Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-20 / 91. szám

1979. április 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP \ 3 Transzformátorok csaknem száz típusát gyártják, kere­sett termékükből az idén 30 millió forint árbevételre számítanak a kunmadaras! Vas- és Elektromosipari Szövetkezet dolgozói. Ké­pünkön speciális hegesztő­­berendezésekhez készülő, 400 amperes transzformá­tor prototípusán dolgoznak az asszonyok a szövetkezet nemrégen korszerűsített transzformátorüzemében (Fotó: Temesközy) Gyárlátogatáson Mí Vail 7L kalapban? Hivatalosan még nem ér­keztem meg a nagyközség­be, mert mielőtt elhagynám a Jászfényszaru feliratú táb­lát, már belül vagyok a ka­lapgyár kerítésén. A kertek fóliasátrai azonban idelát­szanak, szemben a helyi Bé­ke Termelőszövetkezet egyik telephelye, a mellettünk le­vő modern épület pedig az ORION feliratot viseli. Mind­ez persze lehetne mellékes is, ám amikor Riegg János beszélni kezd, az eddig szin­te elfelejtett látvány az ese­mények kulcsává lép elő. fl kollektív szerződésben is benne van — Amióta ide települtünk, s ennek már majdnem egy évtizede, állandóan alap­anyagellátási és létszámgon­dokkal küzdünk. Pedig egye­bek közt azért jöttünk ide, mert a fővárosban is mun­kaerőhiánnyal viaskodtunk, lévén, hogy ott éltünk a XIV. kerületben a Telefongyár és egy sor egyéb, nálunk jóval többet fizető, az embereket egymás után elszipkázó üzem árnyékában. A jelenleg fődiszpécseri beosztásban levő férfi csak­nem az alapkő letételekor el­került Budapestről, úgy hogy jól ismeri a száztizenhét éves gyár legújabb korát is. S ez a jó néhány esztendő arra is feljogosítja, hogy a jászfényszarui munkásokról is* véleményt mondjon. — Itt kérem egészen más a helyzet, mint ahogy azt kívülről elképzelheti valaki — igazítja meg a szemüvegét az őszhajú férfi. — Ha a fa­luban sátoros ünnep, vagy teszem fel krumpliültetés van, akkor ha a stukkert a homlokomhoz teszem, úgy könyörgök, hogy maradja­nak, az emberek akkor is el­mennek bevásárolni, krump­lit ültetni... A nagyközség munkát adó létesítményeivel ugyan megegyeztünk, hogy nem csalogatjuk el egymás­tól a dolgozókat, és nem hagyjuk magunkat zsarolni, de ha egy kicsit komolyab­ban odamond az ember, még így is bármikor itthagyhat­nak bennünket. Várja őket a környék: Hatvan, Jászbe­rény, Budapest. Valóban áthidalhatatlan­nak tűnő állapot, ám úgy néz ki, hogy a nagy lavíro­­zásban a gyár vezetői átes­tek a ló túlsó oldalára. Mert például a kisgyermekes anyáknak olyan kedvezményt is adnak, amely enyhén szól­va vitatható. — Mi ebben a szabályta­lan? — néz rám elkerekedő szemmel Czeglédi Márta közművelődési és szociál­politikai előadó. — A kol­lektív szerződésben is ben­ne foglaltatik, hogy akinek három és hat év közötti gye­reke van, az hat helyett hét­re jöhet dolgozni, s ezt az egy órát állásidőként, azaz legújabban hat harminccal kifizetjük neki. fl műszakosok jól keresnek Gyors számítást végzünk. Ez annyi mint: majdnem százhatvan forint fejenként és havonta. A jászfényszarui gyárban csaknem ötszázan dolgoznak, a létszám hetven százaléka nő. A döntő több­ségükben húsz és harminé­­öt év közöttiek, akik közül csaknem mindenki igénybe vette a kedvezményt, vagy a jövőben kíván élni vele. Tóth Károly párttitkár eb­ben semmi kivetni valót nem talál. — A nőpolitikái határozat szellemében intézkedtünk, és különben is a kollektív szer­ződést mindenki elfogadta. Arról nem is beszélve, hogy évente mindössze csak a lét­szám egyötödét érinti a ked­vezmény. Az irodában levő gyártás­­technológus — aki egyébként pártvezetőségi tag — Oldal László is helyeslőén bólogat, Czeglédi Márta pedig elér­kezettnek látja az időt, hogy előhozakodjon vitánk másik témájával. — Az az állapot, hogy min­den második szombaton dél­ben elkéredzkedtek azok az asszonyok, akiknek óvodás gyermekük van, február el­sejétől megszűnt. Az ifjúsá­gi parlament kérését ugyan­is elfogadta a tanács, és így hétvégeken nem fél egyig, hanem háromig dolgoznak az óvónők. A beszélgetést abbahagy­juk, elindulunk szétnézni a mühelyekbq. A folyosó fa­lai kopottasak, a kísérőim azonban ezt már megszokták. Büszkén mutatják az áfész­­büfét, ahol reggelit, tízórait vásárolhatnak * a dolgozók, a világos, tiszta, sárga csempé­vel kirakott ebédlőbe is be­vezetnek. A munkahelye­ken már nem ilyen példás a rend, és a nyúlszőrvágó üzemrészben a levegő is meg­­köhögtet. — Kosz is van, bűz is akad, — ismeri el Tóth Lász­­lóné pácoló —, de a pén­zünkre se lehet panasz. Aki két műszakba jár dolgozni és gépre kerül, az a havi 2500—3000 forintot is meg­keresi. Ingyen is jó Már amikor van alap­anyag — vetem közbe. Tóth­­né válasza most már nem pattog olyan vidáman. — Bizony megesik, hogy az ember nem mer száz szá­zalék fölött dolgozni, mert akkor másnapra csak kilenc­ven jut. Tavaly húsvétkor például az is előfordult, hogy megkértek bennünket: aki­nek kedve van, menjen sza­badságra, mert különben csak órabéres munkát tud­nak adni. — No, de ez se volt baj — kerekedik felül az asszony hangjában ismét a derű — nagypéntek környékén ki nem örül egy kis lélegzetvé­telnek. Ezt, a más értelemben vett szabadságot dicséri a gyár­ban Csécsei Ferencné bőr­tisztító is, aki Tóthnéhoz ha­sonlóan néhány éve még hosszú kilométereket utazott a munkahelyéig. Most itthon van, több idő jut mindenre, a gyerekneveléstől a házi­munkáig. Apropó, idő! Vajon az ér­dekeltek mit szólnak a vita­tott kedvezményhez? Csécsei Ferencné családja ugyanis kinőtt a korból, mielőtt igénybe vehette volna a fi­zetett órát, Tóth Lászlóné viszont élt vele. — Meg nem dolgoztunk érte, az igaz — állapítja meg Tóthné —, de nagyon jól jött, az biztos. Nem is any­­nyira a pénz, mint az óra, hogy óvodába vihettük a gyerekeket, mert teljesít­ményben az idő alatt a dup­láját is megkereshettük vol­na. Csécseiné ugyanígy véle­kedik, ám bennem már buj­kál a kisördög, mert meg­kérdezem, hogy ezek szerint akkor is helyeselték volna az óraengedményt, ha egy fillért se kaptak volna érte? — Hát persze, — mondja Tóthné — hiszen amikor elkéredzkedünk valahová, a le nem töltött időért nem kapunk pénzt, vagy le kell dolgozni. Elvágják a gordiuszi csomót? Hoppá! — szólal meg ben­nem egy hang, de már nem erőltetem tovább, úgy se tudunk dűlőre jutni. Inkább megnézem az építkezést: a tanműhelyt és azt a tágas helyiséget, ahová a most még túlzsúfolt konfekció költö­zik majd, A részleg vezető­je Gábor Ferencné, aki a fő­várost hagyta ott Jászfény­­szaruért. — Az íróasztalt soha nem szerettem — ül le egy pilla­natra a barna hajú asszony, — mindig a mozgás, a tenni­valók, az emberek izgattak. Ügy érzem, itt az estin meg­szerzett ruhaipari techniku­si tudásomat is jó helyen hasznosítom. Azt persze nem mondom, hogy ragyogó, ró­zsás a helyzet, hiszen olyan is van, amikor azt kiabálom „ha holnap nem jövök, töb­bé nem láttok a gyárban”. Ez azonban csak amolyan női beszéd... Sokat harco­lunk persze, a mi részlegünk például olyan, hogy a be­dolgozóktól kapjuk a mun­kát és exportra termelünk, tehát nálunk csapódik le minden, de ez a huzakodás egészséges dolog és nem vér­re megy. Az viszont már igen, hogy a gyárnak lesz-e elegendő alapanyaga, vagy. se, és ha igen, milyen áron? Bara Jó­zsef termelési főmérnököt, aki éppen ez ügyben érke­zett Budapestről, — a ve­zérkar és néhány üzemrész ugyanis a fővárosban van — most ez izgatja a legjobban. — Magyarországon a kö­rülbelül 11 millió házinyúl után — az apróvadlétszám megcsappanásával ugyanis a vadnyúlról áttértünk erre az állatra — mintegy nyolc­millió értékesítésre alkalmas bőr marad. Ebből nekünk legalább öt, öt és fél millióra szükségünk lenne, ám jó,' ha négymilliót megszerzőnk. Á nyúlbőr ugyanis szabad pré­da, és a külkereskedők is szívesen árulják. Néhány év alatt fel is ment az ára 57 forintról 100—105 forintra. A kalapgyár új termékek kikísérletezésével állja a versenyt — ez azonban még kevés az üdvösséghez. Mert hiába kereskednek huszon­négy tőkés és az összes szo­cialista országgal, hiába ter­melnek teljesen hazai alap­anyagból exportra, ha a szükséges bőr egy részét nem tudják megszerezni. — Arra gondoltunk, — mu­tat rá a kivezető útra a fő­mérnök, — hogy tárgyaló­­asztalhoz kérjük a nyúlte­­nyésztő gazdaságok vezetőit, és létrehozunk egy egysze­rű gazdasági társulást, amely mindkettőnk számára jó le­het. A mezőgazdasági üze­meknek a biztos piac, és a még így is jelentős haszon, nekünk pedig az elegendő alapanyag és a mostaninál alacsonyabb ár jelentené a gordiuszi csomó elvágását. Braun Ágoston Dönteni________ muszáj Nehéz tettenérni “ néhány hónap múltán, hogy mi vál­tozott az országban, a ma­gyar népgazdaságban az 1979- re meghirdetett szigorúbb követelmények hatására. A gazdaság egésze, de egyetlen vállalat sem képes három hónap alatt 180 fokos fordu­latra, látványos változtatá­sokra. Az idei és a következő idő­szak feladatainak sajátossága nem új elvekben keresendő, hanem a minőség és haté­konyság évek óta ismert kö­vetelményének következete­sebb, gyorsabb ütemű, álta­lános érvényesítésében. Igaz közben a munka, a gazdálko­dás feltételei minőségileg vál­toznak azáltal, hogy az egyen­súly javításának rendelik alá a gazdaság növekedési ütemét, a felhasználást, a fo­gyasztást. Rögtönzés helyett A vállalatok többsége nem az idén kezdte el világpiaci versenyképességének fokozá­sát, termelési szerkezetének megújítását, a rugalmas üz­letpolitikát, a minőség javí­tását. De most nehezebb fel­tételek között — szerényebb jövedelemnövekedéssel és fejlesztési lehetőséggel szá­molva — lépteik gyorsításá­ra kényszerülnek. Másutt ép­pen a szigorúbb gazdasági környezet hatására teszik meg a kezdő lépéseket. Dönteni muszáj — mond­hatjuk az egykori római köz­mondás utánérzésével — még az aluszékony vállalatoknak is, mivel létfeltételeik módo­sultak. A beruházási tervek, elhatározások mindenképpen felülvizsgálatra szorulnak. Csökkentek és csökkennek a fejlesztési alapok, a hitellehe­tőségek (némely vállalatnál olyan mértékben, hogy a tar­talékalapok igénybevételére, központi intézkedésekre van szükség). Elsősorban a még el nem kezdett, vagy alacsony ké­szültségi fokon álló beruhá­zásoknak a tervekből való törlése célszerű. Esetenként azonban radikális módon fé­lig kész beruházásokat is le kell állítani, ha a szűkülő le­hetőségek, a “megváltozott feladatok, az új igények azt indokolják. Halogatást nem tűrve A döntések, elhatározások másik halogatást nem tűrő köre a vállalati jövedelempo­litikát érinti. A cél itt is, akárcsak a beruházásoknál, a szerényebb lehetőségek haté­konyabb hasznosítása. Ezt pedig a munka szerinti elosz­tás elvének következetes ér­vényesítése, a jövedelmek ha­tározott differenciálása szol­gálja leginkább. A beruházási és a jövede­lempolitikai terveik felülvizs­gálatára tehát azok a válla­latok is rákényszerülnek, amelyek a feladatokat nem értik, s a tényleges tennivaló­kat éppen ezért elodázzák. Érdemi állásfoglalásra azon­ban a feltételrendszer alakí­tásában is csak ott képesek, ahol azt jól végiggondolt tar­talmi feladatok eszközének, alárendelt részének tekintik. A rögtönzés, a kényszerlépés nem visz messzire, csupán az ösztönös folyamatok felerősí­tésére alkalmas. A vállalatok, a szövetkeze­tek elemző, helyzetfelismerő és problémamegoldó készsé­gének próbája 1979. A haté­konyság fokozásának felada­tai ugyanis mindenütt konk­rétek, következésképpen gyakran merőben különbö­zőek is lehetnek. Így például a helyzettől függően a ter­melés fejlesztése és vissza­fejlesztése szolgálhatja egy­azon cél elérését. Távlatokat felmérve A Központi Bizottság leg­utóbbi ülése megállapította, hogy „a központi, a középfo­kú, valamint a helyi irányító szervekben dolgozó egyes ve­zetők még nem értik világo­san a gazdasági munka je­lenlegi követelményeit”. A feladatok lebecsülése a meg­újulási készség hiánya job­bára a rutinra, a hibás be­idegződésekre vezethető visz­­sza. Az értékelés, az elemzés, a reális feladat meghatározás alapja — a munka egyik leggyengébb pontja. Az el­számolás, a visszatekintés gyakorta önigazolást, a lelki­ismeret megnyugtatását és nem a távlatok felmérését szolgálja. Nem ritka, hogy az önámí­tók egyik szélsőségből a má­sikba zuhannak, s csipkeró­zsika álmukból feszült, ide­ges állapotban ébrednek. A növekvő feladatok, a szigorú követelmények nemcsak ki­józanítóan, hanem sokkoló­­an, bénítóan is hatnak. Az önelégültség passzivitást szül, és nem táplálja a kezdemé­nyező, a megújulási készsé­get. Ha a tennivalókra nem készült fel a vezető, akkor rendszerint várakozó állás­pontra helyezkedik, s a rutin jegyében felfelé tekint: „Va­laki mondja meg mit kell tenni”. A munkásnak, a be­osztott dolgozónak joggal le­het ilyen kérdése, a vezető­nél ez a kezdeményező és felelősségvállalási készség hiányát jelzi. Minden________ szinten bizonyítani A vezető, bárhol is dolgoz­zék, nem lehet az események puszta szemlélője, vagy a feladatok egyszerű végrehaj­tója. A kezdeményező és megújulási készséget, a bá­torságot nem elég deklarálni, hanem minden szinten bizo­nyítani, gyakorolni kell. A vezetői gyakorlat és aktivi­tás mérhető, tettenérhető megnyilvánulásai pedig a döntések, az állásfoglalások. A kockázat, a konfliktusvál­laló készség és az elkerülhe­tetlen kompromisszumok iránti érzék egyaránt kifeje­ződik bennük. A vezetői készség, az előre­látás, a döntési képesség — egymástól elválaszthatatlan rokon fogalmak. Igaz, dönté­sek születhetnek kizárólag külső — mondhatni kényszer — hatására. De csak azok le­hetnek maradandó értékű vezetői állásfoglalások, ame­lyeket belső szükségletek, hosszabb távú vállalati érde­kek vezérelnek. Ilyen be­avatkozó, a fejlődés „minő­ségét” formáló, a hatékony­ság, a gazdálkodás színvona­lát hosszú távon javító ha­tározott lépéseket kíván mos'i az élet. Kovács József Védekezés a kártevők ellen Vizsgálják a termékek sterilitását Hetvenkilenc kísérlet A Szolnok megyei Növény­­védelmi és Agrokémiai Állo­más ellenőrzi és szervezi a megyében a mezőgazdasági üzemek növényi kártevők és kórokozók elleni védekezését, valamint 1976 óta az intéz­mény munkájához tartozik a talajerő-gazdálkodási felada­tok összehangolása és a. kor­szerű agrokémiai módszerek alkalmazásának elterjesztése is. A növényvédelmi felada­tok között fontos szerepe van a területi megfigyelések és adatfelvételezések alapján ké­szített előrejelzéseknek és védekezési felhívásoknak. Ezek alapján készülhetnek fel, akadályozhatják meg a termést veszélyeztető kárte­vők elterjedését a mezőgaz­dasági üzemek. A körzeti megbízottak, a járási és vá­rosi növényvédelmi és agro­kémiai felügyelők feladata még a növényvédelmi és ag­rokémiai jogszabályok betar­tásának ellenőrzése is. Az állomás karanténcso­portja vizsgálja a megyéből II kenderesi Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás ieladatairél induló és érkező export, illet­ve import mezőgazdasági termékek „sterilitását”. Nem fertőzött-e az áru valamilyen kártevővel vagy baktérium­mal, illetve növény vírussal. Ily módon lehet meggátol­ni, hogy újabb kórokozók ter­jedjenek el hazánkban. Éven­te több mint 9200 vagon árut ellenőriznék a karantén-la­boratórium dolgozói. Termé­szetesen a hazai termesztésű vetőmagvakat, oltványokat facsemetéket is megnézik, mielőtt a termelőkhöz kerül­nének, mert ezzel a már meg­levő. de kis számban előfor­duló kártevők szaporodása előzhető meg. Tavaly például mintegy 100Q ilyen vizsgála­tot végeztek az állomás szak­emberei. Több gazdasággal és 3 ter­melési rendszerrel áll az in­tézmény kapcsolatban. Az üzemek segítségével végzik a gyomirtó szerek vizsgálatát és az új technológiák kidol­gozását. Idén 79 kísérletet ál­lítottak be. A megfigyelések­hez szükséges földterületeket a partnerek — állami gazda­ságok és termelőszövetkeze­tek — biztosítják. Az agrokémia területén az állomás ellenőrzési és szol­gáltatási munkájával segíti a megye tápanyag-gazdálko­dásának fejlődését. így töb­bek között vizsgálják a ter­melőkhöz érkezett műtrá­gyák hatóanyag-tartalmát, valamint a termőföld táp­anyagtartalmának meghatá­rozásával — amelyet az utób­bi két évben több mint 140 ezer hektáron végeztek el az, állomás szakemberei — biztonságosabbá és gazdasá­gosabbá teszik a műtrágya­­felhasználást.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom