Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-25 / 71. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. március 25. — Eddig sem zárkóztak el a munkától. Bár most, tudja csoda... Megmondom, ahogy van. Ezután Ágón nem lesz maradásuk az embereknek. A szomszédom is házat akart építeni, kétszinteset, még engem is győzködött. Mikor megtudta, hogy az iskolában megszűnik a felső tagozat, elállt a szándékától. Majd a gyereke után megy. A halálra ítélt nyárfasor Jásztanya. Eredeti formájában már csak elvétve találni a tanyavilágban. Csikós Imre tanyáját - házát, udvarát, istállóját a közelmúltban muzeológusok térképezték fel. Dokumentumait a karcagi Győrffy István Múzeumban őrzik meg az utókornak A kertekben fóliasátrak, a Kossuth Tsz jászágói földjén 5600 négyzetméteren a vitaminpaprika és a paradicsom palántáit óvja a szeszélyes időjárástól az ágyásokat védő üvegtető HR FOUR, AKKOR TRVRSZ VAK akkor is felkopik az álla, ha a térképről lemegy. És jól is megy a soruk. Nem irigykednek egymásra. Senkinek sem szúrt szemet Ágó egyetlen emeletes családi háza sem. Valahogy olyan ez 'a falu, mint egy nagy család. Ahol az sem titok, kinek mennyije van a takarékban. Mindenki tudja, - megdolgoztak érte. Nézze csak meg Szécsényiék portáját. És meglátja mire viszi egy szorgalmas ember. Néhány éve még négykézláb bújt az alacsony, léckeretes fólia alá, most akár traktorral is dolgozhatna a gépesített fóliabirodalmában. — Mikor meghoztam a vasrudakat, még gúnyolódtak rajtam az emberek. A fiam is azt kérdezte: ócskavasat gyűjtesz, apa? — mesélte Szécsényi István, miközben feleségével körbekaiauzolt a féltőn és hozzáértően gondozott óriás fóliasátrakban, ahol mostmár olajkályhával fűt és kazánnal előmelegített talajban hajtatja a palántákat. Arra, hogy előbb kelnek, mint a szomszéd kakasai, szót sem vesztegetett. De azt bevallotta, hogy sokáig a kert rabszolgái voltak. Mostmár nem hagyják magukat, az elmúlt három évben nyaraltak, utaztak. Azelőtt 15 évig sem idejük, se pénzük nem volt rá. Mindmáig újítottak, fóliába ölték az utolsó garasukat. Hát ez az. Az ominózus Antal-est után beszélgettem a községbeli KISZ-istákkal, közülük az egyik, Csikós József dühösen kifakadt: — Tudja, hogy nyolcvanvalahány gépkocsi van ebben az alig ezer lakosú községben? De nem a kirándulásra, utazásra kell, hanem a fuvarozásra. Én is legfeljebb csak vasárnap látom a hátsó ülést apám autójában. — A legtöbb ágói a tsz-ben dolgozik. Állattenyésztők, növénytermesztők, szerelők. Hajnalok hajnalán már kint vannak a határban. Nehéz meló. De utána azért még otthon a fólia alá bújnak. Mert itt a fóliaházak nagyságától is függ az emberek tekintélye — füstölgött Gulyás Sándor, a tsz kertészeti brigádvezetője. — Én nem akarok így élni. — És Jászágón ki akar közületek élni? — kérdeztem és vártam. A tizenöt fiatal közül egyetlenegy sem jelentkezett. — Nem azért, mert nem szeretjük a falut. Nagyon is kedves hely ez. — kezdte a mentegetőzést valamelyikük. — Aztán egymás szavába vágva bizonygatták, hogy nézzek csak körbe, most is itt vannak a jászárokszállási gimnazisták köztük, meg az egri, és a jászberényi főiskolán tanuló diákok, akik rendszeresen hazajárnak. Jól érzik magukat együtt. Hátha még lenne egy valamire való klubjuk is, és nem a művelődési otthon előcsarnokában, az „átjáróházba” szorulnának. Lelkesen sorolták, hogy megcsinálnák, sőt be is rendeznék, csak adnák nekik oda azt a tej csarnok melletti helyiséget, ami most tömítőpapír- ral van tele. Dolgoznának társadalmi munkában is, csak mondanák meg, hogy mit csináljanak... * * * Búcsúzom a falutól, az öt kilométeres utat szegélyező, nem is olyan régen még védetté nyilvánított nyárfasortól, amelynek sorsát a fa kérgére vésett számokkal megpecsételték már. Valamit valamiért. A fát áldozzák fel az útért! Nem vitás, a keskeny, kátyús aszfaltcsík helyére új út kellene. Fáj a szívem a fákért. Vajon elég körültekintőek voltak-e, akik halálra ítélték őket? Nincs más megoldás? A jászágóiak azt remélik, hogy van. Kovács Katalin Fotó: Kőhidi Imre SS:1 Gyönyörű nyárfasor kíséri a jászágói utat. Keskeny aszfaltcsík a vastag, hosszúra nyúlt törzsek fa- kadásra készülő hatalmas koronái alatt. Azt mondják, arra már senki sem emlékszik, hogy évtizedekkel ezelőtt kinek az ötlete nyomán ültették a hajladozó vékony kis vesszőket az ágói tanya- központba vezető út mentére. Mesélik, sudár termetüket, hosszú növésüket egy út- kaparónak köszönhetik, akinek a fa volt a szenvedélye. Elvállalta a nyárfasor gondozását, cserébe csak a felesleges, levágott gallyakat kérte. Egyszer, egyesek szerint túl magasan kopasztotta meg a fák törzsét. Fegyelmit kapott, mert feltételezték, hogy a gallyakból akart magának többet. Tiltakozott, védekezett, hogy a fák érdekében tette, de bizonyítani nem tudta. A következő év tavaszán a fák bizonyítottak helyette. S ugyanazért, amiért előtte fegyelmit kapott, ezer forinttal megjutalmazták. Nem több, mint egy kis történet az ágói fákról. A motorkerékpárjaikkal mellettem elzúgó fiatal párok, a Wartburgokban, Zsigulikban, Trabantokban ülő, ünneplőbe öltözött ágóiak talán már észre sem veszik. Azon a márciusi hétfői estén velem együtt a művelődési házba igyekeztek. Falra ragasztott plakátok hirdették heteken át a faluban az „Egymillió fontos barátaim” című műsort március 19-én este 7 órára. Fellépnek: Antal Imre, Boncz Géza, Karda Beáta ... S Jászágón, ahova az utóbbi időben egyre ritkábban látogat el társulat, ahol a téli hónapok egyik-másik hétfőjén lép a színpadra egy-két énekes vagy színész, ott egy ilyen műsor már élményt ígérő, ESEMÉNY. Hogy emlékezetes marad-e, az más kérdés. Ez a hétfői este mindenesetre az maradt. Este 7 órától ugyanis egyre türelmetlenebbül várták a nézőtéren az ágóiak, az irodában pedig az igazgató, Szabó Gyula. — Nemhiába nyugtalanított, hogy ugyanarra a napra és időre hirdették Jászárok- szálláson is ezt a műsort. Általában az a gyakorlat, hogy egy este két helyen lépnek fel. Nem is bánjuk, mert az útiköltség legalább megoszlik két művelődési ház között. Még így is veszteséges minden rendezvényünk — mondta idegesen, az óráját figyelve. — A bál és a KISZ-esek heti discóján kívül mi a kínálat a művelődési házban? — próbáltam elterelni a figyelmét. — Zeneoktatás, gyermekszakkör, tévészoba folyóiratokkal, KISZ-klub és a könyvtár. — Első látásra igen barátságosnak tűnik a ház. Szerényen, de kellemesen berendezettek a kisebb szobák. — Azóta hoztuk rendbe, hogy létrejött a jászárokszállási közös községi tanács és közigazgatásilag Jászágó is odakerült. Előtte négyezer forintot adott a tsz, kétezret az áfész. Tavaly már hatvanezer forintot kaptunk a tanácstól. Nyolc óra öt perc. Végre megjöttek. — De uraim! Hét óráról volt szó — Az nem létezik. Nekünk a szervező nyolc órát mondott. Te jóisten, most mi lesz? Kifütyülnek. — A színpadra lépő Antal Imrét azonban nem fütty, hanem taps fogadta. Míg ő a színpadon viccelődött, az irodában nagy- nehezen tisztázódott, hogy az igazgató tévedett, a megbeszéltnél egy órával korábbra hirdette az előadást. — A gondnokon kívül (ő is csak fél napra) a művelődési háznak nincs főállású dolgozója. Másodállásos az igazgató, a könyvtáros, tiszteletdíjas, a gazdasági vezető. Fél kézzel, fél gőzzel... Ez van. De lehet, hogy már nem is vállalom sokáig. Éppen ma mondtam a feleségemnek, hogy abba kellene hagyni. Belefáradtam az éjszakázásba. Tanár vagyok. Ősszel megszűnik a községben a felső tagozat. A tanári kar fele naponta Jászárokszállásra ingázik majd. Jászágói beszélgetések Macsi Sándor, a jászágói iskola vezetője mindehhez még hozzáfűzte: — Talán jobban megérti az ágóiak olykor maradinak tűnő gondolkodását, makacs ragaszkodását ahhoz, amije van a falunak, ha tudja, mennyire büszkék voltak, hogy ebből a tanyatelepülésből önálló község lett és maradt 25 évig. — Mindazt, ami 1952 óta történt a falu Az iskola. Széltében-hosszában beszédtéma Jászágón. Kíváncsi voltam a tanárok véleményére. Fellner Ferenc, a községi pártvezetőség titkára egy közülük: „A döntés megszületett, túl vagyunk rajta. Ha az objektív körülményeket nézzük, egyet kell érteni vele. Egyre fogytak a diákjaink, másrészt nincs és semmilyen esély nem volt rá, hogy lesz kémia, fizika, orosz és matematika szakos tanára az iskolának. Most még nem vitás, majdhogynem életveszélyes a Jászárokszállásra vezető út, ami miatt a szülők aggódnak. De az idén megépítik és ígéretet kaptunk arra is, hogy iskolabuszt indítanak. Az a 12 kilométer pedig nem távolság.” — Két évvel ezelőtt nem nagyon örültek annak sem az ágóiak, hogy közös tanács lettünk. Ám hamarosan rájöttek, hogy ez inkább előnyére, mint hátrányára vált a falunak, — mondta később Szabó Ferenc, a jászárokszállási közös községi tanács jászágói kirendeltségének vezetője. — Itt van például a sportöltöző esete. — Két éve már megvan az alapja. — Jászágónak még arra sem lett volna pénze. A közös fejlesztési alapból pedig lesz. Jászárokszálláson az a szokás, hogy minden tanácstag évente háromezer forintot kap és a körzetében, a választóival egyetértésben, arra költi, amire jónak látja. Járdaépítéshez vesz anyagot rajta, vagy facsemetét, nem sorolom. Azután, hogy közös tanács lettünk, a mi huszonegy tanácstagunk is megkapta a pénzt. Ezt ajánlottuk fel egyöntetűen a sportöltöző építésére, áz idén a termelőszövetkezet építőbrigádja fel is húzza. — És még mit terveznek 1980-ig? — Kerítést a temető köré, és szeretnénk végre egy játszóteret. De abból csak akkor lesz valami, ha társadalmi munkában vállalják az ágóiak. — És vállalják? Az egykori püspöki hintó ma dr. Paulai Gyulát, körzeti orvost viszi betegeihez a tanyákra döntőre járásukról szemléletes kis tablót készítettek. Minden községet a legjellemzőbb termékével illusztrálták, a versenyre készülve úgy tervezték, hogy Jászágóhoz paprika és uborka fotóját ragasztják. Azt tartja a mondás Ágón, hogy a tavasz csalhatatlan jele a faluban a fólia. A kertek végén, a sátortetős házak mögött, * de van ahol az udvart szűkítette tenyérnyire a fólia gömbölyű sátra. Szélcsendes, napsütéses időért rimánkodnak ezidőtájt. Ha szél cibálja a fehér könnyű műanyagleplet, nem igen boldogulnak. Márpedig annak simán kifeszülve kell simulni a gömbölyített vascudakra. A vasárnapi napsütésben alig akadt, aki ne a rudakkal, a ra- koncátlankodó, minduntalan fellebbenő óriás fehér anyaggal vesződött volna. — Sok baj van vele, láthatja — mondogatták itt is, ott is, amikor egy kis beszélgetésre megálltam. — Van aki csak azt tudja, hogy jó pénzt hoz. Jót ám, ha nem eszi meg a növényt a lótetű, ha nem túl nedves, hideg a fólia alatt a föld. Nagy a befektetés, nagy a kockázat. De még nagyobb lenne, ha a szabad ég alatt az időre bíznánk. Tavalyelőtt a jég verte el a paprikánkat, tavaly elfagyott. "Most kifogunk a szeszélyes időjáráson. — így van, ahogy az emberek mondták — erősítette meg Szabó Ferenc. — Ráadásul tavaly olyan vacak paprika termett, amely még a helybeli felvásárlónak sem kellett. Azért nem rohadt ránk. Higgye csak el, semmire sem rest az ágói ember. Azt mondom, aki itt nem él meg, annak — Eddig tartott önálló élete. — Ez azért túlzás. Nem az önálló élete, csak az önálló tanácsa szűnt meg. Ez nem ugyanaz. És pont ön az, aki a jelen és a jövő megörökítését érdektelennek tartja? Ön, aki magánszorgalomból Jászágó régmúlt történetét dokumentáló régészeti anyagot gyűjtött össze? — Ez más. Nem akartam többet, mint a település történetét felkutatni, és abból az anyagból egyszer majd egy kis falumúzeumot berendezni... Mindegy. Ha másra nem is volt jó a gyűjtés, arra igen, hogy a gyerekek jobban megismerhették a falujukat, és a Jászságot. Meglehet, hogy lesz olyan tanítvány, aki folytatja, amit a tanára elkezdett. Talán éppen a három diáklány közül valamelyik, akiket falukutatásra ösztönözve Macsi Sándor készített fel a természettudományi, technikai úttörőszemlére, amelynek egyik járási versenyét meg is nyerték. A megyei krónikájában az utókornak meg is örökítették, egészen 1977-ig. Azóta nincs nyoma az ágói eseményeknek. hónap kisközség Két éve épült az ágói ABC, ahol a hűtőgéptől a fogkrémig minden kapható. Egy hónapja már tőkehús is gyakrabban van a hűtőpultban.
