Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-28 / 98. szám
1979. április 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 PIANÍNŐK EXPORTRA A Fővárosi Művészi Kézműves Vállalat (II) 2. számú üzemében igényes, kézi munkával pianinókat készítenek exportra. A képen: Bálint István hangolja a pianinókat Kalauz a homokon H kecskeméti Forrás-antológiáról A TlZ ÉV SORÄN megjelent csaknem száz folyóiratszám mintegy háromszáz oldalnyi gyűjteménye ez a kitűnően szerkesztett antológia. A Forrásban is rendszeresen publikáló Simonyi Imre egyik epigrammatikus kérdése: Mekkora is az a mennyiség, amennyi átcsap abba a bizonyos minőségbe? — kapott ezúttal példának is érvényes választ. Az írások mostani új ráolvasása sűrítetten és egyszerre idézi mindama értéket és lényeget, ami immáron évtizede a Forrás sajátja szellemi életünkben. „Egyik legfőbb bábája volt az irodalmi szociográfia újjászületésének, és az elsők egyikeként fordította figyelmét a szomszédos országok magyar és nemzeti irodalmára, kultúrájára, a magyar és a szomszédos népek hagyományaira. Ha ma bennünket összefűznek, ha skálája szélesebb, ha jobban ismerjük a társadalmi valóságot, ha tisztábban látjuk azokat a kölcsönhatásokat, amelyek szomszédainkkal bennünket összefűznek, ha jobban tájékozódunk hagyományaink között, s ha mindebben a további gazdagodás, a továbblépés sürgető igénye él bennünk — abban része van a Forrás munkájának is” — állapítja meg az antológia előszavában Pozsgay Imre, aki maga is egyike volt azoknak, akik ösztönzőleg támogatták, segítették egy, „a konfliktusok sűrűjét forraló frontvidék” valóságának mind teljesebb meghódítását feladatul vállaló irodalmi, szociográfiai műhely kialakulását, megerősödését és nagykörösöd ását. E folyamat főbb állomásai és eredményei — Hatvani Dániel és Szekér Endre kiváló szerkesztői munkájának köszönhetően — jól „visszaolvashatók” az antológiából. Csak a szociográfiai vonalnál maradva, imponáló az a téma- és tartalomgazdagság, ami az írásokat jellemzi: Szőlő és gyümölcs a Homokhátságon, Tanyák a Pacsirtadűlőben, Házikolbász vagy piros zokni, Jászszentlászlói tizenévesek. Képesítés nélkül. Lakóhelyek, melyekbe hálni jár a lélek, Fojtogatás és emberkép. Vádirat az abortusz ellen, Jegyzetek a mai filiszterségről. Életünk morális minősége. Szeszmesterek, Szekták a Duna—Tisza közén, Matkópusztai mozaikok, Putrilakók, Kecskemét mint nagyváros, Bormelléki zsiványságok, A vidékiség tünetei — megannyi gondlátó, hívó szó a látlelet és a változtatás (a kortörténeti dokumentumnak is nagyszerű Illyés Gyula-interjú címét kölcsönvéve) szándékával és igényes bátorságával. Mert szerintük szociográfiát írni felettébb szükséges dolog, kiváltképp annak, aki úgy érzi, hogy életbevágóan fontos felismerésekre jutott.' Ezzel ugyanis javíthatók az előbbrehaladás feltételei. „Miközben a homoki földművelés, a tanyás gazdálkodás az élelmiszeripar-telepítés és a városiasodás gyakorlati feladataival birkózott a város és a megye, párhuzamosan jelentek meg a tanyarendszerrel, a homoki gazdálkodással, az iparosodással és a városiasodással foglalkozó szociológiai és szociográfiai monográfiák, riportkötetek. Ugyanakkor megrendezték Kecskeméten az első országos szociográfiai konferenciát és az első országos tanyavitát. Jól járt így a megye is, az irányítás is, a társadalmi gondolkozás is, az irodalom is — írta 1973-ban Székelyhídi Ágoston. Az antológia nemcsak a múlttal foglalkozik, de gondol a folyóirat jövőjére is. A munkatársak egy csoportja — köztük Balázs József, Beke György, Jócsik Lajos, Páskándi Géza, Tornai József. Zoltán Zoltán — a szerkesztőség körkérdésére adott vallomásában beszél erről. „Azt tapasztalom, hogy az embereket sokkal jobban érdekli a saját helyzetük összefüggéseire való ráébresztés, s annak többrétegű körüljárása, mint gondolnánk. S alighanem a folyóirat kötelessége az is, hogy a társadalomról való gondolkodás igényét folyamatosan fejlessze.’’ A FORRÁS EGYIK irófelfedezettje, Balázs József szavai a lényegre utalnak. Az antológia a bizonyság rá, hogy ebből sok minden teljesült már eddig is. Kívánjuk, és várjuk, hogy a Forrás hű krónikása és kalauza maradjon a Duna—Tisza völgyében — Illyés Gyula szép megfogalmazása szerint — az élet szakadatlan teljesedni akarásának. Pálréti Ágoston Rátóti humorfesztivál Lesz vidámság, móka kacagás, s lesz — a humorban nem ismerünk tréfát mottóval — komoly szakmai tanácskozás a rátóti humorfesztiválon, amelyet négy helyen (Vácrátóton, Vácott, Veresegyházon és Ácsán) június 11- től 17-ig tartanak. A rendezők pedig a rádió kabarérovata, a televízió szórakoztató osztálya munkatársai a nézők, a hallgatók tevékeny részvételére számítanak. E nyári dunakanyari attrakció várhatóan egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó eseménye, a záróprogram, a másfél napos váci búcsú lesz majd. A Vácott rendezendő rátóti búcsúban pódiumra léphet bárki, akinek csipetnyi esélye van a közönségsikerre. Június 17-én vasárnap délelőtt 10 órától „nyitott tér” az egyik szabadtéri színpad, otthont ad mindenféle műfajnak. Közönség elé léphet parodista, viccmondó, szavaló, hangutánzó, konferanszié, kupié- és sanzonénekas, hangszerszólista, zenekari együttes. fl társadalmi munkáról A Hazafias Népfront Országos Tanácsának- lakóhelyfejlesztési albizottsága tegnap Szolnokon tartotta ülését, amelyre meghívták Szolnok megye néhány városának, nagyközségének és községének népfronttitkárait, valamint a szomszédos Bács-Kiskun megye társadalmi munka szervezésével foglalkozó szakembereit. A Szolnok megyei tapasztalatokról: a társadalmi munka értelmezéséről, szervezéséről, nyilvántartásáról, s elszámolásáról, valamint a települések és a járások közötti versenyekről, a társadalmi munka elismerésének kialakult rendszeréről kaptak tájékoztatást az ülés résztvevői. fl Hatvani Galériában Meggyes László kiállítása Meggyes László festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás holnap délelőtt fél 12-kor a Hatvani Galériában. A Szolnoki Művésztelepen élő festő harminc olajképét, akvarelljét, rajzát mutatja be ez alkalommal. A kiállítást — melyet Lengyel Boldizsár, a Szolnok megyei Tanács művelődésügyi osztályának ' vezetöhelyettese nyit meg — május 13-ig, naponta 10—18 óráig tekinthetik meg az érdeklődők. ÖTVEN ÉV A SZÍNPADON Embernek maradni Beszélgetés Tatár Endre színművésszel Hatodik emeleti két szoba összkomfort a szolnoki Széchenyi lakótelepen. Felfordulás, malteros vödrök. — Tatár Endre színművészt keressük! A ház ifjú asszonya — amikor kopogtatásunk után meglátta fotós kollégánk felszerelését — csaknem a fejéhez kapott: „Még maguk is.” Mi tagadás, a lakáson garanciális munkát végző kőművesekhez, mázolókhoz, szerelőkhöz mi már erős ráadás voltunk. De Bandi bácsi már harsogja is a gyerekek szobájából: — Gyertek be! Hiába, á baj nem jár egyedül... korongecsetek, tipliző szerszámok, festékes dobozok között pörgetjük vissza az időt. — Kikerülhetetlen egy banális kérdés: hogy adta a fejét a színészmesterségre? — Igyatok valamit, ha látom, hogy jólesik, hátha megjön a mesélőkedvem. Én már nem... De történetem egy kocsmából indult. Nyíregyházán. Az évben érettségiztem volna ... Izgett-mozgott bennem az ördög, s mondom a kocsmárosnak: unalmasak ezek az ivászatok, álmos az élet, majd én fellendítem az üzletét. Rávettem, engedje meg, hogy minden héten háromszor sörkabarét csináljak a kocsmájában. Ja, igen: hogy a tanárok meg ne tudják, hogy én vagyok, felvettem a Tatár nevet. Sikerem volt, tapsolt a sörhasú közönség. Igen ám. de öt héttel az érettségi előtt a dobogóm körüli asztaloknál ott ült á tanári kar. Az ország összes kereskedelmi iskolájából kicsaptak ... Később tehettem kínkeservesen pótérettségit. Ez 1927-ben történt. — Két évvel később viszont már igazi színpadon szerepelt. — Rákosi Szidi színiiskolájába jártam, sorkosztos növendék voltam. Hogy ez mit jelent? Hétfőn Desseffy nagyságos úréknál vacsoráztam, szerdán Brüchner kegyelmes úréknál, csütörtö-A Futóhomok című film egyik főszerepében, 1936- ban \ Wxmm ». Apaszerepben naponta a nyolcéves Jancsikával és a hároméves Julikával kön sehol... pénteken ahová hívtak, ha hívtak. Mégis felejthetetlen emlék ... Rákosi Szidiit aztán én búcsúztattam a növendékek nevében. ö juttatott az első szerepeimhez, Köpeczy Boócz Lajos kabarétársulatával a Fekete szivárványban léptem először színpadra, éppen ötven éve. — S az első nagy szerep? — Nem volt az azért olyan nagy. de jó szerep volt a Vaszary János igazgatta Andrássy Színházban. Beugrottam, sikerem volt. felfedeztek. jött a film. 1936-tól ötvennyolc magyar filmben játszottam. — A Férfihűségre emlékszünk, Páger Antal volt a partnere, aztán a Futóhomok ... — Ügy van, ezt Hídvéghy Valival játszottam. De volt a partnerem Karádi Katalin,. Bulla Elma, Dayka Margit, Gobbi Hilda... — Mondják, zajos életet élt akkoriban... — Kétségtelen, bár ebben több a sztori, mint a valóság. A magunkfajta ember egy jóízű csattanós történetért a kenyérre valóját odaadta volna már akkor is. Volt szép napom elég — mondjuk így együtt a költővel, bár a pénz nem igen érdekéit. Megvetettem azokat — s így öregedtem meg: ha úgy tetszik igen szolid körülmények között —, akik a vagyonőrt mindenre kaphatók voltak... De hagyjuk, rég volt, borítsa az emlékezés szép fátyla. — Húsz éve tagja a Szigligeti Színháznak, illetve 1968 óta már nyugdíjas. A Dankó Pistában, az Athéni Timonban, a Machbetben bizonyította, nincs kis szerep. — A konvenciók alapján most valami színházi bölcsességet kellene mondanom. de nem szeretem misztifikálni a színpadot. Az életből ellesett pillanatokat, valós embereket igyekeztem a közönség elé vinni. Ahogy tudtam, amilyennek képzeltem. Embernek maradni mindig, minden körülmények között, ez a legnagyobb szerep, s a legnehezebb is. Anynyi nagy szerepet eljátszottam életemben — most jut eszembe, Págerral együtt csináltam a Földindulást is —, hogy nem restelltem soha az epizódokat sem. — Annál is inkább nem, hiszen a film újra felfedezte. A szeretők és szerelmesek a tévében, s a Fogjuk meg és vigyétek, igen jó szerepek. — Ez utóbbiban eg" öreg munkást játszom. Jó szerep, most májusban kerül a mozikba ez a filmem. Tényles nincs okom panaszra: öt filmben játszom, a színház is igényt tart még rám, minden szezonban benne vagyok két-három darabban. Kis családommal boldog ember vagyok. Tiszai Lajos Színes és gazdag program II Bartók Béla kamarakórus jubileumi hangversenyéről Hangversennyel ünnepelte tízéves fennállását a szolnoki Bartók Béla kamarakórus. A városi tanács dísztermében rendezett hétfő esti ünnepi hangverseny műsora — dirigált Vájná Katalin — a kórusirodalom keresztmetszetét tükrözte. Bőségesen ízelítőt adott a vokális kultúra legszebb korszakából, a reneszánsz irodalomból. Ebből a műsorrészből elsősorban az első félidőt záró Monteverdisorozat friss és egészséges hangvételét emelnénk ki. A még régebbi idők a ’capellá számai is meggyőzően és helyenkint meglepő drámaisággal szólaltak meg. Bensőséges és teljes mértékben stílushű. tolmácsolásban hallottuk Mozart Ave verum című hangszerkiséretes művét, mely méltán váltott ki igen nagy elismerést, a közönségből. A két szépen hangzó romantikus mű után úgy éreztük, hogy a folytatásban talált igazán magára a kórus. Ügy tűnt, hogy a Kodály— Bartók—Kocsár fémjelezte magyar muzsika a kórus igazi anyanyelve, legtermészetesebb kifejező közege. Noha e művek igen nehezek és igényesek, mégis a legtermészetesebben hatottak, legfőképpen ezekben a számokban mutatott széles színskála, hangulati változatosság és a művészi fogalmazás sokrétűsége tükrözte azt a nagy utat, amelyet ez a kórus tíz év alatt megtett, és azt az igen elismerésre méltó, a szó legnemesebb értelmében „hivatásosnak” nevezhető szintet, amelyet az énekkar elért. Az elismerés hangján kell szólnunk a közreműködő hangszeres művészekről. Elsősorban Sebestyén János csembalóművészről, aki varázslatos játékával ritkán hallható zenei csemegében részesítette a közönséget. Szólójátékán kívül csembaló és harmóniumkíséretével is hozzájárult az énekkar sikeréhez. De a legnagyobb elismerés illeti a helybéli közreműködőket : Somosné Sűrű Erzsébetet, Nagy Katalint, Cenke Mihályt, Somos Jánost, Nagyné Labáth Valériát finom, alkalmazkodó hangszeres játékukért. A vokális és hangszeres zenélésnek nagyszerű együttműködését és a jövő egyre biztatóbb perspektíváit csillantotta fel ez a jól megtervezett és gondosan összehangolt műsor. A műsor ismertetését és a kórus méltatását Zelinka Tamás látta el nagy hozzáértéssel és rendkívül rokonszenvesen. Mit lehetne a Vájná Katalin vezette együttesnek tízéves születésnapján kívánni? Azt, hogy nagy szeretettel elégítsék ki a város kisebbnagyobb zenei igényeit. Azt, hogy fejlődjön még nagyobb lendülettel, mint eddig, elsősorban tagjainak egyre mélyülő zenei és hangbeli képzésén keresztül. Azt, hogy az éneklést, a zenélést soha ne tekintse fárasztó kötelességnek és végül azt, hogy fáradhatatlanul erősítse magában a kórus nemcsak a hivatásos, hanem az amatőr hozzáállás legszebb erényeit. Turcsányi Emil
