Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-31 / 125. szám
1979. május 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Pillanatképek a cserkeszőlöi strandon JLeménykalap és fürdőköpeny Kánikula Tiszta-e a törülköző, a borotvapamacs, a körgallér? ' Népi ellenőrök a fodrászüzletekben Mindenki szomjas Csak átmenetileg, ígéri a kereskedelem Szolnokon, Jászberényben és Törökszentmiklóson már a múlt héten tapasztaltuk: csalódottan távoznak a vevők jó hírű, általában gazdag választékú ABC-áruhá- zakból is. A csalódottság oka: vihetik haza szódásszi- fon- és habszifon-patronju- kat, ahogy elhozták. Cserére nincs lehetőségük, a boltokban sajnálkozva tárják szét karjukat az eladók: kifogyott. átmenetileg hiánycikk a patron. A megyei tanács kereskedelmi osztályán érdeklődésünkre elmondták: a kereskedelmet, az ellátást vizsgáló és ellenőrző szakemberek is találkoztak a hiánycikklistára került patron miatt bosszankodó vásárlókkal. A megyeszékhelyen, a környező településeken, valamint Törökszentmiklóson és Jászberényben is akadozott az ellátás, kimerült a készlet. A nagykereskedelmi vállalat megokolta a hiányt. Körülbelül két héttel ezelőtt a répcelaki gyár üzemzavarra hivatkozva egy szállítmányt nem juttatott el a megyébe. Ez a szállítmány. nyolcnapos készletnek felel meg. Azóta már ismét rendszeresen szállít a gyár, s ahogy mondják; a készletek „terítése” (üzletekbe szállítása) ismét zavartalan. Amíg azonban minden boltba eljut a „terítés”, a vásárlók türelmét kérik. Ha nincs szóda, veszünk ásványvizet -r- felkiáltással sok vásárló segíteni akart magán. Sajnos, ez se zavartalan, mert a Szolnokon közkedvelt kerekdombi ásványvíz is hiánycikk sokfelé. Erre a valóban kellemes vízre még azt se lehet mondani, hogy a nyári kánikulában merült ki a készlet. A kerekdombi ugyanis — mondják. ilyen a tiszakécskei kút — időnként elfogy. A kút hozama kevés, hiába rendelnek, késik, akadozik a szállítmány. Ásványvíz helyett üdítőt, — cólát. márkát- venni már zsebbevágóbb dolog. Helyenként mégis hiába keresik a vásárlók, a készletek hamar elfogynak, mindenki szomjas. A hirtelen jött májusi kánikula tehát átmeneti ellátási zavarokat okozott az ellátásban. A megyeszékhelyhez közeli községekben — mint már olvasóink is panaszolták — ehhez időnként még a vízcsapok kiszáradása is hozzátartozik. Pedig előreláthatólag a nvár legalább augusztus végéig tart. És még mindig -csak májust írunk! — sj — „A törölközőt, kendőt, hajhálót, bajuszkötőt, és minden olyan fehérneműt, amely a bőrrel vagy hajjal közvetlenül érintkezik, mindenegyes használat után forróvízben, szappannal ki kell mosni, csak jól mosott és vasalt fehérneműt szabad, használni”. Harminc évvel ezelőtt rendelkezett így egy jogszabály, s a tíz éve megjelent egészségügyi miniszteri rendeletben is ugyanezek a követelmények fogalmazódtak meg. Mindezt a Szolnok járási-városi NEB friss vizsgálati anyagában olvastam. amelyben a fodrász és kozmetikai üzletek közegészségügyi helyzetét summázták. Szolnok és a járás 17 üzletében huszonhárom népi ellenőr összesen 81 napon át vizsgálódott, győződött meg arról, hogy tiszta törülközővel törlik-e a frissen mosott hajat, fertőtlenített csavarokra tekerik-e a tincseket, a figarók vasalt körgallért tekernek-e a borbélyszékben ülő férfiak nyakába, s a pamacs, amellyel a borostás arcokat beszappanozzák, makulátlanul tiszta-e? Természetesen a vizsgálat tárgyát képezte az is, hogy milyen körülmények között dolgoznak a fodrászok és várják ki sorukat a vendégek. Jut-e például minden fodrásznak hat négyzetméter terület? Van-e folyóvíz és normális mederben folyik-e el a szennyvíz? A válasz szinte valamennyi kérdésre igen is, meg nem is. Ugyanezt a felemás megállapítást tükrözte a közvéleménykutatás eredménye is. (A Hazafias Népfront aktíváinak segítségével, több mint kétszáz, rendszeresen vagy alkalmanként fodrászhoz járó férfihez és nőhöz juttatták el a kérdőíveket.) Volt ahol — ahogy mondani szokás — összességében rendben találtattak a dolgok. Legjobbnak mondható a helyzet a szolnoki állami fodrászatban, azaz a Patyolat Vállalat három szolnoki üzletében. (Kétségtelen, helyzeti előnyben vannak, náluk igazán nem gond a törülköző és az egyéb kis- kendők, nagykendők mosása.) De — és ez már nem lehetőség, hanem szemlélet kérdése .— kifogásolták a népi ellenőrök, hogy nem fertőtlenítenek akkor és úgy, ahogy ez a „nagykönyvben” meg van írva, nem söpörnek minden hajvágás után. és meglehetősen felületesen ismerik az egészség- ügyi előírásokat. A megyei fodrász szövetkezet üzleteiben mostohább körülmények között szépít- kezhetnek a vendégek. (Tavaly január 1-től huszonöt szövetkezettől került át egységes megyei irányítás alá ez a szolgáltatás.) Zömmel régi vályogépületekben levő lakásokat, boltokat alakítottak át üzletekké. S azokon a településeken, amelyek nincsenek közművesítve, a víz biztosítása s a szennyvíz elvezetése csak igen körülményesen oldható meg. Zagy- varékason például azért van zárva a fodrászüzlet, mert a ház tulajdonosának hozzájárulása nélkül semmit sem tehet a szövetkezet a normális vízellátás érdekében. Nem csupán megfelelő helyiségeknek van híján a Szolnok megyei Fodrász Szövetkezet, meglehetősen szűkösen rendelkezik a korszerűsítésre fordítható pénzzel is. Több mint száztíz üzlete van a megyében, s az idén ezek rendbetartására és korszerűsítésére mindössze 1,1 millió forintja. Üzletenként ez a valamivel több mint nyolcezer forint még a falak meszelésére sem igen futja. Hogyan lehetne színvonalasabbá tenni ezt a lakosság széles körét érintő szolgáltatást? A határozati javaslat, amit a Szolnok járásivárosi Népi Ellenőrzési Bizottság elfogadott, pusztán a hiányosságokra, a kifogásolható szabálytalanságokra hívta fel a figyelmet. A népi ellenőrök megállapításának zöme valószínűleg nem hatott az újdonság erejével az érintettekre. A szövetkezet vezetői is tudják, hogy sokat kell még tenni, áldozni azért, hogy az üzletekben kulturált, higiéniai szempontból kifogástalan körülmények között dolgozzanak, szolgálják ki a vendégeket a fodrászok. (Persze az nem áldozat, hanem odafigyelés kérdése, hogy ne hét törölköző legyen egy üzletben, hogy ne spicces állapotban hadonásszon a figaró a kedves vendég körül, hogy ne egy évig penészedben a zsákba gyűjtött levágott haj.) Nyilvánvaló, hogy a szövetkezet anyagi lehetőségeit meghaladó erőfeszítésekre nem vállalkozhat. A NEB ülésen — ha közvetetten is — szó esett a tanácsok felelősségéről, és a sort tovább bővíthetnénk a megyei valamint az országos érdekképviseleti szervekkel. K. K. Nyeregtető piros cseréppel A debreceni Tervez» Vállalat 1974-ben elkészítette Nagyiván hosszútávú rendezési tervét. Tették ezt nem sokkal azután, hogy a kormány és a Természet- védelmi Felügyelőség határozatot hozott: miután Nagyiván déli része a Hortobágyi Nemzeti Park területére esik, rá is vonatkozik a népi építészeti hagyományok kötelező megőrzése. Kocsis Mihály, a tiszaőrsi Közös Községi Tanács titkára magyarázta el a hagyományos hortobágyi építészet lényegét. — A Hortobágyra jellemző házak csak nyeregtetővel épülhetnek, úgynevezett hosszúházaknak kell lenniük, a tető nád vagy piros cserép lehet. Bár ez utóbbiból már engedtünk, a nádtető tűzveszélyessége miatt mellőzhetik a tulajdonosok. Az viszont továbbra is előírás, hogy az utca felőli falfelület csak fehér lehet, mindenféle díszítés nélkül. Üjabban megengedhető a világos sá1"- ga színű bepucolás is, a lényeg, hogy távolról a fehér benyomását keltse. — A rendelet és a hosszútávú fejlesztési terv célja nyilvánvaló: a Hortobágyra látogató vendégek már a „kapuban” érezzék a táj hangulatát. Ezen kívül az Alföld nem túlságosan bővelkedik építészeti hagyományokban, amit csak lehet, őrizzünk meg belőle. Mindössze az zavar, hogy néhány nagyivá- nival beszélgetve úgy éreztem, nem sikerült kellőképpen megértetni, elfogadtatni velük a rendelet, lényegét. — Valóban nem volt sima ügy. Mielőtt az új rendezési tervről meghoztuk a helyi határozatot, falugyűléseken, nyitott tanácsüléseken megbeszéltük az emberekkel. A terv makettjét kitettük a tanácsháza előcsarnokába, mindenki megnézhette, ma is megnézheti. Eleinte sokan zúgolódtak, hogy nem úgy építhetnek a pénzükért, ahogyan nekik tetszik. De már az első napokban fültanúja voltam egy eszmecserének, amint két család együtt nézegetve a makettet, egymásnak mutogatta: „Mi majd ott lakunk, ez a mi utcánk, ez a piros lesz a mi házunk”. Napról napra jobban magukénak érezték a központi elképzeléseket. Ezt mutatja, hogy míg 1976-ban a kiadott építési engedélyek nyolcvan százaléka ellen fellebbeztek, tavaly már egy ellen sem. A nagy eseményre úgy készült, mint osztálytársai, azaz nem teljesen ugyanúgy. .. Megtanulta a ballagási éneket, elmondta, milyen virággal díszítsék fel a tantermet, milyen legyen a ballagási ruha. Ki nem fogyott az ötletekből, csak akkor hallgatott, amikor a lányok elhatározták, hogy ballagási ajándékként arany pecsétgyűrűt kérnek szüleiktől. Hallgatott, mert ö. Melinda állami gondozott. Nevelőszülőknél él, az ő anyukája a legjobb a világon, mindent megtesz érte, azt viszont senki se kívánja, hogy kevéske nyugdíjából aranygyűrűt vegyen nevelt lányának. Nem szólt, nem Őrzik a múltat — Mennyivel drágább a nyeregtetős hosszúház, mint a kocka alakú, sátortetős? — A faanyaggal. Tudniillik a cserép alá nehezebb, vastagabb szarufákat kell tenni. A különbség szerintem még ötezer forint sincs. Kocsis Mihály számításai szerint 270, legfeljebb 280 házat — pontosabban meglévő és még megépítetlen házat — érintett (érint) a rendezési terv előírása. A távlati cél igen tetszetős, de akik mostanában kérnek építési engedélyt Nagyiván déli területére, néhány dolgot nem értenek. Például azt. hogy a beépítésre váró, kifizetett teleknek csak egy részét használhatják fel, mert ahhoz hogy az egyelőre csak a maketton áttekinthető terv valóra váljon, az elképzelt házsoroknak meghatározott vonalban kell épülniük, ezért a téglalapalakú telekből egy háromszöget üresen hagynak, amely majd a szomszédos telekhez tartozik. Senkit sem ér veszteség, mert a saját telkéből „lecsípett” háromszöget megkapja a szomszédos telekből. Egyelőre azonban úgy tűnik, a terv csak terv marad, mert Nagyivánban évről évre csökken az építési kedv. * * * Andrási Lajos, a nagyiváni téesz-kerület kerületi állattenyésztője. Tőzsgyökeres ivá- ni, ha valaki, ő biztosan „belülről” ismeri a nagyivánia- kat. — Nagyon szorgos nép ez. A föld nem a legjobb, mégis minden évben jó eredményekkel rukkolunk ki. Hajnali háromkor már igen csak talpon van mindenki, és amíg a nap le nem megy, dolgoznak. Sajnos, egyre kevesebb a fiatal. Nem szívesen maradnak a községben, mindenki az iparba igyekszik. Érthető, az ipari munkásnak szabott munkaideje van, a mezőgazdaságban viszont mindent az időjárás határoz meg. Jó lenne tenni valamit, mert vészesen csökken a lakosság. — Az elvándorlásban nincs szerepe annak, hogy az új házakat csató az előírásoknak megfelelően lehet felépíteni, és emiatt inkább más községben építenek? A nagydarab, piros arcú ember egy pillanatig nem érti a kérdést. Aztán határozottan nemet int a fejével. — Tudja, furcsa emberen ezek. Harminc évvel ezelőtt mindenki a nyeregtetős, le- hát a most előírt házakat kedveUe volna, de akkoriban a sátortetős volt divatban, olyanokat építettek. Ma pedig, bár a sátortetős nem divat, csak azért építenének mégis olyat, mert a nyeregtetős kötelező. — Hogyan fogadták 1975-ben a házépítésre vonatkozó szigorú megkötöttségeket? — Mint tanácstag mondom, hogy nem volt könnyű elfogadni és elfogadtatni. Magam 1976-ban kezdtem hozzá az építkezéshez, mi is sátortetősét akartunk a családdal. Ugyanis az vagy harmincezerrel olcsóbb lett volna. Meg aztán a nyeregtetős csúnyább, jobban kikezdi a szél, hamarabb tönkremegy. Elképzeltünk egy teraszt is magunknak, mert azzal szebb is és védettebb is a homlokzat. Nem kaptunk rá engedélyt. Az úgynevezett „tűzfalat”, vagyis a két tetőfelület találkozása és a fal közötti háromszöget csak fával lehet borítani. A fa pedig elkorhad, mert észak felől az eső odavág. Felhúzza széles vállait, és cinkosan rámnevet. — Előbb-utóbb kicserélem palára a deszkát, és teraszt is ragasztok a házra. Az utóbbi időben mintha enyhült volna az ellenőrzés szigorúsága. * * * Nagyivánnak 1973-ban 1752 lakója volt, tavaly ezerhat- százötven. Elgondolkodtató, hogy például a Kossuth Lajos utcában, ahol Andrási Lajosék háza áll. a harmincegy épületből három lakatlan. A szomszédos Ady Endre úton is egy. Mind mostanában épült. öregszik a falu, mondják a nagyivániak. A tiszaőrsi közös tanács titkára szerint a lakosok 60 százaléka negyven éven felüli. Az építési kedv rohamosan csökken, mint ahogy a felépült házak értéke is. Pedig az ominózus rendelet megalkotói nemcsak a rendelet betartását ellenőrzik, nemcsak követelnek, hanem adnak is. Amióta a község a tájvédelmi terület részévé vált. teljesen közmű-' vesítették, új szolgáltatóház, idegenforgalmi látványosságnak is beillő „Csengő” presz- szó, a határban csárda épült. Az előírásnak megfelelő lakóházak tervezése szinte fillérekbe kerül, legalábbis az építtetőnek. Munkalehetőség is van, igaz, elsősorban a termelőszövetkezetben. Bár az elképzelések szerint nemsokára egy. körülbelül százötven nagyiváninak munkát adó műhelyt épít a debreceni Medicor. A rendezési terv messzebbre tekint a nagyiváni határnál: nemzeti hagyományokat véd. Mégsem, lenne érdektelen a „Hortobágy kapujában” élő emberek problémáira jobban odafigyelni, hogy a tájvédelem érdekében hozott rendeletnek megfelelő házak ne csak díszletek, üres látványosságok, hanem élettel telt otthonok legyenek. Bendó János kért, de sírt a megható- dottságtól .— és a boldogságtól — amikor anyukája Jászjákóhalmáról beutazott vele Jászberénybe, és vett egy 1800 forintos aranygyűrűt. Kimondhatatlanul boldog volt. A ballagási ruha már elintézett ügy, a Gyermek és Ifjúságvédelmi Intézet megbízásából az anyu megvette az anyagot, s az Ipari Szakmunkásképző Intézet jászapáti iskolájában, ahol Melinda kitanulta a varrónői szakmát, megvarrják. Van gyűrűje, cipőt is kap az intézettől, pontosan olyan lesz a ballagáson, mint a többi lány. Megkapta a cipőt is, divatos, szép cipőt, de... feketét. Az iskolában a „lánytanács” úgy határozott, hogy fehér cipőben ballagnak. Mégsem teljes a boldogság — csak gondolta — de anyunak nem szólt, minek szomorítsa. Fogta a cipőt, és elment a járási hivatalba. Tudta, ott is mindent megtesznek értük; arra gondolt, ha fehér cipő is van raktáron, kicserélik. Nem volt — állapították meg. és együtt szomorkod- tak, a ballagásra készülő Melinda és a gyermekvédelmi felügyelő, aki a 17 éves lány arcát kémlelve elképzelte, milyen lesz az egyetlen pár fekete cipő a sok fehér között. Tekintete a lány formás lábán pihent, majd rátévedt saját lábára, a mutatós fehér cipőre, amit tegnap csodált meg a kirakatban annyira, hogy meg is vette. Majdnem felkiáltott örömében amikor kérdésére; hányas cipőt visel Melinda, azt a választ kapta, hetest, vagyis olyat, mint ő. Kilépett a cipőből, arcát Melinda csodálkozó arcához szorította, és odasúgta: próbáld fel, ha jó, a tiéd. viseld egészséggel, te leszel a legcsinosabb a ballagáson. Azután eszébe jutott, milyen jó, hogy itt van az alsó fiókban a kényelmes „hivatali” papucscipő, amiben olyan jól megpihen a lába. Elballaghat ő abban haza. — illés —
