Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-22 / 170. szám
1979. július 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A cserkei cowbov. A Kungyalu közelében álló tanya alacsony tetejű istállójában a fülledt melegtől ellustult legyek mászkálnak a két nagytestű ló hátán. A békésnek látszó négylábúak időnként unottan közéjük csapnak a farkukkal. A „cowboy”, — persze nem igazán az, de erről majd később —, gyakorlott mozdulatokkal meg- paskolja az egyik ló nyakát, közben halkan, szelíden beszél hozzá: — Csimbi, Csimbikém ... nyugalom, ne rángasd a fejed. Okos ló vagy te, nagyon okos... Hopp, a kötőfék máris Csimbi fejére csúszik. — A kantár megfeszül a kezében. — Na gyere, Csimbi, kerülünk egyet! A Lee-farmeros fiatalember ruganyos mozdulattal felpattan a ló hátára. Csimbi bőre idegesen remeg, nem szívesen törődik bele, hogy az ember akarata erősebb mint az övé. Az istálló előtt nagy a riadalom; tyúkok, macskák, libák futnak szerteszét a veszélyes paták elől. A fiú heves térdmozdulatokkal vágtára serkenti a lovat. A nehézkesnek, lustának látszó állat vadul nekiiramodik a tarlónak. A fejét mélyen előre hajtja, de nem önszántából: a lovas igyekszik újra és újra bebizonyítani, hogy mindig az történik, amit az akar, akinek a kezében van a kantár. A csupaizom, húsz év körüli legény kunsztokat mutat be a fényképezőgépnek: vágta közben leugrik, pár lépést a ló mellett fut, aztán fürgén visszapattan. A paripa egyre megadóbban tűri, hogy1 „'bohócot” csináljanak belőle, sőt később mintha még büszke is lenne a tudományára, bármit hajlandó megtenni, amit a lovasa kíván : felágaskodik, aztán hagyja, hogy a cowboy a hátára álljon, ügetésből hirtelen megtorpan, lábait megfeszítve, majd engedelmesen lefekszik a fiú mellé. Vincze Jánossal a véletlen hozott össze. Cserkeszőlőn, — ahol a szüleivel él — találkoztunk vele és amikor kollégám vállán meglátta a fényképezőgépet, odalépett hozzá és kérte, csináljon róla egy-két felvételt, szeretné bemutatni, hogy nemcsak a filmeken lehet jó lovasokat látni. A produkció után a kopott gerendájú istállóajtóban beszélgettünk. Vincze János tizenkét éves korában kötött barátságot a lovakkal, akkor a nyári szünetben ugyanezen a tanyán szerzett munkát számára az apja. Azóta, ha csak teheti, kitbiciklizik alanyára, és a gazda beleegyezésével idomítja a kocsihúzásra vásárolt lovakat. Csimbit három éve ismeri, bevallása szerint nagyon nehéz dolga volt vele, mert a kanca ideges természetű, egy alkalommal majdnem meg is harapta. — Családi hagyomány a lóidomítás? — Nem, eddig senki sem • próbálkozott meg a lovaglással nálunk. A szüleim földművesek, a testvéreim. közül többen Kunszentre járnak, a gyárba, illetve a téeszben dolgoznak. Én meg váltókezelő vagyok a kunszentmártoni vasútállomáson. — Mikor jut ideje a lovaglásra? — Olyan a munkám, hogy a hétnek csak négy napját köti le, nyújtott műszakban. Hétvégén majdnem mindig eljövök Csimbihez. — Beszélt a lóhoz. Lehet, hogy érti, amit mond? — A szavakat persze nem fogja fel, a hangsúlyt megérzi. Csendesen, kedvesen, szeretettel kell hozzá beszélni. Én soha nem használtam ostort, ezért tudok vele jóban lenni. — Amiket itt produkált a lóval, akár a cirkuszban is bemutathatná. — Á, ez csak hobbi. Bár tavaly mondta egy nyugatnémet turista, aki rengeteg képet készített rólam és Csimbiről, hogy hasznosíthatnám a tudásomat a filmgyárnál is, kaszkadőrként. Ha az nem is, de lovas oktató szívesen lennék, csak nem tudom, hol lehet vizsgát tenni. — Abban a korban van, amikor a fiúk lányokat kí- sérgetnek, diszkóba járnak... , — Nekem ez a szórakozás. A lányok persze érdekelnek, de a tánc nem. A mozit viszont nagyon szeretem, főleg azokat a filmeket, amelyekben lovagolnak is. Egy kiskönyvtárra való szakirodalmam van a lovakról. — Ha lehetőséget kapna arra, hogy lovas oktató legyen, otthagyná a vasutat? — Nyaranként esetleg ott. — A gazda, itt a tanyán, nem félti a lovát magától? — Miért féltené? Tudja, hogy értek hozzá. Sőt, még segít is: ha nem muszáj, Csimbit nem köti be a kocsi elé, hanem inkább a másik lovat, egyedül. — bendó — Fotó: Nagy Zsolt flz ember erffsebb Lóra termett vasutas Csupán hobbi Nyaranta afféle össznépi ragályként terjed az utazási láz: én is megyek, mivel a szomszéd is útra kelt, és a rokonok zöme is kettőre zárta a lakása ajtaját. Egyesek négy keréken, mások kettőn vágnak a célnak, de a többség, a szolidabb, biztosabb vonatra száll. Ha hideg, ha langyos Régi igazság: a magyar ember szeret enni, különösen utazás közben. Illetve szeretne. Utunk első állomása: Karcag. Hétvégeken többezres, de máskor is tekintélyes az állomás napi utasforgalma. Az épület keleti "végén szerénykedik egy IV. osztályú büfé. A hosszú sor csapolt sörre vár: isszák, ha habos, ha hideg, ha langyos... ha akármilyen, csak legyen. — Kapható még bor, vermut, kávé. Meleg étel nincs, és nem is volt. Helyette éltes szendvics, mákos, diós rétes, csomagolt mézes, linzer kínálja magát, míg valaki megszánva őket, megveszi. _ Ha a korgó gyomrú vendég nem elégszik meg az iménti lajstrommal, nyúlira- modásnyira a Búzakaíász vendéglő, ott meleg étel is akad. A zöm nem vállalja a másfélszáz méteres „fárasztó” utat és hideg állóebédjét a magas asztalok körül költi el. Kisújszállás a látottak közül jó példának számít. Az állomás épületében hangulatos kisvendéglő, az asztalokon tiszta abrosz. Az étlap négyféle levest, tizenötféle „másodikat” kínál. Naponta hatvan-hetven adag főtt étel fogy el. Fehér asztal, meleg étel A vendégek dicsérik a kosztot, és igazán nem ugratásképpen, hanem a teljesség kedvéért írom le: betanított dolgozók főznek. A váróteremhez még apró pavilon tartozik, választéka fagylalt, túrós bukta; pogácsa, tejl. kakaó. A tiszafüredi állomáson egy kicsinyke — „amikor egy testes ember belép, a többinek ki kell jönni”-féle — utasellátó állja a betérők ostromát. A főtt ételt a debreceni kolbász jelképezi, és ha ezt begyűrte a kedves vendég, borral, sörrel, vermuttal színesítheti az étrendet. Szendvics, sós sütemény, tej is akad. Azon • se lepődünk meg, amikor egy bácsi a nagyfröccsöt tejjel issza. Mint mondja: így sajátos módon semlegesíti a szőlőlevet. Aki ragaszkodik a főtt ételhez, onnan egy karnyújtásnyira azt is kaphat a sarki italboltban. Hatféle ajánlat közül silabizálhat az éhező — déltől háromig. Ha valaki netán később éhezik meg, magára vessen. Itt a vendégsereg is meglehetősen sokszínű. Néhány rendesen öltözött kuncsafton kívül akad szomjazó, aki ránézésre a május végi helyi zápor óta aligha találkozott mosdóvízzel. Az viszont igaz, amióta új főnök dirigál, nincs odabenn verekedés. A bunyók, a nyaklevesek a kocsma előtti szabadtéri ringbe szorultak. Levesek és nyaklevesek Az idén innen eddig már három pár ökölvívó „tehetséget” szállított be a rendőrség, bár később kiderült, a tényből Papp Laci semmit se profitál, a küzdők kijózanodva puszipajtásokká szelídültek. Szántszándékkal átszállóhelyek, jelentősebb forgalmi csomópontok vasúti restijeinek mélegétel-kínálatát vizsgáltuk. Ügy tűnik, még sok helyütt érvényes a régi ige: futóvendégnek „állóebéd”, hidegtál is elegendő. Mivel ezek frissesége helyenként kifogásolható, a hagyományos otthoni rántott csirke napjainkban is hasznos útitársnak bizonyul. D. Szabó Miklós Fotó: T. K. L. A közeli italboltban déltől háromig van főtt étel. Előttié és utána szesz Burján Péter, a nehéz tagjait mind kevesebb türelemmel ácsorogtató kőműves rimánkodva vágott a szomszéd szavába. — Félix úr. Drága Félix úr. Szeretnék udvarias házigazda maradni. Hát kell ez nekünk? — Vállalom a kockázatot, hogy kidobnak, de őszinte elragadtatásomból akkor sem engedek — ma- kacsolta meg magát a szomszéd, és máris újabb szónoki rohamra indult. — Miért baj az, ha az önök önzetlen barátjának lobog a képzelete?! A Burján család, amelyből feltehetően csak egyetlen létezik az egész keleti féltekén, bizonyítottan összkomfortos tehetség. A talentumok rendkívül szerencsés kombinációja. Ez a család mindenre képes. A világon mindenre, ami az építő szakmával kapcsolatos. Dezső nem bírta tovább a flegma hallgatást. •— Ne • hülyéskedjen már. Minek ekkora dumával körbefutni azt a büdös melót? Hiszen szakemberek vagyunk. A papa is kőműves, meg a Zoli öcsém is. Én kőfaragó vagyok, de értek mindenféle burkoló munkához. Edit tervezőmérnök. Mi kell még? Tartós lábikrák, meg bivalyizmok ide — mutatott dorong felső karjára. — Na meg jó sok lemondás. Másfél évi baromi gürizés, aztán kész a villa. Rajta. Félix úr! Megismételheti! Érdeklődve és udvariasan figyelt a szomszéd, mintha dicsérték volna. — Csakhogy nekem nincs ehhez tehetségeim. Viszont gondolatban tovább szőttem a maguk nagyszerű sorsát. Ugye nem haragszanak meg érte? Talányos érdeklődés felejtődött a a mérnöknő szép arcán. Ah(>gy előbbre nyújtotta kislányos fejét, barna fürtjei lazábbra oldódtak. — Sőt. Tiszteljük a költői hajlamait. A szomszéd kilökte magát a vesz- szőszékből. — Csak egyetlen újabb nekibuzdulás kellene és önök milliomosok lennének. Szíveskedjenek elővenni papírt és ceruzát. Méltóztassanak kiszámítani. Tartoznak összesen háromszázhúszezer forinttal. A ház telek nélkül egymillió hatszázezret ér, vagyis lakásonként négyszázezret. Ez a lehetőség grandiózus. Ügy, ahogy mondom, tisztelettel: grandiózus! Ettől bizony elfelejtett beszélni a Burján család három jelenlevő tagja. Legjobban a nyugdíjas kőműves döbbent meg, elsőnek mégis ő nyitotta, szóra a száját. — Jó. Megcsodáljuk és elfelejtük. Lenyűgözöttségéből mesterkélt nevetéssel ocsúdott a szép mérnöknő. Megijedt az egyezéstől, hogy azonost gondolt a szomszéddal. És eszébe jutott a siófoki keszeg. — Elkésett, szomszéd úr! — mókázott. — Ez aztán a telepátia. Félix úr és a papa lelki rokonok. A zsigerek belsejéig megszeppent az öreg. Ö is emlékezett még az általa emlegetett siófoki keszegre. — Ez nem tréfa. Hagyjuk. Hagyjuk. .. Valami okból türelmetlenné lett Dezső. Kissé nyersen szólt az apjára: — Ábrándozni csak szabad, vagy nem? Könnyedén ejtette útba figyelmével bátyját a mérnöknő. — Bár egyre makacsabb a gyanúm, hogy Félix úr nem ábrándozik — jelentette ki talányos tűnődéssel. — Ügy veszem ésZre, teljesen ébren van. Félix úr lakást akar venni tőlünk. Nyájas szabódással, alázatos tiltakozással húzódott összébb Félix Elek. Szemlátomást apróbb lett nyugágycsíkos kabátjában. — Méghogy én ... Ej. ej. drága Edit, ön módfelett leleményes. — Tetszik a játék. Folytassuk. Mi a szabály és mi a tét? — A szabály természetesen a nyíltság. A sportszerűség. Nos, ami a tétet illeti, az nem több. mint a játékoknál általában. Nevezzük talán egy kellemes illúziónak. — Őrültség. Ettől a pasastól be fogok csavarodni — füstölgőit Dezső. — Miféle illúziót emleget? Felszabadultan nevetett Félix, körülbelül úgy, ahogy a hergelhető vadállattal játszó ember szokott, hasikerül elérnie, hogy a haragos nagymacska harapdálja a rácsot. — Éppen ez a játék értelme. Ki kell találni, hogy mi az illúzió. Edit komoly hangja vágta el a nevetését. — A játékot már a startnál megnyertem. Kitaláltam, hogy lakást akar venni. Az a terve, hogy házon belül is szomszédok legyünk. Kibillent egyensúlyából a bizsus. Feledve a játékot, őszinte és sal- langtalan komolysággal jelentette ki: — Nyert. Hiszek valami hasonló lehetőségben .. . Ez a kijelentés adta tudtára Burján Péternek, hogy voltaképpen melyik állomásra futott be a vonat. A felismerés iszonyatos volt. — Legyen elég a ködös beszédből! — Félixre parancsolt: — Lás- gondol? Igen, vagy nem! Félix Elek eközben a fehér hajú öreget nézte, je nem tagadható elragadtatással. — Kérem, én nem szoktam játszani a szavakkal. Korrekt, kijelentéseiért helytálló üzletember vagyok. Készpénzzel fizetek. Akár azonnal, minden alku nélkül. Gyönyörű ösz- szeg: négyszázezer! Testvérek között1 is hajszál híján félmillió! Miután horpadt volt a melle Burján Péternek a kíméletlen súlytól. egészen addig szívta magába a levegőt, míg fájdalmat nem okozott mellkasában a feszülés. Nekifohászkodva tápászkodott fel székéből. — Nézze, Félix úr. Nekem olyan szakmám volt, hogy világéletemben kétféleképpen mértem. Függőlegesen, meg vízszintesen. Görbén, ferdén. kacskaringósan soha, mivelhogy kőműves vagyok. Ezidőszerint még függőleges kőműves. Várja meg hát, amíg vízszintes kőműves lesz belőlem. Mert amíg ki nem visznek a kapumon lábbal előre a hat szál deszkában, addig ebben a házban alkunak helye nincs. Amíg hallgatta Félix Elek a lassú, tégla nehéz szavakat, önkéntelenül maga is felállt. Hajlongani kezdett, megilletődötten hebegett: — Köszönöm... Nagyon köszönöm. Burján bácsi ezúttal sem hagy semmi kétséget afelől, hogy eszményi ember. Álláspontja számomra szent. Ennél ünnepélyesebb gondosuk azt a medvét. Valóban üzletre lattal nem is búcsúzhatnék. Akkor hát — hajlongott körbe a Burján család valamennyi tagja felé — kézcsókom ... kézcsókom ... Viszontlátásra ... Farolva, oldalogva, egy ideig még visszahajlongva távozott. Tudta, hogy látogatásával komoly hullámverést keltett a szomszédjainál, de azt még ő sem gyanította, hogy ketyegő pokolgépet hagyott maga után. (Folytatjuk) Igen, (térem, ez van a füredi utasbüfében
