Szolnok Megyei Néplap, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-19 / 141. szám
1979, június 19. SZOLNOK MEGY0 NÉPLAP 7 Gyászhírek — Köszönetnyilvánítások Fájdalommal tudatjuk, hogy munkatársunk, FEKETE IMRE 1979. június 12-én közlekedési baleset következtében elhunyt. Temetése 1979. június 19-én 15 órakor lesz Tiszaszőlősön. A KEVIÉP Vállalat saját halottjának tekinti. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk. BIRÖ SÁNDOR, a Ganz Villamossági Művek nyugdíjasa, életének 68. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése június 19-én 14.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temető halottasházából. A gyászoló család, Szolnok, Keskeny J. u. 113. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunk HORVATH GYULA temetésén részt vettek, és fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család, Török- szentmiklós. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, a Volán 7. sz. Vállalat dolgozóinak, a szolnoki Lenin Tsz „Törekvés” brigád tagjainak és a Centrum Áruház dolgozóinak, akik édesanyám, HEGEDŰS ISTVANNÉ temetésén megjelentek. A gyászoló férje, lánya és kisunokája, Andrea, Szolnok. apróhirdetés ingatlan CSALÁDI ház eladó. Szolnok, Pálfy János u. 10. — 5000. (H. 1832.) SZOLNOKON, a Ti- sza-hídnál a men- tetlenen 667 négyszögöl szántó. elK-öl- tözés miatt eladó. Érdeklődni: Szolnok Pálma u. 1. — 5000. (H. 1871.) KARCAGON a toronyházban IV. emeleti. gázfűtéses, szövetkezeti lakás eladó. OTP átvállalással. Szegedi László. (3489.) KARCAGON. Koppány út 22. sz. alatt. háromszobás, összkomfortos családi ház , — sürgősen eladó. (3488.) ELADÓ az állomásnál 2*/, szobás, elsőemeleti. szövetkezeti lakás kp + OTP átvállalással. Szolnok. Mátyás kir. u. 18. 1/6. (H. 1872.) KÉTSZOBÁS, étkezős, IX. emeleti OTP-s lakás a Széchenyi lkt.-en eladó. 270 ezer kp + OTP átvállalással. ..Beköltözhető” jeligére a kiadóba. (3525.) SZOLNOK központjában garázs sürgősen eladó. „Buszpályaudvarnál” jeligére a kiadóba. (3545.) SZOLNOKON, Dráva u. 21. alatti kétszobás, családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Dráva u. 14. (H. 1897.) KÉTSZOBÁS, családi ház melléképületekkel, beköltözhetően eladó. Szolnok, Al- csisziget 10Ö/5. Papp János (Evezős csárda) . Érdeklődni: 18 óráig. (H. 1903.) SZOLNOKON, Almá- si Kertvárosban házépítésre alkalmas telket vásárolnék. „Építési engedéllyel” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1889.) ELADÓ I. emeleti, kétszobás, összkomfortos, 56 mi alap- területű mészöv- lakás, kp. + OTP- átvállalással. „Belvárosban” jeligére a kiadóba. (3472.) 600 négyszögöl szőlő, kis házzal eladó. Homok, Bátor szőlő II. út. Érdeklődni: Martfű, Munkácsy u. 59. (3512.) JÓ állapotban levő tanya gazaasági épületekkel eladó. Kö- vesút mellett. Jászberény, Meggyespe- le 26. Érdeklődni lehet: Pórtelek, ‘Fenyves u. 4. (3533.) SZOBA-konyhás, családi ház 400 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni lehet: idős Molnár Imre Alattyán, Jászapáti u. 1. és Jászberény, Dózsa György út 2. alatt. Molnár József. (3531.) NAGY, másfél szobás, összkomfortos. OTP-s lakást 230 000 Ft OTP-vel cserélnék OTP-átvállalás- sal —^összkomfortos, kertes házra. Szolnok, dr. Csanády Gy. u. 10. sz. 8. em. 23. (3564.) SZOLNOKON. Vosz- tok úti lakótelepen. Zagyva-parton másfél szobás, tehermentes. III. e., szövetkezeti lakás eladó. Ara 280 000 Ft. Kp. 220 000 Ft + 3 évi részletre. „Június” jeligére a kiadóba. (3565.} KÉTSZOBÁS, loggi- ás, öröklakás kp. -f oTP-átvállalással eladó — ugyanott garázs eladó a November 7. felüljárónál. Érdeklődni: Szolnok, Thököly u. 18. III. em. 10. ('3566.) TANYA eladó, kőút mellett. Villany van. Jószágtartásra alkalmas. Szabó István, Barta II. dűlő 23. 5221. (H. 1891.) HÁROMSZOBÁS, családi ház, központi fűtéses,tésztakészítő üzemmel, azonnali beköltözéssel eladó. Török- szentmiklós, Hock J. üt 34. (3549.) AZONNAL beköltözhető, kétszobás, szövetkezeti, gázos lakás kp. + OTP- átvállalással eladó, Szolnok, Széchenyi u. 7. I. em. 3. (3552.) Hᣠeladó. Jászberény, Akácfa u. 10. (3557.) nFpjARiurr MZ TS 125 Luxus eladó, jó állapotban, Szolnok. Kossuth tér 3. II. 7. (3476.) JÓ állapotban levő 3 éves P 12 motor- kerékpár eladó. Tö- rökszentmiklós. Vörös Hadsereg u. 135. Hétköznap 17 óra után. (3502.) IB most műszakizott Zastava eladó. Irányár 35 000 forint. Érdeklődni: Jászivánv. Alkotmány u. 3.. telefon: 12. 17 órától. (3530.) SKODA S 100-as 6 éves. most műszakizott — eladó. Mezőtúr. Damjanich út 17. (3509.) RENDSZÁM nélküli üzemképes Trabant 500-as munkagépnek eladó. Szajol. Tisza Antal út 42. (H. 1892.) JÓ állapotban levő 500-as Trabant eladó. Jászberény, Puskin sétány 15. III. emelet 11. Ma- gócs. (3555.) 1980. júliusig műszakizott CT-s Trabant 601-es sürgősen eladó. Jászberény. Szövetkezet u. 20. III 11. (3556.) ZASTAVA km óra, felni és hengerfej- főcsavarkészlet eladó. Sz^lnpk. Meder u. 22. — 5000 Búza. (H. 1900.) CU-s MB 1000-es Skoda — sérült — olcsón. eladó. Üj- szász. József Attila u. 18. (H. 1902.) ADAS-VÉTFI 7>0-es szalagfűrész eladó. Kálla. Jászberény. Kossuth Lajos út 105. (3529.) 1978-ban műszaki vizsgázott mahagóni motorcsónak 25-ös ..Vihar” motorral eladó. Martfű. Má- ius 1. út 8. 1/6. (H. 1893.) SZEMÉLYGÉPKO- CSI-utánfutó eladó. Érdeklődni lehet: Jászberény. Winer- Lajos u. 18. (3535.) ÜJ. négyszemélyes, hálófülkés kempingsátor és olasz motoros kapa eladó. Szolnok. Bajcsy- Zsilinszky út 4. (H. 1894.) ÖNJÁRÓ szalagfűrész, 200-as gyalugép és lapforrasztó eladó. Törökszentmik- lós, Alatkai út 12. (3548.) ELADÓ egy egyszemélyes gyermekbútor, egy zöldkárpitos, kétszemélyes re- kamié, két fotel és egy * modern szekrénysor. Érdeklődni: Szolnok, Ady E. út 5 II/8. 17 óra uán. (3524.) EGYÉB HÁZTARTÁSI elfoglaltságot keresek 3 vagy 4 órában. „Megbízható” jeligére a Néplap jászberényi szerkesztőségébe. (3554.) LAKÁSCSERE SZOBA-KONYHÁS, összkomfortos, tanácsi lakásom elcserélném másfél szobás lakásra. Szolnok, Május 1. út 52. Érdeklődni 16 órától. (3516.) ELCSERÉLNÉM karcagi, háromszobás, komfortos, kertes, családi házamat hasonló szolnokira. Ajánlatokat „Tehermentes” jeligére a szolnoki hirdetőbe kérem. (H. 1778.) ELCSERÉLNÉNK tanácsi kétszobás, összkomfortos lakásomat két egyszobás összkomfortosra. Cím: Lentulay. Szolnok, Ságvári krt. 69. III. 3. (3541.) SZOLNOK. Várko- nyi téri XVIII emeletesben levő egyszobás. szövetkezeti lakásom nagyobbra cserélném. „IV. emeletig” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1854.) ELCSERÉLNÉM Szolnok, Széchenyi lakótelepi, kétszobás, I. emeleti* tanácsi lakásom Szolnok belvárosában levő hasonló tanácsi lakásra. „Legfeljebb II. emeletig;’ jeligére a. szolnoki hirdetőbe. (H. 1890.) ELCSERÉLNÉM szolnoki, kétszobás, étkezős, I. emeleti, tanácsi ^lakásom, másfél szobás tanácsira. „Vasútállomás környéke” jeligére a kiadóba. (:~60.) HÁZASSÁG 36 éves, 170 cm magas. barna. nőtlen férfi házasság céljából megismerkedne korban hozzáillő leánnyal vagy elvált asszonnyal. Egy "vermek lehet. „Otthonomba várlak” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H 1888.) 42 éves özvegyasz- szony házasság céljából megismerkedne korban h^zzái'b- férfivel. „50 éves korig” jeligére a kiadóba. (3544.) 46 éves 170 cm magas segédmunkás r’érfi megismerkedne korban hozzáillő nővel házasság céljából. „őszi esküvő” jeligére a Néplap jászberényi szerkesztőségébe. (3553.) DOLGOZÓKAT ALKALMAZUNK A SZOLNOKI ALLA- GAZDASÁG laka- ajtóst, mezőgazdasági ^Mgépszerelőt, autósze- villanyszerelőt, gépkocsivezetői vesz fel. Üzemi étkeztetést, munkásszállást biztosítunk. Fizetés a vonatkozó jogszabályok értelmében, egyéb juttatás a kollektív szerződés szerint történik. Jelentkezni lehet a központi kerület vezetőjénél, Szolnok. Piroska. (3440.) A VIDIA DÉL-MAGYARORSZA- GI VAS- ÉS MŰSZAKI KERESKEDELMI VÁLLALAT Szolnok megyei kirendeltsége felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: — raktári eladói munkakör: felvételi követelmény kereskedői szakképesítés (most végző kereskedelmi, közgazdásági képzettséggel is). — Raktári segédmunkás: felvételi követelmény, 8 általános. — Targoncavezetői munkakör, felvételi követelmény: targonca- vezetői jogosítvány. 44 órás munkahét. Jelentkezés: Szolnok, Landler Jenő út. (H. 1690.) A SZOLNOKI CUKORGYÁR felvesz portást és éjjeliőrt. Jelentkezés a rendészeti vezetőnél. Szolnok, Vörös Hadsereg u. (H. 1875.) A VAS- ÉS FAIPARI SZÖVETKEZET a gépkocsi javító-, szolgáltató üzemébe felvételre keres fényező és gépkocsi-villamossági szerelő szakmunkásokat, továbbá a vasipari szolgáltató részlegébe lakatos és hegesztő szakmunkásokat. Jelentkezés: Szolnok, Ostor u. 1. sz. (H. 1848.) A MEZŐTÚRI BÚTORIPARI SZÖVETKEZET felvesz asztalos szakmunkásokat, faipari gépmunkásokat, női, férfi betanított és segédmunkásokat. A szakmával nem rendelkezőket betanítjuk. Jelentkezni lehet 5401 Mezőtúr, Regálé 1. műszaki vezetőnél. (3464.) Hirdetmény Az újszilvási Kossuth Termelőszövetkezet július 15-én vasárnap 8 órakor lóárverést tart. Árverésre kerülnek 1, 2, 3 éves csikók, valamint igás- lovak. Helye: Fluch tanya (Abonyi út mellett). (3558.) A martfűi Növényolaj- gyár sürgősen alkalmaz középfokú végzettséggel rendelkező villamos szakembert, elektrikust, minősített hegesztőt, villanyszerelő szakmunkásokat. Jelentkezés: személyesén a gyár mukaügyi vezetőjénél. (Rákócziújfalu és Martfű között a gyár telephelyén.) (H. 1682.) Napi 10-13 mázsa túrót készít! a karcagi Tejüzem, félzsires és zsirdús minőségben. Képünkön: csomagolásra késsiti elő a tehéntúrót lecse Jánesné Az MTA Debreceni Akadémiai Bizottságának pályázati felhívása A Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottsága a Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmór és Szolnak megyében folyó tudományos tevékenység hatékonyabbá tételére részben saját anyagi erőből, részben a megyék intézményei és vállalatai által rendelkezésre bocsájtott anyagi támogatás révén az alábbi témakörből hirdet pályázatot. TARSADALOMTUDOMA- NYI SZAKBIZOTTSÁG. 1. A földrajzi és helynevek gépi feldolgozása a régió megyéiben. 2. Egy alföldi etnikaitáji csoport néprajzi jellemzői. 3. Egy ipari vagy mező- gazdasági termelőüzem (állami gazdaság vagy termelő- szövetkezet) története Hajdú- Bihar. Szabolcs-Szatmár, Szolnok megyében. 4. Ady és Debrecen. 5. A Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár, Szolnok megyei iskolakultúra XIX. és XX, századi hagyományai, különös tekintettel a nevelési gyakorlat történetére. 6. Áttekintő feldolgozás a debreceni felvilágosodás egy szakaszának eszme- és tudománytörténetéből. 7. A városi, megyei művelődési központ működési alapelvei és feladatai. 8. A megyei székhelyek ipari struktúrájának helyzete, fejlesztésének lehetőségei. 9. Népi gyógyítás a Hortobágyon. 10. Közösségi nevelési és művelődési folyamatok a szocialista brigádokban. 11. A munkaerőhelyzet és -gazdálkodás Hajdú- Bihar, Szabolcs-Szatmár és Szolnak megyében. 12. Szabolcs-Szatmár megye munkás- és parasztmozgalmának története. környezettudományi SZAKBIZOTTSÁG. 1. A biológiai szennyvíztisztítás szerepe és jelentősége a DAB illetékességi területén. 2. Természetközeli és mesterséges ökoszisztémák vizsgá’ata a DAB illetékességi területén. 3. A tározók biológiai vízminőségének kritériumai különböző hasznosítás esetén. 4, A peszticidek felhasználása és peszticidek okozta mérgezések előfordulása a DAB illetékességi területén. 5. A levegő- és vízszennyeződés vizsgálata a Hortobágyi Nemzeti Park területén. 6. A Hortobágy jellegzetes növény- és álilategvütteseinek taxonómiai, etológiái ^s ökológiai vizsgálata. 7. A gén- bankprogram keretében védett állatok viselkedésének és tartási körülményeinek elemzése a Hortobágyi Nemzeti Parkban. 8. A növénv- védelem, a műtrágyázás és az öntözés hatása n Hortobágyi Nemzeti Park élővilágára. MŰSZAKI SZAKBIZOTTSÁG. 1. Önműködő térbiztosító és sorompóberendezések automatikus műszaki tesztelése. diagnosztikája (tanulmány). 2. A felépítménycsere kivitelezési költségei és az üzemi veszteségek együttes összegének csökkentése a folyamatos és megszakításos vágányzárak optimális arányának meghatározásával (tanulmány). 3. A lakóterü- iti csővezetékes hulladék- szállítás korszerűsítéséről tanulmány készítése, tekintettel a köztisztasági vállalatok műszaki fejlesztésére is. • 4. Javaslat egyszerű műszaki megoldásra a városi közúti forgalom automatikus regisztrálására. különös tekintettel a jeltovábbítás és adatszolgáltatás rendszerére. 5. Gördülőcsapágyak zajszint szerinti szelektálását végző műszer prototípusának dokumentálása. 6. Homlokzat- színezési variációk és alrendszerek kidolgozása paneles lakóépületeknél. 7. Tetőszigetelési alrendszerek, illetve variációk kidolgozása lakó- és ipari épületekre. KÉMIAI SZAKBIZOTTSÁG. 1. Peszticidek összehasonlító vizsgálata egységes meghatározási módszerek kidolgozása érdekében. 2. Tanulmány a mikroelem-trágyázás hatékonyságáról Hajdú iBihar és Szabolcs-Szat-» már megyében. 3. Korszerű módszerek és szemléltetési lehetőségek alkalmazása a középiskolai kémia tanításában. 4. Fermentációs eredetű gyógyszeripari termékek jelentősége és perspektívája a népgazdaságban. 5. Javaslat ipari melléktermékek és hulladékok gazdaságos felhasználására. 6. Makro- és mik- rotápelem-tartalimú ipari melléktermékek hasznosítása a mezőgazdaságban. 7. A mák növényvédelmi technológiájának kidolgozása, különös tekintettel a vegyszeres gyomirtásra. MEZŐGAZDASÁGI szakbizottság. 1. Az alma és dohány ágazattársításának üzemgazdasági kérdései a Nyírségben. 2. Tudományos gazdasági céltársulások szervezésének lehetőségei és feltételei a Tiszántúl térségében. 3. A Tiszántúl öntözés- fejlesztésének ökológiai és gazdaságossági összefüggései. 4. Az ökológiai-biológiai szemlélet alkalmazása a korszerű mezőgazdaságban. 5. A rizstermesztés rendszer- szemléletű technikai és technológiai feljesztése. 6. A cukorhozam fokozásának lehetőségei agrotechnikai eszközökkel a cukorrépánál. 7. A mezőgazdasági melléktermékek és hulladékok hasznosításának lehetőségei. MATEMATIKAI-FIZIKAI SZAKBIZOTTSÁG. 1. A debreceni könyvtárak 1948-ig terjedő csillagászati anyagának feldolgozása. 2. A kötelező közoktatás bevezetése óta használt matematikai vagy fizikai középiskolai tankönyvek összehasonlító kritikai feldolgozása. 3. A debrécéni fizikaoktatás története a XVIII. századtól a felszabadulásig. 4. „Tudóstanárok” a középiskolában Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár és Szolnok megyében a felszabadulásig. 5. Szabadon választott téma fizikai anyagvizsgálati módszerek ipari alkalmazási köréből Hajdú- Bihar, Szabolcs-Szatmár és Szolnok megye iparvállalatainál. 6. Ipari problémák megoldása alkalmazott matematikai módszerekkel Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár és Szolnok megye iparvállalatainál (szabadon választott téma). ORVOSTUDOMÁNYI ÉS BIOLÓGIAI SZAKBIZOTTSÁG. 1. Immunkorrekciós vegyületek előállítása (thymosin, transfer factor, lym- phokinek stb.). valamint ezek kísérletes és klinikai kipróbálásának tapasztalatai. 2. Hydroxyurea vérképző rendszerre irányuló hatásának kísérletes vizsgálata. 3. Humángenetika és molekuláris biológia (szabadon választott tudományos kutatás). 4. Helyi lehetőségek és hiányok a nagyműszerek sürgős szerviz- ellátásának és műszerparkfejlesztésének biztosítására a DÁB területén (tervtanulmány). 5. A molekuláris biológiai szemlélet alkalmazása a korszerű mezőgazdaságban. 6. Béta-laktám típusú vegyületek fejlesztésének perspektívái és lehetőségei. 7. Antibiotikumok felhasználása és új alkalmazási területei. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: Pályamunkák a megadott tárgykörökhöz tartozó egyéb témákból is benyújthatók. Pályázhatnak tudományos vagy gyakorlati munkakörben dolgozó egyéni kutatók és kutató kollektívák. A pályázaton eddig nem publikált. máshol még be nem nyújtott, olyan tanulmányokkal lehet részt venni, amelyek a feldolgozott témák eddigi irodalmához képest eredeti, új gondolatanyagot tartalmaznak. A pályázatot négy példányban (oldalanként 25— 30 sor), A/4 formátumban kell benyújtani a Debreceni Akadémiai Bizottság titkárságára (4001 Debrecen. Pf.: 58.). A pályázatok terjedelme a 100 oldalt lehetőleg ne haladja meg. A tanulmányhoz egy-ikét oldalas összse- foglalót kell csatolni, és a pályázónak meg kell jelölni a gyakorlati felhasználhatóság szempontjából számba- jöhető területeket, intézményeket. illetve üzemeket. A pályázatok benyújtásának legkorábbi határideje 1979. szeptember 30.. legkésőbbi 1980. szeptember 30. A megfelelő színvonalú pályázatokat általában 2—5 ezer forintig, az esészen kiemelkedő pályamüveket 5—10 ezer forint kereten belül jutalmazzuk. A különféle pályaműveket a szakbizottságok illetékesei bírálják el és ^esznek javaslatot azok dí- iazására. A benvúitott nálvá- zatok eredménvhirdetésére minden év december 15-ig kerül sor. Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottsága