Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-07 / 81. szám
1979. április 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 FnMJEGYZET Hulot úr közlekedik Avagy: Nagyon modern idők. Chaplin klasszikus filmburleszkjének negyven évvel későbbi „modernizált” változatát láthatjuk. A színvonal hasonló, erre biztosíték a rendező és főszereplő személye: Jacques Tati. Évtizedenként forgat egy filmet, ez az idő bizony elegendő ahhoz, hogy teljesen megfeledkezzünk róla. Hiába akar tehát emlékeket idézni a film magyar címe (az eredeti csupán: Közlekedés), attól tartok, keveseknek ismerős már e név: Hulot úr! Pedig nem akárkivel áll rokonságban. Ö és Charlie édestestvérek. Századunk hősei ők, az emberséget helyettünk is őrző kisemberek. Charlie keménykalapját és ormótlan cipőjét persze sokszor kiárusították már, a kisember mindenekelőtt csikorgó közhely. Márpedig az soha nem a durva és tiszta igazságot képviseli, hanem annak közhasználatú, agyonsimogatott változatát. A kisember kedves és jóságos barát. Nem tudunk tőle megszabadulni, mert mi teremtettük magunknak, ő a mai élő lelkiismeretünk. Különben ügyet sem vetünk rá, lesajnáló vállveregetéssel elintézzük. Hacsak nem tőle függ a sorsunk. Rendezünk például egy nemzetközi autókiállítást. Csillog-villog a sok négykerekű csoda, egyetlen hely üres, ide kellene befutnia a kisember kisautójának. Csakhogy ő — Hulot — állandó időzavarban van. Ez a lényege, minden mozdulata, mulatságos hétmérföldes léptei, kétbalkezes esetlensége itt gyökeredzik,. - Nem tud számolni, tervezni. Csak álmodni tud vagy fontolgatás nélkül cselekedni. Letáborozik és örül a természetnek, amikor indulni kellene, boldogan falatozik az autószerelővel, pedig már kész a kocsi, önfeledten magyarázza a rendőröknek mindenttudó kempingautója titkait, ahelyett, hogy a határátlépési engedélyt intézné. Tesz-vesz, ügyködik, de mindent máskor és máshogyan, mint azt a józan (számító?) értelem megköveteli. És éppen ebben az örök tér- és időzavarban rejlik a kisember embersége. A gyár ember nélküli — embertelen — automatizációja taszítóan tökéletes rendben ontja ki magából az autókat. De mi, ügyefogyott emberek ülünk a volán mögé és a gép máris vereséget szenvedett. Természetesen nem könnyű párharc ez, mindkét fél a másikra próbálja erőszakolni magát. E jelbeszédet érthetőbbé téve: az emberek néha olyanok, mint az autók, az autók pedig gyakran emberként viselkednek. Táti ebben a humor forrását, a komikum lényegét ismerte fel. Ügyetlenségünk feléleszti az autókat. A karambolnál négy irányból rontanak egymásra, aztán betört orral, sebesülten támolyognak, billegve sántikálnak az úton. Egy kis bogárhátú elszabadul, és motorházát csapkodva, mintha fogát csattogtatná üldözőbe veszi az előtte iszkoló kereket. Megelevenednek, önálló életre kelnek a gépek. Majdhogy nem megszeretjük őket, miközben nevetünk. Az utóbbiról ne feledkezzünk meg, végre jóízűt nevethetünk a moziban. Táti humora finom, elegáns és nem túl nyilvánvaló. Hősei nem csúsznak el banánhéjon, nem hemperegnek habostortában. Táti éppen a beidegződött klisék ellen dolgozik. Gondosan elhelyezi a banánhéjat, kínos alapossággal előkészíti a tortát. Vagyis ziccerig kidolgozza a helyzeteket, aztán a befejezést a nézőre bízza vagy egy váratlan fordulattal keresztülhúzza számításainkat: Az üres kiállítócsarnokban kifeszített huzalok jelölik az autók helyét. Várakozásaink szerint ezeken keresztül bukdácsolnának a szereplők. Táti még egyet csavar ezen: a serénykedő munkások átugrálják a* láthatatlan akadályokat és ez a váratlan idétlen balett hatásosabb, mint' a leghitelesebb hasraesés. Hulot egyébként mégis csak célhoz ér. Igaz, kissé megkésve, a kiállítás már bezárt. Öt ez persze egy cseppet sem zavarja. A kisembert nem érdekli az üzlet. Otthagyja a dühösen toporzékoló főnököt, elindul a rengeteg autó között. Elered az eső, csak a végeláthatatlan sorokba rendezett dobozok és a köztük utat kereső, jobbra-balra igyekvő esernyőket látjuk. De tudjuk, valamelyik alatt ott lépdel Hulot úr is. És addig reménykedhetünk: a tökéletlenségben, a nevetésben, az emberben. Bérezés László jászberényi május 1979 Munkáskórusok, kamarazenekarok hangversenye, grafikai kiállítások Májusban ismét gazdag rendezvénysorozattal adóznak Székely Mihály és Rácz Aladár emlékének Jászberényben és a jászberényi járásban. A város, amely 13. alkalommal vállálta a szép és nemes, feladatot, ezúttal a békehónap és a nemzetközi gyermekév jegyében készítette el a zenei napok programját. A rendezvénysorozat május 3-án a jászberényi Tanítóképző Főiskola és a Palotási János Zeneiskola jászkiséri közös hangversenyével kezdődik, és Jászberényben a Jászsági népi Együttes június 4-i szabadtéri műsorával zárul. A zenei napok során több mint 2 ezer dalos — munkás- és iskolaénekkar, kamarakórüs — ad hangversenyt. Igazi élményeket ígér a jászsági általános iskolai fúvószenekarok találkozója, a megyei kamarazenekarok hangversenye, 'a Szolnoki szimfonikus zenekar koncertje. Két esetben a zeneiskola, egyszer a Déryné Művelődési Központ ad otthont az Országos Filharmóniai Hangversenynek. Érdekes színfoltja lesz a zenei napoknak a meghívásos pávaköri találkozó, a jászsági irodalmi színpadok hagyományos találkozója és a Tinódi Lantos Sebestyén munkásságát bemutató zenés irodalmi műsor. Méltó helyet kap a májusi programban a képzőművészet is. A városi-járási könyvtárban rendezik meg Lembit Lepp észt képzőművész kiállítását. A jászszentandrási községi könyvtár ad otthont Perei Zoltán „íróportrék” kiállításának, a Déryné Művelődési Központban mutatkozik be alkotásaival Vuics István képzőművész. A zenei napokhoz kapcsolódnak a városi könyvtárnak a Székely Mihály hangfelvételeit bemutató „zenei foglalkozásai”, a Jász Múzeumnak a Jászság zenei életét ismertető kamarakiállításai és a Déryné Művelődési Központ a város szülöttének életét, munkásságát bemutató vándor fotókiállítása. Fontos helyen szerepel a Székely Mihály zenei napok programjában a Lehel Vezér Gimnázium KlSZ-szervezetének zenei vetélkedősorozata, az általános iskolások részére meghirdetett, a Móra- és Móricz-évfordulókhoz kapcsolódó olvasási-illusztrációs pályázat. Diszkút épül Szegeden A száz évvel ezelőtti nagy árvíz utáni újjáépítésre, a város újjászületésének centenáriumára emlékeztető szökőkút építését kezdték meg Szegeden a Dugonics téren. A medence mellett kisszínpadot, körülötte 300 személyes köralakú nézőteret alakítanak ki. 11 Fészek klub Kertjében Kirakodó vásár Országos kirakodó vásár lesz vasárnap a Fészek művész klub kertjének .árkádjai alatt. Az ország minden részéből érkező fazekasok, szíjgyártók, hangszerkészítők, fafaragók, szövők, hímzők, tojásfestők, mézeskalácsosok, kovácsok, játékkészítők — mintegy 70-en — állítanak ki a klub meghívására és kínálják majd portékájukat. A belépődíjakból származó bevételt a nemzetközi gyermekév „kasszájába” fizeti be, illetve a szolidaritási alap javára ajánlotta fel a klub. Unikumok — Simkó Gyula csodálatos megmenekülése Gazdag 1918-19-es helytörténeti anyag a túrkevei Finta Múzeumban Kevés ember érdektelen ma már a nagy történelmi eseményekkel, összefüggésekkel szemben, de akik közömbösek netán a tőlük távolabb történtek iránt,, azok is érdeklődve figyelnek fel, ha szűkebb hazájuk múltjáról hallanak. Bizonyára jól tudják ezt a tegnap látott túrkevei kiállítás rendezői — ezzel nem a város lakóinak érdeklődését vonjuk kétségbe — akik szinte „kézzel fogható” közelségbe hozták a mai emberek számára Túrkeve 1918—19-es történetét. Nem sértették meg persze a helytörténeti kiállítások mindenkori aranyszabályát, a nemzetközi és az országos eseményekkel szoros összefüggésben mutatják be a kort. Sokat mondó adatokat tudhatnak meg a látogatók a város első világháború alatti megpróbáltatásairól. A lakosság 34 százaléka kapott behívóparancsot, közülük közel ötszázan estek el a különböző frontokon. Mindez — a munkanélküliséggel, éhínséggel együtt — maradandó nyomot hagyott a túrkeveiekben, a forradalom már 1919. március 23-án életre hívhatta a városban a direktóriumot. Érdekes dokumentumokat közöl a Túrkeve című heti lap ezekről a napokról. A lap április első napjaiban már a szocialista párt szócsöve, s a tárlókban látható az újság utolsó, 1919. április 27-én megjelent száma — ez az intervenció miatt már nem juthatott el az olvasókhoz — csak egyetlen példány található belőle az országban. Térképek, dokumentumok mutatják be a magyar Vörös Hadsereg harcait a város visszafoglalásáért. 1919. április 29-én ugyanis a proletár hadsereg katonái kénytelenek visszavonulni, s majd csak július 26-án foglalják el újra Túrkevét. Sajnos — ismert okok miatt — a tiszti offenzíva éppen Túrkeve környékén torpant meg, s omlott össze. A különböző térképeken jól látható, hogy a román intervenciósok hogyan fogták harapófogóba a Vörös Hadsereg előretörő alakulatait, s a várost amelyet július 27- én újra elfoglaltak. A kiállításon a csehszlovákiai Safárikovóban élő Simkó Gyula volt 1919-es vöröskatona csodálatos megmenekülésének történetét is rekonstruálva láthatjuk. (A kivégző osztag sortüze után maradt életben, s menekült meg.) A nyilvánosság előtt először szereplő újságok, dokumentumok, visszaemlékezések igen jó segítséget adhatnak a helytörténeti kutatóknak is. T. L. Min dolgozik? II világjáró „szolnoki” festő Múlt és jelen együtt él Műtermi beszélgetés Bényi László festőművésszel — Az újsághír nyomán jöttünk, mester. „A szolnoki Városi Tanács dísztermében április 7-én délben nyitják meg Bényi László festőművész kiállítását.” Nem „felfedezni” akarjuk, hiszen ezen már régen túljutott, színharmóniáit három földrész csodálta már. Kezünkben a jubileumi kiállítás katalógusa, tárlatai lexikális adataival: 1973: New York, 1975: Tokió, előtte s utána Európa néhány nagy városa, kiállításai vendéglátói. Sfcolnok is közöttük szerepel, szerény városka a metropolisok között, ám a dátumok jelzik a vissza-visszatéréseket. 1968- ban az Aba Novák teremben, 1969-ben a Damjanich múzeumban, az év elején pedig — egy csoportkiállításon — a szolnoki Galériában láthattuk képeit, majd szombaton déli 12 órától a jubileumi kiállításon. Szófián mosoly, s bólintás a beleegyező válasz, máris a műterem hásó traktusaiban válogat, s az állványon ott az első, a csaknem fél évszázaddal előbb datált kép. — Aba Novák tanítványaként részt vettem a jászszentandrási templom freskóinak készítésében, s e reneszánsz szellemű munka, mesteremhez való kötődés révén a szolnoki telepre jöhettem. Tessék, itt egy 1936-ban festett képem: a Koldúsfiú. A gyökereket így értse: lenyűgözött az alföldi ég, a földek és vízpartok színpompája, de ugyanígy az a hallatlanul érős szellemi közösség, amely — mondhatom így is — elindított piktúrám útján. Ragyogó technikájú mesterek — Aba Novákon kívül Fényes Adolf, Pólya Tibor, Borbereki Kovács Zoltán — segítették önállósulásomat,.-s az a megtisztelő szerencse. ért, hogy 1936-tól együtt szerepelhettem velük a különböző , kiállításokon. Aztán, mint afféle fiatal céhlegény vándorútra keltem, megkísérelve a lehetetlent — mindent lássak. Dolgoztam Zebegényben, Vásárhelyen, tanultam Egrytől, Szőnyitől, de mindig vissza-visszatértem Szolnokra. Az utóbbi időben háromszor egymásután — vendégművésznek jöttem, s köszönöm, hogy jöhettem — mert semmit sem kopott bennem ennek a tájnak izgalma. Mindig találok valami újat, szépet, felemelót, ami a vásznamra kívánkozik. Nézze.. . Űjabb vásznak, a Galambdúc három változata, a Kukoricaföld arany ragyogással, a Tabán hóesésben, opálos pompában. A műterem ablaka a Tabánra nyílik. A mester látni tanít, megtalálni a szépséget. — Mentsék meg a Tabán maradék házait. Pótolhatatlan városképi veszteség lenne — bánja már a főváros is. hogy mostohán bánt a saját Tabánjával! — ha eltüntetné az idő. Nem a naív romantika mondatja ezt velem, tudom, a petróleumlámpa nem versenyezhet a villannyal. A civilizáció jobb közérzetet biztosít, — ki tagadná. De miért kell ez esetben a múltat szembe állítani a jelennel? A bizonyítás ott a műterem falán: a Múlt és jelen címet viselő gvache- sorozat — „féllábbal” szinte már a jubileumi tárlaton — amelyen a régi Tabán házai mögött a Zagyva-parti tízemeletes betonkolosszusok látszanak. Ugyanez nagy méretű olajképen: a folyó fölött a Bényi Lászlóra annyira jellemző dinamizmussal, — a forgás mesteri ábrázolásával — sirályok szálldosnak. s a tabáni háztetők mögött lelket kapott a hideg beton. Lágy színharmóniák' tornyosodnak az ég felé. A közömbös szemnek egyformán kocka bérházak nem bölcsői-e az ott világra eszmélt kicsinyeknek, nem kényelmes, búvhelyet adó nágyágyai-e a szerelmeseknek; nem ott főzik-e aszszonyaink a vasárnapi ebédet; nem ott pihenünk-e meg napi rohanásaink után? S amikor mindezeket végiggondolom Bényi László képei láttán, megérzem, miért szépek a vásznain ezek a házak. Azok szemével látja, s tükrözteti az új Szolnokot, akik számára a civilizált és kulturált élet lehetőségét adják a betonmostrumok. akiknek az otthon melegét biztosítják. — A kérdésem már csak formai: ez ugye az új hajtás művészetén? — Garai Gábortól kölcsönzött idézettel válaszolok: „Múltad csak úgy lesz hagyaték, s tanulság, ha ki tudsz belőle lépni”. — Köszönöm a tárlatvezetést, a beszélgetést. Tiszai Lajos (Fotó: Nagy Zsolt) Havas Tabán Fotó: Dede Fotógrafika
