Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-21 / 169. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. Július 21. Lóháton érkeztek Szombathelyre azok a turisták, akik a szombathelyi lovasiskola meghívására több napos lovastúrán vettek részt Vas megyében. A huszonegy burgenlandi és bécsi lovas a megyeszékhely és Ják nevezetességeivel ismerkedett meg. A képen: Osztrák tu. risták Szombathelyen a Claudius Szálló előtt ' nmiEGVXET Rvadnyugat hőskora FELHŐKET karcoló hegyek, eszeveszett sodrású folyók, színes toliakba öltözött indiánok, keményöklű Joek, szépséges Maryk — vadászat, aranyláz, banditák, szélvészlábú lovak, nyílvesszők és „ólommagok”, párizsi orfeum utánzatok, villanó combok és kések, — happy endekkelj természetesen. Világnagyságok a vadnyugat színes, szélesvásznán Henry Fonda, Gregory Peck, John Wayne... és sorolhatnánk : még a narrátor sem akárki, hanem egy valódi „nagyágyú”, Spencer Tracy. A háromórás film ennek ellenére andalítóan unalmas. Legalábbis nekünk. Feltételezem, hogy az amerikaiak lelkesen nézik az újabb, a pionírok életéről, tehát dédanyáik, szépapáik küzdelmeiről, hátországáról készített szuperfilmet. Valóban: tisztelet a civilizációért jó szándékkal küszködő embereknek, csakhát mi, mai és itteni nézők nem számíthatjuk le csalódásunkat a kegyelet ürügyén. Kétségtelen ugyan, hogy az amerikai Nyugat meghódítása a történelem nagy kalandjai közé tartozik, legendája olykor szinte a mítoszig jutott. Amióta a mozgóképet kitalálták, a filmesek képzeletét is sokszor megmozgatta. Nem állítjuk, hogy James R. Webb írta s a három világhíresség — Henry Hathaway, John Ford, George Marshall — rendezte film nem monumentális vállalkozás, csak éppen egy baja van: nincs egyetlen olyan kép- és gondolatsora, amely az átlag mozinéző számára ne lenne ismerős. Igazságtalanok lennénk William H. Daniels vezető operatőrhöz — igen sokan fotografálták a filmet — ha nem említenénk felsőfokú jelzőkkel A vadnyugat hőskora képi szépségeit. A zeneszerző, Alfred Newman korabeli motívumokkal tűzdelt muzsikája is gyönyörű. De megint bebizonyosodott: mindez kevés — gondolunk itt a világnagyságok arsenál- jára is — a filmművészethez. így nem más, csupán ismeretterjesztő szupermunka ez a háromórás film, életszerű epizódokkal. Ennek viszont ragyogó. Vagy: míves mozgóképes történelmi tankönyv, ám ennek túlontúl romantikus, szentimentális — jókora nosztalgiával. MINDEZEK ellenére — ha nincs jobb nyáresti programunk, s úgy véljük, nem tudunk még eleget a vadnyugatról — érdemes megnézni, különösen, ha hozzátesszük a magunk nosztalgiáját: szívesen néznénk végre egy szuperfilmet hazai „pionírjainkról”, a honfoglaló magyarokról. Tiszai Lajos n lovasjátékok próbái Nagyvázsonyban A Zichy-kastély parkjában ma elkezdődnek a nagyvázsonyi lovasjátékok próbái. A főpróba július 26-án lesz, az „előadásokat” pedig 27— 28—29-én tartják meg. A műsorban háromszázan vesznek részt. A korabeli kosztümökbe öltözött lovasok jeleneteket mutatnak be Kinizsi Pál idejéből és a kuruckorból. Rendeznek lovas- és fogatversenyt, kutyabemutatót, valamint művészeti műsort, amelynek népes szereplőgárdája között ott lesz a szolnoki Tisza Táncegyüttes is. Két kiállítás A Képcsarnok Vállalat rendezésében kortárs festők alkotásaiból a jászberényi Lehel klubban kiállítás nyílt, amelyen hárminckilenc művész negyvenegy alkotása szerepel. Ma délelőtt 11 órakor nyílik meg Szolnokon — a Ság- vári Endre Szakszervezeti Művelődési Központ rendezésében — Tóth Tibor és Mi- kus Ferenc kiállítása. Az SZMT székházának színház- termében — vasárnap kivételével — július 27-ig minden nap 15—18 óra között megtekinthető a csaknem 100 festményből álló kollekció, áme- lyet később a megye jelentősebb településein és üzemeiben is bemutatnak. Aki hazajárt Tiszaföldvárra Bíró Lajos természettudós Valamennyi tiszaföldvári iskola falán ott látható Bíró Lajos természettudós képe. Nem véletlen, hogy éppen az övét, a nagy rovartani kutató, néprajzi gyűjtő arcmását láthatják naponta a diákok. Egyik unokahuga, Erős Já- nosné Bíró Ilona Tigzaföldvá- ron él. Bíró Lajos számtalanszor meglátogatta a Tisza menti nagyközségben letelepedett rokonait. Ilyenkor sem tudott szabadulni szenvedélyétől, a kora reggel, a felkelő nap már rendszerint a folyóparton találta, s délben egy-egy doboz rovarral tért vissza. Bíró Lajos, a tasnádi sok- gyermekes asztalosmester legidősebb fia nem mindennapi életpályát futott be. Sokféle próbálkozás után —volt tanár, tisztviselő, „filoxéra- biztos” — negyvenévesen sikerült megvalósítani álmát. Petur László: Az egyszemélyes expedíció című könyvében így ír erről: 1895-ben az Akadémián emlékülést tartottak Fenichel Sámuel a pápuák földjén tragikusan elhunyt természetvizsgáló és -kutató tiszteletére. Az ülés végén nagy meglepetésre felállt egy hosszú szakállú férfi, Bíró Lajos és bejelentette, . hogy „Fenichel Sámuel nyomdokába akar lépni”. A megvalósítás persze már nem ment ilyen könnyen. Az eladott rovargyűjtemény és könyvek ára mindössze ötszáz forintot hozott az úthoz. A Nemzeti Múzeum csak hosszas huza-vona után, Herman Ottó közbenjárására egyezett bele az utazásba, s adott némi támogatást. így is szinte fillérekkel vágott neki az ismeretlen távoli világnak. Hét évig gyűjtötte, s postázta Budapestre Üj-Guinea néprajzi emlékeit, tárgyait, á jellegzetes madarakat, rovarokat. Sokszor lázas betegen bolyongott az őserdőben. Az újabb anyagi támogatás meg egyre késett. A hét év munkájának eredményeként több tízezer, gondosan preparált állattal, rovarral, s hatezer Biró Lajos 1927-ben doktorrá avatása napján természettudós. A tizenhat nyelven beszélő és író ento- mológus parányi múzeumi szobájában dolgozta fel küldeményeit, közben megírta útiélményeit. Csak a munkájának, s a népes családnak élt. Már csak hárman élnek azok közül, akik vele voltak, egyik húga, s két unokatestvére. Tiszaföldvári unokahu- gát különösen kedvelte. Erről tanúskodik az a néhány levél, fénykép is, amely Őrjártunkkor előkerült Erős Já- nosné féltve őrzött táskájából. — Kaptam tőle néhány csodaszép új-guineai madarat is — emlékezik vissza —, de sajnos a háború alatt elkallódtak. Új-Guineában 1897-ben. Bíró Lajos mögött felesége áll pápua néprajzi tárggyal gyarapodott a Nemzeti Múzeum gyűjteménye. Az értéke szinte felbecsülhetetlen, a század elején Európa múzeumai közül egyik sem büszkélkedhetett ekkora új-guineai gyűjteménnyel. Hazatérésekor egy ideig ünnepelték, de — talán féltékenységből — később nem szívesen látott vendég lett tudóskörökben a „képzetlen” Az erimai ház - amelynek utolsó lakója volt — a preparálások, postázások színhelye HÁZ ■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Dezső meglötyögfette sörét 5 az üvegben, nézte a barna hengerbe szorult buboréko- * kát és elnyafogta magát: — Már megint egy szeminárium. A többiek nevettek rajta. Félix kivételével. Ö komoly retorikával folytatta szónoklatát. — Olcsón gyártom és olcsón árusítom a páratlanul esztétikus bizsukat. És nyereségrészesedést fizetek a segédeimnek, áthatva a legteljesebb szociális együttérzéssel. Véletlenül se tévessze meg Burján bácsit, hogy maszek vagyok. Jámbor, türelmes kíváncsisággal nézte vendégüket. a nagycsontú öreg. — De miért éppen rám gyanakszik? Feléje hajolt ültében Félix Elek. s bizalmaskodva súgta, mintha kényes titkot árulna el. — Mert Burján bácsiról azt hí- resztelik a városban bizonyos felelőtlen elemek, hogy még mindig szektás. —• Nem baj — nyugtatta meg ugyancsak bizalmaskodva a fehér hajú családfő. — Szektás szomszédja még úgysem volt. Remélhetem, hogv a híresztelés ellenére sem néz le? — Méghogy én nézném le Burján bácsit? Ennek még a feltételezése is megrendítő. Egészen őszintén szólva épp az ellenkezőjétől féltem. Hogy esetleg zsenánt önöknek ... Mert Burján bácsi nagy személyiség ebben a városban. Köztudott harcosa a munkásmozgalomnak. Osztatlan nimbusza van. Na már most, a hozzám hasonló átlagemberek nem vonhatják ki magukat a jeles egyéniségek pszichikai hatása alól. Ez, ugye, önkéntelen lélektani szabály. De amikor megláttam is kőműves- kanállal dolgozni az egyszerű, követlen családapát, az én tiszteié’ '*—> is azonnal közvetlenebb lett. Ez megint önkéntelen lélektani szabály. Ahogy itt buzgólkodtak, nevetgéltek, néha sikamlósán viccelődtek, én abból mindjárt megértettem, hogy a lehető legemberibb szomszédságra számíthatok. Hogy túl a formális köszönő viszonyon, talán még a szoros, őszinte barátság sem lehetetlen. Paula édesdeden átadta magát az önfeledt figyelemnek. Már-már udvarló elismeréssel hálálkodott: — Félix úr, hogy maga milyen választékos. Az elismerésre hátráló szerénységgel válaszolt a szomszéd. — Jaj nekem, néha irtózom tőle. Ez a csiszolt stílus valóságos isten- csapás rajtam. Hiába küzdők ellene, van valami született adottság a modoromban. Néha viszolygok tőle, érzem, hogy fölöslegesen terheli az egyéniségemet, de nem tehetek róla. Ugye fárasztó? — Sőt! — biztosította elragadtatásáról Paula. — Ó, milyen elnéző tud lenni. Emlékszik, drága Paulácska. amikor a kedves és az általam oly sokra becsült kitűnőség, nevezetesen az ön papája megvásárolta ezt a telket? É már akkor bizton reméltem, hogy ritka harmonikus barátságra van kilátásom. Erre csipetnyi melankóliával közölte Paula: — Én meg azt reméltem, hogv valamivel hamarabb tudunk majd házat építeni a telkemre. Dezső határozottan morózus lett a tulajdonviszonyra vonatkozó kijelentéstől. A szomszéd érdeklődés'' viszont még jobban felvillanyozó- dott. — Talán ez idő szerint is Paulácska becses nevén van a-telek? — Hangsúlyozottan — világosította fel Edit gúnyos hangsúllyal. A kőfaragó érdesen mordult: — Nem tartozik ide! — Ó, persze, értem, persze 1— sietett Félix az engeszteléssel. — ;v is számít a telekkönyv egy j1 példamutató családban. Akadémiákon kellene tanítani azt a megértést, amely olyannyira tiszteletreméltóvá teszi a Burján családot. Állítom önöknek igaz lelkiismerettel, hogy ez a nagyszerű család még ennél is többre, sokkai-sokkal többre is képes. A fehér hajú Burján röviden, de annál sürgetőbben kérdezte: — Például? — Ö, ne fessenek haragudni, egészen magával ragadott a lendület Az önök fantasztikus produktuma merész kalandokra csábította képzelőerőmet. Ha netalán szertelenül fellobogna a fantáziám, erről egyáltalán nem tehetek, ezért csakis az önök lelkesítő eposza a felelős. Komoly vagyont hoztak tető alá másfél év alatt! Színtiszta szorgalommal, tömény becsülettel, vaskemény akarattal, a tehetség egészséges leleményével. (Folytatjuk) A képeket nézve történeteket mesél a furcsa nagybácsiról: — Örökké visszavágyott a pápuákhoz, s ottmaradt feleségéhez, de nem sikerült még egyszer • odautaznia. Kárpótlásul Görögországba, Bulgáriába ment gyűjtőkörútra. Ide már nem engedtük egyedül, Erzsi húga kísérte el. Amikor otthon volt, mindig az útjairól beszélt nekünk, mi meg szájtátva hallgattuk a pápuák esküvői, temetési szokásait, megcsodáltuk a fényképeken megörökített táncaikat. Nagy öröm volt, amikor megengedte, hogy nézzük, hogyan dolgozik. A szivarfüst csípte a szemünket — állandóan szivarozott — de nem mozdultunk volna a szobából. Még betegen sem nyugodott. Elküldött bennünket a múzeumba három doboz rovarért. Amíg felgyógyult, feldolgozta az adataikat. Utoljára halála évében, 1931-ben töltöttem náluk tíz hónapot Budapesten. Idős kora, hányatott élete ellenére friss és derűs volt. Soha nem felejtem el a sződi dinnyeszüretet. Akkor volt utoljára együtt a család. Hazafelé menet leszakadt a vonat utolsó kocsija. Mi is abban ültünk. Miután visszakapcsolták, nem akartunk ugyanoda szállni, de ő ragaszkodott hozzá. Félelmünket derűs történetekkel űzte el, majd mikor jókedvünk lett, ő elszomorodott. Akkor már beteg volt Ki tudja, talán arra gondolt, hogy nemsokára végleg lemarad az élet „vonatáról”. Az Est tudósítása szerint a Nemzeti Múzeum saját halottjának tekintette Bíró, Lajost. A nekrológban elismeréssel illetik munkásságát, hálával köszönik a világhírű gyűjteményt. Az igazi elismerés azonban még mindig váratott magára: 1951-ben rendeztek először életéről, gyűjtéseiből emlékkiállítást. Addig csak a népes rokonság ápolta emlékét. Minden leszármazottnak kötelessége volt megnézni, megismerni a múzeumban kiállított gyűjteményét, elolvasni két útikönyvét. A _ha- gyomány folytatódik Erősné unokái is megcsodálták már a távoli, furcsa rokon új-gui- neai bolyongásainak eredményét, a kitömött, preparált állatokat, néprajzi tárgyakat. S ők őrzik majd tovább a nagymama táskáját a néhány ereklyével, fényképpel, levéllel. T. G,
