Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-21 / 67. szám
1979. március 21. SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 15 Röplabda r A Vegyiművek és a Bács Építők Szombaton és vasárnap Szolnokon a Csanádi körúti iskolában és a tiszaligeti sportcsarnokban rendezte meg a megyei röplabda szak- szövetség a hagyományos Jászkun Kupa férfi-női tornáját. A férfiaknál hat, a nőknél három csapat lépett pályára. A torna jól szolgálta a bajnokságra való felkészülés előtt az erők felmérését. A férfiaknál a Szolnoki Vegyiművek és a Debreceni EAC emelkedett ki. A nőknél az NB Il-es kecskeméti Bács Építők fölényesen szerezte meg az elsőséget. Mindkét nemben az első helyezett egy évre védője lett a Jászkun Kupának. A torna végeredménye; férfiak: 1. Tiszamenti Vegyiművek, 2. Debreceni EAC, 3. Nyíregyházi VSSC, 4. Szolnoki TITÁSZ Vasas (mind NB II), 5. Vegyiművek II.. 6. Kunhegyesi ESE. Nők: 1. Bács Építők (Kecskemét), 2. Tiszamenti Vegyiművek, 3. Kunhegyesi ESE. Karcagon és Szolnokon Középiskolás tornaversenyek Március 17-én Karcagon és 18-án Szolnokon rendezték meg a középfokú tanintézetek megyei leány tornaversenyét. A „B” kategóriában mindössze két csapat és négy egyéni versenyző mérte ösz- sze tudását, „C” kategóriában viszont 9 csapat versenyzett. A verseny színvonala megfelelt a korábbi évekének. Néhány szép egyéni teljesítmény érdemel említést. — Mindkét kategóriában az 1—2. helyezett csapat, illetve „B” kategóriában az 1—4. helyezett indulhat az országos elődöntőn. Eredmények: „B” kategória: 1. Karcag, Gábor Á. G. 180,1 pont (Tn.: Mikola Mik- lósné), 2. Tiszaföldvár, Hajnóczy J. G. 170,6 pont (Tn.: Lőrinczi Gyuláné). Egyéni: 1—2. holtversenyben: Greiz Ágnes és Csábi Ildikó (Szolnok, Varga K. Gimn.) 72,9 pont, 3. Szincsák Ildikó (Tiszaföldvár, Hajnóczy J. G.) 71,2 pont, 4. Éliás Katalin (Varga K. G.) 71,1 pont. „C” kategória: Csapat: 1. Szolnok. Varga K. G. I. 183,15 pont (Tn.: Fábián Péterné), 2. Karcag, Gábor Á. G. 179,3 pont (Tn.: Mikola Mik- lósné), 3. Szolnok, VarPa K. G. II. 173,0 pont (Tn.: Fábián Péterné), 4. Üjszász G. és Szakközép. 168,75, 5. Kisújszállás. Móricz Zs. G. 168,15, 6. Tiszaföldvár, Hajnóczy J. G. 168,10, 7. Mezőtúr, Teleki B. G. 163,15, 8. Szolnok, Verseghy F. G. 158,3, 9. Üjszász G. és Szakközép. 150,1. Egyéni: Varga Éva (Szolnok, Varga K. G. 69,85 pont). Mezőtúron Sportudvart avattak Tegnap átadták rendeltetésének a mezőtúri Dózsa György Mezőgazdasági és-Gépészeti Szakközépiskola^ új sportpályáját. A 42x22 méteres bitumenes pálya, a 165 méteres négysávos futópálya, a magas- és távolugró helyek széles körű társadalmi összefogással épültek meg. A mezőtúri üzemek — és természetesen az iskola diákjai — áldozatkész társadalmi munkájához jelentős anyagiakkal járultak hozzá a különböző megyei szervek is, de a pályaépítésre fordították a „Pályaépítők klubja” elnevezésű országos pályázat megnyert első díját is. [ SPORT 9 SPORT 9 SFOR r Testkultúra a tömegsport Éppen három esztendeje, hogy a fővárosban megnyílt az első testkultúra szalon. Születését hosszú vajúdás előzte meg, hiszen évekig többen voltak az ellenzői, mint a hívei. Ennek oka talán abban keresendő, hogy a testkultúra szalonba szánt gépekről mindenkinek a body building (testépítés) és annak művelői, az izmaikat mutogató „férfiszépségek” jutottak eszébe. Holott a kettőnek semmi köze egymáshoz. Bizonyítja ezt az is, hogy ma már a szalonokat elsősorban nők látogatják, ök pedig nyilvánvalóan nem jól fejlett izmokra, hanem némi testmozgásra, kondíció tornára vágynak, hogy közben felesleges kilóiktól is megszabaduljanak. A testkultúra szalonok ezeket az igényeket tökéletesen kielégítik. A gépek segítségével a legkülönbözőbb izomcsoportokat lehet megmozgatni s mindehhez nincs szükség sportpályákra, tornatermekre. Tömegsport is lehetne belőle. Csakhogy, akik látták a fantáziát — s nem utolsó sorban a jó üzletet — benne, azok elsősorban a haszonra törekednek. A fodrász szövetkezetek nem véletlenül nyitják az újabb és újabb szalonokat, jól jövedelmez nekik az újfajta szolgáltatás. A belépő ugyanis méregdrága. Egy alkalomra 40 forintot kérnek, a 8— 10 alkalomra jogosító bérlet pedig 240—300 forintba ke1 rül. így éppen azok a kispénzű fiatalok szorulnak ki. akiknek a legnagyobb a mozgásigényük. Annak idején, amikor a testkultúra szalonok még csak néhány lelkes fiatal testnevelő álmában léteztek, nem a szolgáltató iparban próbálták ötleteiket kamatoztatni. A hősidőkben KISZ- szervezeteket, peremkerületi művelődési házakat kerestek fel, bemutatókkal igyekeztek híveket toborozni. Néhány hónappal ezelőtt Kádár Gábor, a testnevelési főiskola hallgatója, aki az első testkultúra szalon ala- pítótagja volt, vidéken kísérelte meg ezt a sportot elterjeszteni. A vidéki városokból azonban szomorú tapasztalatokkal tért vissza. Segítő szándékát sorra elutasították. hol helyhiányra, hol anyagiakra hivatkoztak. Pedig mint Kádár Gábor elmondta több ideális helyet is talált testkultúra „klub” létesítésére. Az lenne az optimális. ha uszodák mellé helyeznék ezeket a létesítményeket, így a megmozgatott izmok nem merevedné-, nek le, mert az uszodában lazíthatnának a fiatalok. De hiába minden tervezgetés, lelkesedés, ha az illetékesek érdeklődését ez nem kelti föl. — Lehet, hogy csak azért zárkóztak el ilyen mereven az ajánlat elől — mondja Kádár Gábor — mert én nem hivatalos személyként jártam az országot. Csak a tapasztalataimat ' szerettem volna átadni. Elmondtam, hogy az egyik legolcsóbb, legkevésbé helyigényes sportJól esik a sok ülés után a hát tornáztatása Mellizom-gyakorlat, a háttérben teremkerékpár Lábizom erősítő gépek ág, a gépeket Békésen már sorozatban gyártják. Talán, ha egy hivatal felkarolná a mozgalmat, sikerre lehetne vinni. Megtették ezt már a fővárosban is: a VI. kerületi tanács nyitott testkultúra klubot. Érdekes módon itt 300 helyett 50 forintba kerül egy bérlet. Érdemes lenne a javaslaton elgondolkodni Hiszen az ifjúsági szövetség feladatai közt változatlanul fontos a tömegsport fejlesztése. Hagyományos módon ehhez több tornateremre, sportpályára lenne szükség. Sajnos ezek száma nem kellő ütemben, nem az igényeknek megfelelően növekszik. Ennek ellenére jó lenne végre kimozdulni a holtpontról! Árokszállási Éva mai műsor Jégverés és napsütés MOZI Szolnok Vörös Csillag: Huszadik század I—II. (18, dupla helyáron), Tisza: Kálvária, Tallinn: Raff érti és a lányok (14), Vegyiművek: szünnap, Reptér: Tap- pancsok, mancsok, állkapcsok, MÁV: szünnap, Szandaszőlős Terv: szünnap, Abádszalók Petőfi: szünnap, Jászapáti Táncsics: szünnap, Jászberény Lehel: A híd túl messze van I—II. (dupla helyáron), Karcag Déryné: szünnap, Kisújszállás Ady: szünnap, Kunhegyes Szabadság: szünnap, Kunszentmárton Körös: szünnap, Mezőtúr Béke: szünnap, Dózsa: Vigyázat vadnyugat (50%-os felemelt helyáron), Szabadság: Pillangó: I—II. (18, 50%-os felemelt helyáron), Jönnek rendjei a csodáknak, Tiszafüred Tisza: szünnap, Tószeg Petőfi: szünnap, Törökszentmik- lós Dózsa: Vadember (14, 50%-os felemelt helyáron), Aranyfej, Mérföldkövek, Hunyadi: szünnap, Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00: Hírek — A Tanácsköztársaság 60. évfordulóján. Palatínus István írása — Kórusmuzsika. — 17.20: Pintér Ferenc portréja. Riporter: Szabó Margit — Jászárokszállástól a Vörös térig. Riporter: Dalocsa István. — 17.40: Utcák, terek, emléktáblák. Riporter: Merza Jenő — Könnyűzene. — 18.00: Alföldi krónika — Rock percek zenekarokkal. — 18.25—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Zenekari muzsika. — 9.51: Tarka mese, kis mese. — 10.05: Csiribiri. — 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.50: Kim Borg és Emil Gilelsz Csajkovszkij felvételeiből. — 11.30: Sanzonok. — 12.35: Üj falusi krónika. — 12.55: Operasíágerek. — 13.25: örökzöld dzsesszmelódiák. — 14.17: Két concerto. — 14.49: Dalok a Tanácsköztársaság idejéből. — 15.10: Sárdy János és Palló Imre Kacsoh Pongrác— Heltai Jenő: János vitáz című daljátékából énekel. — 15.28: MR 04—14. — 16.08: Kritikusok fóruma.’— 16.18: Kamarazene. — 17.07: A forradalom gazdasága — a forradalmi gazdaság. — 17.32: Nótacsokor. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 19.15: A Tűz márciusa. Irodalmi műsor a Tanácsköztársaság 60. évfordulójára. — 20.00: Beethoven: VI. ,.Pastorale” szimfónia. — 20.43: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezét. — 22.15: Jelentés a Honvéd rKupa nemzetközi ökölvívó tornáról. — 22.25: Irán a vihar után. önody György úti'jegyzete. — 22.35: A Brüsszeli Pro Musica Antiqua énekegyüttes Machaut balladafelvételeiből. — 22.54: Egy legenda nyomában. — 23.09: Új zongoralemezeinkből. — 0.10: Dzsesszf elvételekből. PETŐFI: 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: Szabad széL Részletek Dunajevszkij operettjéből. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.30: A Szabó család. — 12.00: Énekszóval, muzsikával. — 12.33: Tánczenei koktél. — 13.20: A közművelődés szemlélete. Jegyzet. — 13.30: Labirintus. — 14.00: Kettőtől négyig ... — 14.00: Kóczé Gyula népi zenekara játszik. Udvardy Tibor nótákat énekel. — 14.25: Néhány perc tudomány, — 14.30: Hírek, körzeti időjárás. — 14.35: Sláger1 múzeum. — i5.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót, Korondy György énekel. — 15.45: Fúvósesztrád. — 16.00: Mindenki iskolája. —16.30: Hírek. — 16.33: Útközben. — 16.35: Egészségünkért! — 16.40: Fiataloknak. — 17.30: ötödik sebesség. Ifjúság — politika — kultúra. Telefon: 130-020, hívható az adás ideje alatt. — — 18.33: Az európai popzene csillagai. — 19.03: Gyulai Gaál János és Darvas Ferenc zenés játékaiból. — 19.20: Daloló, muzsikáló tájak." — 19.40: A beat kedvelőinek. — 20.25: Közvetítés'a Duisburg—Bp. Honvéd UEFA Kupa visszavágó labdarúgó-mérkőzés 'II. félidejéről. 21.20: Elfelejtett dallamok. — 22.05: Verbunkosok, népdalok.— 23.15: Klasszikus operettekből. 3. MŰSOR: 8.08: Az 1978. évi Montreaux-i Dzsesszfesztivál felvételeiből. — 9.00: Történelmi arcképcsarnok. — 9.30: A Magyar Rádió és Televízió énekkara magyar költők verseire írt kórusműveket énekel. — 10.00: Pierre Cochereau Bach-műveket orgonái. — 10.39: Bellini operáiból. — 11.28: Szimfonikus zene. — 13.07: Kamarazene. — 14.15: Romantikus operákból. — 15.00: Szimfonikus zene. — 16.46: öt földrész zenéje. Japán. — 17.00: Ismeretlen Liszt zongoradarabok nyomában. — 17.13: Baritonáriák. — 17.50: Meditáció. — 18.00: Magyar előadó- művészek Mozart-felvételeiből. — 19.05: Új lemezeinkből. — 19.47: Sass Sylvia operafelvételeiből. — 20.30: Külföldi tudósoké a szó. — 20.45: A dzsessz történetéből. — 21.25: Beszélgetés a csehszlovákiai magyar irodalomról. — 21.55: Bemutatjuk új felvételeinket. — 22.46: Romantikus zene. A hétvége felért egy jégveréssel megyénk NB Il-es labdarúgó-csapatainak sorában. A négy együttes négy vereséget szedett össze úgy. hogy gólt sem rúgtak. Különösen lehangoló volt az MTE szereplése, hiszen a csapat azt is megérte, hogy az egri közönség egyenesen derült a játékán. Persze lesz még „szép idő” is a szurkolói barométeren. A heti érzelemhullámzások azonban aligha oldják meg hosszútávra a megye labdarúgósportját. Megoldhatják viszont azok a fiatalok, akik ma délután 15 órakor lépnek pályára a Mátyás király úton, és akik már akkor is megtették a magukét, ha netán vesztesként vonulnak le a pályáról. A szolnoki sportiskolás focistákról van szó, akik az ország legjobb hasonló korú együttesei közé verekedték fel magukat, és ahol már csak NB I-es patinás klubok reménységei találhatók. Legyőzték nemrég a békéscsabaiakat, akiknek pedig nem kell szégyenkezniük az utánpótlásuk miatt, és most a Budapesti Honvéd ifjú palántái ellen bizonyíthatják, hogy sokra hivatottak. Sokra hivatottak, ha nem terelődik más irányba ' róluk a figyelem, ha jó kertész módjára a labdarúgó sportág vezetői a csemetéket legalább annyira becsülik, mint az „öreg tölgyeket”. Alighanem a máról holnapra való szűkre szabott tervezésnek isszuk meg a levét, így idejében szólunk: egy ígéretes garnitúra kergeti a sportiskola színeiben a labdát. —1 Olyan fiatalok valamennyien, akik szakértő kézben bármilyen csúcsokra feljuthatnak sportágukban. Olyan fiatalok valamennyien, akik érzelmileg és akaratilag formálhatók, nem késő tehát még beléjük plántálni a klubszere- tetet, amely örökre a választott egyesülethez köti őket. És nem késő még megtanítani velük a futball összes csínját-bínját, ami nélkül nincs maradandó eredmény a zöld gyepen. . A mában tehát már keressük a jövőt, s akkor egyre kevesebb jégverét éri majd megyénk íabdarúgósportját. — p. b. — Események Kosárlabda. MNK: Karcag—Alföldi Olajbányász, Karcag 17.30. Női: Szolnoki MÁV—Karcag, MÁV-torna- csarnok 17.30. Labdarúgás. Országos serdülő kupa: Szolnok Városi Sportiskola—Bp. Honvéd, Szolnok, Mátyás kir, úti sporttelep 15. Előkészületi mérkőzés: Szolnoki MTE— Rákóczifalva, Tiszaliget 15. Sz. Vegyiművek—Sz. MÁV II. 15.30 órakor. 8.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism„ színes). — 9.05: Delta. Tudományos híradó (ism.). — 9.25: A két aranyásó. Magyarul beszélő, NDK kalandfilm (színes). — 11.05: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.). — 15.13: Zvenyigora. Szovjet film. (A III. 28-i Kamera adáshoz!) — 16.20: Hírek. — 16.25: Perpetuum mobile. Ismeretterjesztő műsor kamaszoknak. — 17.10: „Legyünk a holnap szabad embere”. Irodalmi műsor (színes). — 18.00: Szépen, jól magyarul. — 18.10: Vörös Berg. A Tanácsköztársaság repülőinek emlékére. — 18.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 18.55: Reklám. — 19.05: Esti mese. — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). — 19.30: Tv-hlradó. — 20.00: A 39-es dandár. Magyar film. — 21.35: Utolsó üzenet. Tévéjáték. — 22.35: Tv-hlradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Tudósklub ’79. Világgazdasági változások a 70-es években. — Kb. 21.10: Tv-híradó 2. — 21.30: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet műsora. — 21.40: Falujárás. Riportműsor V/2. (ism.). BUKAREST: 14.40: Románia—-Görögország labdarúgómérkőzés. — 16.45: Az Olt vidékén. — 17.35: Román tájakon. — 18.00: Népzene. — 18.20: A legkisebbeknek. — i8.30: TV-híradó. — 19.00: Lányok-asszonyok. —19.25: Filmarchívum. — 20.55: TV-híradó. — 21.05: Jégkorong világbajnokság Románia—NDK mérkőzés. Felvételünk a Bács Építők—Kunhegyes női és a Vegyiművek-TITÁSZ férfi mérkőzésen készült