Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-24 / 171. szám

1979. július 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Kajak-kenu válogató Szolnokon Deme a világbajnokságra utazó csapatban Szombaton és vasárnap a Bp. Honvéd rendezett kajak-kenu válogatót Szolnokon, a Vízügy SE pályáján, ahol a világbaj­nokságra utazó csapatba kerü­lés volt a tét. Míg azonban idáig eljutottak a versenyzők, sok mindennek történnie kel­lett, a múlt hét végi második válogató adott választ az ad­digi elég sok nyitott kérdésre. S hogy ezek a válaszok egy­értelműek legyenek, a verseny­zők minden erejüket, tudásukat latba vetették jó formájuk bi­zonyítására. Ezért láttunk a két nap alatt szinte ..vérre menő” heves és szoros befutásokat a döntőkben. Szombaton a férfi ezer mé­teres számok első döntője, a ka­jak egyes Joós egyértelmű fölé­nyét hozta, Csapó az előző heti győztes, harmadik lett. A kenu egyes döntő a sportágban rit­kán előforduló befutást hozoft: a versenybíróság a telerekor- ding többszöri visszajátszásával sem tudott dönteni az első hely kérdésében, így salamoni dön­téssel holtversenyt hirdettek ki. Kajak és kenu ketteseknél fölé­nyes győzelem született, Deme, Rátkai a harmadik helyen vég­zett. Vasárnap délelőtt az ötszáz mé­teres számok kenu egyes dön­tőjében Lichtenberger igazolta, hogy jelenleg a legjobb formá­ban levő versenyző. Feszült vá­rakozás előzte meg a kajak egyes döntőt, amelyben Deme József, a Szolnoki Vízügy SE versenyzője is indult. Egy hét­tel korábban remek győzelmet aratott, de akkor a Moszkvában levő Sztanity Szolnokon nem állt rajthoz. Most viszont min­denki ott volt, aki számításba jöhet. A rajt után Deme szédü­letes iramban lapátolta a vizet, fokozatosan növelte előnyét, s az utolsó bolya után már egy hajóhossz előnnyel vezetett. Az utolsó métereken azonban elme­revedett. s Sztanity előtt mind­össze háron) másodperccel előbb ért a célba — de győzött! — A fáradtság miatt mereved­tem le — mondotta befutás után. Ez tökéletesen fedi a valósá­got, mert a világbajnoki csapat kijelölésekor is elhangzott, hogy aligha volt a mezőnyben másik olyan versenyző, aki any- nyit indult egy fél nap alatt, mint Deme. A fáradtság egyéb­ként kiütközött a kettes döntő­ben is. Ebben a számban a ka­nadai kettős magasan jobb volt, Deme és Rátkai ötödik lett. Dél­után a hosszútávú számok dön­tője alatt dr. Parti János szö­vetségi kapitány vezetésével összeültek az egyesületi edzők, és kijelölték a világbajnokságra utazó csapatot, amelyben helyet kapott Deme József is. Győztesek és a szolnoki ver­senyzők eredményei. Nők. K—1 500 m: Rajnai (FTC), K—II 500 m: Rajnai. Povázsán (FTC, Rá­ba ETO), K—I 2000 m: Makatura (DVTK). Férfiak: K—I 500 m: Deme (SZVSE), K—II 500 m: Denis. Fischer • (Kanada), ... 5. Deme, Rátkai (SZVSE, Bp. Hon­véd). K—4 500 m: Rába ETO, SZEOL AK. MHD Vác (Sztanity. Kadler, Svidró, Kosztyán), C—I 500 m: Lichtenberger (Építők SC), C—II 500 m: Buday. Frey (Bp. Honvéd, BSE). Ifjúsági fiúk, K—I 500 m: Konkoly (SZEOL AK). K—II 500 m: Csá­szár, Konkoly (SZEOL AK). K—I 1000 m: Joós (Rába ETO), K—II 1000 m: Romhányi, Sza­bó (Ü. Dózsa), ...3. Deme, Rát­kai, K—4 1000 m: SZEOL AK, MHD Vác, Rába ETO (Svidró, Kosztyán. Kadler, Sztanity), ... 3. SZVSE, Rába ETO. Bp. Honvéd (Deme, Rátkai. Joós, Benkó), C—I 1000 m: Wichmann (MTK VM) és Csépai (Ü. Dó­zsa), C—2 1000 m: Buday, Frey. Ifjúsági lányok, K—I 500 m: Demeter (KSZVSE). fiúk. K—I 1000 m: Ábrahám (Rába ETO). ... 3. Kocsis (SZVSE). ... 7. Bozsó (SZVSE). K—II 1000 m: Duzs. Havas (Bp. Vasas Izzó). 2. Bozsó. Kocsis. Hosszútáv, férfiak, K—I 10 000 m: joós, K—II 10 000 m: Szabó, Bakó (MTK VM. Bp Honvéd). K—4 10 000 m: MHD Vác. SZEOL AK. Rába ETO (Kosz­tyán, Svidró, Sztanity. Kadler). C—I 10 000 m: Csépai, C—II 10 000 m: Bánszki. Kiss (MHD Vác). Ifjúsági fiúk. K—I 5000 m: Abrahám, 2. Kocsis. (pataki) Labdarúgó Nyári Totó Kupa Szolnoki MAV-MTE—Ceglédi VSE 3:1 (2:0). Cegléd, 400 n., v.: Tóth. SZMAV-MTE: Boros — Ágh (Tóth), Sebők, Kábák — Lódi. Bencsik, Porhanda (Demjén) — Szatmári, Zakar, László, Nász. Edző: Himer Ist­ván. A MAV-MTE ezúttal ja­vuló játékkal rukkolt ki, nagy küzdelemben. megérdemelten szerezte meg a győzelmet. G‘- Lódi (ll-esböl), Bencsik, Szat­mári. ill. Darányi (11-esből). Törökszentmiklós—Mezőhegyes 3:1 (1:0). Törökszentmiklós 200 n., v.: dr. Botka. TSE: Mészá­ros (Mayer) — Nagy, Hoppál, Molnár, Boda, Kozák, Kállai, Kocsis, Stummer, Bata (Drá- vucz). Vitéz. Alacsony színvo­nalú mérkőzést hozott a két csapat találkozója. A 28. perc­ben Stummer nyitotta meg a gólok sorát, majd a 46. perc­ben Kozák távoli lövése hul­lott a hálóba, 2:0. Az 55. perc­ben Kertmegi szerzett gólt a vendégeknek, 2:1. A 62. perc­ben Kocsis jól eltalált lövése a kapufáról pattant a hálóba, 3:1. Jó: Nagy, Kocsis, stummer, ill. Kertmegi, Hercegfalvi. Kovács. Lehel SC—Pásztói KSE 4:0 (1:0). Jászberény, 600 n., v.: Osvárt. Lehel SC: László — Gergely, Kirchner. Lakatos. Tö­rök — Szívós, Lukácsi. Postás (Fejes) — Sebestyén (Pecha), Váczi. Bacher. Edző: Kóczián Antal. A 15. percben Szívós fu­tott el a jobb oldalon, éles lö­vését a kapus Váczi elé ütötte, aki közelről a hálóba lőtt, 1:0. A második félidő elején Ba­cher 20 méteres kapufáról visz- szapattanó bomba szabadrúgá­sát ismét Váczi emelte kapuba. 2:0. Öt perc múlva a térfél kö­zepén Lukácsi szerelte a cse­lezgető középhátvédet, kapurá tört és 16 méterről a bal sa­rokba helyezett, 3:0. Nem sok­kal később Fejes keresztlabdá­jával Török tört előre a bal szélen, majd 18 m-es lö­vése a védőkön erejét vesztve, a bal sarokba hullott. 4:0. Jó: Lukácsi, Bacher, ill. Kodák, Szarvas. Mezőtúri Honvéd—Püspökla­dány 4:3 (2:1). Mezőtúr, 300 n.. v.: Mézes. M. Honvéd: Merley —' Nagy, Sólyom, Dabasi, Mo­hácsi — Vékony, Pribék. Batá­ri — Simon, Vozár. Szilágyi. A 7. percben Mohácsi c. bal olda­lon indította Simáit, akinek be­adását Vozár élesen a hálóba fejelte, 1:0. A 21. percben Vo­zár kilépett a védők közül, és a hálóba lőtt, 2:0. A vendégek a 40. percben szépítettek: Mile kapott jó labdát, és a kapuba lőtte, 2:1. Szünet után a hajrá­ban szinte potyogtak a gólok. Sólyom öngólja egyenlítést ho­zott. majd Batári remek gól­lal 3:2-es vezetést szerzett. Utána ismét potyagólt kapott a Honvéd, az elalvó Merley mel­lett Mile volt eredményes. 3:3. A 85. percben az erősen roha­mozó Honvéd Pribék révén megszerezte a győzelmet, 4:3. J.: Nagy, Mohácsi. Batári, Pri­bék. Vékony, ill. Makai. Mile, Máté, Gyarmati. Nemzetközi mérkőzés Mezőtúri Honvéd—Vietnami Katonaválogatott 2:1 (2:1). Me­zőtúr, 450 n., v.: Szántó. M. Honvéd: Anger — Herédi, Papp (Dávid). Hódi, Mohácsi — Fo­dor (Vékony), Cserháti. Batári (Magyar) — Kelemen. Czanka (Kupcsok), Széli. A 7. percben korszerű támadás végén Czan­ka nagy helyzetben fölé lőtt. Jó iramú, változatos volt a já­ték. a vietnami fiúk gyorsan, fürgén játszottak. A 20. percben Honvéd-támadás végén Hung hazaadására Dung kapus kimoz­dult, és a labda a hálóban kö­tött ki, 1:0. Három perc múlva remek vietnami támadás fu­tott a pálya közepén. A 16-os előtt Cuong kapta a labdát és egy fordulattal hatalmas gólt lőtt a bal felső sarokba. 1:1. A 35. percben Fodor indította Szélit, a balszélső egy csel után nagy gólt lőtt, 2:1. Szünet után már nem alakult ki nagy iram, mindkét csapat fáradtnak lát­szott. Ha a Honvéd helyzeteit kihasználja, nagyobb arányban is győzhetett volna. Jó: Hódi, Kelemen, Fodor. Herédi. ill. Dung, Coung. Anh. Than-Ho. Nőve Zámsky (Érsekújvár) — Lehel SC II. 8:1 (2:1). Nőve Zámsky: Való — Belancsik, Molcsán, Mach. Haulik (Ko­csis) — Haladna. Kiss (Stefa- nik), Konta — Bobko, Moder (Pákozdi). Simonek. Edző: La- dislaw Ondruch. Lehel II.: Őszi (Vasas) — Czigány. Bér­ezési, Kiss T., Novotni — Ke­lemen, Zakar. Tóth — Szabó, Kiss J., Bukhár. Edző: Bukhár László. A Lehel színekben 215 mérkőzést játszott Vasas Ká­roly búcsújátékán a vendégek szünet utáni, szemre is tetsze­tős. gyors játékukkal biztos győzelmet arattak. G.: Konta (2). Simonek (2). Moder. Pá­kozdi. Bobko, Kocsis, ill. Buk­hár. Jó: Simonek. Molcsán, Bobko, ill. Vasas, Kiss J. Mai IBV-program Ünnepi meg­nyitó 16 óra, Magyar- ország-Szov- jetunió 16.15 óra, Lengyel- ország-Kuba 17 óra. Cseh- szlovákia-Románia 18 óra, Magyarország A-Bulgária 19 óra. Paróczai ismét remekelt Vízilabda IBV Ismét szovjet—magyar párharcot láthatunk ki, októberben 30 tagú gár­dával láttunk munkához. Hetente egy közös edzés sze­repelt a programban, a ver­senyek előtt ped,ig egy vagy kéthetes táborozás, amelyek­re már csak 11 játékost hív­tunk meg. Részt vettünk többek között a Diana Ku­pán Szófiában, ahol a má­sodik lett az együttes. Mad­ridban pedig a bronzérmes helyen végeztünk. — Mit vár csapatától a szolnoki viadalon? — Szeretnénk nyerni, de mindjárt hozzá kell tennem, hogy igen nehéz lesz. Sok jót hallottam a. csehszlovák csapatról, a szovjet együttest ismerem, s láttam már a kubaiakat is. Bizonyos, hogy mindannyian nehéz ellenfe­lek. A magyar csapat ren­des fiúkból áll, de nem mindegyikük szorgalmas, és azt sem érzem, hogy min­denáron győzni akarnának. Ez jellemzi a tavalyi junior együttest is. amely ezüstér­met nyert az Európa-baj- nokságon. csakhogy ők sok­kal fegyelmezettebbek voltak. Bár napi két edzéssel készül­tünk. de ezalatt nem lehe­tett behozni azt. amit az utánoótlás edzők az egye­sületi nevelőmunkában ki­hagytak. — Magyarország két. vá­logatottal is képviselteti magát a tornán — nyilván­valóan az utánpótlás érde­kében. .. — Így igaz. Annak idején csak mi állítottunk össze két válogatottat a korkü­lönbségek alapján, de ma már sokan átvették ezt a módszert. Jelentősége abban reilik, hogy folyamatos a különféle csapatok feltölté­se. Akik most az ..A” válo­gatotthoz tartoznak, azok jö­vőre juniorok lesznek, s akik most ..B-sék”, azok alkotiák majd az ,.A”-csapatot a kö­vetkező esztendőben. Ez a rendszer szinte tökéletesnek mondható az utónpótlás ne­velésében : kevés az a sport­ág. ahol hasonló példát tudnának felmutatni. Mind­két válogatott játékosai az IBV-hez hasonló tornákon ..érlelődnek.” szereznek ru­tint. s csak ezeken a ren­dezvényeken lehet igazán ki­választani a tehetségeket. Szerencsére egyre több a játéklehetőség, amellyel a más-más korosztályú együt­tesek élhetnek. — Mi a véleménye a sportág szolnoki utánpótlá­sáról? — Mindig is csodáltam Hasznos Istvánt, amiért annyi tehetséget hozott fel­színre. Az utóbbi időben tu­lajdonképpen már csak az utánpótlás csapatok sikeré­ből él a város. Nemcsak a játékosok tudása, de intel­ligenciája is meglepően ma­gas fokú. Nem véletlen, hogy az A-keretben kapott helyet Tóth Csaba, aki csapatkapi­tány lett és Földi László ,— igaz. ő már elkerült Szol­nokról. Érthetetlen viszont, hogy a város nem képes megtartani a tehetségeket. Bizonyos vagyok benne, hogyha Szolnokról nem ke­rülnének ej az ígéretes ifjú vízilabdázók, igen erős bázi­sa lenne a sportágnak, még­pedig hosszú távon, hiszen minden évben újak kerül­nek felszínre. A szovjet csapat 42 éves vezető edzőjével csak pár szót sikerült váltani, mivel városnézésre, indultak a pat­ronáló KISZ-szervezet, a Szolnoki Papírgyár fiatal­jainak kalauzolásával. A megyeszékhelyen vízbe szál­ló'együttes játékosai egy éve kerültek össze. Az IBV-t megelőzően több nemzetközi tornán szerepeltek. A már említett Diana Kupát egy Tegnap a délelőtti edzés után Kuba ifjúsági válogatottja dél­után a KOTIVIZIG szervezésében hajókiránduláson vett részt a Tiszán. A másfél órás úton kellemesen, vidáman szórakoztak a fiatalok1 Fotó: Tarpai Dr. Mayer Mihály Szafronov Vlagyimir Szer­gejevics pont előnnyel nyerték a ma­gyar csapat előtt, Madrid­ban holtversenyben a ma­gyarokkal a dobogó harma­dik fokára állhatták fel. Egyébként a spanyol fővá­rosban egyedül nekik sike­rült legyőzniük a magyar vízilabdázókat. — Moszkva munkás tarta­lék csapatában kezdtem sportpályafutásomat — mondta magáról Szafronov Vlagyimir Szergejevics. — — Együttesem — amelynek 1950 óta voltam tagja — a legmagasabb szintű osztály­. ban játszott, s a legnagyobb siker, amit elértünk, az a szovjet bajnokság negyedik helyének kivívása volt. Hét évig vízilabdáztam, majd ugyanannál az együttesnél lettem edző, s dolgoztam 22 évig. Jelenleg a szovjet ví­zilabda szövetséghez tarto­zom, 1968-tól látom ej az if­júsági válogatott vezető ed­zői tisztét. — Hogyan ítéli meg az esélyeket az IBV-n? — Nem vállalkozom jós­lásra. Nagyon erős a kubai és a magyar csapat, d.e minden együttes új összeté­telű. így akadhatnak megle­petések is. Constantin Lajos A hét végén atlétaválogatot­tunk pályára lépett az Európa Kupa .,B” döntőjében. Női csa­patunk a franciaországi An- tonyban második lett, a Szolno­ki MAV-MTE versenyzője. Ju­hász Erzsébet a 4x100 m-es vál­tóban ezüstérmet szerzett. A férfiak Karlovacban gyenge első nap után — ekkor a hatodik helyen álltak — jó második na­pi teljesítménnyel a harmadik helyre küzdötték fel magukat. Paróczai András, aki a szolno­ki színeket képviselte a 800 tri­es síkfutásban fergeteges hajrá- győzelmet aratott. Jó nevű el­lenfeleket utasított maga mö­gé, s egyre félelmetesebb nevet szerez magának az atlétavilág­ban. 800 m: 1. Paróczai (ma­gyar) 1.50.3. 2. Kolev (bolgár) 1.50.4. 3. Loikkanen (finn) 1.50.4. 4. Michiels (belga) 1.50.9, 5. Szavics (jugoszláv) 1.51.0. A totó 29. heti eredményei 1. Pápai Vasas—Répcelak 1-3 2 2. Kapuvár—MÁV DAC 0-0 X 3. Győri D.—Várpalota 3-0 1 4. H. Szondi SE—KOMÉP 8-2 1 5. Dombóvár—Baja 0-0 X 6. Mohács—Paks 2-0 1 7. Lőrinci F.—Köteles SE 1-3 2 8. EMG SK—Esztergom 7-1 1 9. Szentesi Vízmű—SZVSE 1-0 1 10. Gyöngyös—Síküveg. 1-1 X 11. Nagybátony—Recsk 2-0 1 12. Nagyhalász—Hajdú V. 3-1 1 13. Szeghalom—Gyula 2-3 2 ■fr 14. MOTIM—Nagyigmánd 5-2 1 Súlyemelés Ulviczki bronzérmes Budapesten a sportcsarnokban véget ért a Pannónia Kupa és az országos felnőtt súlyemelő bajnokság versenysorozata, A Szolnoki MÁV-MTE szakosztá­lyát az 52 kg-os súlycsoportban Pálóczi Gyula képviselte, aki 197 (85, 112) kg-os eredménnyel, egyéni csúcsának beállításával a 6. helyen végzett. Ugyancsak beállította egyéni csúcsát Ul­viczki Mihály a 110 kg-os súly­csoportban és 342,5 (157.5, 185) kg-os teljesítménnyel bajnoki bronzérmet szerzett. Az utóbbi idők legszebb súlyemelő sikere ez: érmet az országos felnőtt bajnokságon több mint két év­tizeddel ezelőtt edzője, Hollóy Tamás szerzett utoljára. /SZILI» 1S7I Vasárnap a Ví­á zilabda Ifjúsá­gi Barátság Verseny vala- ■ mennyi részt­IDY \ vevője megér­kezett Szolnok­ra, s elfoglal­ta helyét a tiszaligeti KISZ- táborban. A bolgár, a cseh­szlovák, a kubai, a lengyel, a román, a szovjet és ter­mészetesen a magyar póló­sok este már a mérkőzések színhelyén, a Damjanich uszodában szórakozhattak a Korái együttes koncertjén. Itt és az „IBV-faluban” min­den előkészület megtörtént a XII. ifjúsági vízilabda torna lebonyolítására. Valamennyi együttesben 11 játékos kapott helyet, akiket az IBV emblémával ellátott, eltérő színű mezek­ről ismerhetnek 1 fel az utcá­kon a város lakói. A kubai­ak fehér, a lengyelek cit­romsárga, a csehszlovákok kék, a szovjetek zöld, a ro­mánok narancssárga, a bol­gárok barna, a magyarok pedig piros mezt viselnek. Ismerkedjünk meg közelebb­ről is a csapatokkal és ed­zőikkel. A magyar A-válogatott ve­zetőedzője dr. Mayer Mi­hály, segítőtársa Bolvári An­tal. A 46 éves, kétszeres olimpiai- és Európa-bajnok, valamint ugyancsak kétsze­res olimpiai bronzérmes ve­zetőedző százháromszor volt tagja a magyar válogatott­nak. Tizenegy éve edzőskö- di'k, s ezalatt az OSC csapa­táj ötször juttatta országos bajnoki címhez, illetve BEK- győzelemhez. és több más kupasikerhez. Három éve ke­rült az FTC-hez, s vezetése alatt KEK illetve Szuper Kupa győzelmet aratott a zöld-fehér gárda. 1970 óta áll a magyar ifjúsági válo­gatott élén, s a kilenc év alatt két Európa-bajnoki cím, ugyanannyi EB-ezüst- érem. egy bronzérem, illet­ve két IBV-aranyérem ke­rült a fiatalok vitrinjébe. — Másfél hete készülünk Szolnokon a tornára, — kezdte a beszélgetést dr. •Mayer Mihály. — A csapat játékosait tavaly válogattuk I SPORT O SPORT O SFOR1 Deme és Rátkai is tagja' a magyar VB-együttesnek

Next

/
Oldalképek
Tartalom