Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-19 / 115. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. május 19. SZOLNOK MEGYEI 1979. május 19. SZOMBAT IVÓ NAPJA A Nap kél 4.03. nyugszik 19.19 órakor. A Hold kél 0.46, nyugszik 11.37 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: nappali go- moly felhő-képződés, eső nélkül. Élénk déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 25 —30 fok között. Egy lépés elére, két lépés hátra Hetvenöt évvel ezelőtt, 1904. május 19-én jelent meg Lenin történelmi jelentőségű híres munkája, az Egy lépés előre, két lépés hátra. A lenini mű keletkezésének, jelentőségének hátteréül mondjuk el, hogy az OSZDMP 1903- ban tartott II. kongresszusán Lenin vezetésével a forradalmi marxisták következetesen felléptek az opportunizmus minden válfaja ellen. A kongresszus — éles politikai összecsapások nyomán — forradal- * mi programot fogadott el, majd a szervezeti szabályzat körül lefolyt nagy vitában sikerült győzelemre vinni a forradalmi párt építésének lenini elveit. Ezzel a kongresszuson — Lenin vezetésével — kialakult a bolsevik párt, az első forradalmi marxista párt. amely felvette a harcot a II. Internacionálé vezetőinek opportunizmusa ellen. A kongresszuson azonban új opportunista irányzat lépett fel, a mensevizmus. Lenin kilépett az Iszkra szerkesztőségéből. mivel az a men- sevikek kezére került, s kemény harcot indított a mensevizmus züllesztő, a párt _ forradalmi erejét veszélyeztető befolyása ellen. Ennek a forradalmi harcnak a jegyében írta meg Egy lépés előre, két lépés hátra című művét, amelyben leleplezte a mensevikek opportunizmusát a pártszervezet kérdésében, s kidolgozta azokat az elveket, amelyeket ma is a pártépítés lenini normáiként tartunk számon. Áttelepítették a gólyákat Biztonsági és madárvédelmi okokból áttelepítette a Villamos-távvezetékek oszlopain fészkelő gólyákat a Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat. A korábban elvégzett felmérés nyomán több mint 120 gólyafészek áttelepítéséről kellett gondoskodni. Űj fészkelőhelyül a vállalat nagy fémkosarakat készíttetett és ezeket biztonságos módon, külön fémtartóval a vezetéktartó oszlopok fölött elhelyezve rögzítették. A nemkívánatos helyen levő gólyafészkeket autódaruk segítségével helyezték el a kosarakban. A körültekintően végzett áttelepítést már nagyrészt lebonyolították és a gólyák is elfoglalták helyüket biztonságpsabb otthonaikban. A távvezetéklakó gólyák átköltöztetésével, ami a vállalatnak 150 000 forintjába keJ rült, csökkentették a rövidzárlatok veszélyét és egyben a hasznos madarak biztonsáJ gát szolgálták. BBC-áruház nyílik Berekfürdőn A Karcag és Vidéke Áfész ÁBC-áruházat épített Berekfürdőn. Az üzletet ma délelőtt adják át. Beruházója és kivitelezője egyaránt a helyi fogyasztási szövetkezet volt. „ElsO kézből” Politikai fórum Szolnokon A megyei Művelődési és Ifjúsági Központ „Első kézből” címmel külpolitikai sorozatot indít, amelynek keretében a résztvevők ismert újságírókkal, politikusokkal találkozhatnak, beszélgethetnek aktuális témákról. A sorozat első találkozójára május 28-án 18 órai kezdettel kerül sor a Komarov-teremben: Ónody György a rádió külpolitikai főmunkatársa az iráni helyzetről tart tájékoztatót. Lonó nyerőszámok A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Sándorfalván megtartott 20. heti lottósorsolás alkalmával a következő nyerőszámokat húzták ki: 28, 33, 34, 47, 76 A 4. nemzetközi olimpiai sportlottó-szelvények sorsolásán öttalálatos szelvény nem volt. Négytalálatos szelvénye 54 fogadónak volt, nyereményük egyenként 43 287 forint. Három találatot 3786 fogadó ért el, nyereményük egyenként 309 forint. A kéttalálatos szelvények száma 82 689 darab, ezekre egyenként 18 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. A nyeremények az illeték levonás után értendők. Ritka madarak Csehszlovákiában az idei télen Tachov környékén egy szürkegém párt vettek észre. Ez azért érdekes jelenség, mert a szürkegémek rendszerint Dél-Európában, vagy Észak-Afrikában telelnek. Ezek a gémek gólya nagyságú madarak a gázlók fajtájából és rekedt hangjukkal hívják fel magukra a figyelmet. Fiatalok figyelem! Riportpályázat A Szolnok megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, a KISZ megyei és városi bizottsága, valamint a Magyar Ifjúság szerkesztősége riportpályázatot hirdet KISZ-alapszervezetek, ifjúsági klubok és egyéni pályázók részére. A pályázatra nevezni lehet írásos riporttal — maximális terjedelem három gépelt oldal — magnós riporttal — minimum öt perc lehet — továbbá fotóval, vagy fotósorozattal. A pályázati anyagok bármilyen, fiatalokkal kapcsolatos témáról szólhatnak, emellet feldolgozhatják egv KISZ-alapszervezet vagy ifjúsági klub történetét, mindennapjait. A pályázatra a riportokat, illetve a fotókat legkésőbb június 20-ig kell eljuttatni a megyei Művelődési és Ifjúsági Központ címére. A pályamunkák értékelésére és a díjak átadására — az öt legjobb riport szerzője részesül értékes jutalomban — 1979. június 30-án. a Magyar Ifjúság szerkesztőségi találkozóján kerül sor a megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. Uj járatok, csökkenő zsúfoltság Menetrendváltozás a Volánnál Egész Európában, így hazánkban is május 27-én 0 órakor lép életbe az 1979/1980. évi vasúti valamint a hivatalos autóbusz-menetrend. Több, kényelmesebb autóbusz szállítja az utasokat május 27-től a megyében — kaptunk tájékoztatást a Volán 7. sz. Vállalat illetékeseitől. A múlt héten megérkezett 'a központi telepre hat új Ikarusz 280-as csuklós autóbusz, amelyek közül egy kiselejtezett járművet pótol, három a megyeszékhely helyi forgalmát segíti, kettő pedig a Szolnok—Besenyszög vonalon közlekedik. Fölfelé Fotó: TKL B biztonságosabb közlekedésért 1978-ban 31,9 százalékkal emelkedett a tiszafüredi járásban a közlekedési balesetek száma. Ezek előidézője legtöbbször a gyorshajtás, az elsőbbségadás elmulasztása, valamint az ittas vezetés volt. Szerencsére gyermekbaleset tavaly nem történt a járásban. Jelenleg két KRESZ-park áll az általános iskolai tanulók rendelkezésére, és ebben az évben újabb kettő készül el az óvodásoknak. Valamennyi általános iskolában megalakultak, és tevékenykedtek az úttörő közlekedési őrsök. Részükre, valamint a gépjárművezetők számára, rendszeres. szakmai továbbképzéseket. vetélkedőket szervez — a KISZ-tagok bevonásával — a balesetek megelőzése érdekében a tiszafüredi járási Közlekedésbiztonsági Tanács. Népszerű a troli A Közlekedési Főigazgatóság tervet készített az új környezetvédelmi feladatok megoldására. Növelni kívánják a trolibuszhálózatot, a főváros új negyedeiben és a város belsejében, részben a hegyvidéken. Azt. is felmérik, hol lehet a troliknak külön védett sávot kijelölni. A távolsági járatok közül említést érdemel az új két páros járat. Ezentúl — munkanapokon — Jászladányból 7.09-kor és 12.30-kor, Jászberényből vissza 10.50-kor és 12.30- kor is indul autóbusz. A Túrkeve—Kuncsorba— Szolnok között közlekedő autóbusz az új menetrend szerint 55 perccel korábban, 6.30- kor indul Túrkevéről és 8 órakor érkezik a megye- székhelyre. A szolnoki helyi járatokról: alkalmazkodva a lépcsőzetes munkakezdéshez, több új járat, módosított menetidővel jár, például a MunTavaly még külön jegy- utalványtömböt és könyvvásárlási utalványokat kaptak a fiatalok az Állami Ifjúsági Bizottságtól kedvezményesen, színházi és zenei műveltségük, olvasottságuk fejlesztése érdekében. Az idén új, kombinált kulturális utalványtömb került forgalomba, amely színház-, hangverseny- és operajegy, valamint könyv kedvezményes vásárlására jogosítja fel tulajdonosát. Ezer tömböt kapták elosztásra a megye járási és városi KISZ- bizottságai. A tömb lapjai' Ötvenéves az Intourist Kiállítás a Barátság klubban Félévszázádos évfordulóját ünnepli a legnagyobb szovjet utazási iroda, az Intourist. Magyarországi képviselője. Grigorij M. Adrijanc tegnap Szolnokon-, a Hazafias Népfront Barátság klubjában kiállítást nyitott meg, amely színes fotókon mutatja be a Szovjetunió legszebb tájait. Az utazást kedvelők Moszkva, Leningrád, Tallinn és más városok műemlékeiben gyönyörködhetnek, de láthatók képek a hatalmas ország más szép vidékeiről is. A kiállítás május 28-ig tekinthető meg, az érdeklődők utazással kapcsolatos kérdéseikre az IBUSZ szolnoki kirendeltségénél kaphatnak választ. Jászberényi járás: dr. Szilágyi János. Jászboldogháza (Alatyán, Jásztelek. Jánoshida, Jászalsószentgyörgy. Jászboldogháza) ; dr. Kovács Pál. jász- árokszállás (Jászárokszállás, Jászágó); dr. Pásztor János, Jászapáti (Jászapáti, Jászivány); dr. zilahi János, Jászfényszaru (Jászfényszaru); dr. Vincze Tibor, Jászdózsa (Jászjákóhalma, Jászdózsa); dr. Tasi János, Jászkisér (Jászkisér); dr. Köké- nyesi Albert, Jászladány (Jász- ladány): dr. Kiss Béla. Jász- szentandrás (Jászszentandrás). Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor: dr. Dunay Miklós, Jászberény. Vörösmarty út 1. Tel.: 624. Kisújszállás: dr. Szűcs Aladár, Kisújszállás, Nagy Imre út 27. Kunszentmártoni járás: dr. Nagy Lajos. Csépa, Béke út 54/a. Mezőtúr és Kétpó: dr. Fadgyas Károly. Mezőtúr, Köztársaság út 20. Karcag: dr. Ko- csubé Sándor, Karcag, Hunyadi út 5. (nagyüzem és tanyai terület) ; dr. Hazay Béla. Karcag. Varró út 18. (városi körzet). Szolnok és környéke: dr. Gulyás László, Szolnok. Áchim A. út 26. (Szolnok. Rákóczifalkásőr, a Vörös Hadsereg és a Landler Jenő úton. A részletes menetrendet az illetékes üzemekkel közösen állította össze a vállalat. Jó hír a Széchenyi lakótelepieknek : munkanapokon harmincnéggyel, munkaszüneti napokon hattal több járat indul és érkezik onnan. Az új menetrend — amely május 27-én, vasárnap nulla órakor lép életbe — füzetei már a nyomdában vannak, a tájékoztatás szerint a jövő hét közepétől megvásárolhatóak. — t. sz. e. — val esetenként 10 forinttal olcsóbban vehetik meg a könyvet vagy a jegyet a fiatalok. Változatlanul megmaradt a bérletutalvány régi formája, amely 60 forint kedvezményt nyújt színházbérletre, pó- diumsordzatokra. A kétezer- ötszáz tömbből, amit a megye kapott, több mint ötszázat szakmunkástanulók, hasonló mennyiséget általános- és középiskolás diákok, ezernél többet a mezőgazdaságban és az iparban dolgozó munkásfiatalok kaptak és jutott belőle ifjúsági kluboknak, közösségeknek is. Esztergom határában Úrpád-kori házak Két Árpád kori ház maradványait, 14 földbe ásott tűzhelyet, 19 szabadba épített kemencét tártak fel, korabeli pénzeket, csontnyelű késeket, csontkorcsolyát találtak a régészek Esztergom határában az úgynevezett Szentkirálydűlőben végzett legújabb ásatások során. A korábbi kutatásokból tudták, hogy ez a vidék már István király korában lakott település volt, s abban az időben Abonynak hívták. A régészek tovább folytatják a kutatást, s a nyári szünetben egyetemi hallgatókat is bevonnak a munkába, hogy mielőbb feltárják az egész területet. va): dr. Gulyás Pál, Szajol, Fő út 1. (Szajol); dr. Boné László, Vezseny, Petőfi út 2. (Tószeg, Tiszavárkony. Tiszajenő Vezseny). Szolnoki járás: dr. Katona István, Palotási ÁG kp. (Besenyszög. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly); dr. Cseh Gábor. Ojszász, Erkel F. út 38. (Ojszász, Zagyvarékas); dr. Cseh János, Kengyel. Kossuth út 27. (Kengyel, Tiszatenyő); dr. Harka Ödön, Kuncsorba, Dózsa út 34. (Fegyvernek. Kuncsorba. örményes. Tiszabö): dr. Kulcsár Tamás, Kenderes, Lenin út 7. (Kunhegyes, Kenderes) ; dr. Soós Pál. Tiszaföld- vár, Kossuth út 139. (Martfű, Rákócziújfalu, Tiszaföldvár). Tiszafüredi járás: dr. Zsombokos András, Kunmadaras, Lenin út 49. (Tiszafüred, Tiszaigar, Ti- szaörs. Nagyiván. Kunmadaras, Tiszaszőlős); dr. Halmosi Szabolcs, Tiszaderzs, Tsz-központ (Abádszalók, Tiszaderzs, Tisza- szentimre, Tiszabura, Tisza- gyenda. Tiszaroff, Tomajmonos- tora). Törökszentmiklós, Tisza- püspöki: dr. Palkovies László, Törökszentmiklós. Ady út l/a. Túrkeve: dr. Lakatos János, Túrkeve. Mátyás király út 9. Kulturális utalványtömb Kedvezmény fiataloknak Hétvégi állatorvosi ügyelet AREIUGEDBUIEIIIYES MOPEDUASHR 1979. május 21-töl június 9-ig RIGA-16 MOPED Régi ár: 4 800,Engedményes ár: 3 800,— KOMÁR-2352 MOPED Régi ár: ' 5 980,Enqedményes ár: 4 480,OTP- ÉS TAKARÉKSZÖVETKEZETI HITELAKCIÓ! Ft. Ff. Ft. Ft. 79. sz, „REKORD” jármübolt, Szolnok, Ságvari krt. 40. 117. sz. „VERSENY" műszaki bolt, Jászberény, Lehel V. tér 16. 337. sz. „START" műszaki bolt, Törökszentmiklós, Kossuth u. 129. 505. sz. „VÉNUSZ" vas-műszaki bolt, Kisújszállás, Kálvin u. 3. 601. sz. Vegyesiparcikk bolt, Martfű, Szolnoki út. (2967.) vAilacat Rendbehozzák a tábort A jászberényi helyiipari klub szervezésében a Cipőipari Vállalat és a Vegyesipari Szolgáltató Vállalat szocialista brigádjai a gyermekév tiszteletére társadalmi munkában felújítják a hét végén a városi és járási úttörőtábort Nagyvisnyón. A két nap alatt — szabad szombaton és vasárnap — belakozzák a faházakat, elvégzik a belső festési munkákat, felülvizsgálják az elektromos hálózatot, rendbehozzák a tábor felszerelési tárgyait. A két vállalat . negyven dolgozója — valamennyien szocialista brigádtagok — ezzel is hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a gyerekek kellemesen töltsék el nyári szünidejük egy részét a csodálatos környezetben. ■ TEGNAPTÓL kezdődően vízkorlátozást rendelt el Túr- kevén a városi tanács elnöke. Ennek alapján a városban kertek, közterületek locsolásához és gépkocsik mosásához tilos hálózati ivóvizet használni. A vízkorlátozás visszavonásig érvényes. O PÁVAKÖRI találkozót rendez ma Mezőtúron á Magyar—Mongol Barátság Tsz és a városi művelődési központ. Az este hét órakor kezdődő műsorban — a művelődési központ színháztermében — közreműködnek a tiszasa- si pávakör, a Petőfi dalkör, a Szivárvány citerazenekar, a rendező tsz pávaköre és az együttesek szólóénekesei. ■ ÖREGDIÁKOK találkozója. Az 1949-ben érettségizett diákok ma délután 5 órakor találkoznak a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban. ® AZ ENDRE király út portalanításával és szélesítésével folytatódik Tiszavárkony- ban a település fejlesztése. Az 1,2 millió forintos beruházás — amelyhez megyei támogatást kapott a község — a szolnoki útfenntartó üzem kivitelezésében az ősz folyamán készül el. ■ FOLYTATÓDIK a „Nemzeti estek” sorozata: május 31-én — mintegy öt és fél órás programmal. A főműsor Jiri Hubac tv-játéka lesz: Az Ikaros bukása című történet egy alkoholista családjának tragédiáját dolgozza fel. A késő esti órákban, 21.50-kor 4» félórás tv-operával búcsúznak a csehszlovák tévések a magyar nézőktől. A Margit és Pcsna című zenedrámát szlovák népballada alapján írták. SfOiaOIMIGVII A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága ős a Szolnok megyei Tanár» lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: . 12-093. 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf.: 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetői díj: egy hőnapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkér.besítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 2». Felelős vezető: Gombkötő Béla