Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-13 / 86. szám
1979. április 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A MUNKA ÉRDEMREND KITÜNTETETTJEI ízig-vérig kereskedő Egymásba akadnak a bevásárlókosarak, a pénztárnál várakozók sora óráikig nem ritkul, a tömött szatyrokkal távozók helyébe mindig újabb és újabb vevők érkeznek. Fehérköpenyes lányok a gondolák közt cikázva figyelik, hol kell a polcokat újratölteni. Szombat déli csúcsforgalom Jászberény legnagyobb ABC-jében. —' Ilyenkor látni igazán, hogy menniyre szűkösen vagyunk — mondja az egymást kerülgető vásárlókat figyelve Lakatos Sándor, az üzlet vezetője. Rögtön tényekkel is érvel, ha a látvány önmagában nem lenne elég meggyőző. — Tizenegy éve épült ez az önkiszolgáló üzlet, azóta megháromszorozódott a forgalmunk, bővült a -készletünk, a választékunk, kinőttük, kinőtték a vásárlók a boltot. (Perceken belül]! kiderül, hogy ha három teljesíthető kívánsága lehetne, talán mind a hárommal az üzlet bővítését kémé. Azt a régóta kívánt plusz 150 négyzetmétert, amit a központ, az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat már tervbe is vett. — Egy kereskedő mit kívánhatna mást, mint hogy a vásárlók kényelmes, kellemes körülmények között mindent megkapjanak, amit keresnek. Csodálatos tavaszom van. A legszebb talán az életemben. A véletlen hozta így. Megkaptam a Munka Érdemrend bronz fokozatát. kiváló lett a brigádunk ismételten, most leszek tízéves törzsgárdatag. Mit mondjak? Mindez egyetlen hónapban. A törékeny barna asszony, még ha akarná sem tudná eltitkolni, úgy érzi. újjászületett, feltöltődött újabb negyven évre való energiával. Egyszóval szép áz élet. Mesélt, mesélt szívesen. — Tudja, hogy még sohasem gondoltam végig, hogy lettem én, a tíz éve még félműszakos postai kézbesítő olyan asszony, akire most azt mondják: közéleti ember. Az lettem volna akkor is, ha nem telepítik ide Szajolba a TIGÁZ-üzemet? Nem. Lakatos Sándor három évtizede ezt próbálja elérni a •veztése alatt álló kis kollektívával. — Szinte csak fiatal, fehérköpenyes nőket láttam-az üzletben. — Ne csodálkozzon, miután dolgozóink átlagéletkora 27— 28 év körül van, és az üzletben zömmel nők dolgoznak. — Azt mondják a vezetők, hogy a nőket nem könnyű irányítani. — Cáfolom. Fegyelmezettek, szeretik, amit csinálnak. A kezdeti időket, azt a periódust leszámítva, amikor a munkát megpróbáltuk egymás között ésszerűen felosztani, mindenkit egy-egy részfeladatért felelőssé tenni, nem voltak nézeteltéréseink. Hát persze fizetésemelékor. j-utalomossftáskor mindig vannak sértődött hangok, de viszonylag gyorsan elhalkulnak. — Hallottam, apró figyelmességgel kedveskednek a vásárlóknak. Élelmiszerüzletekben ritkán hallani, hogy hangszóró közvetítse a jókívánságokat a névnapjukat ünneplőknek, vagy hívja fel a figyelmet a friss árura, az újdonságokra. Valóban apróság. De örültünk, hogy vásárlóink jó szívvel vették. — Tudom, hogy nemcsak a vásárlók, hanem szakmai Akkor kezdődött el valami. Addig csak a férjem volt örök nyüzsgő. (Vagy tőle is ragadt rám?) Akkoriban még morogtam is érté, hogy állandóan távol van. Előbb a KISZ, aztán a sport, utána az szb-titkárság a munkája mellett. Hol is tartottunk? Ja, az üzem. Munkások kellették, főleg asszonyok. Legtöbbje a főzőkanál mellől ment gázpalackot tölteni három műszakban. Tanfolyamok, továbbképzések. Igyekeztem. Ha már belevágtam valami újba, meg akartam tanulni, tisztességésen csinálni. Három hónap múlva már szivattyúgép-ikezelő lettem. Tudja, amelyekből ~a gázt lefejtjük. Férfiak dolgoztak mellettem. Állandóan mások. Volt, amikor úgy tűnt, én vagyok az egyetlen biztos ember a tartályoknál. Új üzem, alakulgató gárdával, megbecsülték a megbízható embereket. Felvettek a pártba. Előbb bizalmi lettem, utána az alapszervezeti vezetőség tagja, és néhány év múlva, 1975-ben a községi pártbizottságba és a vb-be is beválasztottak. Inkább ösztönösen, mint tudatosan, de szívesen kerültem a közélet sodrába. berkekben is méltányolják az ön munkáját. Tizenkét évvel ezelőtt megkapta a Munka Érdemrend bronz fokozatát, azután a Belkereskedelem kiváló dolgozója lett, s alig egy hete vette át a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. — Igen. Ügy érzem, hogy ez az utóbbi nemcsak a kereiskedőnek, a tanácstagnak is szólt. Sőt, ha tovább gondolom, nem álszerénység, ha azt mondom, hogy azoknak a jászberényieknek is köszönhetem, akik tizenöt évvel ezelőtt a körzetben tanácstagnak választottak. Egy fecske nem csinál nyarat. Én egyedül hiába szerettem volna fásítani, vízelvezető árkot ásni, vagy járdát építeni, attól még nem lett volna se járda, se víz. se gömbakácsor az utcákban. Szerencsém volt, hogy olyan emberek között élék, akik nemcsak követelőznek. hanem ami tőlük telik. azt meg is teszik a lakóhelyükért. — Nem lehet gyerekünk. De nem hagyhattam. hogy emiatt értelmetlennek érezzük az életünket. A tenniakarás kényszere persze önmagában kevés. A felesleges energia észrevétlenül elpocsékolódott volna, ha nincs az üzem, a jó kis brigádunk, ha nem kapok feladatokat. Persze tudom én, mondogatják a gyerekes anyák, könynyű Érdélyi Istvánnénak, neki nem csüngenek a szoknyáján a gyerekek. Egy kicsit az én rögeszmém volt, hogy patronáljunk valamilyen gyermekintézményt. így kerültünk kapcsolatba tíz évvel ezelőtt a kisújszállási Gyógypedagógiai Intézettel. Gyereknap, mikulásünnep, — Elismerés? Néhány éve a hétszáz dolgozó közül heten lettünk a Nehézipar kiváló dolgozói. Én voltam köztük egyedül nő. Ne kérdezze. mert azt nem lehet elmondani, hogy mit érez ilyenkor az ember. Egyszerűen boldog. Jó a közérzete attól a tudattól, hogy megbecsülik a munkáját és őt magát is. Pedig nem ezért dolgozik. Kitüntetésért sóvárogva nem érdemes sem élni, sem dolgozni. K. K. • _• Ösztönösen sodródva A TERVEZŐ ÁLMAI | az em-Nézegeti bér a kira_______________I katokat, s közben rácsodálkozik egy ruhakölteményre, egy funkciója betöltésére alkalmatlan virágvázára, sallangokkal dúsan fölcicomázott falitükörre. Meg persze a sokkal egyszerűbb, hétköznapibb rendeltetésű használati tárgyak seregére.Ujjnyi vastag, de csak két drótot magába záró kábelre, ökölnyi nagyságú csatlakozódugóra, gyalulatlan deszkából szabott ruhafogasra. Mondom, rájuk csodálkozik az ember, s közben eszébe jut: lehet, hogy ezeket is iparművészek. okleveles tervezők kreálták? S mert bizonyosra vehető, hogy legalább egy részükhöz okvetlenül ők adták a modellt, el is gondolkodik a szemlélődő. Ugyan miért, mitől van, hogy többnyire valóságos társadalmi igények kielégítésére készülő ipari termékek serege oly népes a torzóktól. a semmire sem alkalmas daraboktól, a drága anyagokat pazarló módon herdáló tákolmányoktól? Ennyi bevezetés után talán nem is meglepő, hogy egészen más válaszokat kap az ember, ha gyártásirányító műszaki embereknek, ha a vállalati jövedelmezőségre már csak-csak érzékeny igazgatóknak, vagy ha maguknak a tervezőknek teszi föl a kérdést: mit álmodjon a tervező? A főmérnökök tisztükhöz illő precizitással, tömörséggel mondják: olyan mintadarabot, ami szériában is gyártható. Az igazgatók ehhez még hozzáteszik azt is, hogy a tervezői álom lehetőleg kevés anyagból, minimális kézi munka ráfordításával alakulhasson késztermékké. A tervezők meg? Magától értetődő természetességgel vágják rá: lehetőleg szépet, minden hasonlótól különbözőt álmodjék, valahányszor egy új termék megrajzolásán fáradozik. Bárhogy is nézzük, konfliktus ez a javából. Különösebb magyarázatot sem igényel, hogy belássuk: a háromféle követelmény kielégítésére igen széleskörű tudást, ismeretanyagot föltételez. Olyan széles körűt, amelynek elsajátítására ma aligha van egyetlen iskolánk. Sőt, hihetőleg nem is lesz sem nálunk, sem a nálunk nagyobb, gazdagabb országokban. Az élet, és főként az áruval rakott kirakatok azt látszanak azonban igazolni, hogy sok országban mégis nagyobb az összhang tervezői álmok és gazdasági realitások között mint nálunk. S, ha valaki ezt kétségbe vonja, ám vizsgálja meg néhány példán az állítás igazságát. A sort talán nem tanulság nélküli az elektromos csatlakozódugókoh kezdeni. Miközben nézegeti, és méregeti az ember a hazai gyártmányút, elég nehezen birkózik meg a kérdéssel: miért készítik ezt sokkal több anyagból, mint Svájcban, ahonnan az előállításához szükséges bakelitport drága pénzen importáljuk? Ennyivel szerényebb lenne tervezőink fantáziája? Hajlok rá, hogy inkább azt higgyem: ennyivel több előírás, elavult szabvány köti meg a formatervező iparművészek kezét — gondolkodását. más oka az említett kábelek túlméretezettségének, túlbiztosítottságának sem. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy tervezők, műszakiak és gazdaságvezetők együttesen se juthatnak el a fölismerésig: a mai szigetelőanyagokból már kevesebb is teljes biztonságot ad, mint azokból, amelyek a szabványkészítés idején álltak rendelkezésre. Lám, a műszaki cikkeknél a szabványdzsungel is ott szerepel az okok között, amelyek magyarázzák a tervezői fantázia látszólagos hiányát. Nem könnyebb azonban a formákra legérzékenyebb divatcikkeket gyártó ágazatokban dolgozók helyzete sem. Kötöttárugyárainkban például egy-egy kollekció összeállításakor korántsem az a legfontosabb szempont, hogy mely vonalak uralják a.világ pillanatnyi, vagy majdani divatját. Sokkal lényegesebb ennél, hogy vajon van-e fonal az elképzelt pulóver megkötéséhez? Mert a kötődéi kapacitás növelésére sok-sok milliót áldoztunk ugyan az elmúlt években, ám a fonalgyártás feltételeinek javítására már csak a maradékot fordítottuk. bizony nem lenne természetes az összefüggés alapanyag és késztermék között. S, hogy ' még bonyolítsuk a helyzetet: a meglepően új vonalú, az igazán modern, és hazai alapanyagokból megtervezett pulóver sem lesz okvetlen siker a vásárlók körében. Hiszen ahhoz, hogy az legyen, még meg is kellene rendelnie a gyártól a kereskedelem illetékeseinek, ök azonban, kevés kivételtől eltekintve, már ahhoz a korosztályhoz tartoznak, amely kevésbé keresi a divatosat, sokkal inkább a tartós, a megszokott holmit. Mit álmodjon hát a tervező? — ismételhetjük meg a kérdést. Nagyot mindenesetre nem tévedtünk, ha kimondjuk: álmodjon reálisat, megvalósíthatót. Olyan ipari termékeket, amelyektől harmonikusabbá válik környezetünk, ízlésesebbé megjelenésünk, kényelmesebbé, lakhatóbbá az otthonunk. S mert ezért a célért olykor kis ütközeteket kell vívni, az sem baj, ha a tervező azt is megálmodja, miként kerülhet ki győztesen a konzervativizmussal folytatott harcból. B. N. És nem lehet Mintha A makramé fortélyai A karcagi Városi Ifjúsági Klub „Új Tükör" szekciójának szervezésében közel 30 helybeli leány és asszony tanulja, a napjainkban közkedvelt makramécsomózás fortélyait Bittó Ferenc vezetésével Fotó: Kolozsi Sándor Virág és torta Jegyzetek az úttörövezetök országos konferenciájáról Semmihez sem hasonlítható légköre volt az elmúlt három napnak. Hétfőtől szerdáig kavargóit, forrongott a város. Az ország minden részéből összegyűlt küldöttek rövid időre az úttörők főhavárosává tették Kecskemétet. Szolnok megye küldöttei között töltöttem ezt a három napot, ezért hát érthető, ha ők a főszereplők. ■■■■ :::::: A tanácskozás ugyan csak hétfőn kezdődött, de már vasárnap programmal fogadta a „homok metropolisa” a konferencia résztvevőit. Csípős, hideg szél odakint az utcán, forró hangulat odabent, a Béke téri iskolában. Megyénk küldötteit ugyanis ez az iskola fogadta, hogy egy villanásnyit megmutasson Bács-Kiskun megye úttörőinek életéből. Rögtönzött gyermekraj z-kiállítás a zsibongóban, ügyes ujjakat dicsérő kézimunkák a könyvtárban. A tornateremben népdal ritmusára dobbantak a lábak, az énekkar mozgalmi dalait a vendégek „kórusa” is segítette. Aztán fehér asztalhoz telepedtek a küldöttek és a házigazdák. Késő estig folyt a vilta, mintha máris plenáris ülésen tanácskoznának) •„T(i hogyan próbáljátok ... Nektek van-e, és a gyerekek ...” De aludni- is kell, hiszen hétfőn minden figyelemre szükség lesz. Az ünneplőbe öltözött városnak három napig kétségtelenül legfontosabb épülete a megyei művelődési) központ volt. Az első meglepetés itt fogadta a résztvevőket: a Krónika, a konferencia tájékoztatója amely egész idő alatt nyomon követte az eseményeket. A másik az a jelvény volt, ami állandó belépőül szolgált minden rendezvényre. Akinek a zakójám blúzán ott díszelgett, azt az egész város szeretető körülvette. Nem túlzás, a „hírős város” konferenciaLázban égett. Épp úgy, mint Kovács Istvánná, a karcagi Kálvin úti 9-es számú iskola tanára, aki keveset aludt vasárnap éjjel. Küldötteink közül ugyanis ő kért szót, és ez nem kis dolog. És vajon Faragó Zsuzsi, jászberényi középiskolás, meddig őrzi majd azt a hétfő délelőtti pillanatot, amikor a konferencia résztvevőinek nevében virággal köszöntötték — elárulhatom — tizenhatodik születésnapján? Azt hiszem, sok egyéb között mégis a legemlékezetesebb a hétfő este marad. A Katona József Színház művészei és a gyerekek Körtánc ’79 címmel közös műsort adtak. Szívet melengetőn zengett ezer gyerektorokból a búcsúdal. Hétfő estére megszületett az első vélemény is, amit Kelemen Béláné, Szolnok város úttörőelnöke így summázott: — A mozgalom munkájára így még sohasem figyeltek. Bizonyos vagyok benne, hogy felgyorsul a fejlődés, még több segítséget kapunk a párt- éd a KISZ szerveitől, szervezeteitől. A hétfői plenáris ülésen, de a keddi szekcióüléseken is sokam említették a „nagyobb testvér”, a Kommunista Ifjúsági Szövetség és az úttörőmozgalom kapcsolatát. Deák Gáborral, a KISZ Központi Bizottságának titkárával erről beszélgettem az egyik szünetben. — Hozzászólásában említette, hogy növelni kellene az úttörőmozgalomban tevékenykedő KISZ-tagok számát. Hogyan? — Nincs új receplt. Az általános iskola végeztével a gyerekek új, magasabb követelményeket támasztó iskolákba jelentkeznek. Hosszú időn át különböző konfliktusaik lesznek a tanulás, az oktatás, a környezet újdonsága miatt, de konfliktusaik lesznek a mozgalomban is. A KISZ nagyobb önállóságot kíván, mint az úttörőmozgalom. A gyerekeknek először ezekkel a feladatokkal kell megbirkózniuk, és csak a „teherbírók” járnak vissza az iskolákba ifiként. Persze, szerepe van ebben az életkori sajátosságoknak is. A . fiatalabbra természetes vonzást gyakorol az idősebb. A KISZ-esek ezért aztán úgy érzik, hogy ha az úttörők között vállalnak feladatokat akkor a Itöbbiek. a korosztályuk lekicsinyli őket. Váczi István, a szolnoki Víz- és Csatornamű Vállalat esztergályosa, a megyei úttörőelnökség mellett működő ifjúvezetői szakbizottság elnöke bólogatott, amikor Deák Gábor szavait idéztem: — Én is így gondolom. Persze sokat számít, hogy akad-e egy lelkes ifivezető, aki aztán „csábítja” a többieket. Ha egyszer ebbe belekóstol az ember, akkor már nehezen szabadul. Erre gondoltam amikor kedd este Kecskemét sportcsarnokában a konferencia résztvevőinek önfeledt játékát figyeltem. A borsodiak rekedtre kiabálták magukat, szerintük ugyanis „ilyen megye, olyan megye, legjobb megye Borsod megye”, amire a szabolcsiak tüstént válaszoltak, hogy „sok a szöveg. nagy a gőz,, itt most Szabolcs megye győz”. A díjként kiosztott tortákon békésen osztoztak az „ellenfelek”. Az utolsó napon. A művelődési ház aulájában jókora táblán fényképek. Azok arcmásai, akiket az újonnan választandó országos tanács tagjaiul javasolnak. Közöttük három megyebeli: dr. Földy Dánielné megyei úttörőelnök, Kovács Istvánná, Karcagról — aki a szerdai plenárius ülésen kapott szót — és Tóth András Törökszén tmikl ősről. Mindhármójukat megszavazták a küldöttek. így az elkövetkezendő időkben ők képviselik a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsában a megye több mint negyvenezer úttörőjét. Annyi izgalom után Kovácsné már mosolyogni is tudott. * * * A konferencia határozatot hozott, amit a küldöttek megszavaztak. Jól tudják: minden határozat annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Ez a határozat pedig a jövő záloga — több mint egymillió gyermek iránt érzett szeretet és felelősség formálta véglegessé. Hortobágyi Zoltán