Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-25 / 95. szám

1979. április 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 ■ ■r iSSSSZaSSii (1 ■■l ^i: K6PCRDWŐ előtt „Fé”-től az „ef’-ig- Apa! Nem „fé!” Érted? Fő, fő! Mi igy tanuljuk az is­kolában, - igazította ki a kislánya. Aztán Bolya György - sokadszorra már - elölről kezdte az ABC mormolását. „A, A, B, C ... Fé ..." - minduntalan ez jött a nyelvére. Sovány hétvége; valamikor örültünk egy-egy színházi előadás közvetítésének, az­tán leszoktunk róla — a te­levízió szoktatott le azzal, hogy elvétve fordul már csak a szórakoztatásnak ehhez a formájához — épp ezért, ha manapság műsorán színházi közvetítés szerepel, az több­nyire a hiány jele, semmint tudatos televíziós szerkesztés eredménye. Szombaton este is, bár Il­lés Endre drámájának Ma­dách Színházbeli előadását látva, gondos televíziós köz-1 vetítés volt felvételről, azt érezhettük; nem volt más jobb, hát ezzel kell beérni. Hasonlóképpen jártunk va­sárnap este, ugyanis egy olyan krimivel traktált ben­nünket a televízió — Mister Tibbs nyomoz —, amelyben bűnügy és pedagógiai lecke békésen fért meg egymással, és a szépfiú nyomozótiszt. Sidney Poitiers nyomába se léphet kartársainak, akiket időközben megismertünk (az amerikai film tíz éve ké­szült), Columbo, Kojak, Der­rick és a többiek. Még sze­rencse, hogy néhány sport­­esemény közvetítése igazi örömet szerezhetett a sport­­kedvelő nézőknek ezen a hétvégén, a többiek­nek azonban be kellett émiök azzal, amit kaptak; erre mondják: eszi, nem eszi, nem kap mást. És most az el­múlt hét más programjairól. Külföldön a Kék fény Gondolt egyet a Kék fény, • nyilván megunta már, hogy mindig hazai _ vizeken evezzen, a honi bűnüldözés kérdéseit boncolgassa, nyu­gat-európai körútra indult, hogy a hazai helyzet megíté­léséhez nemzetközi támpon­tokat is keressen. Négy ka­pitalista országba látogattak el a kamerák, hogy ott ille­tékesekkel beszéljenek saját gondjaikról, bajaikról, mun­kájukról. Mi tagadás, érde­kes mozzanatok érdektelen részletekkel váltakoztak, s mint végül kiderült, erre egyébként újsághírek alapján a figyelmes olvasó már ele­ve gondolt: a meglátogatott kapitalista országokban még bonyolultabb problémákkal kell szembenézniük a rend őreinek, hisz nagyobb a dzsungel, több a csábítás a bűnre, mint például nálunk, fgy nem is annyira a kite­kintésből származó viszonyí­tás miatt, mint inkább az egyes szervezetekkel való megismerkedés révén vált ér­dekessé a legutóbbi Kék fény. Hisz bepillanthattunk pl. a Párizsban székelő In­terpol „műhelyébe”, amely­ről gyakran hallottunk eddig is. persze elsősorban bűnügyi filmekben, de hétköznapi munkájukról először most a Kék fény szolgált konkrét felvilágosítással. Ugyanígy a Scotland Yard-nál tett láto­gatás is szolgált felfedezés­sel, hisz a méltán híres bűn­üldöző szervezet mindennap­jait hozta közelebb hoz­zánk. Ezzel az adással nem­csak a Kék fény, de a né­zők látóhatárai is szélesed­tek. A Szabó László dirigál­ta Kék fény egyébként már régen nem a bűnözők szín­pada, amelyen hónapról hó­napra válogatott, illetve kö-Megszokták már a jászla­­dányi Egyetértés Tsz-ben, hogy a növénytermesztésben, az állattenyésztésben vagy a gépműhelyben együtt dol­gozóknak a kirándulás, az üdülés is jobban esik, ha együtt mennek. A termelő­­szövetkezet a korábbi évek­hez hasonlóan az idén is ezek figyelembevételével ál­lította össze üdültetési prog­ramját. A ijyáron — nagyrészt idős dolgozók — negyvenöt tagú csoportja utazik Har­kányba, ahol bérelt faházak­ban pihennek egy hétig. Bo­rozott bűnösök mutatkozhat­nak be a nagy nyilvánosság­nak, hanem a törvényes ren­det védő bűnüldözés publi­­cisztikus fóruma, mondhatni a Jogi esetek édestestvére. Éberségre ösztönöz, meggon­dolandó tanulságokkal szol­gál, a maga eszközeivel jogi kulturáltságunk hézagait igyekszik kitölteni. Gondozza az állam... Dokumentumfilonmel je­lentkezett a pécsi körzeti stú­dió, egy családi dráma rész­leteit igyekezett feltárni Pá­­nics György szerkesztő-ri­porter Erdőss Pál rendező­vel egyetemben. Alapos munkával sikerült feltárnia, hogy egy tízgyermekes csa­lád hogyan juthatott el odáig, hogy végül a gyermekeket az államnak kellett gondjaiba venni, mert a szülők, volt házastársak nem „vállalták” a nevelésükkel járó köteles­ségeiket. Igaz, kicsit leszű­kült a világ azzal, hogy a filmben keveset tudtunk meg arról a társadalmi körnve zetről, amelyben a személyes felelőtlenségnek ez az elszo­morító esete megteremhetett. A szerkesztő-riportert ugyan­is, aki igen tapintatosan, ko­rántsem a vádoló ügyész alapállásával közeledett ala­nyaihoz, láthatóan az érde­kelte elsősorban, hogy szó­ra bírja, mi lakik a felelőt­len anyában, hisz az gyako­ri eset, hogy egy családi kö­zösség felbomlik, de ebben a tragédiában épp az a külön­leges, hogy a szülőanya lemond könnyedén szülöttei­ről, gyermekeiről. Lélektani szempontból közelített ala­nyához, igyekezett teljes pszichológiai képet adni a könnyelmű asszonyról, aki mint megtudtuk, szívesen költözik más fészekbe, ha sorsa úgy hozza, aki csak beszél szeretetről, de szavai­nak nincs súlya, aki... és sorolhatnám. A film egy el­vetemült asszony látlelete, s hiányosságai ellenére is fel­kavaró televíziós munka, s egyben biztos jele annak is. hdgy a pécsi körzeti stúdió nemosak szerves része kíván lenni a magyar televíziónak hanem képes is arra. hogy azzá váljék. Dokumentumfilmet készí­tett Radványi Dezső (szer­kesztő), Butsó György (ope­ratőr) és Kígyós Sándor (rendező) is. a szomszédos Ausztriában jártak, hogy fel­keressék a Burgenlandban élő magyarokat. A nemzeti kisebbség életéről hoztak színes, eleven filmet; ma­gyarságtudatukról, hagyomá­nyaikról számoltak be és mindazt, amit sikerült rögzí­teniük, minthogy eddig csu­pán egyet-mást hallottunk csak az ausztriai magyarok­ról, mondhatni a felfedezés erejével hatott. Főképpen az volt megható,- hogy miiven rajongással csügg anyanyel­vén, s milyen odaadással ápolja — már amennyire ez lehetséges — anyanyelvi kul­túráját az Ausztriában élő maroknyi magyarság. Rad­ványi Dezsőék filmje nem­csak ismeretekkel gazdagí­tott bennünket, hanem nem­régen nem a bűnözők szín­­zeti tudatunk erősbödhetett általa. vül az idei üdülési lehetőség azzal, hogy augusztustól né­hány család beutalót kap a mezőgazdasági termelőszö­vetkezetek gyógy- és pihenő­üdülőjébe is, mivel a tsz a társulás egyik részvényese. A fiatalok az országjáró kirándulást kedvelik job­ban, számukra hat alkalom­mal rendeznek csoportos kirándulást. Egy huszonöt tagú csoport, amely az Exp­ressz szervezésében Lengyel­­országba látogat. Krakkó és Zakopáne nevezetességeivel ismerkedik. A hónap fotója című pályá zatunkra érkezett FGRDŐS CSABA Debre­cen: „Vízparton” Néhány mese es ■ ■ ■ Pécsi Ildikó gyermekműsora Pécs Ildikó gyermekműso­rában az a kislány, Mónika aratta a legnagyobb sikert, aki a közönség soraiból állt oda a színpadra, hogy eléne­kelje a „Hej halászok, halá­szok” című dalt. S ez önma­gában is jellemzi a műsor tartalmi „erényeit”. azaz kritikája is lehet a kérdéses műsornak. Néhány mese, egy-két dalocska, s hogy va­lami komolyabb is legyen, elhangzott Móricz Zsigmond Hét krajcárja is, melynek előadásával azonban Pécsi Ildikó egyáltalán nem elégí­tette ki a jogos várakozáso­kat. Ha ehhez azután még hozzávesszük Nyerges Fe­renc csetlő-botló játékveze­tését, akkor csak a sajnálko­zás hangján lehet szólni a Szolnokon, a Ságvári Endre Szakszervezeti Művelődési Központban tegnap két al­kalommal is bemutatott mű­sorról. A gyerekek persze ennek ellenére is hálásak voltak. Még annak is örültek, hogy futhattak zsákban, kanalaz­hattak vizet, fújhattak lég­gömböt s ihattak cumis üveg­ből narancslevet. (Nem va­lami eredeti ötletek.) Sajnos fehér holló a színvonalas gyermekműsor, de épp a kérdéses műsor színvonala figyelmeztet arra, hogy a szervezőknek és a rendezők­nek bizony alaposabban kö­rül kellene nézniük, hogy ha­sonló kellemetlen meglepe­tésben részük ne lehessen — s főképp pedig a gyerekek­nek. — TE — Május 10-én kezdődik a miskolci filmfesztivál Május 10—15. között 19. alkalommal rendezik meg a miskolci filmfesztivált — je­lentették be tegnap délelőtt a Magyar Filmművészek Szövetségének Gorkij fasori klubjában tartott tájékozta­tón. A 149 benevezett alko­tásból 48-at fogadott el ver­senyfilmnek a fesztivál elő­készítő bizottsága. ezeket Miskolcon a Rónai Sándor Művelődési Központban vetí­tik. Az erdélyi Farkasmezőn, úgy a ’30-as évek végetáján, a nyári napok valamelyikén, Nyitray Zoltán tanító szom­­ját oltani tért be a kiskocs­mába. Biciklijét, amellyel a településeket (járta, a fal mellé támasztotta. Mire ki­jött, gyereksereg vette körül a szép fényes masinát. Leg­inkább a dinamót nézeget­ték ... Csodaszámba ment ez ak­koriban. Egy kisgyerek szemében később ez a csoda újraéledt. Bolya György volt az, aki 10—12 évesen Kisújszálláson újra megpillantotta Nyitray Zoltán szép fényes kerékpár­ját. De ismerős, de isme­rős ... Rémlett neki. ugyan­ezt a biciklit látta Farkas­mezőn. — A bácsi járt Erdély­ben? — állt oda a tanító elé. — Tanítottam ott — volt a válasz. — Farkasmezőn is ? — Igen, igen — emléke­zett a tanító. * * * Nyitray Zoltán most két banánt, egy doboz datolyát csomagol el, mielőtt Bólyá­­ékhoz indulunk. — Az unokának, meg a kislánynak lesz — mondja. — A nagyfiú katona. Felesé­get, kisgyereket hagyott itt­hon. A Gyuriék kislánya első osztályos — teszi hozzá magyarázatként. Elindulunk, mert hogy kí­váncsi lettem: 47 évesen ho­gyan alakul az erdélyi „fé” kisújszállási ef-é? Bolya György még min­dig az ágyat nyomja. Öt he­te már, hogy az orvos táp­pénzre írta. öt hét mozdu­latlanul. Deszkán. Megrop­pant a gerinc, a derék... — Szegénynek kijutott a rosszból — jegyzi meg a ta­nító. Bolya György ül az ágy szélén. — „Lelences” gyerek 1937-ben jelent meg a Ti­borc című fotóalbum. A kötet portréi — szegény parasztok, munkások — egyszeriben híressé tették az addig ismeretlen fiatal fényképész, Kálmán Kata nevét. Kálmán Kata 1909. április 25-én született Kor­­ponán, egy kis felvidéki községben (ma: Krupina). Mint fényképész, járta az országot, felfigyelt a pa­rasztság életére, bekapcsoló­dott a harmincas években igen népszerűvé vált szocio­­fotózásba. Ebben az időszak­ban egymást érték a nép életét bemutató fotóalbu­mok; az olyan fényképek, melyek nem az ünneplő pa­rasztságot, nem a derűs munkást, hanem a görnyed­­ten munkája fölé hajló em­bert mutatták be. Kálmán Kata a klasszi­kus magyar parasztnak: Ti­borénak a nevét kölcsönöz­voltam — szólal meg. — Negyvenháromban adtak Magyarországra, Kisújszál­láson egy gazdához kerültem disznópásztornak, ingyencse­lédnek. Gyerekkoromban csak dolgozni volt szabad... A kisújszállási elemi isko­la egykori osztálykönyvében Bolya György neve mellett ez áll: „A sok hiányzás mi­­at osztályozhatatlan.” — Felírattak az iskolába, ám eljárni nem engedtek. Erdélyben végeztem ugyan két osztályt, de szép lassan azt is elfelejtettem, amit ott tanultam. A nevemet leír­tam, ha muszáj volt, de ne­kem az írott szó mindvégig néma maradt. —• Mi van ide írva Gyuri? — vesz elő a tanító egy jó­kora kartont. A betűk rajita pirosak, feketék, zöldek, szé­pen rajzoltak, az ábécés könyvben sem különbek. — Al-ma a fa a-latt — betűzi Bolya György, aztán restellkedve fordul hozzám. — Hát így megy, akár egy első osztályos gyerek­nek. * * * Bólyáék nagyfia — van annak már hét éve is — fát hasogatott Nyitray Zoltán­nál. Egyszer csak váratlan kérdéssel fordult a tanító­hoz: — Tetszik szeretni a kol­bászt, meg a hurkát? — Kisfiam, bolond ember az, aki nem szereti a jót. Márpedig én bolond nem vagyok — tréfálkozott a ta­nító. A gyerek másnap kóstolót vitt Nyitray Zoltánnak. — Édesapámék küldték, fogyassza egészséggel... s az ismeretség újraéledt, pe­dig azt a .szép fényes bi­ciklit” már rég kimarta a rozsda. Nyitray Zoltán segítségé­vel Bolya György felkutat­ta édesanyját. 1943 óta nem látott testvéreit. te albuma címéül. A mű­vésznő rokoni kapcsolata ré­vén gyakran megfordult Jászjákóhalmán, így nem véletlen, hogy sok arcot ka­pott lencsevégre, éppen eb­ből és a környező községek­ből. Nem minden esetben volt egyszerű ezeket az em­bereket lefényképezni. A Pest megyei útépítő munkás a nevét sem árulta el, a já­­kóhalmi Banyáné Rácz Étel­re így emlékezik Boldizsár Iván, aki a Tiborc szövegét írta: „A pénztelenség és megalázottság micsoda mélységei üzennek a tizen­hét éves emlékből! Csak pénzért engedte magát le­fényképezni, de kevesellte a felajánlott tiszteletdíjat. Sza­bályszerűen kidobott ben­nünket annak az öreg ko­vácsnak a házából, akinek konyháját bérelte. Aztán — Először én magam men­tem ki Romániába az édes­anyához — meséli a tanító. — Amikor mondtam neki, hogy megvan György, egy­ből azt kérdezte: és János, ő él-e, hol van? — Hát megkerestem Já­nost is... * * * Ülünk a jó meleg szobá­ban. A televízióban a híradó első kockái peregnek. Bó­lyáék ikerablakos házába is beköszön a nagyvilág. — Furcsa ez — szólal meg egyszer a házigazda. — Gye­rekkoromban is azért ma­radtam el az iskolától, mert dolgozni kellett, meg felnőtt koromban is. — Nem volt nekünk má­sunk, mint a puszta két ka­runk — jegyzi meg a fele­sége. — Éjjel-nappal gürcöltünk ezért a házért. A téglák kö­zé hordtam az egészségemet, mire felépült a ház, el is fo­gyott i— hallom ismét Bólya György szavait. Most már a tanulás is nehezen megy, könnyen felejtek. A betegsé­gem miatt — ha a tanító bácsi nem jön kétnaponként — talán le sem tudok vizs­gázni az első két osztályból. — S tovább? Vajon el­­jut-e a nyolcig? — Nem, igazán nem tu­dom. Betegeskedem, nehéz a munkám, fogytán az ener­giám. — Miket nem beszélsz? — veti fel a fejét a tanító.. — Meg kell azt próbálni — erőlködöm én is a bízta­tással. — Persze, persze — mond­ja az ember s ül tovább megtört derékkal az ágy szélén. A kisújszállási művelő­dési ház hosszú idő után először indított a megyé­ben alapismereti tanfolya­mot. Nyitray Zoltán nyug­díjas tanító tíz tanítványa a közelmúltban vizsgázott az általános iskola 1—2., illetve 3—4. osztályából. Közülük való Bólya György is, a Nagykun Ter­melőszövetkezet állatgon­dozója. utánunk szaladt, nagy négy­­szögletes kezét, mint botra kötött békekendőt - lóbálta magasan. Maguk urak? — kérdezte. Szerencsére nem kellett felelni a kényes kér­désre. — Akkor gyüjjenek, mert urakkal nem kezdek ki.” Az albumhoz Móricz Zsig­mond írt előszót: „Kálmán Kata albuma cédulakataló­gus, a nehéz testi munká­ban, az ezzel járó gyermeteg csökevényességben, így tes­tileg, lelkileg sivár összerop­­pantottságban élő magyar­ság típusairól... majd a jö­vő Kálmán Katája lefény­képezi a boldogabb, okosabb és szebb jövő magyarját.” Móricz már nem érhette meg a parasztság életének megváltozását, a Tiborc új arcához, mely 1955-ben je­lent meg — lánya, Móricz Virág írt előszót: „Tiborc nem ezeresztendős aggastyán többé, nem is tízéves gyer­mek. Kifejezést ltud adni érzéseiről. Tanul, olvas, cél­lal dolgozik és művelődik.” Ismerve jászsági kapcso­latait, a jászjákóhalmi hon­ismereti szakkör felkereste a művésznőt, aki örömmel jött le találkozóra a köz­ségbe 1977-ben. Értékes, ré­gi felvételeiből 56 darabot i szakkörnek ajándékozott, melyből 1978 februárjában „Jászjákóhalma az 1930-as években” címmel kiállítást rendeztünk. Szomorú vélet­len, hogy élete utolsó kiál­lítását abban a jászsági fa­luban rendezhette Kálmán Kata, ahová munkássága leginkább kötődött — ebben az időben már súlyos beteg volt. A Balázs Béla-díjas fo­tóművésznő. a Magyar Nép­­köztársaság érdemes művé­sze 1978. március 31-én hunyt el Budapesten. Fodor István Ferenc A kunhegyesi Mezőgazdasági és Ipari Szakmunkásképző Intézetben nagy gondot fordítanak a tanulók gyakorlati képzésére. Képünkön: Jákó Sándor szaktanár vezetésével az első éves gépszerelők ismerkednek a kombájn motorjával V. M. A pihenésben is együtt Török Erzsébet fl Jászságban kereste Tiborcot

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom