Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-26 / 173. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. július 26. Köszönetnyilvánítások Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, a jó szomszédok­nak. akik szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédikénk, ÖZV. SÖKES BÁLINTNE szül. Kovács Margit temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkban velünk éreztek. A gyászoló család, Me-* zőtúr. Köszönetét mondunk a roko­noknak. szomszédoknak, isme­rősöknek, a szociális Gitthon dol­gozóinak. akik szeretett édes­anyánk S. NAGY SÁNDORNÉ temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek, külön köszö­netét mondunk a sírhantolásban segítkezőknek. A gyászoló csa­lád. Kisüjszäll4ß. apróhirdetés INGATLAN KETTÖSZOBÁS OTP öröklakás el­adó Szolnokon, .,Pi­ac mellett, tízeme­letesben” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 2223.) HOMOK központjá­ban, vasútállomás­tól, autóbusztól 10 percre, ezer négy­szögöl szőlő — 200 négyszögölenként megosztva is — el­adó. Érdeklődni: Lankó Kálmánné, Homok, Üjvirághegy 7. (H. 2115.) SZOLNOKON, Dráva út 21. sz. alatti két­szobás. családi ház, beköltözhetően el­adó. Érdeklődni a 14. szám alatt. (H. 2238.) TISZAPÜSPÖKIN, a Horgásztanyán két­szobás faház eladó. Érdeklődni lehet a helyszínen. Kovács Andrásnál vagy Véghnénél. Szolnok. 13-480 telefonon. (H. 2232.) KÉTSZOBÁS. össz­komfortos szövetke­zeti lakás készpén­zért eladó. Szolnok, Kassai út 36. I em. G. (H. 2171.) KÉTSZOBA-KONY- HÁS családi ház melléképülettel el­adó. Jászberény, Bajnok u. 56. (4184.1 400 négyszögöl épí­tési telek gyümölcs­fákkal jeladó. Ko- csoros. Szilvás út 46. (H. 2259.) KUNSZENTMÁR- TONBAN. I. utca 7. sz. alatti kétszer egyszobás, konyhás családi ház — 300 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődnie Kunszentmárton, Kilián lkt G ép. I. em. 5. (4237.) KÉTSZOBÁS, kom­fortos, kertes csa­ládi ház beköltözhe­tően eladó. Szolnok, Fürst Sándor u. 16. sz. Érdeklődni: hét­főn, szerdán, pénte­ken 16—18 óráig. (4218.) 180 000 kp + OTP átvállalással lakás- megoldást keresek Szolnokon. ..Pontos” jeligére a kiadóba. (4235.) VENNÉK egyszobás családi házat vagy lakható alsóépületet Szolnokon, kis kert­tel. 5143 Jánoshida, Dimitrov út 4. An­tal Mária. (H. 2248.) TANYA eladó gaz­dasági melléképüle­tekkel Szolnok, Al- csi 48/2. — 5000. (Be- senyszögi útvonalon. 7-es, 8-as km-kő kö­zött.) (H. 2250.) KÉTSZOBÁS, fürdő­szobás családi ház 430 négyszögöl te­lekkel. gazdasági épületekkel eladó. Szandaszőlős. Kiss János u. 137. — 5008. (H. 2252.) _____________ N ÉGYLAKÁSOS tár­sasházban 2 + 2 fél­szobás lakás gázfű­téssel. garázzsal, beköltözhetően el­adó. Karcag, Kisúj­szállási út 56. (4257.) KERTES családi fél ház eladó. Érdeklőd­ni vasárnap, Szol­nok. Bocskai u. 23. (4240.) _________________ E GYSZOBÁS szövet­kezeti lakásomat azonnal beköltözhe­tően eladom. Szol­nok, Kassai út 62. 14. (H. 227*5.)________ E LADÓ Tiszajenő, Vasút u. 3. sz. alat­ti kétszobás, családi ház. 450 négyszögöl kerttel, víz. villany van. Érdeklődni: le­vélben. Miklós Béla. 6000 Kecskemét. Pá- kozdi csata u. 19. (H. 2268.1 _____ K IS családi ház (für­dőszoba. varázs) azonnal beköltözhe­tően eladó. Szolnok. Vihar u. 8 — 5000. (H. 2267.) KOésOROSON a Dió utcában eladó 320 négyszögöl be­építhető telek. Ér­deklődni: Szanda­szőlős, Vörösmező u. 5. Makari Ignác. (4287.) ELADÓ családi ház kétszobás, üzlethe­lyiséges. garázsos. Négyéves Wartbur­got cserélnék Tra­bant Combira. Jász­apáti. Velemi út 23. (4282.) ALCSISZIGETEN 200 négyszögöl hobbite­lek sürgősen eladó. Érdeklődni: Szolnok. Thökölv út 2 Tö­rök. (4275.) ELADÓ kétszobás, gázfűtéses társashá­zi öröklakás. Szol­nok. Bányai Kornél u. I. ép. fszt. 2. (4278.) _______________ M ÁSFÉLSZOBÁS szövetkezeti lakás kp + OTP átválla­lással eladó. Szol­nok. Kolozsvári út 30. Hl. em, 14 (H. 2279.) KÉTSZOBÁS kom­fortos családi ház sürgősen eladó. Szolnok. Koszorú u. 9. (H. 2280.) KÉT és félszobás összkomfortos csa­ládi ház sürgősen eladó. Martfű. Arany János u. 3. — 5435. (H. 2281.) VÁLLALATNAK vagy két családnak is megfelelő. há­romszobás komíor- t<ps családi ház mel­léképülettel eladó. Szolnok. Tulipán u. 6. (H. 2283.) CSALÁDI ház — há­romszobás — 300 négyszögöl telekkel eladó. Tószeg, Má­tyás kir. u. 1. — 5091. (H. 2282.) SZANDASZÖLÖ- SÖN, Karinthy út 100. sz. kétszobás ház beköltözhetően eladó. (H. 2286.) GÉPJÁRMŰ ÜJONNAN vizsgá­zott UB-s írsz. Pols­ki Fiat. 2 db 120 anyás méhesház. méhek nélkül. 1 db 20 keretes, motoros pergető. 160 db üre­sen álló méhkaptár eladó. Cím: Rákó- cziújfalu. Zrínyi u. II. Viczián János. (4132.) 350 cm3-es Velorex hároméves műszaki­val, 7000 km-rel el­adó. Szolnok. Thö­köly út 79. (H. 2258.) „ RIGA motorkerék­pár és 2 db Szput- nyik 50 cm:i-es vízi­motor, csónakkal együtt — elköltözés miatt eladó. Szol­nok. Gáz u. 3. vagy Vörös Hadsereg u. 32. (4?39.) PARANCSNOKI GAZ—69 1981-ig ér­vényes műszakival eladó. Karcag. Ke- tel u. 17. (4189.) MOST műszaki vizs­gázott CN-es Tra­bant 601-es sürgősen eladó. Tószeg, Szé­chenyi u. 72. — 5091. (H. 2224.) TOTÁLKÁROS vagy forgalomból kivont 353-as Wartburgot veszek. Fülöp Ist­ván. 5508 Nagylapos. VI. kér. r57. posta­fiók 1090. (4254.) PIROS IZ-s Skoda Sport Cupé 1982-ig műszakizott. kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni: hétköz­nap 17—19 óráig. Szolnok, József At­tila út 23. 11/14. (H. 2271.) T 5-ös oldalkocsis Pannónia jó állapot­ban sürgősen eladó. Törökszentmiklós, Kossuth 104. Mada­rász Ferenc. (4280.) 350-es Sport Jáwa motorkerékpár el­adó. Jászárokszállás. Tompa Mihály u. 18. Érdeklődni lehet: hétköznap 17-től 20 óráig. (4281.) ADÁS-VÉTEL HÁROMAJTÓS szek­rényt és ágynemű­tartót vennék. Szol­nok, Jászkürt u. 20. III. em. 12. — 5000. Érdeklődni: 17 órá­tól. (H. 2222.) 3 süldő és 1 anya­disznó eladó. Szol­nok, Kertész u. 38. (4277.) ELKÖLTÖZÉS miatt a lakásban levő minden ingóságomat sürgősen eladom. Megtekinthető: hét­köznap 3 órától, vasárnap egész nap. Karcag. Villamos u. 98. Márki Pálné. (4228.) NYOLCHETES, teto­vált német juhász kutyakölykök el­adók. NSZK import szülőktől. Pásztor Ferenc. Szajol. Bocskai u. 38. — 5081. (H. 2263.) 6 nyolchetes malac eladó. Érdeklődni Szolnok, Alcsisziget, Állami Gazdaság, Simon tanya Púrger József. (4286.) 3 fias tehén. 1 ló — kocsival, l fejőgép és jó minőségű ta­karmányrépa eladó. Jászdózsa. Petőfi út 3. Gyurkó. (4283.) TŰZIFÁT vennék. Szolnok, Petőfi u. 19. (H. 2288.) JÓ állapotban levő gyermek sportkocsi eladó Szolnok. Ság- vári krt. 57. Ifi. (H. 2290.) _______EGYÉB_______ K ÜLÖNBEJÁRA- TÜ központifűtéses bútorozott szoba augusztus 1-től ki­adó. Szolnok, Ko- csoros 15. Gumijaví­tó mellett. (H. 2260.) ÜRES lakást bérelne sürgősen házaspár 2 gyermekkel. Szol­nok. Ságvári krt. 55. fszt. 2. (H 2244.) KÉTGYERMEKES fiatal házaspár el­tartási szerződést kötne idős ember­rel. — ,.Kölcsönös megértés’ ’jeligére a Néplap jászberé­nyi szerkesztőségé­be. (4166.) KARCAGI egyedül­álló idős néni gond­viselését lakásán vállalnám. ..Megér­tés” jeligére a kar­cagi hirdetőbe. (4256.) KISGYERMEK gon­dozását lakásomon vállalom. ..Gyer­mekszerető” jeligére a szolnoki hirdető­be. (H. 2276.) EGYEDÜLÁLLÓ idős nő vagy férfi gondozását vállalom lakásért vagy ker­tes házért. ..Szolno­kiak előnyben” jel­igére a szolnoki hir­detőbe. (H. 2261.) SZEPTEMBER 12— 20-ig tartó görög— törökországi szerve­zett turista csoport­hoz, még 4—5 fő út­levéllel rendelkező jelentkezését várom. Telefon: 11-050. (4259.) LAKÁSCSERE KARCAG város központjában két­szobás, fürdőszobás lakásomat elcserél­ném kisebb kertes házra, megegyezés­sel. Leveleket ..Sür­gős” jeligére a kar­cagi hirdetőbe. (4227.) KÉTSZOBÁS össz­komfortos tanácsi lakásom elcserélném másfél-, kétszobás­ra. I. emeletig. Szolnok. Jászi Fe­renc út 8. II. em. 10. (H. 2247.) KÉTSZOBÁS, ker­tes. családi házat elcserélnék egyszo­bás tanácsi laká­sért, megegyezéssel. Lehetőleg belváros­ban és földszinten. Érdeklődni: Szol­nok. Gyopár u. 4/a. (4178.) TANÁCSI garzonla­kást két vagy há­romszobás tanácsira . cserélnék. „Vörös Csillag úti” jeligére a szolnoki hirdető*- be. (H. 2235.) ELCSERÉLNÉM nagyszobás. nagy- konyhás. fürdőszo­bás. gázfűtéses Szol­nok belvárosi taná­csi lakásomat kis kertes családi ház­ra. „Szandaszőlő- siek, kertvárosiak előnyben” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 2200.) BUDAPESTI tanácsi lakásra cserélem Szolnok központjá­ban levő 44 m2-es összkomfortos taná­csi főbérletem. ..VI —IX. kerületig” jel­igére a szolnoki hir­detőbe. (H. 2265.) NAGYKANIZSAI ta­nácsi másfélszobás lakásomat szolno­kira cserélném. ..Összkomfort” jel­igére a szolnoki hir­detőbe. (H. 2289.) ELCSERÉLNÉM Szolnok. Tisza-parti kétszobás, összkom­fortos. III. emeleti tanácsi, garázsos la­kásom kétszobás családi házra. ..Ősz” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 2266.) HÁZASSÁG 57 éves özvegyasz- szony vagyok, ker­tes házban lakom. Megismerkednék kö­zéptermetű. jólelkű, kedves férfivel há­zasság céljából, 60 évesig. ..Közeibe én is költözhetek” jel­igére a szolnoki hir­detőbe. (H 2261.) 37 éves 155 cm ma­gas nem dohányzó, nőtlen férfi megis­merkedne házasság céljából hozzáillő lánnyal vagy öz­vegyasszonnyal, egy gyermek nem aka­dály. Lakásom van. „őszi esküvő” jel­igére a törökszent­miklósi hirdetőbe. (4279.) JÁSZSÁGI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET (Jászberény, Ady E. u. 34.) keres felvételre műszaki végzettségű dolgozót termelés- és gyártáselőkészítő munkakörbe. Jelentkezni lehet a szövetkezet1 személyzeti csoportjánál. _____(4205.) D OLGOZÓKAT ALKALMAZUNK A SZOLNOKI TEJ­ÜZEM felvételt hir­det az alábbi mun­kakörökbe: férfi és női segédmunkás, 'szállítmány kísérő, göngyölegátvevő, portás. Jelentkezni lehet: Szol­noki Tejüzem, Mártírok u. 13. (4229.) Felsőfokú számviteli végzettsé­gű férfi, 10 éves szakmai gya­korlattal, állást változtatna. ~ „Gépkocsival rendelkezem” jel­igére a szolnoki hirdetőbe. (H. 2364.) Figyelem! A VIDIA Délmagyarországi Vas és Műszaki Kereskedelmi Vállalat Szolnok megyei kirendeltségének Pálfy János utcai kiskereskedelmi boltjában x £­a kulcsmásolást &/ 1 O/ a kulcsárakkal együtt Í41 1 ■ II alll ■ífiírir JEV az alábbi díjtételekkel végezzük: KERESKEDELMI VÄUALAT Cilinderbetétes lakatos és zára 13-15,00 Ft, Zsiguli és Lada személygépkocsikhoz kilincs, gyújtáskulcs 11-14,50 Ft. A kulcsmásolás a helyszínen megrendelhető, illetve a szolgáltatás elvégzése megvárható. (4253.) Hatéves munkaviszonnyal ren­delkező gyors- és gépíró állást keres Jászberényben. „Megbíz­ható” jeligére a Néplap jászbe­rényi szerkesztőségébe, (4183.) A BEREKFÜRDŐI KEMPINGBE portásokat, udvarost és takarí­tónőt felveszünk. Jelentkezés a kemping gondnokánál. (4243.) A JÁSZ-NAGY- KUN VENDÉG­LÁTÓ VÁLLALAT javítórészlege (Szolnok. Sütő u. 6/a) felvételre ke­res anyagbeszerző dolgozót gépipari szakközépiskolai bizonyítvánnyal vagy 5 éves szakmai gyakorlat­tal rendelkező villanyszerelőt vagy géplakatost. (4234.) A NEFAG MŰSZAKI ERDÉSZE­TE Szolnok, Besenyszögi út. te­lefon 13-567, azonnali belépéssel felvesz géplakatosokat, hegesz­tőket, mezőgazdasági gépszere­lőket, autószerelőket, vizsgázott kazánfűtőt, raktári segédmun­kást, festőt. Besenyszögieket autóbusszal szállítjuk. (H. 2273.) A BOR- ÉS TEX­TILIPARI SZÖ­VETKEZET mére­tes cipőrészlegébe gyakorlattal ren­delkező cipőfelső­rész-készítő szak­munkást vesz fel. Jelentkezés: Szolnok, Tanács­köztársaság útja 21., személy­zeti vezetőnél. (H. 2278.) A SZOLNOKI POSTAGARÁZS felvesz autómotor-szerelőket és két raktárost, jelentkezés: Szol­nok, Rékasi út. (II. 2257.) A SZOLNOK 1. POSTAHIVATAL táviratkézbesítőket alkalmaz. Jelentkezés a hivatal főnöki iro­dájában. (4245.) A TIGAZ SZOLNOKI ÜZEMEGYSÉGE AZONNALI BELÉPÉSSEL ALKALMAZ DOLGOZÓKAT A KÖVETKEZŐ MUNKAKÖRÖKBEN:- tmk-ügyintóző,- épületgépész technikus vagy üzemmérnök,- gépíró- adminisztrátor, bérelszámoló,- műszaki ügyintéző,- autószerelő,- segédmunkás. Jelentkezni lehet az üzemegység központjában: Szolnok, Thököly út 61. (H. 2269.) A Phylaxia Oltóanyag- és Tápszertermelő Vállalat karcagi gyáregységébe keresünk férfi­dolgozókat BETANÍTOTT MUNKÁS MUNKAKÖRBE. A gyáregység beindulásáig a Phylaxia budapesti üzemében kerülnek betanításra. Szállítás hétfőn és pénteken Karcag-Budapest között vállalati autóbusszal. - Budapesti tartózkodás idejére korszerű munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: A PHYLAXIA KARCAGI GYÁREGYSÉGÉNÉL (3989.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom