Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-30 / 100. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. április 30. Lengyelek a növényolajgyári építkezésekén Marian Jakubek Stanislaw Marciniak Edmund : -fi Az olvasó ha hallaná, azt hihetné, egy tudományos­­fantasztikus regény színhe­lyére csöppent. Apró kopo­gások, súrlódások csörgő­csattogó hangok. Egy kiál­tás hallik: Bólék! S vissz­hangzik: lek... lek... lek ... Azután a hazai fül­nek éijtíhetaltlen mondatok kavarognak a levegőben. Pár pillanat múlva megtudom jelentésük értelmét: „Bólék, ide még kell cement...” A Martfűi Növényolaj­­gvár óriási silójának hatal­mas hengereiben lengyel szakmunkások dolgoznak. Nemcsak ott, hanem az épít­kezés más pontjain is. Ve­zetőjük a szőke, keménysza­­vú Marian Jakubek: — Jelenleg száz lengyel van itt a növényolaj gyár ki­vitelezésénél, de a jövő hé­ten már százharmincán le­szünk. Legtöbbjük ács, de találni közöttük vasbetonsze­relőt, hegesztőt és kőmű­vest is. — Honnan jöttek, melyik városból, s milyen szempon­tok alapján válogatták ki a Magyarországra utazókat? — Az ostrowi és grozowi állami építőipari vállalat szakemberei vagyunk. Mind­két vállalat gyárak építésére specializálódott, nem isme­retlen tehát a növényolaj­gyári munka nekünk. Mint ahogy Magyarország sem az, hiszen dolgoztak munká­saink már a Balatonfűzfői Papírgyár építésénél is. Jó részük más országban. így például Líbiában, a Német Demokratikus Köztársaság­ban és Csehszlovákiában is ügyködött üzemek kivitele­zésénél. Hogyan válogattuk ki az embereket? Tudtuk, olyanok kellenek, akik jó munkások, és számított, hogy úgy mondjam a ma­gatartásuk is. — Van. összehasonlítási alapjuk az otthoni munkák­kal. Milyen a növényolaj­gyári építkezés szervezettsé­ge az anyag- és az alkatrész­­ellátás? — Hasonló, mint nálunk. Nem panaszkodhatunk, hi­szen ránk itt szükség van, azért jöttünk. Munka hiá-, nyában tehát nem szenve­dünk, biztosítják hozzá a szükséges anyagokat, szer­számokat. Időnként szomba­ton és vasárnap is dolgo­zunk, hogy szabadság idején többet legyünk az otthoniak­kal. Stanislaw Marciniak a kőművesek brigádvezetője. Egy pelyhes állú magyar le­gény felkiált hozzá az áll­ványra: Szervusz Stanislaw. Visszaköszön: Servusz ... — Hogyan értik meg egy­mást? — A rajz magyarul, len­gyelül egyet mond. S ha ne­tán valamit nem értenénk, ott a nemzetközi értelmező kódex, az ember keze és el­mutogatja. Kiválóan megért­jük, mit akar a másik. — Kérem, mutassa be a brigádot! — Tizenöten vagyunk, idő­sebbek, fiatalabbak egyaránt. A társaság magja a magyar­­országi munka előtt is együtt dolgozott már. Gondolom ér­dekli, van-e ellentét a ko­rosabb munkások és a fia­talabbak között. Probléma ez nálunk is, de én azt mon­dom, Vtt mindenki tizen­éves: szóval nincs. — Ha már a kapcsolatok­ról beszélünk: hogyan jön­nek ki a magyar munkások­kal? — Ó, remekül. Húsvétkor sokan meghívtak bennünket, és mi is várunk vendégség­be magyar kollégákat ott­hon. Szóval sok barátság kö­tődik az építkezésen. A fizetésre terelődik a szó. Magyarországon mindenki tudja: aki külföldön dolgo­zik, nem keres rosszul. így van ez a lengyel munkások­nál is. 1 Marian Jakubek megjegyzi, van, akit 1500 ki­lométer választ el a család­jától. Szóval ezért már jár valami. Edmund Król nem­sokára utazik haza: — Esküvő lesz nálunk, az egyik lányom esküvője. Hoz­zájárult- a vezetés, hogy ha­zamenjek. Egyébként a ve­­jem is ennél a vállalanál dolgozik. — Hiányzik a család ... — Szabad időben kivált­képp. Persze lefoglaljuk ma­gunkat, jártunk már néhány magyarországi városban. Szolnokon, az építők mun­kásszállójában lakunk, tisz­ta, szép, kényelmes helyen. Sokat köszönhetünk Dénes Lászlónak, a vezetőjének, aki mindenben segít nekünk. Szóval jól eltöltjük a sza­bad időt, tévét nézünk, kü­lönösen a sportot kedveljük. — Visszatérve a munkára: mi volt az, ami leginkább próbára tette erejüket, tu­dásukat? — A surrantok készítése... Ferdén, kúposán kellett be­tonozni. Bonyolult, nehéz munka volt. lengyeleknek, magyaroknak egyaránt. Akik egyaránt azon dol­goznak, hogy a növényolaj­gyár jövőre már termeljen. H. J. Adatok lyukszalagon vagy mágneses kazettán Úttörő a rákóczifalvai Rákóczi és a szolnoki Lenin Okos segítőtárs a tervezéskor Évente több mint 150 mil­lió forintot költ műtrágya, vegyszer, alkatrész, üzema­nyag és egyéb anyagok vá­sárlására a rákószifalvi Rá­­xkóczi Termelőszövetkezet. A termelés költségei pedig elé­rik a 350 millió forintot. A beérkező áruk nyilvántartása, valamint tervszerű felhaszná­lása, a bővülő mennyiség és a bővülő választék miatt egyre nehezebb feladat. Töb­bek között ezért is döntöttek úgy a téesz vezetői’, hogy a készletgazdálkodás hatéko­nyabbá tételéhez a számítógé­pet hívják segítségül. Az elő­zetes becslések szerint az új módszerrel a költségek 10 százalékkal csökkenthetők — ez az összeg majd a vállalati nyereséget növeli. Az országban először Rákó­­czifalván alakítják ki —' a szövetkezet kezdeményezésé­re — a mezőgazdasági terme­lést teljes egészében átfogó számítógépes rendszert. A ta­valy elkezdett munka ered­ményeként az üzem állóesz­köz nyilvántartásában már átálltak a gépi adatszolgálta­tásra, de lyukszalagra, illetve mágneses kazettára kerül a téesz anyag-, bér- és gépka­pacitás gazdálkodása is. Erre a négy alrendszene építve dolgozzák majd ki a szakem­berek a termelésirányító és pénzgazdálkodási rendszere­ket, amelyek segítségével a gazdaság vezetőinek munkája is megváltozik. A teljes program megvaló­sítása a termelőszövetkezet­nek mintegy hat és fél millió forintjába kerül, de a beruhá­zás kifizetődik. Egyrészt jobb minőségű és frissebb infor­mációkhoz jutnak a termelés irányítói, másrészt a dönté­sek következményeit is előre ki lehet számítani Éltek a technika lehetősé­gével a szolnoki Lenín Ter­melőszövetkezetben is. A gaz­daság vezetői a Debreceni Agrártudományi Egyetem munkatársait kérték fel, hogy készítsék el az üzem közép­távú fejlesztési tervét. A két változatban készült program „ára” 150 ezer forint volt. És megérte, mert több mint 350 körülményt figyelembe vevő terv a gazdaság erőforrásait és tevékenységét hozta össz­hangba. Például ez alapján döntöttek többek között a sertéshizlalás mellett a ba­romfitartás rovására. A tevé­kenységek száma is csökkent, több ágazatot visszafejlesztet­tek, vagy a legkedvezőbb mé­retekre redukáltak. így a ve­tésszerkezetből is maradtak el kultúrák, de n leggazdasá­gosabb növények, mint pél­dául a paradicsomtermesztés fejlesztésére a gép segítségé­vel teljes technológiát dolgoz­tak ki a szakemberek, amely tartalmazza a munkafáziso­kat és ezek pénzügyi vonzatát is. Igaz, alkalmazása még csak gyermekcipőben jár, de né­hány év múlva a mezőgazda­­sági szakemberek legnagyobb segítőtársa lehet a számító­gép. A „úttörőknek” és itt elsősorban a Rákóczi Tsz munkáját szükséges kiemelni, számtalan nehézséggel kell megbirkózniuk. Elengedhetet­len bizonyos szemléletbeni változás is, hiszen több mező­­gazdasági üzem vezetője ér­vel azzal, hogy túl költséges a számítógépes adatnyilván­tartás és tervezés. Ilyen kö­vetkeztetésre azonban csak a felületes véleményalkotók juthatnak. Hiszen a gép lé­lényegesen rövidíti az infor­mációadás idejét. Van még egy óriási előnye a hagyomá­nyos könyveléssel szemben. Az utóbbi állapotot rögzíti. A gazdasági és operatív dönté­sek utóhatását kiszámítani gyakorlatilag lehetetlen, hi­szen sem ember, sem idő nincs arra, hogy valaki „kéz­zel” a termelés egyetlen té­nyezőjének megváltozása ese­tén az egészéves tervet újra­számolja, esetleg módosítsa. Számítógéppel többek között ez is megoldható. H. V. kés, fogy a forint Kopik a — Itt van ez a három esz­­tergatokmány. Néhány éve hozták be valamelyik mű­helyből, és azóta senkinek se kell. Még használhatók, de nem- újak, hát egyik műve­zető sem fogadja el — pa­naszkodott Németh Vince, a szolnoki Mezőgép törökszent­miklósi gyárának gyártóesz­köz-gazdálkodója. — Nincs igazad — válaszol az egyik legilletékesebb, a forgácsolóüzem vezetője, Hirth László. — Azok a tok­­mányok ócskák. A szerszámot ltadó munkások bemondása alapján hiszed azt, hogy jók. Kinek van igaza? A szak­értelem nélkül kérdezőskö­­dőknek nem is érdemes tör­nie a fejét. A gyár igazgató­jának egy korábban mesélt története jut eszembe. Előző munkahelyén a selejtezési bizottság elnökeként megtil­totta néhány, még használ­ható szerszám kidobását. Az­tán egy pár évig minden se­lejtezéskor találkozott velük. Senki nem alkart a használt szerszámokkal dolgozni, vé­gül a MÉH-telepre kerültek. — Hiába is erősködöm, hogy amit kiadok, az jó, le­het dolgozni vele. A mun­kások úgyis bebizonyítják, hogy a fúró görbe, meg pu­ha, vagy éppen túl kemény. Nem döntheték, nem értek a technológiához — magya­rázza az igazgatóéhoz hason­ló eseteket Öllé Andrásné raktáros. A raktárban nem tudják És miután a raktárban be­szélgetők elég példát felso­roltak, a következtetést is levonják: „Minden az üzem­ben dől el, a termelés veze­tőjén múlik.” A raktárosok képtelenek megállapítani, miért tört el egy fúró, miért tettek tönkre egy eszterga­kést? Hiába is erősködnének, hírből már ők is hallották, hogy van olyan régi fúrógép, amelyik három millimétert is „üt” oldalra, megfeszítve tö­ri, szinte eszi a fúrókat. A gyártók gépe régi, elhaszná­lódott, de szükség van rá­juk. A raktárban azonban mást is észrevesznek. Egy­­egy szerszám „kelendőségé­nek” okai után maguk is nyomoznak. így derült ki, hogy az 1-es telepen az osz­lopos fúrógépek fúrófejét a munkások minden nap le­ütik kalapáccsal és elzárják, hogy társaik el ne lopják. Pe­dig ha nem lenne — ez a biztosan nem alaptalan — bizalmatlanság. akkor 70 százalékkal kevesebb fúrófej menne tönkre. Vagy ha az okokra nem is jönnek rá, ak­kor a jelenségre, a gyakori szerszámcserékre hívják fel a figyelmet. — Szóltam a 3-as üzem vezetőjének, hogy a védőgá­­zas hegesztésnél használt hu­zalvezetőkből az ő emberei ötször annyit használnak, mint mások. Szinte megsér­tődött. Csak annyit mondott, hogy náluk dolgoznak a leg­jobb hegesztők ... És persze azóta sem változott semmi’— meséli Németh Vince. Szigor — korlátokkal Herszényi Bálint, a gyártó­eszköz-gazdálkodási osztály — a gyego — vezetője mond­ta el, hogy a gyárban tavaly is, a korábbi években is fi­zetett egy-két ember bünte­tést szerszámrongálásért: — Túl szigorúak azonban nem lehetünk. A gépek álla­potáról már hallott. Gyakran az esztergakés és a reszelő is azért kopik el idő előtt, mert nem tudunk a meg­munkált anyagnak megfelelőt adni az embereknek. (A raktárban nem túl nagy a választék. Tavaly például a megrendelt szerszámoknak csak a húsz százalékát kap­ták meg.) A szakmunkás­hiány is türelemre int ben­nünket. A betanított munká­sok még évek múlva is tönk­reteszik a szerszámot, ha is­meretlen feladatot kapnak. Cserélni legtöbbször olyan szerszámot hoznak be az üzemekből, amivel már nem lehet tovább dolgozni. Úgy tűnik, nem pazarolnak. A gyártóeszköz-gazdálkodási osztály tapasztalatai azonban mást sejtetnek. Amikor az üzemben túlóráznak, egy jól fizető munkán dolgoznak az emberek, akkor sokkal több új szerszámot kérnek. A gye­­gon dolgozók szavait Hirth László, a forgácsolóüzem ve­zetője magyarázza meg. — Ha valakit berendelünk túlórázni, az keresni akar. Ráhajt a teljesítményre, nem kíméli a gépet és a szerszá­mot sem. Csak így kifizetődő a nyolc órán túl dolgozni. Ilyen hatása is van a teljesít­ménybérnek. Az emberek fi­gyelmen kívül hagyják a technológiai előírásokat, hogy többet keressenek. — Egy gyakorlott esztergá­lyosnak sokszor van olyan öt­lete, aminek segítségével ke­vesebb művelettel készít el egy-egy munkadarabot. Jól jár, hiszen rövidebb idő alatt készít el egy-egy mun­kadarabot. Csakhát ő nem tudja pontosan, hogy az al­katrész, amin dolgozik, mire szolgál. A ránézésre jó al­katrész akár selejt is lehet, mert a forgácsoló nem tar­totta be az előírásokat és el­roncsolta az anyagot — szól közbe Herszényi Bálint, az­után az üzemvezető folytatja. — Sem én, sem a műveze­tő nem ülhetünk ott minden ember nyakán. Pedig a ré­gebben divatos váratlan tech­nológiai ellenőrzések bizo­nyítják, hogy nem ártana minden forgácsoló mellé egy felügyelőt állítani. A szúró­próbák során ugyanis azt ta­pasztaltuk, hogy szinte senki sem az előírt fordulatszám­mal és előtolással dolgozik. Ha selejtet nem is gyárta­nak, a szerszámok sokkal jobban kopnak. Nem mindig kifizetődő A gépek mellett dolgozó munkások azonban nem ér­tik meg, hogy a gyorsabb munka nem mindig kifizető­dő. ök jól járnak, mert job­ban keresnek, és még büsz­kék is: a túlterhelt forgácso­lóüzem a számtalan hiány­zó ember ellenére is teljesí­teni tudja a rábízott felada­­. tokát. A büszkeség nem is alaptalan. Az üzemvezető is ezzel az ellentmondással ví­vódik. — Hányszor láttam már, hogy egyetlen fogással csi­nálták meg azt a műveletet, amire három volt előírva. In­kább elfordítom a fejem, mit szóljak? Tudtam, az utóbbi években már elment huszon­két esztergályos, a munkát viszont el kell végezni. Ke­vesebb emberrel is ugyan­annyit kell termelni; Ez a helyzet nem ösztönöz taka­rékos szerszámfelhasználás­ra. * * * Az üzemekben, a raktárban beszélgetve sok pazarlást okozó jelenségről hallottunk. Azt azonban nem sikerült ki­deríteni, hány forint megv veszendőbe a hiányosságok miatt, az egész gyárra meny­nyire jellemzők a hibák. Egy biztos, a Mezőgép törökszent­miklósi gyárában az évente kiselejtezett szerszámok érté­ke a termelésnek körülbelül egy százalékát teszik ki. Más üzemekben sem kisebb ez az arány. V. Szász József A Minta Női Szabó Szövetkezet jászszentan drási részlegében bár elsősorban női kabá­tokat készítenek, minden évben néhány hétig átallnak női ruhák varrására is. Jelenleg divatos nyári ruhákat varrnak, könnyű, zsu gontott anyagból. A csinos női ruhákat bel­földi piacon értékesítik

Next

/
Oldalképek
Tartalom