Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-03 / 101. szám

1979. május 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A szerkesztoseg postájából 90/ Tavaszi tétova töprengések 1. A Móra Ferenc utca és környéke igazán szemet gyö­nyörködtető. A lakótelep minden tekintetben jól ellá­tott. Egy ideje orvosi ren­delő, laboratórium, reumato­lógia fogadja a betegeket. Délutánonként idős házas­párok — esetleg unokával —, fiatal házaspárok kis­gyerekkel szívesen sétálgat­nak, üldögélnek többek kö­zött az orvosi rendelő kör­nyékén. Csakhogy ez nem olyan egyszerű. Az egészség- ügyi intézmény árkádja alatt ugyanis rendszeresen fiúk fociznak. Előszeretettel rug­dossák a labdát az épület falához is. Félő, hogy az eszeveszett futkosás közben eltiportják azokat, akik „út­jukba esnek” ... Hogy köz­ben szemetelnek is, és trágá­rul beszélnek, az már csak „természetes”. Kinek van útban a Ságvá- ri körúti iskola kerítése? — nem lehet tudni, s azt sem, miért rombolják? Hová tűn­nek a nem rögzített padok, miért mennek tönkre a fris­sen ültetett fák? Egy sor kér­dés, amelyre nehéz választ találni. Visszatérve a futballozó t fiúkra. Nem olyan kicsik már, hogy ne érnék fel ész­szel maguk is: az a hely nem futballpályának készült. De azért a szülők is megnéz­hetnék időnként: mit, hol, hogyan csinálnak cseme­téik. Ebből még nem szárma­zott senkinek kára ... Nem „üdítő” látvány az élelmiszerbolt melletti italo­zás sem. F. D. Szolnok (Néhány kis település után majd csak rendeletet hoznak a megyeszékhelyen is, meg­tiltják és büntetik az utcai italozást. Addig ugyanis te­hetetlen minden bolt, ABC- áruház. — A szerk.) 2. Három fiú az V/b-'ből; Kó- lya István, Kiss László és Mészáros Zsolt írta alá a le­velet. A borítékon címként Jászladány, Arany János út 21 volt. Utóbbinak van né­mi szerepe az ügyben. Miről írtak a fiúk? Április 24-én 10 óra utón néhány perccel 80 km-es se­bességgel jöttem Szajol felől Szolnokra. Már a felüljáróról haladtam lefelé, amikor egy teherautó kanyarodott ki a ládagyár felöli útról a 4-es főútra. Nagy' sebesen haj­tott, irány a felüljáró, majd Szajol irányában eltűnt. Az üresnek tűnő platóról azon­ban egy kb. 150 cm hosszú és Gyakran hallani a méltat­lankodást: borszasztó, már megint elvitték az édesapám sírjáról a friss virágot... Rettenetes, mitől sérült meg az édesanyám sírköve? R. J.-né jászkiséri olvasónk a következőket írta: „Szeretném, ha írnának a jászkiséri temető tolvajairól. Igaz, ők ismeretlenek. De ha az újságban megjelenne, hogy ismeretlen tettesek mi­ket csinálnak a temetőben, talán többen odafigyelnének, és nem hagynák szó nélkül, ha látnák, hogy valaki ron­gálja a sírokat és elviszi az értékesebb virágokat. Talán szólna a hozzátartozóknak, vagy jelentené a rendőrségen. Ha az illetőt súlyosan bün­tetnék, meggondolná, érde- mes-e garázdálkodni a te­metőben.” « * » Részlet B. E.-né török­szentmiklósi olvasónk levelé­ből: Kevesen ismerik úgy el a kereskedők munkáját, s oly A minap fociztak az ut­cán. A levélből nem derül ki: pontosan hol. A labdájuk beszállt egy idős néni portá­jára, aki nem adta vissza, bedobta a kútjába. Méltány­talannak tartjuk az eljárást, s egyáltalán: őket mindenün­nen elzavarják. Nincs he­lyük, mint az igazságnak. Nem focizhatnak a vízto­rony mellett, onnan is elta­nácsolták már őket. A fut- ballpálya... Az lenne az igazi, de oda se mehetnek, a „nagyok” még a „lasztit” is elveszik ... „Szeretnénk, ha gondolnának ránk, és figye­lembe vennének bennün­ket ...” — zárul a levél. Gyerekek! Higgyétek el, a felnőttek is szeretnek játsza­ni, ettől függetlenül igaza­tok van! Azért is közöljük leveleteket, hogy a tanács vezetői és a szülők talán együttesen találnak „gyógy­írt” sérelmetekre. 3. Itt a tavasz, a gyerekek végre kimehetnek a szabad­ba. Megtelnek a játszóterek, parkok zsivallyal, nyüzsgés­sel. Amennyiben vannak ját­szóterek. Szolnokon, az Ady Endre út 16 mellett a homo­kozó megszűnt. Tavaly a la­kók — távol a forgalomtól — saját deszkából, saját ho­mokból, saját munkájukkal hoztak létre saját gyerme­keik számára egy mini-ját­szóteret. Aztán jöttek az útfelbon- tók. A melegvíz vezetéket (ezúttal másodszor az épület hároméves történetében) ki­bontották, majd hónapokig felé se néztek. És amikor végre helyreállították a ve­zetéket, akkor vették észre a lakók, hogy miért halasz­tódott télre a munka: a ho­mokozó deszkáit feltűnés nélkül használták fel zsalu­anyagként, a homokkal pedig a gödröt temették be. örömmel vettük tudomá­sul, hogy Szolnok lakói az egy lakosra jutó évi társa­dalmi munkaórákat tekintve az országban is elsők között vannak. De nem célszerű e munkaórákat kétszer elvég­zett tevékenységgel növelni! — hidi — Szolnok 25 cm széles fahasáb esett le és gurult a kocsim elé. Sze­rencsére az út melletti pat- ka elég széles, így baj nélkül ki tudtam kerülni. Nem kellene figyelmetlen­ségből, nemtörődömségből eredően másokat veszélyes helyzetbe hoznunk. S. J. Szolnok „Kunmadarason, a vasút­állomás melletti (Vén) te­metőben, az emlékművel szemben van édesapánk gon­dozott sírja. A napokban odautaztam. Meglepődve lát­tam, hogy a sírkő ledöntve hever. Az út mentén még több hasonlót tapasztaltam. Érdeklődtem ... Mindenkitől azt a választ kaptam, hogy huligánok voltak, akik ezzel szórakoztak ??!), nem lehet ellenük tenni semmit. Volt, aki már ismét felállította hozzátartozója sírkövét. Is­meretlen személyek újból le- döntötték >.. Ideje lenne az illetékesek­nek felfigyelni ezekre a sű­rűn ismétlődő cselekedetek­re... talán ezeknek az em­bereknek nagy erejét hasz­nosabb célokra is fel lehet­ne használni...” Egyetértünk levélírónkkal! belátók nehézségeiket ille­tően, mint én. Igazat adok mindenkinek, aki azt mond­ja: a pult belső oldalán se könnyű az élet. Most — április 27-én, dél­után írom ezt a levelet — mégis megrendült a bizal­mam, s egyelőre a korábbi véleményemen is gondolko­dóba estem. Miért? Április 27-én, délután 16 óra körül vagy tizenöt-tizen­nyolc vásárló sarokozott a szolnoki áfész Kossuth téri zöldségesboltjában az egyet­len működő pénztár előtt. A sort sokalltam, s meglehe­tősen udvariasan szóltam egy kosarakat gyűjtögető fia­tal kereskedőnőnek: kérné meg a boltvezetőt, állítson valakit a másik kasszához is, rengeteget kell így várni. A fiatal hölgy — sajnos, korom biztosan duplája az övének —mosolyogva végig­mért, aztán peckesen oda­vágta: — És ha nincs másik pénztáros? Dadogtam valamit, de ek­kor csoda történt. A fiatal hölgy odasétált az árva kasz- szához, zsebéből elővette a kulcsocskát, kinyitotta, s szólt a tömegnek, mehetnek hozzá is fizetni. Míg ujjai a billentyűkön futkároztak, gunyoros moJ sollyal nyugtázta elképedé­semet. Csak ennyi történt. Csak egy kérés, s arra válaszoló kérdés volt csupán. A bolt­ban velem együtt mások is felháborodtak. Sokan újságot emlegettek. Ezért írtam meg levélben az újságnak! M. J. Szolnok Hozzászólás cikkeinkhez Miért félnek? őszintén megírom, retten­tően jót derültem „Az ellen­őr igazolta magát" című cikkükön. (Április 18-án je­lent meg. — A szerk.) Mos­tanában a Ludason sem szó­rakoztam ilyen jól. A RÉ- DOSZ igazolványon (Része­ges Disznók (Országos Szö­vetsége) aztán „kiakadt” a családom is. (S mik lehet­tek az „igazolvány” hátlap­ján? ...) Nem igazságtalan­ság egy kicsit, hogy ezt a hallatlan fantáziával megál­dott, ötletgazdag embert most bezárják? Félre a tréfával, az emlí­tett cikk és a nemrégiben Megjelent Micsoda éjszaka című riport olvasása óta (s már korábban is!) az jár az eszemben: miért esnek úgy kétségbe egyes éttermek, ital­boltok, presszók dolgozói, ha megtudják, hogy ellenőrzés, próbamérés következik? — Miért kell hasraesni, trak- tálni ilyenkor? Megjegyzem, látom néha, amint az áru­szállítók megjelennek egy- egy kis üzletben. Mindjárt elkezdődik ott is a trakta ... Gondolok egyre s másra ... csak azt nem írom meg. De hiszen akkor ez kétségbeej­tő! Az a gyanúm, hogy ... némely helyen jogosan tar­tanak az igazi (!) ellenőrtől (ha a RÉDOSZ „ellenőré­nek” is felülnek). A traktát meg én, te, ő, mi, ti, ők *— állom, állód, állja... —, de nem ragozom végig az igét. S. É. Szolnok Szerkesztői Szenetek T. G. Mezőtúr: Április 24-én megjelent egyik hí­rünkben volt szó elveszített női karóráról. Nem hisszük, hogy három hét után talál­ták volna meg az önét... A szolnoki tanácsnál azonban érdeklődhet. Hátha ... T. I. Kunszentmártoni Nem tudjuk, hogyan gondolja. Ja­vasoljuk, hogy a Szolnok megyei Moziüzemi Vállalat­nál érdeklődjön. Hasábfa a 4-es úton Sírgyalázók Kereskedő? SZAKMUNKÁSTANULÓK OLIMPIÁJA Jó rendezés, izgalmas versenyek Hétfőn és kedden benépesül­tek a szolnoki Tiszaliget sport­pályái: a megye 14 szakmun­kásképző intézetének 800 tanuló­ja viaskodott hat sportágban. A szakmunkástanulók hagyo­mányos olimpiájának küzdel­meit talán még sohasem látták annyiad, mint az idén. Április 30-án a jó idő is kedvezett a versenyeknek, s bár másnap többször eleredt az eső, így is sokan szurkoltak a diákoknak. Az összetett pontverseny első három helyét vidékiek szerezték meg. a legjobban a kunhegye- siek szerepeltek. A rendezők — a Szakszervezetek Szolnok me­gyei Tanácsa, a KISZ megyei bizottsága, a megyei tanács mű­velődésügyi osztálya, a megyei sporthivatal, ja városi sportfel- Ugyelőség, az MHSZ megyei ve­zetősége, valamint az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda — ezúttal is kitettek magukért, sőt a megyei Expressz-iroda disco-műsorrai is kedveskedett az olimpia résztvevőinek. Eredmények, atlétika, leányok, 100 m: Gulyás (Szolnok, Keres­kedelmi és Vendéglátóipari) 14.0, 400 m: Molnár 68.8. 800 m: Kovács (Martfű 641.) 2:40.1. 4x100 m: 1. Martfű 641. 58.1, 2. Szol- nojc Keresk. 58.8, 3. Szolnok Eü. 60.5. Magas: Szabó 13S (Szolnok Keresk.), távol: Király 454 (Szolnok Keresk«) 437. súly: Guth (Tmiklós 604.) 928. Csapat­ban: 1 .Szolnok Keresk. 93. 2. Martfű 641. 29. 3. Tmiklós 604. 16 ponttal. Fiúk, 100 m: Ondók (Szolnok, 60S.) 12.2, 400 m: Sallai (SzoJnok. 605.) 54.6, 1500 m: Nyí- kos (Tmiklós 604.) 4.21.3. 4x100 m: 1. Tmiklós 604. 49.0, 2. Szol­nok 605. 49.1, 3. Kunhegyes Mg. 49.7. Magas-: Koncsik (Szolnok 605.) 176. távol: Medve (Kisújsz. 625.) 562. súly: Moczó (Szolnok 605.) 11.91. Csapatban: i. Szol­nok 605. 66. 2. Tmiklós 604. 49, 3. Kunhegyes Mg. 18 ponttal. Dszás, leányok, 33 mell: Egedi (Szolnok, 633.) 31.2, 33 m gyors: Egedi 21.2. Fiúk, 33 gyors-: ken­gyel (Szolnok. 605.) 17.0. 66 m gyors: Lengyel 38.0, 4x33 gyors: Szolnok 605. 1.17.2. Csapatban, lányok: 1. Jászapáti Mg. 28, 2. Szolnok 633. 16. 3. Szolnok Eü. 12 ponttal. Fiúk: 1. Szolnok 605. 82. 2. Kunhegyes Mg. 58. 3. Jász­apáti Mg. 21 ponttal. Lövészet, kispuska, leány: Kábái (Karcag 629.) 90, légpisztoly: Négyesi (Tmiklós 604.) 58. Csapatban, kispuska: 1. Karcag 629. 224, 2. Martfű 641, 166. 3. Jászapáti Mg. 162 ke. Légpisztoly: 1. Tmiklós 604. 129. 2. Kunhegyes Mg. 123, 3. Jászapáti Mg. 85 ke. Fiúk, kispuska és légpisztoly: Egedi (Karcag 629.) 89, ill. 87. Csapatban, kispuska: 1. Karcag 629. 240, 2. Martfű 641. 226, 3. Szolnok 605 . 204 ke. Légpisztoly: 1. Karcag 629. 174 . 2. Jászapáti Mg. *169, 3. Kunhegyes Mg. 159 ke. Kispályás labdarúgás, lányok: 1. Szolnok Keresk.. 2. Martfű 641.. 3. Kunszentmárton 628. Fiúk: 1. Szolnok Keresk.. 2. Nem kosárlabda — kézilabda. A pályán a kunszentmártoni és a martfűi (sötét mezben) lányok Egy kis „Iábtangó” a karcagi és a kisújszállási focisták között Tmiklós 604., 3. Kunhegyes Mg. Kézilabda, lányok: 1. Martfű 641., 2. Szolnok Keresk., 3. Jász­berény 606. Fiúk: 1. Kmárton 628., 2. Kunhegyes Mg... 3. Tmiklós 604. Röplabda, lányok: 1. Szolnok Eü.. 2. Kunhegyes Mg., 3. Karcag 629. Fiúk: 1. Kunhegyes Mg., 2. Karcag 629., 3. Jászapáti Mg. Összesítve, lá­nyok: 1. Szolnok Keresk. 40. 2. Martfű 641. 38, 3. Jászapáti Mg. 37 ponttal. Fiúk: 1. Kunhe­gyes Mg. 56, 2. Szolnok 605. 44. 3. Tmiklós 604. 38 ponttal. Az összesített pontverseny végeredménye (leányok, fiúk): 1. Kunhegyes Mg. 79. 2. Tmik­lós 604. 66. 3. Jászapáti Mg. tó. 4. Szolnok Keresk. 64. 5. Karcag 629. 52, 6. SzoJnok 605. 44 pont­tal. A szép kupa, amelyet a kun- hegyesi Mezőgazdasági Szak­munkásképző Intézet nyert el Fotó: Nagy Zs. A TÚRKEVEIEK KETTŐS ÖRÖME Az öröm számos fokozatát járták, végig a napokban a túrkevei fiatalok és a város sportbarátai. Kezdődött a VI. Nagykun Diák Sport­viadal a sportcsarnok avatá­sával, ahol a hazaiaknak karcagiak, kisújszállásiak, kunhegyesiek, kunszentmár­toniak „segítettek örülni” — aztán befejeződött azzal, amikor a túrkevei Ványai Ambrus Gimnázium és Szak- középiskola tanulói átvették a pontverseny győztesének kijáró rangos trófeát. Köz­ben pedig számos izgalmas és színvonalas sportcsatának lehettek tanúi a nézők, hi­szen a csarnok szinte végig megtelt érdeklődőkkel, de a szabadtéri pályákon sem szegte kedvét a nézőknek a mostoha időjárás. A sportvezetők elsősorban azt nyugtázták nagy elége­dettséggel, hogy több sport­ág éppen az immár hagyo­mányos diákviadal miatt lendült előre, és kosárlab­Diáknapok az új sportcsarnokban dában vagy röplabdában olyan rangos összecsapáso­kat hozott, amely sokak sze­rint a felnőtt megyei baj­nokságok nívójához közelít. Tornában a fiúknál a túr- keveiek. a lányoknál a kar­cagiak nem hagytak kétsé­get a győztes kiléte felől, röplabdában viszont a kun­hegyesiek veresége a házi­gazdáktól már igazán meg­lepetés Számba ment. Bár a végső győzelmet a vendéglátók szerezték meg, aligha távozott bárki is rossz szájízzel Túrkevéről, annyi apró figyelmességgel próbálták emlékezetessé ten­ni a három napot a mint­egy ezer diák számára a rendezők: Kőrizs István is­kolaigazgató vezetésével szinte még a gondolatukat is lesték a vendégeknek Így igaza volt annak a test­nevelőnek, aki azzal nyug­tázta a látottakat, hogy nagy fába vágja a fejszéjét az, aki a következő diákviada­lon a lebonyolítás színvona­lát felül akarja múlni! A VI. Nagykun Diák Sportviadal összesített pont­versenyének végeredménye: 1. Túrkevei Ványai Ambrus Gimnázium és Szakközépis­kola 659, 2. Kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázi­um 553, 3. Karcagi Gábor Áron Gimnázium 503, 4. Kunszentmártoni József At­tila Gimnázium 320, 5. Kar­cagi MG SZKI 317. 6. Kun- hegyesi Gimnázium 187, 7. Karcagi 629. sz. ISZI 154. 8. Kunhegyesi MG Szakm. Int. 148, 9. Kisújszállási 625. ISZI 75, 10. Kunszentmárto­ni 628. sz. ISZI 54 ponttal. Kézilabdában első a Ványai csapata A túrkevei sportcsarnok a megye egyik leg­rangosabb sportlétesítménye

Next

/
Oldalképek
Tartalom