. A folyamatosan sze­dett leveleket Cibakházán is TDO típusú berendezések­ben szikkasztják, első alka­lommal várhatóan augusztus 14—15-én szállítanak szá­raz dohányt a szolnoki fer­mentálóba. Felkészülten várják a doJ hányszezont a feldolgozó üzemek is. A szolnoki Do­hányfermentáló és Beváltó Üzemben idejében befejezték a gépek, berendezések ápri­lis óta tartó karbantartását, felújítását. A dunántúli, Du­na-Tisza közi, észak-magyar­országi és tiszántúli mező- gazdasági nagyüzemektől szerződött, mintegy 5 ezer 600 hektáron termett 8 ezer tonna,- szárazdohány feldol­gozását ütemezték az idei szezonban. Az üzem munká­ját megkönnyíti a tavaly év végén kipróbált olasz gyárt­mányú szeletelő-kocsányozó gépsor. A belső anyagmozga­tást is könnyítették, kilenc emelővillás targoncát vásá­roltak. A hét elején már meg is érkezett az első do­hányszállítmány Kiskunha­lasról, és jövő hétfőn meg­kezdik az idei termés fer­mentálását a szolnoki üzem­ben. ■••••) --------­­---------- Mill ■IIP* •• »• ••••• ••••• ___ • > »« ■ •••) ■■•■■•■■■•■■■■■■■■■■•■■■•■•■■■••••••••••a ■ ■■■■■-----— .««««4— . .............. H elybenjárás brigádoknak 3. oldal A szerkesztőség postájából 4. oldal A Május 1. Ruhagyár szolnoki gyárában havonta mintegy 20-22 ezer különböző fazonú kabátot készítenek belföldre, illetve exportra Nyilatkozat a helsinki záróokmány aláírásának évfordulója alkalmából A politikai enyhülés jelen­tős állomásának, a törté­nelmi jelentőségű helsinki záróokmány 1975. augusz­tus 1-i aláírásának negye­dik évfordulóján az euró­pai biztonság és együtt­működés magyar nemzeti bizottságának elnöksége és az Országos Béketa­nács elnöksége nyilatkoza­tot tett közzé. Nagyra értékeljük a hel- siníki záróokmány aláírása óta megtett utat. amely iga­zolja a békés egymás mellett élés és az enyhülés politiká­jának történelmi hélyessé- gét — hangsúlyozza a nyilat­kozat. A Szovjetunió és a szocialista országok követ­kezetes elvi politikájának kö­szönhető, hogy — a hideghá­borús reakciós erők aktivi­zálódása ellenére — Európá­ban ma egészségesebb a po­litikai légkör, mint korábban bármikor, s a kontinensün­kön lezárult a feszültségek­kel terhes korszák. A továb­bi előrehaladáshoz azonban szükséges, hogy az aláíró or­szágok még következeteseb­ben "és teljesebben valósít­sák meg a Helsinkiben elfo- gaidott záróokmány vala­mennyi elvét és ajánlását, s már az előkészítő munka során — az együttműködés lehetőségeinek újabb terüle­teit munkálják ki az össz­európai értekezleten részt vevő országok képviselőinek jövő évi madridi találkozó­jára. Az európai biztonság és együttműködés magyar nem­zeti bizottsága és az Orszá­gos Béketanács fontos ' fel­adatának tekinti, hogy a közvélemény tájékoztatásá­val és mozgósításával tevé­keny részt vállaljon az eny­hülés megszilárdításáért, A Varsói Szerződés politi­kai tanácskozó testületé ta­valy novemberben Moszk­vában, s a külügyminiszteri bizottság ez év májusában Budapesten közzétett javas­latai konstruktív módon já­rulnak hozzá e célok megva­lósításához. A katonai szém- benállás, a leszerelés, vala­mint földrészünk békéjének és biztonságának megszilár­dítása útján kiemelkedő fon­tosságú lépés lehetne a záró­okmányt aláíró államok poli­tikai tanácskozásának mi­előbbi összehívása. Az európai biztonság és együttműködés magyar nem­zeti bizottságának elnöksége és az Országos Béketanács elnöksége úgy véli, hogy ä fegyverkezési verseny meg­állítása napjainkban az eny­hülés folyamata megszilárdí­tásának és továbbfejleszté­sének egyik kulcskérdése. Ezen az úton nagy jelentő­ségű állomás a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Ál­lamok közötti SALT—II. megállapodás, amelyet — a világ békeszerető erőivel együtt — hazánk népe is örömmel üdvözöl. A világ­közvélemény előtt most az a feladat áll. hogy megakadá­lyozza a szerződés módosítá­sára irányuló kísérleteket, s elhárítsa az új fegyverrend­szerek kidolgozására és rendszerbeállítására irányuló törekvéseket. Meggyőződé­sünk. hogy az európai biz­tonság és együttműködés nemzet; bizottsága által ez év őszére a leszerelésért, a biztonságért összehívott európai fórum újabb lendü­letet ad az enyhülésért, a le­szerelésért, a népek bizton­ságáért világszerte folyó küz­delemnek” — fejeződik be az európai biztonság és együttműködés magyar nem­zeti bizottsága elnökségének és az Országos Béketanács elnökségének nyilatkozata. Kádár János fogadta Franz Josef Strausst Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára tegnap a Parlamentben fogadta Franz Josef Strauss bajor miniszterelnököt, aki néhány napos magánlátoga­tást tesz Magyarországon. Tisza, Moldva és a többiek II Pamutnyomóiparí Vállalat új termékei Gyártmányfejlesztési tájé­koztatót tartott konfekció- ipari partnereinek és a saj­tó munkatársainak szerdán a Pamutnyomóipari Vállalat. A bemutatón az őszi vá­sárdíjas termékek „vonultak fel”. Űjdonság a lágy esésű — 80 százalék pamut és 20 szá­zalék gyapjú keverésű — Tisza és Moldva szövet. Véget ért az európai gyermektalálkozó nemzetközi szemináriuma A küldöttek záródokumentumot fogadtak el A gyermekek körében végzett mozgalmi munka új módszere, ivei, hasznos formáival ismerkedtek meg többek között a kedden zárult háromnapos nemzetközi szeminárium résztve­vői, akik az európai gyermektalálkozón 34 országnak 44 ha­ladó és demokratikus gyermekszervezetét képviselik. Általános vélemény ala­kult ki arról, hogy hazatér­ve kontinensünk és más földrészek küldöttei is ka­matoztatják majd itt szer­zett ismereteiket, hogy még eredményesebben munkál­kodhassanak a gyermekek­nek a békére, a barátságra, a szolidaritásra nevelésében — jelentette ki Horváth Éva, a Gyermek- és Serdülőkori Mozgalmak Nemzetközi Bi­zottsága (CIMEA) főtitkára. A hétfői záróülést követően több' delegáció vezetője saj­tókonferencián tájékoztatta az újságírókat a tanácskozás eredményeiről. A CIMEA főtitkára meg­győződését fejezte ki. hogy a háromnapos tanácskozás — amelyen ott voltak a szövet­ség európai és tengerentúli tag- és baráti szervezetei — több nemzetközi szövetség, de bekapcsolódott a széles­körű párbeszédbe több szo­ciáldemokrata, vagy polgár; szervezet is — egy akarat­tal formálta, és fogadta el Lusakai malomkövek (Külpolitikai tudósitásaink a 2. oldajon) Hosszútávú kooperációs szerződés alapján a MOM dunaúj­városi gyárában megkezdték a nyugat-német Triumph cég számára a „Gabriella” nevű táskairógépek sorozatgyártását. Az üzemben évente ötvenezer darab táskaírógépet és további százötvenezer irógépalkatrészt gyártanak. A képen: Barta Mihályné a sorváltókart szereli helyére a záródokumentumot: le­gyen szebb, boldogabb a vi­lág minden gyermekének élete. A nemzetközi gyer­mekév kontinensünkön ed­dig legjelentősebb eseménye az európai gyermektalálkozó. Jóllehet, világszerte számos országban tartottak már re­gionális és nemzetközi fóru­mokat a gyermekek helyze­tének feltárására. 1979 vé­géig további találkozókra kerül sor. A nem kormány­közi szervezetek világméretű párbeszédére készül Moszk­va: szeptember 7—11. között világkonferencián foglalkoz­nak majd a gyermekek bé­kés és biztonságos jövőjének megteremtésével. Az európai gyermektalál­kozón résztvevők, delegációk, a gyermek- és serdülőkori szervezetek képviselői a há­romnapos nemzetközi szemi­náriumon záródokumentumot fogadtak el, amelyet eljuttat­nak az ENSZ nemzetközi gyermekév bizottságához és az UNICEF-hez is. A záródokumentum többek között hangsúlyozza: a nem­zetközi gyermekév előkészü­letei, eddigi és várható ese­ményei megfélelő keretet biztosítanak a földkerekség különböző részein élő gyer­mekek helyzetének elemzésé­hez, és a húsz évvel ezelőtt elfogadott gyermeki jogok deklarációja világméretű ér­vényesítéséért folytatott harc szélesebb alapokra helyezésé­hez. A világ minden gyermeké­nek boldog gyermekkora ne­vében, méltó és békés jövő­jük nevében meg kell fékez­ni és meg kell állítani a fegy­verkezési versenyt, és tartós békét kell teremteni minde­nütt a világon — hangsúlyoz­za a záróközlemény. Az újabb pusztítások Viet­nam mártír földjén, az újabb özvegyek és árvák, a lerom­bolt bölcsődék, iskolák, kór­házak, az elragadott életek olyanoktól, akik csak most kezdtek élni — a kínai veze­tés vietnami nép elleni ag­ressziójának következményei; a palesztin, libanoni, dél-af­rikai gyermekek tragikus sorsa mind megannyi bizo­nyíték erre, — hangsúlyozza a dokumentum. Maróthy László, a Magyar Szocialista Munkáspárt Po­litikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára ked­den este a Hotel Ifjúságban fogadást adott az európai gyermektalálkozó alkalmá­ból rendezett szeminárium résztvevőinek tiszteletére. A fogadáson megjelent Fejti György, az MSZMP KB osz­tályvezető-helyettese és Ná­dor György, az Állami Ifjú­sági Bizottság titkára. KISZ-kitüntetés, jutalmak Tanévzáró a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán Kettős ünnepséget tartot­tak tegnap a szolnoki Kilián György Repülő Műszaki Fő­iskolán. A vizsgaidőszak vé­gén a tanintézet hagyomá­nyainak megfelelően elbú­csúztatták az avatás előtt ál­ló hallgatókat. A tanulmá­nyaikat eredményesen befe­jező hallgatókat törzszászlós­sá és zászlóssá léptették elő. A kiemelkedő eredményeket elérő tanárokat és hallgató­kat elismerésben részesítet­ték. Brassói Tivadar vezérőr­nagy, parancsnok értékelte az 1978/79-es tanévet, ismer­tette a következő év felada­tait. Ezután törzszászlóssá léptette elő Zsámolyi László és Csondor István kiváló hallgatókat. Parancsnoki ju­talmat kapott többek között Katona Antal mérnök-alez­redes. Molnár István alezre­des, Papp Sándor alezredes és Horváth Dezső mérnök­őrnagy. A főiskola által elért ered­ményeket méltatta Sárvári István ezredes, a Magyar Néphadsereg tiszti és tiszt- helyettesi csoportfőnök-he­lyettese is, akj a KISZ Köz­ponti Bizottság intézőbizott­sága és a Honvédelmi Mi­nisztérium megbízásából át­adta a KISZ Központi Bi­zottság által adományozott Kiváló KISZ-szervezet zász­lót. Az ünnepség végén a főis­kola parancsnoka elismerés­ben részesítette az ifjúsági munkában kitűnt tiszteket és hallgatókat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom