Szolnok Megyei Néplap, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-06 / 130. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. június 6. Gyászhír — Köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BÖRÖCZ ANDRÁS ny. főmérnök 1979. május 20-án 72 éves korában elhunyt. Teme­tése 1979. június 8-án 13.30 óra­kor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló fe­lesége, gyermekei és testvére. Köszönetünket fejezzük ki a Magyar—Mongol Barátság Tsz vezetőségének. tagságának, a KAEV dolgozóinak, a Szövőgyár munkásainak és mindazoknak, akik drága férjem, szeretett édesapánk, apósunk, nagyapánk, SZILAGYI SÁNDOR elhunyta alkalmával a búcsúzta­táson részt vettek, illetve együtt­érzésüket fejezték ki. A gyászoló család, Mezőtúr. Köszönetét mondunk mindazok­nak a rokonoknak, ismerősöd­nek, szomszédoknak, jó bará­toknak, akik szeretett édes­anyám. nagymamám, ÖZV. SZABÓ SÁNDORNÉ szül. Remecz Ilona temetésén részt vettek, sírjára koszorút, vi­rágot helyeztek, utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család, Szolnok. apróhirdetés INGATLAN TÖRÖKSZENT- MIKLÖS központjá­ban összkomfortos, háromszobás, tár­sasházi lakás eladó. ,.Emelet” jeligére a törökszentmiklósi hirdetőbe. (3206.) MÁSFÉL szobás ház 136 négyszögöl te­lekkel eladó. Irány­ár 160 000 Ft. Szol­nok, Sás u. 4. 5000 (Partoskápolna). Ér­deklődni: 16—19 órá­ig, vasárnap egész nap. (H. 1761.) TÖRÖKSZENTMIK- LÖSON, Marx K. 75. sz. alatt családi ház azonnali beköl­tözéssel eladó. Irányár 120 ezer Ft. (3209.) KÜLÖNÁLLÓ, két­szobás, komfortos, családi ház eladó. Szolnok, Koszorú u. 9. 5000. (H. 1756.) HAROMSZOBAS. összkomfortos, csa­ládi ház — azonnal beköltözhetően, ár- kedvezménnyel sür­gősen eladó. Tisza- földvár, Kertész út 34. (3258.) JÁSZBERÉNYBEN, Irányi Dániel u. 7. sz. alatt közművesí­tett telek, társasház építésére is megfe­lelő. anyaggal együtt eladó. (3303.) RAKÖCZIFALVAN 715 négyszögöl ho­mokos szántóföld, rajta 20 m?-es hét­végi házzal, jutányos áron eladó. Ker­tészkedésre kiválóan alkalmas. Érdeklőd­ni: Rákóczifalva, Rákóczi út 11. alatt, 16 órától. (H. 1735.) TISZAKÜRTÖN Bogaras 48. sz. ház 800 négyszögöl sző­lővel eladó. (H. 1698.) TISZAVÁRKONYON 230 négyszögöl telek kis házzal a Tisza- parton eladó. Ér­deklődni : Cegléd, Nemes Sándorné, telefon: 11-616, 15.30 —16.30 óráig. (328L) KUNSZENTMAR- TONBAN, a Bajcsy- Zsilinszky u. 22. sz. ház 210 négyszögöl telekkel eladó. Ér­deklődni: minden nap a __ helyszínen. (3213.) TÖRÖKSZENTMIK- LÓSON. a Szabad­sajtó út 41. sz. ker­tes családi ház mel­léképületekkel el­adó. (3208.) GÉPJÁRMŰ IF írsz. 353-as Wart­burg eladó. Szolnok, Vörös Csillag u. 56. 11. em. 9. (3197.) IE rendszámú Wart­burg Tourist ’80-ig érvényes műszakival eladó. Jászberény, Kossuth u. 105. (H. 1733.) 124-es Fiat eladó, vagy elcserélhető Trabant Combira. Muhari, Jászberény, Alsómuszály 18. (3233.) 3 és fél éves, 1981. decemberig érvényes vizsgával rendelke­ző Wartburg de Luxe tolótetős személy- gépkocsi eladó. Szolnok, Szántó krt. 12. fszt. 3. Érdek­lődni 18 órától. (3297.) 1000-es Wartburg, kiskerekű eladó. Szolnok. dr. Durst Jánoa u. 23. (H. 1748.) MÁJUSBAN vizsgá­zott IN-es Trabant Limousine eladó. Érdeklődni: 18—20 óráig, Szolnok, Ju­bileumi tér 4. IV/20. Hnisz. (H. 1734.) IB-s 750-es Zastawa eladó. Szolnok, Gyökér u. 23. Ér­deklődni 17 órától. (3289.) ADÁS-VÉTEL 2 bika és 1 üsző­borjú eladó. Zagy- varékas, Egység u. 4. Faragó Imre. (3304.) ELADÓ 50 db négy­méteres új, fűré­szelt, fenyőgerenda. Szandaszőlős, Eper u. 52. 16 óra után. (H. 1745.) HŰTŐGÉP kifogás­talan állapotban ol­csón eladó. Szolnok. Várkonyi István tér 9. II/8. 17 óra után. (H. 1742.) ELADÓ két 3 éves 175 cm magas, kan­ca csikó bekocsiz- va. Nagy Imre Túr- keve, Dózsa Gy. út 2/a. (3265.) 4 éves könnyű, sod­rott ló és gumisko­csi eladó. Karcag, Zádor u. 20. (3267.) KÉT 170—175 cm ma­gas, *6 éves fias ló, sodrott csikókkal és két 170 cm magas 2 éves bekocsizott csi­kó eladó. Nagy László Túrkeve, László K. út 7/a. (3264.) KISMÉRETŰ zon­gora értéken aluli áron eladó. „Né­met” jeligére a szol­noki hirdetőbe. (H. 1730.) GÁZPALACK re- zsóval együtt el­adó. Szolnok, Orosz Gy. u. H. X. em. 44. (3285.) GYÖNYÖRŰ virágú Napsugár nevű éve­lő virágpalánta foly­ton nyíló 2 Ft/db. Ragyogó vegyes szí­nekben évelő tö­rökszegfű Szalma virágpalánta 1,50 Ft/ db, megrendelhető özv. Gulyásné, Ka­darkút. (3287.) JOBB magyar soro­zatokat, nyugat­európai bélyeggyűj­teményeket, tömeg magyar és külföldi bélyegeket vásáro­lok. ..Emberi jogok” teljes ívet cserélek külföldi bélyegre. Vétel, csere, el­adás. Kazinczy Pé- terné bélyegkeres­kedő, 6720 Szeged, Kígyó u. 7. (3292.) KÉT rövidesen ellő vemhes tehén el­adó. Szolnok, Sas­halmi u. 25. sz. Bo- hács. (3286.) Vállalatok, szövetkezetek, magánkisiparosok! AZ OPTIKAI ÉS A FOTÓSZAKMA KÖRÉBE TARTOZÓ hiánycikkek gyártására kapacitást keresünk A MINTADARABOKBÓL kiállítás az OFOTÉRT bemutatótermében BUDAPEST, VII. Asbóth u. 15. A kiállítás megtekinthető: június 6-án, 7-én és 8-án 9-töl 17 óráiq. Részletes tájékoztatás és tárgyalási lehetőséq a helyszínen, vagy a kiállítás után az OFOTÉRT központjában: BUDAPEST, XIII., Reitter Ferenc u. 45-49. Telefon: 409-999 Ügyintéző: Bessenyei Lajos. (3305.) % lV Cserkeszőlő! Gyógyvizű fürdő! Q téli fedett fürdő ez évtől üzemel egész évben Nuilu'i1 hétköznapokon 8—18-óráig nyilVd» vasárnap 8—19-óráig A víz összetétele rendkívül hatásos a rheumás, mozgásszervi és nőgyógyászati megbetegedésekre A FÜRDŐBEN ORVOSI RENDELÉS Mindhárom igény együtt kielégíthető Fürdőnkben í Kellemes környezet, nagy zöldterület úszó- és termál- medencék, gyermekpancsoló, hinta, játék, homokozó MASSZÍROZÁS, PEDIKŰR A Kunszentmárton és Vidéke ÁFÉSZ cserkeszőlői üdülő területén elhelyezett vendéglátó egységeiben kulturáltan szórakozhat és étkezhet. Tájjellegű ételek és italok! Keresse kereskedelmi és vendéglátóipari egységeinket! Szeretettel várja kedves vendégeit A Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat (3312.) n martfűi Növényolajgyár sürgősen alkalmaz- középfokú végzettséggel rendelkező villamos szakembert,- elektrikust,- minősített hegesztőt,- villanyszerelő szakmunkásokat. ■■■■ iSSl HU UH 'H' "" ’■*' Jelentkezés: személyesen a gyár munkaügyi vezetőjénél. (Rákócziújfalu és Martfű között a gyár telephelyén.) (H. 1682.) VASUTASOK SZAKSZERVEZETE MŰVELŐDÉSI KÖZPONTJA SZOLNOK MUNKASŰRútl (Szolnok, Munkásőr u. 1.) PÁLYÁZATOT HIRDET NÉPMŰVELŐ-ELŐADÓI ALLAS AZONNALI BETÖLTÉSÉRE. Feltétel felsőfokú végzettség. A pályázatokat kérjük - Szolnok, pf. 98. 5002 címre küldeni. (3247.) DOLGOZÓKAT ALKALMAZUNK A SZOLNOKI TÁRHÁZHOZ kar­bantartó lakatost, villanyszere­lőt, női segédmunkásokat, ma­lomüzemhez éjjeliőrt, keverő­üzemhez rakodókat, a tiszaföTd- vári terményraktárhoz gépkeze­lőt, rakodókat, éjjeliőrt, az újszászi tárházhoz karbantartót és segédmunkásokat azonnali be­lépéssel felveszünk. Jelentkezés a szolnoki tárháznál, Mártírok útja. (H. 1751.) A CIBAKHÁZI VÖRÖS CSILLAG TSZ azonnali belépéssel felvesz gépjármű-ügyintéző, szállításve- zető munkakörbe szakképzett, gyakorlattal rendelkező sze­mélyt. Encrgetikusi munkakör­be és hálózati villanyszerelők szakmai irányítására felső- vagy középfokú végzettségű, gyakor­lattal rendelkező személyt. Bel­ső ellenőrt és hálózati villany- szerelőt. Fizetés a 19/1977. (V. 25.) MüM sz. rendelet szerint. (A tsz „B” kategóriába tarto­zik.) Jelentkezés személyesen a tsz központjában, a személyzeti vezetőnél. (H. 1740.) A JÁSZ-NAGYKUN VENDÉG­LÁTÓ VÁLLALAT jászberényi és karcagi kirendeltségére fel­vételre keres cukrász munkakör­be dolgozókat. Jelentkezés a vállalat jászberényi illetőleg kar­cagi kirendeltségén, Jászberény, Lehel Vezér tér 34., Karcag, Bajcsy Zs. u. 4. (3222.) A JÁSZ-NAGYKUN VENDÉG­LÁTÓ VÁLLALAT felvételre ke­res gépkocsivezetőket. Jelentke­zés a vállalat munkaügyi osztá­lyán, Szolnok, Kossuth téri Iro­daház II/4. (3222.) A FÜSZÉRT FIÓK Szolnok, Csaba u. 26. felvételre keres ko­csikísérőket. férfi és női rak­tári dolgozókat, valamint gép­írni tudó adminisztrátort. Je­lentkezni lehet a fenti címen, a személyzeti előadónál, II. em. 16. ajtó. (H. 1671.) A Szolnok megyei Sütőipari Vál­lalat felvesz Szolnok telephely­re: munkaügyi előadót, bér­számfejtőt, közlekedési üzem­mérnököt, gyors- és gépírót, raktárkezelőt, érintésvédelmi vizsgával rendelkező villanysze­relőt, D kategóriás gépkocsive­zetőt, segédmunkást, betanított munkást, árukiadó raktárost, takarítót. Kunszentmártoni sü­tőüzembe: segédmunkást, beta­nított munkást. Mezőtúri sütő­üzembe: segédmunkást, betaní­tott munkást. Jászberényi sütő­üzembe: betanított munkást, se­gédmunkást. Tószegi sütőüzem­be: takarítót, gépkocsivezetőt. Jászapáti sütőüzembe; gépkocsi- vezetőt. Jelentkezés a szolnoki telephelyre Szolnok, József A. u. 38., illetve a meghirdetett te­lepek, helyi vezetőjénél. (H. 1705.) NE FELEJTSE EL! már csak ezen a héten tart a kismotorvásár a CENTRUM ÁRUHÁZBAN,Szolnok centrumában KOMAR kismotorkerékpár 5980-Ft Helyett Zj_/J-QO-Ft RIGA kismotorkerékpár 4300-Ft helyett 3800-Ft (H. 1762.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom