Szolnok Megyei Néplap, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-10 / 134. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. június 10. Klasszicista kettősoszlop Kunsági építészet Házak A z ember hajlékot emel magának és értékeinek. Az épületek külső megjelenése árulkodik a tájról, amelyik az építőanyagot adta, az emberről. aki ízlése után formálta környezetét. A Nagykunság népi építészetét Győrffy István majd tanítványa Vargha László fedezte fel még akkor, amikor klasszikus szépségében pompázott. Mára már csak nyomokban van meg ez az építészet. Így is imponálóan szép, vall a 19. század elejének ízlésvilágáról és építőgyakorlatáról, amelyikre a klasszicizmus formavilága hatott. A fehérre meszelt lakóházak és melléképületek célszerű arányai, a ház előtti nyitott folyosónak a kiképzése, a fél-, egy- és kétoszlopos tartópillérek rendszere, a vértelek deszkafehérben-feketében borításának szépen formált megoldásai, a házoromdíszek reneszánsz vas virágai és a kapuoszlopok faragott bál- ványai egységes építőgyakorlatról és egységes ízlésről tanúskodnak még títtp ftli latiban is. Célszerűség és harmónia — ez jellemzi a Nagykunság hagyományos népi építészetét. A belső tér elosztása, a bútorzat is ennek az ízlésvilágnak a tükre. A reneszánsz, a barokk, de legfőképpen a klasszicizmus az, amelyik a bútorok faragásában, festésében kifejeződött. A nemesi klasszicista ku- riális építőgyakorlat volt elindítója ennek a mezővárosi keretek között kibontakozó Karcagi földhöz a XVIII. század elejéről. Mostani lakója Fekete egységes népi építészetnek. Lukács Bellon Tibor Utcai nagykapu culápjának mérműves és tulipános díszítése A karcagi zádori híd klasszicista stílusú építmény. A hagyomány szerint madártöjással kötötték össze köveit Darulábas oszlopú lakóház, az utcai részen ablakkal (Túrkeve) Hagyományos elrendezésű szobabelsö saroklócával Fotó: T. Katona László Régi és új egymás mellett (Karcag Pernyés zug) Két tűz között Azt mondják, a marhák megérzik a vesztőhely közeiét, s már a vágóhíd bejáratánál keservesen bőgnek. — Tévhit ez — legyint Csete Imre. a szolnoki vágóhíd helyettes művezetője. — Inkább a szállítás, az idegen környezet ingerli őket. Talán a szürke magyar fajtát vadította a vérszag, dehát hol van az már ... És hol van már sok minden más. Régen elfelejtették a „pikkért”, azt az öklöm- nyi vasdarabot, melyből szögek álltak ki, s amellyel „mechanikusan kábították”, magyarul jól fejbe vágták a jószágot. — Oda kellett gombolni alaposan ... Akkoriban még kötéllel vezették a marhákat a vágás színhelyére. A laikusok számára hősnek tűnt a tenyészbikát leterítő hentes. Amikor erről kerekedik szó, Csete Imre elnézően mosolyog: — A bika jámbor jószág. Azután mégis csak kiböki, hogy biztos, ami biztos alapon néhány „fogdmeg” mindig készenlétben állt a kötéllel. Virsliből kerítést Most karám között megy a jószág, s golyóval terítik le. A sertéseket meg kétágú elektromos villával kábítják. Ügyszólván visítani sincs idejük. A böllérek késsel való döfködése régen kiment a divatból. A sertések fejét, lábát gőzfürdő után géppel szőrtelenítik. Gyermekkori emlékek villannak lelki szemeim előtt. Nagy- kucsmás „őseim” ketten-hár- man szorgoskodnak a szalmával perzselt hízó körül. A hajnali szürkületben öröm- tűzként lobog a láng. Azt hirdeti: estére finom falatok kerülnek az asztalra. Nos, ami az átfutási időt illeti, természetesen gyorsabb, mint a házi disznóvágásoknál. Nem is lehetne másként évente százötven- ezer sertést levágni. A fej és a lábrészek kivételével sértetlenül fejtik le a sertések bőrét. — Huszonöt forintot kapunk kilójáért — magyarázza Csete Imre. A sertésvágó üzemet tavaly korszerűsítették, a marhavágót most újítják fel. A munka befejezés előtt áll. A zsírolvasztóban is „kirúgták” a falat. Kevés már a négy kazán, meg kell duplázni őket. A rekonstrukció és a beruházások mellett égető gond a kellő mértékű hűtőkapacitás hiánya. Ezért bólintok elismerően, amikor kísérőm megjegyzi: — Az idén egyetlen túlórát sem használtunk fel. Jó volt a szervezőmunka. Meg aztán a szocialista brigádmozgalom is sokat jelentett. Igaza van Csete Imrének. — Sokkal többet tudunk letenni az asztalra. mint azok, akiknél nincsenek szocialista brigádok. Ez a magánéletben és a közösségben egyaránt segíti az embert. Ösztönzésére ezért kell megragadni minden alkalmat. A feldolgozó üzem gazdája Tancsik Mihály. Nincs irigylésre méltó helyzetben. Bosz- szúsan körbemutat: — Nézzen szét. Ez volt ebből a típusból az utolsó olyan csarnok, melyet klima- tizálás nélkül építettek. Szó, ami szó. benyomásaim nem a legkedvezőbbek. A csontozóban az előírások szerint plusz tíz foknak kellene lenni. Hogy most menynyi van, nem tudom. A higanyszál biztos harminc fokon túlra futna. Halovány vigasz az üzemvezető szava: — Jövőre leválasztjuk a csontozót. klimatizáljuk. A csarnok végében vannak a hőkezelő szekrények is. Nyitásukra a kivágódó hő fokozza a meleget. — Jövőre ezeket is leválasztjuk — mondja az üzemvezető. Körülöttünk ügyes szerkezetek segítségével készülnek a hentesáruk. A virsli tölteléke például huszonhat méteres bélbe kerül. Fürge gép porciózza, azonos méretre köti. Könnyű volna belőle mesebeli kerítést fonni. Az üzemben élelmiszerhigiéniai ellenőrzés van. KisiJ ván Géza főmérnöknek emiatt az egyik szeme sír, a másik meg nevet. — Egyik vizsgálattól a másikig ötven hibából negyvenkilencet kijavítunk. Altkor aztán számonkérik azt az egyet, s újabb ötvenet mutatnak ki. Valójában jó ez, mert rákényszerítik a vállaJ latot a minél higiénikusabb munkára. Ez magától értetődő követelmény, dehát a körülmények is közbeszólnak. A főmérnök szerint: —Épületeink, gépeink 65— 70 százaléka elhasználódott. Nincs elég hűtő és szociális létesítmény. Persze nemcsak ez játszik közre. Sógorkámmal futok össze az egyik csarnokban. — Kik ezek? — bök a esc- portré* — Köjálosok. — Akkor azért van most mindenkin sapka ... Dr. Kelemen Miklós ellenőrző főállatorvos a lényegre tapint: — A tárgyi feltételek mellett az emberek szemléletén is van javítani való. Abban például, hogy használják az eszközfertőtlenítő berendező-1 seket, hogy esetenként ne abból a hordóból pótolják a gépbe vezetéken érkező vizet, amelyben előzőleg kezet mostak. Dr. Kanyó Márta, a KÖJÁL megyei főorvosának szavai is elgondolkodtatóak: — Könnyebb a higiéniát beruházásokkal javítani, mint rávenni néhány embert arra, hogy véletlenül se húzza a földön a húst. Az ilyen vétkek természetesen nagyon ritkák a vágóJ hídon. Megtorlásukra — többek között — a főiskolát nem régen végzett Fónagy Margit hivatott. Egyelőre edzeni kell a kezét, hogy keményebb legyen. Most még inkább védekezik, mint büntet: — Ismerek mindenkit. Mondjam a húsz-harminc éve ugyanúgy dolgozónak, hogy na, öreg, megbüntetem kétszáz forintra? A szemléletváltozás melJ lett persze a fejlesztés sem hanyagolható el. Megértőén jegyzi meg a főorvosnő: —Hihetetlen nehézséggel kell megbirkóznia ennek a vállalatnak. A vezetőkben megvan a jóindulat, dehát a falakat nem lehet a végletekig tolni. Ha bővül a papírgyár, még rosszabbak lesznek a körülmények. Többet ésszel... Utunk a ládamosó mellett visz el. Egy kis kocsin ki-1 lene ládát húz egy asszony. Sztankó Józsefné izzadt homlokát törölgeti: — Borzalmas itt a hőség, nagy a fizikai munka. Megszámlálhatatlan mennyiségű ládát mosunk el naponta. Kétezret biztosan. És most négyen hiányoznak. A főmérnök a közeljövőt vázolja: — Ládák helyett a kocsis anyagmozgatásra térünk át. A mosást meg gépesítjük. Az anyagmozgatás, a szállítás egyébként a vállalat egyik legnagyobb gondja. Az udvaron vágott marhát rakodó munkásokat kérdem: — Hány kiló egy ilyen darab ? Kiss Lászlónak már ják'oJ ra praxisa van a cipelésben, és ezáltal a megítélésben: — Egy mázsánál - több. — Akkor fel kell kötni a textilt... — Azt is, meg a sérvkötőt is. Antal László hozzáfűzi: — Pláne, ha lépcsőn kell vinni. Nem emberi munka ez. — És aki nem bírja? — Az mehet haza vagy a kórházba — summázza Szász Miklós. Pestre és a környező megyékbe szállítanak. Az első turnus hajnali háromkor már útrakel. A vállalatnál az utóbbi években egyre jobban alkalmazkodnak a közmondás igazához: „Többet ésszel, mint erővel”. Orbán Krisztina technológust ezért küldik minden „dolgozó szombaton” az Országos Húsipari Kutató Intézetbe, hogy hozza a híreket: milyen műszaki témában meddig jutottak. Ezernyi feladat Az új iránti fogékonyság indokolt a vállalatnál. Megalapozott remény'van ugyanis arra, hogy a korábban elhibázott telepítési koncepciót helyesbítve jelentősen fejlesztik a következő években a vállalatot. Ehhez az egyetértés a felsőbb szerveknél is megvan. Készpénznek persze csak akkor lehet venni. ha a fejlesztési forrásokat is megteremtik. Az indok önmagáért beszél: — Évente 600 ezer sertést és 35 ezer marhát vásárolunk fel — magyarázza Kisi- ván Géza —, és csak 150 ezer sertést, valamint 15 ezer marhát tudunk feldolgozni. Mindenképpen indokolt tehát, hogy az új vezetők pótolják a régiek kellő kezdeményező készségének hiányát. Ez a vállalat két tűz között, a mezőgazdaság és a kereskedelem között, állandó reflektorfényben áll. Mindkettő ingadozását tőle telhetőén ellensúlyoznia kell. Ezernyi feladatot ró ez a vállalatra. Dr. Csorna János igazgató summázva említ néhányat: — Előbbre kell lépnünk az alapanyag-termeltetésben. Ez most még rendkívül ütemtelén. Időnként kapacitás-kihasználatlanságot jelent ez, máskor meg nyújtott műszakot, csúcsteljesítményt. Mindez rontja az eredményt, a hatékonyságot. A vásárlók jogos igénye a választékbővítés. A szolnoki vágóhídon évente ötvenötféle terméket gyártanak. — A szegényes választék a kellő hűtőkapacitás hiánya miatti óvatos rendelésnek tudható be — magyanázlza az igazgató. — Meg annak is, hogy szabályozási, gazdasági érdekek is ütköznek a gyártásnál. Indokolatlan, hogy az egyik terméken tíz a másikon 5 százalék a haszon, a harmadikon meg semmi. A vásárlók szerencséjére az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat szolnoki vágóhíd- ján nem a választék szűkítésével törekszenek az eredményesebb gazdálkodásra. — Mindig találunk kihasználatlan tartalékot — mondja az igazgató.— Ennek kimutatása egyszerű, a megoldási mód, az idő kimunkálása, a tudatformálás már nehezebb. Nem könnyű rávenni az embereket. hogy túljussanak azon, ami a korábbi nagykönyvben volt megírva. A kutatóintézettől, a társ- vállalatoktól való elzárkózás felszámolása segít ezen. Meg a korszerű képzés, utánpótlás is, amit az eddiginél jobban lehetővé tesz a jövőre épülő „tan-vágóhíd”. A munkahelyi közérzet javítása is hozzájárul ehhez. Ezért volna jó, ha a 30 millió forint ráfordítással épülő szociális épületet minél kisebb időcsúszással adnák át az idén az építők. Nagy gondtól szabadulnának, újabb munkákhoz láthatnának. Volna mit tenni. A vállalati önállóság témaköréről beszélgetve jegyzi meg az igazgató: — Tizennyolc pontban adtunk ötleteket, tettünk javaslatokat a trösztnek. Megoldásuk nem rajtuk múlik. Ami rajtuk áll, arról azt mondja dr. Csorna János: — Egyre jobban „bejön”, amit eltervezünk. Tavaly a tröszt 23 vállalata közül a másodikok lettünk. Ez önt lelket az emberbe, s bőven kárpótol mindenért. Simon Bél»
