Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-13 / 110. szám

1979. május 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 Jó minőségű fonalból készült, de ódivatú vagy összement pulóverjeinket könnyen megmodernizálhat j uk. Az 1. sz. ábra szerint vágjuk le a puló­vert a mell alatti részen, és az ujjakat is a jelzett helyen. Az ujjak szemeit szedjük föl, és fűzzük erős szálú fonalra. A puló­ver elejét és hátát vagy körkötőtűre, vagy négy hosszú harisnyakötőtűre szedjük föl. (2. sz. ábra) A levágott kötött részeket fejt­sük föl, a motringokat gőzöljük át, vagy mossuk ki, hogy a fonal kisimuljon, tiszta legyen. Ezután kétféle módon is variálhat­juk. Lefelé haladva mindinkább szaporítjuk a pulóver bőségét, amíg tölcsérszerűen ki­szélesedik, vagy enyhén loknis lesz. Aljára 5—6 soron át 2 sima, 2 fordított szemből lazán passzérészt kötünk. A maradék fo­nalat kétfelé osztva, hasonló módon meg­kötjük az ujjakat is. Ha kitelik, kössünk könyökig érő ujjakat, a végén passzérész- szel( 3. sz. ábra) A másik megoldás szerint a félbevágott résznél a felszedett szemeket (itt már két tűvel dolgozhatunk) 3 sima, 3 fordított min­tával kötjük végig a szükséges hosszúságig. Fiataloknak alig ér derékig a divatos hosz­szúság. Teltebb alakúaknak viszont előnyö­sebb a hosszított, jobban nyújtja az alakot. Ugyanígy készül az ujja is, könyökig érően. (4. sz. ábra) A pulóver alá hűvösebb napo­kon blúzt, másik, vékonyabb, magasnyakú pulóvert lehet viselni. A kötött holmiknak többnyire az ujja, amely leghamarabb tönkre megy. Kétféle módon is segíthetünk egy ilyen kötöttka- bát (pulóver) felújításában, amint azt 5. sz. ábránkon bemutatjuk. Vegyünk a fonal színével harmonizáló vékonyabb műbőrt. Ebből szabjunk ki a kö­nyökre megfelelő nagyságú ovális vagy ke­rek foltszerű darabot, továbbá tetszés sze­rinti fazonú gallért, az ujjak szélére szo­rosan csukódó kézelőt és mint a lember- dzseknél, testhez álló övrészt. A másik módszer kissé radikálisabb. Fejtsük ki az ujjakat. Elütő színű fonal­ból, 2 sima, 2 fordított mintával kössünk bele új ujjakat, és cipzáras, visszahajtható magas nyakat. A régi ujjak felfejthető ré­széből s az új fonal kombinálásával hozzá­illő sapkát is köthetünk, horgolhatunk az „új” kötöttkabáthoz. B. K. Hasznos ajándék... A kerek vagy szögletesszélű szemüvegtokhoz az elkészítendő nagyságot először papírból ki­szabjuk. Ha nincs otthon filc vagy vastagabb szövetmaradék, igen szép tokot készíthetünk vastagabb lenvászonból, kres- vászonból. Sőt ezekre szebben lehet hímezni. A mintát puha ceruzával előrajzoljuk (például nyári virágokat) és színes hím­zőfonallal, szálöltéssel kihímez­zük. (A kresvászonból készített szögletes tartón a sárga, fehér kinyílt gyermekláncfü-virág 1—1 fél pompon, amelyeket puha műszálfonalból készítettünk, ezek egyúttal szemüvegtörlőnek is alkalmasak.) A vászonból készí­tett oldallapokat ki kell bélelni kartonpapírral, vagy a szabók által használt gallérkeményítő vatex anyagra vasaljuk. Mindkét oldalrészt elkészítjük, majd szí­nes fonallal, 5 mm széles sűrű pelenka-öltéssel a szükséges oldalrészeket körbevarrjuk. KISTERMELŐK - KISKERTEK Jó munkához szerszám is kell Az öreg vadász fiatalos hévvel lesi a vadat. Vele van hűséges társa, Dorka nevű kiskutyája. Aki szemfüles, az gyorsan meg tudja nekünk mondani, milyen fajta kutya Dorka. Megfejtés: , nxva — II? loq^nnsq mjjoa Oktatóbabák kukoricacsutkából Különös babagyűjteménye van a szekszárdi Balogh Ádám Múzeumnak: népvise­letbe öltöztetett kukorica- csutkákból. Sióagárdról ke­rült ez a kollekció Szekszárd- ra, s noha babákat tartalmaz, azok elsődlegesen nem játé­kul szolgálnak a gyermekek­nek. A múzeum néprajzkuta­tója szerint — aki az Élet és Tudomány április 20-i szá­mában mutatja be szóban és képekben e gyűjteményt — a babák elsődlegesen oktató­nevelő céllal készültek. A kislányokat anyjuk vagy nagyszülőjük tanította meg e ruhák készítésére és a csut- kababák öltöztetése közben arra, hogy kinek milyen élet­korban és milyen alkalomra milyen ruhákat kell viselnie. A viselet ugyanis a hagyo­mányos falusi társadalomban íratlanul is kötelező érvény­nyel volt szabályozva, s aki e szabályt megsértette, az a falu közösségével szemben találta magát. Ez a szabályo­zás azt a célt szolgálta, hogy ki-ki a helyi tradíció szerint külső jegyekben is vallja, mutassa hovatartozását, ko­rát, társadalmi státusát, rang­ját vagy az alkalmat, amire öltözött stb. E meglehetősen bonyolult szabályok elsajátí­tását szolgálták a sióagárdi csutkababák. Hazánkban 1,2 millió ház­táji és kisegítő gazdaság van, s mintegy 700 ezerre tehető á hétvégi telek tulajdonosok száma. Sok anyagra, szár­szómra van szükség ahhoz, hogy munkához láthassanak kertjeinkben. Az ásó, a ka­pa, a gereblye, a metszőolló és a kisgép — nélkülözhetet­len a termeléshez. Gazdag választék Ahhoz, hogy a háztáji és •kisegítő gazdaságokban, a hétvégi telkeken a jelenlegi­nél több munkaigényes nö­vényt, hajtatott zöldséget, fó­lia alatt nevelt paprikát, pa­radicsomot, uborkát termel­jenek, nem elegendő a jó ve­tőmag, a szaktudásokéit a jó szerszám is. Jó munkaeszköz nélkül, nincs jó termés. Sokan már a télen elhatá­rozták, mit fognak termelni az idén, s ehhez milyen szer­számokra, eszközökre, anya­gokra lesz szükségük. A Hermes Afész-nél arról ér­deklődtünk, hogy milyen kis­gépeket, szerszámokat, ter­melést elősegítő eszközöket vásárolhatnak most az üzle­tekben. A tájékoztatás szerint ker­ti szerszámokból, kisgépek­ből és egyéb eszközökből a múlt évinél mintegy 60 mil­lió forint értékűvel több árut hoznak forgalomba. Mivel a hazai gyártás még nem elé­gíti ki az igényeket, ezért pél­dául Dániából 1500 motoros kapát importáltak. A tava­lyinál valamivel több, 1000 darab Terra univerzális ker­ti gép — cseh—magyar ko­operációban készülő kistrak- tor — kerül a boltokba. Évek óta hiánycikknek számít a motoros fűnyíró, most e ter­mékből is nagyobb készlet áll rendelkezésre. Bővítik a választékot az Ausztriából beszerzett motoros fűkaszák­kal. Az SPS—10 típusú — szintén igen keresett — ja­pán gyártmányú hordozható motoros permetezőgépből ezer darabot importáltak, és kapható lesz az MD—150 tí­pusú, ugyancsak japán, mo­toros háti permetező is. Kéziszerszámokból — sor­húzó —, ültető-kapákból, lombseprőkből, gereblyékből elegendő várja a vásárlókat. A szerszámok többségét Len­gyelországból és az NDK-ból szerezték be, hogy a hazai igényeket kielégíthessék. For­galomba kerül japán szer­szám is. Gazdagodott a választék a hazai öntözőberendezésekből. A második negyedévtől vár­hatóan újdonság lesz az egy­ségcsomagban kapható csö- pögtető öntözőberendezés — mely magyar vállalat, a PEMÜ terméke. Ez vízcsapra, vagy tartályra csatolva, mű­anyagból készült csőhálózatá­val, minimális vízfogyasztás mellett folyamatosan ellátja kellő mennyiségű vízzel a kiskertek veteményeit, virág­ágyait. Különösen a hétvégi kertek tulajdonosainak ajánl­ják, ahol a növények a nyá­ri melegben sokat szenved­nek hétközben a vízhiánytól. Kertészeti osztályok A kordonművelésű szőlő- tulajdonosoknak javasolják — az ugyancsak magyar gyártmányú — műanyag kordonhuzalokat. Könnyeb­ben kötözhető az eddig hasz­nált drótnál, a fajsúlya is ki­sebb, szakítószilárdsága pe­dig megfelelő. Az a nagy elő­nye is megvan, hogy nem rozsdásodik. Van elegendő PVC fóliá­ból, locsolótömlőből, kötöző­zsinegből és más, a kerté­szetben használatos, a terme­léshez szükséges anyagokból is. A jobb ellátást, a gyor­sabb kiszolgálást segítik elő. hogy egyes áruházak — te­kintettel a tavaszi csúcsfor­galomra — kertészeti osztá­lyokat nyitnak, ahol nemcsak a vetőmagvakat, hanem szer­számokat is forgalomba hoz­nak. — Sz E — Saláták ZÖLDSALÁTA Hozzávalók 4 személynek: 1 fej saláta, 1 kemény tojás, 1 paradicsom. A szószhoz: 15 csepp (1 szűk kávéskanál) ecetesszencia, 10 evőkanál víz, 1 púpozott evőkanál cu­kor, kevés bors, 1 evőkanál mustár, 1 közepes hagyma, 2 keménytojás, 1 csomag petrezselyem, 1 csomag ka­por, kevés zsázsa. A zöldség­félékből valamennyit félrete­szünk díszítésre. A zöldsalátát négy részre vágjuk, és egy lapos tálra tesszük, tetejét a 8 részre vá­gott keménytojással, 4 részre vágott paradicsommal és zöldfüvekkel díszítjük. Ecetesszenciából, vízből, cu­korból, sóból, borsból és mus­tárból finom szószt keverünk. A tojásokat, hagymát és zöldfüveket finomra vágjuk és a szószhoz keverjük. A sa­láta mellé tálaljuk. Ha sovány akar maradni, akkor tegyen még a salátá­hoz egy pár főtt tojást és kész a kalóriaszegény ebéd! PARASZTOS RETEKSALÁTA Hozzávalók: 2 közepes nagyságú retek, 25 dkg pa­radicsom, 1 fejes saláta, 4— 6 evőkanál olaj, 2 evőkanál citromlé, 1 kis hagyma, 1 fokhagymagerezd, 1 kávéska­nál mustár, só, .cukor. A retket meghámozzuk, vé­kony szeletekre vágjuk. A paradicsomot 8 részre vágjuk, a jól megmosott salátát 1 cm széles csíkokra vágjuk. Az olajból, citromléből, hagy­madarabkákból, összetört fokhagymagerezdből, mus­tárból, sóból, cukorból pikáns szószt készítünk, és óvatosan az előkészített alapanyagok­hoz keverjük. VEGYES NYERSSALÁTA Hozzávalók: 2 db paradi­csom, 1 csomag retek, 1 ma­rék zsázsa, 1 fejes saláta, 1 kis hagyma, petrezselyem, snidling, 2 evőkanál citrom­lé, 4 evőkanál olaj, só, cu­kor. Minden zöldséget alaposan megmosunk, a paradicsomot és a retket felszeleteljük. A zsázsát, a levelekre szedett lecsöpögtetett salátát, a fi­nomra vágott hagymát és a felszeletelt zöldfüveket hoz­záadjuk. A citromlét, olajat sóval és cukorral elkeverjük és az előkészített zöldségek­hez - óvatosan hozzákeverjük. Máris tálaljuk. ' Ajánlat kirándulóknak Kaptárkövek Az évszakhoz képest még hűvös az idő, ám kirándu­lásra ez is alkalmas. A sza­badba. a mozgásra vágyó gyerekeknek örömet szerez­hetünk a hétvégi családi ki­rándulással. Hadd élvezzék szüleikkel együtt azt a sok újat és szépet amit a ter­mészet» ilyenkor, tavasszal nyújt az embernek. És ne­künk sem árt egy kis leve­gőváltozás. Utazzunk el a kaptárkövekhez... Mezőkövesdtől — a 3-as főútról jobbra térve — alig húsz kilométernyire Cserép- váraljára érünk. A község felett, a 291 méter magas Várhegy csúcsán még látha­tók az egykori vár marad­ványai, amelyet valószínű­leg a tatárjárás után az Ákos nemzetség épített. Zsigmond korában királynéi vár, majd 1458-tól 1525-ig a Rozgonyiaké, majd a Bá- thori család birtokába ke­rült. A törökök 1596-ban harc nélkül foglalták el. Ké­sőbb teljesen elvesztette ha­dászati jelentőségét, inkább Sírok és Szarvaskő várával együtt az élelmiszeri-után­pótlást biztosította. Sajnos, ma már nagyon kevés látszik az ostromkor leégett várból, csupán né­hány falmaradvány bukkan elő a sűrűn benőtt bozótos­ból, a magasba nyúló fenyők között. Tiszta időben nagyon szép kilátás tárul elénk. Északnyugat felé a Hór- völgy bejáratát szegélyező hegyeket láthatjuk. déli irányban a vártól ma is áll az 1788-ban az Eszterházi— Forgách család építtette ká­polna, amely a kastély tar­tozéka volt. 1860 körül emelt romantikus kútházat — ame­lyet a XVI. század harma­dik negyedében török fog­lyokkal ásattak — a közel­múltban állították helyre. A vártól visszafelé jövet­ben balra fordulva, úgy 300 méter után riolittufába vájt úton haladunk, majd jobb­ra leereszkedve a Mangó-te- tőn tárulnak elénk a védet­té nyilvánított kaptárkövek. Először a múlt században Bartalus Gyula egri régész foglalkozott tanulmányozá­sukkal. Ezeket a kúp ala­kú képződményeket és a be­vájt fülkéket — a riolittufá- ból a víz és a szél együttes pusztítása eredményeként jöttek létre — hun—magyar kultikus emlékeknek tartot­ta. Úgy vélte, hogy a halot­tak elégetett csontjait he­lyezték el a nagyrészt azo­nos méretű — 80 centimé­ter hosszú, 30—35 centimé­ter széles és 20—25 centimé­ter mélységű — fülkékben. Az utóbbi idők kutatásai a régi (XV. századi) méhész- kedés emlékeinek tartják a kaptárköveket, amelyekből igen szépeket találunk nem­csak a Mangón, hanem a Nagybábaszéken, a bogácsi Hintó-völgyben. Cserépfalun, Noszvajon és Szomolyán is. T. Z. Lesben a vadász

Next

/
Oldalképek
Tartalom