Szolnok Megyei Néplap, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-07 / 131. szám
1979. június 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Hogy kerül a rizs az asztalra ? II csárdaszállási példa A hazai nagyüzemi rizstermesztés alig három évtizedes, rövid múltja ellenére jó néhányszor hozta nehéz helyzetbe termelőit, különösen a nagyobb vetésterülettel rendelkező gazdaságokban — írja Simonná dr, Kiss Ibolya, a szarvasi Öntözési Kutató Intézetben dolgozó kandidátus, a kultúra helyzetét elemző munkájában. Valóban, főképp az utóbbi néhány évben egymás után kerültek kritikus helyzetbe azok az üzemek, amelyek jelentős területeken vállalkoz1. tak az említett növény termesztésére. Szolnok megyét kiváltképp súlyosan érintette az egyre válságosabbra forduló helyzet, hiszen a magyarországi rizstermelés leginkább erre a környékre koncentrálódik. fgy természetesen azon se lehet csodálkozni, hogy ha igazán jó példát keres az ember, akkor ettől a vidéktől elszakadva kell szétnéznie. Diktál a tenyészidő Az előbbi megjegyzés a szakembereknek azt sugallhatja, hogy a csárdaszállási Petőfi Termelőszövetkezet földjei felülmúlják a hortobágyi szik minőségét, s ezt a gazdaság elnöke, Schupké- gel Sándor nem is tagadja. A 17—18 aranykoronás talajok 50 mázsa búzát is adnának, ám a szóba hozott kultúrá jövedelme nem vetekedhet egy jó rizstermés hasznával. Itt a baj, vitatkozhatnak most a bennfentesek, hol volt az elmúlt három évben megfelelő hozam? Természetesen Csárdaszálláson, ahol 1976- ban 21, 1977-ben 31, tavaly pedig 27 mázsa volt a hektáronkénti átlag. Az érdekeltség jól figyelemmel kísérhető, ugyanis az általuk alkalmazott technológiával 18 mázsától térül meg a befektetett munka, ettől a bűvös ponttól viszont mázsánként ezer forint tiszta jövedelem üti a szövetkezet markát. Hogyan sikerült a Petőfi Tsz-ben az, amire a legtöbb gazdaság mostanában már gondolni se nagyon mer? A válaszhoz egy kicsit (Vissza kell forgatni az idő kerekét. A Körösök völgyében — ahol a hasonló adottságok között dolgozó üzemek nagy része meg se közelíti a Petőfi Tsz eredményeit — gazdálkodó tsz tagjai az ötvenes évek közepén alakították az első rizstermelő szakcsoportokat s a növény szeretetét és nem utolsósorban a vele való foglalkozás fortélyait a szövetkezet megalakulásakor is magukkal vitték. A vetés- terület egyenletesen fejlődött, most mintegy 700 hektáron, a szántó 16 százalékán terem a növény. A magas hozamoknak pedig az a titka, hogy a kultúra mindent az igényeinek megfelelően kap, illetve pontosabban szólva a szakemberek az év minden napján arra törekednek, hogy ne csússzanak ki a tenyészidőből. B késés nagy ellenség A rizsnél ugyanis az a döntő, hogy a növény július végén, de legkésőbb a rákövetkező hónap elején virágozzék, és így elkerülje az augusztus közepén már menetrendszerűen bekövetkező hűvös, ködös napokat, amelyek, ha bugázás közben érik a növényt, akkor az ösz- szes eddigi munkát tönkreteszik. Nem köt meg a mag, ablakos lesz a rizs... oda a termés. A Csárdaszállásiak ez ellen úgy védekeztek, hogy valamennyi tennivaló gépesítését a duplájára növelték. A talajmunkán már őszönként túljutnak, s a vetést is befejezik legkésőbb május 5-re, s ugyanaznap az árasztás is eléri az utolsó hektárt. A fajták szintén a rövid tenyészidejű növényekből kerülnek ki, s mert a későbbiekben is minden törekvésük arra irányul, hogy lépést tartsanak az idővel; a jó munka jutalma nem is marad el. Hozzátartozik a képhez az is, hogy a Petőfi Tsz szakemberei nem zsarolják a végsőkig a talajt. Legkésőbb a hatodik-hetedik évben kezdetét veszi egy három esztendős úgynevezett pihentető szakasz, amikor a föld szerkezetét vízgazdálkodását javító művelés és vetésszerkezet szolgálja a későbbi célt: a megfelelő rizstermést. Az említett tevékenység egyébként nagyon lényeges pontra mutat rá, tudniillik a rizstermelő gazdaságok zöme sokáig nem fordított elég gondot a telepek karban tartására, felújítására. Sokhelyütt egyáltalán nem ritka a húsz évet meghaladó, elpocsolyá- sodott, dimbes-dombos kalitka, amely legalább annyira ellensége a rizsnek, mint például a júniusi vetés. Az üzemek ilyenkor persze azzal védekeznek, hogy korábban nem volt megfelelő eszköz, mostanában pedig egyre kevesebb a pénz a telepek építésére. Az igazság viszont az, hogy amikor a rizs fölött szebb idők jártak, akkor csaknem mindenkinek legkisebb gondja is nagyobb volt annál, mint hogy a haszonból a jövőnek is áldozzon. Azaz: gondoltak a szakemberek a holnapra is, de nem a rizs, hanem a többi növény vagy az állattenyésztés holnapjára, ugyanis a vízigabonán szerzett jövedelmet ide, illetve a gépesítésbe fektették be, a rizs pedig egyre hátrább szorult. Sima, mint az asztal Az ébredés persze nagyon keserű volt, és sok milliójába kérült az országnak. Mindezt elkerülhettük volna, ha idejében változtatunk a biztos kudarchoz vezető termelésen, ám ehelyett főképp az időjárás csalárdsága felett keseregtek a rizstermelők. Aztán végre megmozdult valami, legalábbis dr. Szakái György, a KITE rizságazati központjának vezetője erről tájékoztatott bennünket. Az elmondottakból kiderült, a nádudvari kukorica és ipari növény termelési rendszer az alapoknál kezdte a változtatást. Legelőször a telepépítés és a talaj- művelés technikai alapját teremtették meg: ehhez vásárolták a Caterpillar berendezéseket, amelyek asztal simaságú felszint hagynak maguk után, és erre a rizstermelésben feltétlenül szükség van. (Folytatjuk) Braun Ágoston Következik: A japán módszer és az időjárás. Árokparton, utak mentén Bárki levághatja a füvet örvendetes, hogy Szolnok megyében nemcsak a nagyüzemekben, hanem a háztáji és kisegítő gazdaságokban is tartós a tehén- és juhtar- tási kedv. összesen több mint 29 ezer vegyes korcsoportú szarvasmarha és 14 ezer tehén — a megye állományának 22, illetve 25 százaléka — van a háztájikban. A juhtenyésztés is egyre népszerűbb a kistermelők körében. Főleg Karcag és Túrkeve környékén emelkedett számottevően az állomány. Jelenleg 26 ezer birka hízik, termel tejet és ad gyapjút a kisgazdaságokban. Az egyre növekvő állatállomány azonban több takarmányt is igényel. Éppen ezért nem lebecsülendő az a nagy mennyiségű fű, amely az árokpartokon, az utak mentén, a vasúti töltések oldalain terem évente. Ezzel kapcsolatosan a közelmúltban jelent meg a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium közleménye, mely szerint a háztáji és kisegítő gazdaságok termelésfejlesztése érdekében a helyi tanácsok gondoskodtak arról, hogy az árokpartok, árvízvédelmi és vasúti töltések és egyéb kihasználatlan gyepterületek fűtermése hasznosításra kerüljön, illetve a szarvasmarhatartók és juhtenyész- tők e termést ingyenesen megkaphassák kaszálásra. Ha azonban a tulajdonosok (vízügy, KPM) vagy a kaszálásban részesülő kistermelők a füvet 1979. június 5-ig nem vágták le, a kaszálatlan út menti árokpartok, utak, vasúti, árvíz- védelmi töltések és rétek fűtermését, bárki, külön engedély nélkül, ingyenesen betakaríthatja. Fontos cél, hogy minden füvet időben lekaszáljanak. Annál is inkább, mivel megyénkben ez a terület több száz hektárra tehető, amélynek szénatermése súlyos tonnákban mérhető. Azért, hogy mindenütt lekaszálják, betakarítsák, ami megtermett, sokat tehetnek a nagyüzemek és a helyi tanácsok is. Nyújtsanak segítséget a közös gazdaságok a fűtermés hazaszállításához ott, ahol erre igény van. Több tejhez, húshoz csak több takarmánnyal juthatunk, éppen ezért nem lebecsülendő az utak. árokpartok, töltések fűtermése, hiszen sok millió forintot érő szálastakarmányt nyerhetünk. Azt pedig, ami ráfordítás nélkül, ingyen megtermett, vágják le mindenütt! Június 5-e után erre bárkinek joga van. Gondban a konzervipar Az utóbbi évek legneheJ zebb tartósító szezonjának néz elébe június elején a hazai konzervipar: a rendkívül száraz időjárás — annak ellenére, hogy a gazdaJ Ságokban nagy teljesítményű öntözőberendezésekkel igyekeztek nedvesség-utánJ pótláshoz juttatni a kertészeti növényeket — a legJ több helyen áthúzta a termelők és a feldolgozók előzetes számításait. A rosszabb vízgazdálkodású talajokon a perzselő forróság igen előny-' télén kényszerérést hozott létre, még olyain vidékeken is, ahol viszonylag a legtöbbet tehettek az öntözésért. Különösen a gyárakba elsőnek bekerült zöldborsó ter- • méskilátásait vetette vissza a kánikulai forróság. A konzervüzemekben már átvették az első zöldborsószállítmányokat. A termelőüzemek azt jelzik, hogy a különböző időben elvetett és más-más fajtájú zöldborsófélék is egyidőben érnek be — hiába volt tehát az igyekezet a zöldségszezon, széthúzására — s ezért várhatóan két hét alatt „lefut” a zöldborsó szedési és átvételi szezonja. Nem sokkal jobb a helyzet a zöldbabnál sem. Ez a növény szintén sokat szenved a forróságban és a májusi-júniusi kánikula várhatóan megtizedeli a növényállományt. Lakások batáridő előtt a Széchenyin A szolnoki Széchenyi lakótelepen június 12-én veheti át új lakása kulcsát hetven boldog tulajdonos. Felépült ugyanis a telep második^ ötszintes, polygon technológiával készült (szabadtéri módon, a házgyári elemektől eltérő) hetvenlaká- sos tömbje. A hetven családon kívül kit érdekelhet ez a hír? Sok-sok embert. Ugyanis a lakótelep építésének történetében először a 16 három- és a 74 kétszobás otthonok a szerződési határidő előtt készültek el, a május 10-én megtartott műszaki átadáskor és az átvételnél minimális hiánynótló munkálatokra kötelezték a megyei Állami Építőipari Vállalatot. (A hibaszázalék 0,9 — nem éri el a 33 ezer forintot — szemben az eddigiek többszörösével.) Nos, az építők még „rátetéztek” — több száz ember örömére — a pontosságra: előrehozták a kulcsátadás idejét, egyben vállalták azt, hogy miután kisebb hibapótlásokról lévén szó, a beköltözés után két hónap alatt pótolják azokat is. A 36 millió forintos épület korszerű, szép; szövetkezeti beruházással épült. Megemlítjük még, hogy több százan — diákok és üzemi munkások — társadalmi munkát is végeztek rajta. Egy—két hónap és újabb 120 család költözhet a hasonló technológiával épített ötszintes lakásokba. Az építők ígérete szerint tartják a készülő két lakótömbben is a határidőt — és mindenekelőtt előtérbe kerül a minőségi követelmények betartása. — t. sz. e. — Éjszakai szúrópróba Irány: a tarifahatár A taxisokat is ellenőrzik — Szerintem „utazzunk meg egy kocsit” a vasútállomástól a reptérig, egyet az autóbusz-pályaudvartól ugyanaddig, ez a legkritikusabb szakasz — kezdi a stratégiai megbeszélést - Kármán Elek, a Volán 7-es számú Vállalatának főellenőre. A titokzatosnak látszó szavak azonnal érthetővé válnak, ha tudjuk, hogy a Volán ellenőrei szokásos szúrópróbaszerű ellenőrzésre indulnak, amelyet általában havonta megismételnek. A taxisokat elenőrzik, több szempont szerint. Mindenekelőtt arra kíváncsiak, jól számol-e a gépkocsivezető, elviszi-e az utast addig, ameddig az kéri. Csalétek Miután Kármán Eleket majdnem minden taxis ismeri — több mint tíz éve ellenőr — magával visz egy, a pepita sávos autók vezetői előtt még ismeretlen „csalétket”, ez esetben Csík Istvánt, aki nemrégiben került Szolnokra ellenőrnek. Hozzá társulok. A szolnoki vasútállomás előtt sokáig álldogálunk, Volán taxira várva. Fehér Zsiguli gördül a droszba. A „haditervnek” megfelelően Csík István hátraül. az én helyem pedig a vezető mellett van. — A reptérre legyen szíves ... — huppanok le a bőrülésre. A taxis, mielőtt elindulunk, a kezdő tarifára, a hat forintra állítja az órát, tehát szabályosan jár el. —• Micsoda kánikulai napok — próbál beszélgetést kezdeményezni az ellenőr. Nem valami bőbeszédű, de lehet, hogy csak a fülledt késő esti levegő fárasztotta el. A reptérig több szó nem esik. A taxis ránéz az órára, amely 38 forintot mutat. Csík István fizet, majd amikor kiszállunk, felírja az elsuhanó taxi rendszámát: JB 98—89. — Ma este ezt a kocsit már kerülnünk kell — teszi zsebre a jegyzetfüzetét. Az autóbusz-pályaudvaron csaknem húsz perces várakozás után se áll be taxi. Megunjuk a hiábavaló ácsor- gást, az idő is későre jár, átmegyünk a Kossuth téri taxiállomásra. Szinte megszámlálhatatlan mennyiségű szövetkezeti taxi áll bent, egyik sem sokáig: néhány perce fejeződött be a színházban egy előadás, utas akad bőven. — Ellébecoltunk egy órát, és eddig mindössze egy kocsit utaztunk meg — morgolódik az ellenőr. — Próbáljuk meg ismét a vasútállomáson — javaslom bizonytalanul. Csík István elfogadja az ötletet. De ott sincs egyetlen Volán taxi se. Szövetkezeti annál több. fl reptérre Háromnegyed 11 körül végre begurul a drosz-ba (így hívják a taxiállomást szakmai berkekben) egy kocsi. — A reptérre kérjük... — ülök be a vezető mellé, aki jól letol, amiért úgy becsaptam az ajtót, hogy a pereméről leesett az ütésvédő kis műanyag micsoda. — Vannak, akik a Trabanthoz szoktak... — morog az orra alatt a fiatal taxis. Szégyenkezve behúzom a nyakam. Ugyanott áll meg, ahol a JB 98—89-es, az óra nála is harmincnyolc forintot mutat. Semmi szabálytalanság. Rendszáma: JC 04—82. Reménytelen A vasútállomás közelében levő szolgálatvezetői szobában Kármán Elek főellenőr az ügyeletes bejegyzéseit nézegeti, mert nem érti, hol vannak a Volán taxisok. A szolgálatvezető dühös, de nem az ellenőrzés miatt. — Alig merem felvenni a telefont, mert hiába rendelnek tőlem kocsit, mindössze négy van szolgálatban. Az általunk „megutazott’,’ kocsikat Nagy Gábor illetve Nagy János vezette. Ez kiderül a naplóból. Felcsörög az egyik telefon, a szolgálatvezető bejelentkezik. A Béke étterem elé kér valaki taxit. — A Béke étteremhez keresek kocsit — szói bele az URH mikrofonjába az ügyeletes. Semmi válasz. — Reménytelen, négy kocsival nem lehet taxizni...! — csapja le dühösen a mikrofont. Aztán a főellenőrhöz fordul: — Mióta bevezették azt az új rendeletet, nem vállalnak éjszakai műszakot az emberek, nem éri meg nekik. Nem kérdezősködöm, miféle új rendeletről van szó, amely miatt éjszaka csak négy Volán taxi teljesít szolgálatot, mert az már egy másik téma. A Volán illetékeseitől kérdezzük tehát... — bendó — Négy emelet boldogság
