Szolnok Megyei Néplap, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-09 / 133. szám
1979. június 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 autó-motor autó-motor n fekfolyadek Sokan — tévesen — .„fékolajnak” nevezik a gépkocsik hidraulikus fékrendszerének feltöltésére használt folyadékot (talán abból eredően, hogy régebben alkohol és ricinusolaj 1:1 arányú keverékével töltötték fel a fékrendszereket). Ezt azért kell 'helyesbíteni, mert ma már semmi Jföze az olajhoz ennek a szintetikus anyagokból és adalékokból készült folyadéknak, s eszébe ne jusson valakinek is olajjal utánatöltenf a kis tartályból hiányzó mennyiséget. De még az sem ajánlatos, hogy a különböző márkájú, típusú fékfolyadékokat egymással keverjük. A folyadékszintnek a fék- folyadéktartályban való egyenletes süllyedése egyébként nem hiba, hanem a fékbetétek kopásának következménye, egyben jelzője is, amihez még valamelyes párolgási veszteség is járul. Az átmenet nélküli gyors folyadékveszteség viszont a fékrendszer valamilyen hibájára ut.al, ami azonnali1 javítást tesz szükségessé. A glikol alapanyagú fékfolyadéknak kellemetlen tulajdonsága, hogy a fékfolyadéktartály- ban a levegővel érintkezve megköti annak páratartalmát. Az ilyen módon való felhígulás részint egyre jobban csökkenti a forráspontját, részint korróziót okozhat a fékrendszerben. A fékfolyadék forráspontja eredetileg mintegy háromszorosa a vízének, ami a felhígulás következtében akár 180—200 C-fokra is lecsökkenhet. Nagy és hosszan tartó fékezésnél a fékpofák súrlódási hője olyannyira felmelegítheti a fékfolyadékot, hogy abban — az alacsonyabb forráspont miatt — gőz- és gázbuboFéKisújszálláson a 4. sz. főút mellett, részben közművesített (víz, villany közművel ellátva) családi ház építésére alkalmas telkeket értékesítünk kétéves részletfizetésre 155,— Ft/négyszögölenkénti egységáron. A telkek nagysága 120—150 négyszögöl. Az érdeklődők részére bővebb felvilágosítással szolgál az OTP kisújszállási fiókja. (H. 1691.) kok keletkeznek, amelyek — összenyomható „párnát” képezvén — a fékhatást jelentősen gyengítik. E kellemetlenség ellen a fékrendszer gondos karbantartásával, időközönkénti iégtelenítésé- vel, a fékfolyadék rendszeres cseréjével védekezhetünk. A szakirodalom a fékfolyadék két- háromévenkénti teljes lecserélését javasolja. A fékfolyadékcse- réhez mindig a gyári ajánlásnak megfelelő minőséget válasszuk. A fékrendszer légtelenítését egyébként elvégezheti maga az autótulajdonos is egy gumicső segítségével, amelyet az autógyárak rendszerint mellékelnek is a kocsival adott szerszámokhoz. Minden keréknél található egy légtelenítő csavar, arra kell ráerősíteni a gumicső egyik végét, a másik végét egy vízzel töltött üvegedénybe lógatva.*» A légtelenítő csavar megnyitása után a fékpedált többször meg kell nyomni — ezt egy másik személy végezze —, közben figyelve, hogy az olajjal együtt légbuborékok is távoznak-e az edénybe. Ha buborékok mác nem jönnek, a légtelenítő csavart elzárjuk, a gumicsövet leszereljük. Miután ezt a műveletet mind a négy keréknél elvégeztük, töltsük fel fékfolyadékkal a szokásos szintig a kis póttartályt. Ha netán abba a kellemetlen helyzetbe kerülünk, hogy valami okból teljesen elfolyt a fékfolyadékunk és nincs nálunk tartalék, ideiglenesen, a legközelebbi szervizig való eljutásig vízzel tölthetjük fel a fékrendszert. Ilyenkor persze csak rendkívül óvatos fékezéssel szabad haladni. A TITÄSZ VÁLLALAT Szolnok városi kirendeltsége értesíti fogyasztóit, hogy karbantartási munkák miatt áramszünetet tart 1979. június 12-én 8—14 óráig a Széchenyi lakótelep Jászi F. út; 1979. június 14-én 8— 15 óráig Karkecz K. út, Vörös Csillag út 34—74. között, valamint a Balogh B. úton. Birkózó „nagyüzem" a hétvégén A megyében ma és holnap három helyen rendeznek rangos birkózóversenyt. A Szolnoki MÁV országos ifjúsági I. korcsoportos B- kategóriájú versenye ma délután négy órakör kezdődik a vasutasok tornacsarnokában. Eddig úgyszólván az ország valamennyi nagy, birkózó hagyományokkal rendelkező egyesülete nevezett, százharminc indulóra számítanak. A kötött fogású versenyen minősítési pontokat is lehet szerezni, ezért valamennyi súlycsoportban nagy küzdelem várható. Túrkevén AFIT Kupa országos úttörő szabadfogású verseny lesz, amely ma délután 13 órakor kezdődik.” A nagyszabású viadalra 14 egyesületből százhatvanan jelezték indulásukat. Mindkét verseny holnap 8 órától folytatódik. Karcagon Nagykun Kupa országos serdülő kötöttfogású verseny lesz holnap a Gábor Áron Gimnázium tornatermében. Zömmel a fővárosból, tíz szakosztály jelezte indulását, százhúsz versenyzővel. Az első helyezett tiszteletcjí- jat kap, a legtöbb pontot elérő egyesület pedig elnyeri a kupát. Eddig a Debreceni Sportiskola, kétszer az FTC, tavaly pedig a Bp. Honvéd vitte el a pálmát. Események Birkózás. Országos ifjúsági, B- kategóriás, kötöttfogású verseny, Szolnok, MÁV-sportcsarnok, 14. Országos úttörő szabadfogású verseny, Túrkeve, sportcsarnok 18. Kézilabda. NB I B. Női: Tisza Cipő SE—KÉV Metró, Martfű 15. Megyei bajnokság, férfi: Zagy- varékas—Jászszentandrás 16, ifi 15. Kosárlabda. Megyei bajnokság, férfi: Tiszafüredi VSZSE—Jászberényi Spartacus 15.30. Röplabda. NB I. Női: Lehel SC—BVSC, Jászberény, hűtőgép- gyári sportcsarnok, 14. Kalász, Bíró. Súlyemelés. A Szolnoki MTE versenyzőinek bemutatója, Szolnok, Tiszaliget, szabadtéri színpad 16. Teke. NB III: Szolnoki MÁV II.—Nyíregyházi TITASZ, Szolnok, MÁV automata tekepálya 8.30. Utána NB II, férfi: Gyulai SE—Egri Spartacus. Idegenben szerepelnek: a férfi röplabda NB Il-ben a Szolnoki TITÁSZ Budapesten a MAFC ellen, a vízilabda OB 1-ben a Szolnoki Vízügy SE Budapesten az Újpesti Dózsa ellen, a férfi kézilabda NB I B-ben az Alföldi Olaj-bányász Komlón. a Szolnoki MTE ifjúsági serdülő és úttörő súlyemelői Békéscsabán, minősítő versenyen, a tenisz NB Ill-ban a Szolnoki MTE Balassagyarmaton. MOZI Szolnok Vörös Csillag: A dzsungel könyve, Sógorok, sógornők (18), Kert: Holttest a Temzéből (14, 20%-os felemelt helyáron), Tisza: A fekete kard románca (14. 50%-os felemelt helyáron), Nuki majom kalandjai, Tallinn: Piedóne Afrikában (50%-os felemelt helyáron), A dzsungel könyve, Vegyiművek: szünnap, Reptér: szünnap, Szan- daszőlős Terv: A dal ugyanaz marad (20%-os felemelt helyáron), Nyughatatlan gombocska, Abádszalók Petőfi: Éjszaka a betyároké, Jászapáti Táncsics: Halálodra magad maradsz (14), Jászberény Lehel: Elcsábítva, el-, hagyatva, Kert: Oseeola, Karcag Déryné: Kéz kezet mos, Kisújszállás Ady: Pokoli torony I— II. (50%-os feleméit dupla helyáron), Kunhegyes Szabadság: Huszadik század III—IV. (18, dupla helyáron), Hahó, öcsi, Kunmadaras Petőfi: 2001 Ür- odüsszeia I—II. (20%-os felemelt dupla helyáron), Kunszentmár- ton Körös: Az előkelő alvilág (16), Mezőtúr Béke: Serpico (14), Dózsa: Ragadozó madarak (50%r os felemelt helyáron, 14), Lolka és Bolka, Szabadság: Mackenna aranya (20%-o.s felemelt helyáron), Tiszafüred Tisza: Kockázat, Tószeg Petőfi: Méreggel (14, 20%-os felemelt helyáron), Tö- rökszentmiklós Dózsa: Száguldás gyilkosságokkal (14, 50%-os felemelt helyáron), Hunyadi: Kiváló holttestek (14), Túrkeve Vörös Csillag: A delfin napja. I Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ 18—22 óráig: DISCO az . előtérben. RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00: Hírek. — 17.05: Ritmus- rodeó. Szerkesztő: Zentai Zoltán. — 18.00: Hétvégi kaleidoszkóp. Szerkesztő: Dalocsa István. (A tartalomból: A nap hírei, ese(3398.) A martfűi Növényolajgyár sürgősen alkalmaz- középfokú végzettséggel rendelkező villamos szakembert,- elektrikust,- minősített hegesztőt,- villanyszerelő szakmunkásokat. Jelentkezés: személyesen a gyár munkaügyi vezetőjénél. (Rákócziújfalu és Martfű között a gyár telephelyén.) (H. 1682.) A tiszafüredi Hámán Kató Tsz homokbányájából eladásra kínál 30000 m5 homokot MAGÁNSZEMÉLYEK ÉS VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE A bánya szilárd burkolatú műúton megközelíthető, a gépi rakodást pedig az eladá vállalja. Igény esetén a szállítást is. Érdeklődni lehet: HÁMÁN KATÓ TSZ, Tiszafüred, Piac tér 6. Telefon: 14, 77 (3271.) B. I. Hirdetmények Labdarúgás Paróczai győzött Ostravában Az ostravai „Arany futócipő” versenyen a Szolnoki MÁV atlétái közül Paróczai András vett részt, és meglepetésre biztos győzelmet aratott. A versenyen a korábbi hagyományoknak megfelelően több olimpiai és Európa- bajnok indult. A 800 m-es síkfutásban a lengyel és a görög bajnok mellett a három NDK-s versenyző volt Paróczai legnagyobb ellenfele. A rajt után közvetlenül Paróczai állt az élre, és erős iramban vezetett 200 m-ig. Ezután a tavalyi prágai Euró- pa-bajnokság 5. helyezettje, Busse (NDK-beli) vette át a vezetést és 700-ig két honfitársával közösen irányították a versenyt. Paróczai 720 m-nél nyitotta meg a hajrát, és fölényes biztonsággal 1.48.1 p-es eredménnyel győzött. A verseny után a válogatott atléta társaival Pozsonyba repült, ahol ma áll rajthoz. A viadalt a tévé közvetítése révén a szolnoki közönség is láthátja. A MASZ hétközi verseny- sorozatán újabb jó eredményeket értek el a MÁV atlétái. A legjobb teljesítményt Szalai nyújtotta, aki 400 m-en 48.02 mp-es eredménynyel 2. lett és ismét bebizonyította, hogy a felnőtt 4x400 m-es válogatottban helye van. A 110 m-es gátfutásban Törőcsik most elektromos méréssel javította meg a megyei csúcsot 15.02 mp-re és harmadik lett. A nők mezőnyében megle- petésrte 100 m-en Gyöngy 12.60 mp-es eredménnyel 2. lett, megelőzve Hidvégiríét, a válogatott váltó tagját. Fedőmé Pásztor Zsuzsa 1500 m-es síkfutásban idei legjobb eredményével, 4.30.2 mp-cel ötödik lett. MNK megyei selejtező Törökszentmiklós—Kenderes 3:0 (1:0). Törökszentmiklós, 100 n., v.: Szántó. TSE: Mayer — Szecsei, Boda (Sipos), Molnár, Kozák, Kriston, Kocsis, Kállai, Bata, Drá- vuez, Török (Rácz). Sportszerű mérkőzésen biztos hazai győzelem. G.: Bata, Kállai, Rácz. Ifi: TSE—Kenderes 11:0. Jászárokszállási Vasas— Szolnoki Vegyiművek 4:2 (2:1) Jászárokszállás 150 n., v.: Inges. Jászárokszállás: Muntyán L. — .Nagy S., Ré- dei T., Varga, Lukács, Csikós (Rédei Gy.), Tiza, Kiss L., Muntyán T., Rédei L. (Kaszab), Tábori. A szervezettebben játszó hazai együttes megérdemelten győzött ilyen arányban is a mindvégig igen sportszerű találkozón. G.: Rédei L., Tábori, Tuza, Muntyán T., ill. Tánczos (2). Jó: Lukács, Tábori, Kiss L. Rédei T., ill. Sipos, Tánczos. Rákóczii al va—J ászberény i Vasas 4:1. Országos döntőben A törökszentmiklósi Rózsa téri Általános Iskola kispályás labdarúgó csapata a Békéscsabán megrendezett területi döntőn veretlenül első lett, s így bejutott az országos döntőbe, melyet június 27-től rendeznek meg Szegeden. A Törökszentmiklósi SE labdarúgó csapata a Szabó Lajos SE együttesével egy csoportba került a július l-én kezdődő nyári Totó Kúpa mérkőzéssorozaton. mai műsor ményei1 — A félév zárása előtt — Határszemlén —< Hétvégi sport és programajánlat. Előzetes a vasárnapi lapokból. — 18.30: Műsorzárás. KOSSUTH: 8.30: Lányok, asszonyok. — 8.55: 4x4 játék. — 1Ö.05: Művészlemezek. — 11.00: Negyven- millió. A Rakéta regényújság és a Magyar Rádió műsora. — 12.45: Brahms: g-moll zongora- négyes. — 13.25: Rise Stevens Delila szerepében. — 14.00: A nyüzsgők lélektana. Tóth Benedek írása. — 14.10: László Margit és Réti József operettfel- vételeiből. — 14.30: A fogyasztási szövetkezetek az élelmiszer- termelés javításáért. — 15.05: Üj Zenei Újság. — 16.00: 168 óra. — 17.30: Zenekari muzsika. — 18.15: Hol volt, hol nem volt. — 18.40: A Rádiószínház bemutatója. Viszek a börtönbe leveskét.. . — 19.33: Beethoven: A-dúr „Kreutzer” szonáta. Op. 47. — 20.05: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. — 20.40: Rossini: A török Itáliában. Két- felvonásos opera. — 22.52: Zenekari muzsika. — 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI: 8.05: Loránd István kórusműveiből. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Mádi Szabó Katalin, Marczis Demeter, Török Erzsébet és Tekeres Sándor énekel. Szől- lős Beatrix cimbalmozik. — 9.30: Hogy tetszik lenni? Nyugdíjasok műsora. — 10.36:: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.51: Fúvószene táncritmusban. — 11.34: Fiataloknak! Kívánságműsor. — 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.30: Éneklő ifjúság. — 14.00: Harminc , perc rock. — 14.35: Orvosi v tanácsok. — 14.40: Nyár. Kaffka Margit novellája. 15.04: Barangolás régi hanglemezek között. — 15.23: Helyettem írták. — 15.53: Szívhiba. Krystina Bronzewska rádió játéka. — 16.33: ötórai tea. — 17.37: Külföldről érkezett... — 18.00: Körkapcsolás bajnoki labdarúgómérkőzésekről. — 19.05: Közkívánatra. — 20.00: Közvetítés a Vasas—FTC bajnoki labdarúgómérkőzés II. félidejéről. — 20.53: A Magyar Rádió Karinthy színpada. — 21.50: Magnóról magnóra. — 22.35: Kettősök Johann Strauss operettjeiből. — 23.10: Slágermúzeum. 3. MŰSOR: 8.08: Bécsi klasszikus muzsika. — 10.13: Üj operalemezeink- bői. — 12.47: A hamburgi Monteverdi kórus Alessandro Scarlatti madrigálokat énekel. — 13.07: Játsszunk szakítást! Szántó Péter rádiójátéka. — 13.58: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek.— 15.00: Huszonöt perc beat. — 15.25: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Liszt zongoraművek. átiratok, dalok. VII. rész. — Közben: kb. 16.05: Kritikusok fóruma. — kb. 16.15: Kis magyar néprajz. — kb. 16.20: A hangversenyközvetítés folytatása. — 17.00: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara játszik. — 17.28: Dzsin- gisz kan megválasztása. — 17.58: Dzsesszfelvételekből. — 18.15: Csajkovszkij: a-moll trió. — 19.05: Orosz operákból. — 19.50: A Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye a Frankfurti Rádióban. — 21.15: Slágerlista. — 21.50: A Musza Dag negyven napja. Folytatásos rádiójáték. — 23.08: Begányi Ferenc operaáriákat énekel. Vé JÚNIUS 9., SZOMBAT 8.00: Tévétorna. — 8.05: Iskolatévé. — 10.00: Jókai Mór: Mire megvénülünk. Tévéfilmsorozat. VI/5. rész. — 10.50: Sylvia műsora. — 14.35: Magyarország állatai. — 14.45: Klasszikusok a képernyőn. — 16.00: A 19. miskolci filmfesztivál díjnyertes filmjeiből. — 16.40: Hírek. — 16.45: Cimbora. — 17.35: Itt születtünk, itt élünk. I. rész. Nagykőrös. — 18.10: Stop! — 18.15: Reklám. — 18.20: Martyn Ferenc. Portréfilm. — 18.40: Reklám. — 18.50: Egymillió fontos hangjegy. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Tévétorna. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Derrick. Magyarul beszélő NSZK bűnügyi filmsorozat. — 21.00: Halandzsa. A Finn Televízió szórakoztató műsora. — 21.40: Minnie és Moskowitz. Magyarul beszélő amerikai film. — 23.30: Tv-híradó. 3. 2. MŰSOR: 15.45: Most mutasd meg! — 16.15: Raffai Sarolta: Egyszál magam. Tévéjáték. — 17.20: Nemzetközi atlétikai verseny. — 19.00: Pápua Üj-Guinea élővilága. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Edwin Hawkins Singers a párizsi Olympia színpadán. — 20.50: Jegesmedveélet. — 21.00: Tv-híradó. 2. — 21.20: Ügyeskedők. Magyarul beszélő csehszlovák film. BUKAREST: 12.05: Déli hangverseny. — 13.05: Megyei tudósítók jelentik. — 13.25: Festői Románia. — 14.05: A román dal fesztiválja. — 14.45: Egy tény közelről, riportfilm. — 15.15: Kulturális események. — 15.45: Stadionműsor. — 16.40: Ifjúsági klub. — 17.35: Bel- és külpolitika. — 17.50: A legkisebbeknek. — 18.00: Tv-híradó. — 18.20: Tv-enciklo- pédia. — 19.00: A gyökerek című folytatásos film. — 19.50: Szólista- műsor. — 20.35: Tv-híradó. Jólesik egy kis mozgási A martfűi Tisza Cipó'gyár dolgozói az ötperces tornán