Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-10 / 159. szám
1979. július 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 IsPaRT^SPaRTOSPORl Egri fölény — szolnoki győzelem az első napon A 4x100 méteres vegyesváltó megyei csúccsal nyert A háromnapos országos vidéki úszóba jnoikság pénteki versenynapjának küzdelmei a késő délutáni órákban fejeződtek be, méghozzá szép szolnoki sikerrel. A 4x100 méteres férfi vegyesváltó Hegmann, Gyuricza, Németh, Petrezselyem összeáll fásban aranyérmet szerzett. Eredményük 4 p, 28,9 mp, új megyei csúcs. A 200 méteres férfi mellúszásban Németh Zsolt (Vízügy) 4. lett, 5 helyezést szerzett a 100 méteres férfi hátúszásban Gyuricza Béla, a Szolnoki Sportiskola versenyzője és a 7. helyen költött ki az ugyancsak sportiskolás Kripkó Zoltán. Egyébként, amint az vár- '~ható volt, az első versenynapon taroltak az egri lányok. Négy egyéni első helyet és egy váltóbajnokságot szereztek. A tegnap délelőtti selejtezők során a szolnoki 4x200 méteres férfi váltó biztosította helyét a döntőben. A győztesek és a szolnoki helyezettek, 200 méter férfi vegyesúszás: Varga Péter (Debreceni Dózsa) 2:23,1 . . . 7. Kripkó Zoltán 2:29,8. 200 m női vegyesúszás: Fodor Ágnes (Eger SE) 2:30,7. 100 m férfi hátúszás: Szokol Tamás (NyVSSC) 1:04,5... 5. Gyuricza Béla 1:08,6. 200 m női hátúszás: Fodor Ágnes 2:28,0. 400 m férfi gyors: Vida Csaba (Rába ETO) 4:27,9. 100 m női gyors: Fodor Ágnes 1:03,3. 200 m- férfi mell: Nagy Péter (Kaposvári Rákóczi) 2:38,5 ... 4. Németh Zsolt 2:45,4. 100 m női mell: Koncz Csilla (Eger SE) 1:21,0. 4x100 m női gyors: Eger SE 4:25,9, 4x100 m férfi vegyes: Szolnoki Vízügy SE (Gyuricza, Németh, Petrezselyem, Hegmann) 4:28,9. A pontverseny állása az első nap után: 1. Eger SE 116, 2. Zalaegerszeg 52, 3. RáTTa ETO 49, 4. Szolnok 37 pont. A verseny ma 9 órától selejtezőkkel, majd délután 5 órától döntőkkel folytatódik. Labdarúgó területi bajnokság Á jászsági csoportban: Szászberek az élen Több helyen baj volt a fegyelemmel Véget ért a küzdelem a területi labdarúgó-bajnokság jászsági csoportjában. A versenyfutás az első helyért az utolsó fordulóig tartott, ekkor Szászberek 6:0 arányú győzelmet aratott idegenben Jászfelsőszentgyörgy ellen, és ez döntött. Az éllovas együttes Pusztamonostoron vereséget szenvedett, és ekkor úgy tűnt, Jászfényszarutól nem lehet elvenni a végső győzelmet. A hajrára azonban ösz- szeroppantak, így meg kellett elégedniük a második hely- lyel. A korábban szebb napokat megért, egykor megyei bajnokságban szereplő csapatok — Jászapátira és Jászla- dányra gondolunk — nem tudtak beleszólni az elsőségért folyó harcba.’ Az elmúlt évhez képest előbbre léptek Jászszentand- ráson: a csapat a legjobbaknak is méltó ellenfele volt. Pusztamonostor odahaza szinte verhetetlen volt, idegenben viszont egymás után szenvedte el a nagy gólkülönbségű vereségeket. A fegyelemmel is problémák voltak, nem kevesebb mint öt büntető pontot kellett levonni tőlük. Ugyancsak meglepetés Alattyán labdarúgósportjának hanyatlása. A csapat több esetben nem állt ki, így a járási labdarúgó szakszövetség kizárta őket a küzdelmekből. Több összecsapás elmaradt azért is, mert a játékvezetők nem jelentek meg a mérkőzés színhelyén. így történt ez június 24-én a Jászfelsőszentgyörgy—Szászberek mérkőzésen, már pedig ez a találkozó fontos volt a bajnokság végső kimenetele szempontjából. Bőségesen volt dolga a fegyelmi bizottságnak. Az egyesületeknek még több gondot kell fordítani a játékosok nevelésére. A bajnokság végeredménye 1. Szászberek 28 19 7 2 90- 12 45 2. J.-fénysz. 28 20 4 4 81- 30 44 3. J.-apáti 28 18 4 6 83- 31 40 4. J.-ladány 28 17 4 7 81- 35 38 5. J.-andrás 28 18 2 8 82- 49 38 6. Jánoshida 28 14 3 11 65- 39 31 7. J.-alsósz.* 28 12 6 10 59- 48 29 8. Jb. V. II. 28 1414 61- 50 28 9. Pm.***** 28 15 2 11 74- 71 27 10. J.-boldogh. 28 10 5 13 60- 49 25 11. Jásztelek* 28 10 2 16 47- 77 21 12. J.-felső.*** 28 5 4 19 38- 91 11 13. Jászd.***** 28 6 4 18 27- 74 11 14. Z.-rékas 28 4 3 21 37- 94 11 15. Jászágó Alattyán 28 3 1 24 28-158 \ kizárva Megjegyzés: a *-gal jelzett csapatoktól 1—5 büntetőpont levonva. Elkezdték a felkészülést A Lehel SC NB Il-es labdarúgó-csapata július 3-án kezdte meg a felkészülést a bajnoki rajtra. A csapat vezetőedzője Kóczián Antal lett, a pályaedzői teendőket továbbra is Bufehár László látja el. Július 9-től az MLSZ előírásainak megfelelően kéthetes napközis rendszerű felkészülést iktattak a programba. A keretben 25 játékos kapott helyet, közöttük az utánpótlás legtehetségesebbjei is. A szakvezetés a következő játékosokra számít: László, Mi- khárdi, Őszi, Kirchner, Lakatos. Tóth, Gergely, Novot- ni, Czigány, Bérezési, Lukácsi, Postás, Zakar, Kelemen. Szívós, Fejes, Bacher, Szabó, Sulyok, Török, Sebestyén, Váczi, Gál, Kiss, Pecha. Kar- kusz Pál és Kátai Ferenc visszavonult az aktív játéktól, és edzői feladat elvégzésére jelentkeztek. Események Úszás: országos vidékbajnokság, Szolnok, Damjanich uszoda 9, ill. 17. Labdarúgás: Nyári Totó Kupa, Szolnoki MÁV MTE— Honvéd Bem J. SE, Szolnok, Véső u. 17. Szabó L. SE—Tö- rökszentmiklós, Mezőtúr 17. Idegenben szerepelnek: A Lehel SE NB I-es női röplab- dázói a fővárosban a BSE ellen. A Totó Kupában a Lehel SC a Síküveggyár ellen lép pályára Salgótarjánban. Pompás látványt! nyújtott az az élőkép, melyet kétezer-kétszáznyegyvenkét fehér ruhás úttörő színes kartonokkal j.rajzolt ki” a lelátón Volt mit tanulni Szegedtől VISZONTLÁTÁSRA SZOLNOKON! Kezdjük a legvégén: pénteken este Szegeden, a villanyfényes SZEOL-stadion- ban kilobbant a láng és az ötkarikás hófehér zászlót, az úttörő-olimpiák jelképét a szolnoki pajtások vették át a szegediektől, mint az 1980- as versenyek házigazdái. A lelátón már ott ültek azok a Szolnok megyei sportvezetők és pedágógusok, akikre majd a legtöbb feladat hárul a jövő esztendőben. Volt mit tanulniuk Szegedtől. A fesztiválváros olyan nagyvonalúan és rutinosan forgatta falai között azt a négyezer idegent — háromezer versenyzőt és mintegy ezer kísérőt —, hogy jelenlétük szinte semmi fennakadást nem okozott a város életében. Pedig valójában még meg is nehezítették a feladatot a saját számukra a szegediek: a nemzetközi gyermekévre való tekintettel a versenyek végéig ott vendégeskedhetett valamennyi Pajtás a Tisza partján. Korábban — és valószínűleg így lesz Szolnokon is — a versenyből kiesettek hazautaztak, most azonban szinte teljes volt a mezőny a záróünnepségen is. Szerencsére a házigazdák igen szívesen adták át tapasztalataikat a szolnoki delegáció tagjainak. Teltek a jegyzetfüzetek és a láng kilobba- násával elkezdődött az előkészülete annak az úttörőolimpiának, amelynek ma- radandóságot biztosít az a tény, hogy a moszkvaival egy esztendőben rendezik. A verseny rangja Sok szó esik mostanában a gyermek- és diáksport fontosságáról. Sokan és sokszor beszélnek ennek a korosztálynak a sportban elfoglalt kulcsszerepéről, ám nem mindenki gondolja véresen komolyan azt. amit mond. Már pedig a szegedi úttörőolimpia azt bizonyította, hogy a legifjabbak testedzésének szervezettségéről, rendszeressé tételéről szólni nem valamiféle divathullám. Az ötkarikás küzdelmeken résztvevő vendégek jelenlétükkel adtak nyomatékot az elhatározás komolyságának. A szerdai versenynapon dr. Korom Mihály az MSZMP Központi. Bizottságának titkára és Borbándi János miniszterelnök-helyettes tekintette meg a versenyeket, és ők Is adták át az érmek egy részét a győzteseknek. A zárónapon a lelátón foglalt helyet számos rangos vendég társaságában Buda István államtitkár, az OTSH elnöke is. Dr. Korom .Mihály szegedi nyilatkozatában hangot adott hiányérzetének, miszerint a rádió és a televízió nem fordít akkora figyelmet az úttörő-olimpiára, amekkorát megérdemelne. — Azokat a gyerekeket látjuk itt — mondta dr. Korom Mihály — akikből idővel élsportolók lesznek. Azokat, akik a jövőben képviselni jogják nemzeti színeinket. Sokat kelt hát velük foglalkozni, hogy szorgalmuk, törekvésük abba az irányba fejlődjön, amerre mi akarjuk. Ebből a jelentős feladatból vállal majd magára tekintélyes részt Szolnok megye. Aranyérmesek A tizenkilenc megye és Budapest versenyzői a záró- ünnepségen még egyszer elvonultak a lelátók előtt. Az élen a Szolnok megyeiek haladtak — de nem azért lépegethettek elfogult •sportolóink az első helyen, mintha ők szerezték volna a legtöbb pontot a megyék versenyében. Bizony, a megszerzett 101 pont csak a tizenötödik helyezéshez volt elég a húszas rangsorban, és ez kevés. Aranyérmet a kunhegyesi leány röplabdacsapat, a törökszentmiklósi kispályás labdarúgó-együttes és az úszó Andrási Zita szerzett. Azok az atlétáink, akik ma a különböző válogatott keretek tagjai, már az úttörőversenyeken is kitettek magukért. Most hiába kerestük Juhász Erzsébet, Fazekas Beáta utódait... Révfy Imrét, a miklósiak testnevelőjét a szép siker összetevőjéről kérdeztük, és vélekedése számos más sportág szakvezetője számára is tanulságos lehet. — Nagyon sok munka van ebben az aranyéremben — kezdte a pedagógus. Azzal kezdődött, hogy a gyerekeket már alsós korukban kinéztem magamnak, aztán az iskolavezetéssel megegyeztünk abban, hogy a srácok egy osztályba kerülnek. Hetente olykor öt—hat edzést tartottunk, esőben, fagyban, űző napon végezték zokszó nélkül az edzésmunkát a fiúk. Megtörtént, hogy a szívem is megesett rajtuk: nemegyszer elfordultam, hogy ne lássam. ha lazít valamelyikük, de ezzel soha nem éltek. — A verseny előtti estén, 8 órakor lefekvést vezényeltem, mondtam, számoljanak magukban ezerig, hogy minél hamarabb elaludjanak. Negyed kilenckor egyik kételkedő kollégámmal benyitottunk a hálóterembe, és valamennyi focista már az igazak álmát aludta. — Minden mérkőzésen más és más taktikát alkalmaztunk, de hát ezekkel a játékosokkal valamennyi elképzelést meg lehetett valósítani, olyan nagyszerű erőben voltak és annyi mindent tudtak technikailag. Hogy hány évesek ezek a fiúk? Nos, hatodikosok valamennyien és jövőre a nagypályás bajnokságon szeretnének, éppen Szolnokon hasonlóképpen szerepelni. P. B. Térfelet ifólasztanak a kispályás labdarúgók Fotó: Ács Sándor Zajlanak az országos vidéki úszóbajnokság küzdelmei a szolnoki Damjanich uszodában Az élen, mint a következő verseny házigazdái, a Szolnok megyei versenyzők haladtak Dr. Korom Mihály a városi sportcsarnokban a tornászoknak adta át az érmet