Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-06 / 54. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. március 6. SZOLNOK MEGYEI Néplap Tavaszi meglapetós ,Kinyílt” a Nárcisz Szolnokon ff 1979. MÁRCIUS 6. KEDD LEONORA NAPJA A Nap kél 6.17. nyug­szik 17.36 órakor. A Hold kél 11.01, nyugszik 1.25 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Fokozatosan délen is erősen megnö­vekvő felhőzet, előbb északon. majd máshol is többfelé kisebb esővel, záporral. Az átmenetileg megélénkülő északnyu­gati szél mérséklődik és változó irányú lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 7, 12 fok között. TÁVOLABBI KILÁ­TÁSOK péntek reggelig: Eleinte a felhőzet átme­netileg csökken, az idő­szak második felében is­mét megnövekszik és ekkor többfelé várható eső, zápor. Legalacso­nyabb hajnali hőmérsék­let: 0 plusz 5 fok kö­zött. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet 9, 14 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalé­kán várható. Olcsóbban Orbók Loránd Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1884. március 6-án született Pozsony­ban és 40 évesen, 1924 júniusá­ban halt meg Barcelonában Or­bók Loránd író, műfordító, báb­játékos. Egyetemi tanulmányait Ko­lozsvárott, illetve a párizsi Sor- bonne-on végezte, s bölcsész- doktor, majd kereskedelmi isko­lai tanár lett. Nevéhez fűződik — Vitéz László Színháza címmel — az első magyar művészi báb­színház megteremtése; ez 1912- ben történt. Az első világhábo­rú kitörése Párizsban érte. A francia hatóságok internálták, de sikerült Spanyolországba me­nekülnie. Előbb franciául, majd spanyolul írta nagysikerű da­rabjait, Lorenzo Azértis néven. Budapesten csak egy darabját mutatták be, 1915-ben, a Víg­színházban, ez A tündér volt. Spanyol és katalán nyelvű da­rabjai tartós sikert arattak egy időben Barcelonában, Madrid­ban. New Yorkban, Berlinben. Bécsben, Párizsban és szerte Dél-Amerikábíin. Nevét az egész latin nvelvterület. ismerte. Ezek a művei íStenhenson. Bagdad felé, Gova, Casanova. New York. Duvernv asszonv két fia, A pillangó. A mester öccse stb.T Magyarországra nem jutottak el. ATARGYALOTEREMBOL Családi ügy, amelyhez tu­lajdonképpen senkinek sem­mi köze. még akkor sem ha végül a járási, majd a me­gyei bíróság után az ügyész­ség közbelépésére a Legfel­sőbb Bíróságnak kellett igaz­ságot tennie, az apasági per­ben — az egyik apasági perben. Szokásainktól eltérően ezért a történet valódi fő­szereplőinek kitalált nevet adtunk. Zsuzsanna az egyetlen gyermeke anyjának, már 47 esztendős. Leányanya gyer­mekeként született. mert ahogyan keresetlevelében ír­ja, 45 éves volt, amikor megtudta, hogy anyját ala­csony társadalmi származása miatt nem vehette el ud­varlója, akitől ő fogant. Zsu­zsanna születése után nem sokkal az udvarlót a török­szentmiklósi királyi Járásbí­róság tartásdíj fizetésére kö­telezte. A férfi 1935-ben vég- kielégítésként 350 pengőt ki is fizetett. Ekkor Zsuzsanna anyja már férjnél volt, és tizennyolc év múlva mosto­haapja teljes hatályú apasá­Népművészeti cikkek A túrkevei Háziipari Szö­vetkezet ma Szolnokon és Túrkevén népművészeti cik­keiből bemutatóval egybekö­tött vásárt nyit. Szolnokon a MESZÖV-székházban, Túr­kevén a szövetkezet székhá­zában vásárolhatnak — ez­úttal a férfiak — nőnapi meglepetést kedvezményes áron. A bemutató és a vásár má­tól csütörtökig tart. Szülök, pedagógusok egymásközt Ha nehezen nevelheti! a gyerek A szajoli szülők kívánsága volt, hogy segítséget kapja­nak az otthoni és az iskolai nevelés összehangolásához. Az általános iskola tantestü­lete a TIT Szolnok városi szervezetével együttműködve szervezett számukra néhány összejövetelt, ahol szülők és nevelők egymásközt megbe­szélhetik esetenként pedagó­giai, pszichológiai problémái­kat és hasznos tanácsokat kapnak az előadásokon. Az első ilyen összejövetel február 2-án volt a községi klubkönyvtárban. Vörös Lászlóné szakfelügyelő — a későbbi témák előadója rs ő lesz — az új tantervről be­szélgetett a szülőkkel. E hé­ten pénteken, este 6 órakor találkoznak ismét, amikor ahhoz kapnak útmutatást; hogyan segítsék a gyerekek önálló ismeretszerző munká­ját. Később a nehezen ne­velhető gyerekek problémá­ja is szóba kerül majd. Türelmetlenül toporogjak az első vásárlók, ezért már 9 előtt beengedték őket Ezúttal nem egy vagy sok szál virág fakadását adjuk hírül, noha számos csalha­tatlan előjel árulkodik a ta­vasz közeledtéről. E szép vi­rágnevet a megyeszékhelyen — az Ady Endre és a Ko­lozsvári út sarkán, a volt kölcsönzőbolt helyén — teg­nap nyílt új illatszerbolt kapta. Nőnapi ajándék a me­gyei Iparcikk Kiskereskedel­mi Vállalattól? Annak is ve­hetjük, hiszen a tavaszi szép­Döntttbe Jutottak A Magyar Tanácsköztár­saság kikiáltásának 60. év­fordulója tiszteletére hirdet­te meg az Országos Vízügyi Hivatal azt a politikai és kulturális vetélkedőt, amely­nek egyik területi döntőjét szombaton Miskolcon ren­dezték meg. A rajtnál tizen­két csapat találkozott, közü­lük a KÖTIVlZIG öttagú „együttese” a második he­lyen végzett. Eredményükkel bejutottak a március 17-én Budapesten sorra kerülő or­szágos döntőbe. A váratlan tavaszi napsütés sokakat kicsalogatott Szolnokon a Tisza-parti sétányra egy kis napozásra, árviznézöbe Ki az igazi apa gi nyilatkozattal magáénak ismerte el. Annak, hogy mindez hogyan történt, ma már nincs írásos dokumen­tuma, tény, hogy Zsuzsanna az anyakönyv szerint 1953 óta T. János családi nevét viselhette. Negyedszázaddal később, 1977-ben vetődött fel először, hogy talán az akkori eljárás nem is volt egészen törvé­nyes. Zsuzsannával nem írat­tak alá semmit, a vér sze­rinti apát nem kérdezte meg senki stb. Miért lényeges, ez huszon­öt év után, amikor már ha­lott az anya és mindkét apa? Zsuzsanna fejébe vette, hogy tisztázni „ fogja, aztán pedig hivatalos papírokkal is szen­tesítetted, hogy ő voltakép­pen kinek is a sarja. Akkor jutott erre az elhatározásra, amikor a közjegyzőtől meg­tudta. hogy meghalt K. Zsig- mond, akiről az a szóbeszéd járja, hogy egyetlen gyer­meke Zsuzsanna, egyben az egyetlen egyenesági leszár­mazottja, az egyetlen, aki a sorban megelőzi a többi örö­köst. Megelőzi, ha bizonyí­tani tudja, hogy K. Zsig­mond a vér szerinti apja. És Zsuzsanna ettől fogva két éven át nem volt más csak felperes. Először, a néhai mostohaapja ellen indítot­ta meg az apaság védelmé­nek megdöntése iránti pert. Az első fokú bíróság ítélete: ennyi idő után már csak az a mérvadó, ami az anya­könyvben van. Már pedig ott T. János az apa. A má­sodfokon is ugyanez volt a vélemény. Törvényességi óvás, döntött a Legfelsőbb Bíróság: „A felperes apja nem az alperes.” (Azaz a mostohaapa.) Az ítélet jog­erős. Megmásíthatatlan. Második forduló: a máso­dik apasági per, amelyben Zsuzsanna felperes a néhai K. Zsigmond apaságát kí­vánja megállapíttatni. Kora­beli dokumentumok, érdek­telen tanúk... Ítélet: A fel­peres 'apja alperes. (Azaz: K. Zsigmond.) Ez az ítélet is jogerős. K.Zsigmond test­véreinek (oldalági örökösei­nek) legnagyobb bosszúságá­ra. mert már javában árul­ták az „örökséget”, azt a kis családi házat. K.K. ségápoláshoz, a bébikozme­tikához, a nagytakarításhoz elsősorban lányok, asszo­nyok. anyák vásárolnak — miként a nyitás napján ta­pasztalhattuk. No azért a férfiak is megtalálják test­ápolószereik kellő választé­kát. Az első órákban meglehe­tősen szűknek bizonyult a negyven négyzetméternyi üz­lettér. A „Fa” és a .,Rexona” Tumultus a különlegességekért készítményeként — a kis készlet hamar elfogyott — csaknem hajbakaptak a vá­sárlók. Ám akinek nem ju­tott ezekből, bőven talált helyettük más finom pipe­recikkeket és mellé kozme­tikai tanácsokat is, amelye­kért bármikor betérhetnek a jövőben is 9—13 óra. illetve 14—18 óra között, szomba­tonként 9—14-ig. amikor a Nárcisz nyitva tart. ái Veszélyes „máglyák a kiskertekben Többször is riasztották a tűzoltókat A kellemes tavaszi idő sok kiskerttulajdonost csaloga­tott ki a szabadba. Legtöb­ben összegereblyézték a tél folyamán összegyűlt gazt és elégették. Volt, aki gazdát­lanul hagyta hosszabb-rövi- debb ideig a házi „máglyát”, emiatt több helyen tűz kelet­kezett. Szombaton és vasárnap gyakran' kértek segítséget a tűzoltóktól, túlnyomórészt az előbb említett okok miatt. A berekfürdői vasútállo­máson tetemes anyagi kár keletkezett szombaton dél­előtt. Eddig még ismeretlen személy gondatlanul égette a száraz avart és füvet, a tűz átterjedt a halomba rakott, felállításra váró fatelefonosz- lopokra. Több mint 360 osz­lop elégett. A kár meghalad­ja a 200 ezer forintot. Ugyancsak szombaton este Jászberényben — feltehető­n munkaszüneti napok előtti bérfizetések rendje Á Magyar Nemzeti Bank — a SZOT-tal egyetértésben — szabályozta az erre az év­re a munkaszüneti napok körüli bérfizetések rendjét. Az április 13-án és 14-én esedékes béreket április 12- én, az április 15-én, 16-án és 17-én esedékeseket 13-án, a 28-án és 29-én járó béreket 27-én, az április 30-án. má­jus 1-én és május 2-án ese­dékes béreket április 28-án fizetik. A december 23-i. 24-i és 25-i bérfizetési napokat december 21-re, a december 26-i, 27-i és 28-iakat decem­ber 22-re, a december 29-i, 30-i és 31-í bérfizetési na­pokat december 28-ra. az 1980. január 1-i és 2-i bérfi­zetést pedig december 29-re hozzák előre. Vendégszereplés a Szovjetunióban Az Operaház 21 tagú mű­vészcsoportja Szirtes György igazgatóhelyettes vezetésével tegnap egyhetes szovjetunió­beli vendégszereplésre uta­zott. Az Operaház ének- és táncművészei Guszjatyinban és Bogorodcsányban adnak egy-egy koncertműsort a „Szövetség” gázvezeték épí­tésén dolgozó magyar mun­kásoknak. en szintén szemétégetéstől — meggyulladt egy széna- és egy szalmakazal a Kossuth Lajos utca 75. szám alatti ház udvarán. Vasárnap délben a szajo­li Tisza Antal út egyik csa­ládi házához riasztották a tűzoltókat, ott egy szerszá­mos mellékhelyiség kapott lángra. Nem sokkal később Szolnokon, a Sashalmi útról jeleztek nádtüzet, pár órá­val később a szolnoki Land­ler Jenő úton észlelték, hogy ismeretlen tettesek meggyúj­tották a szeméttelep mellet­ti nagykiterjedésű nádat. Vasárnap újból mozgósí­tották a jászberényi tűzoltó­kat, a Rákóczi út egyik csa­ládi házában az elektromos vezeték égése okozott riadal­mat. A tűzoltók folytatják a tüzek keletkezési okának ki­vizsgálását. Telitalálat: 1302 602 forint A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 9. heti totónyeremények az illeték levonása után a kö­vetkezők: 13 találatos szelvény 1 da­rab, a nyeremény 781 561 fo­rint; ezek közül 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 1 302 602 forint. 12 ta­lálatos szelvény 70 darab, nyereményük 14 887 forint; 11 találatos szelvény 1012 darab, nyereményük 1030 forint; a 10 találatos szel­vények száma 7 723 darab, ezekre egyenként 202 forin­tot fizetnek. A közölt adatok • tájékoz­tat^ jellegűek. Dfj a legjobb szinkronhangért Március 15—18. között 12 alkalommal kerül sor Deb­recenben a szinkronfilm szemlére — jelentették be tegnap a Pannónia Film­stúdió sajtótájékoztatóján. Az eseményen a legutóbbi szemle óta eltelt két év leg­színvonalasabb szinkronpro­dukciói vesznek részt, még­pedig 10 mozifilm és 13 tv- film. A Híradó és a Művész moziban megtartandó prog­ramon hazai zsűri bírálja el a benevezett alkotásokat. Mezőgazdasági, élelmiszeripari filmnap A törökszentmiklósi Dózsa filmszínházban ma délelőtt 9 órakor kezdődő szakmai filmnapra elsősorban a me­zőgazdaságban és az élelmi­szeriparban dolgozó szakem­berek kaptak meghívást. A MÉM információs központja, a megyei tanács vb illetékes osztálya és az Agrártudo­mányi Egyesület megyei és helyi szervezete kivétel nél­kül 1978-ban készült, aktuá­lis filmeket tűzött a nap műsorára. A 15—45 perces . szaktanácsok” a mozivász­non hasznos ötletekkel se­gíthetik mind az integrált kisárutermelést, mind a nagyüzemi termesztés fej­lődését, módszertani segítsé­get adnak a többet — olcsób­ban, az egyszerűen — kor­szerűen kérdések „hogyan?”- jára. ■ JÁTSSZUNK MOST EGYÜTT! — címmel Halász Judit és a Bojtorján együt­tes szerepel ma este 7 órától Tiszaföldváron, a Lenin Ter­melőszövetkezet székházá­ban. ® ELÖREGYÁRTOTT ele­mekből takarmánytárolót épí­tenek a jászdózsai Tarna- menti Termelőszövetkezet­ben. A félmillió forintba ke­rülő létesítményben 150 va­gon termény tárolható. ■ TANÁCSKÖZTÁRSASÁ- GI emléktúrára készülnek az úttörők; A megyei úttörőel­nökség és a Közlekedésbiz­tonsági Tanács március 17— 18-ára emléktúrát szervez Salgó várához, amelyen száz pajtás vehet részt a megyé­ből. Az első nap estéjén a hősök emlékművénél tiszte­legnek a koszorúzási ünnep­ségen, másnap nagy gyalog­túrára indulnak, felkeresik Somoskő várát is. ® TŰZJELZÉS hatásosságá­nak növelése érdekében elektromos fény- ill. hang­jelzést adó riasztóberendezé­seket szerelnek fel a Szolnok és Környéke Egyesült Építő- Szakipari Szövetkezet tószegi és nagykörűi telepén. ■ „GYÓGYSZERHÁBORŰ” az ifjúsági klubban. A tisza- várkonyi klubkönyvtárban holnap este 6 órakor Faragó László gyógyszerészt látják vendégül a fiatalok, akivel arról beszélgetnek; mikortól válik a gyógyszer méreggé? ® PÓDIUM A MOZIBAN. Ma este 9 órai kezdettel Huszti Péter és Piros Ildikó „Minden ember egyforma” című műsorát láthatják Túr­kevén a pódium bérlettulaj­donosok a Vörös Csillag filmszínházban. SZOLNOK MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-k elyette*: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320. 12-069. 11-932 Telex; 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei. Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf.: 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetői díj egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Előfizethető: a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 2*. Felelős vezető: Gombkötő Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom