Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-11 / 160. szám

Ára: 1,20 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI.EGYESÜLJETEK! XXX. évf. 159. szám, 1979. július 10., kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Budapestre érkezett Konsztantyin Katusev a Szovjetunió miniszterelnök-helyettese Ma kezdődik a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság ülésszaka Színenként, mintánként csévélik szövés előtt a fonalat Túr- kevén, a háziipari szövetkezet új csévélő üzemében, hogy a szövőgépre már a mintának megfelelően kerüljön a fonal U búza egyharmadát learatták Ülést tartott a szervezési bizottság Jó termék, jó pénz Nem jó dolog a váratlan pénzzavar, hát még, ha az ilyesmi állandósul, krónikus adóssággá válik. Áz ilyen háztartás állandó deficitjé­nek rabja lesz, minden be­ruházását, tervét ez fogja meghatározni, amíg utói nem éri önmagát. A népgazdaság­nak nem kis gondot okoz—. hogy az ilyesféle gazdálko­dásra a vállalatok, gyárak háztartásában is akad példa. Az utóbbi hónapokban a1 hazai iparban nőtt a pénz­hiánnyal küszködő vállalatok száma. E helyzet kialakulá­sában szerepet játszik a banknak az év eleje óta meg­változott magatartása is: egyre nehezbben ad hitelt, keveset ad, rövid időre és drágábban (több kamatért) adja, mint korábban. Azért, hogy ezzel is az eddigi gaz­dálkodásuk felülvizsgálatá­ra késztesse a vállalatokat. Sokfelé komolyan el is kezdtek gondolkodni, hogy miképp lehet feltölteni a saját pénztárukat, a saját keresetükből, hogy egyre rit­kábban kényszerüljenek a folyó kiadások fedezésében a bankra támaszkodni, öt­letét, lehetőségeket a válla­lati saját pénzforrások bőví­tésére a vállalatok jórészé­nél nem nehéz találni. Van­nak aránylag gyorsan, ám csak rövid időre eredményt hozó megoldások, s vannak, amelyek kiaknázásához több idő, fáradtság, kényelmet­lenség és munka szükséges, ám hosszabb távon és na­gyobb, biztosabb jövedelmet hoz. Fontos persze, a gyors, egyszeri bevétel-javulást kí­náló lehetőségek kihasználá­sa is. Ilyen például a kész­letek csökkentése a felesle­ges anyagok, alkatrészek el­adásával. Ez azonban egyszeri ak­ció. Ott néznek messzebbre ahol az egész eddigi készlet- gazdálkodás korszerűsítésén fáradoznak, az anyagfelhasz- nálási normáktól kezdve a nyilvántartásig s a szállító vállalatokkal kialakított kap­csolatokig. Vagy például a rentabi­litást növelő lehetőségek sokaságát kínálja a munka és üzemszervezés javítása is. Ott, ahol ma, a munkaidő­nek a 25 százaléka esetleg veszendőbe megy, nem ne­héz 10—15 százalékos, látvá­nyos javulást elérni. Tu dpi kell azonban, hogy akkor még mindig marad 10 szá­zalék veszteségidő, s hogy a korszerű nemzetközi vesz­teségidő szintek 3—4 százalék körül mozognak. Kérdés azonban, hogy ha valahol a veszfieségidők lefaragása ré­vén 10 százalékkal csökken a termékek előállítási ideje, s ezzel, ennyivel nőhet, azonos kapacitás mellett a terme­lés, akkor ez a gazdálkodás­nak vajon egyértelmű javu­lását jelenti-e? Tudniillik tartós és valóságos haszon ebből, általában a kapacitás jobb kihasználásából — csak akkor származik, ha ennek révén csak a korszerű, jól értékesíthető gyártmányok termelése növekszik. A vállalat halad itehát jó irányban pénzügyi helyzeté­nek tartós megszilárdítása felé, amely elsősorban ter­mékválasztékának korszerű­sítését szorgalmazza, s csak ezzel összefüggésben igyek­szik javítani a munka, a ve­zetés, a készletgazdálkodás, a szervezettég színvonalát. Soha el nem feledve,hogy jó pénzt csak jó termékkel ke­reshet. (K. S.) A Magyar—Szovjet Gazda­sági és Műszaki-Tudomá­nyos Együttműködési Kor­mányközi Bizottság 23. ülés­szakára tegnap megérkezett Budapestre a szovjet kül­döttség. A delegációt Konsz­tantyin Katusev, a Szovjet­unió Miniszteritanácsának elnökhelyettese, az együttmű­ködési bizottság szovjet ta­gozatának elnöke vezeti. A küldöttség tagjai között van Leonyid Kosztandov vegy­ipari és Jefim Novoszjolov Kurt Waldheim, az ENSZ hivatalos látogatáson ha­zánkban tartózkodó főtitkára és felesége, vasárnap a Ba- laton-partra látogatott. Elkí­sérte vidéki útjára Púja Fri­gyes külügyminiszter és fe­lesége. valamint Holtai Imre nagykövet, hazánk állandó ENSZ képviselője. A látoga- gatás első állomása a zánkai úttörőváros volt. A gyerme­kek virágcsokorral köszön­tötték az érkezőket, ezt kö­vetően pedig Szűcs Istvánné, a Magyar Úttörők Szövetsé­gének főtitkára tájékoztatta a világszervezet főtitkárát az úttörőmozgalomról és az út­törővárosról. Kurt Waldheim elismerés­sel szólt, az úttörővárosról és azokról a pedagógiái célok­ról, amelyeket szolgál. A nemzetközi gyermekév első feléről szólva hangoztatta: máris bebizonyosodott, hogy igen sikeres, megmozgatta a világ minden részét, s tuda­tosította, hogy többet kell tenni a gyerekekért, hiszen a világ kétharmadán még építő-, útépítő- és kommu­nális gépgyártási miniszter. A küldöttséget a Ferihe­gyi repülőtéren Marjai Jó­zsef a Minisztertanács elnök- helyettese, az együttműködé­si bizottság magyar tago-' zatának elnöke, Simon Pál nehézipari és Soltész István kohó- és gépipari miniszter fogadta. Ott volt Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szov­jetunió budapesti nagyköve­te is. nincsenek biztosítva egész­séges fejlődésük feltételei. Ezt követően az ENSZ fő­titkára és kísérete Keszt­helyre utazott. Ott megte­kintették a Festetics kas­télyt. majd Hévízt. a Termál szállót és a világhírű tórend­szert kereste fel. illetve te­kintette meg. Kurt Waldheim, az Egye­sült Nemzetek Szervezetének főtitkára hivatalos magyar- országi látogatását befejezve tegnap elutazott Budapestről. A világszervezet főtitkárát, feleségét, valamint kíséretét — köztük Luigi Cottafavit, az ENSZ genfi hivatalának főigazgatóját — a vendéglá­tó Pulya Frigyes külügymi­niszter és felesége búcsúz­tatta a Ferihegyi repülőté­ren. Jelen volt Hollai Imre nagykövet, hazánk állandó ENSZ képviselője. Kurt Waldheim elutazása előtt nyilatkozatot adott, a Magyar Távirati Iroda mun­katársának. (A nyilátkozat a 2. oldalon.) Amíg az áru a vevők elé kerül 3. oldal Korong mellett, és a rajzasztalnál 5. oldal Sporteredmények 7. oldal Összehívták Szolnok megye Tanácsát A megyei tanács végrehaj­tó bizottsága Szolnok megye Tanácsának ülését 1979. jú­lius 13-án de. 9 órára a Szol­nok megyei Tanács tanács­termében összehívta. A tanácsülés napirendjére kerül a megye ipari termelé­sének helyzetéről és a to­vábbfejlesztés feladatairól szóló jelentés. Lesz elég füzet iskolakezdésre Új termék az utolsó negyedévben A tervezettnél mintegy 250 tonnával több papírárut ké­szített a fűzfői papírgyár az első félévben. Az elkészült 21 millió kapcso'zott és 4 millió spirálfüzet szeptem­berre a PIÉRT raktáraiban lesz, s így biztosítottnak ígérkezik az iskolások füzet­ellátása. Ha mégis hiány mu­tatkozik valamelyik füzet- fajtából, a fűzfőiek azonnal megkezdik a pótlás gyártá­sát. A gyár az utolsó ne­gyedévben új termékekkel is jelentkezik: színes és mintás borítójú gyorsíró és vázlat­füzetek gyártását kezdik meg. A múlit héten az időjárás akadályozta a gazdaságokat a betakarításban — hangzott el tegnap délelőtt a megyei mezőgazdasági szervezési bi­zottság ülésén. Az eső meg­álljt parancsolt a gépeknek, de szerencsére a kényszer- szünet nem tartott sokáig. Ha nem jön újabb csapadék, a mezőgazdasági üzemek va­sárnap estig levágják a ka­lászosok jelentős részét. Az aratással leggyorsab­ban haladnak Kunszentmár- ton környékén. Cserkeszőlőn például már magtárakban van a búza nagyobbik ré­sze, a jelenlegi körülmények között magas hozamok lesz­nek a Tiszaföldvári Lenin Termelőszövetkezetben és a Tiszaroffi Aranykalász Tsz- ben. Több mint 40 mázsás termésátlagra számítanak Törökszenfmiklóson, a helyi állami gazdaságban is. A me­gye egész kenyérgabona terü­letét figyelembe véve a bú­Az Alumíniumárugyár ti­szafüredi gyárának első fél­évi gyorsmérlege szerinít a tervezett 93 millió forint ter­melési tervét 2 százalékkal túlteljesítette, vagyis) majd­nem 95 millió forint értéket produkált. Ennek a teljesít­ménynek az elérése nem volt könnyű, gyakran a koo­perációs partnerek késedel­mes alkatrész- és alapanyag­szállítása. a határidők túllé­pése akadályozta a terme­lés zökkenőmentes menetét. A kritikus időszakokat úgy igyekeztek áthidalni, hogy a termelési folyamatot átszer­vezték, azoknak a termé­keknek a gyártását, ame­lyeknél anyaghiány mutatko­zott, leállították, és más ter­mékek gyártását kezdték el. A rugalmas váltás ellenére is előfordultak olyan esetek, hogy vállalt kötelezettségeit a gyár nem tudta maradék­talanul teljesíteni. A szocialista munkaver­seny céljait úgy határozták meg, hogy elsősorban az ex- port-kötelezeltitségek teljesí­za több mint egyharmadát már learatták az üzemek. Habár a termésátlagok ala­csonyabbak a tervezettnél, a malomiparhoz eddig beszállí­tott tételek „sütőipari érté­ke” jobb, mint tavaly volt. Bár a kenyérgabona e minő­ségi mutatóján rontott a szemerkélő eső. A néhány milliméteres csapadék és a betakarítás miatt, sok gazdaságban ab­bahagyták az öntözést. Jú­nius 10-én még majd 60 köbméter vizet használtak fel az üzemeik öntözésre, ugyanakkor 30-án már csak harmincait. A csökkenés in­dokolatlan, mert a megyé­nek csák kis területén hul­lott számottevő csapadék. Az aratás után az üzemeknek újra Iteljes kapacitással meg kell kezdeniük az öntözést, annál is inkább, mert a táv­lati meteorológiai előrejelzé­sek szerint tovább tart a szá­tését segítsék. Csehszlová­kiának az üzem fejősajtáro­kat és 25 literes tejeskanná­kat szállít Az első félévben 39 ezer darabot exportált. Tőkés exportja nyugat-euró­pai, közel-keleti és az afri­kai országokba irányul. Ezek közül is legjelentősebb felve­vő piaca Franciaország, Ang­lia és Líbia. Az elmúlt évek­ben jelentősebb műszaki fej­lesztéseket, termékszerke­zet-átalakításokat hajtottak végre azzal a céllal, hogy hosszabb távra biztosítsák a mennyiségi és főleg a mi­nőségi termelést. A válasz­tékbővítés is szerepel a programban. Ebben az év­ben ugyan új termék soro­zatgyártását nem kezdték el, de megjelentek az újabb tí­pusú edények mintadarab­jai, amelyek jobban megfe­lelnek a mai követelmények­nek. A mintadarabokat rö­videsen bemutatják a keres­kedelemnek és a rendelé-’ sektől függően térnek rá a tömegesebb gyártásra. Évi 180 ezer fatalp készül a kisújszállási Vas-, Fa- és Építőipari Szövetkezet új faipari üzemében Kurt Waldheim elutazott Hz ENSZ főtitkárának nyilatkozata a látogatásról razság. RUGALMAS VÁLTÁS Túlteljesítette féléves tervét az fllumíniumárugyár tiszafüredi gyára

Next

/
Oldalképek
Tartalom