Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-04 / 53. szám
1979. március 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Mindent a vevőért, mindent a vendégért Kérem a vásárlók könyvét! Tűzdelik a palántákat A mözsi „Új Élet" Termelőszövetkezetben az üvegházakban megkezdték a paprikapalánták tápkockákba tűzdelését. Az idén több millió palántát állít elő a tsz a saját és társgazdaságai, valamint a háztáji gazdaságok részére. A képen: Új holland gyártmányú tápkocka- készítő gép Hagyományok az üzemben A mai cselekvés éltető erőforrásai B. S. szolnoki taxisofőr azok közül való, akik általában otthonülő emberek. Mivel munkája gyakran kényszeríti éjszakázásra, jól ismeri a szórakozóhelyeket, a város éjszakai életét. Nem csoda hát, hogy munkásélete során ritkán ment „privátként” szórakozni. Február 22-én családja unszolására mégis ráadta a fejét. Feleségével, fiával, menyével elment a Pelikánba, ahol autósbál volt éppen a farsangi programban. Talán az az érv . győzte meg: egy 28 éve volánnál ülő embernek ott a helye. Ne fogdosson! Emlékezetes marad ez az autósbál a taxisofőr családjának. Amikor a bál — elég korán — véget ért, a felszolgálók javaslatára fölmentek a Pelikán bárjába. Jó harmincas, negyvenes korosztály szórakozott ott. A figyelmes zenekar „átcsapott” tangóba, spanyoltangóba. Hadd érezzék jól magukat a középkorúak. Ez lett a B. család veszte. Közel ültek a zenekarhoz, bántotta fülüket a zene, s amikor az egyik zenész énekelni kezdett, a családfő odaszólt, kérte, hagyja abba. Kis szóváltás kerekedett ebből, s az énekesnő is odasietett. Megállt a férj-feleség között, s hirtelen felsikoltott: „ne fogdosson”. Ez már több vöt annál is, amit egy jó hangulatú társaság éjféltájt elvisel. A panaszkönyvet kérték, ami igaz ugyan, hogy idestova három éve már vásárlók könyve, de egy a lényeg. Bele lehet írni mindennemű panaszt, boltban, vendéglátóhelyen, sőt, szolgáltatóipari műhelyekben is. Mint általában a vendéglátóhelyeken, a vásárlók könyve a Pelikánban se volt a rendelet szerint jól látható helyen kifüggesztve. Mondták, az üzletvezetőnél van, és az üzletvezető éppen most nincs a helyszínen. _ Aztán amikor az üzletvezető megkerült, többen elmagyarázták neki; a vendég részeg, ki ne adja a könyvet. A vendég nem volt részeg, csak következetes. Végül is a feleség a vásárlókönyv 0960586 számú lapjára megírta, hogyan viselkedett velük a zenekar. A kollegalitás „nemes példája”, hogy a zenekar február 26-án leírta a történteket Csípés Ferenc igazgatónak. A vádakból nem idézünk, csupán egy mondatot a feljegyzésből: „... a fogalmazáshoz és a helyesíráshoz külön kommentár nem kell.” A Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat vezérkara meg- döbbenten fogadta a vendég panaszát, s azt, hogy harmadszori kérésre kaphatta csak meg a vásárlók könyvét. A 7471/1977. számú igazgatói utasításban ugyanis szóról szóra a következők szerepelnek: „A vásárlók könyvét jól látható helyen ki kell függeszteni, és a használati utasítást a vendéggel udvariasan közölni kell, amennyiben a vendég kéri a vásárlók könyvét, úgy azt udvariasan írószerszámmal együtt a kezébe kell adni.” Az ügyre még nem tettek pontot. Az már bizonyos, hogy az énekesnő február 23-a óta nem léphet fel a Pelikánban, március 1-ével a szerződése is megszűnt. A zenekarnak január 1-től 6 hónapig érvényben levő szerződése van a Pelikánban ... Áthúzták a 090976-os számú vásárlói könyvi lapot a Harmónia Nagyáruházban Kunszentmártonban. A vevő amiatt panaszkodott, hogy új számozás szerint kínálják a cipőosztályon a lábbeliket, ő pedig a régi számozás sze- .rint keresett magának lábra- valót. A lap alján, ahol kötelesek a panasz elintézéséről rövid bejegyzést írni, a következő sorok szerepelnek Németh József igazgatóhelyettes tollából: „A vevő visszajött, és visszavonta a bejegyzést. Elnézést kér, kissé italosán írt a vásárlók könyvébe.” Kit így, kit úgy — mondja a szólásmondás. Ilyen is van. Aki a vásárlók könyve után érdeklődik, a megyében sok furcsasággal találkozik. Elsietett és meggondolatlan véleményekkel, nagyon alapos, megfontolt kritikákkal. És időnként olyan válaszokkal is, amelyek, ha tetszenek, ha nem, csak magyarázkodásnak hatnak. A mezőtúri áfész Vasedény boltjában a 139602-es sorszámú bejegyzés kárvallott vevője azt panaszolta: 2700 forintos villanymotort vásárolt, amelyet már másnap visszavitt. Hibás fordulatszáma miatt ugyanis nem tudta használni. A bolt türelmi időt kért, mert a vásárlás idején csak erre volt képes. Azt mondják, emberi gyarlóság, hogy a rosszat hamarabb észrevesszük, mint a jót. Cáfolat erre a Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat 336-os számú Csillag Divatházának (Törökszentmiklósi vásárlói könyve. A 119877-es számú bejegyzés ugyanis így szól: „Köszönetemet fejezem ki a bolt dolgozóinak, amiért a cigánytanulók vásárlásánál nagy figyelmet tanúsítottak, annak ellenére, hogy karácsonyi csúcsforgalom volt, nagyon türelmesek voltak. • Kedvességüket, figyelmességüket nagyon köszönöm és boldog új évet kívánok! dr. C. I.-né és tanulói.” Szabó Zsigmondné, a boltvezető kicsit restellkedve mutátja ezt a jó bejegyzést: — Tetszik tudni, mi nagyon jó kapcsolatban vagyunk a vásárlóinkkal. Általában elégedeítten távoznak tőlünk, bár azt hiszem, olyan bolt a világon sincs, amelyik minden vásárlói ízlést ki tudna elégíteni. Különösen nem egy divatáruházban. Azzal együtt mi azért se haragszunk, ha beírják a panaszt, megírják, mit szeretnének vásárolni. Úgy gondolom, ezzel is nekünk segítenének. Boltvezető a vevő lakásán A jászberényi Favorit- méteráruboltban az utolsó bejegyzés így szól a vásárlók könyvében: „üzletükben öröm vásárolni, minden dolgozójuk készséges és udvarias, a választék bőséges, megéri a költséget és az időt idejárni vidékről is. B. J.-né, Jászapáti.” A szolnoki Széchenyi lakótelepen Aranykannának nevezték el a 77-es számú ÉKV ABC-üzletet. Rossz időben zavarom Tihanyi László boltvezetőt, jegyzőkönyveznek az irodán, pár napja egy magáról megfeledkezett vevő úgy megütötte a hentest, hogy látlelet is készült... Még jó, hogy utána nem a vevő panaszkodott ... Nézzük a vásárlók könyvét. Meglehetősen sok benne a bejegyzés, amit részben az is magyaráz, hogy a kis boltban (mindössze 347 négyzet- méter a területe) mindent kellene árusítani, hiszen messze a városközpont, és csomagokkal körülményes az utazás. A 991092 számú bejegyzés gazdája a jegyestej miatt panaszkodik. Elfogyott, mire másodszor is kereste a vevő. Tihanyi László mosolyogva mondja: — másnap felmentem a vevő lakására, elnézést - kértem a bolt dolgozói nevében. Egyúttal megkértem arra is, ha máskor hasonló panasz támad, keressen meg, kártalanítjuk úgy, ahogy tudjuk, olcsón adjuk a szabadtejet. Csodálkozom: — Elmegy a vevő lakására? — Miért ne? Mindent a vevőért, nem? A város másik végén, a Vegyiművek lakótelepén az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 31-es számú élelmiszerboltjában január végén egy vásárló kifogásolta, miért csak pénteki kenyeret kapott hétfőn délután? A vásárlói könyvek boltban maradt lappéldányaihoz mindenütt csatolják a vállalat válaszát, intézkedéséről szólói értesítést is. A 949953- as kenyérpanaszhoz dr. Szabó Árpád igazgató levele — hogy is mondjam; furcsa. Hivatkozik a takarékosságra, és több megértést kér a vásárlótól. Hét pénzbírság A Szolnok megyei Tanács V. B. Kereskedelmi Osztálya és a kereskedelmi felügyelőség a közelmúltban 8 állami vállalat, 7 szövetkezet és 12 magánkereskedő üzemeltetésében működő kiskereskedelmi és vendéglátó üzletben, illetve ipari egységben vizsgálta a belkereskedelmi miniszter 11/1977., a vásárlók könyvével kapcsolatos rendeleté végrehajtásának tapasztalatait. Simon Józsefnek, a kereskedelmi osztály vezetőjének véleménye: — A kezdeti nehézségeken túl vagyunk. Az elmúlt két év tapasztalata azt bizonyítja, hogy mind a vásárlók mind a kereskedők, vendéglátók szempontjából hasznos a vásárlók könyvének bevezetése, használata. Ez utóbbi a jövőben tovább fogja növelni az ellátásban dolgozók felelősségét, megkönnyíti a felügyeleti szervek munkáját. Szerintem az okos kereskedelmi dolgozó és vezőtő örül a javaslatoknak, a munkát javító kritikai megjegyzéseknek. Növeli az ilyen is a bolt és vásárlók kölcsönös bizalmát, jó kapcsolatát. Az első két év tapasztalata azonban nem egyértelműen jó még. Éppen ezért a vizsgálatok során, az ellenőrzések alkalmával megállapított súlyosabb szabálysértések miatt 11 felelősségrevonást alkalmazott a felügyeleti szerv. Hét kereskedelmi dolgozót 6700 forint pénzbírsággal sújtottak, kettőt figyelmeztettek, kettő ellen pedig fegyelmi vizsgálat lefolytatását kezdeményezték. A vásárlók könyve 1977 második felétől — ahol a rendelet szellemében járnak el — jól látható helyen, boltok, vendéglők, szolgáltató helyek falán ott található. Persze akad kivétel is, s ez a kivétel bizony esetünkben nem erősíti a szabályt. A vendéglátó üzletekben, különösen az éjszakai szórakozóhelyeken ugyanis sok helyen arra hivatkoznak: részeg emberek visszaélhetnek a lehetőséggel. Ezért kellett a józan B. S. családnak is háromszor kérnie, követelnie... Sóskúti Júlia SS ■ mondta el Örömmel e^ylt fiatai---------------------- parttag a b eszámoló taggyűlésen: mekkora élményt jelentett neki és társainak a pártszervezet által összehívott találkozó az üzem negyvenötös kommunistáival. Ez a találkozó emberközelbe hozta a fiatal kommunisták számára azokat a küzdelmeket, amelyeket a város, az üzem munkásai a felszabadulást követő esztendőkben folytattak. Az élmény eleven, átható erejét tükrözte, hogy — noha ez a hangvétel manapság már nem , szokás pártéletünkben — a félszólaló szó szerint megköszönte a vezetőségnek a találkozó megrendezését. Időről időre történnek felmérések, melyek azt tudakolják, mennyire ismerik egyik vagy másik üzem fiatal, pályakezdő dolgozói munkahelyi múltját, történetét. A vizsgálódások többnyire kedvezőtlen eredményeket szoktak felmutatni, az ismeret olykor meghökkentően hiányos, csekély. Igaz, akadnak ellenkező példák is. Van üzem, amely gondos munkával létrehozott gyártörténeti múzeumába invitálja új dolgozóit; hozzátartozik ez is a munkahely megismertetéséhez. Mégis, egészében véve ebben a tekintetben több baráti országban is előbbre járnak, ez a tevékenység ott jóval sokrétűbb, erőteljesebb, mint nálunk. Vajon nem is lenne erre szükségünk? Aligha lehetne e kérdésre önmagunkat nyugtató feleletet adni. Hiszen mennyi panaszt hallani arról, hogy a fiatalok nem éreznek kötődést munkahelyük iránt, hogy pár forintnyi béremelésért készek odahagyni, másik vállalattal felcserélni. Bizonyos, hogy e kötődést elsősorban olyan kézzelfogható tényezők befolyásolják, mint a kereseti lehetőségek, a munkakörülmények. a szakmai-munkaköri előrehaladás perspektívái, a munkahelyi légkör, a vezetés stílusa, a társak -segítőkészsége és így tovább. De lehet szerepe a hagyományok ismeretének is. Hiszen tapasztalatilag igazolt tudományos igazság, hogy valódi közösség nem alakulhat ki elfogadott-átérzett közös tradíciók nélkül. A közösség hatóereje, belső kan- csolatainak intenzitása pedig természetszerűen kihat az egyén értelmi és érzelmi állásfoglalására is. S a dolog lényege éppen ebben van. Nem 'a kiindulásként emlegetett munkaerőgazdálkodási szempontokban, hanem abban, hogy a hagyományok ápolása, tudatosítása előmozdítója lehet a munkahelyi közösségek kikovácsolásának, belső életük szocialista tartalma kibontakozásának. Jól értették meg ezt azok az üzemi mozgalmi szervezetek, szocialista brigádok, amelyek ezekben a hetekben, hónapokban az 1918/19-es események jubileumairól való megemlékezést összekapcsolják a helyi történések felkutatásával. Számba veszik és propagálják, miként vettek részt az adott gyár vagy bányavállalat munkásai az akkori megmozdulásokban, a tanácshatalom építő tevékenységében. De nemcsak a politikai- mozgalmi harcok emléke lehet éltető forrása a mai cselekvésnek. Hiszen ha hazánk ipara egészében véve nem is haladt éppenséggel a műszaki fejlődés élvonalában, voltak ágazatai, gyárai, amelyek egy-egy szakaszban világméretekben is az élenjárók közé tartoztak. Kétségtelenül ellentmondásos örökség ez, hiszen a gyár műszaki-gazdasági felfuttatása tőkés viszonyok között elválaszthatatlanul összefonódott a munkások kizsákmányolásával, s akik személyükben hordozó-kezdeményezői voltak az előbbinek, az utóbbi miatt nemritkán váltottak ki jogosan keserű indulatokat a munkások tömegeiből. A közvetlen osztályütközések múltba tűntével azonban ezt az ellentmondásos örökséget is mindinkább a maga valódi helyére tudjuk tenni. Megértve, hogy nem feltétlenül szükséges utólagosan indokolatlanul is haladó politikai gondolkodásúvá átrajzolni a jelentős műszaki elmét, mert enélkül -is besorolható méltánylandó hagyományaink sorába. Felvetődhet, hogy számos üzemünk — s természetesen valamennyi mezőgazdasági szövetkezetünk — nem rendelkezik nagy tradíciókkal teli múlttal, hiszen nem is léteztek a korábbi időkben, szocialista fejlődésünk szülöttei. Ám az azóta eltelt idő sem csekély ívet fog át: a szocialista iparosítás kezdetén létesült üzem jelenleg már három évtizedes múltra tekinthet vissza. Ez a három évtized is gazdag hagyományokkal teli történelem, melynek megismertetése erőforrás is tlehet, tanulságokkal is szolgálhat. Hogy csak egyet említsünk: az idei nehezebb feladatok teljesítéséhez bátorítást adhat annak felidézése, hogy az eltelt években éppenséggel nem is egyszer birkózott már meg nehéz feladatokkal az adott üzem kollektívája. * ■ ■ üzemről, Tudunk heiy------------------ történeti s zakkör működik, másutt pályázatokkal, megbízatásokkal késztettek az üzem történetének megírására. Kiadványok is láttak-látnak erről napvilágot, csillogóan díszes vagy hétköznapian egyszerű köntösben. A lényeges, hogy ne porosodjanak olvasatlanul a szekrényben, hasznosuljanak a pártszervezet a szak- szervezet, a KISZ, a munkahelyi vezetés politikai tevékenységében, segítsenek a ma tennivalóinak megoldásában. Hiszen ez a lénye;,a az üzemi hagyományok ápolásának. Nem holttá dermedt. csak kegyeletből elővett ereklyeként kel; zelnünk ezeket, hanem > a máj cselekvés éltető, - ven erőforrásait. Gy. L,