Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-12 / 85. szám

1979. április 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A Budapesti Történeti Mú­zeum barlangász és könnyűbúvár csoportja bi­zonyító feltárást végez a Nagy­kovácsi szurdok egyik barlang­jában, a középkorban működött pénzhamisító műhelyben. A hét évvel ezelőtt felszínre került tárgyak és mintegy negyven ezüst lapocska már magán vi­seli az egykori pénzhamisító ka­lapácsának ütésnyomait, négy ezüst lapon már tisztán látha­tó V. István király (1270-1272) korából származó ezüst veret. Képen: a „perdöntő” bizonyíték a mintegy negyven ezüst la­pocska és pénz. Micsoda éjszaka! Nem fixátok, főúr! § Látsxik rajtuk, erős fiúk Mulassunk hát (ha tudunk) egy kicsikét iíjjj; "Vétlen” vendégek és „vádolt” vendéglősök A wurlitzer betegen hall­gat, a vendégek kurjongat­nak. Szombat este, pár perc­cel fél kilenc előtt többnyi­re fiatalok ülnek a rákóczi­­íalvi Napfény étterem és presszó asztalánál. Hiába korai még az idő, az aszta­lokon tekintélyes számú üres üveg. A legnagyobb társa­ság — 8—10 tizennyolc— húsz év közötti legény — a leghangosabb. Erős fiúk, lát­szik rajtuk. Bár az étlapon a menük mellett 3 féle kész­étel és 8 fajta frissensült a mai kínálat, senki nem eszik. Csak isznak — sört ide, bort ide, te szép barna lány — az asztalok között jégbe hű­tött üvegekkel cikáznak a felszolgálónők. A vásárlók könyve a fa­lon lóg. Sokszor használják. Az olvasható bejegyzések többnyire nappali, étkező vendégek dicséretei, az ol­vashatatlan, tépett lapokról nagynehezen betűzhető ki: „gyanúsítanak, hogy részeg vagyok, nem adnak több piát. Ez a dolgozók sorsa? Majd én megmutatom!” Magyar János üzletveze­tőnek megmutatták. Része­ges, rovott múltú vendég célozta meg egy söröskrig­­livel. Talált. Összetört a szemüvege, berepedt a feje. — Tett feljelentést? — Nem. — Miért? — Megtudtam, hogy fel­függesztett börtönbüntetése van most is, s a felesége mindennapos várandós. Pe­dig akkor itt virradt ránk. A haverok megvárták a zár­órát, aztán kint gyülekeztek, a zárt ajtó előtt. Annyian voltak, hogy inkább itt bó­biskoltunk reggelig. Ahogy kifelé megyünk, szemem megakad a lengő aj­tó bezúzott díszüvegein. Az üzletvezető elfogja a pillan­tásom. — A discót is a rongálások, a botrányok miatt kellett megszüntetni. Bár én azt mondom, egy zenekar segí­tene, kevesebbet innának ta: Ián a vendégek. De az áfész — övé a másodosztályú ét­terem — hallani se akar ró­la, sajnos! PETTYESEK II PETTYESBEN Zeneszó, telt ház a Szajol határában álló, nemrég kor­szerűsített Pettyes étterem­ben. Ez is a Szolnok és Vi­déke Áfész tulajdona. Bo­ros István üzletvezető be­mutatja a hófehér tiszta konyhát. A frissensültek — amelyeket éppen tálcára he­lyez a felszolgáló — akkora adagok, hogy nincs szükség „próbára” A vendég meg­kapja a pénzéért, ami jár. — Ma Kelet-Magyarország egyetemistái, főiskolásai vol­tak a nappali vendégek. Va­lami versenyről, vetélkedő­ről jöttek hazafelé a Dunán­túlról. Rengeteg az átutazó, a négyes főút mellett ez ter­mészetes. Évi 3,6 milliós for­galmat bonyolítunk. — Vajon mennyi ebből az ital? — Sok — sóhajt az üzlet­vezető, s fanyar mosollyal hozzáteszi: — A Pettyesben is akad „pettyes” vendég, olykor sok is. Három éve vagyok itt, volt két kereskedelmi felügyelőségi ellenőrzésem, a .nyolchónapi tatarozás után december óta 3—4 társadal­mi és 2—3 áfész-szakellen­őrzés is. Hogy hány ittas vendégnek mondtunk nemet, hány veszekedés, verekedés volt, nem tudom megmon­dani. Négy—ötholdas parkot lé­tesítenek hamarosan az ét­terem mögött már fásított területen. Pihentető, felüdí­tő sportfelszereléssel szol­gálják a vendég kedvét. Lesz nagy terasz is. Sok a 'kül­földi tavasztól őszig. — Szót értenek velük? — Többnyire igen. Nem is egy, németet értő pincérünk van. Bár annyira szót érte­nénk a duhajkodó magya­rokkal. VITA HATVANÖT FORINTÉRT Tószegen tíz órakor zárva már a Kucorgó csárda, tán jobb is. A Vegyiművek la­kótelepén ki se nyit a hét végén a vendéglő. Bámulok a Fenyő csupa­­fény, de zárt ajtajánál. A szépen terített asztalokon dísztorlták, a jól öltözött ven­­dégkoszorú csendesen nótáz­­gat. Bemenjünk? Kint a táb­la; zártkörű rendezvény. A város legújabb és na­gyon szép étterme, a Szol­nok bejáratánál Németh Ti­bor üzletvezető-helyettes hessegeti a tizenéveseket. — Tíz óra elmúlt, tessék ha­zamenni. Nem jöttök be! A nagyterem második asz­talánál édes álmát alussza egy részeg. Jól esheit neki, nyála csordul, amikor az ügyeletes járőr felébreszti. Hangos a zene, rongyos far­merben, agyonizzadt ingek­ben pulóverekben rázzák a legények, lányok. Zsúfolásig megtelt a külön teázó, sörö­ző is. Rengeteg ital fogy, szinte senki sem eszik. A hattagú asztaltársaság mellett fiatal pincémő erős­­ködik. — Márpedig innen addig el nem mennek, amí g ki nem fizetik. Igenis két üveg sop­roni kékfrankost hoztam. Hatvanöt kilencvenet kérek még. Remeg az idegességtől, de nem tágít. Amikor odahí­vatom, majdnem sír. — Annyi a vita, hogy már beszélni se tudok. Tavaly végeztem Cegléden, felszol­gáló szakmunkás vagyok, ez az/első munkahelyem. Leta­gadják a fogyasztást, mások meglépnek fizetés nélkül. Kisgyepiek, Széchenyi la­kótelepiek a mostaniak. Van közöttük idegen is, meg rég látott kedves. Mari — itt is­meri mindenki — végigcsó­kol néhány asztalt. — Visz­­szajöttem, drágáim — mond­ja, s fél szemmel a rendőr­­járőrt figyeli. Aztán a zene­kar a ■ roeki után twistet kezd. Őrjöngő tombolás, a rosszul öltözött valakik meg­adják a módját. NEM KICSI II BÁR, DE Az Árkádban kicsi a hely, kevés a szék, nagy a tömeg. — Kérünk 3x3 cent italt, egy konyakot, két barackot, és kólákat. Gyorsan men­nénk, nem fog a hely. Gyorsan megkapjuk. A próbamérés felszólításnak nem örülnek, de az ideges­ség most alaptalan. Megvan. Hatalmas termetű férfi áll a Pelikán bár zárt üvegaj­taja mögött éjfél után. Kint néhány, eddig a Szolnok ét­teremben mulatozó vendég várakozik. Öbégatnak, szid­ják a vendéglátót. Ez a bár nagy, ide se fémek be? Szolnokiak és a szállóven­dégek, külföldiek ropják a táncot. A zenekar szépen csi­nálja, különösen a „fuvolás kislánnyal”. Ismerős házas­párt fedezek fel egy asztal­nál. A férj mérges. — Foglaltam asztalt. Fél tízkor itt voltunk, s az asz­­szony majd megfagyott az estélyi ruhában. Nem enged­tek be gyorsan, sokan ácso­­rogtunk, hiába mutogattam: nekünk nem kell távozókra várni! — Különben? — Más baj nincs. Ismerős arcok. Hivatalnok lányok, városi házaspárok, társaságok. A próbarendelés rendben. A számlázás szabályos. A kiszolgálás gyors. Kicsit csodálkozom, ami­kor új erőre kapva, megér­kezik az előbb még édesde­­den alvó fiatalember a Szol­nokból. És a toprongyos far­merből is néhány. Kirínak a közönségből. HJA KÉREM A TISZA Egy óra — a zárás előtt — pár (perccel érkezünk a Tiszába. A nagyteremben a zenekar előtt B. bátyám, a járműs cifrázza a lépést. Es­télyi ruhás nők, férfiak az összetolt asztaloknál. De is­merősök. — A centrumosok — ör­vendeznek. Mondják, nyolc brigád, kicsit megkésett nő­napi bulija a mostani. Ami­kor a zenekar elbúcsúzik, nótáznak tovább maguk. A vendégkoszorú illően öltö­zött, a pincérek éjjel egy órakor is jól fésültek, ud­variasak. Itt egy arcizma se rándui a felszolgálónak, amikor az ital után próbamérést ké­rünk. Kovács Ernő, a vezető maga hozza a hiteles mércét. Mosolyogva mutatja, nem károsítják a vendéget. Jó húsz éve dolgozik a szakmában. Mondom nem lelkesítő tapasztalataimat. Nem válaszol, de megjegyzi: — Ez a szakma rengete­get fejlődött. Több a szóra­kozóhely, több a vendég, többet kell dolgozni! Ha a személyzet hozzáértő, nincs baj. Pardon, még valamit: a vendéglő olyan, amilyen­­hé a vendégei teszik! De a vendéglő sokat tehet a ven­dégeiért. Kérem, jönne ide is részeg, fédvilági, ijesztő külsejű ember. Jönne, de nem jut be! Nálunk éjszaka csak férfiak dolgoznak, hoz­zánk rendőrjárőr se tér be. Nincs rá ok! Az különben igaz, sok a ténfergő, unal­mában, fásultságában ittas ember. Erről azonban nem­csak a vendéglátás tehet! Aíft mondiják, Szolnokon nincs alvilág, de alvilági, félvilági emberek akadnak. A rendbontás, veszekedés­verekedés, markecolás, tá­nyértörés és a pohártörés, a „virtus” fortélyait tőlük ta­nulják az éjszakázó fiatalok — és sajnos, egyre többen. Pár héttel ezelőtt olvasóink javasolták; nézzünk szét Szolnok éjszakai szórakozó­helyein. Megtettük, a múlt szombaton. Annyi vád, kri­tika után kérdéssel zárom a körképet: A vendégek vétlenek ugye? Sóskúti Júlia MÉG CSAK JAVASLAT Tizenöt pont vizsgánként Előtérben a felsőoktatás felvételi rendszerének korszerűsítése A felsőoktatásé intézmények felvételi rendjének jelenleg érvényes alapelvei 1968-ban alakult ki. Történtek azóta is tar­tami és szervezési módosítások, mégsem szűntek meg a fel­vételi rendszerrel kapcsolatos viták. A közvélemény mindenek­előtt azt nehezményezi - tegyük hozzá, teljes joggal -, hogy pályázók felkészültségéből, tehetségéből, rátermettségéből és a magatartásból leginkább csak az elsőt képes egzakt módon értékelni a jelenlegi felvételi rendszer. A közvélemény tehát ért­hető várakozással tekint a tervezett változások elé, me­lyekről elsőként az ország­­gyűlés októberi ülésszakán elhangzott miniszteri jelen­tésből szerzett tudomást. Nagyon is világos, hogy mi (teszi szükségessé napjaink­ban a felvételi rendszer kor­szerűsítését. Az, hogy az ed­digi felvételi vizsga — és az azt megelőző érettségi! — nem segíti elő a leendő fel­sőfokú szakemberek általá­nos műveltségének emelését. A tapasztalatok ugyanis azt bizonyítják, hogy például a történelem érettségi vizsga megszüntetése egyértelműen a társadalmi-történelmi is­meretek gyengüléséhez veze­tett, s ez kihatott a világ­nézeti felkészültségre is. Az a tény pedig, hogy a felvételi pontszámok felét adó, III., IV. osztály végén szerzett érdemjegyek a továbbtanulás szempontjából „rangosab­bak” lettek, óhatatlanul a ta­nulók érdeklődésének beszű­külésével járt. Csak azokra a tantárgyakra összpontosí­tottak, amelyeknek érdemje­gye beszámított a felvételi eredményébe. Jobb pályairányítás Ismeretes már, hogy ebben, illetve az ősszel kezdődő tan­évben már valamennyi kö­zépiskolában új nevelési és oktatási tervek alapján kez­dődik a munka. A gimnáziu­mokban bevezetik a fakul­tációt, s ezzel — igaz, nem csekély többletmunka árán — lehetővé válik a merev egyöntetűség feloldása; s nemkülönben a tanulók jobb pályairányítása. A szakkö­zépiskolák pedig az eddiginél nagyobb segítséget adnak a szakirányú továbbtanuláshoz. % E korszefrűsítések ugyan­csak megkövetelik a felvéte­li rendszer felülvizsgálatát, módosítását, hiszen a felvé­telinek tartalmában és köve­telményében szorosan kell igazodni a középiskolai ok­tatáshoz, a különféle iskola­típusok eltérő céljához. A közép- és felsőfokú ok­tatási forma találkozópont-1 ja az érettségi, majd a felvé­teli. Nos, ennek a kettős te­hernek csökkentését szolgál­ná az elképzelések szerint, ha kibővülne a közös érett­ségi-felvételi vizsgák tantár­gyainak köre. A korábbiak­ból kitetszik, hogy a történe­lem tantárgy nem nélkülöz­hető sem az érettségin, sem pedig a felvételin. Magyar, matematika történelem Az eddigi javaslatok sze­rint az új felvételi rendszer­ben két tantárgycsoport osz­tályzatait vennék figyelem­be. Az elsőt azok a tantár­gyak képeznék, amelyek va­lamennyi középiskolatípus­ban szerepelnek, s bármelyik felsőfokú intézménybe törté­nő jelentkezéskor mértékadó­ul szolgálnának. Ide tartoz­na a magyar nyelv és iroda­lom (a nemzetiségi gimnáziu­mokból kikerülők számára esetleg a nemzetiségi nyelv és irodalom), továbbá a ma­tematika és a történelem. E három tantárgynak a harma­dik és a negyedik osztály vé­gen szerzett érdemjegye ad­ná a középiskolából vitt pon­tok felét. A másik tantárgycsoport iskolatípusonként változó. A gimnáziumban érettségizők­nek a magyar, a matemati­ka és a történelem mellett egy idegen nyelv, a fizika, vala­mint a továbbtanulás alapján meghatározott tantárgy. Aki például a Testnevelési Főis­kolára kéri felvételét, annak ez az utóbbi vizsgatantárgy természetesen a testnevelés. A szakközépiskolások másik csoportját viszont a szaktan­­tárgyak és a szakmai gyakor­lat képeznék. Az érdekeltek elégszer pa­naszolták, hogy a jelenlegi pontozási rendszer nem al­kalmas a jelöltek megfelelő differenciálására, gyakran nagy a különbség húsz és húsz, vagy tizenkilenc és ti­zenkilenc pontot elérők kö­zött. Az elképzelések szerint szakítanak a korábbi gyakor­lattal. Új számítási forma Az eddig összegyűjtött ja­vaslatok kitérnek rá. ' hogy valamennyi1 felsőoktatási in­tézményben lehetőleg két — a középiskolában tanított és osztályzott — tárgyat kell felvételi vizsgaként megha­tározni, melyekből írásbelit’ és szóbelit tesznek a pályá­zók. Az írásbelin és a szóbe­lin vizsgánként 15 pont ér­hető el, s így a felvételi össz­­pontszáma a két tantárgy­­csoport tagjaival együtt 120 lenne. Ez a számítási forma kétségkívül lehetőséget adna a nagyobb differenciálásra, s elsősorban azokon a szako­kon könnyítené meg a felvé­teli bizottságok értékelő munkáját, ahol nagy a túlje­lentkezés. Persze a most készülő vál­tozásokat semmiképp sem lehet végleges megoldásként értékelni. A számos ellent-’ •mondás, gond megoldása csak hosszabb távon képzelhető el. Mindenekelőtt a tehetség, a rátermettség vizsgálatának és mérésének módszereit kell a szakembereknek tovább kutatniuk, hogy azok egy ké­sőbbi átfogó rendezés elemei lehessenek. F. Gy. Gyermekkönyvtárban Fotó: Kőhidi Pardi Mihály hat évtize­de Kisújszálláson szü­letett, de a tanácsok megalakulása óta Tiszafüre­den él. — Itt, a községnél kaptam állást, éppen 30 éve, és azóta megszakítás nélkül, egyfoly­tában az adókkal foglalko­zom. Sokan állítják, hogy az efféle pénzügyi terheket az emberek többsége nem szíve­sen, vagy csak vonakodva fizeti. Nekem, aki a „pult" túloldalán álltam, az a ta­pasztalatom, hogy a befize­tés akkor nehézkes, ha ri­deg, bürokratikus az ügyin­tézés. Vagyis amikor az ér­deklődőt hívatlan ügyfélként és nem emberként kezelik. Tőlünk itt tájékoztatást, őszinteséget, kedvességet, jogszabályismeretet várnak a betérők. És ha ezt kapják, akkor ők is őszintébbek. Bármennyire furcsának tű­nik, az elmúlt harminc év alatt elő-előfordult az efféle észrevétel: Mihály bátyám, Kis adA, nagy adó, ebadó tessék már megnézni az ívet, úgy érzem, nem jól írták ki az adót! Többet kellene fi­zetnem, , lovam, fogatom is van. Máskor a kerti földről feledkeztünk meg, és a tulaj­donos hívta fel rá a figyel­met. Azért, hogy az árnyékos oldalról is szó essék, nem hallgathatom el az ebadót. Több bajunk volt vele, mint a többi adónemmel együtt­véve. Sok becsületes házőrző már néhaiként csaholt vala­merre az örök vadászmező­kön, de az adóívet csak vitte a postás. Ugyanis a tulajdo­nos elfelejtette bejelenteni az elpusztult jószágot, és ebből adódott a galiba. Igaz, azóta egyszerűsödött ez a bejelen­tési kötelezettség. Visszatekintve az életemre, elégedett, boldog embernek érzem magam. Füredi lettem, ideköt a munkám, a házam, két fiam, a családom. Meg az a tény, hogy a nagyköz­ség szinte valamennyi csa­ládját ismerem. Megkaptam a Kiváló dolgozó kitüntetést, és egy havi béremnek meg­felelő jutalommal búcsúztat­tak. Bár a tulajdonképpeni nyugdíjas korszak májusban kezdődik.’’ Mihály bácsi ezután sem tölti tétlenül napjait. Aprócs­ka földjén kertészkedik, majd a nemszeretem hóna­pok beköszöntével visszatér dolgozni a nagyközségi ta­nácshoz. Szívesen várják, hi­szen tapasztalatára, nyugodt­ságára, hely- és emberisme­retére — amennyiben egész­sége engedi — még sok-sok évig számítanak. Természetesen az adóügyi csoportnál. — D. Szabó —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom