Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-17 / 113. szám

A Pajzs '79 fedőnevű közös hadgyakorlat fontosabb mozza­natait megtekintette Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke, aki képünkön átveszi a magyar katonák ajándékát (Telefotó - KS) Sándor, az MSZMP KB osz­tályvezetője, — Ott voltak a Varsói Szerződés tagálla­mainak honvédelmi minisz­terei, s részt vett a gyakor­laton az egyesített fegyveres erők főparancsnoka. * Tegnap már kora hajnal­ban elfoglalták állásaikat a Dunántúl dombjai között a katonák. A feltételezett har­ci helyzet szerint a csapa­toknak az előrenyomuló, tá­madásban levő ellenséget kellett megállítaniok — mintegy vizsgázva védelmi felkészültségükből. Először a légierők gépei tűntek fel: felderítették az ellenség helyzetét, egységeinek elhe­lyezkedését, majd megkez­dődött a tüzérségi előkészí­tés, működésbe léptek a „csövesek” és a. rakétafegy­verek. A lendületesen elő­renyomuló, a parancsnokok elhatározásainak megfelelő harcrendben kibontakozó alakulatokat vadászgépek ol­talmazták a levegőből, tüzé­rek támogatták a gyakor­lóteret övező dombok mö­gül. Felvonult a legkorsze­rűbb haditechnika, a pán­célozott járművekről leszáll- va harcba indultak a lövé­szek. Látványos mozzanat volt az irányított páncéltörő ra­kéták harcbavetése a heli­kopterekről. Ezek a rakéták hívottak, tetszésnyilvánítás­sal jutalmazták a harci he­likopterek pontos találatait. A támadó erők viszave- rése után gépesített lövész­csapatok, páncélozott szál­lító harci járművek, harc­kocsik folytatták az ellenség üldözését, támpontjainak felszámolását. Az ellenség akadályrendszere sem top­pantotta meg az üldözés len­dületét: az előnyomuló ka­tonák magas fizikai, pszi­chikai felkészültségüket bi­zonyították, amikor áttörtek napalm tűzön, drót szöve­vényen, s lángoló épülete­ken- Nem állta útjukat ter­mészetes akadály - sem, pil­lanatok alatt jutottak át az egyik oldalról a másikra, a szakadék felett húzódó drót- kötélpályán. A gyakorlat látványos mozzanata volt a szovjet va­dász légierő tevékenysége. A gyakorlaton Losonczi Pál találkozott a harci fel­adatokat végrehajtó baráti hadseregek katonáival, akik jelképes ajándékot nyújtot­tak át az Elnöki Tanács el­nökének. Losonczi Pál elis­meréssel szólt a parancsno­kok és katonák teljesítmé­nyéről. A „Pajzs 79” hadgyakor­lat a következő napokban folytatódik. Tegnáp megkezdődött a „Pajzs ’79” fedőnevű közös hadgyakorlat. A nap esemé­nyei szemléletesen bizonyí­tották: a baráti hadseregek katonái jól hasznosítják a kiképzés alatt elsajátított a- kat, magasfokú. példaszerű a baráti országok csapatai­nak és törzseinek együttmű­ködése. ' A gyakorlat fontosabb mozzanatait megtekintette Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, az Elnöki Tanács elnöke, Borbély Sándor és Győri Im­re, az MSZMP KB titkára, Borbándi _ János és Szekér Gyula, a Minisztertanács el­nökhelyettese, valamint Rácz akkor is lecsapnak az ellen­ség harci járműveire, ha azok mozgásban . vannak, vagy völgyben, dombhajlat­ban igyekeznek megbújni, fedezéket találni. A manő­vert látcsövön nyomon kí­sérő katonai szakértők, meg­Takarékosabb gazdálkodás anyaggal.energiávaí Az ország 46 legnagyobb energiafelhasználó vállala­ta a kormány intézkedésé­re külön éves takarékossá­gi tervet készített, de szá­mos más vállalat is prog­ramot dolgozott ki az anyag- és energiagazdál­kodás fejlesztésére, éssze­rű megtakarítások elérésé­re. Ennek alapján jóné- hány vállalatnál máris je­lentős eredményeket értek el az anyagfelhasználás csökkentésében. Az ener­giatakarékosságot azonban több tényező, főleg -szokat­lanul hosszú tél akadá­lyozta. Az első negyedév­ben a tervezettnél több energiát használt fel az ország. Ezért az év hátra­lévő időszakában hatéko­nyabb energiagazdálkodás­ra és takarékosságra lesz szükség, hogy csökkentsék a felhasználást, s elérjék a kitűzött célt; A H.ungarocamion gépko­csivezetői az év első négy hónapjában mintegy 450 ezer liter üzemanyagot taka­rítottak meg, abból a ’több mint 1 millió literből, amit * éves- felajánlásukban ígér­tek. Eredményük jelentősé­gét növeli, hogy a felhasz­nált üzemanyag 70 százalé­kát külföldi útjaikon vásá­rolják a gépkocsivezetők. Ilymódon 1,6 millió forint értékű devizát takarítottak meg eddig az idén. A. könnyűipar legnagyobb energiafogyasztója, a Pa­píripari' Vállalat, amelynek dolgozói az év eleje óta az energiafelhasználás csök­kentésével 170—180 tonna olajjal egyenértékű energiát takarítottak meg. Különösen hasznos az a műanyag hő­cserélő berendezés, amellyel a nedves papírszalagot szá­rító fűtött hengereknél ke­letkező hulladékhőt haszno­sítják ismét a szárítási mun­kafolyamatban. Az elképze­lések szerint ez a hőcserélőt a vállalat valamennyi papír­gépénél meghonosítják, mert így a gőzfogyasztásban vár­hatóan 5 százalékos megta­karítás érhető el. A hőcse­rélő hazai konstrukció, így az import költségektől is megkíméli a vállalatot, a népgazdaságot. A Csepel Vas- és Fémmű­vek Gyárainak dolgozói az idén már 40 millió forint értékű anyagot és- 8 millió forint értékű energiát taka­rítottak meg. A régi beren­dezések, gyártási folyama­tok korszerűsítésével, auto­matizálásával. A tervek sze­rint az év végéig a csepeli gyáróriás dolgozói több mint 200 millió forint érté­kű anyaggal és energiával csökkentik a felhasználást. A váci Forte Gyár a szí­nes fotóanyagokból, a nega­tív és fordítós filmekből, pa­pírokból a múlt évinél 12 százalékkal többet szállít tő­kés piacokra, s így egymillió dollárral növeli bevételét. A vállalat anyagtakarékossági intézkedési tervei szerint azonban úgy oldják meg ezt a nagyobb feladatot, hogy importanyagok behozatalát a múlt évi szinten tartják. Ezért különösen nagy figyel­met fordítanak a gyártáskö­zi anyagveszteségek • csök­kentésére. A diósgyőri Lenin Kohá­szati Művekben elért anyag- és énergiamegtakarítás ér­téke.az év első négy hónap­jában már megközelítette a 20 millió forintot. Az éssze­rű takarékosságot és á se­lejt csökkentését a vállalat vezetői minőségi prémium- rendszer bevezetésével ösz­tönzik. Tiszabura ma Folytatásos riportunk har­madik része 3. oldal A szövésmintának megfelelően, színenként és szálanként csér vélik fel a fonalat a túrkevei Háziipari Szövetkezet új csévélő­üzemében. A szőttes, ami ebből készül, Nyugát-Európában is keresett ferrrték Megkezdődött a Pajzs ’79 hadgyakorlat LOSONCZI PÁL LÁTOGATÁSA Két műszakban öntöznek a Tisza II. körzetében EREDMÉNYEK, ÚJ FELADATOK Tanácskozás a közoktatásról Az aranyat érő meleg idő hatására robbanásszerűen meggyorsult a mezőgazdasá­gi kultúrák öntözése a Ti­sza II. vízlépcső hatáskörze­tében. A hét közepéig, főleg Szolnok megyében 15—20 ezer hektárnyi föld kapott mesterséges csapadékot. A Szolnoktól délre eső terüle­teken, Tiszaföldvár, Mező- hék térségében csaknem ma­ximálisan kihasználják az esőztető öntözőfürtök kapa­citását. A kora tavaszi búza öntözése után megkezdték a kukorica kelesztő öntözését, de kap már csapadékot a 700 hektár fűszerpaprika, a ta­karmányfélék, a cukorrépa és egyéb kultúra is. A jász­sági és a nagykunsági terü­leten, ahol bővebben volt eső és a talaj is más összetételű, ezekben a napokban kap­csolják „direktre” az önjá­ró, illetve telepíthető öntö­zőberendezéseket. Ha az idő továbbra is meleg marad, a hónap végén mindenütt meg­jelennek a mesterséges szi­várványok a földek felett, a magasra ívelő permetező öntözővíz nyomában. Az ország legnagyobb rizstermő területe a Nagy­kunságban és a Tisza, Körös mentén található, a víziga­bona első árasztása közvet­lenül a befejezés előtt áll. A gazdaságok hektáronként mintegy háromezer köbmé­ter vizet engedtek a rizsre, amelynek ezúttal kifejezet-- ten kedvez a melegre for­dult időjárás. Az öntözés emelkedő tendenciáját az is jelzi, hogy a Tisza menti vízkivételi művek mind­egyike üzemel, óránként 130 —140 ezer köbméter vizet emelnek át az öntözőcsator­nákba és teljes vízszállító kapacitással működik a Jászsági és Nagykunsági Fő­csatorna eddig elkészült sza­kasza. A termelőszövetkeze­tek és állami gazdaságok ed­dig 57 ezer hektár szántó­föld, kertészet, rét és legelő öntözésére jelenteitek be igényt, noha ettől lényege­sen több az öntözésre beren­dezett és hasznosítható terü­let. A Középtiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóság azt reméli, hogy tartós szárazság ese­tén ez a terület növekedni fog, és a gazdaságok jól fel­fogott érdekeiknek megfele­lően mindenütt, ahol lehet, ellensúlyozzák az aszályt. • Szeptembertől azokban a gimnáziumokban is lehetővé válik a 11 napos oktatási rend szerinti tanítás, ahol er­re adottak a feltételek — je­lentette be Hanga Mária ok^ tatási miniszterhelyettes a Kertészeti Egyetemen tegnap délelőtt kezdődött országos oktatási tanítási tanácskozá­son. Az 1980—81-es tanévtől pedig az ország valamennyi gimnáziumában kéthetenkén­ti szabadszombat lesz. Az ok­tatási minisztérium arra tö­rekszik, hogy a szakközépis­kolákban és a szakmunkás- képző intézetekben is bővítse az ilyen jellegű kísérleteket. Az egésznapos tanácskozá­son a tanügyi igazgatás mint­egy 200 képviselője tekintette át a most befejeződő tanév tapasztalatait, és vázolta a következő iskolai év tenni­valóit. Budapesti üzenet (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSUNK A 2. OLDALON I) Beruházási ellenőrzést tartottak tegnap a párt, a tanácsok és a szakszervezet megyei veze­tői Szolnokon, Martfűn és Zagyvarékason, amelyen egyebek között megtekintették (képünk itt készült) a növényolajgyári építkezés munkálatait (Tudósítás a 3. oldalon) Ára: 1,20 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI.EGYESÜLJETEK! ÍXXX. évf. 113. szóm, 1979. május 17., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom