Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-01 / 50. szám

1979. március 1 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 SPORT O SPORT O SPORT Duna Kupa, a magyar súlyemelők diadalmenete A 19. forduló Tatabányán A csehszlovák B. Poula, a nemzetközi súlyemelő szövet­ség alelnöke még 1960-ban életre való ötlettel állt elő: a Duna menti országok erős emberei részére rendezzék meg a Duna Kupát. Az első ilyen viadalra már 1961. április 27. és 29. kö­zött sor került Münchenben. Ez a versengés azóta is ékes­sége a résztvevő hét ország évi súlyemelő programjának. Münchentől mostanáig immár 18 forduló zajlott le, ezen belül két, 7 fordulóból álló sorozat be is fejeződött. Március első péntek-szom­batján Ausztria, Bulgária, Csehszlovákia, Jugtoszíávia, az NSZK, Románia, továbbá a házigazda Magyarország részvételével a 19. forduló következik. Egyben a Tata­bányán sorra kerülő össze­csapás a harmadik sorozat ötödik állomása, 1980-ban Csehszlovákia, majd 1981- ben Ausztria látja vendégül a válogatottakat, s akkor 1982401 indulhat a negyedik sorozat. A Duna Kupa a magyarok diadalmenete. Olyan erőt je­lentenek a mieink ebben a mezőnyben, mint például a szovjetek a világ- vagy olim­piai bajnokságokon. Akad­hatnak meglepetések, előfor­dult nem is egyszer, hogy más nemzetbeli volt a győz­tes, de összességében a ma­gyar válogatottat a Duna Kupában éppúgy nem érheti különösebb baj, mint a szov­jeteket a világbajnokságon. A Duna Kupa magyar fö­lényét jelzi, hogy az eddig befejezett két 7-es szakasz — 1967-ben és 1974-ben — Ma­gyarország sikerét hozta. Most a harmadik sorozat de­rekán Bulgária némi pont- előnyben van, de a tatabá­nyai küzdelmek hivatottak arra, hogy az élen változás következzen be. Az eddigi 18 fordulóból tízszer a ma­gyar csapat volt a „szakasz­győztes”, hét alkalommal a bolgárok, egyszer pedig a románok jutottak az első helyhez. A magyar súlyeme­lők csak egy alkalommal, 1969-ben végeztek gyengéb­ben a második helynél, so­rozatos kiesések miatt ne­gyedikek lettek. A magyar fölényről tanúskodik a 18 forduló egyéni győzelmeinek megoszlása is. Az 1961. évi müncheni versenytől a ta­valyi ljubljanai erőpróbáig a különböző súlycsoportok­ban 134 első helyet adtak ki. Ebből 63 jutott Magyaror­szágnak, 37 Bulgáriának, 18 Csehszlovákiának, 7 az NSZK-nak és 3 Ausztriának. Jugoszlávia még nem jutott egyetlen egyéni győzelemhez sem. A 134 első hely 70 súlyeme­lő között oszlik meg, közötte 23 magyar sportoló. A leg­többször —- és ez nemcsak magyar, hanem Duna Kupa csúcs és bizonyára sokáig él­ni fog — minden idők leg­eredményesebb magyar súly­emelője, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Földi Im­re győzött, kilenc alkalom­mal (1961, 1962, 1963, 1964. 1965, 1966, 1967. 1968 és 1972). A Duna Kupa eddigi leg­eredményesebb versenyzői: 9 győzelem: Földi Imre (Ma­gyarország), 7 gy.: Tóth Gé­za (Magyarország), 5. gy.: Ecser Károly és Nagy Róbert (Magyarország). A Duna Kupa lassan már két évtizedes történetében 10 felnőtt világcsúcs született. Földi, az ugyancsak olimpiai bajnok bolgár Nikolov 3—3, a világbajnok Hrisztov 2, az olimpiai bajnok Nikolov. to­vábbá Ruszev 1—1 esetben állított fel világcsúcsot. En­nél lényegesen több az if­júsági világcsúcsok száma (Nemessányi egyszer egy versenyen hármat állított fel), nem is beszélve az or­szágos rekordokról. Nagyon valószínű, hogy csúcsokban a tatabányai Duna Kupa for­dulóban sem lesz hiány. Boskovics Jenő Asztalitenisz Jászberényi és jászapáti sikerek A jászberényi városi asztalite­nisz szakszövetség vasárnap ren­dezte meg az 1979. évi Jászbe­rény városi-járási asztalitenisz serdülő, ifjúsági és felnőtt baj­nokságot. A felnőttek versenyén jászberényi, a serdülők és ifjú­ságiak versenyén jászapáti győ­zelmek születtek. Eredmények, serdülő fiú egyé­ni: 1. Tóth (Jászapáti Gimn.), 2. Kövér, 3. Károlyi (mindkettő Le­hel SC) és Kiss (Jánoshida). Leány egyéni: i. Vágó, 2. Ju­hász (mindkettő Jászapáti Tsz SK), 3. Klimkó és Molnár (mind­kettő Gyakorló isk.' Jászberény). Ifjúságiak, fiú egyéni: 1. Kato­na Cs., 2. Katona A. (mindkettő Jászapáti' Gimn.). 3. Csák és Tö- rőcsik (mindkettő Lehel SC). Leány egyéni: 1. Vágó, 2. And­rási (mindkettő Jászapáti Tsz SK), 3. Molnár (Gyakorló Isk. Jászberény) és Juhász (Jász­apáti Tsz SK). Leány páros: 1. Andrási—Vágó (Jászapáti Tsz SK), 2. Agócs—Juhász (Jb. Le­hel Gimn.—Jászapáti Tsz SK), 3. Rózáié—Kökény (606. sz. ITSK— Jászapáti Tsz SK) és Deli—Mol­nár (Gyakorló Isk. Jb.). Vegyes Nagy érdeklődés kísérte Jászberényben az úttörő B- korcsoportú Lehel Kupa egyéni és csapat kötöttfogású birkózóversenyt. Száztíz fia­tal küzdött a helyezésekért és a kupáért, megyénkből a Lehel SC és a Jászapáti TSZ SK versenyzői léptek sző­nyegre. A jászberényi bir­páros: 1. Katona A.—Vágó (Jász­apáti Gimn.—Jászapáti Tsz SK), 2. Csák—Agócs (Lehel SC—Le­hel Gimn. Jb.), 3. Katona Cs.-* Andrási (Jászapáti Gimn.—Jász­apáti Tsz SK) és Tóth—Juhász (Jászapáti Gimn.—Jászapáti Tsz SK). Fiú páros: 1. Katona A.— Katona Cs. (Jászapáti Gimn.), 2. Csák Törőcsik, 3. Károlyi— Krízsán (mind Lehel SC és Kö­vér A.—Tóth Cs. (Lehel SC— Jászapáti Gimn.). Felnőttek, férfi egyéni: 1. Be­ne László, 2. Reisz, 3. Szarvas és Gál (mind Lehel SC). Női egyéni: 1. Agócs Csilla, 2. Mol­nár, 3. Tőzsér és Klinkó (mind J.-berény Gimn.). Férfi páros: l. Bene—Reisz, 2. Szarvas J.— Hájos, 3. Szarvas L.—Gyurkó és Gál—Teréki (mind Lehel SC). Női páros: 1. Agócs Cs.—Molnár Zs., 2. Kiss K.—Molnár I., 3. Bugyi—Tőzsér és Szanyi—Klinkó E. (mind J.-herényi Gimn.). Ve­gyespáros: 1. Csák F.—Agócs Cs. (J.-herényi Gimn.), 2. Reisz T.—Molnár Zs., 2. Hájos J.—Tő­zsér M. és Szarvas L.—Klinkó E. (mind Lehel SC—Jb. Gimná­zium). kózók helyezései, 35 kg: 6. Sár, 49 kg: 2. Mondok, 68 kg: 4. Krasnyánszki, 6. Járomi, +68 kg: 4. Kakukk. Az első ízben kiírt Lehel Kupát az Üjpesti Dózsa csapata nyer­te, a Lehel SC a hetedik lett. Képünkön Sár (Lehel SC) felül és Berdó (Jászapáti). Á Néplap 9. hetitotótippjei 1. Komló—PVSK 1 1 1 1 2. Alu.—MÁV DAC 1 1 X X 3. DMTE—Ózd 1 X 1 X 4. Sz. MÁV—Kazincb. 1 X X 1 5. Hmvh.—Nyíregyh. 2 X X 2 6. Bors. B.-SZMTE 2 2 2 2 7. Atalanta—Napol! lx lx lx lx 8. Avellino—Perugia x2 X 2 X2 9. Fiorent.—Milan X x2 x2 2 10. Internaz.—Torino 1 xl lx 1 11. Foggia—Udinese lx X 1 lx 12. Samb.—Cagliari 2 2 2 2 13. Varese—Pescara x2 x2 X2 X2 Pótmérkőzések: x, X, 1. A4CZI Szolnok Vörös Csillag: A bíró és a gyilkos (16), Tisza: Apa­csok, Tallinn: Ragadozó mada­rak (14, 50%-os felemelt hely­áron), Vegyiművek: Ilyenek vol­tunk (14), Reptér: szünnap, Szandaszőlős Terv: szünnap, Abádszalók Petőfi: A dal ugyan­az marad (20%-os felemelt hely­áron), Jászapáti Táncsics: Én tenger testvérem, Jászberény Le­hel: B. U. É. K. (14)>. Karcag Déryné: Egy különleges nap (14), Kisújszállás Ady: Casanova I—II. (18, 20%-os felemelt dupla hely­áron), Kunhegyes Szabadság: Fotó Háber, Kunszentmárton Kö­rös: Detektív két tűz között (14, 50%-os felemelt helyáron), Mező­túr Béke: szünnap, Dózsa: AB­BA (50%-os íelemelt helyáron), -Szabadság: Zsaru (14, 20%-os fel­emelt helyáron), Tiszafüred Ti­sza: Mindenkinek a maga ke­resztje (14, 20%-os felemelt hely­áron), Tószeg Petőfi: Nem él­hetek muzsikaszó nélkül', Török- szentmiklós Dózsa: A fejnélküli lovas, Hunyadi: szünnap, Túr- keve Vörös Csillag: Kockázat. RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKI STÜDlO 17.00: Hírek — Ritmusban. Raffaela Cara énekel — A kis­kertet kedvelőknek. Szerkesztő: Pais Judit — Az összeállítás a tavaszi teendőkre hívja fel a fi­gyelmet — Virágénekek. — 17.40: Közművelődési szemlélet- változások Kecskeméten. Ripor­ter: Zentai Zoltán — A kecs­keméti városi vegyeskar felvé.- teléiből. — 18.00: Alföldi króni­ka — Beatparádé. — 18.25—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsor­előzetes. KOSSUTH: 8.27: Slágermúzeum. — 9.17: A budapesti Madrigálkórus felvéte. Újpesté a Lehel Kupa Körzeti terematlétilcai Kézilabda verseny Szoros eredmények a Damjanich Kupában Képünk a Tisiaföldvár-lehel mérkőzésen készült A középfokú tanintézetek mart­fűi körzeti terematlétikai verse­nyén az alábbi eredmények szü­lettek : Fiúk, 25 m rajtverseny: 1. Nagy (Túrkeve) 3,5, 2. Hürkecz (628. sz. ISZI) 3,6, 3. Kézsmárki (Martfű) 3,6. Csapat: 1. Martfű, Cipőipari SZKI 3,65, 2. Túrkeve Ványai A. Gimn. 3,66, 3. Kun­szentmárton József A. Gimn. 3,75. 24 m gátverseny: 1. Nagy (Túrkeve) 3,8, 2. Polgár (626. sz. ISZI) 4,3, 3. Katona (Túrkeve) 4,4. Csapat: í. Túrkeve Ványai A. Gimn. 4,21, 2. 626. SZ. ISZI Mezőtúr 4,58. Magasugrás: 1. Ve­réb 172, 2. Sárai 170, 3. Kádár (mindhárom - Túrkeve) 165. Csa­pat: 1. Túrkeve Ványai A. Gimn. 169, 2. 626. sz. ISZI Mezőtúr 156.6, 3. TJszaföldvár, Hajnóczy Gimn. 155, Ötösugrás: 1. Kasza (628. sz. ISZI) 14,80, 2. Vereb 13.70, 3. Mikes (mindkettő Túr­kevej 13,60. Csapat: 1. 628. sz. ISZI Kunszentmárton 13,64, 2. Túrkeve Ványai A. Gimn. 13,60, 3. 626. sz. ISZI Mezőtúr 12,20. Labdadobás: 1. Czakó (Túrkeve) 15,90, 2. Kasza (628. sz. ISZI) 15,30, 3. Fábián (626. sz. ISZI) 14.70. Csapat: 1. Túrkeve Ványai A. Gimn. 14.63, 2. 626. sz. ISZI Mezőtúr 13,50, 3. 628. sz. ISZI Kunszentmárton 12,83. Pontversenyben: 1. Túrkeve Ványai A. Gimn. 121,5 (tn.: Tú­ri Imre), 2. 626. sz. ISZI Mező­túr 61 (tn.: Szűcs János), 3. 628. sz. ISZI Kunszentmárton 45 (tn.: Brunner Ferenc), 4. Mart­fű Cipőipari SZKI 29, 5. Kun­szentmárton, József A. Gimn. 28.5, 6. Tiszaföldvár Hajnóczy Gimn. 11 ponttal. Lányok, 25 m rajtverseny: 1. Nagy (Túrkeve) 4,0, 2, Szendi (Martfű) 4,1, 3. Nagy (Mezőtúr Teleki Gimn.) 4,2. Csapat: 1. Martfű Cipőipari SZKI 4,23, 2. Mezőtúr Teleki Gimn. 4,23, 3. 628. sz. ISZI Kunszentmárton 4,51. 24 m gátverseny: 1. Kovács (Martfű) 4,7, 2. Balogh (Tikza- földvári Gimn.) 4,8, 3. Esztero (Mezőtúr Teleki G.) 4,8. Csapat: 1. Martfű, Cipőipari SZKI 4,86. 2. Tiszaföldvár Hajnóczy G. 4.86, 3. Mezőtúr Teleki Gimn. 5,06. Magasugrás: 1. Hernek 140, 2. Hegyi (mindkettő Martfű) 135. 3. Fekete (Tiszaföldvár) 135. Csa­pat :i. Martfű Cipőipari SZKI 135. 2. Tiszaföldvár Hajnóczy G. 132.6, 3. Mezőtúr Teleki Gimn. 129,3. ötösugrás: 1. Fehér (Ti­szaföldvár) 12,25, 2. Miklósi 12.20, 3. Nagy (mindkettő Mezőtúr Te­leki G.) 11,80. Csapat: 1. Mező­túr Teleki B. Gimn. 11,71, 2. Tiszaföldvár Hajnóczy G 11,41. 3. Martfű Cipőipari SZKI 1Q.7.1, Labdadobás: 1. Budai (Martfű) 13.41. 2. Bárdos (Mezőtúr Teleki G.) 11,51, 3. Hegyi (Martfű) 10,85. Csapat: 1. Martfű Cipőipari SZKI 11,55. 2. Mezőtúr Teleki G. 11.05. .3. Tiszaföldvár Hajnóczy G. 10,57. Pontversenyben: 1. Martfű Ci­pőipari SZKI 104 (tn.: Arany Tóth Lászlóné), 2. Mezőtúr Te­leki B. Gimn. 85 (tn.: Mérai Ist­vánná), 3. Tiszaföldvár Hajnó­czy Gimn, 70 (tn.: Nagy József). 4. 628. sz. SZÍ Kunszentmárton 22, 5. Túrkeve Ványai A. Gimn. 7 ponttal. Szolnokon a tiszaligeti sportcsarnokban vasárnap megkezdődött a negyedik Damjanich kézilabda kupa mérkőzéssorozat. Valamennyi csapat eleget tett a meghí­vásnak. Sajnálatos viszont, hogy az Ózdi Kohász NB I B-s férfigárdája csak az if­júságiakkal jelent, meg. A női mezőnyben jól szere­pelt a Tisza Cipő SE úiiá- szervezett, megfiatalított együttese. A Nyíregyházi Vo­lán Dózsa csapata sem talált az első ké‘t nap legyőzőre. Ha nehezen is, de győzött a ru­tinos ózdi Kohász ellen, A további mérkőzésen a papírforma érvényesült, és az esélyes csapatok győztek. A Lehel SC megérezte az átlö­vő hiányát. Eredmények: Tisza Cipő SE—Békéscsabai Előre Sp. 11:9, Nyíregyházi VD—Ózdi Kohász 9:8, Lehel SC—Bcs. Előre/ Sp. 11:20, Tisza Cipő SE—Szarvasi Főiskola 12:6. Lehel SC—Nyíregyházi VD 9:14, Szarvasi Főiskola—Ózdi Kohász 9:14, Ózdi Kohász- Lehel SC 17:12, Debreceni Közút—Tisza Cipő SE 9:19. Nyíregyházi VD—Szarvasi Főiskola 13:6, Lehel SC— Debreceni Közút 9:13. A férifaknál szoros mérkő­zéseket vívtak a csapatok. A helyzeteit jobban kihasználó Békéscsabai Vízmű ellen bal- szerencsés körülmények kö­zött egygólos vereséget szen­vedett az Sz. Olajbányász. A második mérkőzésen az Olaj­bányász kemény, időnként durva belemenésekkel tarkí­tott mérkőzésen döntetlent ért el a Szarvasi Főiskola ellen. A Szarvasi Főiskola a Kupa meglepetése: egyrészt meglepően megerősödött, másrészt sajnálatos, hogy já­tékosai és vezetői időnként megfeledkeznek a sportszerű magatartásról. Eredmények: Sz. Olajbá­nyász—B.-csabai Vízmű 18:19. Kunhegyes—Ózdi Ko­hász 20—19, Lehel SC—B.- csabai Vízmű 21:27, Sz. Olaj­bányász—Szarvasi Főiskola 20:20, Lehel SC—Kunhegyes 23:18, Szarvasi Főiskola—Óz­di Kohász 23:15, Ózdi Ko­hász—Lehel SC 21:13, Tisza­földvár—Sz. Olajbányász 14:19, Kunhegyes—Szarvasi Főiskola 22:23, Lehel SC— Tiszaföldvár 19:23. A kupa állása: A táblázat állása: Esemény 1. Tisza Cipő 3 3 ------- 42-24 6 1. Szarv. Főisk. 3 2 1 — 66-57 5 2. Nyíregyh. V. 3 3 ------- 36-23 6 2. B.-csabai V. 2 2 — — 46-39 4 3. Ózdi Kohász 3 2—1 39-30 4 3. Sz. Olajb. 3 1 1 1 57-53 3 Labdarúgás. Előkészületi mér­4. B.-csabai E. 2 1—1 29-22 2 4. ózdi Kohász 3 1 — 2 55-56 2 kőzés : Szolnoki MTE—Kecske­5. Debr. Közút 2 1—1 22-28 2 5. T.-földvár 2 1 — 1 37-38 2 méti TE, Szolnok, Tiszaliget 6. Szarvasi F. 3------- 3 21-39 0 6. Kunhegyes* 3 1 — 2 60-65 2 14.30. 7. Lehel SC 4------- 4 41-64 0 7. Lehel SC 4 1 — 3 76-89 2 mai műsor leiből. — 9.44: Zenevár. —10.05: Dominó. Játék szóval, számmal, hanggal. — 10.35: Ilosfalvy Ró­bert Huszka Jenő daljátékaiból énekel. — 10.58: Színes népi mu­zsika. — 11.40: Maros menti ének. Szemelvények Milorad Jankovic regényéből V. rész. — 12.35: A rendőr sétál az utcán. Rapcsányi László riportja II. rész. — 12.50: Zenemúzeum. — 14.24: Szabadpolc. — 15.10: Nemzetiség és népzene. — 15.28: Születésnapi ajándék. — 16.05: Garai Gábor: Szélcsönd és újra szél. Könyvszemle. — 16.15: Be­mutatjuk új felvételeinket. — 16.32: Haydn: G-dúr szimfónia No. 100. — 17.07: Ki fejleszti Nagykőröst és kinek? Juhász Judit riportja. — 17.32: Első csengetés. A Rádiószínház hír­adója. — 18.15: Hol volt, hol nem volt. . . — 19.15: Verdi: Az ál­arcosbál. Háromfelvonásos ope­ra. Közben: — 20.05: Akinek minden fáj. Oláh Gábor versei. — 20.20: Az operaközvetítés folytatása. — 21.40: A Dunánál. Történelmi figyelő. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A dzsessz világa. — 23.30: Cheru­bini: D-moll vonósnégyes. — 0.10: Könnyűzene hárfára. PETŐFI: 8.05: Muzeális operettfelvéte­leinkből. — 8.20: Tíz perc kül­politika. — 8.33: Napközben. — 10.33: Zenedélelőtt. — 11.30: Csak fiataloknak! — 12.33: Nem­zetiségeink zenéiéből. — 12.55: Kapcsolás a miskolci stúdió­ban. — 13.25: Ifjúsági könyves­polc. — 13.30: Bárdos Lajos kó­rusműveiből. — 14.00: Sportvi­lág. — 14.30—14.35: Hírek, kör­zeti időjárás. — 16.00: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik. Kárpáti István nótákat énekel. — 16.28: Műsorismertetés. — 16.30: Hírek. — 16.33: Útközben. — 16.35: Idősebbek hullámhosszán. — 17.30: Zenei Tükör, — 18.00: Disputa — arról, hogy miért maradtunk le. — 18.33; Hétvégi panoráma. — 19.55: Slágerlista. — 20.33: Szociológiai figyelő* — 21.03: Kabarécsütörtök. — 22.03: Nóták. — 23.15: Zenés játékok­ból. 3. MŰSOR: 8.08: XX. századi operákból.— 9.00: Iskolarádió. — 9.30: A rádió népzenegyűjtéséből. — 10.10: Szimfonikus zene. — 12.05: Ma­gyar előadóművészek felvételei­ből. — 12.45: Fölfedező út a fa­héj országába. Jorge Carrera Andrare ecuadori költő versei. — 13.07: Dzsesszfelvételekből. — 13.45: A Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola női kará­nak hangversenye a 6-os stú­dióban. — 14.46: Zenekari mu­zsika. — 16.00: Zenei Lexikon. — 16.20: Zúgjon dalunk* —16.34: Szabó Csilla zongorázik. — 16.50: ötórai tea. — 18.00: Debussy: Képek (Images) — I. és II. so­rozat. — 18.30: Holnap közvetít­jük. . . — 19.05: Disputa. — 19.35: A világirodalom remekei. — 20.13: Bach lemezeinkből. — 21.15: A Prágai Kamarazenekar hangversenye az 1978. évi Prá­gai Tavaszon. — 22.45: Modern írók portréi. — 23.06: Zenei pa­noráma. 7.59: Tévétorna. — 8.05: Iskolatévé. — 9.30: óvodások műsora. Kisfilm-összeállítás. 1. Mackó Misi a tengerész. Lengyel bábfilm­sorozat. — 2. Ez aztán a nyeremény. Csehszlovák bábfiimsorozat. — 9.50: Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási műsor gyerekeknek. A vájár. — 10.05: Élővilág. (Alt. isk. 6. oszt.) Vízpartok élővilága. — 11.05: Osztályfőnöki óra. Aktuális politikai kérdések. — 14.45: Stop! — 14.55: Deltácska. — 15.20: Földrajz. — 15.55: Élővilág. — 16.28: Hírek. — 16. 35: El-Suriani. Egyiptomi ismeretterjesztő rövidfílm. — 16.50: Villanófény. — 17.10: Tízen Túliak Társasága. — 17.50: Rek­lám. — 17.55: Telesport. — 18.20: A Magyar Tanácsköztársaság mű­vészete. — 19.00: Reklám. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Tévétorna. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Lear király. Shakespeare drámájának tévé­változata. (Színes.) — 22.35: Tv-híradó. 3. 2. MŰSOR: 18.23: Fizika. (Alt. isk. 6. oszt.) Az energiagazdálkodás problémái. — 18.50: En francais. 39(25. Francia nyelvtanfolyam. Sur le tóit. — 19.05: Orosz nyelv. (Ált. isk. 6. oszt.) Pilóta vagy szakács. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Kisfilmek a nagyvilágból. Z ’78. Egv filmfesz­tivál krónikája. — 21.30: Reklám. — 21.35: Tv-híradó. 2. — 21.55: „Dob az utcát felveri” A francia forradalom dalai. BUKAREST: 16.25: Orosz nyelvoktatás. — 16.45: Kórusművek. — 17.05: Mo­zambiki képek. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 19.00: Ifjúsági óra. — 19.55: Mezőgazdasági adás. — 20.10: Zenés szó­rakoztató műsor. — 21.15: Tv-híradó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom