Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-10 / 107. szám
Ara: 1,20 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJ ETEK! XXX. évf. 107. szám, 1979. május io., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Kapcsolatok Hónapok óta tartott már a vita a más és más tárcához sorolt két vállalat ügyin'tézői között. A cégek buzgó alkalmazottai azt bizonygatták egymásnak, hogy elképzdlihétetlen számukra az, amit a partner szeretne; nekik nem másfél esztendő múlva, hanem hat hónap elteltével kell a nagy összegű exportszállításhoz kapcsolódó részegység, a túloldalon viszont azt állították, csakis másfél év lehet a határidő, előbb nem fér a termelési programba. A két vállalatot eddig nem hozta össze a balvagy a jobb sorsa, a kivitelben érdekelt külkereskedelmi vállalattól tudták meg, hogy létezik a másik. Mígnem a vezérigazgató behozatta a papírokat, s az első levélnél máris megállt az olvasásban,1. A cégszerű aláírások egyike, az igazgatóé torpantotta meg a türelmetlen lapozásra fölkészült uj- jakat. Csak nem... ? Igen, sürgős, háromszoros díjú telefonhívás következett. S fél óra elteltével a vezér- igazgatói szobában már ott ültek az érintett ügyintézők és osztályvezetőik, jegyezve, ki mikor hová menjen, milyen papírokat vigyen magával. Négy hónap múlva készen lesz a hidraulikákat működtető részegység! A távozók összenéztek, s tekintetük elismeréssel nyugtázta, hiába, az „öreget” nem lehet akármivel etetni... Az öreg, azaz a vállalat ötven- hez közeledő vezérigazgatója viszont azt tudta, amit beosztottai nem. Másfél évtizeddel ezelőtt, éveken át jó társai, segítői voltak egymásnak a partner cég jelenlegi vezetőjével a szülőhely megyéjének testületében. Tagadhatatlan: gvakran átsegítik a vállalati kapcsolatokat a zökkenőn a személyes kapcsolatok, a szó jó értelmében vett — mert a korrupciós szagú tüsténtke- dést, bár akad ilyen is. hagyjuk most figyelmen kívül — ismeretségek. Nem ez a meghökkentő, sokkal inkább az, hosszú évek óta partneri viszonyban levő cégek semmit sem tudnak a másikról. Minden termelőhelyen vannak tartalékok, s így annak lehetősége is nyitott, ha alapos ok mutatkozik rá, lódítsanak egyet a bajba jutottak szekerén. Ha úgy történik ez, hogy nem érint hátrányosan másokat — azaz az egyéb kötelezettségek igazságtalan félretolása nélkül oldható meg a dolog —, nincs benne semmi kivetnivaló. Sőt. helyeselni, támogatni lehet a jobb megértést nyújtó kapcsolatok, ismeretségek széles körét; az ilyesfajta ismeret — engedjük meg e szakszerűtlenséget — termelési tényezővé válhat a tervezéskor éppúgy, mint a gyártmányfejlesztésben. Szerencsére nem újdonságot fedeztünk fel; ilyen kapcsolatok vannak, cégek sora támaszkodik olykor évtizedes együttműködések személyes ismeretségektől is átszőtt erős anyagára, ahogy partnere ugyanezt teheti, a viszonosság alapján. Korántsem állítjuk, hogy a személyes kapcsolatok a vállalati kapcsolatok döccenőit, olykor már kátyúit elsimítják; nincsenek csodaszerek, ez sem az. Mégis, lehetőséget sejtünk benne. Lehetőséget a jobb együttműködésre, a nagyobb rugalmasságra, a végső soron közös célok, érdekek belátására, elfogadtatására. V. T. Megnyílt az FKP kongresszusa Georges Marchaim beszámoió/a Tegnap reggel a Párizs környéki vörös övezethez tartozó Saint Ouen sport- csarnokában megkezdődött a Francia KP 23. kongresszusa. A francia kommunisták számvetésén a párt 98 megyei federációjának értekezletein megválasztott csaknem 2000 küldött vesz részt. A meghívottak között 88 kommunista párt, illetve más baloldali szervezet és forradalmi mozgalom képviselőit találjuk. Az MSZMP küldöttségét Övári Miklós, a PB tagja, a Központi Bizottság titkára, az SZKP delegációját Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja vezeti. A kongresszus emelvényére először Rene Piquet, a Politikai Bizottság tagja lépett, s javaslatot tett az elnökség tagjainak megválasztására. Az elnökség megválasztá1- sa után a bevezető beszédet Étienne Fajon, a Politikai Bizottság tagja tartotta, s üdvözölte a delegátusokat, valamint a külföldi küldöttségek tagjait. Ezt követően Georges Marchais, a párt főtitkára emelkedett szólásra. hogy elmondja a Központi Bizottság beszámolóját. Több mint négy és fék- órás beszédében, amelyet ismételten megszakított a küldöttek tapsa, az FKP főtitkára elemezte a francia belső helyzetet és rámutatott: kiutat a válságból csak a demokratikus szocáaliaímus jelenthet; ismertette a párt demokratikus stratégiáját és hangsúlyozta: az erőviszonyok a társadalmi, a nemzeti és az emberi felszabadulás erőinek javára változtak meg a világban; részletesen szólt az FKP-nak a szocialista országokkal kapcsolatos álláspontjáról és leszögezte: az, hogy ezeknek az országoknak a népei a szocializmust építik, egyaránt jó dolog saját maguk számára és jó a francia kommunisták számára is; foglalkozott a demokratikus változáshoz szükséges egységgel és miután részletesen (Folytatás a 2. oldalon.) Púja Frigyes hazaérkezett Púja Frigyes külügyminiszter tegnap hazaérkezett Thai- földön és Indonéziában 'tett hivatalos látogatásáról. Fogadásán a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Imrad Idris, az Indonéz Köztársaság budapesti nagykövete is. A magyar diplomácia vezetője megérkezését követően nyilatkozatot adott az MTI munkatársának látogatásának céljairól és eredményeiről. Koszorúzások a győzelem napja évfordulóján A fasizmus felett aratott győzelem 34. évfordulója alkalmából tegnap a gellérthegyi Felszabadulási emlékműnél koszorúzási ünnepség volt. A Szovjetunió budapesti nagykövetsége nevében Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete, Félix Bogdanov nagykövetségi tanácsos, Anatolij Alekszandrovics Popov vezérőrnagy, katonai és légügyi attasé helyezett el koszorút az emlékmű talapzatán. Ezután az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoksága nevében Vlagyimir Iva- novics Szivenok vezérezredes, a déli hadseregcsoport parancsnoka, Fjodor Iscsenko altábornagy, Alekszej Zajcev altábornagy, Vlagyimir Ver- jovkin-Rohalszkij, altábornagy és Leonyid Bronyiszla- vavics Lubgan altábornagy koszorúzott. A győzelem napja és Csehszlovákia nemzeti ünnepe alkalmából — Václav Moravec nagykövettel az élen — a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének tagjai tegnap megkoszorúzták a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet. A fasizmus felett aratott győzelem napja alkalmából Victor Boloján, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete tegnap megkoszorúzta a II. világháború idején, a fasizmus ellen vívott harcokban Magyarországon elesett román hősök rákosligeti síremlékét. . A fasizmus felett aratott győzelem harmincnegvedik évfordulóin tiszteletére tegnap koszorúzási ünnepségeket rendeztek Szolnokon is. Délelőtt kilenckor a Munkásőr úti temetőben felállított szovjet hősi emlékműnél a magvar és a szovjet himnusz elhangzása után Rideg András, a szolnoki városi munkásőrzászlóali parancsnoka tartott megemlékező beszédet, majd a Párt város’ bizottsága a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet alakulatok. Szolnok város Tanácsa, a fegyveres erők és testületek, a KISZ városi bizottsága és a Szolnokon vendégeskedő tallinni Köm- szomol-küldöt'tség képviselői helyezték el a kegyelet koszorúit az emlékmű talapzatánál. Tíz órakor a Hősök térén tartottak koszorúzási ünnepséget. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után beszédet mondott Kecskés Imre, a BM Szolnok megyei Rendőr-főkapi'tányság párt- bizottságának titkára. Azután az MSZMP megyei bizottsága nevében Majoros Károlv. a pártbizottság titkára és Vándorfi Róbert, a megyei párt-vb tagja helyezett el koszorút a szovjet hősi emlékmű talapzatára. Utána a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet alakulatok képviselői, a megyei tanács nevében dr. Bereczki Lajos általános elnökhelyettes és dr. Kuti György, a megyei tanács vb-‘titkára titkára ko- szorúzta meg az emlékművet. Majd a fegyveres erők és testületek képviselői, az SZMT. a KISZ megyei bizottsága, a diákság és a város lakossága rótta le kegyeletét. A koszorúzási ünnepség az Intemacionálé hangjaival ért vége't. A Zalai Kőolajipari Vállalatnál mintegy hétszázmillió forintos rekonstrukciójának részeként Zalaegerszegen megépítik az ország legnagyobb bitumenfúvatóját. Az esztendő közepén termelésbe álló üzem szerelését a Budapesti Kőolajipari Gépgyár végzi Kitüntetéses doktorokat avattak Szegeden Losonczi Pál részt vett az ünnepségen Tegnap a szegedi József Attila Tudományegyetemen „Sub Auspiciis Rei Publicae Populáris” kitüntetéssel doktorrá avatták Czizmás József jogászt, a Magyar Nemzeti Bank jogi előadóját, Keme- nes László jogászt, a HXJN- GAROTEX Külkereskedelmi Vállalat jogtanácsosát- Maró- ti ’ Péter fizikust, a szegedi tudományegyetem biofizikai tanszékének adjunktusát és Szén drei Á gnes ma temaitikust, a szegedi tudomány- egyetem algebra és számelméleti tanszékének .tanársegédjét. Antalffy György professzor, a József Attila Tudományegyetem rektora köszöntötte a vendégeket és a kitüntetéses doktori cím jelöltjeit, akik ezután röviden ismertették doktori disszertációik tartalmát, majd eákiit tettek arra, hogy tudásúikat hazánk és népünk szolgálatába állítják. Az ezt követő hagyományos doktárrá fogadó, illetve avató kézfogások után Losonczi Pál adta át a kitüntetett fiataloknak a Magyar Nép- köztársaság címerével díszített aranygyűrűket Megkezdődött az akadémia közgyűlése Az emberi társadalom minden funkciója — és ezek között kiemelkedő helyen a tudomány ,— csak akkor értelemszerű és előremutató, ha az emberért, az emberi közösségért van. Ezért is tűztük ki e közgyűlésünk általános tudományos témájául a tudomány haladása és az ember kapcsolatát — hangsúlyozta az Akadémia 139. közgyűlésének tegnapi megnyitójában Szentágothai János akadémikus, az MTA elnöke, az Akadémia vári kongresszusi termében. A tanácskozáson megjelent Aczél György- az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese. A közgyűléshez kapcsolódó, kedden befejeződött tudományos osztályülések munkáját is méltató megnyitó után Szentágothai János átadta az idei akadémiai aranyérmet és a díjakat. Ezt követően a közgyűlés kibővített zárt ülésen „A tudomány haladása és az ember” címmel Hollán Zsuzsa akadémikus tartott előadást. Az Akadémiai közgyűlése az előadás után vitával folytatta munkáját. Növekszik az export Versenyképes gyártmányok a szolnoki Mezőgépnél A szolnoki Mezőgép Vállalat, amely jó termékeivel már évekkel ezelőtt letette névjegyét az igényes külföldi piacokon, az- idén újabb lehetőségeket teremtett a vállalat kebelében készülő speciális mezőgazdasági gépek, részegységek országhatáron túli forgalmazására. Egyik legjelentősebb kooperációs partnere és vásárlója az NSZK-beli CLAAS cég, amely több évre szóló igényt jelenített be. illetve kötött le a márkás- minőségileg kifogástalan gépekre, eszközökre. A vállalat eredeti terve 1979-re szólóan 160 millió forint értékű tőkés exportot tartalmazott, ezzel szemben 200 millió forint összegnek megfelelő szolnoki terméket exportálnak. Ennek az összegnek a fejében 4 ezer darab szalmaszecskázót, 3 ezer darab rotációs kaszát, és 7 ezer kombájn-részegységet gyárta. nak. A megnövekedett nagyvállalat munkás hétköznapjaiban ma már egymást érik a szerény, de figyelemre méltó jubileumok. A CLAAS céggel folytatott termelési kooperáció keretében például ez év márciusában adták át az ötezrediik szalmaszecskázó adaptert a világhírnévnek örvendő nyugatnémet cégnek, A családelvre épülő gyártmányból — a csereszabatos alkatrészek felhasználásával — már 10 típus készül A kialakult jó kapcsolatokra építve ez évben 3500 rotációs kasza kerül az NSZK-ba. 1979 első öt hónapjában kétezret már ki is szállítanak a megrendelőnek. A vállalat az egyre erősödő nemzetközi piaci versengésben nagy figyelmet fordít gyártmányainak célszerű, előnyös fejlesztésére. Saját fejlesztő bázisa'mellett jelentékeny a nemzetközi együttműködésből származó gyár- tásdokumentációk aránya. A vállalat arra is törekszik, hogy a jövőben jobban kihasználja a munkamegosztásban rejlő lehetőségeket. Li- cencek átvételével is bővíteni kívánja termékeinek választékát. E. S. Az - MSZMP Stzolnok megyei Bizottsága nevében Majoros Károly, a pártbizottság titkára és Vándorfi Róbert, a megyei párt-vb tagja koszorúzott