Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-10 / 83. szám
1979. április 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Tiszta vizet! Hát ebben a sportágban mindent lehet? — ezzel a megválaszolhatatlan kérdéssel távozhattak szombaton a szolnoki Damjanich uszodából azok a nézők, akik szemtanúi voltak a Vízügy SE—Bp. Spartacus ifjúsági vízilabdamérkőzésnek. Mint cseppben a tenger, úgy tükröződött a találkozón a sportág valamennyi problémája. Először is határozatlan játékvezetők ítélkeztek olykor gyermeteg módon és olykor egymásnak, nemegyszer önmaguknak is ellentmondva a medence partján. A játékosok azonnal érezték, hogy messzire elmehetnek a sportszerűtlenségben, volt is néhány megengedhetetlen mozzanat, aminek a megtorlása két végleges kiállítás lett. De hát mindennek elejét vehették volna a bírók, ha az első perctől következetesek és határozottak ítéleteikben. Hiszen sor került menet közbeni kupaktanácsra, (a két bíró a zsűri asztalánál tisztázta ítéletét) de az is megtörtént, hogy hangszórón kellett félbeszakítani a mérkőzést az időmérő asztaltól, mert korábban úsztak be a kiállított játékosok — egyszóval nem sok hiányzott, hogy valóságos vízilabda-paródiává váljék a fiatalok találkozója. Külön szót érdemel a Spartacus edzőjének magatartása: olyan hangon beszélt tanítványaival, ami enyhén szólva idegen — vagy legalábbis annak kellene hogy legyen a sporttól. Pedig győztek a fővárosiak. Képzelhető, mit kaptak volna, ha netán vereséget szenvednek. A legsportszerűtlenebb „megmozdulás” a Spartacus egyik szakvezetőjének nevéhez fűződik, aki pedig jól ismert ember a sportág berkeiben. A két csere nélkül kiállított fiatalra ugyanis az új szabályok szerint négy mérkőzéstől való eltiltás vár. A fővárosi sportvezető a zsüriasztal mellett arra próbálta rávenni a szolnoki szakvezetőket, hogy egyezzenek meg a bírókkal: ne vegyék jegyzőkönyvbe a kiállítás tényét, így a srácok megússzák az eltiltást. Természetesen ebbe sem a zsűri, sem a két játékvezető nem ment bele, így a partra küldött legényeknek vállalniuk kell a büntetést. Mindez egy ifjúsági találkozón történt. Egy olyan korosztály mérkőzésén', ahol nemcsak a számszerű eredmény a fontos, hanem az is sokat nyom a latba, milyen benyomásokat szereznek a sportolók a négyszer öt perc alatt, hiszen ha vezetőik részéről, gorombaságot és elvtenlenséget tapasztalnak, úgy érzik, ehhez a jövőben nekik is joguk van. A vízilabda egyik sikersportágunk. Ennek ellenére a medencék körül nem mindig „tiszta a levegő”. Világklasszis sportolónk példátlan sportszerűtlenségre vetemedett, — pofonjának története bejárta az egész magyar sajtó — de gyakran éri szó a játékvezetés objektivitását is. A sok szóbeszédet egyelőre feledteti az a számos siker, amit vízilabdázóink szállítanak a különböző világversenyekről. Ám szombaton a Damjanich uszoda közönsége előtt sem lett kétséges, hogy bizony nem mentes morális gondoktól a sportág. Különösen sajnálatos, hogy az utánpótlásunk körül tevékenykedők próbálnak megengedhetetlen eszközökhöz nyúlni. Ideje lenne „tiszta.vizet engedni a medencébe” — természetenes a szó képletes-értelmében. Ha már a felnőtt mezőnyben nem tudunk olyan hangulatot teremteni, amelyben fel sem merülhet a sportszerűtlenség, a bírói részrehajlás gyanúja, legalább a jövő biztasson azzal, hogy vízipólónk egyszer nemcsak sikeres — de korrekt sportág is lesz. — Pb — Vízilabda OB I Elszalasztott lehetőségek Rebró (10-es számmal) íveli a labdát a szolnoki kapu elé A hét végén ismét kettős fordulót rendeztek az OB I- es vízilabda bajnokságban. A Szolnoki VSE szombaton Budapesten a Vasas, vasárnap a Damjanich uszodában a V. Izzó ellen vette fel a küzdelmet. Mindkét napon úgy indult a mérkőzés, hogy a fiatalok értékes pontokat szereznek, a befejezés viszont egyik napon sem sikerült, így legalább három pont „úszott el”, amelyek sokat jelenthettek volna a végelszámolásnál. Eredmények. Vasas—Szolnoki Vízügy SE 7:5 (1:1, 0:3, 4:1, 2:0). Komjádi uszoda, 800 n. v.: Marjai, Császár. Vasas: Horváth — Gajdossy, Földi, Bányai, Budavári, dr. Csapó, Kenéz. Cs.: Krieger. Edző: Gerendás Lajos. SZVSE: Pintér F. —Bogdán, Varga, Cseh, Hasznos, Rekita, Tóth Cs. Cs.: dr. Vezsenyi, Tóth I. Edző: Bartalis István. A gólok sorrendje: Bogdán, dr. Csapó (e), Rekita, Bogdán (4 m), Varga, dr. Csapó, Földi, Bogdán (e), Budavári, Budavári, Budavári (e), dr. Csapó. A szolnoki csapat lendületes, ötletes játékkal 4:l-re majd 5:3-ra vezetett, a pontszerzéshez azonban ez sem volt elegendő, mert a negyedik negyedben több ízben is csak a kapufát találták el. V. Izzó—SZVSE 7:6 (2:2, 2:1, 1:1, 2:2). Damjanich uszoda, 400 n., v.: Gulyás, Kiss L. V. Izzó: Bedő — Molnár, Nagy, Tóth, Danes, Keszthelyi, Lutter. Cs.: Rebró, Hídvégi. Edző: Dömötör Zoltán. Szolnok: Pintér F. — Bogdán, Varga, Cseh, Rekita, dr. Vezsenyi, Tóth Cs. Cs.: Hasznos, Tóth I. Edző Bartalis István. A gólok sorrendje: Varga (e), dr. Vezsenyi (e), Keszthelyi, Keszthelyi, Keszthelyi (h), Cseh, Lutter, Cseh (e), Tóth E. (4 m), Molnár (4 m), Nagy (h). Varga (e). Varga (e). A csapat vereségét súlyosbítja, hogy a harmadik negyed negyedik percétől — Keszthelyi végleges kiállítása következtében — emberelőnyben játszott, de a helyzetek többségét elpuskázták. Labdarúgó HB II EZ SPORT O SPORT 0 SPORT ] mmSmffismgpmß, ORSZÁG — VILÁG • I Nemzetközi tornászparádé Pécsett KELETI CSOPORT 1. DVSC 28 21 4 3 58-15 46 2. Nyíregyh. 28 18 5 5 41-13 41 3. Eger 28 17 6 5 50-26 40 4. Papp SE 28 13 19 5 52-27 36 5. Kazincb. 28 14 8 6 49-26 36 6. SZMTE 28 14 6 8 41-35 34 7. DMTE 28 12 8 8 42-33 32 8. Ózd 28 13 6 9 39-32 32 9. Szarvas 28 11 7 10 35-29 29 10. Lehel SC 28 12 5 11 38-35 29 11. Leninv. 28 10 9 9 37-37 29 12. BTASK 28 12 3 13 38-42 27 13. Hmv.-hely 28 9 7 12 40-48 25 14. Szabó SE 28 8 7 13 23-31 23 15. Gyula 28 9 4 15 27-53 22 16. MVSC 28 5 8 15 30-45 18 17. Sz. MÁV 28 5 7 16 24-46 17 18. Gyöngyös 28 6 5 17 20-43 17 19. B. Bány. 28 4 6 18 26-57 14 20. Kisvárda 28 2 9 17 21-58 13 Amerikai profik a vásznon Előadás a kosárlabdáról A kosárlabda sportág népszerűsítése érdekében a KEVITERV KISZ-szervezetének rendezésében ma filmvetítéssel egybekötött szakmai előadást tart Szolnokon Haris Ferenc, az MKSZ szakfelügyelője. A III. számú irodaház első emeleti előadótermében két filmet is levetítenek az amerikai profibajnokság döntőjéről. A 17.30-kor kezdődő előadáson és filmvetítésen minden érdeklődőt szívesen látnak. Tizenhat ország legjobbjainak részvételével vasárnap kezdődött Pécsett a városi sportcsarnokban a sorrendben hetedik nemzetközi tqfnászbajnokság, amelyen a következő csapatok rajtoltak: Anglia, Ausztria, Bulgária, Csehszlovákia, Franciaország, Hollandia, Kanada, Lengyelország, NDK, NSZK, Olaszország, Románia, Szovjetunió, Egyesült Államok és Magyarország. A nevezettek közül csak a jugoszlávok nem jöttek el, befutott viszont az utolsó pillanatban Kanada. A nők mezőnyében indul a román Ungureanu, a szovjet Zaharova és az elmúlt évi magyar nemzetközi bajnokság győztese, Kalmár Zsuzsa. Mellette a magyar csapatban ott van Kanyó, Ungvári, Csányi és Hrabovszky. Űjszigeti — tekintettel arra, hogy több rangos versenyen indult már az idén — ezúttal pihen. A férfiaknál előzetes nevezése ellenére nem versenyezhet betegsége miatt az olimpiai, világ- és Európabajnok Magyar Zoltán. Amennyiben egészségi állapota javul, akkor a szerenkénti döntőn ott lesz — igaz, csak nézőként. Hiányzik sérülés miatt a tavalyi győztes Donáth is. A szakemberek a legnagyobb esélyt a szovjet Taslikovnak, a világbajnoki bronzérmes csapattag NDK beli Ruckriennek, a spanyol Garciának és az olasz Montesinek adják. A magyarok közül Kovács Pétertől várják a legjobb szereplést. A háromnapos verseny a férfiak szabadon választott gyakorlataival kezdődött. A rendezők ugyanis változtattak a hagyományos műsorrenden, és a kötelező gyakorlatok helyett a szabadon választottal kezdtek, mivel így vasárnap több néző várható. Tegnap zajlottak le a kötelező gyakorlatok, és ma kerül sor a szerenkénti döntőre, ezt a televízió is közvetíti, felvételről. A nyitónapon a férfi szabadonválasztott gyakorlatokat mutatták be a versenyzők, a legjobban Kovács Péter, aki amerikai és szovjet ellenfelet utasított maga mögé a dobogón. Eredmények: 1. Kovács 55.20, 2. Lafleur (amerikai) 54.80, 3. Taslikov (szovjet) 54.65, 4. Kramarics 54.60, 5. Berényi 54.25, 6. Nikolay (NDK) 53.90. Vízilabda. Húsvét hétfőn kezdődik Kolozsváron a hagyományos nemzetközi vízilabdatorna, amelyen a házigazdák mellett a magyar, a szovjet, az olasz és a jugoszláv válogatott vesz részt. MTE siker a megyei rangadón Először nyert idegenben a MÁV Munkában a jászberényi kapus Szolnoki MTE— Lehel SC 3:1 (1:0) Szolnok, 2500 n., v.: Király. SZMTE: Szendrei — Kolláth, Sebők, Baran. Kábák — Porhanda, Demjén (Hegedűs a 78. percben), Kupeczki, (hódi a 65. percben) — Szatmári, Dákay, Zakar. Edző: Kóczián Antal. Lehel SC: László — Mihályi, Kirschner, Lakatos, Kátai — Lukácsi, Szívós, Kelemen — Sulyok, Váczi (Szabó a 61. percben), Bacher (Postás a 67. percben). Edző: Czigony István. Czigony edző elmondta, hogy Gergely a pénteki edzésen kézfejét törte, ezért nem játszhat. Az SZMTE keretében viszont — csaknem öt hónap után — ismét helyet kapott Lódi. A hazaiak már a 4. percben vezetést szereztek: Porhanda cselezte be magát a 16-oson belülre, de Lakatos buktatta. 11-es! A büntetőre leállított labdáit Dákay a jobb felső sarokba vágta, 1:0. A 7. percben Kirschner lábán megpattant egy lövés és a labda a balra mozduló László mellett a jobb kapufánál hagyta el a játékteret. A beívelt szögletből Baran alig lőtt mellé. Támadott a Lehel is. Kátai szabadrúgása után nehezen szbaadult fel a szolnoki kapu. A 15. percben Szatmári lőtt fölé. a 27. percben viszont egyenlíthetett volna a Lehel: Kolláth hibájából a bal oldalon bontakozott ki támadás, a beadás után Váczi a sarkot is megnézte, hova lőjjön, de Szendrei bravúrral szögletre hárított. Két perc múlva Bacher 30 méteres szabadrúgását védte a szolnoki kapus. Ebben az időszakban a szolnoki védelem jobb oldala többsizör megingott. A 37. percben Sulyok lövése vágódott szögletre. A 44. percben újabb egyenlítési alkalom úszott el: Bacher tört kapura, lökték, de egyedül maradt társának be tudta adni a labdát. A játékvezető azonban nem alkalmazott előnyszabályt, hanem szabadrúgást ítélt a Lehel javára. Szünet után nagy erővel támadót a Lehel. Az 50. percben Lukácsi elől szögletre rúgták a labdát. Az 57. percben újabb büntetőből növelte előnyét az SZMTE. Porhandát ezúttal Kátai sodorta el a 16-oson belül, a 11-esből Dákay a kapu közepébe lőtt, 2:0. Újrakezdés előtt Kelemen ingerülten a. játékvezetőhöz rúgta a labdát, amiért kiállították. Néhány durva belemenés rontotta az amúgy sem magas színvonalú játékot s ebben Lakatos járt az élen. Tíz főre olvadva is támadott azonban a Lehel, s a 68. percben szépített!: Szívós a jobb oldalról beadott, az egyik játékos Lukácsihoz játszott, aki fordulásból a jobb alsó sarokba lőtt, 2:1. Az SZMTE enyhe fölénybe került, de a 82. percben egyenlíthetett volna a Lehel: Sulyok bal oldali beadását a tisztán hagyott Mihályi élesen kapu fölé fejelte. A 88. percben Zakar tétlen lesen volt. Dákay kapta az előrevágott: labdát. Elhúzott a bal oldalon, beadott. de Zakar teljesen egyedül, fölényeskedve, a kapufára lőtt, majd a Lehel védők szögletre mentettek. Lódi adlta be a labdát és Dákay közelről a hálóba lőtt, 3:1. Az SZMTE az őszi 2:l-es jászberényi vereségért viszszavágásra készült, a Lehel pedig egy pont megszerzésében bizakodott. Ezúttal a szolnoki tervek váltak valóra. A játék közepes színvo: nalú volt, elsősorban a keménység, a harcosság, a küz^dőjelleg domborodott ki, de a durvaság sem hiányzott a csapatok kelléktárából. Az SZMTE játéka kétségkívül javult az elmúlt hetekhez viszonyítva, de még mindig messze van régi önmagától. Kevés volt a tervszerűség, az elgondolás, a védelem többször n egingotit. időnként kapkodtak a játékosok. A Lehel energikusan lendületesen játszott, s ha védői a szereléseknél jobban összpontosítanak, elkerülhették volna a két büntetőt, öszszességében jó benyomást keltett a csapalt, kár, hogy néhány játékos megfeledkezett a sportszerűségről. Jó: Szendrei, Sebők, Porhanda, Dákay, ill. Lukácsi, Sulyok. (Pi) Szolnoki MÁV— 'Gyöngyös 1:0 (0;0) Gyöngyös, 1000 n., v.: Pálvölgyi. SZMÁV: Bartos — Ágh, Csontos, Debreczeni, Tóth — Nagy (Császár a 75. percben), Szajcz — Petró, Menyhárt (Mező a 76. percben), László, Nász. Edző: Himer István. Gyöngyös: Kovács — Eisemann, Adonyi, Ács, Juhász — Huszár (Mező a szünetben), Ullmann (Vágó a 6. percben) — Nagy Gy., Párái, Szilágyi, Szabó. Edző: Zimmermann Gyula. Nagy lendülettel kezdtek a csapiatok, előbb Adonyi 25 méteres lövése csattant a kapufán, majd Csontos egy legúrított szabadrúgást csak centiméterekkel lőtt kapu mellé. A 18. piercben Vágó közeli bombája akadt el az oldalhálóban, aztán Bartos mentett nagy bravúrral szögletre. A félidő hátralevő része kiegyenlített mezőnyjátékkal telt el. Szünet utón Nász lépett ki a védők közül, de ziccerhelyzetben a kapusba lőtt, akiről szögletre pattant a labda. Nász ívelt be bal oldalról, s Nagy védhetetlenül fejelt a kapu közepébe, 1:0. Áz 58. piercben ismét bravúrral tett ártalmatlanná egy közeli fejest Bartos, míg a másik oldalon a 80. piercben a csereként beállt Mező futotta le a védőket, ám óriási helyzetben a már elfekvő kapusit találta el. Az utolsó percekben elkeseredetten rohamoztak a hazaiak az egyenlítésért, de a szolnoki védelem biztosan állt a lábán. Küzdelmes, időnként szikrázó összecsapásokkal tarkított mérkőzést vívott a két együttes. A MÁV sem tudott egyértelmű fölényt kiharcolni, a látottak alapján azonban — ha ismét egy fejesgóllal is — de megérdemelten szerezte meg a két bajnoki pontot. Jó: Bartos, Debreczeni, Nagy, László, ill. Eisemann, Kovács. — tamási — Mezőtúri Honvéd — Kisvár da 3:0 (2;0) Mezőtúr, 1500 n., v.: Kávai. M. Honvéd: Balázs — Mohácsi, Takács, Bódi, Papp — Fodor, Cserháti (Szél a 71. percben), Batári — Kelemen, Kupcsok (Magyar az 57. percben), Tóth. Edző: Benesik Gyula. Kisvárda: Szabó — Takács, Kovács, Szűcs, Baksa — Gólyán (Kocsis a szünetben), Kapin, Tóth — Földesi, Bori. Kubik (Szeregnyi az 54. percben). Edző: Baksa Gyula. Nagy nyomás nehezedett a kisvárdai kapura, míg végre a 31. piercben góllá érett a hazaiak fölénye: Kelemen már a hatodik szögletet rúgta, amelyet aztán Papp a bal sarokba lőtt, 1:0. A 40. piercben Tóth kapott jó labdát a bal oldalon, és mintegy 19 méterről a bal felső sarokba bombázott, 2:0. A 47. percben Kelemen növelhette volna az előnyt ám nagy helyzetben mellé lőtt. Ezután a vendégek is vezettek néhány erőtlen támadást, majd a hajrára ismét heves támadásba lendültek a mezőtúriak. A 70. piercben Kelemen ugrott ki a védők közül, s a 16-oson belül felvágták. A 11-est Cserháti a felső kapufára lőtte, a kipattanó labdára Kelemen csapiott rá és a hálóba vágta, 3:0. A gól után Szjűcs mérgében kirúgta a labdát a pályáról, ezért a játékvezető kiállította. A hátralevő időt is mezőtúri fölény jellemezte; helyzetei alapján nagyobb arányban is győzhetett volna a Honvéd. Jó: Papp, Batári, Fodor, Tóth. ill. Szabó, Kovács, Takács, Baksa. — sindel —