Szolnok Megyei Néplap, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-08 / 132. szám

1979. június 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 60 ÉVE TÖRTÉNT Ellenforradalmi megmozdulások a Dunántúlon A Dunántúl struktúrája a szocialista fordulat, a pro­letárforradalom közösségi- szocializálö elképzelései szempontjából kedvezőtle­nebb volt Budapesténél, vagy akár az északi (Salgótarján— Ózd—Diósgyőr) területeké­nél. Különösen erős volt a német gazdagparasztság és a papság befolyása s mindez a kispolgári ellenforradalmi mozgalmak kedvező tápta­lajául szolgált. Az itteni parasztság föld­osztó, kisgazdaságok létreho­zására berendezkedő türel­metlensége nem találkozott a koraibeli munkásmozgalom egységesen földszocializáló és közvetlenül termelőszövet­kezeteket létrehozó elképze­léseivel. Az egymásra talá­láshoz olyan öntudatos, po­litikailag érett parasztság szükségeltetett volna, amely akkor s még azután is soká­ig nem létezett. így nem cso­da, hogy a földtörvény-ren­delet nyomán csak fokozó­dott a felhalmozódott feszült­ség, amelyet a reakció ki is használt a proletárdiktatúra- ellenes hangulatkeltésre, egy­re erősödő szervezkedésre. Az ellátási nehézségek pe­dig olyan rétegek lázongása­it is elősegítették, amelyek­nek nem volt céljuk a fenn­álló rend megdöntése, moz­galmaik azonban az adott pillanatban objektíve az el­lenforradalmat segítették. A bécsi ABC-komité tiszt­jeinek május 6-i lajtai ope­rettátkelési kísérlete után a május 29-i nagyszombati események jelezték a külső ellenforradalom aktivizáló­dását. A „Mura Köztársa­ság” pámapos tündöklés után persze hamvába holt. Veszedelmesebb mesterkedés volt viszont a június elsejé­vel kezdődő vasutassztrájk, amely a Déli Vasút Társaság szombathelyi telepéről sugár­zott ki a Dunántúl egy részé­re, komoly közlekedési és el­látási zavarokat Okozva. Ugyancsak elsején jelent meg a Forradalmi Kormányzóta­nács rendeleté is, amely ki­mondta a 18—45 éves fér­fiak általános hadkötelezett­ségét. A rendeletet ellenző paraszti felzúdulás és a sztrájk terjedése a belbizton­sági erők, Korvin Ottó, Sza­muely Tibor és segítőtársaik erőteljes és határozott ak­cióit váltotta ki, annál is in­kább, mivel komoly veszély- helyzet fenyegetett. Az ese­mények alakulása az északi fronton harcoló csapatok hangulatát is befolyásolhat­ta. A Kormányzótanács mind­ezek következtében június 4-én kénytelen volt a Du­nántúlt hadműveleti terület­té nyilvánítani. Az intézke­dések eredményeképpen ha­todikén sikerült a sztrájkot leállítani, s nyolcadikká kö­rül a falusi lázongásoknak is véget vetettek a proletárdik­tatúra fegyveres erői. A falusi politika problé­mái mindazonál­tal továbbra is megmaradtak. És ezen az sem változtat, hogy a proletariátus, a Ta­nácsköztársaság egyértelmű­en kordába tudta szorítani a belső feszültségeket. dm. Hogy kerül a rizs az asztalra ? A japán módszer és az időjárás Caterpillar, vízalatti talaj- művelés — a KITE szakem­berei e két fogalomhoz kap­csolják a rizstermelés fej­lesztésének egyik alapvető problémáját. Márpedig azt, hogy a mag idejében kerül­hessen a számára ideálisan előkészített földbe vagy ta­lajra. A Caterpillar és a hoz­zá kapcsolódó berendezések a telepépítésre és a föld meg­munkálására kiválóan alkal­masak, és így a kellő időben történő vetésnek nincs aka­dálya. Egy kivétel azonban van, és ez az esős tavasz. A vízalatti talajművelést nem hátráltatja a csapadé­kos időjárás, az előcsírázta­tott, kálciumperoxiddal be­vont magot a finom iszappá morzsolt földre szórják. A kálciumperoxid a víz hatásá­ra elbomlik, s mintegy oxi­génburkot képezve táplálja, védi a csírát. A módszer egyébként Japánban, illetve az ország északi részén, ahol az időjárás a magyarorszá­gihoz nagyon hasonló, igen elterjedt, nálunk viszont egyelőre még csak kísérleti stádiumban van. A Tisza II. Termelőszövetkezet ugyan fölajánlotta néhány újortnan épített rizstábláját a kutatás céljára, ám a nagyobb mé­retű kísérletet megakadá­lyozta, hogy a vetés idején hazánkban még kilós tétel­ben is alig-alig lehetett kál- ciumoxidhoz jutni. Tomita úr egy másik mód­szert is javasolt a magya­roknak: a palántázást. Ná­luk ugyanis sok helyen fó­lia alatt nevelik a növényt, Természetesen hazánkban is vannak elterjedt módsze­rek a vetés meggyorsításá­ra, de ezeket általában csak kényszerből, vagy még min­dig kísérletképpen alkalmaz­zák a termelők. A Középti­szai Állami Gazdagság az idén például a mag egy ré­szét perülőgépről szórta a talajra, ám az üzemek több­sége az időkímélő eljárás el­lenére a talajbavetés mel­lett tör lándzsát. A két mód- szier követői számtalan ér­vet felsorakoztatnak pro és kontra, a végleges döntést minden esetben a konkrét helyzet kellően körültekintő elemzése adja meg. Nagy tar­talékok vannak a fajtákban is, hiszen mind a magyar, mind pedig a külföldi kul­túrák potenciális termőké­pessége eléri, meghaladja a hektáronkénti negyven má­2. Tudniillik ilyenkor a talaj olyannyira felpuhul, hogy a gépek csak az elsüllyedés ve­szélyét vállalva mehetnének rá. A várakozásból adódó ké­sést próbálja kiküszöbölni a dr. Toyoo Tomita japán szak­ember által meghonosított kísérlet, amelynek a lénye­gét Bozó Imre, a kisújszállá­si Tisza II. Termelőszövetke­zet elnöke, az egyik próbál­kozó gazdaság vezetője mondta el. majd a rájuk jellemző pre- cízségű gépekkel rizspalán­tát ültetnek a talajba. Ma­gyarországon természetesen a napi maximum három hek­tár teljesítményű berendezé­seknek nincs jövőjük, a japán kisparcellákra viszont kitű­nően megfelelnek. S még egy dologra felhívják a figyel­met: a távolkeleti országban egyebek között azért terem minden hektáron többször annyi rizs, mint nálunk, mert ott aprólékos türelemmel bánnak a növénnyel. Ráadá­sul amit egyszer megtanul­tak, azt nem dobják sutba egyik percről a másikra. El­lentétben velünk, akik tíz­tizenöt évenként, amikor az időjárás a rizs számára ked­vezőtlenre fordul, mindig elő­szedjük a már ismert mód­szereket, mint amilyen a víz­alatti talaj művelés, vagy a palántázás, és amikor egy kicsit javul az idő, akkor ismét háttérbe kerül az ösz- szes ilyen és ehhez hasonló megoldás. zsát. Ezt bizonyítják egyéb­ként a húsz legnagyobb rizs­termelő gazdaság hozamre­kordjai is, amelyek nem hogy túlszárnyalják az előbbi ér­téket, de némelyik még a hatvan mázsát is megközelí­ti. Ahhoz persze, hogy az or­szágos átlag egyelőre vala­hol a 30 mázsa körül álla­podjon meg, sokkal kiegyen­lítettebb munkára lenne szükség, s természetesen ar­ra, hogy az üzemek ne min­dig a legújabb fajtát favori­zálják, hanem a rövid és a középérésű növények párhu­zamos termesztése mellett válogassák ki az adottsága­iknak leginkább megfelelő kultúrákat. A vetőmagter­mesztés feltételei is hiányo­sak, és az utóbbi időben na­gyon sok engedményt kellett tenni — éppen a gyenge ter­més következményeként — hogy egyáltalán elegendő ve­tőmag jusson mindenhová. A minőség, sajnos a sokadik helyre szorult, s ez még csak tovább rontott az amúgy se rózsás helyzeten. Nem hűbelebalázs módjára Furcsa állapotban van az ágazat abból a szempontból is, hogy az üzemeknek a koc­kázatban nincs kivel osztoz­nia. (Illetve csak az ország vállal át bizonyos terheket — utólag.) A rizs tudniillik azon különös anyagok egyi­ke, amelyeket nem lehet biz­tosítani. Ezekután nincs mit csodálkozni azon, hogy egy kicsit is biztonságra törekvő vezető inkább hajlik’ arra, hogy 60 millió forintért épít egy szakosított sertéstelepet, amely — ha csak a dolgozók mindegyike egyik napról a másikra el nem felejti szak­máját — minden további nélkül megadja az évi 30 millió forint fölötti termelé­si értéket. Ugyanez az ösz- szeg a rizsbe befektetve már jóval kevésbé biztos sikerrel kecsegtet. Ez persze nem jelenti azt, hogy le kellene mondani, vagy az említett gazdaságok szakemberei lemondanak a rizstermelésről, viszont a visszahúzódás megfigyelhető. Az 1974-es ’76-os állapothoz képest 1978-ra több mint 4 ezer hektárral csökkent a te­rület az országban, a rossz terméssel megtetőzött álla­pot importkövetkezményei a napnál világosabban látha­tók. Nem tartozunk a nagy fogyasztók közé — az évi 4—5 kilóval ma is a legkeve­sebb rizst esszük a világon — a saját terméssel történő ellátásunkra azonban mint­egy két évtizede hiába tör­ténnek az erőfeszítések. Hűbelebalázs módjára fej­leszteni természetesen nem szabad, mert akkor könnyen az történik a gazdaságokkal, ami a karcagi Magyar—Bol­gár Barátság Termelőszövet­kezettel megesett; a rizs egy­magában megringatja az üzemet. Idővel ez a szövetke­zet is visszatérhet — ha akar — az 1500—1800 hektárról a 3 ezer hektár körüli terület­re, de ehhez akkorra már olyan körülményeket kell te­remteni, mint amilyen a csárdaszállási Petőfi Tsz-ben van, ahol a sokéves termés­átlag is fölözi a hektáron­kénti 20 mázsát. (Folytatjuk) Braun Ágoston Következik: Nemcsak sza­bad, kell is! Mindig elfelejtjük? Minüség a sokadik helyen Tanév végi számadás Ez év elején aktíván ta­nácskoztak a megye kommu­nista pedagógusai. Akkor nagyon sokszor elhangzott: a tantestületek alkotó kö­zösségek, az egyes pedagó­gusok szerepe, tudása, fel- készültsége. emberi maga­tartásának jelentősége egy­re növekszik és nemcsak hivatásuk gyakorlása köz­ben. Való igaz, hogy a köz­vélemény fokozott figyelem­mel kíséri a pedagógusok munkáját, hisz egy-egy csa­lád sok szállal kapcsolódik egy-egy iskolához, tantestü­lethez. Tanul a gyerek, ta­nul a szülő, dolgoznak a szülői munkaközösségek, út­törőcsapatoknak, KlSZ-szer- vezeteknek egyre több he­lyen van kapcsolata üzem­mel, szövetkezettel, intéz­ménnyel. És a „reflektor- fényben” mindig a pedagó­gus áll. És, hogy ebben a reflektorfényben egyre több olyan pedagógus álljon, aki magas színvonalú szakmai tudással, hivatástudattal fog­lalkozik az ifjú nemzedék nevelésével, azért nagyon sokat tehetnek az iskolai pártszervezetek. Miért emlékeztetek most a március elsejei tanácsko­zásra? Mert a kommunista pedagógusközösségekben — a pártalapszervezetekben — ezekben a napokban teszik mérlegre éves munkájukat. Június 4-én kezdődtek meg ugyanis a beszámoló tag­gyűlések az oktatási intéz­ményekben és az utolsó ilyen értékelésre június 29- én kerül sor a megyében. Kilencvennégy közösségben mintegy ezerháromszáz— ezerötszáz tanár, óvónő és más beosztású dolgozó be­széli meg, többek között azt, hogy mennyire volt rend­szeres a pártélet intézetük­ben. Válaszolniuk kell arra a ki nem mondott kérdésre is, hogy tavaly helyesen vá- lasztották-e meg a tanév po­litikai feladatait, és egyál­talán milyen színvonalon tettek eleget kötelességük­nek? Fejlődött-e az iskolai élet demokratizmusa, érvé­nyesült-e az erkölcsi, poli­tikai, cselekvési egység az alapszervezetben ? Ha tanárokkal, tanítókkal beszélgetünk, egyre többen mondják: sokat fejlődött az elmúlt években az iskolai élet demokratizmusa, egyre egészségesebb a viszony ta­nár és diák, pedagógus és szülők, nevelők és más dol­gozók között. De elhangza­nak vélemények arról is, hogy még van látszatdemok­rácia, amikor az intézmény vezetője ugyan kikéri, de döntéseinél figyelmen kívül hagyja a tantestület véle­ményét. Vagy ennek másik oldala, amikor sok jó javas­latuk, ötletük megvalósítá­sában már korántsem vesz­nek oly nagy igyekezettel részt a tantestület tagjai. Jó alkalom a beszámoló taggyűlés arra is, hogy meg­beszéljék: kihasználták-e azokat a lehetőségeket, amelyeket egy-egy tartalmas ideológiai, politikai, peda­gógiai eszmecsere nyújthat? Megbeszélték-e, tisztázták-e pártcsoport-értekezleten, taggyűlésen vagy más alka­lommal az oktató-nevelő munkában felmerülő peda­gógiai, politikai nézeteltéré­seket? Jó) emlékszem az elmúlt tanév végén a jászkiséri ál­talános iskolában tartott be­számoló taggyűlésre, ahol oly sok szó esett arról a sokféle iskolán kívüli mun­káról is, ami nehezítette az intézet pedagógusainak munkáját, életét. Való igaz, hogy településeinken na­gyon sokféle feladatot kell a pedagógusoknak megolda­niuk, de kérdés, vajon min­den társadalmi tisztséget nekik kell-e vállalniuk? Tisztázni kellene: egyáltalán meddig terjedhet a pedagó­gus közéletisége? Egyesek nagyon nehezen fogadják el azt az alapelvet, hogy a pe­dagógus közéleti szerepe és felelőssége elsősorban az, hogy a társadalmi igények­nek megfelelően nevelje a felnövekvő nemzedéket. Na­gyon sok tantestület, intéz­ményvezető, még ma sem érti kellően, hogy a peda­gógiai munka alapvető szín­tere a tanóra, hogy azt kell fokozottabb védelemben ré­szesíteni, hogy az értékren­det is ehhez kell igazítani. Annak a pedagógusnak le­gyen nagyobb becsülete, aki a tanórán szorgalmasan, be­csületesen dolgozik, és nem annak, aki látványos, de fel­színes „társadalmi” megbí­zatásokra vállalkozik. Egy­séges-e e tekintetben az alapszervezet? Ügy hiszem, amikor arról beszélnek majd, hogy milyen a párt­egység a tantestületben, e kérdéseket sem kerülik meg. A már említett aktíván is hangot kapott, hogy az is­kola nyitottságának kérdé­sét is egységesen kell értel­mezni. A pártszervezetek­nek is tenniük kell azért, hogy minden kommunista és párton kívüli pedagógus tudja: az iskola nyitottsága kölcsönösen feladatot ad a pedagógusoknak és a velük együttműködőknek: elfogad­tatni és erősíteni azt a gya­korlatot, hogy a nevelésben együttműködő partnerek is­merjék a közös célt. a közös feladatokat, mert csak így lehet összehangolni a külön-, böző nevelő hatásokat. A nevelésben is érvényesíteni kell a munkamegosztást, de ebben az iskoláé az elsőd­leges szerep, mert ott dol­goznak a nevelés szakembe­rei. A pedagógus pártszer­vezeteknek is feladatuk, hogy egyértelművé tegyék, hogy megértessék a szülők­kel is: a nevelés sikere a közös munkán múlik, és eb­ben nagy felelősség hárul a szülői házra, mert a jövő­ben is a családnak kell a gyermekről gondoskodni, biztosítani azt a meghitt kö­zösséget, amely nélkül az iskola sem oldhatja meg si­keresen nevelési feladatát. És ha már az iskola nyi­tottsága került szóba, szá­mot kell adni arról is e kommunista közösségekben, hogy mennyiben segítették a kapott pártmegbízatások a párt oktatáspolitikai hatá­rozatának helyi végrehajtá­sát? Hogyan alakult pél­dául az iskola és a szocialis­ta brigádok kapcsolata, amely kapcsolat a gyerme­kek munkára nevelésében szintén nélkülözhetetlen. Ahol sok képesítés nélküli pedagógus dolgozik, ott kap- tak-e párttag pedagógusok patronálój megbízatást, hogy a ma még a pályán csetlő- botló ember jobban meg­feleljen hivatásának? Egy tény: ma még sok a kihasz­nálatlan tartalék a párt­megbízatásokban, s erről jó véleményt cserélni e most zajló megbeszéléseken. — V — NDK-beli szakemberek Törökszentmiklóson Héttagú, mezőgazdasági vezető szakemberekből álló küldöttség érkezett tegnap a törökszentmiklósi Béke és Tiszatáj termelőszövetkeze­tekbe. A látogatásra a ta­valy megkötött együttműkö­dési szerződés alapján került sor. Az NDK-beli szakemberek tíz napot töltenek a város két téeszében. Részt vesz­nek határszemléken, tanul­mányozzák a termelőszövet­kezetek gozdálkodását, talál­koznak a város párt- és álla­mi vezetőivel, és kirándulá­sok alkalmával megismer­kednek hazánk szép tájaival is. A szolnoki Sütőipari Vállalat süteményüzemében naponta 16-18 ezer zsemlét formáznak. Képünkön a sütéshez készítik elő a zsemlét II veszteségek egy része pótolható A szárazság a szokásosnál várhatóan lényegesen na­gyobb területen pusztítja ki idén a zöldségnövények egy részét, valamint a takar­mánynövényeket. Ezért a következő hetekben nagy te­rületen lesz szükség másod- és tarlóvetésekre. A megis­mételt termesztéssel ugyanis a veszteségek egy része pó­tolható — a Vetőmagtermel­tető és Értékesítő Vállalat megfelelő mennyiségű és kedvező választékú szaporí­tóanyaggal segíti a termelő­ket. Harminc növényfajból több mint 300 ezer hektár bevetésére elegendő a vető­magkészlet. Mindenekelőtt a zöldség- és takarmánynövé­nyek szaporítóanyagából töl­tötték fel a raktárakat. Az ellátóközpontokban máris el­szállításra készítették elő a magokat. Húsz zöldségfaj 70 fajtájából mintegy 85 ezer hektár bevetésére elegendő a készlet. Bőségesen tartalé­koltak borsóból és babból. Széles a fajtaválasztéka a salátának és a csemegeubor­kának. Van elegendő másod- vetésre alkalmas retek, cék­la, sóska és spenót. A külön­böző káposztafélékből sincs hiány. A magyar gyógyszerexport eredményei A világ gyógyszerexportjá­nak öt százalékát a magyar gyógyszeripar adja, ezzel a világranglistán — Hillandiá- val és Belgiummal együtt — az előkelő 6—8. helyet fog­lalja el. Gyógyszereink — a Medimpex Külkereskedel­mi Vállalat közvetítésével — ma már több mint 90 or­szágba jutnak el, ismertek és keresetteK a világpiacon. Amíg 1977-ben 100 millió dollár értékű gyógyszert ex­portáltunk — a tőkés orszá­gokba, tavaly ennél 15 szá­zalékkal többet, 1979-ben pe­dig 8 százalékos növekedést terveznek a 190 millió rube­les szocialista kivitel mellett.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom