Szolnok Megyei Néplap, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-21 / 143. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. júrííus 21 Köszönetnyilvánítások SKODA MB 1000-es eladó. Karcag, Ke- tel u. 23. (3538.) Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, a Központi Statisztikai Hivatal, a Palotási Állami Gazdaság és a Vízügyi Szakközép- iskola vezetőinek, dolgozóinak, akik PETROVAY BÉLA temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család. Köszönetét mondunk a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek. az 1. sz. Gelka szerviz, a MÁV Járműjavító, a 121. sz. Csemegebolt dolgozóinak, az Ifjúsági Klub tagjainak, mindazoknak, akik szeretett fiunk, TÓVIZI GYULA temetésén megjelentek, részvétükkel mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló szülei és testvére, Tiszapüspöki. apróhirdetés ingatlan KÉTSZOBÁS, családi ház melléképületekkel, beköltözhetően eladó. Szolnok, Al- csisziget 10D/5. Papp János (Evezős csárda) . Érdeklődni: 18 óráig. (H. 1903.) AZONNAL beköltözhető, kétszobás, szövetkezeti, gázos lakás kp. + OTP- átvállalással eladó. Szolnok, Széchenyi u. 7. I. em. 3. (3552.) SÜRGŐSEN eladó 48 m2-es összkomfortos öröklakás kp + OTP átvállalással. Szolnok, Kun Béla krt. 7. VIII. em. 1. (H. 1886.) HÁROMSZOBÁS, családi ház, központi fűtéses, tésztakészítő üzemmel, azonnali beköltözéssel eladó. Török- szentmiklós, Hock J. út 34. (3549.) MEZÖTÜRON, Há- mán K. út 29. sz. kétszobás, komfortos, családi ház 200 négyszögöl telekkel sürgősen eladó. Érdeklődni : szombat, vasárnap. (3583.) GARÁZS eladó Szolnokon, az Április 4. utca végén. Érdeklődni telefonon: 12-178, 18 órától. (3578.) KIS családi ház eladó Szolnok, Barack u. 4. sz. alatt. Érdeklődni: Rákóczi u. 51. — 5000. H. 1925.) TANYA eladó, kőút mellett. Villany van. Jószágtartásra alkalmas. Szabó István, Barta II. dűlő 23. 5221. (H. 1891.) TANYA eladó, 1600 négyszögöl telekkel Szolnok, Ugar 137. (Nád utca végén.) (Villany van.) (H. 1927.) VENNÉK egyszobás, szövetkezeti vagy garzonlakást Szolnokon, II. emeletig. „Központban” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1928.) ZAGYVARÉKASON, Fekete Lajos út 53. sz. alatti összkomfortos, központi fűtéses, családi ház garázzsal, műhellyel sürgősen eladó (főút mellett). Megtekinthető hétköznap 17 óra után, szombat, vasárnap egész nap. (H 1929.) CSALÁDI ház 280 négyszögöl telekkel eladó. Rákóczifalva, Jókai út 130. (H. 1930.) BEREKFÜRDŐ, hétvégi ház, nyaraló eladó, 120 négyszögöl ibekeritett telekkel. Brunne, Vecsés, Jókai u. 50. (3323.) SZÖVETKEZETI lakást vennék Szolnokon. „Két vagy két és fél szobás” jeligére a miskolci hirdetőbe. (H. 1755.) T|íSZAFÖLDVAí££)N, Dohány út 3. sz. alatti ház eladó. (3598.) KUNMADARASON, Csokonai úton 226 négyszögöl beépíthető telek eladó. Érdeklődni: Juhai, József A. út 31.' ^(3561.) GARÁZS eladó Sz®l- nokon, a Kassai úton. Érdeklődni 8—16 óráig, telefonon 11-005/71 mellék, Burján. (3561.) GARÁZS eladó a város központjában. Érdeklődni: Szolnok, Kun Béla krt. 9. VI. em. 3. 16 órától. (H. 1911.) CEGLÉD mellett családi ház jó forgalmú presszóval, 360 000 kp.-ért beköltözhetően eladó. „■Fiatal vendéglátósoknak ideális” jeligére a kiadóba. (3602.) SZOLNOK központjában kétszobás, összkomfortos, szövetkezeti lakás eladó kp. + OTP-át- vállalással. Érdek- lődni napközben, 13-89% telefonon. (3603.) KÉTSZOBÁS családi ház eladó, Szanda- szőlős, Karinthy Frigyes út 100. Érdeklődni : Szolnok, Bihari Sándor u. 11. (H. 1908.) GÉPJÁRMŰ * III. JÓ állapotban levő 500-as Trabant eladó. Jászberény, Puskin sétány 15. III. emelet 11. Ma- gócs. (3555.) MZ TS 125 Luxus eladó, jó állapotban. Szolnok. Kossuth tér 3. II. 7. (3476.) MOSZKVICS 426 Combi, 7 éves, érvényes műszakival 27 ezerért eladó. Fegyvernek. Bacsó Béla út 8. Varga. (3542.) JÓ állapotban levő Simson Stár eladó. Szolnok, Gagarin u. 1. — 5000. (H. 192Í.) P 20-as vagy 350-es Jáwát vennék. Szolnok, Gyík u. 33. — 5000. (H. 1923.) KISKEREKÜ Wartburg, lejárt műszakival olcsón eladó. Jászberény, Herkules u. 1. (3532.) RENAULT 10 felújított motor és egyéb alkatrészek, bontásból eladók. Karcag, Mester u. 18. (3551.) IP 223-as felújított Warszava eladó. Műszaki -vizsgázott : 1981-ig. Szolnok, Vihar u. 3. (H. 1901.) NYSA 521 típusú gépkocsi eladó. Érdeklődni lehet a KEVITERV szolgáltatási osztályán, Szolnok, in. sz. Irodaház, XII. em. 13. Telefon: 13-138/ 371. (3591.) JÓ állapotban levő 1200-as Zsiguli 1980 áprilisáig műszaki vizsgázott, eladó. Tiszaföldvár, Ó Nagy B. út 36. sz. (3600.) ÜZEMKÉPES, rendszám nélküli Ford Consul, valamint Verhovina motorkerékpár és félig kész kerti traktor eladó. Horváth Ernő Jász- ladány, Ságvári 13. (3595.) CO-s Trabant Limousine friss műszakival sürgősen eladó. Érdeklődni szombat, vasárnap egész nap. Rákóczifalva. Arany J. u. 18. (3593.) ADAS-VÉTEL G hetes vörös-tarka bika eíadó. Szolnok, Alcsisziget 81. Kol- láth Ferenc. (3580.) 1978-ban műszaki vizsgázott mahagóni motorcsónak 25-ös „Vihar” motorral eladó. Martfű, Május 1. út 8. 1/6. (H. 1893.) SZEKRÉNYSOR eladó. Megtekinthető naponta 17 órától, Szolnok, Szántó krt. 6. sz. 4. em. 18. (3609.) JÓ állapotban levő gyermeksportkocsi eladó. Szolnok, Ságvári krt. 57. I. em. 1. — 5000. (H. 1920.) 520 mm-es szalag- fűrész eladó. Zagy- varékas, Fekete Lajos út 53. Érdeklődni hétköznap 17 óra után, szombat, vasárnap egész nap. (H. 1931.) JÓ állapotban levő Amati dobfelszerelés sürgősen eladó. Kerekes József^ Űj- szász — 5052. (afész eszpresszó). (H. 1933.) __________________ E LADÓ 1 db Jákó I-es szekrénysor, 1 db kétszemélyes Pillangó heverő. Érdeklődni: Szolnok, Táncsics M. u. 12. fszt. 3. délután 17 órától. (3567.) 1 q-ás bikaborjú eladó. Szolnok, Ugar 100/2. Ecseki. (Jo8l.) KÉT 2 hetes bikaborjú és egy 7 hetes üszőborjú eladó. Szolnok, Perczel Móric u. 7. — 5000. (téglagyárnál). (H. 1917.)____________ J ELADÓ: kombinált gyalugép tartozékokkal, szalagfűrészgép, asztalos kéziszerszám. Üj- szász. Béke krt. 2. (H. 1912.) EGYÉB FEGYVERNEK és Szapárfaluban üres lakást keres házaspár. „2 évre” jeligére a törökszentmiklósi hirdetőbe. (3584.) RAKTÁR céljára .nagyobb helyiséget bérelnénk. Szolnoki Tejipari Vállalat anyag-áruforg. oszt. (H. 1918.) VÁLYOGHÁZ tapasztására, meszelésére vállalkozót keresek. Szolnok, ősz u. 2. (H. 1910.) TERMELŐSZÖVETKEZETBEN házaspár lakásért munkát vállal. ..Minden munkát vállalunk” jeligére a törökszentmiklósi hirdetőbe. (3588.) A VEGYIPARI, Finommechanikai és Műszeripari Szakközépiskola tanulói részére albérletet keres. Jelentkezés: Szolnok, Zalka M. sétány vagy telefonon (11-328) június 24-ig. (H. 1932.) LAKÁSCSERE TÖRÖKSZENTMIKLÓSI, Petőfi Út 11/7. sz. alatti kertes házamat elcserélném szolnoki, kertes házra, megtekinthető 17 órától. (H. 1922.T’ SZOLNOK, Csqko- nai úti kétszobás, OTP-s, öröklakásom egy vagy két kisebbre cserélném. „Minden megoldás érdekel” jeligére a kiadóba. (3562.) SZOLNOKI kétszobás, gázfűtéses, földszinti öröklakáso- (mat elcserérhém kertes, családi házra. „Szandaszőlősi vagy tószegi előnyben” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1915.) SZOLNOKI, kétszobás, étkezős, öröklakásom budapesti hasonlóra cserélném vagy eladom. Budapest. XX., Kertes u. 20. — 1204. Somogyi. (H. 1905.) ELCSERÉLNÉM szolnoki, összkomfortos, távfűtéses, tanácsi lakásom mezőtúri összkomfortos, egyszobásért. I. emeletig. Szabó Ferenc Szolnok, kun Béla krt. 3. fszt. 6. "(3601.) HÁZASSÁG "TSözSpt^^mSü-1 47 éves egyedül élő férfi házasság céljából megismerkedne családi életre vágyó elvált vagy független asszonynyal, aki otthonába jönne. Gyermek nem akadály, anyagiak nem érdekelnek. Fényképes levél előnyben. „Próba — szerencse” jeligére a kiadóba. (3576.) STRANDFÜRDŐ! A 4. SZ. FÖ KÖZLEKEDÉSI ÚTTÓL 300 MÉTERRE KISÚJSZÁLLÁSON! A VAROS BELTERÜLETEN NYITVA: 8.00-19.00 óráig Kellemes vízhömérsékletű ÚSZÓ TERMÁL STRAND GYERMEKMEDENCÉK VÁRJÁK fiirdőzőinketl CSÓNAKÁZÁS, LABDÁZAS is lehetséges Csend, üdítő környezet, felfrissülés. Töltse szabad idejét fürdőnkben! Szeretettel várjuk minden kedves vendégünket! Keresse fel ön is a kisújszállási strandfürdő területén található BÜFÉNKET. Állandóan hűtött italokkal, friss és választékos büféáruval állunk rendelkezésükre. Kellemes környezet, jó szórakozási, kikapcsolódási lehetőség. Szövetség AFÉSZ, Kisújszállás Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat (3312) DOLGOZÓKAT ALKALMAZUNK A VAS- ÉS FAIPARI SZÖVETKEZET felvételre keres asztalos szakmunkásokat, valamint betanított faipari gépmunkásokat. Jelentkezés: Szolnok, Ostor u. 1. (H. 1935.) A KEVIÉP VÁLLALAT 4. sz. főépítésvezetősége dolgozókat alkalmaz az alábbi munkakörökben: — villanyszerelő szakmunkást, kubikos brigádot, — valamint mélyépítésben jártas művezetőt. Jelentkezni lehet a főépítésvezetőségen, Szolnok, Landler Jenő u. 22. sz. alatt. (H. 1934.) A SZOLNOKI NYOMDA VÁLLALAT állandó éjszakai műszakra férfi segédmunkásokat alkalmaz a Szolnok megyei Néplap előállításához. Jelentkezés: Szolnok, Vörös Csillag út 28. munkaügy. (3592.) A DÉLALFÖLDI PINCEGAZDASÁG palackozó üzeme, Szolnok, Mártírok útja 15. AKO 25—1 kazánra szakképzett kezelőt keres. (3621.) A VIDIA DÉL-MAGYARORSZÁ- GI VAS- ÉS MŰSZAKI KERESKEDELMI VÁLLALAT Szolnok megyei kirendeltsége felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: — raktári eladói munkakör: felvételi követelmény kereskedői szakképesítés (most végző kereskedelmi, köz- gazdasági képzettséggel is). — Raktári segédmunkás: felvételi követelmény, 8 általános. — Targoncavezetői munkakör, felvételi követelmény: targoncavezetői jogosítvány. 44 órás munkahét. Jelentkezés: Szolnok, Landler Jenő út. (H. 1690.) A VAS- ÉS FAIPARI SZÖVETKEZET a gépkocsi javító-, szolgáltató üzemébe felvételre keres fényező és gépkocsi-vilhvmossági szerelő szakmunkásokat, továbbá a vasipari szolgáltató részlegébe lakatos és hegesztő szakmunkásokat. Jelentkezés: Szolnok, Ostor u. 1. sz. (H. 1848.) Hirdetmény Az újszilvási Kossuth Termelőszövetkezet július 15-én vasárnap 8 órakor Ióárverést tart. Árverésre kerülnek 1, 2, 3 éves csikók, valamint igás- lovak. Helye: Fluch tanya (Abonyi út mellett). KERESKEDELMI VAUALAT Figyelem! fl VIDIA Vas és Műszaki Kereskedelmi Vállalat Szolnok, Pálfy János utcai kiskereskedelmi boltjában cilinderbetétes lakatok és zárak, Zsiguli személygépkocsihoz inditó- és ajtókulcs másolása megkezdődöttA kulcsmósofás a helyszínen megrendelhető, illetve a szolgáltatás elvégzése megvárható, (3608.) n Philaxia Oltóanyag- és Tápszertermelő Vállalat KARCAGI GYÁREGYSÉGÉBE keresünk férfi dolgozókat betanított munkás munkakörbe. A gyáregység beindulásáig a Phylaxia budapesti üzemébe tanítjuk be őket. Szállítás hétfőn és pénteken Karcag-Budapest között vállalati autóbusz- szal. Budapesti tartózkodás idejére korszerű munkásszállást biztosítunk. V Jelentkezés: a Phylaxia karcagi gyáregységénél. (3350.) 1912 (3558.)