Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-25 / 95. szám
Éljen a világ forradalmi erőinek imperialistaellenes együttműködése! Kommentárunk Kétarcúság Beszédet mondott hétfőn az Amerikai Tudományos Akadémia évi közgyűlésén Carter elnök. Az USA államfője arra használta fel* ezt a fórumot is. hogy kifejezze kormánya eltökéltségét a SALT—2 szerződés megkötésére. Carter elnök szerint ezt a megállapodást a két nagyhatalom, „józanul, a kölcsönös érdiek alapján” köti meg. Az amerikai vezetés kiállását a szerződés mellett örömmel üdvözölték Moszkvában is, ugyanakkor a szovjet megfigyelők rámutatnak: kétarcúság jellemzi a Carter-adminisztrációnak azokat a nyilatkozatait. amelyek azzal igyekeznek nyug-, tatgatni a szovjet—amerikai közeledés, a katonai enyhülés ellenzőit, hogy további fegyverkezésre szólítanak fel. A SALT—2 ugyanis nem zárja ki, hogy bizonyos tömegpusztító fegyvereket tovább fejlesszenek, s nem torlaszolhatja el teljesen a fegyverkezési verseny pályáját sem. Erre mutat a NATO nukleáris tervező bizottságának mostani floridai tanácskozása is. Ez a megbeszélés minden évben az elsőként nyitja meg a különböző atlanti szervek üléseit, s témája különös súlyt ad a bizottságnak. Jelenleg nyolc tagja van a testületnek, a résztvevők hadügyminiszterek. akik stílusosan éppen egy légitámaszponton: vitatják meg a brüszszeli vezető szervek által előkészített napirendet. A téma: Nyugat-Európa nukleáris fegyverkezése. Természetesen nem arról van szó, hogy az Egyesült Államok atomfegyvereket akar átadni szövetségeseinek. Az amerikai vezetés azt akarja elérni, hogy az európai NATO-országok tegyék lehetővé új rakétatípusok és a neutronfegyver elhelyezését területükön. Elsősorban a szárnyasrakétákról és a középhatósugarú Pershing—2 rakétáról van szó. Ezek a rakéták Nyugat-Európából. Görög- vagy Törökországból veszélyeztethetik a szovjet városokat is. Megjelenésük a térségben jelentősen akadályozná a katonai enyhülést, a különböző leszerelési és csapatcsökkentési megbeszélések előrehaladását. A floridai tárgyalófelék tehát veszélyes témákról vitatkoznak. A hadügyminiszterek tudják, országaikban hatalmas ellenzéke van a nukleáris fegyverkezésnek. Az európaiak ugyanis tisztában vannak azzal: az újabb pusztító eszközök semmiképpen nemnyújthatnak nagyobb biztonságot földrészünknek. PÁRIZS A franciaországi magyar gazdasági és műszaki napok keretében kedden délelőtt ünnepélyes keretek között megnyitották a Kleber-sugárúton, a diadalív közvetlen közelében a magyar műszaki tájékoztatási központot. VARSÓ Willi Stoph, az NDK Minisztertanácsának elnöke, Piotr Jaroszewicznek, a Lengyel Minisztertanács elnökének meghívására kedden egynapos munkalátogatásra Varsóba érkezett.A minisztertanács palotájában meg-5 kezdődtek a két kormányfő tárgyalásai, amelyeken elsősorban a két ország gazdasági és műszaki-tudományos együttműködésének időszerű és hosszútávú feladataival foglalkoznak. TORINO Hangtompítós pisztollyal Szaúd-flrábia és Kuwait Dél-Libanon 5 éve történt Megszakították a diplomáciai kapcsolatot Egyiptommal Az Arab Liga három tagállama — Szaúd-Arábia, Kuvait és Mauritánia — megszakította a diplomáciai kapcsolatait Egyiptommal, . egy nappal az egyiptomi—izraeli különszerződés életbe lépése előtt. A arab külügyminiszterek legutóbbi bagdadi értekezlete csupán ajánlotta a liga tagországainak a diplomáciai viszony megszakítását. de nem sorolta azt be a szankciók közé. Szaúd-Arábia és Kuvait döntése különösen nehéz helyzetbe hozza Kairót, mert ez a két ország számított Egyiptom főtámogatójának az arab világban. Egyiptomi adatok szerint a két állam az utóbbi esztendőkben négymilliárd dollárt juttatott Kairónak. Szaúd- Arábia hosszú időn át az egyiptomi vezetés első számú politikai szövetségese is volt a térségben. Egyiptom ugyanakkor tisztában van azzal a hatással, amellyel Kuvait és Szaúd-Arábia bír, elsősorban az Arab-félsziget államainak körében. Egészen a legutóbbi napokig az egyiptomi vezetők nyilvános beszédeikben világos különbséget tettek a szilárdság frontjának országai és a Szaúd-Arábia vezette, úgynevezett „mérsékeltek” között, azt állítva, hogy komoly nézeteltéréseik csupán az első csoporttal vannak. Kedden Kairóban sajtóértekezletet tartott Mohamed Nabavi Iszmail egyiptomi belügyminiszter. Ezen Szíriát vádolta azzal, hogy Egyiptom-ellenes felforgató tevékenységet folytat. A 'belügyminiszter szerint egy újonnan alakult palesztin szervezetet terhel a felelősség a legutóbbi egyiptomi terrorakciókért: egy bombarotobanásért a 'kairói főpostán, és egy korábbiért a Sheraton szállodában. Egyiptom és Izrael szerződése egyébként szerdán a ratifikációs okmányok cseréjével érvéhybe lép. A dokumentumokat délután kettőkor cserélik ki az Omm Koseiba-i amerikai elektronikus megfigyelőállomáson. A Sinai-félsziget demili'tarizált övezetében. Egyiptomi részről Szaad Afra államtitkár-helyettes, izraeli részről Eliau Ben Elisszar, a miniszterelnöki iroda főigazgatója lesz jelen. Az egyiptomi—izraeli békeszerződés ratifikációs okmányainak kicserélését megelőző napon az egyiptomi külügyminisztérium nyilatkozatban ítélte el Izrael újabb libanoni agresszióját, valamint azt, hogy további zsidó településeket hoznak létre $ megszállt arab területeken. Milos Minies Moszkvában Andrej Gromiko. az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió külügyminisztere és Milos Minies, a JKSZ KB elnökségének tagja kedden az SZKP Központi Bizottságában folytatta megbeszéléseit. Megvitatták az SZKP és a JKSZ, a Szovjetunió és Jugoszlávia közötti együttműködés továbbfejlesztésének kérdéseit, valamint a nemzetközi helyzet néhány, kölcsönös érdeklődésre számot tartó fontos problémáját. Andrej Gromiiko a nap folyamán ebédet adott Milos Minies tiszteletére. A meleg, baráti légkörű ebéden Andrej Gromiko és Milos Minies pohárköszöntőt mondott. Andrej Gromiko és Milos Minies a délutáni órkában folytatta tárgyalásait. Az afgán főváros lakói tömeggyűléseken biztosították támogatásukról a forradalmi kormány politikáját, s ítélték el élesen az ellenforradalmi erők provokációit (Telefotó-KS) TELEXEN ——-—-érkezett többször lábon lőtte kedden délután két merénylő Franco Piccinelli olasz újságírót, az Állami Rádió és Televízió kirendeltségének főszerkesztőjét. Az újságírót öt golyó találta el. Eltört jobb combcsontja. Kórházban ápolják: Fél órával a merénylet után ismeretlen telefonáló hívta fel az ANSA olasz hírügynökség szerkesztőségét. „Itt a vörös brigádok beszélnek — mondta. — Mi sebesítettük meg Piccinellit, aki kereszténydemokrata ...” MOSZKVA Jean Francois-Poncet francia külügyminiszter nyilatkozatot adott a Pravda párizsi tudósítóinak Giscard d’Estaing szovjetunióbeli látogatásával kapcsolatban. A francia diplomáciai vezetője kijelentette: „remélem, hogy a francia köztársasági elnök közelgő szovjetunióbeli látogatása — amely 1966 óta a tizedik — csúcsszintű szovjet—francia megbeszélés, valamint Leonyid Brezsnyev és Giscard d’Estaing negyedik találkozója lesz — az országaink közötti jóviszony és együttműködés elmélyítésének fontos szakaszát jelenti majd”. PRÄGA A Béke Világtanács szerdán Prágában kezdődő elnökségi üléséről kedden délután nemzetközi sajtóértekezletet tartott a Csehszlovák fővárosban Romesh Chandra, a BVT elnöke és a testület több más tagja. Romesh Chandra elmondta az újságíróknak, hogy az elnökség négynapos tanácskozásán megemlékeznek a nemzetközi békemozgalom létrejöttének 30. évfordulójáról és megvonják tevékenységének mérlegét. Izraeli légitámadások Izrael kedd délután repülőgépeket is bevetett a déllibanoni palesztin célpontok ellen harmadik napja tartó támadásaiba — adták hírül a helyszínen dolgozó tudósítók. A vasárnapra virradóra izraeli területen végrehajtott palesztin gerillaakció megtorlásának ürügyén az elmúlt napokban haditengerészeti egységek lőtték a libanoni partvidéket. A keddi légitámadás a déli partvidéket és a palesztin, illetve a libanoni baloldali erők főhadiszállásának számító Nabatijeh körzetét érte. A palesztin légvédelem tüzelt a támadó gépekre. A WAFA palesztin hírügynökség jelentette, hogy egy izraeli támadó gépet lelőttek, amikor az többedmagával Tyr kikötőváros környékét bombázz ta. Az izraeli támadássorozat elől dél-libanoni családok százai menekültek el kedden északi irányba. Értesülések szerint a térség elleni támadásnak eddig 13 halálos áldozata van a polgári lakosság körében. Iráni cáfolat Az iráni miniszterelnöki hivatal kedden kormányszóvivő útján hivatalosan cáfolta azt a hírt, hogy merényletet kíséreltek meg Bazargan kormányfő ellen. Egymásnak ellentmondó hírek érkeznek a nyugatiráni Nagadeh városából, ahol a török és a kurd fegyveres csoportok között péntek óta zajló összecsapásokban eddig legkevesebb 150 ember vesztette életét. A teheráni rádió kedd reggeli közleménye szerint a városba bevonultak a hadsereg rendfenntartó alakulatai, hogy biztosítsák a hétfőn életbe léptetett tűzszünet betartását. Ugyanakkor a kurdok vallási és politikai vezetői a harcok folytatódásáról számoltak be és a hadsereget „kegyetlenkedéssel” vádolták. Ezzedin Hoszszeini sejk, kurd vallási vezető kemény hangú nyilatkozatban ítélte el a hadsereg beavatkozását, amely — meggyőződése szerint — a válság kiszélesedésének veszélyével fenyeget. A jelentések szerint kurd családok százai menekültek ei Nagadehből a környező falvakba és félő, hogy a harcok ezekre a településekre is átterjednek. Rhodesia Muzorewa lesz az új kormányfő Nyugati hírügynökségek jelentései szerint az úgynevezett Egyesült Afrikai Nemzeti Tanács a rhodesiai „parlamenti választások” eredményei alapján 51 százalékos többséget szerzett a 100 tagú parlamentben, és ez egyben azt is jelenti, hogy a szervezet vezetője, Abel Muzorewa lesz az új kormányfő. Mint ismeretes, a parlamentben 28 hely jut a fehéreknek, a feketék pedig 72 mandátummal rendelkeznek. Az utóbbi helyek megoszlásáról a múlt héten öt napon át szavaztak a fekete és a fehér választók. (A fehéreknek fenntartott 28 mandátumról már előzőleg, külön választáson szavaztak a fehérek.) A Reuter brit hírszolgálati iroda Abei Muzorewa püspökről, a Smith és a megalkuvó feketék kidolgozta „belső rendezés” egyik fő alakjáról a következő politikai jellemzést adta: a Nkomo-Mugabe vezette Zimbabvei Hazafias Front ellen folytatandó „kemény politika’ híve.’ többször is kijelentette. hogy nem hajlandó leülni Nkomóval és Mugabéval egy tárgyalóasztalhoz, csak ha abbahagyják harcukat. Öt esztendeje győzött Portugáliában a „piros szegfűk forradalma”: a hadsereg antifasiszta katonatisztjeinek megmozdulása, a néptömegek támogatásával megdöntötte Salazar—Caetano diktatórikus rendszerét. Négy évtizedes fasiszta rezsim omlott össze a „századosok mozgalmának” hatalomátvételével, s Portugáliában megnyíltak a börtönök a politikai foglyok előtt, hazatérhettek a száműzött vagy külföldre menekült baloldali vezetők, demokraták, s megkezdődhetett a demokratikus változások folyamata. A földreform során több mint egymillió hektárnyi nagybirtok került a nincstelen parasztok tulajdonába, s ezeken termelőszövetkezetek alakultak. Államosították a nagyipar kulcságazatait, s az üzemekben a szervezett dolgozók által választott munkásbizottságok bizonyos beleszólási jogot kaptak az irányításba. Az antifasiszta fordulat egyéves évfordulóján alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat tartottak, s az ennek alapján összeült testület olyan alapA vietnami—kínai tárgyalások következő ülését csütörtökön tartják Hanoiban. A vietnami külügyminisztériumtól kedden kapott hivatalos tájékoztatás szerint a két delegáció a hét első napjaiban összekötők útján érintkezésbe lépett. hogy megállapodjon az ülés időpontjában. Vietnam eredetileg szerdát javasolta. későb' azonban a kínai kérésnek megfelelően elfogadta csütörtököt. A VSZK a maga részéről minden esetre igyekszik mindent megtenni azért, hogy a tárgyalásokat segítő kedvező feltételek alakuljanak ki. Ezt bizonyítja, hogy Vietnam kedden átadta Kínának az április 15-én az ország légterébe behatolt, majd lezuhant kínai vadászrepülőgép pilótájának holttestét. A Hanoitól tíz kilométerre levő Van Dien temetőben To Dieu alezredes, a Vietnam nemzetvédelmi minisztériumának képviselője, valamint a vietnami külügyminisztérium egyik munkatársa fogadta Kína nagykövetségének első titkárát. Osou Hue-mint. A kínai megbízott megtekintette a pilóta földi maradványait. A Crna Gora-i (Montenegro) köztársasági képviselőház kedden Titográdban rendkívüli ülésen tárgyalt a köztársaság- Adria tengermelléki területeit sújtó földrengés pusztításáról és a következményeinek felszámolására hozandó intézkedésekről, törvényt adott az országnak, amely ma a leghaladóbb a kapitalista világrendszer országai közül. Nemzetgyűlési, majd elnökválasztással vált ezután teljessé a demokrácia intézményesítésének folyamata. A belső reakció azonban ellentámadásba lendült, s Portugáliában erőteljes küzdelem folyik a forradalmi folyamat vívmányainak megőrzéséért. A harc nem egyszer belpolitikai válságokban fejeződik ki, de az újjáéledő jobboldali erőknek mindezideig nem sikerült felszámolniok a dolgozók vívmányait, bár a gazdasági válság terheit igyekeznek a dolgozók vállára hárítani. Az 1974. április 25-i fordulat megnyitotta az utat azelőtt is. hogy hazánk és Portugália államközi kapcsolatai fejlődésnek induljanak és mind gyümölcsözőbbé váljon a kétoldalú együttműködés a gazdaság és a kultúra területén. Nemrég Eanes államelnök magyarországi látogatása adott új ösztönzést ezeknek a kapcsolatoknak. A. I. majd a két fél kicserélte a holttest, átadását rögzítő okmányokat. A vietnami képviselő átadta az elszállítási engedélyt, illetve a pilótánál talált — nyilvánvalóan családjáról készült — fényképet s néhány kínai bankjegyet. Mint már jelentettük, a MÍG—19 mintájú kínai vadászgép április 15-én vasárnap a kora délutáni órákban Hanoitól mintegy 150 kilométerre délkeletre hatolt be a VSZK légterébe. A helyi légvédelem azonnal megfigyelés alá vette, de akciót nem kezdeményezett. A gén nagyobb kört írt le a levegőben, majd a tengerparttól 12 kilométerre vietnami területre zuhant. Az azóta elhangzott kínai magyarázat szerint a gép eltévedt, s műszaki hiba okozta katasztrófáját. Peking azt követelte, hogy engedjenek kínai szakértőket a roncsokhoz, illetve engedélyezzék azok elszállítását. Vietnam tiltakozva légterének megsértése ellen elutasította a kínai követelést. Ugyanakkor emberbaráti meggondolásokból jelezte: engedélyezi a pilóta holttestének hazaszállítását. A vietnami ajánlatot -Kína végül is elfogadta. Momcsilo Csemovics, a köztársasági kormány elnöke, beszámolójában hangoztatta, hogy a soronlevő legfontosabb feladat a gazdasági élet beindítása, a helyreállítható idegenforgalmi létesítmények rendbehozása, s az általános- és középiskolai tanítás mielőbbi folytatása, Púja Frigyes külügyminiszter (balra) hivatalos baráti látogatáson Csehszlovákiában tartózkodik. A képen vele szemben vendéglátója, Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter (Telefotó-KS) Holnap folytatódnak a vietnami-kínai tárgyalások CRNfl GORA Tervek a helyreállításra A szegfűk forradalma