Szolnok Megyei Néplap, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-10 / 134. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. június 10. Maszekolás \)/^\ VA VV/ N*- Neked mindent túlzásba kell vinniI »"SORlíj Ötlet- Jenő! Kész az ebédl Van, aki fújja, és van, Forró — Kérem a hűtőszekrényből az összes jeget — kiabált hajnali hatkor Bozsó úr a hatodikról. A kockaház ötödik emeletén Krisztina, a karcsú nádszál sikongatott a fürdőszobában: Anyuka kérem. perzsel. leperzsel! A pe. gyediken Grizmayer néni jajgatott: Mivel büntetsz még nagy ég? Már ezt se szabad tennem? Meleg van, izzadok, már harmadik napja forró víz jön csak! — Átkozott ház és átkozott csapok — dünnyögte Hirtelenhírlapíró 'a másodikon. — Kint a falon, hogy csőtörés, csinálják, türelem. Meddig, meddig? A folyosóra is kihallatszott, amikor Pelikán Kata üvöltözött: — Fújjam, vagy jön a locsolóval végre, nagymama? És a hajnali derengésben egyre többen jajgattak, át- kozódtak, siránkoztak. Kovácsáé büntetésből egy adag zuhanyvizet zúdított fia alaki jegeli vizet a kopasznak só részére. Az éjjel fazekakban, kancsókban, mosógépekben lustán hülő vizek rendre a kádakba zúdultak. Zúdult vele a lakóház népének haragja is. Mert a forróság nem enyhült, s hiába próbálkoztak többen beállás libellével, csak sütött. Okos Kata a negyediken nagyot gondolt. Még tegnap este lehűtött két 1 literes, egy 2 literes szifont tele vízzel, s hajnalok hajnalán a patront is belecsavarta (a patront a hét elején a kis- illatszerből szerezte, megsúgták neki. ott van, nem tudják mások...). A szifonok már rég a hűtőben feküdtek, á felső polcokon. Fogta a jéghideg herényi márkás üvegeket, s belezuhanyozott velük a félkádnyi forró vízbe. Négy liter hideg vízben annyira hitt, hogy ujját se próbálva, leplét leejtve, átlendült, s lélekben felkészült, a következő percekben fehér testét mossa, mossa a... — A ragyogó nemjóját — ordított, s gyorsabban kilépett a kádból egy gátfutónál. — Hát mi hüti le ezt a forró vizet? — A lakók fegyelmezett magatartása, a vízdíjak, különös tekintettel a melegvízdíjak pontos, határidős befizetése! — hallatszott jeniről, ahol egy öngyilkosjelölt reggel óta viaskodott a forróvízhalállal. * * * Nyájas Olvasó! A fentebb írtak, nem kificamodott fantázia szülöttei. Már negyedik napja így kezdődik nálunk — 128 család, több mint háromszáz gyerek — lakóházában, az Ady Endre út 16-ban a nap. Van, aki fújja, és van aki jegeli. És olyan is. aki megkérdezi: ez a modern szolgáltatás és összkomfort? Shaw az öregség örömeiről A neves ír származású angol író, G. B. Shaw-t — aki mindig agglegény volt — öregkorában, amikor már kilencven felett járt, megkérdezték, hogy miben látja az öregkor örömeit. Shaw így válaszolt: „Kevés időm van arra, hogy elmondjam mindazokat az örömöket, amelyekben az öregkor részesít. Számomra például az öregkor egyik öröme abból áll, hogy mindazokra a nőkre gondolok, akiket nem vettem el feleségül.” Mark Twain és a becsületesség Amikor Mark Twain egyszer a becsületességről beszélgetett valakivel, elmondta a következő esetet: Még gyerek voltam, amikor mentem az utcán és megláttam egy dinnyékkel megrakott kocsit. Mivel nagyon szeretem a dinnyét, odalopakodtam a kocsihoz és leemeltem egyet. Azután elfutottam egy csendes utcácskába és ott rávetettem magam a dinnyére. De akkor valamilyen furcsa érzés fogott el. Habozás nélkül döntöttem. Visszatértem a kocsihoz és a dinnyét visszatettem a helyére. Helyette egy érettebbet választottam! EZEN NEVET... — Magda az idegeimre megy! — Miért nem hagyod ott? — Nem lehet. — Olyan nagyon szereted? — Nem, de az igazgatóm felesége! A futballista először van színházban. Az első felvonás után, amikor hatalmas táps tör ki, a futballista a szomszédjához hajol és azt kérdezi tőle: — Mondja, tulajdonképpen kik a mieink? Lucia asszony feldúltan lép be a fegyverkereskedő boltjába: — Gyorsan adjon nekem egy revolvert! — Van engedélye? Lucia asszony egy papírt ad a fegyverkereskedőnek. — De hiszen ez a házasságlevél ! — Hát kell még ennél több? A feleség két mozijegyet talál a férj zsebében. — Egyedül voltál moziban? — Nem. — Azt látom! — És ki volt még ott? — Hát volt még ott úgy kétszáz ember ... A parancsnok leckézteti a részeg katonát: — Nem szégyell i magát, hogy így berúgott? Az alkohol lealacsonyítja az embert! — De hiszen nekem semmiféle rangom nincs, parancsnok elvtárs! — válaszol a katona. Mi történt magával? — kérdezi Hupek úr a szomszédot, aki mankóval jön ki a lakásból. — Közlekedési baleset. — És egyáltalán nem tud mankó nélkül járni? — Az ördög sem ismeri ki magát! Az orvos szerint tudok, az ügyvéd szerint nem tudok. A tehetség próbája — Pfeiffer asszony — szólt ünnepélyesen a cég főnöke —, most végleg el akarjuk dönteni, megfelel-e ön cégünk követelményeinek. — Hallgatom, főnök úr. — Itt van egy háromezer márkáról szóló számla. Munkatársaink már kilencszer felkeresték vele Weiner urat, de, mindhiába: egy árva fillért sem fizetett. Ha most ki tudja préselni belőle ezt a pénzt, ez azt jelenti, hogy alkalmas Veendő bonyolult munkakörének ellátására. — Még csak egyet szeretnék kérdezni — mondtaI a fiatalasszony: — vannak-e ennek az úrnak más cégeknél is kifizetetlen számlái? — De még mennyi! Hiszen fűnek-fának tartozik! — Csupán ezt akartam tudni. Még ma megkapják a pénzt. Pfeiffer asszony két óra múlva visszatért. — Nem találta otthon? Régi trükk ez egy ilyen megrögzött adósnál! A fiatal nő feszesre tömött erszényt vett elő retiküljé- ből. — Miért ne találtam volna otthon? — Éppen ellenkezőleg: otthon volt, és kifizette az adósságát. — Ez valóságos csoda! Hogyan tudta kivasalni belőle a pénzt? — Figyelmeztettem az adóst, hogy ha azonnal nem fizet nekünk, akkor elmegyek a többi hitelezőjéhez is ... — És elmondja, hogy nekünk nem fizetett? Hiszen ezen senki sem csodálkozik! — ... és elmondom, hogy vtekünk fizetett! Akkor pedig úgy lecsapnak rá, akár a keselyük. Amikor azonban becsületszavamat adtam, hogy az égvilágon senkinek nem árulom el, hogy nekünk fizetett — akkor előszedte a pénzt és leguberálta. Sz. Maronde; Gellért György fordítása jnn És még így is melegem vqn! V asárnap reggelizés közben az újságot olvasva Lutkus szeme megakadt a következő közleményen: „A nők átlag- életkora már kilenc évvel túlhaladja a férfiak átlag- életkorát. Ha a férfiak sürgősen nem tesznek valamit ez ellen, ez a szakadék egyre inkább nőni fog — természetesen a nők javára”. Lutkus becsukta az újságot, félretolta a palacsintát, amibe már beleharapott, és összehunyorított szemmel hosszasan figyelte hőn szeretett élete párját, aki — mintha mi sem történt volna — most is ott szorgoskodott a tűzhely mellett. — Idehallgass, Ada — szólalt meg végül hosszú töprengés után —, mi lenne, ha holnaptól én magam, személyesen vinném Dajvocskát az óvodába? — Te?! — hökkent meg az asszony. — Egy órával korábban kelnél, és veszélynek tennéd ki magad a trolin? És nem sajnálnád a bordáidat? — Gondolod, a bordáim ... — Lutkus kihúzta a vállát. — Dehát néha meg kéne egy kicsit mozgatni magam ... — Csak tréfáltam És azt sem hagyva, hogy a feleség magához térjen a meglepetéstől, hozzátette: — Remélem, semmi kifogásod az ellen, ha ezentúl én fogok bevásárolni. Ada lábai megroggyantak. Le kellett ülnie a kisszékre. — Ebédidőben fogsz futkosni az üzletekben? — Miért? — nevetett fel önelégülten, ravaszul a férj. — Nekem nem lehet hasznosan egyesíteni a szellemi munkát a fizikaival? A teljesen megzavarodott feleség összefüggéstelenül motyogott valamit. — No és mit szólnál hozzá — folytatta az előadást Lutkus —, ha magamra vállalnám a lakás takarítását? Ada kezéből kiesett a törlőrongy. — Nem tudok rájönni, hová akarsz kilyukadni — szólalt meg nagy nehezen: hangja egyszerre rekedt lett. — Remélem — jelentette be Lutkus. miközben energikusan lehajolt, és felemelte a rongyot —. hogy a tűzhely mellett is boldogulok majd a segítséged nélkül! — De — i\etett ellent alig- alig hallhatóan a feleség —, de ... ez aztán igazán női munka... férfi, fakanállal... — Sőt már alig várom — szakította félbe Lutkus —, hogy eljöjjön a befőzés és a savanyítás ideje! Apropó, hol van annak az almás pirognak a receptje, amit Stefánia hozott? — Stefánia? — Ada elsápadt, egy csepp vér sem maradt az arcában. Óh, te valamit titkolsz előlem! — Titkolok? — Lutkus mindenesetre felvette az asztalról az újságot, és hanyagul a régi újságcsomó közé dugta. — Te magad mondogattad, hogy sohasem segítek. Nos hát most menj, és ne lábatlankodj itt a konyhában! — Hová ... menjek? — Ada ajkai remegtek. — Ahová akarsz — hagyta rá nagylelkűen a férj. — A moziba,- a könyvtárba, a bárba, a folyóra pecázni... De azt se bánom, ha elmész a sportcsarnokba — ott nemzetközi dámaverseny van ma. — Tehát kirúgsz, mint egy kutyát, menjek, amerre látok? Jobb lenne, ha egyenesen a szemembe mondanád, hogy meg akarsz szabadulni tőlem. . . hogy... hogy.. . — Fuldokló zokogásban tört ki, arccal az ebédlőasztalra borult, szabad folyást engedve könnyeinek. Lutkus igazi férfi önuralommal megvárta, amíg elmúlik a hisztérikus roham első kitörése, amíg megszűnik a vállak görcsös rángatózása. És akkor gyorsan megszólalt: — Nohát, ne bőgj. mint egy taknyos gyerek! Nem érted a tréfát? No, csak tréfáltam, csak tréfáltam ... — Csak tréfáltál?... — Emelte rá könnytől duzzadt szemeit az asszony. — Szép kis tréfa volt! Egy évet vett el az életemből! Lutkusnak elment a kedve. „Miért kínozom? — gondolta bűnbánóan. — Mit számít nekem az a kilenc év különbség. Hadd főzzön csak kedvére ...” És kettőzött étvággyal látott neki a palacsintának. V. Zsilinszkajte írását fordította: Juhász László
