Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-06 / 80. szám
1979. április 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Foglalkozásuk: filmszínész Garat Dezső a Mélyvíz című filmben Sándor Pál rendezővel Elhuny! Mesterházi Lajos Két esztendővel ezelőtt színházi berkekben érdeklődéssel vegyes csodálkozással fogadták a hírt, miszerint a filmgyár éves szerződést kötött színészekkel. Saját társulatot szervezett. Pedig ez a megoldás nem várathatott magára tovább, mivel a színházak többségének kiszámíthatatlan műsor- és próbarendje — a néhány kivétel közé számít talán leginkább a Madách Színház, ahol a színészek fél évvel előbb tudják', hogy a következő hat hónap melyik napján mikor próbálnak és mit játszanak — az egyeztetést, a „színészgazdálkodást" rendkívül megnehezítette. A rendezők, amint végigolvastak egy forgatókönyvet, nem tudtak színészekben gondolkozni, hogy melyik szerepet kivel játszassák, mivel kétséges volt, hogy mikor kit és melyik színház ad ki egy-egy szerepre. Az első éves szerződést Garas Dezső, Bujtor István, Monori Lili — ő az egyetlen, aki azóta egészségi okok miatt kivált a társulatból — Temessy Hédi, Szakács Eszter, Szerencsi Hugó és a két frissen végzett főiskolás, Kishonti Ildikó és Tarján Györgyi írták alá a filmgyárban. Ez volt tehát a „kezdőcsapat”, mely azonban korántsem oldotta, oldhatta meg az egyeztetési nehézségeket, s nem is az volt a cél, hogy minden magyar filmről ugyanazok az arcok köszönjenek vissza. Ezért már eredetileg az volt a terv, hogy a kezdeti kísérleti időszak után bővítik a társulatot. Az első év tapasztalatai igazolták, hogy bevált a hagyományoktól kissé eltérő kezdeményezés, s ma már a filmgyár színésze Apor Noémi, Bánfalvi Ágnes, Meszléri Judit, Pásztor Erzsi, Sáfár Anikó, Soós Edit, Madaras József, Ambrus András, Bencze Ferenc és Gera Zoltán is. S Gábor Pál filmes osztályából öt fiatalt szerződtettek gyakornoknak, hogy biztosítva legyen az utánpótlás. A Mafilm és a színházak kapcsolata az utóbbi években tagadhatatlanul javult, ennek alapján született az a szerződés is, melyet a győri Kisfaludy, a pécsi Nemzeti és a budapesti Népszínházzal kötöttek, kölcsönösen egyeztetik a színészeket, így a színházak és a filmgyár is tudja, kire mikor lehet számítani. A Népszínházban bemutatott Hasfelmetsző Jack című Hernádi-darab például közös produkcióban készült, a filmgyár nem csak színészekkel, hanem a szcenikusokkal, világosítókkal és műszaki személyzettel is hozzájárult a színpadravitelhez. A Mafilm tehát nem csak kér, hanem ad is. A színházi rendezők sem idegenkednek már a műfajváltástól, így Ádám Ottó és Sík Ferenc is rendezett már filmet, s az idén nyáron filmrendezők fogják színpadra állítani a gyulai Várszínház produkcióit. A filmgyárban a színészt éppen olyan alkotó művésznek tekintik/ mint a rendezőt vagy az operatőrt. Nem köteles például valaki elvállalni egy olyan szerepet, melyről úgy érzi, nem neki való. Színházban ez viszont elképzelhetetlen, mivel a szerepviszszaadás munkamegtagadásnak minősül, s így könnyen szerződésbontással járhat. A filmgyár vezetői viszont azon vannak, hogy a színészek megtalálják az önmegvalósítás minden formáját. A filmgyár elve, hogy csak szakmailag elégedett és emberileg kiegyensúlyozott színészekkel lehet valóban igényes alkotó munkát végezni. Az emberi kiegyensúlyozottság egyik el. nem hanyagolható alapja pedig a szakmai elégedettség... Ágh Tihamér Mai életünkről Ifjúsági fotókiállítás Pécsett Az országos diáknapok eseményeként két nagy ifjúsági fotótárlat nyílt szerdán Pécsett: a Nagy Lajos Gimnáziumban a fekete-fehér képeket állították ki, az 500. számú szakmunkásképző intézetben pedig a színes diaképeket mutatták be. A KISZ Központi Bizottsága és Baranya megyei bizottsága az év elején országos pályázatot hirdetett a középiskolákban, illetve a szakmunkástanuló intézetekben tanuló fiatalok számára ifjúságunk mai életének ábrázolására, s a felhívás rendkívül sikeresnek bizonyult. A minőségi követelmények iránti egyre jogosabb gazdasági- és társadalmi igény kielégítéséhez nem elég csak a gazdasági életben való jártasság. A szakmai ismeretek elméleti és gyakorlati alkalmazása csak az összefüggések sokoldalú ismeretében eredményes. Ezek felismeréséhez azonban nem elegendő a szűk szakmai ismeret. Az általános műveltség, a folyamatos önművelés, tájékozódás legalább olyan jelentős és befolyásoló lehet a gazdasági munkában, mint a szakmai tudás, a szakmai gyakorlat. Közvetve miniszteri rendelet segíti azokat a gazdasági vezetőket, akik a társadalom és az egyén közös érdekét látják abban, hogy a dolgozóknak ne pusztán termelési kapcsolatuk legyen a munkahelyükkel.1 Gyárakban, üzemekben, vállalatoknál — e rendelet szellemében — művelődési bizottságokat hoztak létre, amelyeknek — helyi szinten — meghatározott szerepük van a közművelődés fejlesztésében. A művelődési bizottságok eddigi tevékenységét, eredményeit — a megalakulásuk óta eltelt rövid idő miatt — még korai lenne összegezni. Tény. hogy a helyi adottságok, lehetőségek mindenképpen befolyásolják — olykor — meghatározhatják e bizottságok munkáját. Ezért kell alkalmazkodni a helyi igényekhez, lehetőségekhez, Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Mesterházi Lajos Kossuth-díjas és József Attila-díjas író, a Szocialista Hazáért Érdemrend és a Munka Vörös Zászló Érdemrend kitüntetettje súlyos betegség következtében, életének 64. évében elhunyt. A szocialista magyar irodalom kiemelkedő alakját, a társadalmi fejlődést mindenkor cselekvőén szolgáló közéleti embert, írót gyászoljuk benne. Temetéséről később intézkedünk. Az MSZMP budapesti Bizottsága, a Kulturális Minisztérium a Magyar Írók Szövetsége * * * Mesterházi Lajos a Budapesti Tudományegyetemen irodalmi és bölcsész oklevelet szerzett. Lektor, a Művelt Nép majd az Élet és Irodalom felelős szerkesztője volt. Írói pályáját elbeszélésekkel, szokásokhoz. Nincs is központilag megszabva, hogy a művelődési bizottságok konkrétan mit csináljanak. Irányelvek figyelembevételéről van csak szó. A művelődési bizottságok helyzete egyáltalában nem könnyű, nem irigylésre méltó. Hiszen ne feledkezzünk meg arról, hogy e bizottságoknak végül is egy adott termelési egységen belül kell eredményesen működniük. S ilyen körülmények között — legtöbb esetben a termeléscentrikusságot leküzdve — kell a szemléletváltást elérniük. S ez nagyon nehéz dolog. Mert még mindig könnyebb felkérni az embereket társadalmi munkára, kommunista műszakra, mint például tanulásra, színházba járásra, egy-egy jó könyv elolvasására stb. biztatni, agitálni. A művelődési bizottságok vezetőinek nem szabad szégyellniük — a felettes szerveik előtt sem — az alapoknál való kezdést. Mert sok esetben ezt igyekszik takarni a látványosságra, a számok, adatok halmozására való törekvés. Egy rosszul sikerült. vagy az adott' közösségben népszerűtlen, „nehezebben emészthető” kulturális program után a vezetőség csak a karját tárja szét: „Lám, mi mindent megteszünk, de hiába!” Ne az jegyen a fontos, hogy egy-egy rendezvényre szám szerint minél többen menjenek el. riportokkal és kritikákkal kezdte. Műveiben bemutatta a 30-as évek kispolgári és értelmiségi rétegének életét, útkeresését, majd a felszabadult ország megváltozott életét, az ellenforradalomhoz vezető utat, az eszmék tisztulását. Mindig a kor nagy problémáiról írt, időszerű kérdésekre reagált. Kegény- és drámaírói munkássága mellett jelentős publicisztikai tevékenységet folytatott. Csodák nélkül című kötetében és antológiában közölt novelláiért 1952-ben, Hűség című kötetéért 1953-ban, Pár lépés a határ című film forgatókönyvéért 1959-ben, József Attiladíjat, újabb drámáiért 1962- ben Kossuth-díjat kapott. Munkásságának elismeréseként 1973-ban a Munka Érdemrend arany fokozatával, 1976-ban a Munka Vörös Zászló érdemrenddel tüntették ki. hanem az őszinte érdeklődés vezesse a résztvevőket, ne a kényszer. Nemrégiben beszélgettem az egyik budapesti gyár művelődési bizottságának vezetőivel. Az elmúlt évi — gyáron belüli — közművelődési tevékenységről számoltak be. Már az éves program összeállításánál, de — a gyakorlati tapasztalatok alapján — az értékelésnél is hangsúlyozták a lépésről-lépésre való előrehaladást. — Nincsenek könnyű helyzetben, hiszen például a gyár dolgozóinak kétharmada vidékről bejáró... Határozott céljuk a gyár minden dolgozóját bevonni a közművelődésbe. Nem kampányfeladatnak tekintik megbízatásukat! Ügy tűnik — az eddig elért eredményeik alapján —, hogy jó, stabil alapot teremtettek a /nűvelődési bizottságok további munkájához. A fent említett gyár művelődési bizottságának egyik társelnöke maga is gazdasági vezető, főtechnológus. Hadd zárjam e gondolatokat az ő szavaival: .......Műveltebb emberekkel könnyebb a a munka. Jobban fogják érteni, összefüggéseiben látni, hogy mit, miért csinálnak. Legyen az betanított munkás, szakmunkás, tervező, vagy gazdasági vezető... Amikor egy gazdasági vezető elvárja a dolgozóitól, hogy művelődjenek. magának is igényt szab!” B. G. Számok, adatok helyett... A munkahelyi művelődési bizottságokról Világgá megyek, fiam az öreg mintha a szakadék szélén araszolt volna a botjával, úgy lépegetett az ülésék közötti keskeny folyosón. Bárhova odaülhetett volna, üres volt még a vasúti étkezőkocsi, mégis a fiúhoz telepedett le. Ez kegyetlenség — gondolta a fiú, az öreg nyála az arcába fröccsent, a száj, mint fekete lyuk mozgott. S a gödörben, ahol a motyogós hangok képződtek, alig volt ép fog. Már ötödször kért bocsánatot. A fiú olvasni akart az úton, pillanatok alatt megutált minden emberi szót. Mintha szeretkezés közben híreket olvasott volna fel valaki, vagy templomban ordítozott volna. Az öreg arca, csapzott madár, nekiröppent az arcának, pofozta, aztán visszahullt. Sonkás tojást ettek, de avas szalonna íze terjengett és csámcsogás. Aztán a pincér leszedte az asztalt, az öreg konyakot rendelt. A fiúnak is. Nem volt menekvés. — Van pénzem, igyál, amennyit akarsz — tegezte le koccintás után. Jött a kalauz, az öregnek nem volt helyjegye, megbüntette őt egy ötvenesre. — Maga csak a kötelességét teljesíti, nekem nem volt időm sorbaállni, igyon egy konyakot. A kalauz meglepődött, viszsza akarta adni a pénzt, de az öreg nem fogadta el. A pincérrel is itatott egy felest, a fiúval már a harmadikat hajtották le egyhúzásra. A negyediknél félig rekedten, homályosuló szemmel, éjtette a fehér abroszra csupa-ér öklét. — Világgá megyek, fiam. Megcsörrentek a konyakos poharak, a fáradt kéz mellett az asztalon megelevenedett a fehérség. * * * Az öreg hajnali háromkor kelt. A szomszédra gondolt. Kell az ellenség, ez az egyik felem, mormogta, enélkül nem mozdulna bennem a jóság. Olyan ez, mint a szilva magja. Az ehetetlenből lesz az új: fa, gyümölcs. Erjedésből a pálinka, cukorból a bódulat. A bádogpohár alján lötyögtette a kisüstit, mikor felébredt a felesége. — Megetetted már a disznókat? — Még nem, de felkelhetnél már. A szomszédasszonyon jár az eszem. Tegnap valaki megmérgezte a kutyáját. — Csak ne a szomszédban keringjen a fejed, van itt munka elég. De nem te voltál az a kutyamérgező? — Hova gondolsz? Megérdemelte volna, megszégyenültem a múltkor. Emlékszel? Amikor itt volt a gyerek, vettem tőle három liter bort. Mit bort! Lőrét. Ezzel itattam én a vendégeket. Mondtam neki, hogy feljelentem a fináncoknál. — Nem vagy te arra képes. Az öreg nem válaszolt, magára kapta a ruháit, elkészítette a kamrában a moslékot. Fölkapta a két alumíniumvödröt, megkezdte az első fordulót. Naponta kora reggel ötször tette meg az utat az ól és a kamra közt. * * * — Fiam, ebből élek — emelte fel az öreg az abroszról a kezét. — A gyümölcsösből, a disznókból, meg aztán van otthon egy kis háztájim. De megmutatom, hogy nem hazudok — húzta elő kopott tárcáját —, itt vannak a számlák. Ezt a gyümölcsért, a másikat a tavaly leadott disznókért kaptam. Ebből van most pénzem. Szerettem én a szomszédasszonyt, szeretőm volt, de már tíz éve nem találkoztunk. Elmúltam hatvan. Nem tudom a keresztnevén szólítani, összeszoktam az asszonnyal, soha nem volt bajunk egymással, most meg már jobban elvagyunk, mint régen. De az a boszorkány elbánt velem. Az öreg szeméből elindult egy könnycsepp az abroszig. A terítő felgyűrődött, úgy nézte, mintha a falu utcáit látná, a házzal, állatokkal. * * * Nem jó jel, ha a faluban kutyákat mérgeznek. Mire való ez? Talán a szomszédasszony bolondult meg végképp? Annyit már tudok, hogy a fináncok elkobozták a három hordó borát. Valaki feljelenthette. De nem is bor volt az. Csinált vacak. De mit töprengek én ezen? Két hét múlva leadjuk a disznókat, küldök pénzt a gyerekeknek is. A felesége a reggelit készítette, az öreg etetni ment. Negyed óra múlva csapzottan, lihegve lökte be a konyhaajtót. — Hát téged mi lelt? Az öreg kapkodta a levegőt, nem tudott megszólalni. Lehajtotta a fejét, aztán csak ennyit mondott: — Megdöglött. — Mi döglött meg? — Meghalt két disznó. Még melegek. Az egyik az utolsót rúgta, mire odaértem. Csönd lett. Nem néztek egymás szemébe: Az öreg mereven figyelte a kisablakot, most kelt fel a nap. Az asszony a melléhez szorított kenyeret lassan leengedte. — Menj el az állatorvoshoz. * * * Az öreg fölemelte tekintetét a fehér asztalterítőről, miután gondosan kisimította. — Ez szombaton reggel történt. fiam. Hiába mentem az állatorvoshoz, az nem volt ott. Szabadszombatos — mondták. Másnapra megdöglött mindegyik. Nyolcat eltemettem a saját kezemmel, de már a többit nem bírtam. A szemem előtt" fordultak fel, szépen sorjában. Nem járvány volt az, attól nem halnak meg így, fényes szőrrel, csillogó szemmel. És nem egyszerre. Az a vén boszorkány, a szomszédasszony. Beléköltözött az ördög. Azt hitte, én jelentettem fel. Nem igaz. Azt gondoltam, akinek rossz, csinált bora van, és ezt úgy adja, mint igazit, bűnhődjön. De mivel érdemeltem ki én ezt a sorstól? Azt hittem, megőrülök. El kellett indulnom valamerre. Sírtam, mint egy gyerek. Az a rengeteg munka elveszett. Nem biztosítottam én, még soha nem történt velem ilyen dolog. Harmincezer forintom a méregbe fulladt. Szóltam az asszonynak, hogy csomagoljon, megyek világgá. Ne kérdezze, hogy hova, miért, majd két hét múlva megjövök. Addig derítse ki a titkot, keressék a mérget a disznók hasában. Vagy ideggyógyintézetbe, vagy világgá. Nincs más választás. Magamhoz vettem tízezer forintot, fölutaztam Győrbe, ott a pincérekkel pezsgőt bontattam, ittam velük. Feldöcögtem Pestre, most meg megyek Miskolcra a fiamhoz. Olyan idős, mint te vagy. Ha más nem lesz, elmegyek én is guberálni, mint a cigányok. Nem akarom otthagyni a házam, az asszonyt, a földet, de gyönge vagyok. A fiú alig szólalt meg az úton, csak nézte az öreget, és a fehér abroszt a fekete disznókkal. Ahogy az öreg lassan felemeli ásóját és a földbe nyomja. A disznók rézsút égnek meredő lába félrebillenve döfködi az eget. Az öreg támolyogva szállt le az állomáson, megcsókolta a fiút. Botját a vonaton felejtette. — Azt hiszem, holnap elindulok visszafelé, fiam, világgá, hazafelé. Vaderna József Sáfár Anikó (bal oldalt) a Táltosfiú és a világfa című tévéjátékban
