Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-08 / 82. szám

16 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. április 8. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1979. ÁPRILIS 8.. VASÁRNAP DÉNES NAPJA A Nap kél: 5.10 —, nyugszik: 18.23 órakor. A Hold kél: 14.17 —, nyugszik: 3.26 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Változóan fel­hős ég, eleinte több, ma már csak néhány helyen záporeső, megélénkülő, a Dunántúlon időnként megerősödő északias szél, a várható legmaga­sabb nappali hőmérsék­let 10—14 fok között. Gyetvai János Kilencven évvel ezelőtt, 1889. április 8-án született Szentlő­­rinckátán, és 12'•’éve, 1967-ben halt meg Budapesten Gyetvai János újságíró, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiváló harcosa. A szegényparaszti családból származó fiatalember korán be­kapcsolódott a munkásmozga­lomba, 1913-ban Jászberényben szocialista lapot szerkesztett. Az első világháború előtt a Nép­szava belső munkatársa volt, a Tanácsköztársaság idején pedig a Vörös Hadsereg hivatalos lap­jának, a Vörös Katonának a szerkesztője. Azok közé a ma­gyar kommunisták közé tarto­zott, akik a Tanácsköztársaság vérbefojtása után vándorbotra kényszerültek. Néhány éves eu­rópai bolyongás után 1924-ben az Amerikai Egyesült Államok­ban telepedett le, s ott szerkesz­tette az új világban élő magyar kommunisták lapját, az Üj Elő­­rét, majd a Magyar Jövőt. A felszabadulás után hazatért, s rögtön aktívan bekapcsolódott a politikai életbe. Előbb főis­pánként, majd a Magyar Nép­­köztársaság törökországi követe­ként tevékenykedett, miközben újságírói hivatásához is hű ma­radt. Mikor menjünk színházba? A szolnoki Szigligeti Szín­házban április 13-án, péntek este 7 órakor: Candide (Szig­ligeti-bérlet), április 14-én, szombat este 7 órakor: Can­dide (Varsányi-bérlet). Ápri­lis 15-én, vasárnap délelőtt 10 órakor: Pacsuli palota (gyermekelőadás), délután 3 órakor: Candide (Lehotay­­bérlet), este 7 órakor: Can­dide (Uray-bérlet). Példa: a krumpliorrú bohóc A szolnoki Széchenyi lakó­telepen élőket meglepő lát­vány fogadta tegnap reggel. Az építkezések, földgépek ál­tal vigasztalanul feltúrt, rendetlen és piszkos, csak szomorú girbe-gurba vascser­jéket, drótbokrokat, üvegcse­rép-virágokat termő telkek tőszomszédságában, a vil­lanyoszlopok tövébe gondo­san, párosával nekitámasztva hatalmas, színes plakátok hirdetik: négy napon át Szol­nokon vendégszerepei a Hungária cirkusz. A kockás­sapkás, zöldnyakkendős, krumpliorrú bohócot ábrázo­ló plakátoknak — túlzás nél­kül — hatalmas sikerük volt: gyerekek és szülők egyaránt sokáig nézték, olvasgatták őket. Igazi esemény volt a pla­kátok megjelenése. Nem cso­da. A több ezer lakosú, im­már több utcából álló lakó­telepen — fennállása óta — ez az első eset, hogy szóra­koztató-kulturális eseményről informáló, arra hívogató, csa­logató, igényes formátumú plakátot láthatunk. Rejtély, hogy miért a Hun­gária cirkusz propagandistá­inak, s nem a városban mű­ködő kulturális intézmé­nyeknek, szerveknek jutott először eszébe, hogy falraga­szokon is informálhatják a hatalmas lakótelepen élő­ket ... — esz jé — Hat első díj Móra Ferenc prózamondó verseny Hat első díjat adtak ki tegnap a Móra Ferenc szüle­tésének századik évfordulója tiszteletére rendezett orszá­gos középiskolai prózamondó verseny döntőjén Kiskunfél­egyházán. A győztesek: Biha­ri Ágnes és Jónás Judit bu­dapesti, Kern Katalin paksi, Kürtösi Judit kiskunfélegy­házi, Menyhárt Krisztina győri és Pöícz Julianna sop­roni diákok. Az országos döntőn az elő­zetes vetélkedők huszonhét legjobb középiskolás próza­mondója versengett az első­ségért. A győzteseket okle­véllel és Móra-emlékplaket­­tel, Ligeti Erika szobrászmű­vész Móra-centenáriumra ké­szített alkotásával jutalmaz­ták. A többi résztvevők okle­veleket, emléklapokat és könyvjutalmakat kaptak. Honvédelmi versenyek a gyermekév jegyében Ma rendezi meg a nemzet­közi gyermekév jegyében Szolnokon — a MÁV-lőtéren — az MHSZ városi vezető­sége az úttörők honvédelmi lövészversenyét, valamint a Honvédelmi Kupa lövészver­seny városi bajnokságát, amelyekre mintegy 150 ver­senyzőt várnak. Csaknem kétszázhatvan fiatal részvételével zajlottak le a héten a szolnoki járás úttörőinek hasonló versenyei, amelyeket a tiszaföldvári MHSZ-bázison rendeztek meg. A legsikeresebben az újszászi, a tiszajenői és a martfűi fiatalok szerepeltek. Lottónyeremények A 14. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalá­­latos szelvénye 47 fogadónak volt, nyereményük egyenként 148 316 forint. Három talála­tot 5360 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 650 forint. A kéttalálatos szelvények száma 163 209 darab, ezekre egyenként 27 forintot fizet­nek. A nyeremények a nye­reményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tá­jékoztató jellegűek. Közlekedési úttörők — sflécen Harminc kisdiák — a szol­noki Újvárosi Általános Isko­la közlekedési úttörői — a ta­vaszi szünet jórészét Cseh­szlovákiában töltik. A gyere­kek nyolc napot töltenek a rozsnyói járási úttörőtábor­ban. A megyei oktatási szervek képviselői és a rozsnyói pe­dagógusok között született megállapodás értelmében ezentúl — az iskolai szüne­tekben — csereüdülést szer­veznek. Az újvárosi gyerekek csoportja az első vendég a szomszédos országban, ahol többek között sízni tanítják őket, a Magas-Tátrában, ki­rándulásra, túrákra kísérik a gyerekeket. A rozsnyói iskolások a nyá­ri szünetben jönnek a megyé­be, ők — több csoportban — úszni tanulnak majd a jász­apáti strandon. Áprilisban a télre Április 2-án tüzelővásárlá­si akciót indítottak a TÜZÉP- és a szövetkezeti tüzelő­anyag-telepeken. Az „amíg a készlet tart” jelmondatú _vá­­sár idején a megyében 44 ezer tonna szenet, brikettet kínálnak olcsóbban, és ha mind elfogy, a vásárlók meg­takarítása négy és fél millió forint lesz. Pihenőhely a 4-es főút mentén A Tégla és Cserépipari Vállalat mezőtúri gyára Dobrovolszkij Szocialista Brigádja tag­jainak jutott eszébe először, hogy társadalmi munkában rendbehozzon egy pihenőhelyet az országút „vándorai" számára. Elhatározásukat tett követte. A 4-es főút mentén - Szajol és Törökszentmiklós között a 111-es kilométerkő szomszédságában - szabad szombatjukon csinos kis „oázist" varázsoltak. Zúzott kővel fedték a földet, padokat és kis étkezőasztalt rögzítettek, ahol kulturált körülmények között tarthatnak uzsonnaszünetet az arra járó gép­kocsivezetők. Képünk is bizonyítja munkájuk nem volt hiábavaló, szívesen megállnak ott, jó néven veszik a figyelmességet a „pilóták”. A mezőtúri brigád nemcsak elkészítette a pihenőhelyet, hanem állandó gondozását is vállalta. (Fotó: Köhidi) Eredmény­hirdetés, előadás, ötletvásár A márciusban rendezett házi borverseny értékelésé­vel kezdődik a jászberényi kertbarát klub április havi programja. A kertbarátok április 9-i klubestjén átad­ják a díjakat, okleveleket a legjobb helyezéseket elért borászoknak. A hétfői klub­esten hangzik el dr. Túri Ist­ván egyetemi tanár, a Kerté­szeti Egyetem Zöldségter­mesztési Kutató Intézete igazgatóhelyettesének a fólia alatti szőnyegpaprika- és pa­radicsomtermesztésről szóló előadása. Az április J.7-Í klubesten a kisállattenyésztők találkoz­nak, hogy „ötletvásáron” cseréljék ki tapasztalataikat. Április 22-én a rákóczifalvi MGTSZ hajtatótelepére láto­gatnak el tapasztalatszerzésre a jászberényi kertészkedök. © POLITECHNIKAI mű­hely létrehozásával segítik a gyakorlati oktatást a jásztel­ki általános iskolában. A műhely a községi közös ta­nács beruházásában épül, több mint 100 ezer forint költséggel. ■ EREDMÉNYES véradóna­pot szervezett a városi és az üzemi Vöröskereszt csü­törtökön a Szolnoki Papír­gyárban. Az idei első akció­ban a gyár 86 dolgozója több mint 30 liter vérrel járult hozzá a rászorulók gyógyí­tásához. Terített asztal, függtiágy , Nyarat idéz a Tisza áruház utcai bemutatója A borongós időben a nap­fényes nyár hangulatát idézi az ízlésesen terített asztal körüli fehér kerti garnitúra, a függőágy, a sok kényelmes fonott fotel az utcai kiállí­táson. A nyitás napján — pénteken — az eső miatt csu­pán a kíváncsiság vitte a lá­togatókat a „kereskedők ut­cájába” Szolnokon, ahol az utóbbi hetekben egymást vál­tották az Iparcikk Kiskeres­kedelmi Vállalat szaküzletei­nek bemutatói. Ezúttal a Ti­sza lakásfelszerelések áruhá­za kínál 300 ezer forintos árukészletéből olyan gazdag választékot, amire a boltban nincs lehetősége. A bemutatott kerti bútorok nagy része a megyében ké­szült — a tiszafüredi háziipa­ri szövetkezetben, a túrkevei Vörös Csillag Tsz fűzüzemé­ben — de találhatók a Ko­sárfonó KSZ Vállalat által forgalomba hozott termékek mellett importból származó háncsáruk, kosarak, dobozok is. Tegnap már a pénteki lá­togatók közül is sokan visz­­szatértek vásárolni, csaknem 60 ezer forint forgalom volt. fl Várkonyi térről a Vosztokra Költözik a híradástechnikai szerviz Tíz község begyűjtőhelyei­ről hozzák hetenként a hi­bás háztartási gépeket és híradástechnikai . berendezé­seket „orvoslásra” a szolno­ki áfész Várkonyi téri szer­vizébe. Emellett természete­sen a megyeszékhelyen la­kók is bőven ellátják mun­kával a javítórészleget. A forgalom egyre nő, hiszen a szövetkezet tagjai kedvez­ményt is kapnak, a rádió, a tévé. a mosógép, a centrifu­ga és a porszívó javításáért munkadíjat nem kell fizet­niük. A RAMOVILL készü­lékek garanciális javítása is egyre több helyet, munkaerőt igényel. Bizony „kinőtték” a műhelyt. A szövetkezet karbantartó részlege már dolgozik a Vosz­­tok úton: a Zöldérttől bérbe vett zöldségboltot alakítják át. Május végére elkészül a 75 négyzetméteres műhely, ahová a szerviz híradástech­nikai része költözik át, a háztartási gépek a Várkonyi téren maradnak. Az átalakítás költségeire, a bérleti díjra mintegy 200 ezer forintot fordít az áfész. Idén még gondoskodnak a lét­szám bővítéséről is. jövőre pedig a technikai felszere­lést egészítik ki. ® A MEZŐGAZDASÁG he­lye és szerepe a népgazda­ságban címmel dr. Bereczki Lajos, a- megyei tanács álta­lános elnökhelyettese tart előadást hétfőn délután 2 órakor a szolnoki munkás­­mozgalmi klub tagjainak, a Ságvári Endre Szakszerveze­ti Művelődési Központban. H A TAVASZI szünet har­madik napján, tegnap dél­előtt a Galagonya ifjúsági néptáncegyüttes szórakoztat­ta a jászberényi kisdiákokat a Déryné Művelődési Köz­pont Víz utcai klubjában. © A KPM SZOLNOKI Köz­úti Igazgatósága megkezdte az Abony—Üjszász közötti út szélesítését, Új szásztól a me­gyehatár felé haladva, ugyanakkor a Pest megyei útépítők is munkához láttak. Az együttműködés eredmé­nyeként a két megyében egy­szerre készülnek el a mun­kával. PIACI SZEMLE Van paradicsom Ezen a héten már árultak na­gyobb mennyiségű paradicsomot a szolnoki piacon, legtöbbet. _a Zöldért boltokban lehetett lát­ni, az ára 70 forint volt. Ma­gántermelőktől 120 forintért le­hetett venni. Salátát, hónapos retket, valamint zöldhagymát 2—5 forintos áron kínáltak mind a szövetkezeti boltokban, mind a magánkereskedőknél. Zöld­paprika is volt elég, darabon­ként 2 forint és 10 forint között tfolt az ára. Az új karalábé da­rabját 3 forintért adták. Burgonyából minden boltban szépet kínáltak 3 forinttól 4 fo­rint 70 fillérig terjedő áron, és a magántermelők sem kérték 5—6 forintnál magasabb árat ki­lójáért. Kevés van viszont már kelkáposztából, és a minősége is kifogásolható, de fejes ká­poszta van bőven. Sárgarépát 6 forintért adtak a szövetkezeti üzletek többségében, petrezsely­met 10 forint 50 fillérért, a ma­gánkereskedőknél 10 illetve 16 forintba került ezek kilója. Egy­re több a sóska is, amit 13—16 forintért lehetett méretni. Ubor­kából 40—50, gombából 60—80 forintba került egy kiló. Elég sok még az alma 5—13 forint a szövetkezeti boltokban az ára, a magánkereskedőktől 5—16 forintért lehetett méretni. Húsvét közeledtén nagyon sok tojás fogyott, darabonként 90 fillér és 1 forint 20 közötti ár­ért. Vágott baromfiból is sokat hoztak eladásra, kilónként 30— 45 forint közötti árért mind csir­két mind kacsát lehetett venni. A jászberényi piacon 36 fo­rint volt a tyúk. 38 a csirke ki­lója. Tojást 1 forint 20 fillérért adtak legolcsóbban. A burgo­nya. a sárgarépa és a káposzta­­félék ára 3—10 • forint között váltakozott, és hasonló volt a vöröshagyma ára is. Árultak friss karalábét, darabonként 7 forintos áron, és ennyiért lehe­tett venni zöldpaprikát is. Sós­kát, valamint parajt 20—40 fo­rint körüli áron kínáltak. Almát 8—16 forint közötti összegért le­hetett vásárolni. SZOLNOK MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pl'.: 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetői díj: egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla Füstjelző automaták Egy cigarettától származó füstmennyiséget is érzékelnek és nyomban riasztják a gyári tűzőrséget a szegedi textilművek kárto­lójában felszerelt automata készülékek. A gyár elektrotechnikusai által kidolgozott hatékony tűzvédelmi rendszert kiterjesztik más üzemrészekre, s az iparág egyéb üzemeiben is bevezetik. ✓

Next

/
Oldalképek
Tartalom