Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-14 / 87. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. április 14, Köszönetnyilvánítások Köszönetét mondok mindazok­nak a rokonoknak, jó barátok­nak, ismerősöknek, a Kőolajku­tató Vállalat vezetőinek és volt munkatársaknak, akik szeretett férjem, FUTAKI GABOR hamvasztás utáni búcsúztatásán részt vettek és részvétnyilvání­tásaikkal fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló felesé­ge, Szolnok. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, jó ba­rátoknak, ismerősöknek, szom­szédoknak, a mezőtúri Dózsa Tsz vezetőségének és dolgozói­nak, akik szeretett fiunk, test­vérünk, sógorunk, PAPP LAJOS temetésén részt vettek. Koszorú­ikkal, virágaikkal, részvétnyil­vánításukkal mély fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család, Mezőtúr. Ezúton mondunk hálás köszö­netét mindazoknak a rokonok­nak, ismerősöknek, valamint a Magyar—Mongol Tsz vezetőségé­nek, akik felejthetetlen férjem, apánk, nagyapánk temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdal­munkon enyhíteni igyekeztek. Id. Domokos Lajosné és család­ja, Mezőtúr. apróhirdetés INGATLAN k JÁSZBERÉNYBEN, Lenin út 27. alatt családi ház eladó. Társasház építésére is alkalmas. Érdek­lődni lehet a hely­színen. (2108.) KARCAGON, Már­cius 21. út (Kisföl­­dek) 21. számú ház — még beépíthető telekkel, fizetési kedvezménnyel, százezerért, sürgő­sen eladó. (2101.) TISZAÖRSÖN, Kos­suth L. u. 64. sz. alatt levő, építkezés­re alkalmas bekerí­tett, 580 négyszög­­öles telkemet (pin­cével) elcserélném 3—5 éves gépkocsira, vagy kp.-ért elad­nám. Érdeklődni: Tiszaörs, Kossuth L. u. 55. Hutera Bélá­­né. (1867.)_________ SZOLNOKON, Ta­bán 6. sz. alatt Zagyva-parti kétszo­bás, kertes családi ház — azonnal be­költözhetően eladó. Érdeklődni lehet: Tamás József Szol­nok, Kun Béla krt. IV/12. 17 óra után. telefon: 12-395. (H. 1168.) 735 négyszögöl telek eladó. Karcag, Ti­sza utcában (Kis­­földek). Érdeklődni: Liliom u. 1. (2031.) 530 négyszögöl telek építési engedéllyel — megosztva is — eladó. Tiszaföldvár, Petőfi és Kiss Mi­hály úton. Érdeklőd­ni lehet: Tiszaföld­vár, Malom út 10. (H. 1135.) ELADÖ Szolnokon, Mátyás kir. út 24. alatt kertes, családi ház. Érdeklődni: munkaidőben, Má­tyás kir. úti iskola gondnokságán, Nagynénál. 17 órá­tól, Széchenyi lakó­telep Ragó Antal út 8. 11/10. (H 1139.) JÁSZSZENTAND­­RÁSON két építési telek, lakóház, mel­léképülettel eladó. Érdeklődni lehet: Jászberény, Szív u. 4. vagy a helyszí­nen délután 5 órá­tól. (2033.) KISEBB gyümöl­csös eladó a Holt- Tisza-parton. Ér­deklődni: Szolnok, Mikszáth K. u. 8/a. (2095.) ALCSISZIGETEN, Bakos szőlő mellett 250 négyszögöl gyü­mölcsös eladó. Ér­deklődni: Balogh Jánosné Szolnok, Kassai út 33. (H. 1116.) ÜJSZÁSZ, Rákóczi út 35. sz. alatt csa­ládi ház 290 négy­szögöl telekkel azonnal beköltözhe­tően eladó. Érdek­lődni: Üjszász, Hó­virág u. 2. Jakab Lajos. (H. 1108.) FÖÜT mellett be­költözhető családi ház eladó. Török­­szentmiklós, Kos­suth u. 323. (H. 1112.) HÁROMSZOBÁS, családi ház OTP- átvállalással eladó. Szolnok, Hattyú u. 6. (Kisgyep.) Érdek­lődni : Szolnok, Gát­őrház 3/4. (Vosztok úti 18 emeletes mö­gött.) Nyeső. (H. 1163.) JÁSZBERÉNYBEN, Tárnái u. 4. 1/4 alatt (Tüdőgondozó mellett) két és fél­szobás, komfortos lakás kp + OTP át­vállalással eladó. Érdeklődni: 17 óra után a helyszínen. (1820.) ÖSSZKOMFORTOS családi ház 240 négy­szögöl telekkel sür­gősen eladó. Szol­nok, Horgony u. 4. Evezőscsárdánál. (H. 1081.) FEGYVERNEKEN, Táncsics M. u. 100. sz. alatt három te­lek eladó, jutányos áron. (1975.) KIS családi ház be­költözhetően eladó, 250 négyszögöl te­lekkel. Kocsoros, Barack u. 4. alatt. Érdeklődni: Szol­nok, Rákóczi út 51. (H. 1164.) ELADÓ Szandasző­­lős, Kiss János úton 1100 négyszögöl épí­tési telek. Érdeklőd­ni lehet: Rákóczi­­falva, Zrínyi Miklós út 21. sz. alatt. (H. 1105.) ABONYBAN 5 he­lyiségből álló csalá­di ház 773 négy­szögöl gyümölcsös­­sel-szőlővel beköl­tözhetően, sürgősen eladó, vagy bármi­lyen szolnoki bér­lakásra vagy házra elcserélhető. Egyéb megoldás is tehet­séges. Érdeklődni személyesen és le­vélben is. Abony, Batthyány u. 81. Benke. (H. 1104.) MÁSFÉL szobás, szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: Szolnok, Ragó An­tal u. 5. I. em. 5. (H. 1019.) SZANDASZÖLÖ­­SÖN a Krúdy u. 165. sz. alatti 1081 négyszögöles kert, házzal együtt, sür­gősen eladó, 8-as busz végállomásá­hoz közel. (1894.) KÉTSZOBÁS, ker­tes, Családi ház — beköltözhetően el­adó. Érdeklődni: Tiszaderzs, Rákóczi út 2. Id. Dobi Ta­más. (H. 1153.) BALATONFÜRE­­DEN, Tamáshegyen 400 négyszögöl pano­rámás, közművesít­­hető üdülőtelek mű­­út mellett eladó. Érdeklődni: Sütő Zoltán Törökszent­­miklós, Kossuth u. 114. (2112.) SZOLNOK belváro­sában kétszobás, fürdőszobás, kertes családi házamat el­adnám, esetleg fi­zetési könnyítéssel is. Irányár 350 000 Ft. Érdeklődni: Bo­kányi Dezső u. 12. sz. (2013.) ELADÓ Tószeg, Bem u. 20. sz. alatti ház 736 négyszögöl telek­kel, ugyanott 400 négyszögöl telek kü­lön is eladó. (2057.) KERTES családi ház eladó. Szolnok, Olajbányász út 2. (Hant utcából nyí­lik.) (H. 1069.) HAROMSZOBAS fürdőszobás fél ház­rész azonnal beköl­tözhetően eladó. Szolnok, Tompa Mi­hály u. 10. (H. 1044.) JASZJÁKÓHAL­­MÁN, Fő U. 22. SZ. alatti családi ház beköltözhetően el­adó. (1959.) A SALGÓTARJÁNI Tóstrand-nál 3 szo­bás üdülő (közület­­nek is) szép környe­zetben eladó. Levél­cím : Moravszki András 3100 Salgó­tarján, Kismarty u. 12. I. emelet 2. (2124.) 350 négyszögöl te­lek eladó. Szolnok, (Szandaszőlős), Stromfeld A. u. 10. sz. Érdeklődni: Ba­lázs F. Szolnok, Ma­dách u. 16. (1710.) KÉTSZOBÁS családi ház. — beköltözhe­tően eladó. Társas­ház építésére elvi engedély van. Szol­nok, Balassa Bálint u. 6. Érdeklődni: Hunyadi János u. 39. vagy Réz u. 1. alatt. (H. 1202.) HOLT-Tisza-parton, Lilla u. 2. sz. alatt hobbitelek hétvégi házzal eladó. Érdek­lődni: Szolnok, Ver­seghy út 42. (H. 1199.) 200 négyszögöl hob­bitelket vennék 6-os busz megállónál. Érdeklődni: Szolnok, 15-316-os telefonon. (H. 1198.) FÜRDŐSZOBÁS, kertes családi ház el­adó. Másfélszobás tanácsi lakást beszá­mítok. Szolnok, Pál­­fy János u. 10. do­hánybeváltónál. (H. 1197.) ÜJSZÁSZON, Szek­szárdi út 39. számú családi ház eladó. Irányár: 140 000 Ft. Érdeklődni a hely­színen de. 10 óráig. Szombat, vasárnap egész nap. (H. 1196.) SZANDASZÖLÖSÖN 575 négyszögöl — la­kóépület építésére alkalmas — telek el­adó. Érdeklődni: 17 órától. Szolnok, 15-268 telefonon. (H. 1194.) GARÁZS eladó a Vosztok úton. Ér­deklődni: Szolnok, Kassai út 80. I. em. 5. vagy 12-124 tele­fonszámon. (H. 1191.) SZOLNOKON, Mező utca végén gyümöl­csösnek vagy hobbi­kertnek alkalmas szántóföld öntözési lehetőséggel eladó. Érdeklődni: Hársfa u. 7. (H. 1189.) KIS ház eladó, há­rom külön-külön beépíthető telekkel. Szandaszőlős, . Kiss János u. 193. (H. 1170.) TISZAFÜREDEN, Csaba u. 2. sz. alatti ház nagy telekkel eladó. Érdeklődni: Baronek Ferenc Piac tér 1. sz. (2146.) RÁKÓCZIFALVÁN 300 négyszögöl te­lek, műút mellett (a buszmegállónál) és 900 négyszögöl társasház építésére alkalmas telek . a műút mellett eladó. Érdeklődni: Rákó­czifalva, Rákóczi u. 17. (2137.) KÉT különlakásos családi ház beköl­tözhetően eladó. Jászberény, Ibolya u. 1. (2081.) KÉTSZOBÁS, kom­ícrtos, családi ház melléképületekkel, első osztályú szőlő­vel, gyümölcsössef 180 000 Ft-ért eladó Tiszaföldvártól 5 km-re. Kérésére fo­tót küldünk. Per­­nyész, Homok, Bátor II. 70. 5461. (H. 1122.) BALATONFÜZFÖN szép kilátással tel­kek eladók. Ticz Antal Balatonfiízíő, Zombor u. 42. (2003.) SZOLNOKON, Deb­receni út 49. sz. háromszobás, csalá­di ház eladó, amely 2 családnak is meg­felelő. (1966.) 509 négyszögöl gyü­mölcsös eladó. Üj­­saandánj Érdeklőd­ni: Szolnok. Csoko­nai út 86. (H. 1183.) TISZAFÖLDVARON. Körösi Cs. út 12. alatt eladó 150 négy­szögöl telek. Érdek­lődni a fenti címen. (2096.) NAGYKÁTÁN, Részvényszőlő II. út 6. sz. alatti sző­lő kunyhóval, beteg­ség miatt eladó. Ér­deklődni: Nyílás Pál Cibakháza, Bátori út 50. (2002.) GARÁZS (házgyári) .szerelőaknával el­adó (ár: 30 ezer). Munkásőr úton Kő­olajjal szemben. Ér­deklődni: Szolnok, Ságvári krt. 57. III/l. 18 órától, Fe­kete. (2185.) TÖRÖKSZENTMIK­­LÓSON, Szabadsaj­tó 41. számú kertes, családi ház mellék­­épületekkel eladó, csere is érdekel. (2152.) VÁROS központjá­ban háromszobás, összkomfortos, tár­sasház eladó — vagy családi házra cse­rélem. „Nyár” jel­igére a törökszent­miklósi hirdetőbe. (2151.) ELADÓ Jászberény­ben négyszobás, összkomfortos, ker­tes. családi ház — város központjában, főútvonal mellett. Érdeklődni lehet: egész nap. Hatvani út 29. (2157.) JÁSZBERÉNYBEN. Ilona u 2. alatt csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni lehet a helyszínen. (2158.) CSALÁDI ház azon­nal beköltözhetően eladó. Tiszaföldvár, Körösi Csorna út 22. Érdeklődni: szom­bat, vasárnap. (2165.) ELADÓ a homoki állomáshoz, kőúthoz közel 460 négyszög­öl szőlő, jó gyü­mölcsös. Érdeklődni: Tiszaföldvár, Gye*D U. 35. (2175.) TÓRÖKSZENTMIK­­LÓSON, Nádasdy. úton építési telek, sürgősen eladó. Ér­deklődni: Lenin u. 'M/a. (2178.) GÉPJÁRMŰ UZ-s Wartburg el­adó. Szolnok, Mik­száth K. u. 10. Nagy Ferenc. (2094.) 408-as Moszkvics el­adó. Karcag, Varró u. 2. (2099.) 250-es MZ trophy motorkerékpár 1980- ig vizsgázott, eladó. Karcag, Kinizsi u. 88. (2098.) ZA-s 1200-as meg­kímélt Lada eladó. Rákóczifalva, Jókai Mór u. 138. (H. 1175.) 250-es Jáwa jó ál­lapotban eladó. Kis­újszállás, Esze Ta­más 45. (2085.) IR írsz. 412-es Moszkvics 1981. no­vemberig érvényes műszaki vizsgával eladó. Jászszent­­andrás, Posta út 16. (2107.) UM-es 1980. augusz­tusig vizsgázott, bordó Zsiguli el­adó. Törökszentmik­­lós, Viola u. 1. (2100.) WARTBURG de Luxe tolótetős IP-s 1981-ig érvényes mű­szakival eladó. Szol­nok, Thököly u. 22. IV. em. 14. Érdek­lődni: 17 órától. (H. 1157.) IH-s Moszkvics 412- es eladó. Érdeklőd­ni : 18 órától, Szol­nok,. 15-236 telefo­non. (H. 1162.) CE 500-as Trabant Combi eladó. Szol­nok, Szántó krt. 9. IV. em. 25. Érdek­lődni: 17 órától. (H. 1159.) US-es Zsiguli 1500- as eladó. Szolnok, Ady Endre út 20. IV 6. (H. 1190.) IF Wartburg Limou­sine 1980-ig műszaki vizsgázott eladó. Szabó Mihály Sze­­levény, Pálóczipusz­­ta 3. (H. 1121.) IP Skoda 1981 no­vemberig műszaki vizsgázott eladó. Korponai János Ér­part 1. Kunszent­­márton. (2063.) KEVESET használt SB—50-es Simson motorkerékpár 1982- ig érvényes műsza­kival eladó. Szol­nok, Delta u. 10. (H. 1195.) CU Wartburg 353 jó állapotban eladó. • Tiszaföldvár, Tavasz­mező u. 18/a. Tóth. (H. 1192.) CY-os 601-es Trabant eladó. Kenderes, Bé­ke u. 25. (2133.) UV-s Wartburg Tou­rist sürgősen eladó. Tóth virágbolt, Ti­szaföldvár, Kossuth u. 125. (H. 1154.) SKODA S 100 Rallye versenyautó friss műszakival, teljes felszereléssel — be­tegség miatt eladó. Kádár József 5400 Mezőtúr, Puskin út 40. (2045.) KARAMBOLOZOTT 125-ös Polski' Fiat eladó (motor jó). Daragó József Ti­szaderzs, Nefelejcs út 27. víztoronynál. (2043.) IK-s 1200-as Zsiguli eladó. Megtekinthe­tő: Szolnok, Bányai Kornél u. 2. fszt. 1. hétköznap 17 órától, vasárnap egész nap. (H. 1186.) UT frsz. Trabant (fehér) jó állapot­ban, igényesnek el­adó. Szolnok, Liget u. 7. II. em. Varga. (1928.) CG rdsz. Trabant 6Cl-es, felújított ál­lapotban eladó. Szol­nok. Kun B. krt. 9. X. em. 9. (2119.) 1200-as Zsiguli sür­gősen eladó. Jász­berény. Vásártér 35. (2105.) 350 cm:I-es oldalko­csis IZS motorkerék­pár eladó. Érdek­lődni lehet: egész nap. Mizsei József 5100 Jászberény, Fa­iskola u. 16. (2159.) WARTBURG gép­kocsi IG frsz. üzem­képes állapotban el­adó. Karcag, Villa­mos u. 105. (2138.) RENDSZÁM nélküli 403-as Moszkvics új gumikkal eladó. Kisújszállás, Lenin u. 3. (2164.) MEGKÍMÉLT álla­potban MB 1000-es IC frsz. Skoda el­adó. Martfű, Szol­noki u. 1. ll. <>m i 121*. S ) IB rdsz. 90—14 S— 100 Skoda eladó. Me­zőtúr, Mező Imre út 9. Szűcs László. (2181.) ' ADÁS-VÉTEL 25 juh báránnyal el­adó. Besenyszög, Damjanich u. 65. sz. (2126.) 6 éves tehén. 3 he­tes bikaborjúval el­adó. Szolnok, Per­­czel Mór u. 7. (tég­lagyárnál). (H. 1177.) ELADÓ 9 -NB új lemeztetős kaptár­ban 18 méhcsalád. Abádszalók, Alkot­mány u. 55. (2121.) EGY heréit igás ló eladó. Kisújszállás, Kossuth út 31. (2106.) 1500-as Polski Fiat­hoz 1 hátsó és 3 ajtóüveg. önindító, hátsó híd, kormány­váltós sebességváltó, komplett kormány­mű, 4 zár, tank, hű­tő, ablaktörlő, mo­tor éladó. Öcsöd, Vörösmarty 4. (2064.) BÁCSKA II. négy­ütemű szivattyúmo­tor eladó. Szoln<pk, Csokonai u. 2. Ér­deklődni: 17 órától. (2131.) MÉLY és sportrész­­szel ellátott kék gyermekkocsi eladó. Szolnok, Várkonyi tér 11. I. 5. (1965.) FEJŐS tehén, vem­hes üsző, 4 hónapos üszőborjú és három süldő eladó. Szol­nok, Ugar 79. (új kenyérgyári dűlő­ben). (2053.) KOMPLETT gyer­mekágy, járóka, ete­tőszék, hintaló el­adó. Szolnok, Má­jus 1. út 17. (H. 1148.) NÉGYÉVES egyes­ben is fogatolható, 180 cm deres, heréit, sodrott ló és egy­­lovas gumiskocsi el­adó. Karcag, Kacsó 62. Németh. (1991.) 70 mázsa lucernás széna sürgősen el­adó. Szolnok, Ugar 80/2. Molnár Ferenc. (Landler Jenő út végén, Rékasi út mellett.) (H. 1095.) KÉT hároméves sod­rott csikó eladó. Szolnok, Olajbá­nyász u. 2. (Hant utcáról nyílik.) (H. 1070.) RÖVID kereszthúros bécsi zongora — barna színű — el­adó. Tiszaföldvár, Kossuth út 185. Nyitrainé. (H. 1156.) JÓ. minőségű 70—80 q széna eladó. Ér­deklődni : Szolnok, Csokonai u. 49. 14 óra után. Ugyanott billenős gumiskocsi eladó. (2118.) ELADÓ mahagóni motorcsónak, Jan­­zon Selva 33 Hp motorral. műanyag csónak Kreisler 10 Hp motorral. Bu­dapest, XX. kér., Nap u. 5. telefon: 479-003. (1716.) OKÚMÉ motorcsó­nak „Vihar” mo­torral eladó. Tele­fon: 487-253 vagy „Igényesnek 146787” jeligére a Budapest. Felszabadulás téri hirdetőbe. (1726.) KIVÁLÓ szülőktől származó kuvasz­­kölykök kaphatók. Szolnok, Lakat u. 5. (2090.) 'ELADÓ mahagóni négyszemélyes csó­naktest motorral, stéggel. Szolnok, Rét út 7. Csőke Lajos. (2067.) 4 4 éves tehén üsző­borjúval eladó. Kar­cag, Maros u. 15. (2168.) HÁLÓSZOBABÜTOR eladó, darabonként is. Érdeklődni: Szol­nok, Kalász u. 7. Sulyok. (2187.) ELADÓ újszerű ál­lapotban egy 24 ka­lapácsos daráló vil­lanymotorral, egy nagyobb és egy ki­sebb gumiskocsi. Ti­szaföldvár, Bajkai Gábor u. 94. (H. 1145.) NAGY virágú, foly­ton nyíló évelő szeg­fűpalánta tövenként 3— Ft, ribizketövek piros, fehér, fekete darabonként 15,— Ft, kaphatók: Toro­nyi kertész, Békés­csaba, Botyánszky 27. (2088.) KÖZPONTI fűtéshez 6G0-as lemezradiáto­rok eladók. Szol­nok, Kertváros, Ga­garin u. 56. (2076.) MŰANYAG csónak­test és csónakmotor (60 cm:,-s) eladó. Szolnok, Ságvári krt. 7. Érdeklődni 7—8 óráig, telefon: 11-077. (H. 1094.) AMÁTI dobfelszere­lés sürgősen eladó. Szolnok, Csojcor u. 7. (H. 1181.) 22 kg-os palack, boyler. falifűtő, ola­joshordók eladók. Szolnok, Vörös Me­ző u. 197. (2186.) 8 hónapos vemhes tehén eladó. Beseny­szög, Petőfi u. 24. (2176.) EGYÉB JÁSZBERÉNYBEN apa és fiú bútoro­zott albérleti szo­bát keres, fürdőszo­ba-használat szüksé­ges. Esetleg bérel­nénk egy vagy más­fél szobás lakást is. Minden megoldás érdekel. „Értelmi­séginek, legalább 3 évre” jeligére a Nép­lap jászberényi szerkesztőségébe. (2035.) HÁROMSZOBÁS, komfortos, családi ház kiadó, vállalat­nak is. Rákóczifal­va, Kolozsvári út 18. Csík. (H. 1136.) IDŐS, beteg asz­­szony mellé 40—45 év körüli gondozó­nőt keresek. Lakás és teljes ellátás biz­tosítva lesz. Szol­nok, Alcsisziget, Ál­lami Gazdaság, Mol­nár József, Simon tanya. (2129.) TÁRSASHÁZBAN földszinti, 36 m2-es fűtött, világos he­lyiséget iroda vagy raktár céljára bérbe adok. Érdeklődni: Szolnok, Ady End­re út 20. VII. em. 1. (H. 1133.) MENYASSZONYI ruha kölcsönzése (színes, fehér-mo­dern és klasszikus fazonú) Budapest, VI., Népköztársaság Útja 13. (1923.) VÁLLALATOK, fi­gyelem ! 5 helyiség­ből álló üres lakás munkásszállásnak, raktárnak kiadó. Re­formátus egyház, Kunmadaras, Kál­vin 3. (2166.) SZÖRTELENlTÉS véglegesen, nyom­talanul rövidhul­lámmal. Pattanások, szeplők,'foltok, rán­cok gyors eltávolí­tása. Faragó koz­metika Szarvas, Sza­badság út 45. tele­fon : 282. buszállo­másnál. (2182.) LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM salgótarjáni két és fél szobás, tanácsi, belvárosi, gázfűtéses lakásomat szolnoki belvárosi hasonló la­kásra. Telefon: Szol­nok, 11-891. (H. 1158.) SZOLNOKON, Vár­konyi térnél egyszo­bás + 2 félszobás, IV. emeleti (lift hincs) tanácsi la­kásomat kisebbre cserélném. 'Telefon: 13-718. (1920.) MEZŐTÚRON két­szobás, hallos, ház­mesteri lakást cse­rélnék kétszobás, tanácsi lakásra, helyben vagy Szol­nokon. „Csere” jel­igére a mezőtúri vi­rágbolti hirdetőbe. (2154.) DOLGOZÓKAT ALKALMAZUNK A TÜRKEVEI VEGYESIPARI SZÖVETKEZET megfelelő isko­lai végzettséggel rendelkező dol­gozókat keres az alábbi munka­körökben: belső ellenőr, árkal­kulátor, normás, valamint órás szakmunkásokat. Jelentkezni le­het a szövetkezet elnökénél vagy személyzeti vezetőjénél. Fizetés az érvényben levő rendelkezé­sek figyelembevételével. (H. 1132.) A SZOLNOK MEGYEI SZOL­­TISZ SZOLGÁLTATÓ TERME­LŐ IPARI SZÖVETKEZET Szol­nok, az alábbi munkakörökben felvételt hirdet: lakatos, eszter­gályos, szak- és segédmunkáso­kat, továbbá magasnyomó gép­mester, női és férfi dolgozókat segéd- és betanított munkakör­ben a húzó-, csillár-, nyomda- és tmk-részlegeinkhez. Jelent­kezés: Szolnok, Rékasi út II. sz. Irodaház, Számol Endre üzemegységvezetőnél. (H. 1174.) A MAGYAR RÁDIÓ SZOLNOKI STÚDIÓJA gyengeáramú elekt­roműszerészt keres felvételre műsortechnikus munkakörbe. Puskás Tivadar technikumi vég­zettséggel rendelkezők előnyben. Jelentkezés részletes önéletrajz­zal — levélben — 5000 Szolnok, Kolozsvári u. 2. sz. alatt. (2127.) A SZOLNOKI TÁRHÁZHOZ gya­korlott bérszámfejtőt, női segéd­munkásokat, villanyszerelőt, karbantartó lakatost, tiszaföld­­vári terményraktárhoz gépkeze­lőt azonnali belépéssel felve­szünk. Jelentkezés a szolnoki tárháznál, Mártírok útja. (H. 1187.) AJANLATA KERESKEDELMI VALLAIAT Akar örömet szerezni gyermekének ... lepje meg kerékpárral. és 20”-os gyermekkerékpárok így választékban kaphatók szaküzletekben és az áruházakban Különleges forma, tetszetős kivitel Győződjön meg ajánlatunkról (2142) A SZOLNOK MEGYEI SZOL­­TISZ SZOLGÁLTATÓ TERMELŐ IPARI SZÖVETKEZET Szolnok, az alábbi munkakörben felvételt hirdet: kőműves, szobafestő-má­­coló, tapétázó, villanyszerelő, vízvezeték-szerelő, parkettázó, érintésvédelmi és szabványos­­sági felülvizsgáló vizsgával ren­delkező dolgozókat. Jelentkezés: bedolgozó részleg, Szolnok, Vár­konyi tér 20. V. Nagy Mihály részlegvezetőnél. (H. 1173.) A GEV SZA­­JOLI GYÁR­EGYSÉGE azonnali be­lépéssel al­kalmaz fű­részgépkezelő, leszedő, valamint szegező dol­gozókat. Jelentkezni lehet a gyáregység személyzeti előadó­jánál. (2007.) A VEGYIPARI SZAKKÖZÉPIS­KOLA gépírni tudó adminisztrá­tort (határozott időre), valamint takarítót keres felvételre. (1969.) A TÖRÖKSZENTMIKLÓS ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ felvételre keres a közeljövőben nyíló új ABC- áruházba vezetői és helyettesi munkakör betöltésére kereske­delmi szakközépiskolai vagy boltvezetői képesítéssel és leg­alább 5 éves vezetői gyakorlat­tal rendelkező munkavállalókat. Jelentkezés: személyzeti vezető­nél Törökszentmiklós, Kossuth L. út 139. (2006.) A SZOLNOKI TÜZÉP i tmk-műhely, szerelőt I vesz fel, jogosítvány­­’ nyal rendelkezők előnyben. Felvesz to­vábbá kőműves szak­munkás mellé segédmunkást. Jelentkezés 101/2. TÜZÉP, Már­tírok u. 35. (1958.) A SZOLNOK MEGYEI SÜTŐ­IPARI VÁLLALAT felvesz szol­noki telephelyre: — munkaügyi előadót, normást, bérszámfejtőt, anyagkönyvelőt, gépírót, vil­lanyszerelőt, lakatost. Jelentke­zés: Szolnok, József A. u. 38. munkaügyi osztály. (H. 1204.) A TISZÁNTÚLI MELIORÁCIÓS VÁLLALAT TERÜLETI FŐMÉR­NÖKSÉGE Karcag, Püspökladá­nyi u. 82. sz. azonnali belépés­sel felvesz: — külső munkahe­lyekre gépcsoportvezetőket, épí­tésvezetőket középiskolai végzett­séggel, — erőgépvezetőket képe­sítéssel és — tanuló gépvezető­ket, akik részére megfelelő gya­korlat után lehetőséget biztosí­tunk tanfolyam keretében liiva­­tásos nehézgépvezető jogosítvány megszerzésére. — Karcagi telep­helyen, műhelybe: autóvillamos­­ság-szerelő, hálózati képesítésű is előnyben — esztergályos — autó-motorszerelő, karosszéria­­lakatos. — 44 órás munkahét — bérezés a kollektív szerződés sze­rint. Jelentkezés fenti címünkön szombat kivételével minden mun­kanapon. (2040.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom