Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-05 / 155. szám

1979. július 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 fft 1 KÉP€F myő ■■■■WWIWIWIWIWWWWWWbB■■ előtt Veszprém kilencedszer a televíziós drámai művek — zenések és prózaiak — meg­méretésének visszatérő alkal­ma, s egyben ideje olyan esz­mecseréknek, amelyek a műhelymunka szempontjából a további előbbre lépést cé­lozzák. A megméretés ered­ménye, a díjak már ismerete­sek, a jobbak versenyéből legjobbnak az Ellentétek bi­zonyult, Dömölky János mű­ve nyerte el a zsűri egyik fődíját, és ami külön is fi­gyelmet érdemel, a közönség is, mely szintén szavazott, en­nek a tévéfilmnek ítélte oda a pálmát; azaz ezúttal a szak­mai elismerés és a társadal­mi értékítélet teljesen egybe­esett. Világosan kifejeződik ebben az a fajta igény, amely mind szakma, mind az egy­szerű néző számára ugyanazt jelenti: olyan televíziós drá­mát látunk legszívesebben a képernyőn, amely mai való­ságunk felfedezésére vállal­kozik, amely közösségi éle­tünk konfliktusait tárja fel, belső feszültségeink ábrázo­lata, mai problémáink meg­oldására keresi a választ a műfaj sajátos eszközeivel. Nem újkeletű igény ez a televíziós drámákkal szem­ben, de talán még sohasem fogalmazódott meg oly erő­teljesen, mint éppen ezen a mostani találkozón. A tele­víziós művészet — hangzott el például a közönség és a tévédráma kapcsolatáról szó­ló vitában —, akkor képes igazán a közvéleményt for­málására, ha társadalmunk fejlődésének újabb és újabb helyzeteiben érzékenyen tud reagálni az újabb és újabb kérdésekre. Az Ellentétek veszprémi sikerének is ez a magyarázata, hisz Dömölky a szocialista demokratizmus néhány izgalmas kérdésével szembesíti filmjében a nézőt. S a tévékritikusok díja is azt fejezi ki — Végkiárusítás —, hogy a képernyőn ma azok a legizgalmasabb művek, a drámai műhelynek azok a legérdekesebb teljesítményei, amelyek a ma emberének magatartását „vizslatják”, az új erkölcsi normák erősítését szolgálják. Persze a mai témák kor­szerű feldolgozásának módja felveti azt a kérdést is, hogy vajon a televíziós alkotó meddig mehet el új formák keresésében, alkalmazásában úgy, hogy a közérthetőség képernyőformáit meg ne sér­tené. Anélkül, hogy túlérté­kelnénk a veszprémi tíz he­lyen működő társadalmi zsű­ri véleményét, nyilván a né­zés körülményei, a feladattal járó fokozott felelősség be­folyásolta döntését (az Ellen­tétek ' közönségfogadtatása statisztikai adatok szerint en­nél sokkal kedvezőtlenebb volt, a nézettség csupán 42 százalékot tett ki, azaz száz lakosból csak 42 volt kiváncsi rá), egy ma is kísértő hiede­lem eloszlatásául is támpon­tul szolgál; ahhoz tudniillik, hogy senki se higgye, hogy a néző nem szívesen találkozik a képernyőn még művészi megjelenítésben sem min­dennapi életének problémái­val. Ha fenntartása van, mert lehet, akkor az bizony nem a mai tematikának szól, ha­nem inkább abból származik, hogy kevesli a felvetett kér­désre adott művészi választ, teljesebb és egyértelműbb megoldásokat igényelne rá­juk. Közérthetőségen természete­sen nem holmi szájbarágós- dit, valamiféle gügyögést kell értenünk, de a gondolat kife­jezésének azt a módját, ami­kor egy játék esetében az em­ber, világosan érzi és tudja, hogy hol kezdődik az és mi­kor van vége, hogy a cselek­ménynek igen is meg van a maga logikus menete, s hogy a történet szereplői .nem hol­mi divatos kompozíciós sze­szélyek szerint mozgattatnak, szóval ha indokolatlanul egy tévéfilmben nem áll fejetete- jére a világ, így értendő a közérthetőség a képernyőn. Az Imre — szintén szerepelt a versenyfilmek sorában — bár elmélyült rendezői mun­kának bizonyult, a rendezőjét Gothár Pétert érte különdíj- jal is jutalmazták, mégis ép­pen túlzottan összetett és át­tételes ábrázolásmódja miatt nem arathatott igazi sikert akkor sem, amikor bemutat­ták, s most sem, amikor ver- senyrekelt társaival. Ez a tény arra figyelmeztetheti a téle- vízió műsorszerkesztőit, hogy még nagyobb gonddal kell megtervezni az első csatorna főidejének programját, s az Imréhez hasonló drámáknak inkább csak a második csa­tornán kellene helyet biztosí­tani. Ilymódon a szerkesztés­ben jobban kifejeződnék és érvényre jutna az élményben várható különbség. Visszatérve a dráma és a közönség még erőteljesebb kapcsolatának kérdéséhez, a veszprémi találkozó vitája is errefelé tapogatózott, a tele­víziónak igenis keresnie kell azokat a nemesen egyszerű formákat, lehetnek azok uram bocsá’ még hagyományosak is, amelyekben az alkotók maradéktalanul tudják köz­vetíteni gondolataikat, a tel­jes megértés reményében, a nézőkhöz. Veszprémben évek óta ver­senyben vannak a zenés drá­mák is, de az idén először, és ez újdonság volt, külön kate­góriában versenyeztek egy­mással : a Hunyadi László, az Otelló, a Barabbás (övé lett az operai fődíj), A telefon, A medve, Bajazzók, Az emberi hang és a Rita. Maga ez a felsorolás is imponáló, s ha hozzávesszük, hogy egyik mű sem egyszerű közvetítés rög­zítése azaz egy operaelőadás továbbítása televíziós eszkö­zökkel, hanem a tévé műhe­lyében született tévéopera, akkor még inkább növeli a televízió teljesítményének ér­tékét. Szinte példátlan az a szenvedély, amellyel az em­beri kultúra olyan kincseit igyekszik közkinccsé tenni, amelyek — ne elemezzük most itt milyen okból — még mindig csupán csak kevesek birtoka. A Bajazzók televí­ziós változatát (Prágában díjat nyert) igaz, akárcsak az Imrét, csupán a lakosság tíz százaléka tekintette meg. — Csakhogy ez a tíz százalék 800 ezer néző, és ha a többi opera esetében is hasonló a helyzet, nyolcszor annyi né­ző, s ez már több, mint két­millió! Ne is számoljunk, hány előadást kellett volna tartania zenés színházaink­nak, hogy ezt a nézőszámot elérjék. S ennek már igazi kultúrpolitikai jelentősége van. Televíziónk példás erő­feszítéseket tesz, élen jár eb­ben a tévé Zenés Színháza, hogy olyan képi formát te­remtsen a zenéhez, melynek révén a zéző a muzsika leg­rejtettebb szépségeit is felfe­dezheti. s mely által szinte kiteljesedik mindaz, amit hall. S ez azért lényeges, mert végső soron a néző számára hozzáférhetőbbé válik a so­kak számára még nehezen érthető komoly zene. egybevet­ve: Veszp­rém leg­főbb tanulsága, hogy televí­ziónk drámatevékenységében nem szeretne semmiképp el­szakadni nézőitől, a néptől, de érdekeit — igényeit úgy szeretné szolgálni, hogy egy jottányit se engedjen az igénytelenségnek, az ízléste­lenségnek. Hogy a szándék még nem a megvalósulás, s tapasztaljuk, hogy elv és gya­korlat olykor mily messze esik egymástól? Nos, ilyen­kor szükséges a figyelmezte­tő szó, a jó indulatú észre­vétel, a kritika, amelynek — ahogy, a szombat esti díjki­osztó ünnepségen is elhang­zott — az értékek differen­ciálásában a jövőben még in­kább megnő a szerepe. V. M. Veszprém Mindent Szentendrei nyár Vasárnaponként Vár a Napocska gyermekklub A nemzetközi szövetkeze­ti napot és a hatvanéves szovjet filmművészetet köJ szönti júliusi programjában a Szovjet Kultúra és Tudo­mány Háza. A nemzetközi szövetkezeti napról előadás­sal és dokumentumfilmekkel emlékeznek meg: az érdeklő­dők megtekinthetik az „Egy nap a kolhozban”, a „Parasz­tok a Szovjetunióban” és a „Felvételemet kérem a kol­hozba” című filmeket. A sok- nemzetiségű szovjet filmmű­vészet sorozatban játékfil­meket vetítenek, s előadás hangzik el Sz. A. Zakariadze grúz színművészről, a Szov­jetunió Kiváló Művészéről 70. születésnapja alkalmából. Megismerkedhetnek a láto­gatók az Ukrán SZSZK film- művészetével is. Júliusban is folytatódnak a Szovjet Kultúra és Tudo­mány Házának hagyományos programjai. Vasárnaponként várja lá­togatóit a Napocska gyer­mekklub, amelyben doku­mentum- és rajzfilmeket ve­títenek a legkisebbeknek. A Szovjet Kultúra és Tudo­mány Háza július 20-ig fo­gadja az érdeklődőket, ezt követően — tatarozás miatt — egy hónapig zárva tart. Avar kori településre találtak Két hónapos munkával nagykit erje désű avar kori temetőt és települést tártak fel Tatabánya határában. Az itt készülő autópálya építői annakidején a tatai Kuny Domokos Múzeumot értesí­tették, hogy a dózerek em­bercsontokat, különféle használati eszközöket hoztak felszínre. Jelzésükre kezd­tek munkához a régészek, és összesen 251 sírt tártak fel, becslések szerint a haj­dani temető felét, kétharma­dát a leletek tanúsága sze­rint a VII. század elején kezdték a temetkezést ezen a területen. A halottak mel­lett elhelyezték a rangot jel­ző viseletj tárgyakat, hasz­nálati eszközöket is. A nagy­kiterjedésű temető egy kö­zeli településhez tartozott. A régészek tizenegy házat és szabadtéri tűzhelyeket, kemencéket ástak ki- A fé­lig földbe mélyített házak a mai dinnyés vagy csőszkuny­hókhoz hasonló, egyszerű kis építmények voltak, kőből rakott tűzhellyel. Különféle használati tárgyak, edénytö­redékek is előkerültek a há­zakból. A feltárás nem aka­dályozta az autópálya építé­sét, a régészek pedig meg­menthették az értékes lele­teket. Magyar filmek külföldön Szűk, zegzugos, kacskarin- gós utcák, élénk színű, ódon házak, házacskák, amelyek udvaraira belátni a boltíves ‘kapukon át. Szentendre bel­városa — úgy, ahogy van — műemlék. Esztendők óta eb­be az évszázadok alatt kiala­kult építészeti környezetbe álmodják bele a rendezők a „Szentendrei nyár” elnevezé­sű rendezvénysorozat szín- -házi előadásait. Alig túlzás: egy hónapra színházzá válik az egész vá­ros. * * * Gitárszó csalogatja az em­bereket a templomtérre. Itt próbálják a színművészeti főiskolások a „Köz-társasági huntzfutságok” című, július 6-án bemutatásra kerülő mű­sorukat. Körös-körül díszle­tek, feliratok, kellékek. És persze sok a kíváncsiskodó — mert szabad kíváncsis­kodni, a próbák során át kö­vetni az előadás születését. A főiskolások próbáján né­hány színházi szakember is üldögél: szemmel láthatóan élvezik az „utánpótlás” pro­dukcióját. Egy szinttel lejjebb, a fő­téren „zárt utcák” mögött fo­lyik Marin Drzic, XVI. szá­zadi horvát író Dundo Ma- roje című komédiájának próbája. A díszlet és a já­téktér: az utca. Schütz Ila, Tímár Béla, Sunyovszky Szilvia, Körmendi János, Paudits Béla és mások, ki tudja, hányadszor próbálják ezen a napon az egyik kulcs- fontosságú jelenetet. Innen-onnan belátni a já­téktérre: a kukucskáló rések mögött jókora csoportok. Amelyek most egyszeriben hátat fordítanak a színjáték­nak: a téren fürge léptű, ősz hajú-szakállú öregember siet át — Baircsay Jenő, az Európa-hírű, Szentendrén élő festőművész, akinek alkotásai állandó gyűjteményes kiállí­táson, s a szentendrei kép­tárban láthatók, híres, mo­A nem működő fényképező­gép lencséje előtt A nagy­sikerű Tangó-előadás egy pillanata sámapi előadásain is — sor­rendben: Nem félünk a far­kastól, Tangó, Vérrokonok — nagy közönség gyűlt ösz- sze: estéről estére más és más. Azt hiszem, hogy a szentendrei művelődési köz­pont kicsi, technikai lehető­ségekben korlátozott színpa­dán az egyik legforróbb si­kerű Tangó-előadás született. A -maximumot nyújtó színé­Két nemzetközi filmfeszti­válon szerepelnek a magyar filmek júliusban. A francia- országi Prades-ben július 15—22. között két, már nem­zetközi elismeréssel rendel­kező magyar alkotást vetítem nek: Gaál István „Legato”-ját, amely 1978-ban Taorminában a zsűri különdíját kapta, va­lamint Gyöngyössy Imre— Kabay Barna „Két elhatáro-1 zás” című produkcióját, amely szintén az elmúlt év­ben arany Hugó-díjat nyert Chicagóban. Az új-zélandii Wellington- ban július 10—17. között ez­úttal már nyolcadszor vetél­kednék a meghívott filmal­kotások. A magyar filmgyár­tást Jankovics Marcell hat nemzetközi díjat kiérdemelt animációs rövidfilmje, a „Küzdők”, a Gyulai Livius rendezte „Űj lakók”, vala­mint Szabó István „Város­térkép” című rövidfilmekből készített összeállítása képvi­seli. A szabadtéri néprajzi mú­zeumban: háttérben a ne- mesborzovai harangláb (Fotó: Nagy Zsolt) numentális mozaikja pedig a Pest megyei művelődési központ előcsarnokát díszíti. Alkonyodik. Bezárnak a közeli képzőművészeti kiállí­tások, múzeumok: a Kovács Margit-gyűjtemény, a Keré- nyi Jenő emlékkiállítás, a Czóbel és a Ferenczy Múze­um. a szerb egyháztörténeti gyűjtemény, a szentendrei képtár. A szentendrei kép­tárban látható — nagyon „előkelő” társaságban — több kitűnő képe a tavaly el­hunyt kunhegyesi származá­sú festőművésznek, Ilosvai Varga Istvánnak, aki nem ér­te meg, hogy műveit nagy­szabású kiállításon mutassák be szülőföldjén. Pedig sze­rette volna... * * * Nem volt rossz ötlet a szentendrei nyári esemény­sorozat rendezőitől, hogy há­rom estére a szolnoki Szigli­geti Színházat hívták meg a művelődési központban való szereplésre. Velük kezdődik a „Szentendrei nyár”. A színház péntek, szombat, va­szek többször kaptak nyílt­színi tapsot, az előadás után pedig percekig zúgott a vas­taps. Lapunkban tavaly mutat­tuk be Szentendre legújabb hírneves látványosságát, a szabadtéri néprajzi múzeu­mot. A Bükkös-patak festői völgyében levő múzeumnak — noha még csak töredéke látható a bemutatásra szánt teljes anyagnak — reggeltől estig rengeteg a látogatója. Jönnék ide az ország, a vi­lág minden tájáról — töb­bek között Szolnokról is, Szombat délelőtt például a Tiszamenti Vegyiművek ki­rándulóival találkoztunk, * * * A „Szentendrei nyár” ren­dezvénysorozatát — hivata­losan — vasárnap nyitották meg. Egy hónapig nap-nap után rangos színházi, zenei, képzőművészeti események színhelye lesz ez a kisváros. Érdemes lesz egy-egy ren­dezvény kedvéét’ — vagy akár hosszabb ott-tartózko- dásra — Szentendrére menni. Pillanatkép a főiskolások Templom téri próbájáról

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom