Szolnok Megyei Néplap, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-10 / 134. szám
Ára: 1,60 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI.EGYESÜLJETEK! XXX. évf. 134. szám, 1979. június 10., vasárnap A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Önkéntesen Építők ezrei ünnepeltek együtt Nagygyűlés a sportcsarnokban — JuniáHs a Tlszaligotben Kádár János vezetésével párt- és kormányküldöttség utazik Bulgáriába — Mai keresetem a gyerekeké! — felelte mosolyogva hétvégi invitálásomra horgász ismerősöm. Üres maradt hát a stég, mint ahogy nem szorongtak a „birtok” fele suhanó autóbuszokon sem az emberek. A szabad szombaton is zümmögtek a gépek, surrogtak a reszelök, csörren- tek a csavarkulcsok, zakatoltak a varrógépek. Tiszafüredtől Kunszentmártonig ezrek álltak munkába — pihenés helyett. Miért teszik? — — Az én fiamnak jutott hely a bölcsődében — mondta ismerősöm — sokunkénak meg nem. Hát mi azért hajtunk, hogy minden gyerkőcnek legyen helye. így gondolták ezt a hűtő- gépgyáriak is, akik hatvan apróságnak építenek majd bölcsődét többek között a kommunista szombatok „bevételéből” A Tisza Cipőgyárban és vidéki telephelyein a „plusz” napon hatezren jelentkeztek munkára. Aznapi keresetükből ötvenezer forintot átutaltak a gyermekek szolidaritási alapjára. A kőolajosok 100 ezer forintot, a Szigligeti Színház művészei két előadás teljes bevételét... Sorolhatnám még. Nincs a megyében olyan üzem, vállalat, gazdasági egység, amelyik valamilyen módon ne csatlakozott volna a nemzetközi gyermekév felhívásához. Gyűlnek, szaporodnak a százezrek, a milliók, a számlán. Itt egy óvoda, ott egy új tanterem, uszoda, vagy játszótér, amott KRESZ- park vagy focipálya épül belőle. Lesz olyan forint is, amiből mire célhoz ér, színes gyereking vagy éppen gyógyszer lesz. Akik a kommunista szombatokon a gép mellé állnak, arra a sok millió éhezői, rosszul táplált, beteg gyerekre is gondolnak, akik a világ különböző tájain segítségre várnak. Ügy tűnik talán, hogy ennek a segítségnek egyedüli üdvözítő formája csupán a pénz lenne? Erről szó sincs. Természetesen sokan vannak. akik csak így tudnak hozzájárulni a gyermekév sikeréhez. Jogosan büszkék a szolidaritási alap számláján sokasodó forintokra, hiszen maguk is hozzájárultak egynapi keresetükkel, verítékükkel, két kezük munkájával a gyarapodáshoz. Akik tehették, másként is igyekeztek és igyekeznek adni a ma gyerekeinek. A Jászsági Építőipari Szövetkezet szocialista brigádjai például vállalták, hogy az alkotmány ürmepéce mindenképpen átadják Jászberényben a Fürst Sándor utcai óvodát. Az egyik kunszentmártoni vállalat a ti- szakürti nevelőotthon állami gondozott gyerekeit látja vendégül, míg a nagyközség középiskolásai egy játszóliget kialakításához ajánlották fel munkájukat. Sokhelyütt az óvoda kerítését festik, az elhasznált mászókát. hintát reparálják, a focihoz olyannyira fontos kaput hegesztik. Van, aki a rozsdás vízvezeték kicserélésénél segítkezik. Ezer és ezer lehetősége van annak, hogy aki teheti, ne csupán közvetve — pénzzel, hanem közvetlenül — kézzel — segítsen. Munkaerőnek ugyanis egyelőre híjával van az építőipar. Azt pedig mindannyian tudjuk: a forintból bizony lassan lesz tanterem, óvoda, salakos focipálya. így hát ahol lehet, adjanak mind több konkrét feladatot a szívesen és önként jelentkezőknek! H. Z. | Építők ezrei ünnepeltek tegnap Szolnokon, a Tiszali- getben. „Azokat köszöntjük, akiknek keze nyomán létesítmények, iskolák, bölcsődék készülnek. A mai rendezvény az építőiparban dolgozók összeforrottságát, egymásra utaltságát jelképezi.” Többek között ezekkel a szavakkal köszöntötte Árvái István, az SZMT vezető titkára tegnap délelőtt a megyeszékhely sportcsarnokában megrendezett ünnepség résztvevőit. A rendezvényen, amelyen — először együtt — ott voltak a szolnokit, a Szolnok megyei építőipari vállalatok dolgozói, Megjelent Szilágyi Lajos, az ÉVM miniszterhelyettese, Szűcs János, a megyei pártbiA szolnoki Kőolajkutató Vállalatnál tervszerű műszaki fejlesztéssel állítanak újabb eszközöket és eljárásokat, módszereket a szénhidrogén-kutatás szolgálatába. Köztudomású, hogy a vállalat szénhidrogén után kutat az Alföldön, de jól képzett szakemberei külhoni országokban is fúrnak kőolaj és földgáz fölkutatásáért. A sajátos munka sajátos műszaki fejlesztéssel jár. A vállalat az OKGT-től — az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszttől — kapja azt az összeget, amelyből tökéletesíti technológiáját, javítja a kutak minőségét, s elősegíti egyebek között a kinyerhető hozamok mennyiségének növelését. Az említett összeg fontos és meghatározó a műszaki fejlesztési munkában, de jelentősen befolyásolhatja ezt a tevékenységet, a vállalat szakembereinek felkészültsége. hozzáállása — e szó az új technikával és az új eljárásokkal szemzottság titkára, Ulveczki Tibor, a megyei tanács elnök- helyettese, valamint a megye és Szolnok számos párt-, állami-, tanácsi vezetője és a fegyveres testületek képviselői. Az ünnepség szónoka Szilágyi Lajos miniszterhelyettes volt, aki beszédének kezdetén emlékeztetett arra, hogy immár három évtizede, hogy esztendőről esztendőre megünnepeljük az építők napját. Az építőmunkások mindig n munkásmozgalom harcainak élvonalában jártak. Az elődök példája ma is helytállásra kötelez minden építőt. A XI. kongresszus határozataiban, a párt programberni fogadókészséget jelenti — ötletgazdagsága. A tervszerű és rendszeres műszaki fejlesztés eredménye például, hogy a valamikori állapotokhoz képest — amikor a fúróberendezéseknél csak a terhelés és a nyomásmérő jelentette a műszert — ma már olyan készülékekkel rendelkeznek, amelyekkel a technológiai folyamat úgyszólván minden jellemzője mérhető és regisztrálható. Nőtt a műszaki színvonal a vállalatnál, s nem utolsó sorban csökkent az egyes műveletekhez szükséges fajlagos idő. A vállalat szakemberei más intézmények, így például a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem, az OGIL kutatóinak közreműködésével egy-egy fejlesztési kutatási program megvalósításán dolgoznak. Ezen kívül 6 intézménnyel, vállalattal van kutatási szerződése az üzemnek. így egyebek között témájuk volt az elmúlt években s téma az idén is nyilatkozatában megjelölt célok megkövetelik az építőipar teljesítőképességének jelentős növelését, az irányítás, a szervezettség színvonalának emelését. Szilágyi Lajos így folytatta: — A méreteikben növekvő és mind bonyolultabb termelő beruházások tervszerű megvalósítósóhoz az építőipari kapacitások összehangoltabb fejlesztése, az építő- vállalatok műszaki, technikai ellátásának javítása szükséges. Szélesebb körben kell alkalmazni a nagy hatékonyságú iparosított módszereket, a tipizált előregyártott szerkezeteket. (Folytatás a 3. oldalon.) Vállalatnál a rétegvizsgálatok eredményességének növelése, a kútkiképzési technológia — itt a már olajat vagy földgázt adó kutak munkába állításáról van szó — fejlesztése. Foglalkoztak egyebek között a programokban az iszapok — ezek a fúrás segédanyagai — kezelésével, karbantartásával. A kutatás eredménye például, hogy tavalyelőtt, s tavaly a fajr lagos fúróiszap-költség jelentősen csökkent (a csökkenés milliós hasznot jelent). A műszaki fejlesztésre szánt összeg nem minden. Bizonyítják ezt a benyújtott újítások, tanulmányok. Tavaly például 89 pályázatot nyújtottak be a Kőolajkutató Vállalat dolgozói elbírálásra. A bevezetett 29 munka haszna meghaladja a hárommillió forintot. A vállalatnál megtartott újítási hónap arról tanúskodott, hogy az újítókedv erősen befolyásolható — szükséges a kellő propaganda, az ösztönzés. Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével a Magyar Népköztársaság párt. és kormányküldöttsége június második felében hivatalos baráti látogatást tesz Bulgáriában a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának és Minisztertanácsának meghívására. Korszerű tehenészeti telep Túrkevén Július végén átadják, szeptember elejére pedig már be is telepítik Túrkevén, a Vörös Csillag Termelőszövetkezet új, 1040 férőhelyes Agrokomplex rendszerű tehenészeti telepét. Az eredetileg 100 millió forintra tervezett beruházás várhatóan mintegy 5 millióval többe kerül majd, de a határidőt tartja a kivitelező, a Szolnok megyei Tanács Építési és Szerelőipari Vállalata. A telep istállóiban szerelik a belső berendezéseket is. A fejőházban már az Al- fa-Lavai fejőgépek összeállításán dolgoznak a rendszergazda. az Agárdi Állami Gazdaság szakemberei. Hónap végére be is fejezik ezt a munkát. Már a tejhűtők és -tárolók is a helyükön állnak. A csővezetékek beszerelése után akár üzembe is állíthatnák a berendezést. Az építési költségeken kívül természetesen a gazdaságnak még költenie kell majd a telepre. A szarvasmarha-állomány, amelyet Kiskunfélegyházán a Lenin Termelőszövetkezettől vásárol az üzem, 35—38 millió forintba kerül majd. H. J. A KéVMETRÓ dolgozói 30 méteres mély víztárolót és átemelőt építenek Rákócziújfaluban, amely a növényolajgyárat fogja ellátni vízzel a Tiszából Új technikát, új módszereket honosítanak meg Fo/lesztésok a Kőolajkutató