Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-18 / 114. szám
1979. május 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Hamis bizonylatok, fiktív kiadások, elsikkasztott segélyek Meggyes László képei a Hatvani Galériában „Tehát a számokat maga javította át? Maga volt, aki újból aláíratta a régi határozatokat, és fiktív kiadásokat jegyzett be a készpénzfizető naplóba?” Az asszony, az elsőrendű vádlott mindenre azt felelte, hogy igén. De, arra, hogy öt éven át mikor, mit hamisított meg, pontosan már nem emlékezett. Szóval az okirathamisítást elismerte, de makacsul hajtogatta, hogy a pénzhez nem nyúlt. Egy fillért sem vett el belőle. Akkor miért hamisított? Mert hiány volt. Miért volt hiány? Erre sem ő, sem a másik vádlott nem adott választ. Hallgattak. A bizonyítékok „beszéltek” helyettük. Végül a tiszafüredi Járásbíróság megállapította, hogy 458 ezer forintot elsikkasztottak. Rédai Jánosné, a bűn- cselekmény tettese, á felbúj - tója pedig kollegája, Cseppentő László. Folytatólagosan, bűnszövetségben, magánokirat-hamisítással elkövetett jelentős kárt okozó sikkasztásért Rédainét három év kéthónapi, Cseppentőt pedig három és fél évi szabadságvesztésre ítélték. Az ítélet nem jogerős. A járási hivatal elégedett A vétkesek megkapták büntetésüket,, s igazán kár lenne több szót vesztegetni az egészre, ha ... Ha: mindez nem a viszonylag kis apparátussal dolgozó tiszaroffi tanácsnál történik, ha nem öt éven át folyik zavartalanul a hamis bizonylatok „gyártása”, ha a felügyeleti szerv a tiszafüredi járási hivatal nem lett volna éveken át elégedett a tiszaroffi tanács pénzügyi elszámolásával. Dehát az volt. Olyannyira, hogy az 1975-ben és ’76- ban végzett ellenőrzéseket követően (1977-ben még a szokásos rutinellenőrzést sem tartották szükségesnek) jegyzőkönyvben, írásban adták elismerésüket. Egy szóval a hivatalban elkönyvelték, hogy minden a legnagyobb rendben megy a tiszaroffi tanácsnál, miközben annak egyik irodájában Rédai Jánosné, a huszonéves fiatalasszony sokszor már azt se tudta, hogy mit hamisítson. Az egyik legkézenfekvőbb és legegyszerűbb trükkje volt, hogy különböző tanácsi intézményektől elszámolásra kapott bizonylatokon korrigált néhány számot. Az úgynevezett készpénznaplóba már a módosított összeget írta. Vagy: már elfelejtett, régi bizonylatok közül kotort elő egyet-kettőt, és újból utalványoztatta, s kiadásként újból elszámolta. Hogyan tudta megcsinálni? Ügy, hogy aki aláírta, általában elfelejtette megnézni, mihez adja a nevét. Ugyanezzel a módszerrel „fizettette ki” többször ugyanazt a szociális vagy gyámügyi segélyt. Hogy ez elképzelhetetlen? Elméletileg igen. Csakhogy az emberi leleményességnek éppúgy nincsenek korlátái, mint a figyelmetlenségnek. Azokat a határozatokat papírra írták, aztán összehajtották. Az üres borítólapra tételszám, pecsét került. Rédainé nem tett mást, csak morfondírozott, s az összehajtott lap üres oldalát tolta az utalványozó orra alá, arra került az újabb tételszám, az újabb pecsét. Ha az aláíró egyetlen mozdulattal széthajtja a papírlapot, rögtön kiderül... De nem. Ez sohasem fordult elő. Volt, amikor nem is vesződött a hamisítással. Egyszerűen nem létező kiadásokra, fiktív összegeket körmölt a készpénznaplóba, (öt év alatt 206 ezer forintot írogatott be ötletszerűen.) Amit ő a készpénznaplóba vezetett, Cseppentő László azt könyvelte el. De cseppet se mellékes, hogy neki az eredeti bizonylatok és határozatok alapján kellett volna könyvelnie, hiszen ő volt egyben Rédainé elszámolásának hivatalos kontrollálója, elsődleges ellenőre. A vb-titkár és még né- hányan, akiknek joguk volt rá, csak szúrópróbaszerűen vizsgálták az elszámolást. Hogy-hogy nem, mindig, minden stimmelt, mikor egybevetették a készpénznaplót, Cseppentő könyvelésével. (Fel sem tételezték, hogy azt hasonlítják össze, ami el sem térhet, mert egyiket a másikról másolták.) Nem volt félreértés Ügy vélem, nem rosszhiszeműség ezekután azt feltételezni, hogy a veszélytelen belső és a felügyeleti ellenőrzéstől továbbra is zavartalanul könyvelgethettek, hami- sítgathattak volna, sikkaszthattak volna Tiszaroffon. Hogy mégis kiderült? Nem az ellenőrzést végző szakemberek, hanem egy kívülálló asszony, az iskolai gondnokság gazdasági ügyintézőjének érdeme, akit egyszer Rédainé megkért, hogy javítsa át a gondnoksági kiadások végösszegét, mert nem egyezik az övével. Majd később tisztázzák, hgoy miért, biztosan valami félreértés történt. Az asszony teljesítette Rédainé kérését, de miután nem tisztázódott semmiféle félreértés, az asszony bejelentést tett a tanácsnál. Vizsgálat vizsgálatot ért heteken át. A járási hivatal pénzügyi szakembereinek az ügy kipattanása után már más volt a véleményük, mint az előző években. Most már se szeri, se száma nem volt a kifogásolható szabálytalanságoknak, most már lazának, alacsony színvonalúnak tartották a belső ellenőrzést, s csapnivalónak a bizonylati fegyelmet. S míg éveken át elmarasztaló szó alig-alig került a jegyzőkönyvbe, ezúttal a jelentésük oldalakon át hemzsegett a bíráló megjegyzésektől. Okulva a történtekből És az önbírálat? „Sajnos félmilliós sikkasztás kellett ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire formálisak voltak a revízióink. Hogy rájöjjünk, milyen nehezen követhető, s a visszaélésre megannyi lehetőséget . adó a tanácsok készpénzkezelési rendszere. Sok mindenre rádöbbentünk még. Arra is, hogy az ellenőrzés nem jóhiszeműség és bizalom kérdése.” A járási hivatal elnöke a múltról eny- nyit mondott. A tiszaroffi eset kellett ahhoz, hogy felülbírálják hivatali szemléletüket. A bűnügy felfedezése óta. a hivatal mulasztásaiból okulva, gyökeresen próbálják megváltoztatni az elszámolás és az ellenőrzés rendszerét. Megtiltották a készpénz kezelését, megszigorították az utalványozást. Következetesebbé, folyamatosabbá, tervszerűbbé teszik ellenőrzéseiket, számolva azzal, hogy az alaposabb revízió újabb visz- szaéléseket tárhat fel. Nem bizalmatlanság, aláptalan gyanúsítás ez, pusztán arról van szó, hogy szeretnének végre az egész járásról reális képet kapni. K. K. Gvermekfilmnapok a megyében Holnap délelőtt 9 órakor a szolnoki Tallinn filmszínházban nyitják meg a nemzetközi gyermekév alkalmából megrendezésre kerülő megyei gyermekfilmnapokat. A megnyitón értékelik a „Legszebb filmélményem” elnevezésű pályázatot, amelyre több mint száz rajz érkezett. A legjobb alkotásokból ugyanekkor kiállítás is nyílik, s átadják a helyezést elért gyerekeknek az értékes díjakat, — az első négy helyezett részt vehet a zánkai gyermekfilmszemlén. A megnyitó után pedagógusok és mozi-üzemvezetők részvételével rendeznek tanácskozást: „Mit várnak a gyerekek a filmforgalmazástól?” címmel. A filmnapok lényege persze a sok jó film, amelyekből ezúttal valóban nem lesz hiány: régebbi, gyermekeknek szóló alkotások és új filmek sorát játsszák a megye filmszínházaiban. Láthatják a gyerekek — többek között — Walt Disney csodálatos rajzfilmjét, a „Dzsungel könyvét”, a „Csizmás kandúrt”, amely japán alkotás, s a te-1 levízióból jól ismert Lolka és Bolka ezúttal a mozivásznon indul Föld körüli útra. Négy település — Szolnok,. Tiszafüred, Jászberény és Tö- rökszentmiklós — egy-egy mozijában reggeltől estig gyermekfilmeket vetítenek. Kalocsai, buzsáki és torockói hímzések, menyasszonyi ruha, térítők és fafaragások bizonyítják a szolnoki MÄV Kórház- Rendelőintézet ifjúsági klubjában, hogy az intézmény dolgozói szabad idejükben szívesen ápolják a népművészet hagyományait1. A házi tárlatot — amelyet bárki megtekinthet - a tervek szerint pénteken szándékoztak bezárni, ám a nagy érdeklődésre való tekintettel látogatását a hét végéig meghosszabbították. II gimnazistáké a színpad Holnap délután négy órától a kunszentmártoni József Attila Gimnázium tanulói veszik birtokukba á járási művelődési központot. A középiskola művészeti csoportjainak tagjai diáktársaik, barátaik, szüleik és tanáraik előtt mutatkoznak be. A műsorban fellépnek színjátszók, vers- és prózamondók, az iskola énekkara, és kamarakórusa — olyan együttesek is, amelyek a közelmúltban megrendezett diáknapok művészeti bemutatóin eredményesen szerepeltek. Suszter vágy tanító. E két, nem éppen egymáshoz közelálló foglalkozás közül választhatott annak idején Sza- lay József, a tiszaburai uradalmi gépész fia a „családi tanács” döntése alapján. Magában persze már jóval korábban választott. A találkozás az iskolával, az első tanítóval^ meghatározónak bizonyult az életében. A példakép, az ideál mindvégig az a „tanító bácsi” maradt, aki megtanította az ABC-re. Az érettségi után az egri líceumban készült a hivatására. A tanítói oklevél azonban egy évig a fiókban lapult, gazdája nem kapott állást. Napidíjas írnokként je- gyezgette a folyó adatait a tiszaroffi ármentesítő társulatnál, amikor megtudta, hogy volt iskolájában megüresedett a katedra. Boldogan vállalta el a nyolcvanhét diák tanítását. A boldogság azonban rövid ideig tartott, közbeszólt a katonaság, s a második világháború, amely a hadifogsággal együtt hét és fél évet vett el az életéből. 1948-ban érkezett vissza a túlélés, s az újrakezdés lehetőségének örömteli tudatával. Egy levél várta a kisújszállási gimnáziumból; meghívó a tízéves érettségi találkozóra. Az osztályból tiz'ennégyen hiányoztak... Szalay József szülőfalujában folytatta a munkát. Az egykori grófi kastélyban tanulóotthont alakítottak ki a tanyasi gyerekek számára. A szülők nem szívesen engedték el gyermekeiket, sokszor éjszaka bekopogtattak a kastélyba: „Igazgató úr, megvan még a kislányom?” Aztán A SZOLNOKI Művésztelepen már húsz esztendeje munkálkodó Meggyes László csak mostanában került az érdeklődés fókuszába, művészete ezekben az években töri át a közöny kőfalát. Holott a Hatvani Galériában nemrég nyílt tárlatának harminc festménye, grafikája — életműve pontos metszeteként — nemesen érett piktúrát reprezentál. Olyan képek együttesét, amelyek utalnak ugyan néhol főiskolai mesterekre, Szőnyit idézve elsősorban, a rajzi, komponálási, színkeverési módszerekben ' azonban egy bizonyos sorompón túl szuverén alkotóként tárják elénk a művészt. Éspedig azt a Meggyest, aki átszűrve magán a századelő, majd a felszabadulást követő évtizedek különböző kifejezési törekvéseinek megannyi taJ pasztalatát, azok összességéből bontja ki az őt körülvevő világ megnyilatkozásaira koncentráló festészetét. Hogy szíve szerint szereti a verítékkel munkálkodó embert? A válasz természetes egyszerűséggel süt viszJ sza például Kubikosok című kompozíciójának megfeszült figuráiról, amelyek bár elnagyoltak, szerkezeti összetartozásuk mégis a szándékolt igazságról, a munka tiszteletéről vall. Hogy örömmel adja át énjét a télbe, fagyba burkolózó táj hangulatának, elemezve annak belső rend-1 jét, törvényszerűségeit? Zümmög, fütyörész erről a Téli Zagyva-part, az ónszürkébe hajló alkony a jég felett, induló szelekkel, elvesző, kontúrjaiban érezhető városképpel. S hogy érzi a tárgyak lelkét? Félreérthetetlen bizonyság erre a Vízöntő centrális elhelyezésű megbarátkoztak az otthonnal, tudták, hogy jó kezekben vannak a kisdiákok, bíztak az igazgatóban, hiszen közülük való volt ő is. A fiatal pedagógus pedig a diákotthoni munkával barátkozott meg életre szólóan. Pontosan harminc ‘éve került Szolnokra, az ipari gimnázium kollégiumába, mint nevelő tanár. Egy év múlva már igazgató lett. Közben szinte minden tanévben ő maga is beült az iskolapadba — érezte: elfogy az útravaló, amit a líceumból hozott. Előbb a szegedi főiskolán szerzett diplomát, majd az egyetemet is elvégezte. Lázasan tanulmányozta a pedagógiát, pszichológiát, nehogy valami jóvátehetetlen élmény érje a fiatalokat a kollégiumban. Aligha érte. Legalábbis erről tanúskodik az a sok levél, amelyet a volt kollégisták korsója, vagy ibrikben a három törött, száraz napraforgófej az Ablak télen párkányzatán. Életet inspirál a vízzel teli, testes korsó, jel-' képe a fönnmaradásnak. De egyszer itt a „nincs tovább” pillanata, sugallják az utca havas fehérjét maguk mögött hordozó mélybarna napraforgó-tányérok. No és az akvarellek vallomása, mit mondanak a Téli fák, alig kéttenyérnyi papíron? A legtöbbet talán. A festőt mesélik el, kicsit befelé fordultában, kicsit elhúzódva a piaci tülekedéstől. Ha van ma piktor, aki nem él vissza mesterségbeli tudásával, aki nem adja oda ecsetjét, palettáját az üzletkötőknek, hanem választott útján akar végigmenni, akkor ez a festő Meggyes László, ötvenévesen is gyermekként járva a kivetett csapdák között. Deresedőn sem tagadva, hogy új és új ismétlődő rácsodálkozások mentik át sorsok, korok rekvizitumait a jövendőbe. Az olykori keserűségből pedig szemérmesen titkolva a legkisebb cseppet is. Aki nem mélyül el ebben a festői világban, kívül marad egy hallatlanul puritán férfiember érzelmi megnyilvánulásainak világán. Mély „sejtelmes tó” tárul föl azonban a megértés szándékával, a látás igényével közelítők előtt, midőn elidőznek a Hatvhni Galéria tárlatán. FIGYELVE a látogatókat, böngészve a vendégkönyv bejegyzéseit, jólesően tudósíthatok az őszinte közelítés, Meggyes művészetének újabb, félreérthetetlen győzelméről. Moldvay Győző küldtek. Szinte nincs olyan nap, hogy ne jönne valahonnan egy levél, üzenet. Szalay József nyolcszáz kollégistájával tartja a kapcsolatot, a levelezés mellett rendszeresen találkoznak is az „öregdiákokkal”, akik hálásan emlékeznek a szolnoki évekre. A három évtized alatt a kollégiumi munka mellett tanított is a Szamuely Tibor Közlekedésgépgyártó Ipari Szakközépiskolában. Oktatta, nevelte diákjait az órán, s a kollégiumban, de végül ?s mindig az utóbbi mellett maradt. Hogy miért? A diákotthoni nevelőmunka — úgy véli — sokkal komplexebb az iskolainál. A diákok szüleit helyettesítenie kellett, ösztönözni a gyerekeket a tanulásra, átérezni, meghallgatni élményeiket, segíteni őket tanácsokkal, javaslatokkal. Büszkeséggel említi, hogy kollégistáinak hetven százaléka tanult tovább felsőoktatási intézményben. A kollégium sok dicséretet, elismerést váltott ki különböző fórumokon, ötször nyerték el a megtisztelő „kiváló” címet. A diákok azt mondják „Jóska bácsinak” köszönhetik, aki példát mutatott lelkesedésben, emberségben, közösségi magatartásban. Szalay József nyugdíjba megy az idén. Negyedikes kollégistáival ő is „elballagott”. Érzi persze, hogy ez a ballagás csak jelképes volt, hiszen a munkát nem tudja egyik napról a másikra abbahagyni. T. G. A tiszai hajósok emlékét megörökitö monumentális domborművét építenek be a szolnoki Tisza-híd falába. Lajos József szobrászművész alkotása, mintegy 30 négyzetméter. A munkálatok most kezdődtek, várhatóan augusztus 20-ára készül el a dombormű Három évtized a kollégiumban v
