Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-03 / 153. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. július 1. Pepe, azaz semmi, ha Petya, akkor...? Egy „jó társaságból való” fiatalember átváltozásai Sokan azt mondják: na ugye! Lám megtanult viselkedni. Igazuk van, s még sincs. Alanyunk gazdagabb lett: pár pofonnal, de ezek a csatta- násoik az arcán, a fejében,’ eljuttatták a Pépéitől a Peturon keresztül a Petya titulusig. N. P. festő és mázoló egy szolnoki építőipari vállalatnál. 1. — A kezedre tetoválva az, hogy: PEPE, mit jelent? — Semmit. Vagyis mindent Nohát ez kicsit zavaros. Valaki kitalálta, hogy létre kellene hozni a PEPE világmozgalmat. Ennek a mozgalomnak az a célja, hogy semmi. Szóval nincs célja. Ezit neveztük mi (PEPE-izmusnak. Mindenhova felírugrott. Én társasági ember Az Ajkai Timföldgyár és Aluminiumkohó bővítési munkáinál augusztus 11-ig négy turnusban mintegy ötszáz szakmunkás diák vesz részt. Az építőtábor első csoportja már megkezdte a munkát. A. képen: villanyszerelő szakmunkás- tanulók Füredről Pestre táncolt Magas, barna hajú, üzentük: PEPE. Szóval hülyeség volt ez az egész. Hány éves is voltam akkor? Olyan tizenöt-tizenhait 2. — Jogod van hozzá. — Akkor probléma egy szál se. — Szégyenkeznél a múltad miatt? — Igen. Bár azt mondom, mindenkihez hozzá tartozik az a pár év, amit leélt, s amit annyi idő alatt megcsinált. A jó is, a rossz is. De vannak bizonyos ügyek, amelyeket csak a közvetlen környezetem előtt vállalok. Hány példányban is jelenik meg ez a szövegelés? — Ügy hatvankétezer. — Na látod ... Szóval maradjunk abban, hogy név nyema. Aki ismer, rám ismer. 3. ,— Mire emlékszel, hol kezdődött? — Azt hiszem, még általánosban. Volt egy énekta- nárnőm, aki mielőtt rázendítettünk volna, mindig odakoccintotta a hangvilláját a pádhoz. Szóval amikor odaütötte, én mindig megpengettem a pad alatt egy félibe- tört pengét. Az osztály meg röhögött. Akkor ilyen sterilen nem gondoltam rá, csakúgy felvetődött bennem, olyat kell csinálni, hogy mindig figyeljenek rám. Hát én csináltam. — Például? — Például loptam. Volt egy olyan karóféle, amin sárga lámpa villogott, hogy az utat felbontották. Én edcsak- liztam házibulira. Azután verekedtem jó párszor. Volt hozzá kedvem, meg fejem, meg kezem is. De akkor még csak szólóban. Azután volt egy társaság, ott Petúmak hívtak. Együtt csináltuk a balhét. összeverekedtünk ilyen magamkorú tecniku- mos kollégistákkal. Volt belőle rendőrségi ügy. Azután egyszer emlékszem, felmentünk a Kisstadionba, akkor jött először, ha jól tudom angol együttes Magyarországra. A bejáratnál prospektust osztogattak mindenkinek. Ezt azután meggyújtottuk, azzal integettünk, végül mindenki — majdnem mindenki — meggyújtotta. Hát olyan volt ez, mint egy fáklyás felvonulás. Én a csonkot, ami kezemben égett, egy előttem álló ürgének az orkánzsebébe tettem. Tudod, akkor még az volt a divat. Szóval a hatás felért egy pécsi balettel. Izgalommal meséled most is... — Pedig hülyeség volt, gyerekes hülyeség. Engem Péternek hívnak. Azt hittem Petúr, a nevem rövidítése és hozzá van téve az, hogy úr. Azután ahogy olvastam többet, rájöttem, ki is az a Petúr. — Mindent megtagadsz abból az időből? — Tudod ez pofátlanság lenne. Még azt hihetnék, azért teszem, mert tagja vagyok a vállalati KlSZ-bizott- ságnak. Nem bosszant például, ha az utazásokra gondolok. Egyszer valaki mondta, hogy van egy könyv, az Ütőn, később megtudtam Ke- rovac írta. Faltami, érted ? Utána azt mondtam, ezt a „bohó” életet akarom. Utaztam, stoppoltam — igaz nem is dolgoztam. De jó volt, úgy éreztem, illetve éreztük, hogy szabadok vagyunk, mint a madarak. Persze ez a szabadság, később kiderült, kétes dolog. Mindenesetre arra jó volt, hogy emberekkel ismerkedjek meg és az ilyesféle könyveket keressem. Elolvastam az Üvöltést, aztán megismertem Ginsberget. Hogy jöttek ezek össze a KISZ-szel? Nehezen. Ott kezdem, hogy elfogyott a pénz, s utáltam az alkalmi munkát. Nem a munkát, hanem az „alkalmit”. Elkezdtem a szakmámban mint festő és mázoló dolgozni. Kellett a pénz, lemezekre gyűjtöttem, meg lemezjátszóra. Azután megnősültem, most van két kicsi gyerekem. A zene, a beat-zene megmaradt, de a hobóság vagyok. Jó, a feleségem is társaság, meg a család, de nekem ez nem elég. Ahhoz már öregnek érzem magam, hogy a 'kis csajokkal együtt őrjöngjek a Piramison. Nekem a KISZ a társaságot jelenti. 4. — Hogy kerültél kapcsolatba a KISZ-szel? — Hát ez régi ügy. Amikor ipari tanuló voltam, felvettek, mint bárki mást. Azután amikor már dolgoztam, akkor történt: bántotta a csőrömet, hogy az egyik idősebb koma ugyanannyit keresett mint én, fele munkával. Ha megfeszültem se volt több pénzem. Termelési tanácskozáson aztán felálltam és kiadtam magamból, hogy nem jó, ha az alapbér megállapításánál csupán az eltelt éveket veszik figyelembe. Ott mellémállt egy ürge — mond ta, hogy a KISZ nevében is, már a KISZ-esek nevében is igazam van. Utána aztán rendezték a dolgokat. Hát mondom, ez egészen frankó. Na, erre emlékszem, meg ilyen apróságokra, hogy hívtak focizni, azután balhéztak, mert nem volt tagkönyvem. Egyszer emlékszem, vitatkoztunk, lesöpörtem őket az asztalról, hogy mit tudtok ti a beat- mozgalomról. Azután meg] ők bizonyították be, semmit nem tudok a körülöttünk levő dolgokról — már ami a politikát illeti. — Az előbb az „értekezést” hogy gondoltad? — Ügy, hogy néha csak zetőségin —, beszélünk és utána nem történik semmi. Néha. — Változtak az olvasmányaid? — Azt hiszed, hogy csak tájékoztatókon, meg KISZ- kiadványokon élek most már? Mást is olvasok, most például Esterházy Péter könyvét. Nem nagyon értem, de szívóskod.om vele, majd megértem. — Itt most hogy hívnak? — Petyának. Hajnal József Grafika: Constantin Lajos négy éves fin a tiszafüredi Nagy Gábor. Áz idén fejezte be álltalános iskolai tanulmányait, és azzal dicsekedhet: a nagyközségből először nyert felvételt az Állami Balett Intézet néptánctagozatára. „Kiskoromtól szeretem a sportot, és a kézilabdától az atlétikáig, a labdarúgásig sok mindenbe belekóstoltam. Egy éve elmúlt, hogy a néptánccal is rendszeresen foglalkozom. Éppen ezért határoztam el tavasszal, hogy jelentkezem a balettintézet néptánc-tagozatára. A felvételre háromszáz fiú és ötszáz lány érkezett az ország minden részéből, és a kiválasztás négy napig tartott a Fiatal művészek klubjában. Valamennyi jelöltnek fürdőruhára kellett vetkőznie, mivel először a testalkatot, a testtartást, a járást és futást nézték meg. Aki továbbjutott, a végtagok hajlékonyságát ellenőrző bizottság elé került. Ezután egy tüzetes orvosi ellenőrzés következett, majd a ritmusgyakorlatok sora. A legutolIsmerősöm két kamaszfia sok mindenre büszke. Magas növésükre, tanulmányi és sporteredményeikre, egyik főzőtudományára, a másik a kamarazenekarra, amelyikben muzsikál. A legbüszkébbek komolyzenei és dzsessz- felvételeikből álló hanglemez- és magnószalag gyűjteményükre, no és persze gazdag könyvtárukra. A könyvtárra, amelynek mindegyik kötetéhez tartozik valami emlék, történet. „Ezt a kétkötetes Petőfi összest három éve, karácsonyra kaptuk a nagymamától, ezt az ' Adyt én nyertem vetélkedőn, Ga- mow Fizikájára Imre gyűjtötte össze a pénzt (apu pótolta ki).” Roskadásig rakott polcok: a gyerekkori leporel- lo-képeskönyvektől kezdve, a magyar és világirodalom klasszikusai — Csokonai, Balassi. Petőfi, Csehov, Gorkij, Steinbeck, József Attila, Hemingway, Cervantes, Shakespeare és más óriások — mellett jó néhány kötet a mai magyar irodalom legjobbjai- tól, nagyon sok ismeretterjesztő, szakirodalmi mű — nyelvkönyvektől a monográfiákig — továbbá lexikonok, enciklopédiák, összefoglaló munkák szoronganak a polcokon. „Persze — mondják a srácok — ajándékba is mindig könyvet kérünk és kapunk. Meg aztán mi is sokat vásárolunk.” só volt a legbonyolultabb: először hallott zenére táncot kellett rögtönöznünk. Hogy hány pxyntot értem el, nem tudom, de a végén mindössze tizenöt lány és ugvamannyi fiú maradt. Örömömre én is. Egy hónap múlva bizonyosodtam meg arról, amit eddig Csak sejtettem: megkaptam az értesítést, felvették. Nagyon sokan gratuláltak a sikerhez, és én nagyon boldog vagyok. Minek köszönhetem a felvételt? Szerintem annak, hogy sokat sportoltam. Azonkívül egy éve a jászberényi Papp Imre bácsi is foglalkozik velem, rengeteget csiszolt a mozgásomon. A nyári szünetben sokat futok, atléti- zálök és úszom, ugyanis a szeptembertől kezdődő napi hat-'hétórás edzés és tánc- tréning megfelelő előképzettséget, kondíciót igényel. Nem szeretnék .kipottyanni’ az első szűrővizsgán, éppen ezért tudatosan, heti edzésterv szerint készülök a bemutatkozásra.” Sikerül-e Gábor régi, nagy terve: négy év múlva bejutni az Állami Népi Együttes tagjai közé? Ma még nehéz lenne válaszolni a kérdésre, egy azonban bizonyos: tehetsége, adottsága megvan — így életmódjától, felkészültségétől, szorgalmától függ a „megkapaszkodás” a hőn áhított, de kegyetlenül szép táncos pályán. Hogyan, miből? A megállapított havi zsebpénzből spórolják ki egy-egy — mint mondják — „nélkülözhetetlen” könyv árát. Vagy a nyári szünetben keresett pénz egy részét költik könyvre. A két gimnazista fiú egyetemen, illetve főiskolán szeretne továbbtanulni. Mindketten a természettudományok iránt érdeklődnek. S mielőtt még bárki fanyalogni kezdene gyorsan elmondom: a két legény korántsem valami besavanyodott könyvmoly, papíroskukac. Járnak diszkóba, moziba, színházba, focimeccsre, hátizsákkal, autóstoppal voltak tavaly nyáron kirándulni — egyszóval megvan bennük a korosztályukra jellemző minden jó értelemben vett elevenség. Szüleik nem értelmiségi foglalkozásúak, nem alkalmazottak. Gyári munkások. Olvasott, művelt emberek egyszersmind. Gyűjtenek ők is — mint környezetükben szinte mindenki — kocsira, új bútorra — de nem mindenáron. És nem is a „legyen” kedvéért. Túl szép a kép erről a sok könyves családi modellről? Meglehet, pedig nem különös, csak „egyszerűen” modern — tehát tartalmas, gazdag. Sz. J. Menöség és minőség Pál szomszédom ugyancsak nagy gondban van. El is menne meg nem is a közelgő tíz éves érettségi találkozójukra. Mócsing, a Buzgó — írta neki, hogy sikerült értesíteni az egész osztályt s szinte bizonyosra vehető, hogy ami a négy legendás esztendő során csak nagyritkán jött össze — ezúttal nem lesz hiányzó, teljes lesz a létszám. Akkor pedig a haverok is ott lesznek, a Pityi, a Zozo no meg a tolltartókirály Csavar is. Volt egy tolltartója, háromemeletes, mi minden kincs megfér békésen abban! Közvetlenül a feleltetés előtt Csavar „véletlenül” leejtette a csodaszerkezetet a pádról, s az összerámolással csak a megváltó csengetés előtt végzett. Pál szomszéd az érettségi bankett óta jóformán senkivel nem találkozott a diadalmas IV/C-ből. S bizony azóta sincsenek olyan igazi cimborái, mint amilyenek a gimiben voltak. Csakhát — panaszolja kedvenc zöldszil- vániját szürcsölgetve — szégyenné magát régi kenyerespajtásai előtt, nemigen merne a szemükbe nézni. Négy éven át ő volt az eminens, az osztályelső, valósággal versengtek a többiek év elején, hogy ki üljön közvetlen közelébe. Pál szomszédságában tartózkodni dolgozatírás közben minimum plusz egy érdemjegyet jelentett. Tanárai őt tartották a legtöbbre, benne látták a legtöbb fantáziát s ebben az osztályközvélemény sem kételkedett. Aztán felborult a papírforma. Pál szomszéd adós maradt a neki előlegezett világmegváltással. még csak diplomát se szerzett, három szemeszter után kimaradt az egyetemről. elment „zabot hegyezni” valamelyik, eldugott kis községbe, tanított, népművelt s most diszpécser az egyik gyáróriás előgyártó részlegében. Mondanám, hogy rá se rántson Pál szomszéd, a diszpécser is ember, mégha valamikor osztályelső is volt a IV/C-ben. Az élet — még így kis é-vel is — gyakran megváltoztatja az ’ iskolában kialakult sorrendeket, leginkább azért, mert kegyetlenebb benne a rosta s alaposabb a megméretés. A buktatókról nem is beszélve. így aztán — ha mégoly szomorú is — a menők a kitartóbb futásban lemaradhatnak s olykor le is maradnak. Az én iskolatársaim közül — nyugodtan bevallhatom, hiszen közvetlenül a húsz éves érettségi találkozónk előtt állok — a szürkébbek vitték a legtöbbre, azok, akik hétszámra meg sem szólaltak „a Nagy Dumákon” s szinte semmiben nem bizonyultak a legkiválóbbnak. A jó tanulók dicsősége — fura módon — múlandó, a jó tanulót elfogadják, s azzal kész. Általában sokkal érdekesebb a nagyon rossz tanuló, aki hobbiból bukdácsol osztályról osztályra: az ő helye ott van a menő közvetlen közelében. A menőség ilyen értelemben hamar devalválódik. Az életben mindjobban felszínre törnék a szívós, alkotásra hivatott képességek — mégha korábban szerényebb, visszafogottabb személyiségben húzódtak is meg. Nem tudom ki hogy van vele, én legszívesebben azokra a cimboráimra emlékszem vissza, akik grimaszolni tudtak, s arcuk egyetlen rándí- tásával titokban mozgósítani tudták az egész osztályt. A szívem szerinti, igazi menőket azonban egy ízben a Televízió híradóban láttam. Három huncut szemüveges srác hunyorgott ránk a képernyőről — éppen győztesen hazatértek a matematikai olimpiáról. K. P. Ill III III ver Nix in in ni ni vcx FIATALOKNAK ülünk, ülünk — már a veD. SZ. M. Könyvkeresők Különös családi modell Fényeső - vizcseppekből a Rám szakadékban Dede Géza felvétele
