Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-27 / 174. szám

XXX. évf. 174. szóm, 1979. július 27., péntek a MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ára: 1,20 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Munkásgyűlést tartottak tegnap Tatabányán a Tata­bányai Szénbányák Válla­lat központi műhelyében. A mintegy 400 résztvevő a vá­ros valamennyi bányáját és üzemét képviselte. Az el­nökségben helyet foglalt Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára, Kovács Katalin, a Beloiannisz Híradástechni­kai Gyár tatabányai üzemé­nek szocialista brigádveze­tője, Mokri Pál, a Komá­rom megyei pártbizottság első titkára, Mucsi József Állami-díjas vájár, Papp István, a szénbányák "köz­ponti műhelye pártvezetősé­Az egyesülést igazolják az eredmények Általános Technika Ipari Szövetkezet néven létrejött egyesült szövetkezetben kezd­tek az 1977. évi termelési feladatok megvalósításához a karcagi Általános Szerelő- ipari és a Fa-, Elektro-, La­katosipari Szövetkezet dol­gozói. Az azóta eltelt két és fél esztendő, főként az idei első félév eredményei az egyesülés helyességét, szüksé­gességét igazolják. A párt- és gazdaságvezetés által meghatározott idei 163 millió forintos termelési ter­vét időarányosan túlteljesí­tette a félezer dolgozót fog­lalkoztató szövetkezet. A KÁTISZ — ezen a néven vált ismertté és mindin­kább elismertté az egyesült szövetkezet — elektromos berendezéseket, áruházi pult- és állványrendszereket gyár­tó részlegeinek első félévi termelése ugyanis megha­ladta a 91 millió forintot. Amíg 1977-ben még csak nyolcszázalékos nyereséggel számolhattak, most hat hó­nap alatt már az árbevétel 12 százalékát, azaz tízmillió forintot könyvelhettek el tiszta jövedelemként. Figyelemre méltó, hogy az idei termelésből 40 millió fo­rintot tett ki a közvetett ex­portra gyártott termékek ér­téke. Ez az arány az egyesib lést megelőzően a két Szö­vetkezet egyikében se halad­ta meg a 20—25 százalékot. A közvetett exporttevékeny­ségével a KÁTISZ jó kiegé­szítője olyan jelentős expor­táló nagyipari vállalatoknak, mint például a Magyar Hajó- és Darugyár, a Villamos Be­rendezés Készülék Művek vagy az Egyesült Izzó. A ha­jógyáriaknak például 30 millió forint értékben gyár­tottak az első félévben ve­zérlőházakat öt és tizenhat tonnás kikötői portáldaruk­hoz, elektromos irányítóbe­rendezéseket tolóhajókhoz. A minőségi munkában, a dinamikus termelés- és jöve­delemnövekedésben a KÁ­TISZ vezetői nagy jelentősé­geket tulajdonítanak a két év előtti egyesülés adta le­megyében fogadta a Svájci Munkapárt főtitkárát Ivan Vasziljevics Arhipov, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnökhelyettese és kísérete Marjai József mi- niszterélnökhelyettes társa­ságában tegnap látogatást tett a Dunai Vasműben és a paksi atomerőmű építkezé­sén. A Dunai Vasműben a küldöttséget Gsépányi Sán­dor kohó- és gépipari mi­niszterhelyettes, a me­gyei és városi vezetők, va­lamint Szabó Ferenc, a Du­nai Vasmű vezérigazgatója fogadták. Ezt követően a vendégek megtekintették a paksi atom­erőmű építkezését. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára tegnap a KB székházá­ban fogadta Armand Mag- nint, a Svájci Munkapárt fő­titkárát, aki az MSZMP Köz­ponti Bizottságának meghí­vására szabadságának egy részét hazánkban tölti. A szívélyes, elvtársi lég­körű megbeszélésen kölcsö­nösen tájékoztatták egymást a magyar, illetve a svájci testvérpárt helyzetéről, te­vékenységéről. Véleményt cseréltek a nemzetközi hely­zet, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmoz­galom időszerű kérdéseiről. A tárgyaláson széles körű egyetértés nyilvánult meg valamennyi érintett kérdés­ben. Megerősítették azt a törekvést, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Svájci Munkapárt kapcsola­tai az internacionalista szo­lidaritás szellemében tovább fejlődjenek. A találkozón jelen volt Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője. Már 1980-ra is 80-at ren­delt a Magyar Hajó- és Darugyár a karcagi ipari szövetkezetben gyártott portáldaru- kezelöfülkékből hetőségeknek. A termékszer­kezet jelentős változtatására nem volt szükség, de meg­szüntették néhány gazdaság­talan termék gyártását, és felszámolták a korábbi két szövetkezet termelőmunkájá­ban még meglévő párhuza­mosságokat. A félévi eredmények arra a reményre jogosítják a KÁTISZ-belieket, hogy az egyesülés óta a legjobb évet zárja 1979-ben a szövetkezet. Az előzetes számítások sze­rint mintegy 2,5—3 milliós termelési tervtúlteljesítéssel számolnak. Kedvezőek az ötéves terv utolsó esztende-. jének kilátásai is. A jövő évi kapacitásuk felét már le­kötötte a Magyar Hajó- ésl Da­rugyár, amely többek között további 6 komplett elektro­mos berendezést rendelt 1980-ra a Duna—Majna— Rajna csatorna vontató­uszály-parkjához. T. F. A kilenc taggazdaságból alakult Kalocsa-köriyéki Agráripari Egyesülés agrokémiai telepet épít Kalocsán. Az új létesítményben a társulás mütrágyakészletét tárolják majd Határozottabban kell föllépni a hibák ellen Munkásgyűlés Tatabányán — Havasi Ferenc mondott beszédet gének titkára, Rozmann Lászlóné, a Komárom me­gyei Állami Építőipari Vál­lalat Állami-díjas kőműves brigádjának tagja és Szu- nyogh László a városi párt- bizottság első titkára. Szunyogh László megnyi­tója után Havasi Ferenc mondott beszédet. Havasi Ferenc a munkás­gyűlésen mondott beszédé­ben részletesen foglalkozott az 1979. évi népgazdasági terv végrehajtásával. Ki­emelte, hogy a gazdasági életben néhány kedyező ten­dencia kezd kibontakozni, ezek mértéke és üteme azonban még nem elegendő sem a tervhez, sem a jelen­legi gazdasági helyzet köve­telményeihez képest. Külö­nösen sokat kell tenni a külkereskedelmi áruforgal­mi egyenleg és a fizetési mérleg javításáért, amely nem a tervnek megfelelően alakult, bár itt is remény- teljes tendencia tapasztal­ható. Igen fontos, hogy a közgazdasági ösztönzés egész eszköztárát, a gazdasági egyensúly javításának szol­gálatába állítsuk. A legje­lentősebb intézkedések kö­zött említette az 1980-ban bevezetésre-kerülő új terme­lői árrendszert, amelv szo­ros kapcsolatot teremt a termelői és a fogyasztói árak között. Ehhez az egészséges változáshoz kapcsolódnak a július 23-án végrehajtott fo­gyasztói áremelések is. En­nek okait, céljait ismertet- .ve a Központi Bizottság tit­kára utalt arra. hogy nem- . csak az áremelés struktúra­A másodlagos nyersanyagok és a hulladékok hasznosításáról tárgyalt a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács tegnap ülést tartott. Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke tájékoztatta a kormányt Ilié Verdettel. a Román Szocialista Köztársa­ság miniszterelnökével foly­tatott tárgyalásairól. A kor­mány jóváhagyólag tudomá­sul- vette a tájékoztatót. Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese be­számolt a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködési kor­mánybizottság ülésszakáról. A kormány a beszámolót jó­váhagyólag tudomásul vet­te, és határozatot hozott az ülésszakon elfogadott megál­lapodások végrehajtására. A kormány elfogadta a pénzügyminiszter és a Mi­nisztertanács Tanácsi Hiva­tala elnökének beszámoló je­lentését az államigazgatási munka egyszerűsítése érde­kében végzett tevékenység­ről, és meghatározta a to­vábbi feladatokat. Az -Országos Anyag- és Árhivatal elnöke jelentést tett a hulladékanyagok és a másodlagos nyersanyagok be­gyűjtéséről és felhasználásá­ról. A Minisztertanács a je­lentést tudomásul vette. Egyben kötelezte az illetéke­seket, hogy tegyenek továb­bi intézkedéseket a jelentős kiegészítő nyersanyagforrás gazdaságos hasznosításának fokozására^ A kormány pzután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) A jövő háti rádió- és tévéműsor 4. oldal Ivan Drhipov látogatása Fejér és Tolna A Szolnok megyei Tanács Gyógyszertári Központja látja el a megye összes gyógyszertárát. Képünkön megrendelésre ké­szítik elő az orvosságokat Kádár János Negyvenmilliós közvetett export a karcagi KÚTISZ-ból (Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom