Szolnok Megyei Néplap, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-13 / 136. szám
1979. június 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 aI K€P€F myö előtt Érdekes, a televízióban szinte egyszerre jött rá Czi- gány György és Balázs Árpád — az elmúlt héten mindketten egy-egy műsort dirigáltak, — hogy a rögtönzésnek, idegen szóval improvizációnak, milyen különös varázsa lehet. És hogy ma is lehet improvizálni, jóllehet az alkotásnak ez az alkalmi módja ma már kiment a divatból; már nem járja, hogy akár hangversenyeken, ha lehetőség kínálkozik rá. az előadó váratlanul csak úgy magától teremtsen valamit, a hallgatóság külön gyönyörködtetésére. Pedig hajdan, a múlt században és még előbb is, szívesen rögtönöztek nemcsak muzsikusok, költők is játékos versengés közepette, még szónokok is az emelvényen, s volt színház is, amely a rögtönzésben élte ki magát sőt. kifejezetten ez adta meg létjogosultságát. (Commedia deli’ arte) Meglehet, az alkotásnak ebben a formájában a tudatossággal szemben az ösztönösség lép fokozottan előtérbe, és az önfeledt játékosságnak jut nagyobb szerep benne, mint alkotáskor, egyebütt. De ha a rögtönzés hatására célozva varázsról beszéltem, annak magyarázata az a tény, hogy improvizáció esetében valaminek a születésénél lehetünk jelen, ez adja különösségét, s nem a már kész befogadására vagyunk ren- d.eltetve. Együtt szurkolhatunk az alkotó- játszó művész várható sikerének; például annak, hogy egy pályaudvari szignó-dallamból megszülethessek egy formás fugetta az orgonán, vagy egy kétsoros dalocska szonatinává váljék a zongorán Az ezzel járó szellemi izgalmak még azokat is megérinti, azokra is ráragadnak, akik belső barátságban nincsenek a muzsikával. Hasonlatom talán kissé közönséges, de valahogy úgy lehet a néző az efféle rögtönzésekkel, elsősorban zeneiekre gondolok, s az általuk keletkezett „művekkel”, mint az a fogyasztó, akinek izgalmasabb a falatozás. ha azt is megmutatják neki, miből, és azt is, hogy hogyan készül a várva várt eledel. Kistétényi Melinda és Lantos István Sopronban, Kemény Gábor a stúdióban, a gyermekeknek szóló Han- goskodóban vállalta ugyanazt: élvezetesen avatta be nézőit a játékos alkotásnak ebbe a gyönyörűséges örömébe. Rögtönzés Egyébként imponáló, ha valaki megadott feladat megoldásához, nyelvünk bizalmasabb kifejezésével „kapásból” lát hozzá, azaz habozás, gondolkodás nélkül, és meg is oldja feladatát. Ami tehát a zenei improvizációra igaz, általában is igaz. Mindez persze korántsem azt jelenti, hogy a rögtönzés afféle szemfényvesztés. Hisz a produkáló művészek szépen beszéltek arról is, hogy mi kell hozzá (lelki tartalék, technikai készség, mélységes zeneismeret), hogy egy egyszerű dallamból is zenemű születhessék olyanformán, mintha csak egy Mozart kötetből ugrott volna elő. (Balázs Árpád jellemezte így Kemény Gábor egyik rögtönzését.) Hogy pedig a játékos improvizációnak milyen sokféle módja lehetséges, a Hangoskodó erre is mutatott példát, nem egyet. A jelenlevő gyerekek olyan mondatokat gyártottak „kapásból”, amelyek oda-vissza mondva is ugyanazt jelentették, vagy kerestek és találtak hangsorokat, amelyek visszafelé énekelve is ugyanúgy hangzottak. Itt jegyzem meg, hogy a Hangoskodóban a televíziós zenei nevelésnek új apostola támadt, a zeneszerző Balázs Árpád személyében, aki pompás nyelven, színesen és áthatóan tud beszélni és beszéltetni, érzékeltetni tudja azt is, ami elvont, ami túlságosan gondolati, emberközelbe hozva a tőlünk távol álló fogalmakat. Nem is tudom, miért csak egy gyermekeknek szánt műsorban találkozhatunk vele a képernyőn ? A péntek esti Improvizáció és a vasárhap délelőtti Hangoskodó tehát ;— gondolom anélkül, hogy összebeszéltek volna — ugyanazt a gondolatot kívánták sugalmazni, illetve erősíteni: a komoly zenélés ma sem tiltja a „komolytalan” játékosságot, szélesebben véve az alkotó embernek igen is joga van a szellem legszebb játékai közé sorolható rögtönzéshez. Hányszor, de hányszor jól esnék efféle játékos szellemesség egy-egy túlságosan is kiszámított, túlságosan is „tudatos” televíziós műsorban, ami frissítő fuvallatként hathatna; amikor szóhoz juthatna a pillanatszülte helyzetben a televíziós személyiség játékos kedve. Mert rögtönözni jó: frissíti azt, aki csinálja, és azt is, aki csak élvezi, nézi vagy hallgatja. Mi tagadás, nemcsak a képernyőn, de az életben is valahogy elszoktunk a rögtönzésektől, valahogy nem futja a kedvünkből. A két idézett zenei műsor egyik érdeme, hogy figyelmeztet erre a „feledé- kenységünkre”. Persze csak akkor van értelme a szellemi kockázatvállalás eme formájának, ha meg is van hozzá az aranyfedezet: a szükséges gondolati és érzelmi telítettség. Röviden Üjabb „emlékező sorozat” indult útjára, azokat a filmeket veszi elő sorjában a televízió, amelyekben Kiss Manyi játszott, méghozzá jelentősebb szerepeket. Elsőként a Maga lesz a férjem-et láthattuk, amely bár 1937- ben készült, nem ismeretlen előttünk, hisz nem is oly rég a Kabos-sorozatban is szerepelt. (Lehet, hogyha egy Csortos- vagy egy Jávorsorozat indul, akkor is újra látjuk megint?) A Nóti károly írta, Gaál Ernő rendezte vígjáték ha humorát tekintve már kissé avas is, egy-egy színészi alakítás révén, mégis több volt, mint emlékeztető: élvezetes szórakozást nyújtott. Áz ünnepi könyvhetek történetéről készített dokumentumfilmet Mold,ován Domokos, és néhány ritka, felfedezés erejű részlettel rukkolt elő, de mégis filmje csak vázlatnak, töredéknek hatott; a felvillantott epizódok nem tudták megéreztetni velünk az elmúlt ötven év könyvünnepeinek jelentőségét, nem tudták felmutatni az ünnepi események összetett, sokszor ellentmondásos tartalmát. Ebben a témában több lehetőség rejlett mint amennyivel a dokumentumfilm élni tudott. „Darázsfészekbe nyúlt” a Művészeti Magazin, — művészkolóniák életéről készített riportokat, melyekben azt nyomozta, hogy a telepen élés mennyiben jelenti egyben a közösség megteremtésének feltételeit is. Még egyszerűbben, szellemi közösséget alkotnak-e az ott lakó művészek, vagy egymástól függetlenül, elszigetelten járják magányosan a maguk művészi útját? Ha nem is bolydult fel a megbolygatott „darázsfészek”, annyi kiderült, hogy a jelenlegi helyzet igen ellentmondásos, sőt helyenként nyugtalanítóan az. Mindenesetre dicséret illeti a Művészeti Magazint, hogy ilyen izgalmasan mai kérdéshez mert hozzányúlni. V. M. Kiadja a Kossuth Politikai könyvek Több alapvető fontosságú ideológiai kötettel, egy szociográfiai munkával és egy dokumentumkönyvvel jelentkezik a napokban a Kossuth Könyvkiadó. A szocialista országok egysége című könyvben — amelyet a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának szocialista világrend- szer gazdasági intézete gondozott — a szerzők egyebek között a szocialista gazdasági integráció kérdéseit elemzik. A másik — A béke és a haladás Európájáért című — politikai könyvújdonság a mai nemzetközi politika egyik központi kérdésével: a béke. az enyhülés és a társadalmi haladás kapcsolatával foglalkozik. Hat szocialista ország szerzői sorában magyar részről Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője és Lakos Sándor, az MSZMP Társadalomtudományi Intézetének igazgatója szerepel. A könyvet a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának nemzetközi munkásmozgalmi intézete állította össze. A. karcagi Agyagipari Népművészeti Háziipari Szövetkezetnél évente 700-800 ezer darab különböző formájú korsó, tányér, szilke, butélia készül belföldre, illetve külföldre. Képünkön: mintázzák a tányérokat Sok siker részese volt Negyvenöt év a színházi fodrászműhelyben A Szigligeti Színház évadzáró társulati ülésén bejelentették: Dobos Ferenc, a színház főfodrásza nyugdíjba megy. A színészek vastapsa köszöntötte, miközben az elnökségi asztalhoz ment, hogy átvegye jutalmát. Később a színház aprócska fodrászműhelyében — ez egyúttal az országos hírű parókatár is — beszélgettünk pályájáról, szakmájáról. — Hogyan lett színházi fodrász? — Tudja ez régen úgy volt, hogy egy mesternek meg kellett tanulni szakmája minden apróságát, részletét. Egy fodrásztanulónak tehát a színházi fodrászat fogásait is ismernie kellett. Így kerültem én még segéd koromban a szegedi színházhoz. Mesterem az a Róth Aurél volt, akinek a keze alatt tucatnyi magyar színház — az Operaháztól a debreceni színházig — fodrásza tanulta a mesterséget. A többi egyszerű: fel- szabadulásom után is a szegedi színháznál maradtam. A háború és a hadifogság miatt nyojc évig nem volt színház az eleiemben, azazhogy egy kicsi mégis: a hadifogolytábor műkedvelő előadásaira is én készítettem el a szereplők frizuráit. Szegedről 1954-ben jött Szolnokra. Itt is — mint Szegeden — feleségével együtt dolgozott. Nagyon sokat, nagyon állhatatosan. A színházi fodrásznak mindent magas színvonalon kell tudnia, mert az ő munkája is — akárcsak a rendezőé vagy a színészé — megméretik a színpadi reflektorok fényében. Egy divatos utcai frizurát éppúgy tudnia kell elkészíteni. mint egy bonyolult rokokó stílusú fehér parókát. A szolnoki fodrászműhely szekrényeiben közel ezer parókát őriznek kifogástalan rendben. A parókakészítés rettenetesen nehéz, szemrontó mesterség: nagyjából a subakészítéshez hasonlítható, csakhogy itt a fonalat hajszálak helyettesítik, az alapot pedig szemmel alig látható rácsozatú vékony szövet. Ezt csinálni hasonló érzés — ahogy mondja — mint amikor az ember álmában fut- fut, de nem halad. A színházi sikerekből gyakran jutott Dobos Ferencnek is. Igaz, nem voltak ezek látványosak. — A színészek, rendezők többsége elismeri, megbecsüli a fodrász munkáját. Egész generációk ültek a kezem alatt, sose volt rossz szavuk hozzám. Erre legalább olyan büszke vagyok, mint arra, hogy a negyvenöt éves munkaviszonyom alatt fegyelmim, figyelmeztetésem nem volt. Még néhány nap, és hatvanegy évesen megkezdi a nyugdíjas éveket. Szereti a focit, a szabad természetet. Most majd megengedi magának azt a „fényűzést” is, Szokásos kép próba előtt: Dobos Ferenc a „szereplő” frizurát készíti hogy színházba jár, és végignézi az egész darabot. Mert amíg dolgozott... — Ügy voltam, mint a hajófűtő a fenéken, a gépházban; aki a tengeren volt ugyan, de csak ritkán látta a tengert. Amikor a színházban próba, előadás volt — én dolgoztam, legföljebb 10—15 perces részletekben láttam az előadást. Persze nyugdíjban a munkámtól sem akarok végleg elszakadni. Már évek óta én vezetem a szegedi Szabadtéri Játékok fodrászatát. Nagy felelősség, hatalmas munka ez — igaz évente csak hét héten át. Ügy, hogy lesz időm a két gyerekemmel és a kis unokámmal beszélgetni, játszani — és nagyokat csavarogni a Tisza-parton. Sz. J. Komolyan és ironikusan a szerelemről Szemes Mari előadóestje Szolnokon A Pelikán pódium bérletes előadóest-sorozata a közelmúltban Tolnay Klári műsorával ért véget. A nagy érdeklődésre való tekintettel — a megkérdezettek 75 százaléka igényelte nyárra is az előadóesteket — a JászNagykun Vendéglátó Vállalat továbbra is egy-egy művész műsorára invitálja a szolnokiakat. Legutóbb, hétfőn este Szemes Marival találkozhattak az érdeklődök, aki témájául a szerelmet választotta. Örökzöld téma, írók, költők sok bölcsességet megfogalmaztak már róla, tanácsokat, recepteket adtak, hogyan szeressük a másikat. Mégis vannak, akik önzőén, mások önfeláldozóaii szeretnek. Némelyek önmagukat szeretik a másikban, vagy az vonzza hozzá, azt szereti benne, amilyenné maga is akar válni. Ahány ember, annyifélemód szerelmes. A rengeteg változatból elevenített fel néhányat műsorában Szemes Mari. Az első rész József Attila, Buzzati, Somlyó György verseiből, írásaiból állott. Jó ízléssel összeválogatott verseket, novellákat, részleteket adott elő a művésznő. Igazán nem tehet arról, hogy mégis az est második része volt a sikerültebb, amelyben enyhén pikáns tanmesék. Mikszáth szatirikus írása, a „Két szekér öregasszony”, s Weöres tündéri gyermekverseiből hangzott el néhány. Ügy látszik, a közönség hangulatához ezek álltak közelebb, de meg kell jegyezni, hogy bár Szemes Mari a mély gondolatokat tartalmazó műveket is igen kiválóan szólaltatta meg; egyéniségéhez mégis a második részben szereplő alkotások illettek inkább. Emlékezésekkel, tanulmányokkal Megjelent a kisújszállási gimnázium jubileumi évkönyve A névadó születésének 100., a kollégium létrejöttének 50. évfordulója alkalmából jelent meg a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium és Közgazdasági S?akközépisko- la jubileumi évkönyve. Az évkönyv tematikailag két fő részre tagozódik. Az örökség című rovatban Ágotái László Ari Sándorra, az iskola korán elhunyt, de gazdag életművet alkotott volt igazgatójára emlékezik, Zsoldos István az öregdiákok Baráti Köre történetét írta le; dr. Kiss Kálmánná az iskola elmúlt évtizedének munkáját értékeli, Tóth Albert az iskola KlSZ-szerve- zetéről ad történeti visszatekintést, dr. Szabó Lajos pedig a kollégiumi nevelés fél évszázadát mutatja be. A könyv második része az iskolában működő nevelők tudományos munkásságának egy-egy részletét teszi közzé. Dr. Szabó Lajos, a „Mirhó Gáttyának” építéséről ír. Zsoldos István Gazdasági és társadalmi viharok Kisújszálláson az 1863. évi aszály idején címmel értekezik, dr. Borók Imre, az iskolai élet régmúltját idézi Móricz Zsigmond Forr a bor című regénye alapján, dr. Kiss Kálmán pedig azt elemzi, hogy a munkásmozgalom helyi hagyományainak milyen befolyásuk volt az iskola életére. Dr. Jausz Bélára, a magyar pedagógia kiválóságára emlékezik dr. Szabó La- josné, dr. Vincze Sándor pedig a továbbtanulás — felsőfokú tanintézetekben — a pedagógus-ellátottság és a szociális összetétel fontosabb összefüggéseit elemzi tanulmányában. Egyed-Kun Jó- zsefné, a szocialista tanárdiák viszonyról, Juhász Zoltán pedig a fizika tanítását segítő berendezésekről ír. A csaknem 400 oldalas, képekkel, illusztrációkkal színesített jubileumi évkönyv hű keresztmetszetét adja az iskola és a kollégium régi, valamint mai életének. — ti — T. G.