Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-14 / 87. szám
1979. április 14, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 8 SZOLNOK MEGYEI aplap 1979. Április i4„ SZOMBAT TIBOR NAPJA A Nap kiél: 5.59 — nyugszik: 18.31 órakor. A Hold kél: 20.37 — nyugszik: 6.14 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: kevés felhő, derült. száraz idő. Napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 15, 20 fok között. fóthfalusi Sándor Hetven évvel ezelőtt,1909. április 14-én született Sátoraljaújhelyen Tóthfalusi Sándor villanyszerelő, a debreceni munkásmozgalom egyik szervezője, az ifjúmunkásmozgalom vezetője. Mint fiatal segéd 1929-ben lépett be az MSZMP tagjai sorába; a következő esztendőben tagja lett a vasmunkás-szakszervezetnek és az eszperantó csoportnak; ennek foglalkozásain ismerkedett meg a kommunista eszmékkel. Hamarosan kommunista röplapokat és könyveket kapott, olvasott. 1939-ben Debrecenben a Szociáldemokrata Párt vezetőségi tagjává választották. 1944 februárjában szabadon bocsátották, de röviddel a fasiszta német csapatok bevonulása után ismét őrizetbe vették. A nyilasok Sopronkőhidára szállították el, de onnan sikerült ■ megszöknie. Súlyos betegen jutott el a feliszabadító szovjet csapatokhoz, de a gondos ápolás sem segíthetett rajta, 1945 júniusában Budapesten meghalt. Végső bácsi Mesterházi Lajostól Bensőséges gyászszertartáson vettek végső búcsút Mesterházi Lajos Kossuth-díjas és József Attila-díjas írótól, a Szocialista Hazáért Érdem, rend kitüntetettjétől, a szocialista magyar irodalom kiemelkedő alakjától tegnap, a Mező Imre úti temetőben. Családtagjai, pályatársai, politikai, kulturális életünk jeles személyiségeinek jelenlétében a Mező Imre úti temető díszravatalozójéban Jovánovics Miklós az Élet és Irodalom főszerkesztője, a Budapesti Pártbizottság tagja, a pártbizottság, az írószövetség és a család nevében emlékezett Mesterházi Lajosra, a társadalmi fejlő dóst mindenkor cselekvőén szolgáló közéleti emberre, a magyar irodalom kimagasló alakjára. A Kulturális Minisztérium képviseletében a sírnál Tóth Dezső miniszterhelyettes mondott búcsúbeszédet. II lottó e heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Pakson megtartott 15. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 3, 25, 40, 43, 82 Cigarettaszünet Fotó: Kerényi Éva Esem, esem, átka avagy könyvkiadók munkáját megkönnyítendő — nincs bajlódás az írókkal, rövidebb a nyomdai idő, kevesebb a papír. Egyszer volt, hol nem volt, ásó, kapa nagyharang — elindult Hófehérke a hét törpével, jobban mondva, indultak volna, ha a mesének vége volna. Akkor még esővel locsolták a földeket és Árgyilus királyfi is ekképp oktatta az erdő lakóit: egy, kettő, három, te leszel a járom. Hát a jéghegy lábánál: róka fogta Hófehérke, Hófehérke fogta holló, holló fogta Többsincs királyfi. Komámaszszony. hol a holló? Tűvé is tették érte a kerek erdőt. Azt mondja erre a medve a favágónak: Jó tett helyébe csengett bongott az Üveghegy, amíg csak meg nem halt. Nagyot nézett a beszélő kút: — Hová mész Juliska? — Hófehérkéhez törpézni. — Hát a kiskakas gyémánt félkrajcárja? — Zuhant, zuhant a föld felé. Teltek, múltak a hónapok túl az Óperencián is. Az öreg néne őzikéje egyszerre csak kiejtette a sajtot a száján! Az aranyszőrű bárány meglátta, amint felpattant a táltos lovára. Lett is ebből hamuba sült pogácsa! Ekkor szólalt meg a vasorrú kismalac: Forró vizet a kolbászkerítésre! Így indult el az arany tojást tojó tyúk, nyakában a három kívánsággal. Azóta vígadnak, még a hetedik határon is. Remélem jó éjszakát gyerekek! — haj — Tegnap fokozott közúti ellenőrzést tartottak a közlekedési rendőrök. Az általános vizsgálaton több ezer gépkocsi műszaki állapotáról, a vezetők engedélyének érvényességéről győződtek meg a szakemberek. Előkerült a szonda is, de rutinkérdésekre is kellett válaszolni a gépjárművezetőknek (Fotó: TKL) Üzletek ünnepi nyitvatartása április 19-én premier Csütörtök: bevásárló nap Április 14-én, szombaton: hoszszabbított nyitvatartással üzemel Szolnokon az Aranykanna ABC- áruház 17 óráig; Kisújszálláson az élelmiszerboltok 16, a vásárcsarnok árusítóhelyei 17 óráig, az ABC-áruház, az áfész 3. sz. Lenin úti és 8. sz. Felszabadulás úti boltja 18 óráig tart nyitva; Mezőtúron valamennyi élelmiszerbolt 16 órakor, Karcagon és Túrkevén az egyműszakos élelmiszerüzletek szintén 16. a kétműszakosak 17 órakor zárnak. Törökszentmiklóson az Élelmiszer Kisker. Kossuth Lajos úti 334. számú üzlete 16 helyett 18 órakor zár, az áfész Kossuth Lajos úti 39. sz. csemegeboltja 14.30 helyett 16.30-ig, valamint a Jókai úti 19.sz. Ifjúság ABC-kisáruháza 16 helyett 18 óráig árusít. A fel nem sorolt kereskedelmi és vendéglátó egységek a szokásos szombati zárórát tartják be. Április 15-én, húsvét vasárnap: az élelmiszer- és iparcikkboltok zárva lesznek, a vendéglátó üzletek a szokásos szombati időpontban zárnak. A vasárnapi piacokat megtartják, a szolnoki és a jászberényi vásárcsarnok is vasárnapi nyitvatartás szerint fogadja a vásárlókat, valamint a vasárnapokon nyitva tartó édesség- és dohányboltok, kórházi büfék is. Április 16-án, húsvét hétfőn: az élelmiszer- és iparcikkboltok zárva lesznek, a vendéglátó üzletek vasárnapi — Karcagon szombati —■ rend szerint zárnak. Piacot e napon sehol nem tartanak. Vasárnapi nyitvatartás szerint üzemel a karcagi dohánybolt. Az ünnep mindkét napján friss tejet és kenyeret a munkaszüneti napokra kijelölt helyeken szolgálnak ki a szokott időben. Jászberényi járás, vasárnap, hétfő: dr. Szécsi Ágoston Jánoshida (Aalattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászboldogháza), ífj. dr. Czifra György Jászapáti (Jászapáti, Jászivány), dr. Szűcs ImreJászárokszállás (Jászárokszállás, Jászágó), dr. Kolosy Béla Jászfényszaru (Jászfényszaru), dr. Gyurkó László Jászjákóhalma (Jászjákóhalma, Jászdózsa), dr. Szűcs Antal Jászkisér (Jászkisér). dr. Horváth Sándor Jászladány (Jászladány), dr. Kiss Béla Jászszentandrás (Jászszentandrás). Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor, vas., hétfő: dr. Kabács János Jászberény, Báthory út 13. dr. Kiss László Jászberény. Szövetkezet út 8. Kisújszállás: vasárnap: dr. Szűcs Aladár Kisújszállás, Nagy I. út 27., hétfő: dr. Bernáth István Kisújszállás, Lenin út 18. Kunszentmártoni járás: vas., hétfő: dr. Szabó József Cserkeszőlő, Kossuth út 1. Mezőtúr és Kétpó: vas.: dr. Begazy Ferenc Mezőtúr, Vörösmarty út 4., hétfő: dr. Banos György Mezőtúr, Ifjúsági ltp. IV. ép. fsz. 4. Karcag, vasárnap: dr. Kocsubé Sándor Karcag. Hunyadi út 5. (nagyüzem és tanyai terület), dr. Fűzfői Béla Karcag. Eötvös út 3. (városi körzet). hétfő: dr. Magyar György Karcag. Hajnal út 22. (nagyüzem és tanyai terület), dr. Fűzfői Béla Karcag. Eötvös út 3. (városi körzet). Szolnok és környéke, vas., hétfő: dr. Kis Ferenc Szolnok. Vörösmarty út 17. I. e. (Szolnok. Rákóczifalva). dr. Gulyás Pál Szajol. Fő út 1. (Szajol). dr. Csizmás István Tószeg. Orvosi rendelő (Tószeg, Tiszavárkony, Tiszajenő, Vezseny). Szolnoki járás, vasárnap: dr. Bóhmer László Szol-Budapesten, s az ország valamennyi városában kijelölték azokat az iparcikk- és ruházati boltokat,^ amelyek ezentúl csütörtökönként az eddigignéi hosszabb ideig, egységesen 20 óráig állnak a vásárlók rendelkezésére. Minden előkészület megtörtént a meghosszabbított nyitvatartásra, amelynek premierje április 19-én lesz. A Belkereskedelmi Minisztériumban az MTI munkatársának elmondották, hogy. Budapesten összesen 1195 boltot — a szaküzlethálózatnak több mint a felét — és valamennyi áruházat érinti az intézkedés. A jelzések szerint vidéken minden város bevásárlóközpontjában, összesen 1700—1800 boltot jelöltek ki a csütörtöki meghosszabbított nyitvatartásra. A tapasztalatok szerint a vállalatok a kívánalmaknak megfelelően munkarend-módosítással, újabb beosztási Tegnap a kora reggeli órákban Dunaújváros külterületén Balogh Gyula 20 éves gépkocsivezető dunaújvárosi lakos, a budapesti Villamoserőmű Tervező és Szerelő Vállalat mikrobuszávai áttért az úttest bal nők, Kun B. krt. 1. (Besenyszög, Nagykörű, Kőtelek. Tibzasüly), dr. Cseh Gábor Üjszász, Erkel út 38. (Üjszász, Zagyvarékas), dr. Cseh János Kengyel, Kossuth L. út 27. (Kengyel, Tiszatenyő), dr. Kerekes Ernő Fegyvernek, Felszabadulás út 150. (Fegyvernek. Kuncsorba, örményes, Tiszabő). dr. Erdei György Bánhalma (Kunhegyes, Kenderes), dr. Magyar Zoltán Tiszaföldvár, Kossuth út 127. (Martfű. Rákócziújfalu. Tiszaföldvár), hétfő: dr. Katona István Palotási ÁG kp. (Besenyszög, Nagykörű. Kőtelek. Tiszasüly). dr. László Domonkos Zagyvarékas, Szabadság tér 8. (Üjszász, Zagyvarékas), dr. Ruc István Kengyel, Kossuth L. út 91. (Kengyel, Tiszatenyő). dr. Fütty Géza Fegyvernek. Felszabadulás út 150. (Fegyvernek, Kuncsórba, örményes. Tiszabő), dr. Tuka Árpád Kunhegyes, Zádor út 2. (Kunhegyes, Kenderes), dr. Soós Pál Tiszaföldvár, Kossuth út 139. (Martfű, Rákócziújfalu.. Tiszaföldvár). Tiszafüredi járás, vas., hétfő: dr. Koska Gábor Tiszafüred. Üttörő út, dr. Török József Nagyiván, Ady E. út 13. (Tiszafüred. Tiszaigar. Tiszaörs, Nagyiván. Kunmadaras. Tiszaszőlős). dr. Baranyai Gábor Tiszar.off. Dózsa Gy. út 2.. dr. id. Lőrincz József Tiszaderzs, Felszabadulás út 11. (Abádszalók. Tiszaderzs. Tiszaszentimre. Tiszabura. Tiszagyenda, Tiszaroff. T^majmonostora). Törökszentmiklós és Tiszapüspöki, vasárnap: dr. Madaras Albert Törökszentmiklós. Április 4. út 3.. hétfő: dr. Gál István Törökszentmiklós. Április 4. út 3. Túrkeve: vasár-nap: dr. Szőllősi Kálmán Túrkeve. Kuthen kir. út 3., hétfő: dr. Lakatos János Túrkeve, Mátyás király út 9. renddel szervezték meg, hogy a csütörtöki többlet ne menjen a dolgozók pihenőidejének a rovására. A 34 Centrum Áruházban például - egyenlőtlen munkaidőbeosztással, másfél műszakok szervezésével és a nyugdíjasok segítségével ellensúlyoznák az egy-két órás csütörtöki többletet, így nem lesz változás más napokon a megszokott nyitvatartási rendben. Sőt, a fővárosban néhány áruház még bővíti is a vásárlási lehetőségeket* egységesíti az üzemidőt. A csütörtöki bevásárló naphoz hasonló gyakorlat több országban már jód bevált. Várakozással tekintenek elé^a hazai kereskedettem vezetői is, noha, tudják: időbe telik, míg a vásárlók széles körben élnek a hálózat jobb kihasználására, a vásárlási körülmények javítására hozott intézkedés nyújtotta előnyökkel. oldalára, és összeütközött egy vele szemben, menetrend szerint közlekedő volán autóbusszal. A baleset következtében Balogh Gyula és utasai, Harangozó Sándor 20 éves villanyszerelő, Kábái Tibor 22 éves lakatos, Mentes Vilmos 21 éves villanyszerelő, Freinthal Lajosné 51 éves raktáros a helyszínen, Schneider László 25 éves villanyszerelő plédig kórházba szállítás közben belehalt sérüléseikbe. Valamennyien dunaújvárosi lakosok voltak. Az autóbusz utasai közül egy személy súlyos, öt pedig könnyű sérülést szenvedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint feltehető, hogy Balogh Gyula vezetés közben elaludt. A rendőrség a baleset körülményeit szakértők bevonásával tovább vizsgálja. Három napig Tavaszi lomtakaritás A szolnoki városgazdálkodási intézmény lomtalanítási akciót szervez április 17—20-ig a megyeszékhelyen. A háztartási és egyéb hulladékot a Beloiannisz útról, a Sallai útról, a Keskeny Jánjos utcából, a Debrecen—Békéscsaba vasútvonal által letárolt városrészről és a Széchenyi lakótelep egész területéről folyamatosan elszállítják az intézmény dolgozói. A munka megkönnyítése érdekében az akció szervezői kérik, hogy a használt bútorokat, az összegyűjtött lomokat az utak mentén, egy kupacba helyezzék el a lakók. A hulladékszállítás díjtalan. Hatan meghaltak Mikrobusz és autóbusz ütközése Hétvégi állatorvosi ügyelet Üzemcsarnok, befejezés előtt Már az utolsó simításokat végzik a jászalsószentgyörgyi Petőfi Termelőszövetkezet új üzemcsarnokán. 'A tervek szerint május elsejére átadják a kétmillió forint költséggel létesített épületet, amelyben a Mezőgép Vállalat részére évente 3,5—4 millió forint értékű bérmunkát végző — termény- és' dohányszárító berendezések alkatrészeit gyártó — lakatosrészleg kap majd helyet. © ÜJ, R—500-as típusú fúróberendezés érkezik a közeli napokban a Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalathoz. A Bányagépgyártó Vállalat gyártmánya jelentősen korszerűsíti a kútfúrási munkákat. | MÁR ÖTSZÁZ hektáron vetették el a kukoricát a karcagi Magyar—Mongol Barátság Termelőszövetkezetben. A gazdaság az idén több mint 3200 hektáron termeszt szemestakarmány-növényt. © BŐVÍTIK a mezőtúri szociális otthont. Az intézményben újabb öt ven idős embernek teremtenek helyet, a tervek szerint 1980 végére elkészül a bővítés. | A MAGYAR népköltészet gyöngyszemei címmel Marosi Judit előadóművész tolmácsolásában hallgattak sikeres előadást tegnap a szolnoki Járműjavító művelődési házban a szocialista brigádklub tagjai. © A FEKETE gólyák is hazaértek a gemenci Duna-ártér védett madárszállásaira, ahol érkezésüktől útrakelésükig figyelik őket az ornitológusok. A költés ideién őrzik fészkeiket, s minden évben leltárba veszik az utódokat, hogy nyomon követhessék sorsukat. ■ A KISÚJSZÁLLÁSI Nagykun Termelőszövetkezet új sertéstelepének ólaiból a négyszer 720 férőhelyes hizlalda első betelepített állománya 110 nap alatt már el is hagyta a rendszert, száztizenöt kilós átlagsúllyal. © JÁSZBERÉNY egyik legfontosabb, s egyben legelhanyagoltabb utcája a Rendőrkapitányság előtt húzódó Szerviz út. A tanács régi, jogos kérést teljesít azzal, hogy felújítja az utcát. A több mint 300 méteres útszakasz félmillió forint költséggel aszfaltburkolatot kap. SZOLNOK MICHI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320. 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf.: 105 Igazgató: Virágli Iván Telefon: 12-094 Az előfizetői díj: egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla