Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-18 / 166. szám

1979. július 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 SPORT 0 SPORT O SPORT III. Pelikán Kupa Lóerő helyett technika A Geszti.Boros (Óbuda Tsz) Wartburgja e nehéz helyzet­ből is a második helyen ért célba Vasárnap délelőtt Szolnok megye útjain rendezték meg a III. Pelikán Kupa orszá­gos meghívásos autóversenyt. Dr. Sarkadi Imre rendőr­alezredes megnyitója után percenkénti indítással vágott neki a 192 km-es távnak az öt sportgéposztály huszon­négy résztvevője. A tehetség­kutató verseny ötvennyolc résztvevő párosa a rajt előtt ügyességből vizsgázott a sla- lompályán, majd ők is neki­vágtak a távnak. Elsősorban a gyorsasági szakaszok állí­tották nagy erőpróba elé a versenyzőket, hiszen a föld­utak többsége a kiadós eső­től elázott, így azok a ver­senyzők kerültek előnybe, akik a technikájukra — és nem a lóerőre támaszkod­tak. A Kilián repülőtér mellet­ti földúton többen búcsút mondtak a versenyzésnek, mivel számukra áthatolha- tatlanná vált az iszaptenger. Néhányan viszont — mint a képünkön látható 18-as rajt­számú Wartburg — kievic- kéltek a kátyúból. A tavalyi győztes szolnoki Váradi At­tila — Szárazzal az oldalán — szintén a gyorsasági sza­kaszon került időhátrányba, ráadásul a körgyorsasági versenyen a járdára futott, ám így is a második helyen végzett az 1300 köbcentimé­teres géposztályban. A ver­seny rendezésében és lebo­nyolításában nagy erők fog­tak össze, és összehangolt munkájukat bizonyítja, hogy egyetlen személyi sérülés sem történt. A sportkategória öt gép­osztályában a huszonnégy induló közül 16 fejezte be a versenyt. Eredmények, 1300 köbcentiméter fölött: 1. Ben- kovits—Béltelki (Óbuda Tsz). 1300 köbcenti: 1. Lukács— Gulyás (III. AFIT), 2. Vára­di—Száraz, 3. Galó—Tőrös, 4. dr. Szolga—Nagy (valameny- nyien a XVII. AFIT ver­senyzői). Lada, 1000 köbcen­ti: 1. Fazekas—Szabó (Szege­di AFIT). Wartburg, 600 köbcenti: 1. Kovács—Cs. Kiss (XVII. AFIT). Trabant: 2. Schütt—Mérei (FÖTAXI) Tra­bant. Széria Lada: 1. Kucsera —Czifra (FÖTAXI), ők lettek az abszolút verseny győzte­sei is. A tehetségkutató futamban 65 gépkocsi rajtolt és 58 érkezett a célba. Az egyes kategóriák győztesei. I. gép­osztály: 1. Harsányi—Harsá­nyiné, II. géposzt.: 1. Mé­száros—Páli, III. géposzt.: 1. Rákóczki—Szabó, IV. géposz­tály: 1. Németh—Némethné. A sportosztály csapatver­senyét a FÖTAXI nyerte 50 ponttal, 2. XVII. AFIT 47, 3. Óbuda Tsz 35 ponttal. A te­hetségkutató csapatverseny­ben: 1. Kisújszállási Autó- kub, 2. Szolnoki AFIT, 3. Karcagi Autóklub. A ver­seny Fair play-díjasa a Mester—Füredi páros lett, akik az abszolút győztes Rákóczki—Szabó kettőst segí­tették ki szorult helyzetük­ből. A legjobb női verseny­ző díját Rákóczki navigátora, Szabó Magdolna kapta. A Strumpf- Meggyesi (Szegedi AFIT) páros autója a kör- gyorsasági versenyen Fotó: T. Katona László Urányi János kajak-kenu emlékverseny Deme József két számban győzött Szombaton és vasárnap ismét Szolnokon, a Vízügy SE pályán találkoztak az ország legjobb kajakozói és kenuversenyzői, csupán a Moszkvában levő hét válogatott hiányzott. Az Üj pesti Dózsa. Urányi János emlékére kiírt versenye az első válogató — ezúttal a világbajnokságra utazó csapatba kerülésért. El­sősorban az 1000 és 500 méteres számok elöntői végig magas színvonalú, legtöbbször szoros befutásokat hoztak. Látványos, a magyar kajak-kenu sporthoz méltó összecsapásokat láthattak a nézők, s a két nap során olyan váltakozó helyezések szü­lettek, amelyek alighanem fel­adták a leckét a válogatóknak. Mi is történt tulajdonképpen? Szombaton az ezer méteres ka­jak számokban Csapó három­negyed hajóhosszal nyerte az egyest, vasárnap 500 méteren Deme ugyanilyen előnnyel lett első. A kettest nagy meglepe­tésre a hazánkban felkészülő kanadaiak nyerték, míg Szabó. Bakó mögött Deme és Rátkai harmadik lett. Másnap. 500 mé­teren Rátkai és Deme ..leisko­lázta” a mezőnyt. Szombaton a kenu egyest nem kis meglepe­tésre az a Hajdú nyerte, akinek az 500 méter a fő száma. S va­sárnap 500 méteren a miskolci fiú dobogóra sem került, a fia­tal és feljövőben levő Lichten- berger magabiztosan nyert. Csu­pán a kenu kettősök őrizték mindkét számban a helyezésü­ket. Meglepetés volt nőknél a Pozsonyi. Dragos páros győzel­me a Rajnai, Povázsán kettős ellen és Kosztyán József gyenge szereplése. A két nap folyamán egyéb­ként a versenyzők nagy meg­terhelést kaptak. A világver­senyek kétnapos programja ugyanis Szolnokon egv fél nap­ra szűkült, s Deme például va­sárnap délelőtt — miután a né­gyes csapatban is indult. — hat erős 500 métert hajtott. Ifjúsá­giaknál jól szerepelt a szolnoki Kocsis Zoltán. A hét végén bi­zonyára tisztább képet látunk, ugyanis szombaton és vasárnap a Bp. Honvéd rendez újabb vá­logatót Szolnokon, s azon in­dulnak már a Moszkvában tar­tózkodók is. Nagy verseny vár­ható. érdemes lesz hát kiülni a Holt-Tisza partjára! Győztesek és a szolnoki ver­senyzők eredményei. Felnőtt nők. K—1, 500 m: Rajnai (FTC). K—2. 500 m: Pozsonyi. Dragos Újpesti Dózsa). K—4, 500 m: Rá­ba ETO. FTC. DVTK csapata, K—1 2000 m: Makatura (DVTK). Férfiak, ezer méteres számok: K—1: Csapó (SZ.EOL AK). K—2: Barre, Fischer (kanadai). ... 3. Deme. Rátkai (Szolnoki Vízügy SE. Bp. Honvéd), K—4: Rába ETO. SZEOL AK. Váci Hajó, . . . 4. SZVSE. Bp. Honvéd (De­me, Rátkai. Deák. Hercegh). C— 1: Hajdú (Miskolci VSC). C—2: Frey Buday (BSE. Bp. Honvéd). Az 500 méteres férfi számok győztesei: K—1: Deme József, K—2: Rátkai János. Deme Jó­zsef K—4: Bp. Vasas. Izzó, MTK VM. Bp. Honvéd. ... 5. SZVSE, Bp. Honvéd (Deme, Rátkai. Deák. Herczegh) C—1: Lichtenberger (Építők SC). C—2: Buday, Frey. Hosszútávok. K—1 10 000 m: Csapó Géza. K—-2, 10 000 ' m: Konecsni. Medgyes (Váci Hajó) K*-4. 10 000 m: Bp. Vasas Izzó, Ü. Dózsa. MTK VM. C—1 10 000 m: csépai (Ü. Dó­zsa). C—2 10 000 m: Buday, Vaskúti (Bp. Honvéd). Ifjúságiak. Nők. K—1. 500 m: Demeter (KSZVSE). Fiúk. 1000 méteres távok. K—1: Rácz (FTC). ... 3. Kocsis Zoltán (Szolnoki Vízügy SE). K—2: Duzs, Havas (Bp. Vasas Izzó). C—1: Gáti (Baja), C—2: Kon­dor. Kígyósi (Bp. Spartacus). Az 500 méteres távok győztesei. K—1: Rácz. ... 3. Kocsis. K—2: Császár. Konkoly (SZEOL AK). C—1: Gregor (TAC). Hosszútáv. K—1 5000 m: Kocsis Zoltán. K—2 5000 m: Pusztai. Sziráczki (KSZVSE). c—1 5000 m: Kovács (Bp. Honvéd). Az Urányi János emlékver­seny tiszteletdíját a K—1 és K—2 ezer valamint a K—2 10 000 méteren a legjobban szerepelt egyesület kapta. Az élcsoport: 1. Váci Hajó 20. 2. Bp. Honvéd 28. 3 Csepel 10 pont. A Szol­noki Víztigv SE 4 ponttal a 8— 10. helyet szerezte meg. Deme győzelme egyesben Fotó: Dede II. Tisza Kupa férfi kosárlabda torna Közepes színvonal az első napon Tegnap délután ünnepé­lyes megnyitóval kezdődött a II. Tisza Kupa nemzetek közötti férfi kosárlabda tor­na, amelyen négy ország:' Csehszlovákia, Románia, az NDK és Magyarország válo­gatottjai léptek pályára. Az első versenynap színvonala inkább a négy évvel ezelőtti tiszaligeti sportcsarnokbeli IBV tornát idézte, mintsem a női válogatottak emlékeze­tes szolnoki csatáit. A nyitó- mérkőzésnek számító Romá­nia—Csehszlovákia találko­zón csak ritkán jött lázba a közönség, látszott, hogy a résztvevők elsősorban a csa­patépítésben számolnak a Tisza Kupa mérkőzéseivel. Románia—Csehszlovákia 82:73 (40:38), v.: Berki, Pfündel. Románia: Copacia- nu, Ivascencu, Niculescu, Cérnát, Opsitaru, cs.: Flu- turas, Tecau, Dumitru. Edző: Tursugian Haigazun. Cseh­szlovákia : Vána, Cieslar, Varga. Barták, Burgr, cs.: Svoboda, Dorazil, Briza, Rous, Hájek, Michalik. Edző: Vélek Drahomir. A közepes színvonalú mér­kőzésen az utolsó tíz perc­ben a román csapat rákap­csolt és úgy nyert, ahogy akart. Az esti mérkőzés végered­ménye: Magyarország—NDK 91:81 (50:41). Mai program : NDK—Románia 17. Magyarország—Csehszlovákia 18.45. Szolnok, tiszaligeti Sport- csarnok. Labdarúgás, Nyári Totá Kupa Mezőtúri Honvéd—Gyula 2:0 <110). Gyula, 500 n„ v.: Papp. — Mezőtúri Honvéd: Merlei — Herédi, Papp, Dá­vid, Mohácsi — Fodor, Cser­háti, Batári — Tóth, Szél (Szilágyi), Czanka. A mező­túri csapat mindkét játék­részben többet birtokolta a labdát, helyzetei is adódtak, de az első félidőben csak 11- esből sikerült vezetést sze­rezni. A hazaiak büntetőt hibáztak, a volt válogatott Kocsis a kapufára lőtte a labdát. A látottak alapján a mezőtúriak előbb tartanak a felkészülésben. G.: Dávid 11- esből), Czanka. Lehel SC—Recski' Ércbá­nyász 4:3 (1:2). Jászberény, 400 n., v.: Szarka. — Lehel: Őszi — Karkusz (Gergely), Czigány, Vass, Kátai (No- votni) — Tóth, Zakar, Fe­jes — Pecha, Gál, Sebestyén. Edző: Lugosi József. A mérkőzés előtt rövid ünnepség keretében Takács László szakosztályvezetiő és- Lukácsi Antal csapatkapi­tány búcsúztatta a visszavo­nuló, 223 alkalommal Lehel­színekben pályára lépett Karkusz Pált és a 202 mérkő­zést játszott Kátai Ferencet. A 15. percben vendégtáma- dás végén Percze majd né­hány perc* múlva Jakab lőtt gólt, 0:2. A félidő vége előtt Fejes labdájával Tóth ira­modott meg, beadását Gál fejelte a kapuba, 1:2. A má­sodik félidőben negyedóra elteltével Zakar 30 méterről bombázott a bal sarokba, 2:2. Néhány perc múlva Tóth bal oldali beadását Sebestyén emelte a hálóba, 3:2. Rövid­del ezután Tóth ugrott ki és 10 méterről a léc alá vágta a labdát, 4:2. Az utolsó perc­ben Percze büntetőből szépí­tett, 4:3. Az első félidőben a vendégek, szünet után a ha­zaiak játszottak gólratöröb- ben. Jó: Zakar, Vass, Tóth, ill. Maksó, Tóth, Jakab. Szolnoki MÄV-MTE—Szen­tesi Vízmű 1:1 (1:1). Szentes, 800 n., v.: Kokavecz. — Szó. MÁV-MTE: Bartos — Kol- láth (Kántor), Hegedűs, Se­bők, Kábák (Izsó) — Dem- jén, Bencsik, Lódi, Szántai — Rózsavölgyi, Zakar. Jó talajú pályán játszották a mérkőzést. A szolnoki csa­pat a 4. percben vezetést szerzett: formás támadás után Demj én lőtt a hálóba. 1:0. A 38. percben védelmi hibából Mák révén egyenlí­tettek a hazaiak. A gól után kiegyenlített játékkal telt el az első félidő. Szünet után a szolnokiak nagyobb tudá­sát a hazaiak lelkesedéssel egyensúlyozták, így az ered­mény igazságosnak mond­ható. A Szolnoki MÁV-MTE játékosain látszott az erős alapozás és az előző napi mérkőzés fáradtsága. Szeghalom—Törökszent- miklós 2:2 (1:0). Szeghalom, 200 n., v.: Szeles. — TSE: Mészáros — Pozderka, Hop­pál, Molnár, Nagy (Drávucz) — Kocsis, Kozák, Kállai — Rácz, Török (Stummer), Vi­téz. Az első félidőben a sí­kos talajhoz jobban alkal­mazkodó hazaiak a 15. perc­ben megszerezték a vezetést Szombati révén, 1:0. A máso­dik félidőben feljavult a TSE játéka, mégis a hazaiak nö­velték előnyüket Horváth fejesgóljával, 2:0. A TSE át­vette a ' játék irányítását, azonban csak a 82. percben sikerült Vitéznek a hálóba küldeni a labdát, 2:1. Újabb TSE rohamok következtek, és a 89. percben ismét Vitéz volt eredményes, 2:2. Jó: Ko­csis, Kozák, Drávucz, ill. Tar, Bende, Kovács. A totó 28. heti eredményei 1. Répcelak—Bauxitb. 5-2 1 2. Kőszeg—Pápai Text. 2-1 1 3. Pápai Vasas—Z. Dózsa 1-3 2 4. Kiss J. SB-MÄV NTE 3-3 X 5. KOMÉP—Várpalota 3-1 1 6. Péti MTE—Győri D. 10-2 1 7. Bp. Spart.—Lőrinci F. 0-1 2 8. KISTEXT—ESMTK 0-3 2 9. Szegedi VSE—Bem SE 2-3 2 10. Kk.-halas—Cégi. VSE 0-2 2 11. Pásztó—Gyöngyös 0-2 2 12. Nagybátony—Síküveg. 2-1 1 13. Gyula—Szabó L. SE 0-2 2 + Kapuvár—MOTIM TE 1-3 2 Lengyelország győzött Jászberényben, a hűtőgépgyári sport - csarnokban vasárnap a döntővel és a^khely- osztókkal befejeződött a Lehel Kupa nem­zetközi női ifjúsági torna. A döntőben a lengyel röplabdás lányok fölényes, maga­biztos győzelmet arattak s elnyerték a ku­pát. A magyarok gyengén szerepeltek. — Eredmények. Az 1. helyért: Lengyelország —Bulgária 3:0 (11, 1, ,10). A 3. helyért: NDK—Csehszlovákia 3:0 (12, 14, 10). Az 5. helyért: NSZK—Lehel SC 3:0 (6, 7, 7). A 7. helyért: Magyarország A—Magyaror­szág B 3:1 (—12, 6, 5, 6). A francia váloga­tott kilencedik lett. Kiosztottak néhány díjat is. Harlankova (Bulgária) a legjobb támadó, Lehmann (NDK) a legjobb előké­szítő, Zycka (Lengyelország) pedig a leg­technikásabb játékos volt Jelenet a Lehel—Francia ifjúsági váloga­tott mérkőzésről (Fotó: N. Zs.) / Sötét mezben a 21« centis Opsitaru Roman talál a csehszlo­vák kosárba Fotó: Tarpai

Next

/
Oldalképek
Tartalom